Somogyi Néplap, 1979. március (35. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-24 / 70. szám
KÖNYVESPOLC A vidékiség tünetei A vidék is vidékiség kapcsolatos, de távoli fogalmak. Az első földrajzi értelmű, a második létformát, de főként gondolkodás- és szemléletmódot jelöl. Axiómánk tehát a következő: minden vidéki vidéken él, de nem minden vidéki él, cselekszik, gondolkodik vidéki módjára. Mert a vidékiség szó provincialitást jelent; ezzel együtt távlat nélküli, földszintes gondolkodást I«. A Magvető Riadó Gyorsuló I dó-sorozatának egyik új kötete két tanulmányt tartalmaz: Bánlaky Pál A vidékiség tünetei, Varga Csaba A most utópiája címmel publikálta vizsgálódása eredményét. Szervesen egybeépülő tanulmányokról van szó, Azon túl ott a tág világ közös cimmeL Bánlaky a vidéki értelmiség magatartás- (személyiség-) modelljeinek bemutatásával érzékletes képet ad jelenünk entellektüel rétegének ama részéről, mely vidékien is gondolkodik, nem tagadva közben azt sem. hogy egyre gyakrabban találkozik kisvárosokban olyanokkal, akik messze túljutottak azon, hogy a vidékiség megfogalmazása hoz a szerzőnek aLkalmas példái lehetnének: tehát érteL-' mes, cselekvő életet . élnek. Hatvan-hatvanöt város tartozik ma hazánkban az ötvenezer lakosnál kevesebb létszámú települések közé; kétmillió embert jeient ez. A szerző szerint a kisváros az a »terep«, ahol az általánosabb társadalmi folyamatok viszonylag a legtisztább, mondhatni modellérvényű megjelenését követhetjük benne nyomon. Azt már Hatvani Dániel megállapította 1970-ben, a Forrásban közzétett Differenciált létezésben című szociografikus írásában, hogy évszázadokon át értelmiségi szerepkör volt a közvetítés a nép és az uralkodó osztály között, de a híd szerepét tökéletesen nem töltötte be az entellektüel réteg, mert — s erre mar Bánlaky Pál mutat rá — az úri középosztály a »szabad értelmiségi« (orvos, közgazdász, mérnök stb.) pályákat lenézte, nem vállalta, inkább a közigazgatásban helyezkedett 'el ha lecsúszott. Ez azonban nem jelenti azt, hogy máig tartó érvénnyel a kisvárosi értelmiség jelentékeny része ne a dzsentroid életvitelt, gondolkodásmódot válassza mintának: tehát befelé fordulást, belterjes szellemi életet, komformitást, konf- liktusmentességre törekvést, szemellenzősséget Magyarán szóivá a kisszerűságet, konzervativizmust, feltétlen tekintélytiszteletet, a helyi hierarchia abszolutizálását, és az ehhez igazodó életforma megvalósítását. Bánlaky Pál tanulmánya bővelkedik a szociográfiára jellemző jegyekben; ezek közül legfontosabb az, hogy élő példákat mutat fel, egykori évfolyamtársai sorsában bizonyítja az altalánost. Jól körülhatácolt karakteres típusai között találunk olyat, aki kisvárosba kerülve rögtön elfogadta a helyi értékrendet; ám a lokális szféra elfogadása kényelmességet, szellemi restséget »eredményezett« a későbbiekben. Mások megpróbáltak küzdeni, ha megalkuvásokból épülő közérzete közösségbe csöppentek. Ez volt a legnezebb választás, de egyúttal a legegyértelműbb: olyan, tantestületednek kellett bizonyítaniuk saját életszemléletük helyessége melleit, melyek az intézmény közszellemét, mikrovilágukat tökéletesnek tartották. Ennek az értékrendnek egyik alapvető tulajdonsága, hogy zárt, mozdíthatatlan rendszer. Ami tőle eltér, eleve negatív megítélést kap, érték csak az, amit a környezet értékel. Abban a pillanatban azonban, hogy a beilleszkedni nem tudó személy olyan értéket hoz létre, melyet a helyinél magasabb színvonalat képviselő intézmény ismer el, a látszólagos egyensúly felborul: a kisvárosi intézményben kénytelen- kelletlen önvizsgálathoz vezet Ennek a másik oldala az, hogy a »provincián« mindent, ami »magasabb helyről származik«, másíthatatlannak tartanak. Ugyanígy, mondjuk egy minisztériumból érkező személy szavait szentírásnak; nem tekintik magukat vitapartnernek akkor sem, ha a szituáció ezt kívánná. A helyi értékrendhez igazodott riportalany így beszél: »Megtanultam, hogyan kell a ranglétrának megfelelően beszélni emberekkel, de közben elfelejtettem, hogyan keil ember módra beszélni velük.- Tehát a vidékiség személyiség- torzulást okozhat. A' hierarchia megmerevedése — s rónék jellemző tünete a demokratizmus hiánya — mindenütt bekövetkezhet, ahol nem figyelnek föl idejében a jelenségre. S ezt a merevséget csak közösségi cselekvéssel lehet áttörni. Újratermelődő jelenség a vidékiség, ezért igazán veszélyes: a szellemi horizont beszűkülése, a helyi hierarchia abszolutizálása, a helyi értékrendhez igazodás ugyanis az ember biztos hitének elvesztéséhez vezet önmaga értékeiben. Varga Csaba azzal, hogy A most utópiája című tanulmányával egy javaslatot közöl főként a nagyközségek és termelőszövetkezetek számára a kulturálodáshoz, tulajdonképpen »a« kisvárosnak is beszél. Kimutatja, n ilyen tartalékok rejlenek abban, ha a közművelődés feladatait nemcsak a szakképzett népművelők, pedagógusod vállalják, hanem mindenütt kialakul egy csoport, mely közös erővel próbál változtatni. mozgatóerő szerepét a helyi KISZ-szervezet, népfrontbizottság is vállalhatná, megteremtve bizonyos családiasság légkörét. Varga utcaközösségek szervezését sürgeti; minden utca létrehozhatna egy klubot, mely a közös kulturálódás színhelye lehetne. A lakóhely tehát egyúttal a művelődés helyszíneként is funkcionálna. Egy lehetőséget vázol föl; nem biztos, hogy nincs más »utópiája« is a mustnak. A könyv a sorozat egyfk legnagyobb érdeklődésre érett' kiadványa. L. L. Fizikai dolgozók a pódiumon A Művészeti KISZ*vezetők tanácskozása A művészeti KlSZ-szerveze- tek és közösségek vezetői, aktivistái tanácskoztak pénteken a KISZ kb rendezésében a Fészek művészklubban. Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, időszerű társadalmi, politikai és művészetpolitikai kérdésekről tartott konzultációt. Barabás János, a KISZ központi bizottságának titkára pedig a fiatal művészek társadalmi helyzetéről, a KISZ- nek körükben végzett munkájáról és további feladatairól adott tájékoztatást Kiss Ferenc, a siófoki vasútállomás Kék Balaton szocialista brigádjának vezetője József Attila Hazám című versét adta elő a költő közelgő születésnapjának tiszteletére rendezett szava lóversenyen. Kiss Ferenc elmúlt már ötvenéves, s a döntőbe jutottak túlnyomó többsége KlSZ-kor- osztáiyii volt. Hogy miért állt a fiatalok közé Feri bácsi (aki egyébként harmadik helyezést ért el a vasutas versmondok siufoki döntőjén), ezt a következőképpen fogalmazta meg: »A siófoki Kék Balaton brigád kezdeményezte ezt a versenyt, úgy illett tehát, hogy mj is képviseltessük magunkat a pódiumon, annak ellenére, hogy hozzám I hasonló, meglett korú tagok tartoznak a brigádba. Ne mondják, hogy csak ötletet tudunk adni ...« A Pécsi Vasútigazgatóság területéről — Barcsról, Sárbogárdiéi, Pécsről, Dunaújvárosból, Nagykanizsáról, Gyékényesről és természetesen Siófok körzetéből — 15 fiatal érkezett a József Attila versmondóverseny döntőjére, melyet a Dél-balatoni Kulturális Központban rendezlek meg a tavasz első napján. A siófoki rendezők nevében Bíró Sándor állomásfőnök elmondta, hogy ezután minden év tavaszán megrendezik József Attila tiszteletére a vasutasok versmondóversenyét. A zsűri elnöki tisztét Fodor András kétszeres József Attila-díjas költő, író, műfordító vállalta, aki egyébként (ezt Szentannai László szocialista brigádtag szép köszöntőjéből tudtuk meg) a Kék Balaton brigád művelődési, művészeti patró- nusa már évek óta, s igen meleg barátság köti a vasutasok e tevékeny közösségéhez. A költő méltatta a rendezvény jelentőségét, s többek között arról beszéli, milyen sok embermeleg élményt köszönhet szülőföldje vasutas munkásainak. Elmondta például, hogy gyerekkorában egy vasutastól — édesapjától — hallotta először József Attila nevét, mégpedig azon a napon, amikor nagy költőnk a szárszói síneken véget vetett életének. Édesapját vasutastársai értesítették a megdöbbentő eseményről. A vetélkedő műsorvezetője Antal Imre Liszt-díias zongoraművész, a Magyar Televízió szerkesztője volt, aki a közönség előtt beszélgetett a versenyzőkkel. Ezekből a tanulságos »mini interjúkból« kiderült, hogy a zöménél fizikai munkát végző asszonyok, lányok, férfiak milyen szívesen vállalkoztak a szereplésre, bár szinte valamennyien most modtak először verset a közönség és zsűri előtt. A bíráló bizottság az első hat helyezettet (Katona Zoltánt, Szálkái Pétert, Kiss Ferencet, Mérő Tibort, Vimláti Ildikót és Orsós Györgyöt) díjazta, de valamennyi részvevőnek jutalmat adott át Hal- may Árpád, a vasutas szak- szervezet pécsi területi bizottságának titkára. Katona Zoltán, a sárbogárdi állomás Pe- :öfi szocialista brigádjának tagja például kéthetes SZOTbeuialőt kapott a maga és családja részére. Az ifjúmunkások után úttörők léptek pódiumra csütörtök délután a Dél-balatoni Kulturális Központban. A város általános iskoláinak legjobb versmondói — 22-en — szerepeltek, ezúttal Radnóti Miklós tiszteletére. A siófoki pajtások rendezvényére a somogyi származású Veres Miklós Jóasef Attila-dí jas költőt kérték fel zsüriednokneV. Sz A. A „Béke védelmében 99 A gépkocsi zúgásra lomha hussanással nagy, fekete madarak emelkednek a levegőbe. Sötét csapatban kerengnek a levegőben, rekedt ká- rogásuk szinte kopog az aszfalton. Megannyi fekete pont a tiszta, kék, tavaszi égbolton. Lusta szárnycsapásokkal köröznek a kopasz szilfa boglyas koronája körül, s megülik elégedetten. A kórus fentrői »zeng«, a lármafa felől. A falu másik oldalán bátrabb csapat szökdécsel az út mentén. A lábon maradt kukoricaszár tetejéről bámulnak fényes, szénfekete szemükkel, a kilométerjelző tábla körül ugrálnak virgoncán. Varjak, varjúvilág. Itt máradtak a verőfényes márciusi tavaszban. Nem vonultak vissza — még nem — az erdők mélyére, berkek, laponya- gok oltalmába. Terített »asztalt« találtak évek óta a földeken, a terményt szállító zetorok útvonala mentén. Az emberlakta környezetnek állandó része lett ez a bice-bó- ca fekete madár. Ott tanyáznak a kertek alatt, a falvak szélén, a majorok körzetében. Ott bukdácsolnak és lesik a koncot, a prédát Ami bőven hullik elébük. Ott rakják tele ferde bögyüket fényesítik f -ászszínű tollaikat, s már- már szemtelenül ott ugrálnak az ember lába körül, autók, zetorok vastag gumiköpenye mellett. Varjak::-. Részel az emberi civilizációnak. A falusi ember életében mindig meghatározott helye volt a madárnak. Tavasszal dolmányos varjak serege ugrált a frissen Va rjak hasított barázdákban, a földjét művelő szántóvető után. — Gyertek, csak gyertek! — biztatta az ökrök, lovak után tempósan ballagó gazda a pajorok, csimaszok felé kapkodó vastag csőrű szárnyasokat. — Gyertek, egyetek! Találkozott a szándékuk. S bár ilyenkor örültek jelenlétének, az év más szakában aligha. Sejtelmés, félelmet keltő volt a sötét madár. A halál hírnökét vélték fölfedezni gyászos megjelenésében, kellemetlenül reszelő sivalko- dásában. — Kár, kár, kár! — körözött a fekete rusnyaság, s az egész háznép mozgósít ta- tott, hogy messze űzzék, ha az udvar közelébe tévedt valamelyik. S a lomha, serte- pertélő madárban gyakran látta a mesék titokzatos öregasszonyát, a boszorkányt az élénk fantázia, a népi képzelet. Középkori boszorkánypereink anyagában szapora vád a varjú képében kísértő, »rontást, bajt hozó« boszorka, öregasszony. A Vörös Rébék. Azonnal megszűnt a félelem, ha az ember rászorult a varjúra. S ez igen gyakran megesett, a pusztító, embert tizedelő éhínségek idején. »Varnyúleves, vamyűpapri- kás« — amitől a tisztességes ember rendes körülmények között irtózott — jól jött, ha a ház körül már föléltek mindent, üresen ásított a kamra, s az éhség vicsorgatta mindenütt a fogát. S a háborúk.:Ijesztően elszaporodtak az otromba szárnyasok a fagyott, hóba töppedt, temetetlen halottak körül. Talán ez az igénytelenség, választásban kérlelhetetlen szívósság szülte az idegenkedést a repedt hangú madárral szemben- A XX. szazadig meg csak jobbára az akasztódombok körül sereglettek: »A hollók (varjak) vájják ki a szemed« mondásnak nagyon is konkrét, hát- borzongató mögöttes tartalma van. E század nagy háborúiban a temetetlen milliók körül szorgoskodó varjúcsapatot jobb volna mindörökre elfelejteni. De nem lehet. Gyermekkorom fáradhatatlan, kifogyhatatlan mesélői felháborodással és iszonyattal beszéltek az üveges szemű/ holtak fejét kopogtató éhes madarakról. Több mint három évtizede ennék. S a varjak most megint itt vannak. Regi szokásuktól eltérően nem húzódnak vissza a »varjúvárakba«, a kietlen és bozótos erdő- és ligetszegletekbe. Itt ugrálnak, kárognak, köröznek a levegőben. Az ember nem fél, nem iszonyodik tőlük. Közömbös lett számunkra ez a sereg. S az út szélén elhullajtott kukori- caszem-tonnák, napraforgó- mag, búza, árpa, cukorrépa állandósult ünnepi lakoma a varjaknak. Valami történt, amit a nagy célokra szegezett szemünk nem nagyon vett ésare, vagy csak igen halk volt ellene a tiltakozás. A fekete madársereg azonnal lecsapott rá. Hízik rajta, tolla- sodik, nemzetsége sokasodik. És itt vannak a varjak. Egy kis történet jut eszembe. Egyik vad, sziklás svájci vidéken évtizedek óta dézsmálták a sasok a zergeállo- mányt. A vadászok fölfigyeltek erre. S mert a zerge értékes állat — elejtése nagy vadászbecsület —, a puskás férfiak a veszélyeztetett zer- gék segítségére siettek. Lőni kezdték az égi ragadozókat. Sikerrel A zergenyáj szaporodott. S egy év múlva titokzatos kór tizedelte meg. Üjabb év múlva másik kór vitte el a sziklás hegységek pompás állatát. Mutatóba, ha maradt belőle... Mi történt? A sasok évezredes egészségügyi szolgálatként működtek. Gsak a beteg, tehetetlen áldozatot ragadták el, megszabadítván a nyájat a bacilusgazdától, útját állták a járvány terjedésének. Addig. míg az ember nem »segített«. A vadul lövöldözök megbolygatták a természet egyik ősi, jól működő körfolyamatát, önszabályozó rendszerét. Vajon nem ez történt-e itt is? »Hát még a varjúk, hú. azok voltak ám / Látott egyet ülni egy fa sudarön / Lehetett valami két mérföldre tőle /, Mégis akkora volt, hogy felhőnek vélte«. Petőfi íria Óriásországba tévedt János vitézének kalandjait részletezve. Mintha közeledett volna a mesevilágban barangoló képzelet a valósághoz. Csupor Tibor A Magyar Néphadsereg Művelődési Központja előtt állítják fel Kiss István Kossuth-díjas szobrászművész a »Béke védelmében« című szoborkompozícióját. A krómacélból készült szoborcsoport alakjai a néphadsereget, a dolgozó népet szimbolizálják, és háttere ként a több tucatnyi békegalamb érdekes keretbe foglalja a hatalmas szoborcsoportot. Csinálni keil a csodát... A neve ma már közönség- csalogató, az országban szinte mindenütt ismerik. Akik látták az induláskor, még most is úgy emlékeznek rá. Egy vékony fiú gitárral a kezében kiáll a közönség elé, és elénekli: Ez ám a karrier. Azóta jó néhány év eltelt, és Dinnyés József dalainak száma is megszaporodott. Bármerre hívják, szívesen elmegy, tizennégy éve ülteti át dalba a mindennapok visszásságait, ironikusan kacsint az emberekre, hátha magára ismer valaki. Hétfőn újra Kaposváron láthattuk, egy számunkra még ismeretlen együttessel, a Rock Fórum Banddel. Most találkoztam vele először, s engem is megfogott az, hogy a pódiumon és beszélgetés közben egyformán közvetlen, nyitott, mindenkihez szólni akar és szólni tud. — A politikaidal-énekest csak egy gitárral szoktuk meg, most egész együttes kíséri... — Néhány hónapja állt ösz- sze az együttes. Árpádi László talált rájuk. Politikai rockműsort szeretnénk csinálni. A mostani együttesek állandóan moralizálnak. Mi értelme van arról énekelni, hogy kiálltam a sztrádára és nem vettek föl, ezért olyan szomorú vagyok? Arról kell beszélni, hogy milyenek vagyunk, hogyan élünk, s mik a groteszk jelenségek. Van egy rövid mottója ennek. Nem mondani. hanem csinálni kell a csodát. Bármilyen közömbös társaságot föl lehet élénkíteni, néhány perc múlva harsog a nevetés. S ha rámutatok valakire, hogy igen, pontosan olyan ember vagy, mint akit kinevettél, és még sok ilyen van köztetek — az arcán megfagy a mosoly. De nem fogja elfelejteni, az agyában megmozdul valami. — Sok interjúban olvashatjuk, hogy panaszkodnak az együttesek, milyen nehéz helyzetben vannak, nincs meg a helyük a művelődési életben. S a pol-beat énekesek? — Mi nem vagyunk olyan sokan, s dalainktól sem harsog a rádió. Néháhy percet kapunk havonta a megszólalásra. Nincs különösebb képzés sem. Akikkel én foglalkoztam, ma már önállóan járják az országot Örülök, hogy van néhány zenész, s ök egyre jobban vonzódnak ehhez a műfajhoz. Elég, ha csak Bródy Jánost említem. — Van-e lehetőség a versenyre, az erő összemérésére? Kitol lehet tanulni ? — Sajnos, nincs. Nagyon erős önkontrollt kellett kialakítani, a magam kritikusa kell, hogy legyek. Zenében néhány kiváló külföldi énekestől lehet tanulni. A mondanivaló megfogalmazásáoan nagy mesterekre taiáltam: Ady, József Attila, Széchenyi, Teleki, Petőfi és még nagyon sokat sorolhatnék. Tőlük lehet tanulni. Csodálatos a magyar nyelv. Franciaországban egy koncertemen sikerült elhitetni a franciákkal, hogy szebb, dallamosabb, lágyabb tud lenni a magyar, mint az ő nyelvük. — Harmincéves, és már több mint tíz éve énekel... — Előttünk még senki nem járt a műfajban, nem szabták meg a korhatárt, mi leszünk az elsők. Mindig van miről énekelni. A kérdésekre nagyon nehéz választ adni, de kell, hisz á többi ember is ezzel foglalkozik. Sokat láttam eddig, az elmúlt tizennégy év kifogyhatatlanul gazdag. — Sokat jár vidékre. Van-e különbség a budapesti és az itteni fogadtatás között? — A nagyvárosban, ha a fiatalok unják a műsort, akkor átmennek az utca túloldalára és találnak egy másik együttest. Előfordulhat, hogy még rosszabat kapnak, de választhatnak. Vidéken erre nincs annyi lehetőség. hát végighallgcftják az előadást Még bőven van idő az előadás kezdetéig, Dinnyés József mégis a zenészekhez sietett, összeszerelni, kipróbálni a berendezést — Ha föllépek, mindig ideges vagyok. Nálam jobban izgulni már lehetetlen. — Mi a megnyugtató? — Ha vége a műsornak. L É.
