Somogyi Néplap, 1979. március (35. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-28 / 73. szám
Frantisek Hrubiri színmüve Vendégségben Győző tanár úrnál Augusztusi vasárnap pénteken Részlet a második felvonásból. (Napnyugta után. Égnek a lampionok, a közeli tánchelyről ide hallatszik a vidékies tánczene...) Postamester; — Nem tartom fel? Mórák: — Dehogy. Mondja, postamester úr, hogy bírja ki itt egész éven át? Télen biztosan rókákat is lát az utcán. Kidugják fejüket a lyukbólf. és odakiabálnak magának: Jó éjszakát, postamester úr, jó éjszakát! Ugye, így van? Postamester: — Azelőtt tizenöt évig faluról falura vánszek..; hogy a munkámnak más értelme is legyen ... hogy ne legyen gépies... Néha például megesik, hogy csúnya távirat érkezik. Tessék, menjen és kézbesítse... Mórák: — Már kézbesítette. Postamester: — ;;; kézbesítse úgy, hogy ne okozzon még nagyobb bajt... hogy megakadályozza... Morék: — ... a láncreakciót? De hát honnan tudja, kedves barátom, hogy a távirat valami tragikusát, tartalmaz? »Kilenckor érkezem, várj az autóbusznál ?« ... ez doroltam. > De mindig azt hittem, hogy az egyetlen igazi munka ... Mórák (öklével a tenyerét 'veri, a pecsételést utánozva): íáL Ez? Postamester: ■— Nem! Azt hittem, hogy az egyetlen igazi munka az ön munkája! Megnyitja az utat minden jó... életadó erőnek. .. ami az emberben van. Megnyitja az utat a... jövő felé. Bizonyára nagyon szereti, kell, hogy szeresse a munkáját! Mórák: — Hol szedte fel ezeket a banális szólamokat? És mit gondol, mit csinálok en tulajdonképpen? Postamester: — ön költő. Mórák: — A költőkkel már rég elbántak! A postamesterekkel még nem. Örüljön neki! Postamester: — Azt hittem ... Mórák (megint az órájára néz): — Igazán gondoskodott róla, hogy kivigyenek az állomásra? Postamester: — Minden rendben van, szerkesztő úr! Elég, ha kilenckor indul, negyedóra alatt kiér az állomásra ... Én • mindent megtetragikusabb lehet, mint a megszokott »Temetés kedden« Postamester: —■ Talán igaza van, de . .. Mórák: — És ez még hem minden. Mondjuk, hogy a táviratot a megfelelő lélektani előkészítés után kézbesíti, finoman és óvatosan, hogy az öregasszonyt fejbe ne kólintsa a hír, ugye? No... és ugyanabban a pillanatban egy hidrogénbombával . terhelt repülőgép startol valahol, és néhány perc múlva, esetleg kétszáz kilométerre innen, fejbe kólint százezer ugyanolyan öregasszonyt! Frantisek Hrubin csehi író vidéki nyaralóhelyen játszódó színművét, az Augusztusi vasárnapot pénteken mutatja be a Csiky Gergely Színház Gazdag Gyula rendezésében. ,A Zádor András fordításában játszandó darabban Olsavszky Éva Kossuth-díjas színművésznőn kívül Rajhona Adá- mot, Dánffy Sándort, Csákányi Esztert, Kun Vilmost, Koós Olgát — mint vendéget — és Bregyán Pétert látjuk majd. Gftrt»nr«Pr Miklós I Vferde HÁI XXI. Dezső motorhoz értő embernek képzelte magát. Fürdőnadrágra vetkőzve, hasán és combján olajos kéznyo- moikkal dekoráltan szerelt a diófa alatt. Jószerével csak a váza maradt egyben a zöld Pannóniának. Többi alkatrészéből valódi kirakodóvásárt rendezett a kőfaragó. Indián csíkokkal díszített képe felragyogott, amikor megpillantotta az udvarra lépő Editet, aki Dankába csimpaszkodva le sem tagadhatta volna, hogy jól tartották öleléssel. Harsányan és tapintatlanul bömbölte a kőfaragó: — Mindenütt szerelem! A lányom randevúra rohan, a húgom meg a férjét zabálja. Micsoda ízlés!.. ■ A tündöklőén tiszta és egészséges Edit nevetve kiáltotta a diófa alá a fontos újságot: — Jöhetnek a vevők! Dezső meglepett csodálkozással lépett ki a lombok árnyékából. Elismerő fölénnyel fürkészte a tanárt. — Nocsak. Félreismerteleik, sógor? — Biztos vagyok benne — hagyta rá a tanár, és elnéző mosollyal viszonozta a kőfaragó képzelt fölényét. Dezső megbocsátó kedvében volt. — Semmi baj. Az a fő, hogy megjött az eszed. — Eddig tehát eljutottunk — próbált úgy viselkedni Danika, mintha nem tűnne föl neki Dezső faragatlansága. — A többit rátok bízom. És még valamit: az új fcáz Mária és Anna Elszontyolodott gyerekarc. — Kóstoljuk meg ezt az opor- tót — mondom, hogy eloszlassam a felhőt —, aztán elő azokkal a filmekkel, magnószalagokkal ! Másfél éve ismerem Győzőt. A pesti gyorson találkoztunk. Szemben ült velem a kupéban, és Vajda János verseit olvasta. Szigorlatra készült (a zordon Vajda miatt egyszer már pórul járt a vizsgán). Akkor keveset beszélgettünk, de két Gina-vers között azért elmondta, hogy a diplomamunkája kedvére való: szülőföldje népdalait, népjátékait gyűjti össze, dolgozza fel, s már olyan sok szépséget talált, hogy legszívesebben háromkötetes szakdolgozatot írna. Azóta néhány gyűjtése kiadványban is megjelent, s gyakorló népművelőként egyszerre három falu történetét, néprajzát kutatja; kórusokat, zenekarokat, honismereti szakköröket vezet, tárgyi emlékeket gyűjt, öregek vallomásait rögzíti, szobájában kazal- nyi magnókazetta, filmtekercs, fotó; sok-sok éjszakát kellene itt töltenem, ha Győző kincstárát tüzetesen meg akarnám ismerni. Mindenekelőtt a hangszereket próbáljuk ki. Van itt fiatal pianínó, öreg harmonium, különféle húros, es fúvós hangszer, citena, furulya, köcsögei u da; pokoli hangzavar támadna, ha valamennyi egyszerre megszólalna. Koccintunk. Mari egészségére, a várva várt utód szerencsés megérkezésére. Mielőtt idejöttem — mondom —, már jártam néhány helyen a faluban. — Tudom — nevet Győző —, hírül hozták, hogy láttak ^ kocsmában. — Nocsak. Az iskolátokban is voltam. Meg az öreg tanító- nenál. Ismertem ugyanis a férjét, Pista bácsit. — Nagyszerű ember volt — emeli poharát Győző. — Tanított? — Nem. Én még otthon jártam iskolába. — Hát nem ez a szülőfalud? — Nem. Az tíz kilométer-’ rel odébb van. Maid megmutatom. Háromszáz lelkes kisközség. Most már csak alsó tagozatos iskolája van, a felsősei ide járnak. Van ott egy fúvószenekarom és egy Repülj páva együttesem ... Szóval nem nagyon ismertem Pista bácsit, amíg élt. Halála óta annál inkább. Amikor képesítés nélküli pedagógusként először léptem át az iskola küszöbét, mindjárt vele találkoztam. A folyosón megláttam ugyanis a régiséggyűjteményét. Azóta néprajzi anyaggal is gazdagodott az iskolamúzeum. — Gondolom, te gyűjtötted. Győző nem válaszol (tudom. hogy ő gyűjtötte), a filmvetí- i tővel foglalatoskodik. — Most két csodálatos öregasz- szonnyal fogsz találkozni. Máriával és Annával. Először Mária, azaz Mariska néni mutatja majd a kelengyéjét, amelyet még nagyapja, a falu utolsó takácsmes- tere ^készített számára. A filmen zsákok, lepedők, gatya- szárak, zsom- porruhák, törülközők... Mindegyikben hímzett név: Simon Mariska. Az öreg\ takács unokája már hároméves korában megkapta a kelengyéjét. Fél emberöltő telt el azóta. Mariska néni használhatta, moshatta kedvére ezeket a vásznakat. El- nyűheletlenek. A kelengye: nyolc lepedő, tizenkét törülköző, tizenkét zsomporrüha, abrosz és sok egyéb vászonnemű. Van itt bőgatya is, egykori aratóviselet. Alul a rojt adta meg a módját. (»Ügy volt ez szép az embereken, ha hátul a derékná! harmonikaráncokat vetett. Ezt nem mosni, hanem szapulni kellett. A szapuszéken a sza- pulókádban tisztult a vászon, forró, lúgos vízben.«) A takácshoz kötegben hordták a fonalat. Sokat. Néhai Simon mester alig győzte a munkát. Naponta tíz-tizenkét rőf vásznat készitett, minden rőf végét hamuvonással jelezte. De mire az a fonal a műhelybe került! Fáradságos napok előzték meg azt a pillanatot. Mariska néni padlásán még megvan a motolla, az összetört rokkák egy-egy darabja. (»Édesanyám 1935-ben ösz- szetörte a rokkákat. Ne kínozzon többet senkit, mondta, és kegyetlenül szétzúzta őket. Aki próbálta ezt a munkát, tudja, hogy milyen keserves... Anna-napján szakadt meg a kender gyökere, attól kéz ’.ve nyüttük. A virágos kendert kitéptük, kévébe kötöttük. Körülbelül ötven kis kéve került egy-egy nagyba, aztán a falu végén áztattuk a termést. (A gödör még ma is megvan.) A kendert cölöphöz kötöttük, és a tetejére sarat raktunk nehezeknek, hogy d víz alatt maradjon. Aztatás után kibontottuk a kévéket, alaposan kimostuk, és otthon az udvarban szárítottuk meg. Ezután törőszerszámmal törtük, Mólóval tiloltuk és gya- rattuk. Ami nem maradt meg a gyaratóban, az volt a finom »szála«, ami pedig benn maradt, "csöpü«-nek neveztük, s az volt jó zsáknak, kötélnek, pokrócnak. A finom szálat rokkán fontuk fonallá. A fonás után motolláztuk, aztán szapultuk, mincseltük (a mines: szappanos viz), majd »babákba« került a takácshoz. Hát ennyi munka volt a kenderrel. Nálunk három leány volt ugyanennyi rokka. Valóságos szelet csináltunk a konyhában ... Édesanyám szigorú asszony volt. Tanuljátok meg, mi az a szenvedés, szokta mondani, amikor a rokkához ültetett bennünket. De mihelyt látta, hogy nem lesz szükség rájuk, könyörtelenül összetörte őket...-') — Nagy Anna a szülőfalum virága — jelenti be a következő filmet Győző. Törők a kolbászból, tetem* borból, s közben,., a környezet népmesébe 1115. Fehér tornác, az ablakokban muskátli a hátsó udvar drótkerítése mögül szelíd őz csodálkozik az emberi világra. Már csak az anyóka hiányzik, aki a tiszta szívű vándornak ezt mondja: Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál! Anyóka sehol. Nagy Anna azonoan itt van. Fehér tornácon. Fehér hajjal és fiatalon. A szeme a legcsodálatosabb. Azt hiszem, kék. Talán, mert nagyanyám néz ilyen tisztán, szétfoszlctt évszakok mögül, s az ő szeme kék volt. Hatvanhat június kéklik Nagy Anna szemében. Mintha sár- szír.ű égboltot, pocsolyás novembert sohasem látott volna. Mi n tha könnyű népviseletben táncolta volna át az őszöket, teleket. Mintha egész életében csak muskáüipiros népdalokat énekelt volna fehérre meszelt tornácon, fonóban, kukoricafosztóban. Pedig Nagy Anna' szívében szomorúság is volt. Hol több, hol kevesebb. De volt. Csak nem látszott a szemén. Énekelt, táncolt, ha közben a szívén árnyék feküdt is. ("Apám erdész volt, meghalt ez első világháborúban. Anyám sok gyerekkel maradt özvegységben, s ráadásul — mivel Vas m-egyéböl kerültünk tde — idegenek voltunk a faluban Ez fájt. Emlékszem, kicsi koromban hiába volt :a bizonyítványom kitűnő, sohasem mondhattam verset az iskolai ünnepélyeken. Szegény anyámat nyaggattam: miért nem szavalhatok én is?! Sírtam. Erre ő is sírva fakadt, s azt1 mondta: ne feledd kislányom, árva vagy, idegen vagy.") Nagy Anna táncol, az Ifjú Nagy Anna. Egész nap kapál, répát egyel. markot szed, pelyvát hord. A summások arca íekete. Nagy Anna a barakk előtt táncol, kék köténye libeg-looog: kék láng a hercegi pusztán. (-Jött ám Paulini Béla, hogy jó táncos lányokat vigyen a Gyöngyösbokrétába. Felöltöztek a híres lányok, a módosok. 1 Csakhogy Paulini Béla nem a rangot nézte, ha" nem a táncot. Engem hívott, az apátián árvát, az idegent. Táncoltam Pesten, mindenfelé az országban. Urak előtt. Polgármesterek köszöntöttek bennünket. De sokszor mondtam viagamban olyankor: látnátok építésénél számíthattok az izomerőmre. — Feleségéhez fordult, arcon csókolta. — Sok szerencsét... Es tére megjövök. Ne csodálkozz, ha spicces leszek. Ígéretében benne volt, hqgy úgysem váltja valóra. De a reményt is kifejezte, hátha élmarad a vásár. Editet valósággal megemelte a hála. Alig lépett ki Danka a hallási távból, komolyan kérte bátyját: — Légy vele tisztelettudóbb. Megérdemli. Elnézően sandítptt húgára a kőfaragó. Beleegyezése jeléül Edit orra hegyéhez érintette olajos ujját. — Jól van na. Tőlem naponta leporolhatod tollseprő- ve.L — Beleegyezése sokkal többet jelent számomra, mint gondolnád. — Egyéb közölnivalód nincs? Mert nekem van. — Tehát? — sürgette Edit. Karikó Imre eltervelte, — Először a ti lakásotokra /hogy csónakázni viszi Mártit, találjunk vevőt. hadd legyen minél szebb a így akarta Edit is, de azért vasárnapjuk. De a lány halmeglepte a kívánság. lani sem akart a Dunáról. — Mit jelentsen ez a kikö- Ehelyett a Sárga Csikóban détés? delgette a nagyapját, udvaroi— Hogy aztán ne legyen semmi curikk — adta meg a kőfaragó a tiszta magyarázatot. — Jó. De Zoliék hol fognak lakni? — Zoliék állnak a legjobban. Mennek Rózsi anyjához. Eszes öcsém e pillanatban az anyósánál vendégeskedik. Nyert ügye van, mert vitt az öreglánynak egy kis köménymagos likőrt. Már Edit sem törődött a motorkerékpár szétszórt alkatrészeivel. Nehéz aggodalom zajdult meg benne. — Köménymagos likőr.; mi ez ahhoz képest, hogy apánkat az angol koronagye- mántokkal sem lehet megvesztegetni ... Fölment a lakásba, kedvet- lenebbül, mint ahogy a biz-' tató körülmények indokolták. XXII. tatott magának a nyugdíjasokkal, sört ivott, és cigarettázott. Egyáltalán: bolondul viselkedett. Erre semmi magyarázatot nein talált a szerszámlakatos legény. Amikor pedig ajánlották a nyugdíjasok, hogy jó lenne végre meginni az áldomást az egész Burján családdal a ház élkészültének örömére, Márti még furcsább lett. Ideges élénkséggel megragadta Karikó kezét: — Gyere... Most haza kell mennünk — és vonszolta maga után az udvarlóját. Meg sem állt vele Editék lakásáig. A szögletes fejű, kerek szemű legény mit sem értve hebegett köszönésképpen. — Csókolom, Editke ... Jó napot, Dezső bácsi ... Türelmetlenül, követelő élénkséggel kérdezte a lány: — Hát Károly? Hova lett Károly? Edit belülről is elhalkult a meglepettségtől. — Jó napot, Imre..; Márti annál hangosabban követelte a tanárt. (Folytatjuk) Nagy Annát tavasztól őszig a hercegi summástanyán! Amikor éjszaka patkányok szaladgálnak körülötte/«) Férjhez megy. lánya, fia van. Unokája van. Nagy Anna még mindig táncol. (»Megszóltak a faluban. Hogy nem röstellek vén fejjel beállni a fiatalok közé. Amikor a tévében szerepeltem, akkor is csak azt hajtogatták: ■nem szégyellt magát ez az Anna? Már-már az uram is ellenem fordult. Meg a gyerekeim is. Aztán egyszer csak mindenki mosolygott. Augusztus húszadika volt, István király napja. Életem legszebb napja.«) — .Megkapta a Népművészet mestere címet, és az újságok is írtak róla — magyarázza Győző. ... Fehér tornácon, fehér hajjal.., Földünk gyönyörű Nagy Annája! Szapudi András (F (ily tatjuk.)
