Somogyi Néplap, 1979. március (35. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-18 / 65. szám

J. MT7SO« Rangadók küszöbén 1! Aligha túlzás a kifejezés: a Rákóczi labdarúgó csapata számára sorsdöntő napok kö­vetkeznek. A sorsolás úgy hozta, hogy két hét alatt a csapat' két sok mindent el­dönthető rangadót vív. Csak felületes értékelés után lehet arra az álláspontra jutni, hogy a PVSK szinte behoz­hatatlan előnyt szerzett. Ép­pen a most következő mér­Négy érem birkózásban A Kaposváron megtartott országos szabadfogású serdülő birkózóbnjnokságon 93-an in­dultak. Közöttük ott voltak a somogyi fiatalok is. A mieink­nek négy érem jutott. A 42 kg-os súlycsoportban Balogh Cs. a második, Keresztes pedig a harmadik- helyen 'végzett; Az 57 kg-osok között Bogdán lett a harmadik. Valameny- nyien a K. Dózsa birkózói. A marcaliak szintén értékes he­lyezéshez jutottak. A 70 kg- osok súlycsoportjában Bajho- ver végzett a második he­lyen. Ö látható a képen is, agy dunaújvárosi fiúval birkózik. Új sporttelep épül Közgyűlés Barcson Pénteken este tartotta évad­záró közgyűlését legfiatalabb városunk sportegyesülete, a Barcsi SC. Az ünnepélyes al­kalomra Kaposvárról Haupt" mann László, a megyei párt- bizottság munkatársa, Pacskó János, a megyei TS elnöke. dr. Zádori László, a SLASZ elnöke is a Dráva-parti város­ba érkezett. Pandur Ferenc, a sportegye­sület elnöke, erősen önkriti­kus hangnemben számolt be a munkáról, az eredmények- rőL Nem titkolta, hogy ösz- szességében nincs okuk az elégedettségre. A meglevő hi­bákat és hiányosságokat igye­kezett feltárni, s csak néhány elejtett mondata jelezte, hogy NB 3-es eredmények Békéscsaba—Videoton 3:1 (0:0) MTK VM—Vasas Izzó 2:1 (1:0) Ü. Dózsa—Salgótarjáni TC 1:0 (1:0) MÁV Előre—Haladás 1:1 (1:1) PMSC—Diósgyőr 0:0 Csepel—Bp. Honvéd 1:1 (1:0) ZTE—Tatabánya 0:0 Rába ETO—Bp. Vasas 0:0 Ferencváros—Dunau j város 3:1 (2:1) A táblával állása: 1. U. Dózisa 21 13 6 2 52-22 32 2. FTC . 21 13 5 3 48-24 31 a. Bp, Honvéd 21 11 7 3 46-19 29 4. Diósgyőr 21 12 3 6 33-25 27 5. Tatabanya 21 8 7 6 35-31 23 6. Rába Erő 21 7 8 6 23-18 22 7. Békéscsaba 21 8 5 8 29-22 21 8. Videoton 21 6 8 7 24-2« 20 9. Pécsi MSC 21 5 10 6 18-26 2« 10. Saig. TC 21 6 7 8 30-31 19 11. Dunaújv. 21 6 7 8 31-25 19 12. Vasas 21 5 9 7 28-33 19 t3. MTK-VM 21 7 4 10 25-28 18 14. ZTE 21 5 8 8 19-24 18 M. Szf. MA.V 21 6 6 9 16-35 18 14. Csepel 21 4 9 8 23-38 17 17. Haladás 21 5 5 11 22-49 15 18. Bp. V. Izzó 21 2 6 13 1&-43 10 azért eredményes munkát Is végeztek. Az egyesületi elnök értékelte az öt szakosztály te­vékenységét. A labdarúgók, az atléták, a férfi kézilabdázók és a természetjárók — a ki- sebb-nagyobb zökkenők elle­nére — egyenletes teljesít­ménnyel szerepeltek. A sakko­zók viszont visszalépitek a megyei bajnoki küzdelemtől játékoshiány miatt, ök az al­kalmankénti versenyeken, spartakiádokon indultak csak. Az úszó szakosztály működé­se szünetel. A tavasszal jól induló úszásoktatás a tárgyi feltételek miatt zsákutcába került. Énnek megoldása nagy feladat. A beszámoló utáni felszóla­lások szinte kivétel nélkül a hibákról tettek említést. Az atléták számára nincsen meg­felelő felszerelés, ráadásul a közelmúltban felújított pálya rossz állapotban van. A göd­rös labdarúgópályán majd- hogy nem balesetveszélyes játszani. Nincs viszont létesít­ménygondjuk a kézilabdázók­nak, ők az őszre kovácsolód- tak egységes közösséggé. Jól állnak a természetjárók is. Egyre több barcsi kapcsolódik be a természetjárásba, s ez e szakosztály létjogosultságát bizonyítja. A tervek egy része termé­szetszerűen a gondokból és hiányosságokból adódik. Ezek megszüntetésén kívül a város új sporttelep építését kezdte meg. Kivitelezéséhez a lakos­ság társadalmi munkával já­rul hozzá. Az idei költségve­tésük szűkösebb, mint tavaly, úgy határoztak, hogy föleme­lik a labdarúgó-mérkőzések jegyeinek árát. A gyermekév tiszteletére a gyerekek azon­ban ingven látogathatják a ta'álkozókat. Városi rangra emelkedett a volt nagvközség. Szinte min­den hozzászóló — kimondat­lanul is — ennek szellemé­ben beszélt. Kritikusan, hogy a hibák kijavításával a rang­juknak megfelelő sportegyesü­let működhessen lakóhelyű- J kön. kőzéseken alakulhat át a ta­bella. A pécsiek előnye akár nullára zsugorodhat. Ehhez azonban a Rákóczinak olyan huszáros tetteket kell végre­hajtania, amit egy bajnokje­lölttől bizonyára joggal elvár­hatunk. Ma a Győri MÁV DAC, jövő vasárnap pedig Pécsen a PVSK ellen kell si­kerrel szerepelnie. Vajon ké­pes-e erre a jelenlegi csapat? A Rákóczi bizony nem káp­ráztatta el eddig a közönséget az idén játékával, és pontok­ban sem hozott annyit, amit hívei tőle elvártak. Idegen­ben folytatódott a döntetlen dömping, és itthon a Szek- szárd védelmét egyszer sem tudta feltörni. Kétségtelen, hogy a Rákóczi ennél többre képes. Azért az eddigi eredmé­nyekre lehet némi magyará­zatot találni. Kétségtelen, hogy ennyi sérülttel egyetlen kon- kurrens sem »dicsekédhet-“, mint a somogyiak. íme a lis­ta; Ágfalvi, Duschák, Mar­osok, Czabula, Boros. Egy egész támadósor! Ehhez jött még Horváth és Csorba bevo­nulása és Murai kiesése válo­gatottsága. illetve sérülése miatt. Van-e olyan csapat, amely nem érezne meg ekko­ra vérveszteséget? Érthető hát a szakosztály törekvése, hogy felfrissítse a játékosál­lományt. Fábián után leigazol­ták Fürtöst is, így két táma­dóval erősödött a csapat. Tü­relemre van azonban szükség irántuk, hisz mindketten több hónapot üti,hagytak, mielőtt Ka­posvárra kerültek volna. Szak­mai szempontból nem egészen indokolt a csatasorba állítá­suk, azt inkább a kényszer diktálja. Velük azonban még nem zárul le az átigazolási lista. A közeli napokban vár­hatóan újabb játékossal vagy játékosokkal gazdagodik a Rá- kócz-i. A csapat így remélhe­tően nagyobb visszaesés nél­kül tudja elviselni a sérülésso­rozatot. Duschák és Czabula egyébként máris edz. Marcsok két hót múlva kezdheti meg a munkát, és ismét rendel­kezésre áll Murai is. Sajnos, Agfalvi és Boros nem tudja elkerülni az újabb műtétet. Ilyen előzmények után néz­zük a mai találkozót. A MÁV DAC ellen bizony van törlesz­teni valója a kaposváriaknak. Határkő volt az ősszel ellenük lejátszott szeptember 10-i mérkőzés Győrben. A Rákóczi akkor vonult le utoljára vesz­tesen a pályáról. Azóta 18 mérkőzést játszott végig vere­ség nélkül. A győri csapat eddigi szereplésével kiérde­melte, hogy az esélyesek zott említsük. Egy ponttal szerzett kevesebbet, mint a somogyi csapat, ugyanakkor kettővel több győzelmet ara­tott. Csatársoruk eredménye­sebb volt eddig a hazaiaknál. Figyelemre méltó az idegen­beli szereplésük: három győ­zelemmel és hat döntetlennel tértek haza az ősszel a vidé­ki mérkőzésekről. Ez jobb, mint a Rákóczi idegenbeli mérlege. Sok mindent elárul­nak ezek az adatok arról, hogy kivel áll szemben a Rá­kóczi ma. Győzelem esetén három ponttal sikerülne meg- ugrani a győriektől, s a PVSK esetleges veszprémi vereségé­vel nyílt lehetne a mérkőzés a jövő vasárnap Pécsen, s ak­kor a hazaiaknak legalább olyan létkérdés lenne a győze­lem, mint a kaposváriaknak. Ilyen légkörben pedig köztu­dott, hogy nincs lefutott mér­kőzés, s talán a nagyobb ru­tin szintén szerephez jutna. Mindez egyelőre csak elméleti fejtegetés. A Rákóczinak a mai mérkőzésre kell öszponto- sítania, ezt kell teljes siker­rel megvívnia. Az idén először az időjárástól függetlenül vég­re a füves pályán köszöntheti a hazai közönség kedvenceit. Reméljük, ez a talaj változás a játék színvonalára jó ha­tással lesz. Mi újság a csapat házatá- ján? Németh Lajos vezetőed­zőtől az alábbiakat tudtuk meg huszonnégy órával a ta­lálkozó előtt. — Végre ismét van váloga­tási lehetőségem. Hét csatár közül kerestem a legjobb megoldást a támadásokra. Ügy érzem, hogy Duschák és Cza­bula még nem érte utol ön­magát, ezért őket még nem vettem számításba. Így is »igazó« támadósort tudok a pályára küldeni. Murai megérkezett, s mint kérdésünkre elmondta, nerti érez fáradságot a hétközi szovjet mérkőzés után, így he­lyet kgp a csapatban. A kö­zépcsatár poszton Fürtös kez­dőként is élvezi a bizalmat, akárcsak Fábián. Ettől a tá­madósortól nemcsak a MÁV DAC ellen, hanem a továb­biakban szintén sokat vár az edző. — Én derűlátó vagyok. Ha nem jön közbe váratlan do­log, bízom a következő két mérkőzés sikeres megvívása“ ban. Ezt a csapatot, küldöm pályára: Málics — Deákvári, Gulyás, Petrák. Németh — Kanyar — Bódis. Zentai — Murai, Fürtös. Fábián. Csere: Molnár, Mészáros és ílékási. 3. R. A Regőezy—Sallai kettős bizonyított A tavasz közeledtével egy kedvelt téli sportág ismét örömet szerzett valameny- nyiünknek. Pénteken Becsben a műkorcsolyázó és jégtánc világbajnokságon újabb fényes magyar siker született. Az EB-bronzérmes Regőezy—Sal­lai, kettős ismét igazolta, hogy ott vannak a világ élvonalá­ban. öt percre derűt, jóked­vet. hangulatot, a muzsika ké­pi kifejezésének tökéletességét varázsolták a jégre. Zúgott a vastaps. Mi, akik csak a kép­ernyőn kísérhettük figyelem­mel a világra szóló eseményt, nagyon-nagyon örültünk. Gon­dolatban egy ország szurkolt Regőczyéknek. Ugye, érdemes volt! A magyar jégtáncsport eddigi legnagyobb sikere szü­letett meg. Ezüstérmes a ma­gyar páros. A férfi műkorcsolyázás vi­lágbajnoka Vlagyimir Koval- jov (Szovjetunió). A páros műkorcsolyázás világelsője pedig az Egyesült Államok­beli Tai Babilónia. Randy Gardnern lett. Jégtáncban az ugyancsak szovjet Limesük, Karpoj oszov kettős előzte meg a magyarokat és lett arany érmes. MAI műs&r. Csiky Gergely Színház 15 óra­kor: ESKÜVŐ. Blaháné bérlet Kaposvár, Vörös Csillag: de. fél 11 órakor: ÖRDÖGMALOM. du. 3 és 5 órakor: A DELFIN NAPJA, este 7 órakor: RAFFERTY ÉS A LÁNYOK (14). Szabad Ifjúság: du. 4 órakor: A HÁROM TEST­ŐR (A KIRÁLYNÉ GYÉMÁNT­JAI). du. 6 és este 8 órakor: SO­KAT AKAR A SZARKA . . . (14). Latinra filmszínház du. fél 6 óra­kor: MAMA. ÉLEK! Rákóczi mozi du. 4 órakor: FOGAT FOGÉRT. Siófok de. 10 órakor: HIPPOLYT, A LAK AJ, du. 5 és este 7 óra­kor: MINDENKINEK A MAGA KERESZTJE. Nagyatád: du. 5 és este fél 8 órakor: A BfRÖ ES A GYILKOS (16). Marcali délelőtt: A HOLNAP LOVASAI, este AN­GI VERA (14). Barcs déleit: CIRKUSZ, este HALÁLODRA MA­GADRA MARADSZ (14). TELEVÍZIÓ Budapest 1. 8.05: Idősebbek is elkezdhetik. 8.19—9.15: Mindenki iskolája. 9.15: Óvodások filmműsora. 9.35: Játsz- szunk együtt! 9.45: Pengető. 10 10: Papírsárkány. 10.50: Hírek. 10.55: Mozdulj! 11.55—12.20: Itália múzeu­maiban. 15.53: Műsorismertetés. 13.55: Gusztáv vendéget lát. 14.00: Város az út végén. 15.00: A Kö­zönségszolgálat tájékoztatója. 15.10: Nólaszó. 15.30: Műsorainkat ajánljuk. 15.55: Lehet egy kérdés­sel több? 16.25: Reklám. 16.30: Műkorcsolya VB. Gálaműsor. 18.00: Vöröskatona voltam . . . 18.30: Reklám. 18.40: Esti mese. 18.50: Idősebbek is elkezdhetik. 19.00: A hét. 20 00: Hírek. 20 05: Csillagosok. katonák. Magyar- szovjet film. 21.30: Sporthírek. 21.40: Vezényel: Karolosz Trikoli- disz. 22.10: Hírek. Jugoszláv tv 9.00: Barázdák. 10.00: Mágnes. 10.30: Miki egér csapata. 11.00: Népi muzsika. 11.30: Földműve­lőknek. 12.30: A tudás — vagyon. 13.40: A nézők és a tv. 14.10: A három muskétás. Amerikai film. 1-5.30: Vasárnap délután. 19.15: Rajzfilm. 20.00: A nyolcadik of- fenzíva. 21.00: Emberi történetek.. 21.50: Zenei album. 22.05: Haj­dúk—Partizán labdarugó-mérkő­zés. Osztrák tv 11.00: Kérdés és felelet. 14 30: Pinokkio. 14.55: Műkorcsolya VB. 18.00: Idősek klubja. 18.30: Ran­devú az állatokkal. 19.00: Vasár­napi osztrák képek. 19.3^ Tv-hír- adó. 19.50: Sporthírek. 20.15: Si­las, bácsi. Tv-film. 21.30: Sport­hírek. 21.45: Andre Malraux úti­naplójából. 22.35: Hírek. KOSSUTH RÁDIÓ Ä.00: Hírek. 6.65—7.30: Kelteme« vasárnapot! 7.20: Múzeumi híradó. 7.23: Kopogtató. 7.54: A Közön­ségszolgálat. tájékoztatója. 8.00: Hírek. 8.05: Útközben. 8.10: öt kontinens hét naoja. 8.25: Hall­gatóink figyel ifiébe! 8.26: Róni magvar dalok és táncok. 8 55: Zenés reklémturmW. 9 00: K^'t’»- ráiis magazin. lO.OO: H-’rek. 10 03: Útközben. i n or.: v Morzsa kutya meg a vilá gjáró Jércike. 10.55: Reklám. 11.00: A Debreceni MÁV Filharmonikus Zenekar hangver­senye. 12 nn: Túrok. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.15: Mi a titka? 13 Í0: Tiszta szívvel. 13.2«: Tánc­dalok Párizsból. 13.43: Kozmosz. 14 09 • A zeneiT'nrip]nr>T remekmű­veiből. 14 40; Pillantás a napvi­lágba. 15 00: *T*rek. Útköz­ben. 15 10: Reklámkalanz. 15 12: S7.ínes néni muzsika. fROO: Ca^- ritde vaev az pnti »tű zirm« p on- H’'r~k. 17.05: útközben. rMO: Azt besz^uk . . . 17.40: Klasszikus ope­rettekből. 18 15: Hol volt. hol nem volt... 13.28: Hallgatóink figyel­mébe! 13.30: Hírek. 18.40: Útköz­ben. 18.45: Sporthírek. 18 50: A nan gyermekei. 20.53: Szalay László nótákat énekel. 21.15: A Moszkvai Nagy Színház együtte­sének felvételeiből. 22.00: Hírek. 22.10: Sporthírek. 0.10: A Philin Jones rézfúvósesyüttes játszik 0.25: Himnusz. 0.30: Vízjelzőszol- gálat. PETŐFI RÁDIÓ 6 58: Hallgatóink figyelmébe! 7.no: Az evangélikus egyház fél­órája. 7.30: Robert Köbler Bach- műveket orgonái. 7.54: Torna. 8.00: Hírek. 8.05: Mit hallunk? 8.3(1* Miska bácsi levelesládája. 9.00: Szívesen hallgattuk. 10.30: Hírek. 10.33: Zentai Anna és Baksay Árpád ooerettfeivéte’ei- ből. 11.01: Magnóról magnóra. 11.46: Jó ebédhez szól a nóta. 12.43: A lowoodi árva. 13.45: Idő­járás- és vízállásjelentés. 14.00: Reklámnarádé. 14.05: Híres zene­karok albuma. 14 30: Hírek. 14.33: Táskarádió. 15.35: Jelénidőben. 16.05: Britten: Karácsonyi dalok. 16.28: Hallgatóink figyelmébe! 16.30: Hírek. 16.33: Útközben. 16.35: Reklám. 16.38 í ötórai tea. 17.30: A vasárnap sportja. 13.00: Diákfilmek fesztiválja. 18.30: Hí­rek. 18.33: Újdonságainkból. 19.03: Énekszóval, muzsikával. 19.25: Szellemi térképolvasás. 19.35: Sap- zonalbum. 20.20: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 20.30: Hí­rek. 20.33: Sporthírek. 20.33: Sok­féle. 21.40: Gondűző — muzsiká­val. 22.09: A Rádió Dalszínháza. 23.00: Hírek. 23.10: Könnyűzene éjfélig. 24.00: Hírek.’ O.lű: Idegen Mrelvu vizjelzőszolgálat.­7.00i Á pécM stúdió szerb-hor- vát nyelvű műsora. 7.30: A pécsi stúdió német nyelvű műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.08: Beethoven: D-dúr szonáta. 8.30: Händel: L’allegro ed 11 Pen- seroso. 10.10: Üj zenei újság. 11.00: Hírek. 11.03: Sztereo beállítóhang. 11.06: Rádóiszínház. 11.49: Szent­helyi Miklós, Berkes Kálmán és Kocsis Zoltán Bartók-felvételei- ből. 21.15: Popzene sztereóban. 13.00: Hírek. 13.03: Műsorismerte­tés. 13.04: A Venetói Szólisták Vi- valdi-hangversenye. 13.38: Bellini: Norma. 16.30: Művészlemezek. 17.42: Karmesterek közvetlen kö­zelről. 18.10: Évszázadok kamara- muzsikája. . 19.38: A Svájci Olasz Rádió szimfoniku* zenekarának hangversenye. 21.06: Slágerlista. 21.41: Magvar zeneszerzők. 22.12: A második feltámadás. 22.27: mhígenia Aulisban. 23.30—23.40: Hírek. Időjárás. PÉCSI RADIO 17.00: Hírek. 17.05: Vasárnapi kívánságok. 18.20: Sporthírek. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. 19.15: Német nyelvű műsor. 20.00—21.00: Üzenet- és kívánság- műsor külföldi és hazai néme­teknek. Csiky Gergely Színház: 17.30 Ó8 20.30 órakor: ORI-ELÖADÁS. Kaposvár. Vörös Csillag du. 5 órakor: A DELFIN NAPJA, este 7 órakor: FILMBARÁTOK KÖRE: CSENDES ELET (14). Szabad If­júság du. 4 órakor: AZ »ARANY­FEJ«. d.u 6 és este 8 órakor: FÉRIFAK PÓRÁZ NÉLKÜL (16). Dallos Ida mozi, du. 6 órakor: FELKAVART VlZ (16). Siófok es­te 7 órakor: ANGI VERA (14). Marcali: Ax BlRÖ ÉS A GYIL­KOS (16). Barcs: ZORRO. TELEVÍZIÓ Jugoszláv tv 17.10: Magyar nyelvű t v-napló. 17.45: Egy Charlie sorsa. 18.00: Mesét mondok. 18.15: Családban élni. 1R.45: Szervusztok, fiatalok! 19.15: Rajzfilm. 20.00: Milenko Vu- cetlc: Dimkovic úr. Tv-dráma. 21.10: Kiválasztott pillanat. Osztrák tv 10.00: Tskolatévé. 10.30: Conny és Péter zenét csinálnak. 17.25: Kicsinyek műsora. 17.55: Jó éj­szakát. gyerekek! 18 00: A svájci Robinson család, 13.40: Ml. 19.00: Osztrák képek. 19.30: TV-híradó. 20.00: Hétfői telesoort. 21.OO: Pet- roeelji. 21.45: Hírek. 21.50: Esti sportműsor. KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! 8 00: Hí­rek. 8.20: A mai nap kulturális programjából. 8.25: Verbunkosok, nóták. 9.00: Versek. 9 10: Bartók: A csodálatos mandarin. 9.40: Óvodások műsora. 10.00: Hírek. 10.50: Nyitnilcék. 10 35: Könnyű­zene. 11.00: Operarészletek. 11.40: Engedjétek hozzám jönni a sza­vakat. 12.00: Déli krónika. 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 12.50: Zenei érdekességek' az elmúlt hét műsorából, 14 32: Rekkenő nyári nao. 14.54: Édes anyanyelvűnk. 15.09: Hírek. 15 10: Népdalok. 15 28: Kének és jelképek. 16 05: Ü.i kórusfelvételemkből. 16.25: Ze­nekari muzsika. 17.00: Hírek. 17.09: Néodalok. 17.21: Fúvósamé. 47 45: Van űi a Nan alatt. 18.00: Sport­közvetítés. 18 15’ Hol vójt. hol nem volt... 18.30: Esti krónika. 19 15: Mikszáth: Az apám isme­rősei. 20.15: Néni zene. 21.00: Van egy üres órája? 22 00: Hírek. 22 20: Irán a vihar után. 22.30: Rarh-művek. 24 00: Hírek. 0.25: Himnusz. 0.30: Vizjelzőszolgálat. PETÖn HADIÖ 4.25—7.59: A Petflfl rértié regee’i. zenés műsora. 8.00: Hírek. 8 05: Operettrészlet.ek. 9 00: Slá^e^mú- zeum. 9.50: Szakmai barátságok. 11.55: Pillanatkép. 12 00: Néni ze­ne. 12.33: Kis magyar népraiz. 12.38- Tánczenei koktél. 13.25: Fúvószene. 14 00: Kettőből ötig . . . 17 00: Pirosbetűs hétköznapok. 17.30: ötödik sebesség. 18.33: Ze­neközeiben. 19.35: Sportközvetí­tés. i960: A-tól Z-ig a poozene világában. 20.33: Sentri többet? Harmadszor! 21.53: örökzöld dal­lamok. 23.15: Operett részletek. 24 00: nírek. n.10: Idegen nyelvű vizjelzőszolgálat. 3. MŰSOR 8 08: Két szimfónia. 9.00: Tsko- larádió. 9.30: Kamarazene. 11.05: Hangverseny. 13 07: Operett rész­letek. 14.00: Zenei műsor. 15.35: Láttuk, ha’lottuk. 16.00: Arcok, művek, korok. io 30: Huszonöt nerc beat. 16.55: Operarészletek. 17.53: Móricz: Magyarosan. 18.11: Egészségünkért! 18.16: A barokk zene előadásmódla. I. 19.05: Tsko- larádió. 19.20: Mindenki iskolája, 19.35: Hangverseny. Közben: kb. 20.05: Versek. Kb. 21.20: Dzsessz- felvételekből. 21.47: Operarészle­tek. 22.17: Bartók: A csodálatos mandarin. 22.47: Magyar zene­szerzők. PÉCSI RADIO 17.00: Hírek. 17.05: Hang-add. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Zenés percek. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. 19.00: Német nyelvű műsor.

Next

/
Thumbnails
Contents