Somogyi Néplap, 1979. április (35. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-14 / 87. szám
A munkahelyi művelndési bizottságokról Egjr-egy közösség wAvellsegi szintj írnek emelése, önművelésének eredményessége az egyén aktivitásától függ. A művelődésben elért eredményeket tulajdonképpen számokkal, adatokkal is kifejezhetjük. Statisztikailag pontosan kimutatható a fejlődés: egy adott időszakban hol, hányán tanultak munka után, hányán és milyen kulturális programokon vettek részt, tagjai-e kluboknak, szakköröknek, könyvtárnak, hány könyvet olvastak el stb. Lehetne még sorolni bőven a meghatározásokat, amelyeket — sokszor —, egy hatalmas, szinte áttekinthetetlenül zsúfolt táblázatba beírva végül is számokkal azonosítunk, azokat tartva a lényegesnek. Majd az adatokat —* olykor, hogy a táblázat mutatósabb legyen, színes tollal ékítve — összegezzük, és számszerűen kimutathatjuk a közösségnek a közművelődésben elért eredményeit S miután azt tapasztaljuk, hogy a végleges adatok az előző évhez (évekhez) viszonyítva mennyiségileg jelentős (vagy kevésbé jelentős) növekedést mutatnak (de mutatnak!), megnyugszunk és elégedetten gondolunk az elmúlt esztendőre, s (természetesen?!) bizakodással a jövőbe. Ezt a feladatot is teljesítettük, kipipálhatjuk a múlt évi vállalások' listájáról. Most már jöhet az idei terv. az újabb feladatvállalások sora. A minőségi követelmények Iránti egyre jogosabb gazdasági és társadalmi igény kieiégftáoébez nem «léc csak a gazdasági életben való járt— ság. A szakmai ismeretek elméleti és gyakorlati alkalmazása csak az összefüggések sokoldalú ismeretében eredményes. Ezek felismeréséhez azonban nem elegendő a szűk szakmai ismeret Az általános műveltség, a folyamatos önművelés, tájékozódás legalább olyan jelentős és befolyásoló lehet a gazdasági munkában, mint a szakmai tudás, a szakmai gyakorlat Azok a gazdasági vezetők, akik ezt fölismerik, és beosztottaiktól, munkatársaiktól — akárcsak ön- maguktól — a művelését elvárják, jelentős változást tapasztalhatnak a munka minőségében is. Közvetve miniszteri rendelet is segíti azokat a gazdasági vezetőket akik a társadalom és az egyén közös érdekét látják abban, hogy a dolgozóknak ne pusztán termelési kapcsolatuk legyen a munkahelyükkel. Gyárakban, üzemekben, vállalatoknál — e rendelet szellemében — művelődési bizottságokat hoztak létre, amelyeknek — helyi szinten — meghatározott szerepük van a közművelődés fejlesztésében. A művelődési bizottságok eddigi tevékenységét eredményeit — a megalakulásuk óta eltelt rövid idő miatt — még korai lenne összegezni. Tény, hogy a helyi adottságok, lehetőségek mindenképpen befolyásolják — olykor — meghatározhatják e bizottságok munkáját Ezért kell alkalmazkodni a helyi igényekhez, lehetőségekhez, szokásokhoz, vázlatai. Peron, trendért magas színvonalon. Nincs is központilag megszabva, hogy a művelődési bizottságok konkrétan mit csináljanak. Irányelvek figyelembevételéről van csak szó. Még az sem biztos, hogy az egyes helyeken bevált gyakorlat a másik helyen, más környezetben hasznosítható, alkalmazható. Nem szabad tehát — kényelemből, gondolatok, ötletek hiányában — egy az egyben átvenni módszereket, máshol bevált programokat meggondolatlanul lemásolni. Igaz, a művelődési bizottságok helyzete egyáltalában nem könnyű, nem irigylésre méltó. Hiszen ne feledkezzünk meg arról, hogy e bizottságoknak végül is egy adott termelési egységen belül kell eredményesen működniük. S ilyen körülmények között — legtöbb esetben a termelés- centrikusságot leküzdve — kell a szemléletváltást elérniük. S ez nagyon nehéz dolog. Mert még mindig köny- nyebb felkérni az embereket társadalmi munkára, kommunista műszakra, mint például tanulásra, színházba járásra, stb. biztatni, agitálni. Ilyenkor egy-egy jó könyv elolvasására a szellemi munkát, erőfeszítést fárasztóbbnak tartják, s választják inkább a látszatra könnyebbet, kényelmesebbet, a fizikait. (A »majd gondolkodik helyettem más« — alapon.) A művelődési bizottságok vezetőinek nem szabad szégyellniük — a felettes szerveik előtt sem — az alapoknál való adést. Mert aofc esetben est Igyekszik takarni a látványosságra, a számok, adatok halmozására való törekvés. Egy rosszul sikerült, vagy az adott közösségben népszerűtlen, »nehezebben emészthető« kulturális program után a vezetőség csak a karját tárja szét: »Lám, mi mindent megteszünk, de hiába!« Ne az legyen a fontos, hogy egy-egy rendezvényre szám szerint minél többen menjenek el, hanem az őszinte érdeklődés vezesse a részvevőket, ne a kényszer. Ezeket az embereket pedig művelődési aktívákként kell »hasznosítani«. Bár a jó, a színvonalas kulturális programoknak mindenképpen hírük megy a közösségben .... Nemrégen beszélgettem az egyik budapesti gyár művelődési bizottságának vezetőivel. A múlt évi — gyáron belüli — közművelődési tevékenységről számoltak be. Már az éves program összeállításánál, de — a gyakorlati tapasztalatok alapján — az értéke7 lésnél is hangsúlyozták a lépésről lépésre való előrehaladást Nincsenek könnyű helyzetben, hiszen például a gyár dolgozóinak kétharmada vidékről bejáró. Határozott céljuk a gyár minden dolgozóját bevonni a közművelődésbe. Nem kampányfeladatnak tekintik megbízatásukat! Ügy látszik — az eddig elért eredményeik alapján —, hogy jó, stabil alapot teremtettek a művelődési bizottság további munkájához. Tudatosították a gyár dolgozóinak többségében a művelődési bizottság létezését Ez úgy sikerült hogy a kulturális programokra szerveztek, agitáltak. De nem köteleztek senkit sem! A jól sikerült író—olvasó találkozó, Madách-est, gyári tárlat, szlovákiai irodalmi kirándulás stb. élményeit a részvevők spontán továbbadták. Így egyre többen — még mindig nem elegen! — jelentek meg, vettek részt az újabb rendezvényekén, megmozdulásokon. A fent említett gyár művelődési bizottságának egyik társelnöke maga is gazdasági vezető, főtechnológus. Hadd zárjam e gondolatokat az ő szavaival: »Műveltebb emberekkel könnyebb a murika. Nagyobb lehet az elvárás velük szemben. Jobban fogják érteni, összefüggéseiben látni, hogy mit, miért csinálnak. Legyen ez betanított munkás, szakmunkás, tervező vagy gazdasági vezető. Amikor egy gazdasági vezető elvárja ,a dolgozóitól, hogy művelődjenek, magának is igényt szab!« Bubrik Gáspár Április 15. A szovjet; tudomány ünnepe A szovjet kormány határozata alapján ez évtől kezdve országosan megünneplik április 15-öt a tudomány napját Ä Szovjetunióban a tudományos fokozattal rendelkező dolgozók száma ma már eléri az egymillió 300 ezret. Ez a szám azonban megközelítőleg sem foglalja magába azokat az állampolgárokat akik joggal úgy érezhetik, hogy ezen a napon őket is ünnepük. A szovjet gazdasági és kul- turáüs életnek tulajdonképpen nincs olyan területe, mely ne erezné a tudományos-technikai fejlődés jótékony hatását. A tudomány napját ezért magukénak érezhetik az újítók és feltalálók milliói, továbbá azok, akik a népgazdaságban megvalósítják a tudományos gondolatokat, sőt azok is, akik a nap minden órájában érzékelhetik a tudomány és technika lendületes fejlődését. A szovjet emberek az élet minden területén találkozhatnak a tudomány gyakorlati eredményeivel, hiszen nemcsak az alkalmazott kutatási eredmények válnak valósággá hanem a gyakorlati élettől meglehetősen távolinak tűnő elméleti kutatások is. Rövidesen megemlékeznek például az első atomerőmű megnyitásának 25. évfordulójáról, ma pedig már a magfúzió energiáját hasznosító kísérleti berendezések üzemelnek, a tudósok a lézer-nukleáris energetikai berendezés tervezésén dolgoznak. Az emberiség egy része az atomfizikára gondolva még sokáig Hirosima és Nagasaki szörnyű emlékét asszociálja, emlékezetében felidéződnek a hitlerista koncentrációs táborok foglyain végzett embertelen kísérletek. A Szovjetunióban erről nincs szó. Való igaz, hogyannak idején a szovjet tudósok aktívan foglalkoztak az atomfegyver előáUításával, és akkor hihetetlennek tűnő gyors eredményeket értek eL Ez azonban ellenintézkedés volt a hidegháború atomzsarolásával szemben. A szovjet kutatóknak nincs és nem is lehet olyan »Oppenheimer-komp- iexusuk«, mint az amerikai tudósoknak. Sőt, nem utolsósorban az ő munkájuknak köszönheti Európa, hogy 34 esztendeje békésen ragyog fölötte az ég. Békaugrás Nem volt nagy hírverés, de azért minden érdekelt tudta, hogy világraszóló esemény lesz a valahányadik békaugró-verseny. Szerencsére az illetékesek az utolsó pillanatban észbekaptak, s helyszínként a Népstadion helyett az új budai fedetlen vásárcsarnokot jelölték ki. Ide ugyanis kevesebben férnek be, így az esetleges botrány könnyebben lokalizálható. Azt a javaslatot, miszerint eresszék le a Balaton vizét, és a medrében rendezzék meg a _ versenyt — elvetették. Mellette szólt ugyan, hogy így a nép követelésének megfelelő összeget fordíthattak volna az élsportra; ellene viszont, hogy akkor az iszaptól, szennyeződéstől és a hínártól is meg kellett volna tisztítani. Ehhez azonban senkinek sem volt kedve. Meg egyébként is a kulturális cs sportalapon lévő pénzt csak a sportra lehet fordítani és nem a környezetvédelemre. Olyan sokan kiváncsiak voltak a békaugró versenyre, mint ahányon — mondjuk — az év elején hiába kerestek rizst és paprikát, ahányon sorbaállnak hétvégeken a ke- nyérszmkboltok — valamint újabban a hajnövesztő szert árusító gyógynövényszaküzletek előtt együttvéve. A protokoll- és egyéb tiszteletjegyesek mellett ketten-hár- man be is mehettek. Ezután megrendezték a versenyt, a hazai élvonalbeli békaugrók nagy részének eltiltása miatti távollétélfen. De azért voltak ott versenyzők; voltak bizony. De nem is a verseny az érdekes, hanem az érdeklődés. A közönség végre újra visszacsábult, s ahelyett, hogy otthon a tévében egy unalmas — nem testvérországbeli! — krimit nézett volna, a fedetlen vásárcsarnokba próbált bejutni. Persze ennek előzményei is voltak. Az évek óta fel-fellángoló viták a békaugrás körüli sötét ügyekről, bundázásról, a nagy port fölvert személy- cserék és a nagy fogadkozásaié, ígéretek mind-mind fokozták a kíváncsiságot. A verseny szabályairól tudni kell, (bár talán fölösleges ismételgetni, hiszen erről már több vezércikket is olvashattunk), hogy a startvonalról akkor kell, illetve lehet indulni, amikor a startbíró azt mondja: puff. Szabályos békaugrásokkal kell a pályán végighaladni, i az győz, aki elsőként ér a célba. ' Tizenhat versenyző állt, illetve kuruttyolt le a startvonalhoz. Elhangzott a puff, aztán a közönség tombolása, pfújozása és éljenzése közepette minden rendben lezajlott. Ezután a bíráló bizottság félrevonulhatott a helyezési sorrendet eldönteni. Igen, ez egy újítás, amiről a Nemzetközi Békaugró Szövetségnél még csak nem is hallottak, de nálunk, ahol mindenféle okos újítás azonnal zöld utat kap, már be is vezették. A bíráló bizottság kiváló szakemberekből állt. Volt közöttük kiváló mezőgazdász, kiváló fizikus és csillagász. Nem is véletlen tehát, hogy komoly vita robbant ki; sőt, igen komoly vita, amely már-már majdnem harccá, veszekedéssé fajult. Ki-ki a saját emberét akarta ugyanis célba, illetve a dobogó csúcsára juttatni — egyrészt. Másrészt minden jelöltről tudott valaki valami kompromittálót. Több helyezési sorrendet állítottak fel, és azokat sorra el is vetették. Tulajdonképpen a második, a harmadik és a többi helyezettet még csak' kiválasztották, de az elsőben nem tudtak megegyezni. Nagy csönd szakadt a cigarettafüstbe burkolódzott zsűrire. Csak ültek és néztek egymásra. De aztán váratlanul megszólalt az elnök. — legyem az első helyezett Güzü Gél»} — Ki az a Güzü? — kérdezte a zsűri legfiatalabb tagja. — Senki, illetve nincs se sógora, se komája — válaszolt az elnök. — Így tehát senki erővonalait nem zavarjuk meg ... Ez döntő érv volt, s egyébként is már későre járt, így aztán egyhangúlag elfogadták a javaslatot. S már mentek is a pályára kihirdetni az eredményt. Igaz, időközben a közönség és a versenyzők hazamentek, de ez a bíráló bizottságot nem zavarta. Sőt, még örültek is, hiszen akkor a hagyományos banketton legalább egymás között lehetnek. S ezen a pezsgös munka- vacsorán felmerült még egy — egyébként komolytalan — kérdés, de erre rögvest megtalálták a választ. A zsűri legfiatalabb tagjában ugyanis feltámadt az ellenkezes ördöge, felállt, es kissé dülöngélve meglengette a versenyzők listáját. — Hé! — fordult a zsüriel- nökhöz. — Güzü Géza nem is békaugrált... — Hogy-hogy? — kérdezték, akik még tudtak figyelni. — Mert nem versenyzett! Itt sem volt a nagy. erőpróbán! — Nem? — csodálkozott egy pillanatig a zsürielnök, majd aztán hozzá sokkal jobban ülő határozottsággal folytatta: —• Nem baj. Az a Legfontosabb, hogy első lett! S-ieale Pál TAVA S Z (Gyertyái László felvételed)