Somogyi Néplap, 1979. március (35. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-31 / 76. szám

Múzeumról múzeumra Vendégségben Győző tanár úrnál t ■<> Hatékonyabb propagandával a több látogatóért Egy dallam éjszaka OnzágOS statisztika a kalauzom az 1978-as múzeu­mi kiállításokon. Figyelőmre méltó adatok ezek. Tavaly 449-re emelkedet a magyar múzeumok és múzeumi kiállí­tóhelyek száma. Két fontos eseményt, élményt idéz a gyarapodásról valló adat. Ka­posváron megnyílt a Rippl- Rónai Emlékmúzeum. Szen­nán átadták a szabadtéri néprajzi gyűjtemény egy ré­szét. A múzeumi restaurátor- és módszertani központ ki­adványában összesítették azo­kat a törekvéseket is, ame­lyek újabb intézményekkel gazdagítják a hálózatot Je­lentős társadalmi szükségle­tet fejeznek és elégítenek ki ezek a helyi kezdeményezé­sek. Barcson ennek a példáját tapasztalni megyénkben. Vessünk egy pillantást a múzeumok fenntartóira: a megyei tanácsok 286 felett rendelkeznek, a helyi taná­csok — szerte az országban — mindössze harmincötöt tudhatnak magukénak. Beszé­des számpár ez is! A külön­féle gyűjtemények 87 082 tárggyal gyarapodtak, s eb­ben is nagy szerepe volt olyan helyi — egészen kivéte­les — fölajánlásnak, mint a Rába Magyar Vagon- és Gép­gyár mecénásl tevékenységé­nek: 1 300 000 forinttal támo­gatta a munkahelyi közösség a győr—káptalandombi ása­tásokat. Budapest nemcsak hazánk szép fővárosa és vi­lágváros, hanem a múzeumok — műtárgyak — jelentős ré­szét is itt őrzik, itt ismerhet­jük meg. Régészeti anyaga háromszorosa a vidékinek, a képzőművészeti gyűjtemény még ennél is tetemesebb a fővárosban. Ám az irodalom- tudomány területén számon tartott szellemi javak — mű­tárgyak — nyolcvanegy szá­zaléka vidéken található. A néprajzi anyag hatvanegy százalékát vidéki városokban, falvakban kell keresnünk. A Budapesten őrzött műtárgyak aránya 1978-ban 1,1 százalék­kal csökkent — ez is olyan tendencia, mely az egészsé­gesebb fejlődés mutatója. Múzeumaink, kiállításaink hatékony propagandával, is­meretterjesztéssel, vonzó programokkal növelhetik a látogatók számát. Tavaly a 449 múzeumot és kiállítóhe­lyet több mint 16 millió láto­gató kereste föL Csaknem kétmillióval' több, mint az előző esztendőben. A vidéki látogatók száma csaknem el­érte a 12 milliót s ez egy­millióval több nézőt jelent a tavalyival szemben. 1978-ban 578 állandó és 1358 időszaki kiállítás fogadta az érdeklő­dőket; a vándorkiállításokat 594 helyen mutatták be. Az utóbbiakból vidéken volt a több. ötvenkét új állandó ki­állítás és 692 Időszaki kiál­lítás nyílt Az intézmények közműve­lődési tevékenysége is széle­sedett egyre gyakoribbak a múzeumi hangversenyek,, nőtt a tárlatvezetések iránti igény, különböző foglalkozá­soknak adnak otthont mú­zeumaink. Kaposvári példák­kal is büszkélkedhetünk: a Somogyi Képtárban a zene barátai mind gyakrabban ta­lálkoznak, az óvodás és isko­lás korú gyerekek rencjszere­Filmjegyze t Mini háború, garancia nélkül Magyar film, amely közön­ségei vonz; fehér holló rit_ kaságú. Szinetúr Miklós Az erőd című, Hernádi Gyula re­gényéből készült alkotása ilyen. Műfaját tekintve a ka- landfilm és a pol-fiction ele­gye, szerencsés arányban. Hernádi Gyula prózairól munkásságában korán nyo­mát találjuk a politikai fik­ciónak. A Sirokkó című regé­nyének reális alapjára felté­telezés-értékű »falakat-« emelt. Drámái közül a Falanszter, a Csillagszóró, s főként a Ki­rályi vadászat tartalmaz ilyen elemeket. A Királyi vadászat alapötlete már kifejezetten a fantázia játéka, és ide soro­landó a most bemutatott Has- felmetsző Jack című színmű­ve, valamint a nemrég ki­adott Az elmölkasszony című forgatókönyv is. Ez utóbbit éppen Szinetár rendezte kép­ernyőre. Az erőd ötlete már 1971- bem, megjelenésének idején sem tűnt erőltetettnek. Min­denre elszánt zsoldos kalan­dorok gyilkoltak a világ több táján. Hernádi egy görögor­szági helyszínt népesített be velük: itt, mint az erődöket hasznosító társaság tagjai »dolgoztak«. Élelmes üzletem­berek furcsa üzleti célokiból vásárolták meg - az államtól ezeket a második világhábo­rúból megmaradt objektumo­kat: multimilliomosok, élet­unt nagyvilági hölgyek pró­bálhatják ki az életveszélyt kétnapos mini háborúban. Örült ötlet, de »van benne rendszer« és tapasztalat. Nem egv őrültségről adnak hírt a laook naponta... E békebeli, rafinált háború nem imitáció Spinét ár—Her­nádi művében: »lombik kö­rülmények« között minden előállítható, ami egy igazi háborúban. Gyilkosság, nemi erőszak, kínzás stb. Az ellen­fél tehát jól kiikéoze*t, hét- próbás rsoldós-gárda. És való­ban minden végbemegy »W- csibén«, ami egy háborúba»! megtörténhet. A történet tele van váratlan fordulatokkal, »csavarokkal«; az unatkozó milliomosok, mágnásszajhák, kései Hitler-szimpatizánsok, az állóvíz-életmódot gyűlölő zöldsapkás a pénzéért való­ban «kiélvezhetik« ezt a »nagy balhét«. Nem mondom azt, hogy fi­gyelmeztetés ez a film, hiszen legalább annyira figyelmezte- to« a napi hírek paaotaíorra- daimálfiról, merényletekről, puocsotkróL. Ezek hátterében állnak ilyen szervezett »sötét erők«, mint itt a Társaság emberei, élükön a Főnökasz- szonnyal, aiki az »idegenfor­galmi játék« háziasszonya­ként tevékenykedik. Elszaba­dul a pokol: szadisták, mazo­chisták, fasiszták vethetik le álarcukat Egészen szokatlan nagyvo­nalúsággal megvalósított film ez, néhol üresjáratoktól sem mentesen. Szirvetárnak sike­rült sokszereplős munkájában arcokat belénk vésnie, s ez a hasonló jellegű filmeket te­kintve nagy erénye az új al­kotásnak, mely a regénytől eltérően nem ’Görögország­ban, hanem Nyugat-Európa valamely táján játszódik. Szinte már közhelyes, hogy a kapitalista államgépezetnek végül is szüksége van a zsol­dos szakaszra. A közönség egyértelmű rokonszenve a di­lettáns vendégsereg mellett — buktató. Hiszen nem kü­lönbek ez utóbbiak sem a zsoldosoknál! A Bíró Miklós operatőri munkájával készült filmben egy-egy karaktert formál meg jól Rajhona Adám, Bács Ferenc, Oszter Sándor, Madaras József, Ben- kő Gyula, Haumann Péter, Harkányi Endre, Reviczky Gábor és Franvtisek Veleczky Sajnos Tamay Bella túl lágy a »háziasszony« szerepére, és beszédhibája is za.vnró. Erre a szerepre egv Ronyecz Má­ria-i keménységű alkat job­ban megfelelt volna. U h sebben ismerkedhetnek • mú­zeumi anyagokkal. Bábelő­adást tartottak a képtárban; az iskolák egyre szívesebben tartanak órát a történeti ér­tékek birodalmában. A mú­zeumi órákon kívül tartalmas kapcsolat alakult ki az isko­lások és a múzeumok között A kaposvári Munkácsy gim­náziumban nemrégen alakult meg a régészszakkör; a tanu­lók a nyári hónapokban a gyakorlati munkában vállal­nak részt Egyrészt tanulnak, másrészt segítik a régészek munkáját. A haszon kölcsö­nös. Mindemellett nem lehe­tünk elégedettek a> megye múzeumainak a látogatottsá­gával. A Veszprém megyei 1 812 603-mal szemben nálunk csak 201 242-en fordultak meg’ a kiállításokon. Ennél keve­sebben csak Nógrád, Zala és Szolnok megyében. Pedig nem vagyunk szegények a hálózat tekintetében. Az iménti adat­sor csak a múzeumi hálózat­ra vonatkozik. Tudjuk jól, hogy a kép nem lehet teljes mert a művelődési házaink­ban is számos kiállítást ren­deznek. A figyelmünket azon­ban nem vonhatja el ez a kiegészítő megjegyzés. hisz kiemelkedő látogatottsági adattal nem rendelkezik So­mogy. A pécsi Csontváry Mú­zeumot 176 362-en keresték föl tavaly. Az Egry-emlékmú- zeumban, Badacsonyban — ahol pedig más is csábítja a kirándulókat — 67 229 láto­gatót fogadtak 1978-ban. Be­szédes számok. A somogyi i múzeumok, kiállítóhelyek lá­togatóinak az egyharmadnyi része nézte végig a badacso­nyi Egry-kiállítást! Ugyan- ennyien a gyulai vármúzeu­mot. Az 1979. évi somogyi ter­vek ismét hozzájárulnak o hálózat további gyarapításá­hoz. Elkészül a zalai Zichy- kúria, és a Rudnay-emlékszo- ba is megnyílik. Szennán bő­vül a néprajzi gyűjtemény, Barcson megnyílik a helytör­téneti múzeum, elkészül a föl­újított somogytúri Kunffv- képtár. Ezek a tervek, az el­képzelések. Vajon a propa­gandamunka előkészíti-e, hogy a kapunyitás utáfl nyomban föl is keressék eze­ket a helyeket? Talán még nem késő ezeket a feladato­kat elvégezni. A protokolláris megnyitók aligha csalogatnak annyi valódi érdeklődőt ezek­re a helyekre és megyénk többi múzeumába, hogy elé­gedettség legyen úrrá raj­tunk. A tizenhatodik helyről | előbbre kellene jutni. Horányi Barna ' Ax út kes­keny, kanyar­gós. — Való- ságos szer­pentin — ve­ri tékezem a halálkanyar­ban. Győző vi­dáman manő­verezik. — Amikor elő­ször jött ide vállalati so- fő a bejáró munkásokért, végigkárom- kodta ezt ax utat — mond­ja, — Fogad- kozott, hogy az atyaúristen kedvéért sem jön ide többé. Beszél az igaz­gatóval. Aztán mégiscsak rá­szánta magát, s egy idő után megszokta a kanyarokat. Mellesleg, itt még sohasem történt bal­eset ... A gyufás- skatulyányi autó anyós­ülésén szo­rongok, s ne­hezen várom az utazás végét. — Mondd, kérdezem kicsit in­gerülten, miért nem elég ne­ked egy nagyközség úgyne­vezett népművelői területnek? Miért kell eljárnod még két kicsi faluba? Nem ad elég munkát a lakóhelyed ? Győző felhúzza a szemöldö­két, csodálkozó arcot vág. — Először is én nem nevez­ném ezt a három falut ■»nép­művelői területnek« — mond­ja csendesen. — Én egyszerű­en csak falvaknak nevezem őket, de ha azt kérdezed, szá­momra van-e különbség kö­zöttük. akkor azt válaszolom, hogy nincs. Bennem ez a há­rom település összetartozik, akárcsak a mögöttük hullám­zó erdős dombvonulat. Min­den házat, ösvényt, öreg fát ismerek itt. A három falu kö­zül az egyikben születem. Ott, ahova most megyünk. De nagyanyámék a szomszéd fa­luban laktak, s kisfiú korom­ban ez a szomszéd falu volt az álmaim netovábbja. Gya­log szoktunk átmenni anyám­mal, és én néha hetekig nagy- anyáméknál laktam... Kö­zépiskolás diákként kezdtem helytörténettel, néprajzzal foglalkozni. Végigmásztam a padlásokat. Mindkét faluban. Később, amikor már magnófn is volt, eljártam az öregekhez, meséltettem, eneKeltettem őket, ugyancsak mindkét ta­luban. Ez a község pedig, ahol most élek, tanítok, amelyhez a gyerekkorom két kis faluját csatolták közigaz­gatásilag, Pista bácsi szelle­mével vonzott.., — Mi a célod az összegyűj­tött helytörténeti és néprajzi anyaggal? Tanulmányt írsz? Doktori disszertációt vagy kandidátusi értekezést? — Ne hülyéskedj! Az a tu­dósok dolga. Én csak a szü­lőföldemnek dolgozom. Ha találok valamit, mondjuk egy elfelejtett népdalt vagy gye­tom valamelyik együttesem­nek, vagy a gyerekeknek az iskolában. Azaz, visszaadom a közösségnek, a falu népének, hiszen a sajátja, őt illeti meg ... Valahogy így .., A falu közepén, a művelő­dési otthon közelében állunk meg. A dombos-völgyes táj tavaszi illatot lehel. Innét be­látni a mellékutcákat, az ud­varokat. Győző lezárja a Tra­bantot. s azt mondja, sietni kell, mert a zenekar már összejött. Kihaltnak tetszik a falu. — Hogy jutott eszedbe a fúvós­muzsika éppen itt, ebben a csendben? — kérdezem. — Kisgyerek korom kará­csony éjszakáin sohasem fe­küdtünk le addig, amíg oda­kint föl nem hangzott a fúvó­sok zenéje — mondja Győző. — Tavaly otthon töltöttük a karácsony estét, és a nagy csöndben hiányzott valami. Egy dallam a régi havas ka­rácsonyokból. Elhatároztam, hogy másnap utánanézek, megvannak-e a hangszerek és a zenészek. Megvannak. Együtt a kul- túrotthonban, a kétszáz éves falak között. Győzőre várnak. 1928-ban néhány falubeli legény — köztük Győző nagy­bátyja — egy vasárnap Enyin­gen a fehérvári fúvósok mu­zsikáját hallgatta. Miközben hazafelé gyalogoltak, az él­mény hatására elhatározták, hogy zenekart alapítanak; tudták, hogy a hangszerek méregdrágák; sejtették, hogy a muzsikálásban jártasságot szerezni nem könnyű dolog. De nagyon akarták... Egy németországi gyár részletre kínálta a hangszereket, s a legények habozás nélkül bele­vágtak az üzletbe. A törlesz­tésre havonta 5 pengőt dob­tak kalapba fejenként, s ezt a pénzt a lehető legfurfango­sabb módon csikarták ki az Tíz hónap Babilon Galló Olga lágernaplója A koncentrációs táborokban tilos volt naplót írni. Galló Olga titokban, tábori ágyakon összekuporodva, társaiktól is rejtve rótta följegyzéseit ne­hezen megszerzett papírdara­bokra, füzetlapokra 1944 nya­rától 1945 májusáig, a hábo­rú végéig. De csak tavaly, harminchárom évvel a hábo­rú után jelentette meg írását. Miért ennyire megkésve? Hé­ra Zoltán az előszóban azt mondja erről, hogy a szerző, aki elhurcolása előtt a Nép­szava külső munkatársa volt, s hazatérése után a Világos­ság szerkesztőségében dolgo­zott, nem ezzel a könyvvel akart először jelentkezni az irodalmi életben. De más­képpen alakult a sorsa, s vé­gül mégiscsak ez a napló ma­radt kiadásra. A régi följegy­zések mai olvasója minden­esetre úgy érzi, kár vblteny- nyit várni. Galló Olga ugyan kétségtelenül nem átütő te­hetségű szépíró, de újságíró­nak, tudósítónak jó szemű és jó tollú, s amit hányattatá­sairól, a tábori életről, a há­ború utolsó szakaszáról el­mond, nagyrészt új, ismeret­len anyag a deportáltak, in­ternáltak, elhurcoltak világá­ról. Galló Olga Auschwitzban kezdte írni följegyzéseit. Ezt a tábort jól ismerjük, s a napló nem is tud ehhez sem­mi újat, lényegeset hozzáten­ni. Auschwitz leírása azonban csak bevezetés. Amikor a közeledő szovjet csapatok elől a tábort elmenekítik, a szerző — mint utóbb meg­tudjuk, nem egyedül — meg­szökik gyalogosan vánszorgó társaitól, és kalandos körül­mények között, két elhurcolt jugoszláv munkás segítségével egy másféle táborba kerüL Erőszakkal összeszedett embe­reknek szervezték e táborokat is, az úgynevezett kényszer- munkásoknak, de a lakók, el­hurcolt jugoszlávok, franciák, lengyelek, ukránok, románok, olaszok szabadabban élhettek bennük, mint a koncentrációs táborok foglyai. Még fizetést is kaptak, s a táborból kijár­hattak, csak a várost nem hagyhatták el. Galló Olga a háború yégéig közöttük élt, a németek nem ismerték föl. hogy zsidó, s naplójának leg­fontosabb, legizgalmasabb ré­szé e soknyelvű, soknemezeti­ségű táborokat mutatja be. Méghozzá szemléletesen, ele­venen, atmoszférát teremti erővel, őszintén és hitelesen. Csak saját tapasztalatairól, élményeiről számol be, nem ír hősökről, ellenállókról — nyilván nem találkozott ve­lük —, hanem csak szenvedő, sanyargatott, kínlódó embe­rekről, akik túl akarják élni a háborút, menteni akarják életüket. A könyv másik figyelemre méltó újdonsága Breslau, a mai Wroclaw ostromának le­írása. A magyar olvasó erről sem hallhatott sokat. Pedig nem akármilyen csata volt ez. A háború már szinte véget ért, elesett Berlin, Hitler már nem élt, de a körülzárt Bres- lauban megszorult németek eszeveszetten harcoltak, az erődítmény katonai napilapja az utolsó pillanatig változat­lanul kitartásra buzdított. A város május 6-án adta meg magát. A Tíz hónap Babilon a szerző sajat kiadásában jelent meg. ö. fc vasat sem áldozó szülőktől. A gazdafiúk például gabonát loptak a saját padlásukról. Szorgalmasan eljártak a taní­tóhoz kottát tanulni, és néha­napján a városból »hozattak« hivatásos zenészt, akinek úti­költséget és tiszteletdíjat fi­zettek. »A művész úr« (ma is így emlegetik az alapító ta­gok) megtanította őket né­hány alapfogásra; »a többire magunktól jöttünk rá«. Győző fúvószenekarának ez a hiteles története. Elég volt a vendégeskedés­ből, holnap reggel hazauta­zom. mondom magamnak. Máriáról énekeL egy öreg­asszony. Vajon mit szólna Pista bá­csi Győzőhöz, tűnődöm, s a feketébe öltözött kis öregasz- szonyt nézem a vetítővásznon. Kendője árnyékában valószí­nűtlen kicsire zsugorodott az arca, az ébrenlét és az álom határmezsgyéjén dúdolgat. Dallamtalanul, csak sejtetve az ősrégi motívumokat, színeha- gyott, kilencvenéves hangon. »Mária, Mária, Jézus szülő- anyaja.« Nagy, eres keze az ölében. Mintha homályos sa­rokban üldögélne, egy régen lebontott tűzhely mellett, ahol halomban állt a tördelni való rozsé, kukoricakóró ... Most már jöhetne az álom..' Szapudi András

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents