Somogyi Néplap, 1979. március (35. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-21 / 67. szám
A vezetik a majorból érkezik Közkitak az egészséges vízért Cigarettaszünet Néhány éve egészségügyi szakemberek vizsgálták a somogyi települések kútjainak a vizét. Azt állapították meg, hogy az ásott kutak fertőzöttek. A fertőzöttség mértéke településenként eltérő. A megállapításból a tennivaló is következik: az anyagi lehetőségeket is figyelembe véve, minél előbb egészséges, jó minőségű vizet kell juttatni a csaknem 240 somogyi település lakóinak. A program a törpe vízművek építésére elkészült már: az ötödik ötéves terv végéig 111 községbe jut el a jó minőségű ivóvíz. Az egészség- ügyi vizsgálatok alapján újabb 22 települést jelöltek ki az ivóvízgond megoldására. A program 16 millió forintba kerül, amelynek felét a megyei tanács, másik felét az Országos Vízügyi Hivatal vállalta magára. Ennek az a lényege, hogy — alkalmazkodva a helyi adottságokhoz — a meglevő üzemi kutakat kapcsolja be a lakosság ellátásába, vagy — mint Szennán tették ezt — forrásfoglalás révén biztosítják a jó minőségű vizet. Elsőként Kazsok lakói jutottak ilyen módon vízhez, őket Somogy babod követte. Ebben az évben Mezőcsokonyát, Tótújfalut, Somogytúrt, Somogydö- röcskét, Szentgáloskért, Zi- cset, Komlósdot kapcsolják rá az üzemi kutakra A mezőgazdasági üzemek majorjaiban ugyanis mindenütt van fúrt kút. Ennek egészséges vizét vezetik be a falvakba és — néhány száz méternyi cső lefektetésével — biztosítják a közkifolyót, innen azután a falu valameny- nyi lakója vihet magának ivóvizet. Az ellátás nagy gondját megoldja ez a módszer, és a legtöbb esetben arra is lehetőséget teremt, hogy a közintézményekbe — óvodákba, iskolákba — bevezessék a vizet. Az egészséges ivóvíz biztosítása ott nagyobb gond, ahol nincs mód arra, hogy a meglevő kutakra csatlakoztassák a közkifolyót, vagy nincs kút sem. Szentbalázson — kísérletképpen — más megoldást kerestek: az OVH támogatásával tartályokat helyeztek a földbe, és ebbe tartálykocsikban szállították a vizet. A kísérlet nem vált be. A szent- balázsi községi tanácson mondták el: ezekbe a tartályokba nemcsak Kaposvárról vittek ivóvizet, hanem még a nyírádi karsztvízzel is megpróbálkoztak. Az egészségügyi vizsgálatok minden alkalommal azt mutatták: a tartályokból kikerülő víz nem felel meg a szigorú előírásoknak. Mi lehetett ennek az oka? Sokan sokféleképpen vélekednek erről, az eredmény azonban elszomorító: a tartályokból egyetlen vödör vizet sem vittek el a lakók. Ezeknek a különleges kutaknak a környékét — amikor elkészültek — 'szépen parkosították. Az átadás után néhány évvel az enyészet nyomait lehet fölfedezni rajtuk. A vízgond megoldására más módot keresnek. Szentbalázson például arra várnak, hogy Kaposvárt rákapcsolják a regionális vezetékre. Akkor várhatóan a Surján völgyében levő tartalékkutat megkaphatja a község, és meglesz a törpe vízmű létesítésének az előfeltétele, a kút. Felvetődött egy másik elgondolás is a vízellátás megoldására. Ott, ahol sem közki- folyós kutat nem lehet telepíteni, sem üzemi vízmű nincs, palackban kapják meg a lakók a naponta szükséges vizet. Ez a módszer sem válhatott általánossá. Az oka egyszerű: nincs töltőkapacitás, és meglehetősen drága a palackok fertőtlenítése, töltése és szállítása. A módszert azonban nem vetették el: az Országos Vízügyi Hivatal szakemberei foglalkoznak a megoldás lehetőségeivel. Egyebek mellett felvetődött az, hogy a pécsi sörgyár Pepsi Colát palackozó gépsorát használják fel — a hét meghatározott napjain — víz töltésre. A rendszer tisztítása azonban jelentős költséggel járna. A Sokféle javaslat közül ma a legcélszerűbbnek az látszik, hogy az üzemi vízműveket — a tsz-majorok kútjait — a lakosság szolgálatába állítsák. Ahol azonban ilyen nincs, ott a drágább megoldásokat is keresni kelL A kísérletezéseket azért Is érdemes megismerni, mert az erőfeszítések mellett bizonyítják: a víz már napjainkban is kincs. Jelentős értéket képvisel, olyan értéket, amelynek tervszerű és takarékos fel- használásáért mindent meg kell tenni. Dr. K. I. Mesterek mesterei 1978. január 1, óta termel a Kaposvári Egyedi Gépgyár. A kiszolgáioegysegekkel együtt hét AVS 25 jelű csőhegyező gépet gyártottak szovjet megrendelésre, nyolcat pedig Romániába szállítottak. Az idén egyet vettek át a minőségi ellenőrök, a másikat most vizsgálják. A fiatal közösség nyugati kiállításra készül: Düsseldorfba viszik egyik gépüket Varga János párttitkár két szerelőinkatossal és egy horizont-esztergályossal latolgatja, mi minden áll előttük. A KGST-országok atomerőmű programjába kapcsolódnak be azzal, hogy atomerőművekhez készítenek fúró-maró művet Az Egyesült Államokba 15 millió forint értékű palackgyártó szerszámokat Angliába görgőket szállítanak. A Székesfehérvári Könnyűfémműben dolgoznak majd azzal a két nyűjtvaegyengetővel. amelyet ők készítenek. A Szovjetunióban három vonópadjukat várják, és ötvenkét PHG 60-as típusú gumivulkanizáló prést gyártanak. Szép és nagy feladatok. Alapjuk, hogy ami eddig az itt dolgozók kezéből kikerült az megbízható, jó gép. A Kaposváron készült gépek minősége eddig olyan volt, mint a Csepelen gyártottaké. Vagy még jobb. — Pedig nem az a célunk — mondja Horváth Ferenc horizontesztergályos —, hogy a »■mestereinket'“ lekörözzük, hanem az, hogy jó legyen, amit csinálunk. Nem az általuk gyártottnál jobb, hanem a lehető legjobb. Horváth Ferenc az alkatrészeket készíti, Gál Ádám és Esküdt István pedig összeszereli a gyártmányokat Ök így vélekednek: — Nagyon igyekszünk, de még mindig sok ellesni valónk van a csepeliektől. Meg kell tanulnunk például a mostaninál szervezettebben dolgozni, és betartani a részhatáridőket Nekünk egyelőre még hosszabb ideig tart egy-egy gép elkészítése, mint a budapestieknek. Beszélgető partnereim két okra vezetik vissza gyártmányaik sikerét — Egyrészt a szakmát olyan mesterektől tanultuk, akik nem ismertek megoldhatatlan feladatot, másrészt amikor fél évre bevettük magunkat a csepeli munkacsarnokokba, ott nem féltékenykedtek ránk. — Igaz, mi is összeszedtük magunkat. 1977. július 1-től mi az első csoporttal mentünk. Azonnal bedobtak bennünket a mély vízbe, és ez szerencsés volt Mi készítettük el azokat az alkatrészeket amelyekkel az új esztendő elején Kaposváron a gyártást kezdtük. Ott aztán nem volt próbadarab! Az elsőnek is jónak kellett lenni! — Amikor Csepelre utaztunk, a szakma alapjai egyikünk számára sem voltak ismeretlenek. Igaz, nem hegyezőgépet csináltunk, hanem például gyümölcsválogató gépsort. A három munkás Igyekezete eredményének érzi a gépek jó minősítését Azt mondják, igaz, hogy Csepelre nem a kapa mellől jutottak, de valahol nem is olyan régen j mégis közvetve szerepet játszott ez a szerszám az életükben. — Mi úgy lettünk ipari munkások, ahogyan Somogy ipara fejlődött. Gál Ádám 1956-ban egy pici kis faluból, Somogyhárságyról jött el ipari tanulónak. Esküdt Pista ma is Csornáról jár be dolgozni. Jómagam Nagybajomból származom. De arról, hogy ma kaposvári lakos vagyok, én tehetek. Vonzott a munkám, és nem akartam ingázni — vall indulásukról Horváth Ferenc. Gál Ádám veszi át a szót: — Abban, hogy ma jó munkásnak tartanak, Szira Pista bácsinak van nagy szerepe. Amikor a szakmát tanultam tőle, kisiparos volt, de később a villamossági gyárban is dolgoztam vele. ö olyan mester, aki azt szokta mondani: a gombostűtől a tengeralattjáróig mindent megcsinál. Mellette azután mindent meg is kellett tanulni. Szerelő lakatos létemre hegesztek is, de fölszabadulásom után mehettem esztergályosnak. Amikor például Horváth Feri elment katonának, martam helyette. Ha valamit megcsinálok, gyakran eszembe jut: ehhez most mit szólna Pista bácsi? Jó-e vagy nem? Gombos Jolán A tótújfalul tsz építőbri- gádjának tagjaival először feladataikról beszélgettünk, aztán szinte törvényszerűen szóba kerültek a gazdaság dolgai. — Ma csak rombolunk, hogy holnap építhessünk. Új borsócséplő gépet áIli tünk munkába a már meglevő mellé. Ehhez építünk nagyobb színt — tájékoztatott Horváth György brigádvezető. — Egy gazdaság fejlődéséről sokat elárul, hogy menynyi dolga van az építőknek. — Szerencsére mi ki sem látszunk a munkából. Tavaly egy Bábolna szárító megépítése volt a legnagyobb feladatunk, az idén többek között utat építünk és egy új gépműhelyhez is hozzákezdünk. — Igaz, sok mindent építünk, de azért ma nem megy úgy ez a tsz, mint valamikor — vélekedett Vertkovzi István, a brigád »korelnöke«. — Volt idő, hogy híres volt a tótújfalui tsz, pedig akkoriban nehezebb volt. Társai vitába szálltak. —■ Régen a munkakörülmények voltak nehezebbek, most meg a gazdálkodás körülményei. A fejlődést maga sem vitathatja el — így egy borostás állá fiatalember, Bogdán István. — Soha azelőtt nem gyarapodott ilyen ütemben a gazdaság. Ilyen létesítményekről és gépekről nem is álmodtak. — Milyen ma a gazdaság híre? — A rossz hír terjedési sebessége nagyobb, a jó híreké sokszor lassú. Ez lehet az oka, hogy bár a gazdaságban tavaly sok változás történt, a hírünket még mindig a két év előtti bajok határozzák meg. »Ven«á-e a munkalehetőség a tsz-ben, milyen életet kínál a mai falu?“ A kérdésre adott válaszoknál különös »szerepcsere« történt. Az idős tsz-tag szerint a falu semmilyen kulturálódási lehetőséget nem kínál, ezért mennek el sokat városra... »Ha fiatalabb lennék, én is mennék.« A többiek ebben is ellenvéleményen voltak. — Én igenis itt akarok letelepedni. Jártam városba is dolgozni, de ott sincs több lehetőség, ráadásul az ember elutazza a fél életét — ezt tartotta Bogdán József. — Az én feleségem a Pécsi Bőrgyárba jár dolgozni, de amelyik pillanatban talál itt munkát, ő is marad — toldotta meg Kertész István. — Hosszú ideig a szigetvári Délviép-hez jártam. Sokszor napokig nem láttam a kislányomat — emlékezett a brigádvezető. — Reggel még és este már aludt. Az a néhány száz forintnyi többlet bér számomra nem pótolja az otthoni órákat, az elveszett szabad időt. — Az sem egészen áll, hogy olyan sokan elmennének. Hiszen a magunk példája is azt mutatja, hogy többen, akik korábban eljártak, visszajönnek. A tisztességes munkát már a tsz is jól megfizeti. Igaz, a szórakozási lehetőség kevés, főleg ha szórakozás alatt a zenés vendéglőt vagy a mozit értjük. Akinek van rá igénye, saját lakásában is megtalálhatja a szórakozást, kikapcsolódást... A körömre égő cigaretta a beszélgetés végét jelezte. Egy perccel később már hangos kopácsolástól visszhangzott a gépszín. B. F. Sokoldalú tisztítószer Termosznak rövidítik az új hőálló tisztítószer nevét, amelyet a Szovjetunió Tudományos Akadémiája szibériai tagozatának szervetlen kémiai intézetében dolgoztak ki. Az új tisztítószer rendkívül hatékonyan használható alkatrészek és különböző fémszerkezetek tisztítására. A szintetikus alapanyagokból készített oldat ideálisan tisztítja a fémeket és éghetetlen. Jó tulajdonságai ezzel nem merültek lei. Az elhasznált oldatot 80 C fokra kell melegíteni. E hőfokon gyors kémiai reakció indul ‘ meg, amely során az oldatból kicsapódnak a szennyeződések, s a tisztítószert újra föl leh»t használni. A reakció másik eredményeként kicsapódott olaj pedig jó minőségű fűtőanyag kazánok számára. Egy asszony és a háború Bőrében, csontjaiban, minden sejtjében cipeli az erőszakosan befészkelődött emléket. Felejtené, felejtette volna már rég — harmadévszázad alatt szelíd folyók is mennyi földet mosnak el a partokból! —, de mindhiába kísérli meg újra és újra... Az imént még a kisunoká- ját simogatta, becézte, most az ajtószárfának dúl. Fáradt. Nem tegnapi fáradság ez: régről hozta magával, s ahogyan telnek az évek, egyre gyakrabban érzi. Pedig minden szép, békés körülötte, s örül ennek a rendnek. Megteremtették .— megteremthették — ezt az otthont. Mindenük megvan, mindannyian egészségesek. És boldogok. Igen, ez lehet az igazi boldogság. Akkor nem hitte, hogy életében még egyszer része lesz benne... — A férjem még jóval a felszabadulás előtt befejezte a háborút. Nem haza jött, a családjához, hanem a frontról egyenesen kórházba szállították. Megvakult, a teste /tele volt sérülésekkel... Az ország nagy része még német megszállás alatt állt. Szolnok mellett laktunk, vártuk hogy már vége legyen a háborúnak. A kislányommal állandó rettegésben éltünk ... De hova mehettünk volna? A front sokáig hullámzott azon a területen, s mi szinte a tűzvo- nalban húztuk meg magunkat. Az egyik nap német katonák törték ránk az ajtót, másnap előrenyomultak a szovjetek^ és megszállták a házat. Aztán megint a németek jöttek... — Egyik reggel három német egyenruhás magyar katona állított be, talpig fölfegyverkezve. Abból gondoltam, hogy magyarok, mert egy szót sem ejtettek ki németül. Hiába kértem őket, menjenek minél gyorsabban, mert előző nap már jártak itt a szovjetek, s ha visszajönnek és itt találják őket, nekünk sem ir- galmaznak ... Csak nevettek, a fegyvereiket fitogtatták, hogy ők majd megvédik magukat és bennünket is. Könyörögtem, hallgassanak rám. de mindhiába... És hamarosan beteljesült a jóslatom. Az ablakon át megláttam a Vörös Hadsereg katonáit, amint előre szegezett fegyverrel a házhoz közeledtek. A betolakodók akkor civil ruhát követeltek, s hiába mondtam, hogy nincs a lakásban férfinak való holmi, azt mondták: elpusztítanak bennünket, ha nem segítem a menekülésüket... ígéretüket nem válthatták valóra, mert a szovjet katonák beléptek a házba... — Én magamhoz szorítottam a kislányomat, és a fülsiketítő lövöidözés közben hallottam, hogy azt kiabálja: »Anyu, mi most meghalunk?« Ordítottam én is. Azt hittem, ezután már tényleg csak a halál következhet... Amikor minden elcsendesett körülöttünk, mintha álomból ébredtem volna, úgy néztem körül. A valóságról a német egyenruhások holtteste győzött meg ... — El mondhatom, hogy nemcsak láttam a háborút, hanem benne éltem... — és túléltem. A kislányommal együtt. És a férjemmel együtt. Később ő szintén hazajött, a háború nyomorékjaként Amíg a sebeiből kigyógyult, úgy kellett gondoznom, mint egy kisgyereket. Három évig vezetgettem — hiszen vak volt —, s közben az apósommal is törődnöm kellett: egyik fülére sem hallott... — A felszabadulás után mindenki örült, tervezgetett. Nekem ott volt a két tehetetlen ember, meg a kislányom. Gondoztam őket, hiszen hozzám tartoztak; senki sem szólhatott meg, úgy a gondjukat viseltem. Aztán eltemettük a férjemet, magamra maradtam a kislánnyal. A szüleim itt éltek Somogybán: kértem őket, fogadjanak be. Persze mindjárt jött a levél: menjünk, várnak. Így kerültünk ide. — Itt aztán újra kezdődőit az élet. Sokat dolgoztam a ház körül, a magamé mellett a testvérem gyerekeire is vigyáztam. Azon voltam, hogy ne legyünk a terhűkre, hogy ne érezzük, eltartottak vagyunk. Az egyik fiatalember akkor tért haza hadifogságból a faluba. Összeismerkedlünk, összeházasodtunk, gyerekeink születtek. Az uram itt kapott munkát az állami gazdaságban. Harminc év után most megy nyugdíjba... Nekem sohasem lesz nyugdíjam, mert mindig lefoglalt a család, az itthoni munka. Ez éppeji elés; volt. Hinné-e, amilyen vékony vagyok, hogy mennyi sokat bajlódom magas vérnyomással? __ A z imént még kisunokáját simogatta, becézte — most az ajtószárfának dől. Fáradt. Nem tegnapi fáradság ez — régről hozta magával, s ahogyan telnek az évek, mind gyakrabban érzi. Pedig minden szép, békés körülötte... Hernesz Ferenc
