Somogyi Néplap, 1979. március (35. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-03 / 52. szám
Leonyid Brezsnyev beszéde Véres harcok Lang Son korul Lang Son tartomány lakói döbbenten hallgatják — hangszóróból — a harcokról szóló híreket. fMjtetdi « 1. oldalról) két fél érdekelt figyelembe veszi. Így egészében nagy jelentőségű, hasznos lépés, mely 1985-ig számos fontos területen megakadályozná a leginkább pusztító és a legdrágább fegyverek további felhalmozását. A szerződésben kifejezésre jut a felek egyenlőségének, egyenlő biztonságának elve. A SALT—II. megállapodás megkötése után megkezdődik a munka a SALT— III. megállapodás előkészítésére, s ez még tovább mehet: megakadályozhatja az új fegyverfajták fejlesztését: nem csak korlátozhatja a fegyverzet növekedését, hanem elősegítheti annak csökkentését a két fél részéröL A SALT—II. megállapodás megkötése minden bizonnyal megélénkítheti a munkát a most folyó egyéb tárgyalásokon, kedvező hatást gyakorol a nemzetközi légkörre. — Ha az új szerződés előkészítése befejeződik, minden bizonnyal Carter elnökkel sorra kerülő találkozómon írjuk alá, remélem, a nem távoli jövőben — mondotta Brezsnyev. — -Arra számítunk, hogy egyúttal megvitatjuk a szovjet— amerikai kapcsolatok továbbfejlesztésének több más kérdését, az enyhülés megszilárdításának, a béke megszilárdításának egyéb problémáit.« Brezsnyev kitért a fegyverkezést korlátozó egyéb megállapodásokra, az eddigi elért eredményekre, az ENSZ-köz- gyűlés ezzel összefüggő állás- foglalásaira, az ott előterjesztett szovjet javaslatok kedvező fogadtatására. Hangsúlyozta: a Szovjetunió kész a tárgyalások megkezdésére a nukleáris fegyverek gyártáséA spanyolországi választások — mint várható volt — nem okoztak lényeges változásokat a képviselőház erőviszonyaiban. A Spanyol Szocialista Munkáspárt nem érte el célját, hogy, kormányzati »»alternatívaként« jelentősen előretörjön, sőt néhány mandátumot is veszített. A Spanyol Kommunista Párt jelentősen növelte képviselőinek számát. A választások nagy vesztese a jobboldali Népi Szövetnek teljes tilalmáról, m meglevő készletek csökken tésé rőL Méltatta az európai biztonsági és együttműködési konferencia eredményét, a helsinki záróokmányt, rámutatva: ma az elsőrendű fontosságú feladat, hogy a politikai enyhülést kiterjesszék katonai területre is. Ez különösen azért fontos, mert a NATO-tömb rendkívül gyorsan fejleszti fegyverzetét, ezz»! bonyolítja az európai helyzetet. Brezsnyev szólt a bécsi haderőcsökkentési tárgyalásokról, rámutatva: az eddigi eredménytelenségért a nyugati hatalmak a felelősek. Európában általában katonai egyensúly áll fenn, akkor is, ha a felek fegyveres erői szerkezetében eltérés van. — Ebből a tényből kell kiindulni a rendezésnél — hangoztatta az SZKP KB főtitkára. Brezsnyev a szovjet javaslatokon kívül részletesen szólt arról is, hogy a Szovjetunió külpolitikájának elvei közé tartozik a nemzeti függetlenségért és a társadalmi haladásért küzdő népek támogatása. Pontos lépésnek nevezte azt, hogy a Szovjetunió barátsági és együttműködési szerződést kötött Angolával. Etiópiával, Mozambikkal, Afganisztánnal. A Köael-Keletről szólva az SZKP főtitkára ismét állást foglalt az arab népek törvényes jogainak érvényesítése, az izraeli agresszió következményeinek felszámolása mellett, elítélte az imperialista diktátumokat, a különutas, kapituláns alkut. Üdvözölte az iráni népi, imperialistaellenes nemzeti felszabadító forradalom győzelmét. Kifejezte azt a reményét, hogy az új körülmények között gyümölcsözően tovább fejlődik a két ország ség helyébe lépett Demokratikus Koalíció, amely elődje 16 mandátumának csak a felét tudta megszerezni. Ezek az adatok Rodolfo Martin Villa belügyminiszter sajtóértekezletén kerültek nyilvánosságra és a miniszter szerint csaknem véglegesnek tekinthetők. Az eredmények — a miniszter adatai szerint — a következők (zárójelben az előző választás eredménye): jószomszédi viszony« a kölcsönös megbecsülés, jóakarat és a bel ügyekbe történő be nem avatkozás alapján. Brezsnyev hangsúlyozta: a Szovjetunió tovább kívánja fejleszteni barátságát a felszabadult országokkal, az el nem kötelezettek mozgalmának részvevőivel, a szabadságért és függetlenségért harcoló népekkel. — Célunk az, h'ogy megteremtsük a tartós békét és a biztonságot a szovjet emberek számára, a tartós békét és a békés együttműködést a világ minden országa között. Fáradhatatlanul, erőnket és energiánkat nem kímélve harcolunk továbbra is ezért a célért — mondotta"'beszédében Leonyid Brezsnyev. Herbert Wehner, a Német Szociáldemokrata Párt parlamenti frakciójának elnöke, a párt elnökségének tagja, február 27 és március 2 között látogatást tett Budapesten. Herbert Wehnert és kíséretét szívélyes légkörű megbeszélésen fogadta Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára. Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Apró Antal, az országgyűlés elnöke — az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai. Gyenes András, az országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, az MSZMP Központi Bizottságának titkára tárgyalásokat folytatott az NSZK-beli politikusokkal. A kölcsönös megértés szellemében folytatott megbeszélések során teljes egyetértés volt abban, hogy a nemzetközi életben változatlanul alapvetően fontos az enyhülés politikájának folytatása és kiterjesztése. A tárgyaló felek továbbra is hozzá akarnak járulni az enyhülés, a béke, a nemzetközi együttműködés megszilárdításához, kölcsönösen érdekeltek az 1980. évi madridi európai tanácskozás eredményes előkészítésében és megtartásában. Ezzel összhangban tesznek újabb konstruktív kezdeményezéseket és lépéseket. Megállapították, hogy a világbéke megőrzése szempontjából kulcsfontosságú a fegyverkezési hajsza megfékezése, a katonai enyhülés előmozdí(Folytatás az L oldalról) »■Peking Indított agresszív háborút országunk ellen« — hangsúlyozta a rádió, majd így folytatta: »A fenti tárgyalási javaslat tehát nem más, mint porhintés: célja az, hogy leplezze Peking törekvéseit a háború mélyítésére«. A világközvélemény azonban nem téveszthető meg ezekkel a manőverekkel — figyelmeztetett a Vietnam Hangja, hozzátéve: Hanoi álláspontja az, hogy Kínának ki kell vonnia valamennyi ag- resszdós egységét Vietnam területéről, tiszteletben kell tartania a VSZK függetlenségét, szuverenitását és területi integritását. Ha Peking folytatja agresz- szív háborúját, akkor minden tása, a stratégiai fegyverzetek korlátozását szolgáló tárgyalások, mindenekelőtt a SALT —II. sikerre vitele. Szükségesnek ítélték, hogy mielőbb érdemi előrelépés történjen a közép-európai haderő és fegyverzet csökkentéséről folyó tárgyalásokon. A tárgyaló felek támogatják Afrika népeinek küzdelmét a nemzeti függetlenség kivívásáért és a társadalmi felemelkedésért. Szolidaritásukról és támogatásukról biztosították a nemzeti felszabadító és függetlenségi mozgalmakat Elengedhetetlennek tartják a gyarmatosítás és faji megkülönböztetés maradványainak teljes fölszámolását Véleménycserét folytattak az indokínai térségben kialakult helyzetről. A megbeszélések Borán nagyra értékelték a Magyar Népköztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság közötti sokoldalú kapcsolatok gyümölcsöző fejlődését Egyetértettek abban, hogy tovább kell folytatni a két ország törvényhozó testületéi, kormányai, a Magyar Szocialista Munkáspár és a Német Szociáldemokrata Párt képviselői közötti kontaktusokat a politikai, a gazdasági, a kulturális és más kapcsolatok további fejlesztése érdekében, népeik, a béke és a nemzetközi együttműködés javára. Herbert Wehner és kísérete pénteken elutazott Budapestről. (MTI) • újabb tárgyalási javaslat szemfényvesztés — szögezte le a rádió. Változatlanul kemény harcok folynak Vietnam északi határtérségében a kínai ag- ressziós csapatok ellen. Lang Son tartományi székhely ellen három irányból támadnak a kínai egységek, de a települést és környékét védő vietnami helyi és reguláris erők megállásra kényszerítették őket. A harcok megélénkülését jelzik a Hoang Lien Son tartományból érkező jelentések az ott húzódó 7. számú főútvonal mentén Cam Duong település mellett a vietnami csapatok váratlanul rajtaütöttek egy ellenséges csoportosuláson, A hanoi rádió több péntek délutáni közlése szerint: a vietnami erők több helyütt meghátrálásra kényszerítették a kínai agresszoro- kat ebben a tartományban. A harcok más körzeteiben az utóbbi napokban a vietnami védelem a támadók sok tüzérségi állását semmisítette meg. A vietnami jelentések beszámolnak arról, hogy a kínai tüzérség az agresszió kezdeti célpontjaként kiszemelt tartományi székhelyeket, amelyeket nem tudtak elfoglalni, tüzérséggel lövik. A megfigyelők úgy vélik, hogy Hanoiban elhúzódó, nagy háborúra készülnek — lehetségesnek tartva a konfliktus indokínaivá szélesedését, amennyiben Kína megtámadná a népi Laoszt. A vietnami fővárosban utalnak rá, hogy a kínai haderő — a jelek szerint — légiereje bevetésére készüL Egyes információk szerint a kínai légierő egynegyedét — ezer harci gépet — a vietnami határtérségben összpontosították. Válasz a jegyzékre A VSZK külügyminisztériuma pénteken jegyzékben válaszolt arra az ugyancsak jegyzék formájában előterjesztett kínai javaslatra, amely tárgyalásokat indítványozott — miniszterhelyettesi szinten — a két ország határkonfliktusának megoldására A hárompontos vietnami válaszokmány egyértelműen kifejtette Hanoi álláspontját: Pekingnek egyszer s mindenkorra be kell szüntetnie a VSZK elleni agressziót, haladéktalanul és feltétel nélkül vissza kell vonnia összes csapatait az arra a történelmi határvonalra amelynek tisz- teletbentartásában annak idején mindkét fél megállapodott. Pekingnek szigorúan tiszteletben kell tartania továbbá a VSZK függetlenségét, szuverenitását és területi integritását. A fentiek megvalósulása esetén Vietnam kész tárgyalásokat folytatni a kínai féllel a két ország közötti normális viszony helyreállít ásá- róL A két ország viszonyának normalizálása megfelel Kína és Vietnam, valamint a világ néped igazságos, törvényes kívánságának — hangoztatta végezetül a VSZK külügyminisztériumának válaszjegyzéke. Carter—Begin találkozó Spanyol választások Lényegesen nem változtak az erőviszonyok öttel több mandátumot szerzett az SKP Hz enyhülés előmozdítása kulcsfontosságú a világbéke megőrzése szempontjából Herbert Wehner befejezte budapesti látogatását P\r* Mandátum Demokratán* CentmmtmlA I7f Its SM <34,tt) Spanyol Szocialista Munkáspárt 114 (11*) 2M (29,24) Spanyol Kommunista Párt 25 (29) 1M (9924) A miniszter bejelentése sze- | 31 százaléka nem élt választódni a szavazásra jogosultak | jogávaL Vállalat! vezetők, energetikusok, magánosok ! Gáz- és olajtüzelésű kazánok, hőlégfúvók, termogenerátorok és egyéb energetikai berendezések VEGYSZERES KOROMTALANlTÁSA, műszeres beállítása — az egész ország területén. Átalánydíjas szerződés alapján is! 3—5%-os tartós hatás foknövekedést garantálunk! Jelentős energiamegtakarítás! Megrendelhető: a Gépipari Szövetkezetek Egyesülésének KALOREX szerviznél, 1132 Budapest, XIII. kér., Visegrádi u. 39. Telefon: 290-472 Telex: 22 6988 G5009Ü9) Nagy-Britannia Újabb rohamra készül a konzervatív párt Két angliai pótválasztáson a konzervatív jelöltek nagy fölénnyel megszerezték a győzelmet. Mindkét kerület biztos tory-mandátumnak számít. Az egyikben 9, a másikban 13 százalékkal tolódott el a szavazatarány — a konzervatív jelölt javára — az általános választásokhoz képest, és ez megerősítette a politikai jobbra tolódás országos irányzatát. Ha a két pót választáson érvényesülő eltolódás országos méretekben is jelentkezik: a toryk száz főn felüli többséghez jutnak az alsóházban. A munkáspárt csupán azzal vigasztalódhat, hogy a katasztrofális közvélemény-kutatási adatok után ez az eredmény »nem is olyan tragikus«. A konzervatívok — várhatólag — már a jövő héten megragadják az alkalmat, hogy két új képviselővel erősödve újabb rohamot indítsanak a parlamentben a kormány megbutatására. HÍREK A VILÁGRÓL Aláírták Londonban a Szovjetunió és Nagy-Britannia tudományos, oktatási és kulturális együttműködési egyezményét Óriási fölháborodást keltett Nyugat-Berlkiben, hogy — fasiszta érdemrendeket, náci jelvényeket, újnáci propagandaanyagokat, SS-játékokat, mini krematóriumokat árusító üzletek után — megnyílt a város első, nyíltan náci hagyományokat ápoló sörözője is. Rudolf Kirschläger osztrák 1 köztársasági elnök március 12—15. között hivatalos látogatást tesz Csehszlovákiában. Csak »pszichológiai« Görögös Törökország ellentéte — jelentette ki Bülent Ecevit miniszterelnök Ankarában, az ott tartózkodó görög újságírók egy csoportja előtt. Szerinte a két NATO-partner nézeteltéréseit meg lehetne oldani, ha »kölcsönös bizalmát teremtenének«.-Hasznos kezdetnek« minősítette Carter amerikai elnök és Begin izraeli kormányfő első, kétórás tanácskozását a kiadott közös közlemény, amelyben mindkét fél hangsúlyozta a megbeszélések »igen baráti légkörét«. A következő napokban »az elnök és a kormányfő« széles körű eszmecserét folytat számos olyan kérdésről, amely kulcsfontosságú az Egyesült Államok és Izrael számára, valamint a közel-keleti békefolyamat és a térség stabilitása szemponjtából«. A Kaposvár és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet igazgatósága értesíti a tagságot, hogy a szövetkezet 1978. évi munkájának értékelésével és az 1979. évi feladatok ismertetésével kapcsolatosan 1979. március 4-én, vasárnap délelőtt 9 órai kezdettel Kaposváron az alább feltüntetett helyeken tagértekezleteket tart, ezekre a szövetkezet tagjait tisztelettel meghívja, és kéri megjelenésüket Berzsenyi Dániel Általános Iskola, Lenin u. 29/c Textilművek Lányotthona, Füredi út II. Rákóczi Ferenc Áltaiémos Iskola, Kanizsai u. 67. Vörös Hadsereg úti Ált. Iskola, Vörös Hadsereg útja 45. Bartók Béla utcai Ált. Iskola, Bartók Béla u. 10. 503. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet, Virág u. 32. Badacsonyi étterem, Budai N. A. u. 9. Cser vendéglő, Cseri út 15. sz. italbolt, Szigetvári u. 104. Kaposszentjakab, művelődési otthon A Kaposvár és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet igazgatósága