Somogyi Néplap, 1979. április (35. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-12 / 85. szám
Tisztelt Szerkesztőség! A Somogyi Néplap március lS-i számában Van és még sincs telefon Töröcskén címmel újságcikk jelent meg, mely a telefon igénybevételének akadályáról tájékoztatja az olvasókat. Szíves tájé'coztatásul közlöm, hogy a töröcskei községi tanács megszűnése után a Kaposvári Városi Tanács V. B. által kijelölt személy — Kovács Gyula — lakásán a tanács előfizetésében községi nyilvános távbeszélő-állomást szereltettem föl. A tanács vb nyilatkozatban vállalta. hogy naponta 8—16 óra között az állomás igénybevételét bárki számára biztosítja. Az újságcikk szerint az állomás kezelője nem tartózkodik otthon, így csak az esti órákban van lehetőség telefonálásra. A községi nyilvános távbeszélő-állomás zavartalan igénybe vételének biztosítása érdekében indolzolt a telefon áthelyezése olyan személy lakására, aki egész nap otthon tartózkodik, s biztosítani tudja az állomás zavartalan használatát. Felkértem a távbeszélő-állomás előfizetőjét, a városi tanács vb-t, hogy Töröcskén jelöljön ki olyan személyt, ahova a községi nyilvános állomás« áthelyezhető. Az ügy végleges elintézésér öl csak később tudom tájékoztatni az olvasókat. Addig is szíves türelmüket leérem. Tisztelettel: Dr. Bányai Sándor osztályvezető, Pécsi Postaigazgatóság Tisztelt Szerkesztőség! 1978. november 14-én a boglárlellei Tüzcp-telepen befizettem 1250 db I. osztályú B 30-as blokktéglára a balatonszentgyörgyi II. téglagyárhoz, amit 1978. december 2-án szállítottak ki. Mára felralaodásnál észrevettem, hogy másodosztályú téglát kaptam, s ezt jelentettem is a tel ,'vezctö-helyettesnek. M ivei másik tégla nem volt, s a fuvart már megrendeltem. így _ elhoztam, Utána bejelentést tettem a Somogy— Zala megyei Tégla- és Cserépipari Vállalatnál. Innen kint voltak és megállapították. hogy a tégla másodosztályú. 1979. január 15-én levélben értesítettek, hogy panaszom jogos, s a különbözeiét kiutalják. Már április Közepe van, de még egy fillért sem kaptam. Tisztelettel: Kovács Lajos Vise, Zrínyi u. 1*. Vevők fóruma Tabon XXXV. évfolyam, 85. szám. Csütörtök, 1979. április 12. Ráfizetéses reklám üreg-, porcelán- és terít ék bemutató nyílt kedden a marcali ifjúsági művelődési központban. A kiállítást a helyi if ész az Amfora Vállalattal közösen rendezte. A húsvét előtti ajándékvásárlást szeretnék megkönnyíteni. A látogatók herendi edények, kalocsai étkészlet, kínai, olasz tálak, kristálypohamk között válogathatnak. Valamennyi bemutatott tárgy megtalálható n marcali üveg- és porcelánbóltban, a helyszínen tanácsot is kaphatnak a vásárlók. r ízléses terítés A hirdetés lett egy ottawai (Kanada) autókereskedő veszte. Az üzletember, hogy vevőket csalogasson, egy hirdetésben ingyenes utazást ígért a Bahama-szigetekre annak, aki november 13. és december 12. között elsőnek veszi meg a Chrysler gépkocsikonszern egyik termékét. Egy 24 éves fiatalember erre azonnal az üzletbe sietett, 1,35 dollárért vett egy elosztósapkát és utána ragaszkodott az utazási jegy kiadásához. A haragos kereskedő kifogását, hogy a vásárolt tétel csak csekély értékű volt, nem fogadták el. Levelezólap-Odysszea Egy 1»54. január 19-én az észak-indiai Kanth városban feladott levelezőlap végre elért a mindössze 88 km távolságban levő Bijnor városban lakó címzetthez. A címzett nemcsak az igen késői kikézbesítésen csodálkozott, hanem azon is, hogy portót kellett fizetnie azért, mert a feladás óta eltelt 25 év alatt a díjakat felemelték. A Hazafias Népfront nagyközségi bizottsága kedden délután a Videoton tabi gyáregységében vásárlók fórumát szervezett. A Tab és Vidéke Átész munkájáról Egyed László, az igazgatóság elnöke számolt be. Elmondta: komoly eredménynek számít, hogy az idén a tabi zöldségboltokban alkalmanként már primőrt is lehetett kapni. Gond a szakképzett kereskedők hiánya: munkavállalóik mintegy 30 százalékának nincs kereskedelmi iskolai végzettsége. A részvevők sok kérdést tettek föl az üzletek nyitvatartási rendjével, az áruk választékával, minőségével. az udvariatlan és kultúrálatlan A kozmikus kikötő: Bajkonur A Fáklya 7. száma vezető anyagban ünnepli Magyarország felszabadításának harmincnegyed ik évfordulóját. Fényképes riport foglalkozik a világűr meghódításának újabb eseményeivel, melyből megismerhetjük a kozmikus kikötőt, Baj.konurt. Színes oldalakon közölt művészi fotók vezetnek el a magva rorsaá g i vendégszereplését a közelmúltban befejezett Bolsoj, a Moszkvai ,Nagy Színház otthonába számos nagyszerű produkció megszületésének helyére. Hivatásos távirászoknak a szovjet fővárosban lezajlott versenyéről kapunk beszámolót, s megszólalnak a versenyen Magyarországot képviselő résztvevők is. Hangulatos riportban elevenedik meg a leningrádi szőrmeárverés izgalmas világa, bőséges információs cikk szól a magyar és kazah könyvkiadói kapcsolatokról, s külön írás mutalja be a Mo- loriaja Gvargyia. a szovjet ifjúsági könyvkiadó munkáját. Április közepén kezdődik a moszkvai Sportpalota jegén a jégkorong-világ bajnoki küzdelem * — ezzel kapcsolatban Szergej Kapusztyint, a szovjet válogatott csatárát mutatja be a lap. Megtalálható a Fáklyában az orosz nyelvlecke, a Fáklya-totó. a tilmelözetes és a Szovjet Kultúra és Tudomány Hazának programismertetője. kiszolgálással kapcsolatban. Kifogásolták a vásárlói kosarak tisztaságát és azt, hogy nem mindig kielégítő a hét végeken a tej- és kér,yérellátás. Jogosan tették szóvá azt is, hogy egyes árukat csak ismerősök kapnak a pult alól. Az iparosodó nagyközség dolgozói kifogásolták: az üzletekben ritkán lehet húst vásárolni. Ritka a tabi üzletekben a konzervgomba is, a füstölt áruk mennyisége pedig nem elegendő. Többször dicsértek is a vásárlók. Az elhangzott huszonöt kérdésre a részvevők a helyszí- , nen feleletet kaptak. Igazi választ azonban az jelent, ha a vásárlók fórumán elhangzott ötleteket, javaslatokat az áfész a kereskedelmi munka továbbfejlesztésénél figyelembe veszi. Április 19-től Csütörtök Április 19-től ezután minden csütörtökön tovább lesznek nyitva Kaposváron és a megye többi városában az áruházak, valamint egyes ruházati és iparcikküzletek. A módosításnak az a célja, hogy jobban a vásárlók igényeihez igazodjék az árusítás ideje. Eddig ugyanis sokan munkaidőben voltak kénytelenek elintézni bevásárlásaikat. Néhány megyében előzetes fölméréseket végzett a Belkereskedelmi Minisztérium, és az így szerzett tapasztalatok alapján rendelte el — az egész országban egységesen — a csütörtöki meghosszabbított nyitvatartást. A pénteki bevásárlónap — az egy órával meghosszabbított áruBURGONYA EXPORTRA Naponta kétszáz mázsa burgon-át készítenek elő exportra a Zöldért Vállalat nagyatádi burgonyatárolójában. Budapest ellátására hetenként 4—5 vagonnal szállítanak. lesz a bevásárlónap sítási idővel — azért nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert a szabad szombatosok — különösen nyáron — már péntek délután elhagyták a városokat, kirándulni mentek. Az új rend szerint árusító üzleteket úgy jelölték ki a megyében, hogy a vásárlóknak ruházatban és iparcikkekben teljes választékot nyújtsanak. Ez nem azt jelenti, hogy késő estig nyitva lesz valamennyi, hanem mindenfajta szaküzletből egy-egy tart majd -ügyeletet". Az élelmiszerboltokra a módosítás nem vonatkozik, azok a korábban meghatározott időbeosztás szerint árusítanak. A csütörtöki bevásárlónap megnyújthatja a kereskedők műszakját, de sehol sem járhat a heti 44 órás munkaidő meghosszabbításával. Az áruházakban, a nagyobb üzletekben a műszakbeosztás módosításával és egyéb munkaszervezési intézkedésekkel keli -kigazdálkodni« a hétköznap' ráaaást, a kisebb boltok pedig hétfőn később nyitnak majd. Á megyeszékhelyen 15, a vidéki városokban 10 üzlet árusít az új nyitvatartási rend szerint. Kaposváron a Somogy, a Zselic és a Csibi gyermekruházati áruház, valamint a Latinca téri villamossági szaküzlet, a 112-es vasbolt, a bútorüzlet, a sportjáték szaküzlet, az Opera ii- latszerboit, az íródeák papírbolt, az Ófotért. a Május 1. Ruhagyár mintaboltja, a József Attila könyvesbolt, az Ezermester- és Üttörőbolt, az óra-ékszer szaküzlet és a győri Richards-gyár mintaboltja tart bevásárlónapot. A vidéki városokban 19 órakor ■ zárnak a következő boltok: Siófokon a Sió Áruház és a sport-játék szaküzLet: Nagyatádon az Atád Áruház és a bútor-lakberendezés: Barcson az Otthon Áruház és a ruházati kisáruház; Marcaliban a ruházati, a lakberendezési, a cipő-, valamint a villamossági és jármü&zaküz- let. A felmelegedő 'tavaszi időjárás kedvező felételeket teremt a zöldségfélék magjainak vetéséhez, valamint a korai szabadföldi termesztésre előnevelt káposztafélék palántáinak kiültetéséhez. Ez előtt, vagy közvetlenül az ültetés után legfontosabb teendő a tavaszi káposztalégy és a talajlakó kártevők (cserebogár- pajorok, drótférgek stb.) elleni védelem. A védekezés a fiatal gyökerek károsodásának, a tőpusztulásoknak a megakadályozása miatt különösen fontos. A lehűléses, csapadékos időjárást követő napos, meleg idő ugyanis kedvez a kártevő legyek élettevékenységének. elszaporodásának. A védekezésre házikertekben javasoljuk a Basudin 5 G használatát folyóméterenként 1,5 —2,0 gramm adagolásban, a kiszórást követően azonnal sekélyen bekapálva a talajba. Ez egyúttal védelmet nyújt a nagy számban megjelent földibolha 'rágáskártétele ellen is. Javasoljuk a védekezést a kelő sárgarépában, a sárgarépalégy, valamint a hónapos reteknél a reteklégy kártételének megelőzésére (reteknél csak akkor, ha 14 napos élelmezés-egészségügyi várakozási időt be tudjuk tartani.) A kiültetett káposztafélék palántáit az eredés után javasoljuk a peronoszpóra, a tő- és gyökérrothadás fertőzésének megelőzésére a Dithane M —45 0,2 százalékos, az Ortho- cid 0,2—0,25 százalékos vagy a Zineb 0,3 százalékos oldatával permetezni. Ha a talaj- fertőtlenítés valamilyen oknál fogva elmarad, a gombaölé szerekhez feltétlenül tegyük a Ditrifon 50 WP 0,2 százalékos, a Rogor L—40 0,1 százalékos, a Sinoratox 40 EC 0,1 százalékos rovarölő szer valamelyikét. A^ hét elejének erős éjszakai lehűléses időjárása rendkívül kedvező feltételeket teremtett az őszibarack tafrinás levél- fodrosodás ismételt fertőzésére. A betegség kártételének megfékezése érdekében haladéktalanul permetezzük őszi- banackfáinkat az Orthocid 0,2 százalékos oldatával. Kisértet-hangok Megh öleken ten szakította meg prédikációját Közép-Angliában egy pap, amikor a templomban hirtelen felhangzott: ►-Gyere be, Fred!« Egy másik templomban a misét -Panda 1, Panda 4-neík" közlemény szakította meg. A kérdés megoldása a templomokban elhelyezett hangszórókban és elektromos orgonákban rejlett, amelyeknek hálózata vette a taxik és rendőrautók rádióadásait. Takarékos — Mennyit tud havonta betenni a takarékba? — Amennyit- akarok. A takarékpénztár senkit nem korlátoz... Bosszantás A kis Anyicska bosszantja a nagymamát. Végül a nagymama rászól: — Legyél jó, mert úgy jársz, mint Piroska. Hiszen tudod, hogy megette a farkas! — Tudom, de azt biztosan te is tudod, hogy először a nagymamát ette meg. Somoggi Néplap Ki MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztó-b.: Paal LásziA Szerkesztőség: Kaposvár. Latiné» Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár. Pt. 31. 7401. Telefon: U-510, I1-51L 11-518. Kiadj* a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Laiinca Sando» u. 2. Postacím: Kaposvár, Pf, 31 7401. Telefon: 11-510, 11-510. Felelős kiadó: Dómján Sándor Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlap kézbesít# postahivataloknal ea kézbesítőknél# Előfizetés! díj február 1-tól egy hónapra 30 Ft, negyedévre 90 Ft, egy évre 360 Ft. Index: 35 967 ISSN 0133—0609 Készült 9 Somogy megye! Nyomdaipari Vállalat kaposvári özemében. Kaposvár, Május L u. 101- Felelős vezető: Farkas Béla igazgató. Kéziratokat nem őrzőnk mee nem küldünk vtteza. Növényvédelmi tájékoztató Védekezés a zöldségféléknél