Somogyi Néplap, 1979. április (35. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-19 / 90. szám

Stúdió „r.

Woyzeck

Atban Berg zenetörténeti

jelentőségű operát írt Georg ti dehnet töredékes színpadi művéből, 1950-ben pedig filmet forgattak belőle. Majdnem ilyen jelentőséggel bír a Stúdió -K- színházi alkotó- közösség Woyzeck-bemutatója is, melyet a Csiky Gergely Színház színpadán létrehozott játéktérben láthattunk, sót játszhattunk magunk is. Mert a produkció létrehozód számítottak ránk, és bevontak a történésbe. v

Gyorsan ellobbanó életű »endje volt a német irodalomnak Büchner, akinek műveit igazából századunk értékeli. S erre nemcsak a külhoni bemutatók, hanem az itthoniak is példát adnak: Leonce és Léna című keserű vígjátékát az Ódry Színpad, a Danton halálát korábban a Madách, most a Nemzeti Színház játssza, a Berg-operát az Operaházbam láthatta, hallhatta a közönség A huszonnégy évet élt múlt századi szerzőt sokféle irodalmi irányzat tekinti előfutárának: a naturalisták éppen úgy, mint az úgynevezett »►szociális dráma- művelői, az expresszionisták csakúgy,

mint a Neue Sachlichkeit, azaz az új tárgyiasság képviselői. Hogy miért, azt magyarázza a nagyszabású Danton- dráma, melyben a kudarcot vallott forradalmár pesszimizmusa és keserű fatalizmusa szólal meg úgy, hogy ezzel még nagyobb nyomatékot kap a társadalmi igazság követelése, ahogy Walkó György találóan megfogalmazta.

A Woyzeck még ennél is jobb -melegágya- a később kialakult irányzatoknak.

Büchner egy jellegzetesen ponyvára kínálkozó bűnesetet dolgozott fel: egy borbélylegény megölte hűtlen kedvesét. Véres történet. Ami miatt sokáig a közérdeklődés központjában állott, az a vitatható halálos ítélet volt; sokan kételkedtek a fiatalember be- szárníthalóságában. Georg

Büchner a társadalom nyoVan még hely az ipari iskolákban

A tavaszi szünetben már folytak a felvételi elbeszélgetések a gimnáziumokban, a szakközépiskolákban. Az ipari bzakmunucásképző intézetekben május elseje után kerül erre sor, de a repülőgép-szerelőnek készülő érettségizett fiúk április 23-án kerülnek a felvéteiiztető bizottság elé az 503. intézetben. Pintér Kálmán igazgató elmondta, hogy az egész országból harminc fiatalt vehetnek föl, közülük hét somogyit. Itt háromszoros a túljelentkezés. A megye legnagyobb szakmunkásképző iskolájában az új tanévben változatlanul 26 szakmában — a tavalyinál kevesebb — 380

diák kezdheti meg tanulmányait. Van még hely az esztergályos, a vas- és fémszerkezeti lakatos, a hegesztő, az építőgépszerelő, a géplakatos, a marós, a központifűtés-szerelő, a galvanizáló és a villanyszerelő szakmában.

Siófokon az 523. számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben a női szabó szakmára máris kétszer annyian jelentkeztek, mint ahány fiatalt föl lehet venni. Itt egyébként tizenhárom szakmában 143-an kezdhetik meg tanulmányaikat: 120-an jelentkeztek eddig Elsősorban hegesztő, géplakatos, gépi forgácsoló és kőműves szakmára várnak még tanulókat. Az 512-es kaposvári szakmunkásképzőben az új tanévben a tavalyinál több, 280 elsős ülhet szeptemberben az iskolapadba. Legtöbben a férfiszabó-, fonószakmára jelentkezhetnek. A. szobafestő kivételéve] az 'építőipari szakmák mindegyikére várnak még fiatalokat, akik kitanulhatják a kőműves, a burkoló, az ács. a vasbetonszerelő, a tetőfedő és az üvegező foglalkozásokat.

monoltját mutatja föl Woy- zeckjével. Azt a páriát, akit nemcsak, hogy szociális értelemben nyomnak földre, de a személyiségétől is meg akarják fosztani. Ám — s ez Woyzeck tragédiája — a tudata ellenáll e szellemi értelemben vett kasztrációs kísérleteknek. Mert ez a katonaborbély mindenekelőtt és fölött: ember, sejtelmes vágyakkal, hal- luci-nációkikal, tudatmélyből feltörő indulatokkal, öl, de — anélkül, hogy teljesen fölmentenénk — helyzete nyomasztó kényszere motiválja szörnyű cselekedetét.

A Fodor Tamás irányításá,- val dolgozó Stúdió »K« Büchner zsenijéhez méltó előadást produkál. Köztünk vannak, közülünk valók a cselekmény résztvevői. Végzik munkájukat, ölelnek, táplálkoznak stb. Marie egy gyenge pillanatában I enged az ezreddobosnak; maga sincs tisztában azzal, hogy árulást követ el Woyzeck ellen, csak vak ösztöneinek

engedelmeskedik. A Stúdió »K« azzal, hogy szinte szereplőivé tesz bennünket a Woyzedki tragédiának, katalizátorává válik annak, hogy önmagunkkal számot vessünk: cinkosok vagyunk-e, vagy megpróbáljuk magunkhoz emelni a szerencsétient. Olyan színházi rítus jön létre ebben a játéktérként és nézőtérként egyaránt funkcionáló körben, amelyben — noha nem a Stúdió »K« szabadalma ez — még nem volt részünk Kaposváron. Az a kérdés, hogy amatőrök vagy hivatásosok játsszák — élik — a büchneri művet, föl sem merül bennünk a színházi esemény hatása alatt. A polifónikus megszólaltatás, a hosszú csöndek, a szokatlanul csöndes hangütés, a hallatlanul természetes játék összetevői ennek a hatásnak. A Thurzá Gábor fordításában, megszólaló mű eseménye az idei évadnak.

L. L.

Változó léptékek

Fűre lépni nem tilos

Hogyan kell harangot önteni?

Egy kihaló mesterség — a harangöníés — utolsó magyar- országi művelője Gombos Lajos. Örbottyáni műhelyében háromtonnás harang is készül. Képünkön: A mester hangvillákkal hangolja az elkészült harangot.

Az öregeknek még ott volt a konyha, a hátsó szoba, az istálló, a fészer, a kert. A fiataloknak már csak a vit- rinérinthetetlenségü lakás marad talmi csillogásával, és ' egy bizonytalan érzés: jó lenne végre valahova kényelmesen leheveredni, ahol nem kell vigyázni semmire, ahoi kényelmesen elterpeszkedhet az ember, kinyújtózkodhat, ha kedve szottyan rágyújt, olvasgat, sakkozik, esetleg dolgozgat magának, amíg az asszony- ebédet készít, a gyerek meg játszik a kutyával... — de hol? Hova lehet telepedni a neokolinál bútorok, csővázas ü vigasztal csodák, hófehér pré mek, hamis paraszt ebédlő- garnitúrák erdejében?

Hol van a vén , karosszék, a rozzant rugójú, kényelmesre kiült heverő, a kopott ruha — egyszóval hol van az a testre szabott, ismerős illatú, sőt szagú családi fészek, a maga kedves rendezetlenségé vei, mozdíthatóságávai?

Új szokások megszületve új törvényekké válnak. A fűtött lépcsőházból a lakásba érve levetjük a cipőt, hogy be ne piszkítsuk a szőnyeg- padlót. A kabátot a beépített szekrénybe rejtük, hogy ne rontsa a barátságos, de szűk előszoba összképét. Helyet foglalunk az egyik oldalán faltól falig polcrendszerrel borított nagyszobában. — ha nincs gyerek, cigarettára gyújtunk —, bekapcsoljuk a televíziót — otthonunkban a nagyvilág.

A beépített konyhában adott hely áll a hűtőgép rendelkezésére, nagy valószínűséggel ugyanazt a típust vásároljuk meg — amely olcsó és a helykihasználás szempontjából praktikus. Azonos típusú az építők által beszerelt gáztűzhely, és azonosaik majdnem az átokszavak — le és föl minden szinten —, ha valami okból kimaradozpa a gá zszolgál ta lás.

Üj szokásokat ismerünk meg. Vendégségben az első: összehasonlítani a vendéglátó otthonát a mienkkel, fölfedezni a különbségeket a helykihasználás, a lakáscsinosítás apró ötleteit, vagy csak azt, hogy például nem, befelé, hanem kifelé nyílik a WC ajtaja, vagy a megszokott bal oldal

helyett jobbra van a villanykapcsoló. Megszámláljuk a könyveket, a lemezeket, megvizsgáljuk a rádiót a televíziót megvitatjuk a különbségeket és közben gondolatban értékelünk, kié a szebb, kié a jobb.

De a panelfalakba szöget beütni nem lehet, csak belőni — az sem sikerül mindenkinek. És nincs értelme a hatalmas, beépített szekrények mellé elhozni a régi bútordarabot, mert be sem férne, és a helyet fölöslegesen foglalja. Barkácsolni azért lehet, s a szaküzletben szinte minden szerszám megkapható. A négyzelcentimélerek fokozatosain átalakulnak, a fehér villanykapcsolók helyére színesek kerülnek, hármonizáiva a szoba fő színeivel, tapéta borítja az előszobaszekrény ajtaját, nagy méretű fotó — poszter — a nagyszoba falát: őszi erdő a hatodik emeletein.

Lázasan csinosítunk, korszerűsítünk — előre gyártott, megvásárolható ötletekkel — kikalkulált, kiszámított színekkel, formákkal, hangulatokkal. A kiállítás kész, az összhatás — szaklapok útmutatása alapján — tökéletes, az okos gépek időt szabadítanak fel, ám a szabad időnek nyoma sincs. Lefoglalják más -okos gépek«, leginkább a televízió.

Bezárkózunk a magunk tökéletes világába és unatkozunk. Pszichológusok Mii föl - .dón kísérletet végezték: száz család közül hányán vállalják, hogy két hónapig nem néznek televíziót. A felajánlott pénzjutalom ellenére csak tizenöten voltak hajlandók lemondani mindennapos szórakozásukról, es csak öt család bírta ki villódzó képernyő nélkül a két hónapot Többet jártak színházba, moziba, kirándulni, de töob volt a veszekedés is,'és a két hónap elteltével egyöntetű volt a vélemény: még egyszer dupla díjért sem vállalnák.

Nem tudom, hazánkban egy ilyen fölmérés miféle eredményt hozna. Bízom abban, hogy az arány jobb lenne, de hogy a kérdés ma létjogosuit, az . önmagában is aggasztó. Ezrével készülnek el az új lakások, ezrével várnak sorukra a jelentkezők. Akik megkapják, lázas szorgoskodásba kezdenek, hogy minél hamarabb berendezzék a maguk kis oázisát, és szép dolog, hogy az igények a szűkebb környezet kialakításában mind magasabbak — tanú erre minden iparművészeti bolt eladója.

De ahogy egy szép kiállítási terem nem alkalmas a huzamos ott-tartózkodásra, a szaklapba kívánkozóan elegáns lakberendezés sem oldja meg a legfontosabbat, a tartalmas élet biztosítékát. Majd ha berendezkedtünk, állítjuk, pedig tudnunk kellene, hogy a teljes — mondjuk ki bátran — alkotó életforma nem a szobagarnitűra, sem az automata mosógép következménye.

Vajon hányán teszik föl a

kérdést, mit csinálnék televízió, rádió, lemezjátszó, magnetofon nélkül, és vajon hányán adnának értelmes választ rá? Félelmesen túlértékelődött napjainkban a kulturális segédeszközök jelentősége, és félelmes, hogy a vásárlás és birtoklás gyönyörűsége idővel csömörré változva ürességet, gépies megszokásokat hagy maga után.

Meg kell tanulnunk élni a lehetőségekkel, alkalmazkodva hozzájuk. Ma már egyre Ritkábban látni közterületeken a tiltó táblát: Fűre lépni tilos! És nemcsak azért, mert csökkenő arányt mutat a lakótelepi házak kozott a fű területe. Hanem főképp azért, mert ahol van, ott igencsak kihasználják fiatalok, öregek, és a soktucatnyi gyerek. Szűk a hely a betonfalak között, de valahogy megtanulunk közöttük élni, s talán egyszer a fák is megnőnek, árnyat adó lombjukkal...

Nem volna okos. ha a közterületekről eltűnő táblák újjáélednének bent a lakások szép berendezései közt, elfeledkezve arról — az iménti hasonlattal élve —, hogy értünk van a gyep, még ha szépségét megőrzendő, rendszeres ápolásra szorul. Mert a magunk szabta magasabb igények nem börtönei, hanem bázisai egy szebb, tartalmasabb és valóban kényelmesebb . életformának — azért, hogy otthon igazán otthon érezzük magunkat.

Bencsik András

A

z elnökre jött rá. hogy nekem fürdő kellene. Nem értettem, mit akar, aztán mondta, hogy van egy szakszervezeti beutaló. Tiltakoztam. Még hogy én fwfdőbe! Mit csinálnék én két hétig olyan helyen, ahol nem kell csinálni semmit'! Megütne a guta. Igaz, hogy nincs se kutyám, se macskám, az asszonyt három éve eltemettem. Vera lányom meg Sopron környékére ment férjhez. De azért mégis. Csak nem bolondultam meg, hogy vénségemre üdülni menjek, azoknak való az, akik ráér- • nek áztatni magukat holmi büdös vízben. Iggz, a térdem sűrűn nem hagy aludni, de úgy voltam vele. a sárga föld majd kiszívja belőle a rosszaságot.

Meg aztán jót is nevettem az elnök szándékán. Eszembe jutott És Balázs az üdüléssel, s ott a téeszirodán el is meséltem nyomban, hogyan járta meg az öreg Ka- ‘ kasszéket a régi nagyfülű világban. Magányos agglegény volt És Balázs, állítólag a bőre alatt is pénzt tartott, de fösvény volt, mint a kutya. Egyszer, úgy cséplés után, mikor készülődött az ősz, gondolt egyet és elment üdülni. Rémuszról leszedte a kötőféket, aztán egy hordó vízzel meg egy halom levelescsutkával együtt belaka- tolta az istállóba. Állítólag egyetlen fillér nélkül, gyalog vágott neki áz útnak, de néhány nap múlva húsz pengővel battyogott háza. Esze ágában sem volt annak levetkőzni és fürödni, ott téblábolt a jövő-menő népek közt. s temérdek pénz dugdostak a markába merő sajnálatból.

Én nem zárhatpm rá a tehenekre az ajtót, mondtam az elnöknek, így hát maradok, engem traktorral sem tudnak elhúzatni SzoboszlóTehenész a fürdőben

ra. Akkor még nem tudtam, hogy ebbe a földi mennyországba küldenek. Meg aztán magyarázkodtam tovább, nekem egy ilyen kirándulás alighanem többe fog kerülni, mint Esnek, tekintettel arra, hogy ón bizony nem sajnálom a hasamtól se az ennivalót, se az italt. Azt mondta erre, , ne beszéljek neki annyit, itt a papír és menjek, áztassam a fájós térdemet. Huzakodtam én tovább, de végül is rábeszéltek. Azt hiszem, nem voltam elég határozott.

Most, hogy itt vagyok, persze csöppet se bánom, sőt kimondottan örülök neki. Nem hittem volna, hogy ilyen jól telik itt az idő. Látom, amint lerakja a nép a göncöt, az, üvegfái tövébe, pucéran mindenki egyforma. Hogy én mi mindent láttam már az első nap! A szobám ötödik emeleti, van benne mosdó, az erkélyen nyugágy, délylán olt is lehet napozni, szóval minden rendes, mondhatnám úri. Egy csendes beszédű gyöngyösi kőművessel lakunk benne, ö olvas esténként, én meg le szoktam menni a parkba őgyelegni, mindig hallok ezt, azt. A nagy liftben is fülelek, sohase hittem volna, hogy ennyiféle ember csődül ilyen helyen össze. Az egyik asszony azért veszekedett az urával, mert nincs fürdőszobájuk, ott mások előtt regnálta, hogy intézze el a portán, ő nem akárki, neki jár a fürdőszoba. Akkor tudtam meg, hogy még a szocialista fürdőhelyen sem egyformák a^ emberek, csak én néztem őket annak a meleg vízben.

Ahogy megérkeztem, küldtek a doktorhoz. Szólítottak elég hamar, de mikor beléptem, még nyomkodták egy magamfajta anyafinak a vállát. Másnaponként iszappakolást írtak neki, azt hiszem,' nem is hallotta. Egyfolytában sziszegett, juj fogatott, aztán, hogy szabadult, kényszeredett en heherészni kezdett. Nyilván nagyon érzékeny helyen tapogatták. Főorvos úr, szólalt meg ebben az állapotban, kérem, ha nem sértem meg, adjon egy puszit, legyen szíves. S a meglepett tekintetre megmagyarázta: engem ugyanis többet nem tetszik itt látni,, elég volt ennyi szegény váltamnak. Már nevetett a szeme.

Rám került a sor. Faggat a főorvos úr, hogy szedek-e orvosságot, ha szedek, akkor miféléket, tudok-e aludni, szeretem-e a meleg vizet, meg ilyesmi, aztán, hogy mi a panaszom, hol fáj a labam. Éppen ott, de nagyon, sziszszentem föl, mert hátul a vastag hús fölött mélyesztet- te bele az ujját. Hát ennek aztán úgy megörült. még kurjantott is. majd azt mondta. nagy vidáman, hogy fölfedeztünk valamit. Én meg csak szívtam a fogam, nem értettem, hogy lehet így élvezni a másik ember kínját. Oda se figyeltem, miket íratott föl a kisasszonnyal, csak annyit hallottam, hogy iszappakolás a bal térdre.

Slattyogok a patikába, ott annyian vannak, mint a nyű, azt hiszem, soha nem érek a kisablak elé. Adlak a cédulámra háromféle tablettát, ahogy mentem vissza, a borkóstolóban egy nyclettel be is vettem az első adagot.

Megettük az ebédet, isteni bablevest főztek. A rántott hús ellen sem vol kifogásom, csak annyi, hogy a fél fogamra is kevésnek éreztem. Megyek aztán iszapolni, került a sor hamar, mert legtöbben ledőltek evés után pihenni. Látom, a jobb térdemmel kezdik a vacakolást, de mire kinyögtem, hogy nekem amaz szokott rosszalkodni, már végeztek is velem. ,

A medence partján, látom, tele a meleg víz elégedett arcú, többnyire koros emberekkel, akik prüszkölnek, szuszognak, nyögdécselnek a gyönyörűségtől. Körül a cementfalnál szorosan ülnek egymás mellett, mint a fecskék, és mondják a magukét, nevetgélnek, vigyorognak. Mit csináljak, közéjük húzódok magam is, a váltam hozzáér a rengetek mellű néniéhez, aki éppen a másik oldalán kuksoló kopasz urát fegyelmezte jó vastagon. »Tibi, a pofádra mászok, ha beleszólsz, isten az atyám«, mondta neki, egyébként a legkisebb harag nélkül. »Szóval — folytatta — a lány xigy maradt, s mikor már látszott, s az anyja elővette, hogy kitől van a gyerek, odavágta neki, hogy a te uradtól. a drága mostohaapámtól, s tudd meg, kezdettől fogva engem csípett, téged csak azért vett el, mert én tetszettem neki, s mos csinálhatsz, amit akarsz, ha fejre állsz, az se hat meg ...«

A nyanyának szörnyen rikácsoló volt a hangja, akár az esőt jelző páváé. Nem is bírtam tovább, átaraszoltam a másik oldalra, a magamfonná jú férfiak közé. Itt nem kerepelt senki, egy Lapos orrú öreg csendesen magyarázta a szőlőfajták tulajdonságait. Azt hiszem, értett hozzá, figyeltem rá, pedig én jószágokkal foglalkozom. Hanem egyszer csak behatol a medencébe egy ötvenéves hústorony, odafurakodott

közénk, erőszakos mozgással. De ez még hagyján. Elkezdte tele szájjal szidni a külföldieket. Hogy ő be nem engedne egyet se, azt hiszik, mert pénzük van dögivei, övék a diófáig. Válaszra se méltatták, elúszkáltak mellőle, úgy volt vele a társaság, hogy az illetőnek elment az esze. Végül, hogy magára maradt, sértődötten kimászott a vízből.

J

ól érzem magam itt igazán, s lesz miről mesélnem otthon. Elmondom azt is, hogy itt találkoztam a közönbösséggel is. Egy este éktelen dorombolást hallok, nem Uidlam honnan ered, azt hittem, ácsok kopácsolnak. De. hogy nem maradt abba, kimentem a folyosóra. A negyedik és az ötödik emelet közt elakadt a kis lift, s a bent rekedtek próbálták észrevéletni magu- iMt. Egy lélek se bújt elő rajtam kívül. A szemközti társalgóban öten trécseltek, azok se törődtek a bajba jutottakkal. Én sántikáltam ki a lépcsőn a portára, hogy segítsenek.

Nem is annyira a fürdés éri meg, hogy eljöttem. Inkább az. hogy kinézhettem a világra, és azt hiszem, okosabb lettem valamivel.

F. Nagy István