Somogyi Néplap, 1979. május (35. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-20 / 116. szám

SOMOGY] TÁJAK, EMBEREK

»Ha a ritkás szőlőnkből a meggyesen át a hegyre futottunk, a hárserdő alól kikukkant a Bálványos és a tó. Nem az egyszerű természeti szép volt ez innen, hanem az ihlető, igazi tanító. A kamolykás kék derű innen szökött rám, a tó szilvahamvas vízéből, melyen Tihany, múlt rózsaszín-lila hajó libeg.-«

A hely, ahonnan a gyerekkori táj Így mutatkozik; Tab. Az emlékező pedig Takáts Gyula, aki »Ahol gyermek voltam: Somogy* című írásában jegyezte le ezeket a sorokat. A gyermekkor sok emléke, a nagyszülők és kortársaik világa köti a községhez és környékéhez. Gyümölcsösök, méhesek, szahad- kéményes és kemencés konyha, virágok, Kossuth-emlékek, régi könyvek, öreg ház, zörgő vásáros szekerek, a nagy kertet átszelő fürge patak, mely az egykori lázadó pogány vezér nevét idézte, kínéit

»négyfelé vá~ gott teste tündérke rtünk ' mindévé * égtájában élt* volt az a oyezet, amely Takáts Gyulát útjára bocsátotta. És a nem jelentéktelenebb szellemi: az idősek történetei, regéi, meséi a munkáról, az erdőről, a betyárokról, a hajdan volt, nevezetességekről.

»Az öreg ház aránylag kicsiny volt, de nagy szabadság lengte körül, s az élet érteleiének és formáinak titkát eggyé ölelte vastag falai között, udvarán és kertjén* — olvasom 1947-hen. lejegyzett visszaemlékezésében. »íft tettem a földre a lábam, és itt ágaskodtam a gyümölcs után, mely az ég felől hajolt teám.* A szülőház... Az ifjabb nemzedékből ki tud rámutatni valamely hajlékra, mint szülőházára, hogy az ne kórház, klinika legyen? E sorok írója még megtérhet születése otthonába, tehát tudja, hogy mit jelenthetett Takáts Gyulának az öreg tabi ház: »a meghittséget, a gyermekévek játszó~ kertjének fészkét*.

A tajá gyermekévek hamar el röpültek. A következő állomás Kaposvár. »Apámat es minket is az iskola kényszerűéit ide. Apám tanár, mi tanulók lettünk* — írja Takáts Gyula életének első nagy fordulójáról. »Kaposvár a munkás világot, a kötöttséget jelentette* — emlékezik, és a viszony, melyről az első tapasztalatokat szerezte, mai életét is megszabja Somogy fővárosában.

»Munkás világ-« — ezt látom a fontosabbnak a megjelölésből. A Dorottya-ház melletti »Haza kis polgárainak« feliratú iskolában tanulta meg a betűvetést. Az irodalom mezeire lépő ifjú elméje csak iramodott egyet, máris Szigetvár és a két Zrínyi hősi tettei elevenedtek meg. Nikidről »bajuszos Hora- tiusunk«, Berzsenyi Dániel zengő sorai szálltak hozzá. A kaposi Róma-hegyen Rippl-Ró- nai színgazdag képei várták. Mi több: maga a mester is még, akivel festőnek készülő legénykeként esett feledhetetlen találkozása. Azután a somogyi Nagyberek, amelyet fiatal tudósként tanulmányozott. Kutatásait doktori értekezésében fogalmazta meg, és évtizedek múlva újra felmérte.

»Ilyen az én szülőföldem — írja Somogy- ról. — Farsangos téli szánok és hősök kardjának csengése száll szelíden kéklő dombjai fölött, és völgyeiben felemás mezei életünk titka nyiladozik,«

Somogy ilyen, de ki Takáts Gyula? — kérdezhetné valaki. Ugyan ki kérdezné? Költő, író, aki volt tanár és volt múzeumigazgató Kaposváron, és volt — ami még soha senki más, — a város fia, »örökbe fogadott írója*. Elámulok a nagylelkű mecénási gesztuson, hiszen nemcsak afféle formaság volt ez a kiállítás, hanem, tisztes fizetési osztállyal M Járt. Takáts Gyula 1946-tóí három évig élt i* az frásra kapott szabadsággal, azután yjlgári foglalkozást vailaMí A Rippl-Rónai

Két táj vonzásában

Múzeum és a megyei múzeumi szervezet igazgatójaként szolgált nyugalomba vonulásáig.

Az igazgatói posztra talán akadt volna rátermettebb ember is, de költői feladatait helyette senki más el nem végezhette. Legyünk derűlátók és higgyük, hogy a szenvedéllyel és nagy hozzáértéssel folytatott munkája nem akadályozta költői kiteljesedésében. Há műveinek hosszú sorát nézem, akkor aggályom elcszük. Máig tizenhat verseskötet — kettő elsősorban gyermekeknek szól —, öt regény, egy novellás-, két tanulmánykötet és egy halászrege.

Pécsi egyetemi évei és egyesztendei munkácsi tanárkodása kivételével mindig somogyi volt. Miért nem ment el Kaposvárról ? Oka lett volna rá. hiszen ő is mondhatta Csokonaival; »Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon.* Tudta, hogy helytállása vállalás, de — mint egyik kritikusa írta róla 1935-ben — »nem tetszeleg a kallódó vidéki költő szerepében*. Sem akkor, sem ma. Számára a mű fontos, nem a vélt vagy valóságos társadalmi rang, melyre műve révón pályázhat Előtte állt Rippl-Rónai és Egry József példája, ők is vidéken teremtettek nagyot. És a hivatalos elismerés is megérkezett. 1941-ben Baumgarten-, 1960-ban és 1971-ben József Attila-díj, Tab és Kaposvár . diszpolgársága ...

Vállalás? Szolgálat! A közösség szolgálata. Költőként, írókénjt, kutatóként vezetőként. Somogy az értelmes és hasznos emberi cseLekedet színtere Takáts Gyula számára. Az a pannon táj, amely sok arccal és sok színben villan elénk írásainak élesen metszett, igazságot mutató tükréből. Komorlik benne a harmincas évekbeli Kaposvár, ahova egyetlen, példányban járt a Nyugat és

fénylik a táj, amely gazdag földeket, szőlőhegyeket erdőket és szorgalmas embereket tár a költő elé. Nála testvér az alkotó mu nka és az annak értelméről megfogalmazott» gondolat 'Két táját említek a címben. Hát létezik egy másik is Somogy költője számára ? Aki Takáts Gyulát olvassa, az tudja hogy a költőnek jó két évtizede a Balatont másik partján Bece-hegy a második otthona.

A kertkapun belépve meredek gyalogúkat baktatok fölfelé, de a szép táj élvezése közben egy-egy szusszá násra megjállok. Van mit szemlélnem. RJögöttem a becei kagylót védő mészkőszirtek. Messze, balról a« Bakony hegyei kéklenek, előttem a Szentgyörgy-hegy, Csobánc, Gulács, Szigliget,» Badacsony vulkáni kúpjainak sora, és túl rajtuk a párákba vesző, finom hullámú dombsor: Somogy.

Fölöttem a kis fehér ház, amelyhez igyekszem, »a félig semmi teraszán*. Kőrisfák, cserfiák, galagonyák, borókák, mandulák veszik körül. Szajkó, harkály, pele, mókus, s ékkőként ragyogó zöldgyík látogatja. A szőlő- és baracksorok nem érnek idáig. A karsztos meredeken szívós virágok kapaszkodnak, s a gyér fű között szőke árvalányhaj lengedez. Hogy mondja a gazda? »E kővé szikkadt jura tenger. ■. j Az összetört kavics éles meszébe / fészkelt szerves élet.. .*

Fölérek. »Csákány vágta terasz* — dereng

át emlékeimen a házigazda valamelyik írásából annak a kis terecskének az elnevezése, amelyen a szerény méretű, formás, arányos ház áll. Elől két oszlop adja meg azt a mással elérhetetlen, egyszerre nagyszabású és bensőséges hatást, mely a népi és a nagy építészet oszlopos házainak is sajátja.

— A két oszlop, elárulom — mondja Ta- káts Gyula —, jelkép a ház bejáratánál: jelképe a ház gazdájának és gazdaasszony áriaké akik fogadják az érkezőket.

Ez a .két oszlop 1977. kora tavasza óta már csak a gazda nevében hívja fedele alá a barátokat. Karcsú fehér testük között az elmúlás madara lebben át, míg néhány mondattal a költő elhunyt féleségére emlékezünk. »Az ember névre legméltóbb személyiség

volt« — mpnd- ja Takát*

Gyula, aki a bölcs emberek magatartásával viseli el a gyászt és a váratlanul rászakadt magányt.

Bor és gyümölcs kerül az asztalra. Mindkettő a kert termése. A kert? De melyik... ? A versekben annyiszor emlegetett, a vágyott, de soha el nem érhető Hesperidák kertje? »Ö, nem a Heszpe~ rián túli... /

Ez a föld ki- ált...« — válaszol a költő. Mit kiált? »Az anyanevelés emberre mért iszonyú párán' csá-«-t Hogy , ,. , , fet, a talpunk

alatt levőt, s berime magunkat műveljük.

— Igyál, hogy tisztában lássunk — szó- löl Takáts Gyula, s halvány mosolya a

.szőlősgazda önbizalmát sugározza, aki saját borát teszi a vendég el. A bor szikrázik a fényben, s zamatét eléggé nem dicsérhetem.

— Szeretem a talajízű, jó borokat — vallja vendéglátóm —, bor, amelyik szép. jó és hasznos savakkal gazdag. Itt kezdődik a művészet is: legyen szép, jó és hasznos, és legyen sava, zamata. Az ilyen bor nem hízelkedik, de férfias. Van tartása, ahogy a jó művészetnek.

Az ars poeticává kerekedett tömör vallomás egyszerre arra a vágányra tereli beszélgetésünket, amelyen haladni szándékoztam. Arról érdeklődöm, hogy költőként íróként mit köszönhet Somogynak, a Balatonnak. Be- ce-hegynek, szőlőjének, házának, szűkebb és tágabb világának,

— Egy egész élet élményvilága köt So- mogyhoz, s ez felmérhetetlen gazdagság. Kifejezni csak töredékét is ha sikerül, nagy eredmény. Egy másik ága életemnek innen fakadt. Gyerekkorom óta vágytam á történelmi emlékekben gazdag és egyben mediterránabb vidékekre. Azt gondolom, hogy Magyarországon ez itt érhető el. Gimnazista koromban már kinéztem magamnak. Később Jankovich Ferenccel sokat jártam Be- cében. Borozgattunk, és megszerettem ezt a déli fekvésű, barátságos helyet,

— Mióta becei?

— 1953-ban vettem hetven versemért ezt

a hetven mandulafát — szoktam mondani. Azaz verseskbtetem honoráriumából vásároltam meg a sziklás oldalba telepített öreg ' mandulást. Aztán elkészült a kis ház^ azóta tavasztól őszig sok napot töltök itt.

»Száz nap a hegyen-« — ez Takáts Gyula 1975-ben megjelent, nagy és elismerő visszhangot. kiváltó .verseskötetének a címe. Mintegy összefoglalása a kötet mindannak a természeti' és az emberek körében szerzett élménynek, ismeretnek, melyet csak itt élhetett át, itt szerezhetett meg. »Itt élek, s mint kövült halat, / amelyet fölvetett a holocén, / benne és rajta nézem magamat« — mondja A forrás című versében.

Kérdezni és meghallani a választ — ez számára a fő emberi feladat, »mert válasz és forrás nélkül / minden, világ halott.«

»Tíz'húszezer év kultúrája fölött járunk, arra építkezünk itt« — magyarázza a költő, s hogy szemléletes legyen a szó, saját szőlőjéből kiásott nyíl hegy pattintó követ, kerekké és lapossá kopott törőkövet, régi szőlőhegyi szerszámokat, kovácsoltvas eszközöket mutat. Míg lerajzolok egy csodálatosan formált barokk ajtósaxokvasat, Takáts Gyula a ruhafogassá alakított »balatoni sárkánykígyót« magyarázza lelkesült szavakkal. Az után gyökér- szobraiból, dísszé előléptetett ösöreg kivágott szőlőtőkéiből »A dühöngő Lear király» és a »Bece-hegyi páva« cimüe- ket mutatja.

A páva alatt ott sorakoznak a tojásai is • tojás alakúra csiszolódott kavicsok. Mind ebből a földből került elő. es mind azt a bensőséges kapcsolatot mutatja, mely gazdájukat kőhöz, növényhez. táihoz köti. A porcelán, láncos ingaórára is vetünk egv pillantást.

— Alatta születtem — világosít fel a házigazda. s a százszor elolvasott versek közül elöbújik emlékezetemben egy rövidke szakasz: »S mint óraingám rézlapjában dédem nevenek kezdőbetűje, / kapaszkodunk az Időbe / mely csillag'némáii / fogja e karszti- kerteket.«

A pince előtt, melynek homlokzata barokkosán ívelt, öreg malomkő-asztal áü.

— Ez a festők asztala — mondja Takáts Gyula, és mutatja az, asztal lábát, amely csavart barokk oszlopra emlékeztet. — Egyik öreg _ mandulafám szélcsavarta törzséből csináltam. Az asztalt Kunffy Lajostól, a somogyi táj jeles festőjétől kaptam. Nála Rippl- Rónai József, Edvy Illés Aladár, Iványi Grünwald Béla és még sok más művész ía- látozgatott, iszogatott ennél a kőasztalinál — hallom az aszta? történetét, s az jut az eszembe, hogy abban a lírai világban, melyet Takáts Gyula alkotott, jelkép lehet ez a kőasztal, a malom kerek köve is: »Rajta kenyér, bor s mint az Igének a titka / é kövön is föllángol a jel.-. Kör: képe világnak ... / Búza az Elet! S itt bortól lelkes a Tűz!«

Beszélgetésünk még sokfelé kanyarog.

— A Balatonnak melyik partja szebb, a somogyi vagy a veszprémi?

— A somogyiak azt mondják, hogy a veszprémi, de csak Somogybó! nézve. Ezt azzal toldom meg, hogy Veszprémből még szebb a veszprémi, azaz a zalai, régiesebben szálai: — -melyet én még akkor szerettem meg, amikor Za,a megye volt ez a part egész Füredig.

— Nézd! Szivárvány... — mutat fel Takáts Gyula, és elámulunk a csodálatos jelenségen, mint varázsol a hanyatló nap sugara a Balaton fölé szivárványt, mélynek egyik vége Becében, a másik meg mélyen Somogybán van. Jelképet vélek fölfedezni benne: Takáts Gyula munkásságának szimbólumai. Hehler Ldozl#