Somogyi Néplap, 1979. február (35. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-07 / 31. szám

Előkészületi torna Három előkészületi mérkő­zést vívott a Táncsics SE ko­sárlabda-csapata Sashalmon a BKV Előre által rendezett •tornán. A találkozók a célt jól szolgálták. A csapat szom­baton már bajnoki pontokért száll harcba Sopronban a SMAFC ellen. Az előkészületi mérkőzések eredményei: Táncsics SE—Gödöllői EAC 81:69 (44:35) Táncsics SE—Kandó SC 97:70 (43:32) BKV Előre—Táncsics SE 103:86 (44:47) A találkozókon, az alábbi játékosok szerepeltek: Tódika, Csiszár, Klein, Relzinger, Hosszú, Zeishal, Nikolédi, Gá­lost, Czimbalek, Kocsi. Következetesen, szigorúan m Játékvezetők értekezlete A megyei labdarúgó-játék­vezetők szombaton este a ka­posvári cseri vendéglőben tar­tották évzáró és évnyitó ér­tekezletüket. Dr. Zádori László, a Somogy megyei Labdarúgó Szövetség elnöke rövid megnyitója után Szerecz János, a megyei Já­tékvezető Bizottság elnöke számolt be a tavaly végzett munkáról. Elmondta. hogy 1978-ban 60 tagú játékvezetői kerettel dolgoztak. Negyven­négy játékvezető működött a megyei bajnokságban, 2 orszá­gos, 0 pedig utánpótlás keret­tag volt. Tizenhatan ellenőri teendőket láttak el. Az albizottságok (játékveze­tő küldő, oktatási, fegyelmi, utánpótlás, gazdasági) megfe­lelően cHátták feladatukat. Ennek köszönhető, hogy az át­lagos munkaszínvonal javult. Egyszer sem fordult elő já­tékvezetői műhiba, amely miatt újra kellett volna ját­szani a mérkőzést. A játék­vezetők egyre tudatosabban, a kialakuló eseményektől füg­gően követik az akciókat, s ezáltal csökken a téves ítéle­tek száma. Természetesen akadnak hiányosságok is. Tovább kell lépni fizikai és elméleti téren egyaránt. Még jobban egysé­gesíteni kell a játékvezetői Kovács Rezső Kupa Egy jelenet a Somogysárd—Tanítóképző mérkőzésről. felfogást és következetességet, mivel a megtorlatlan durvaság óhatatlanul tovább rontja a helyzetet. A mérkőzésvezetők nem riadhatnak vissza a ki­adatástól sem. Nagy gondot fordítanak a következetes és szigorú játék- vezetésre. A szigorú játékve­zetők látszólag nem népsze­rűek, hosszú távon mégis köz­kedveltek és eredményesek. Rájuk lehet a leginkább szá­mítani a rázósabb mérkőzése­ken, ők nevelik sportszerűség­re a játékosokat és szurkoló­kat. A pontos mérkőzéskezdésre nagyobb gondot fordítanak (ifjúsági és serdülő találkozók esetében is). A játékosok iga­zoltatását fokozott figyelem­mel végzik, hogy elkerüljék a túlkoros és szabálytalan igazolásé játékosok szerepelte­tését. Eredményesek a hétfő esti beszámolók, ahol a játékveze­tők és ellenőrök megvitatják a mérkőzéseken történteket. A tapasztaltabbak sok hasznos tanáccsal látják el a fiatalo­kat. Tavaly 130 felnőtt és 20 if­júsági mérkőzést ellenőriztek a megyében. Ezeken főleg a fiatalabb játékvezetők műkö­dését és a bajnoki cím, illet­ve a kiesés szempontjából fontos mérkőzések tisztaságát tartották szem előtt. A játék­vezetők oszályzatot is kaptak ezeken a találkozókon. Az ígv kialakult átlag tavasszal 4,4, az ősszel 4,6, 1977-ben pe­dig 4,3 volt. A számok a ja­vulást jelzik. Az 1978-as fonyódi táboro­zás némiképp eltért a koráb­bi évekétől. A viták leggyak­rabban az életszerű helyzetek körül alakultak ki, megmoz­gatva az egész hallgatóság gondolkodását. Javaslatok és ellenjavaslatok hangzottak el. Az elméleti képzés mellett he­lyet kapott a fizikai állapot fejlesztése is, s a részvevők tanúságot tehettek gyorsasá­gukról, kitartásukról. Ott vol­tak a felügyeleti szervek kép­viselői Fonyódon, s. őszintén válaszoltak a kérdésekre. A beszámoló után Pacskó János, a megyei sporthivatal vezetője ismertette az VI. öt­éves terv megyei sportfejlesz­tési elképzeléseit a labdarú­gásban. A tervben többek kö­zött 1 első, 1—2 másodosztályú csapat versenyeztetése, vala­mint a megyei bajnokság szín­vonalának emelése szerepel. Páldi Ede, az országos já­tékvezető-utánpótlás bizott­ságának elnöke ismertette az új országos vezetőséget és rö­viden vázolta a jövő elképze­léseit. Szó esett a' megyék kö­zötti játékvezető cserékről is. Baranyából Hámori László, Tolnából Gabi Géza megyei JB-elnökök voltak jelen, s hozzászóltak a beszámolóhoz. Befejezésül dr. Zádori Lász­ló emlékplaketlel jutamázott meg jó néhány albizottsági tagot eredményes társadalmi munkájáért a SLASZ három évtizedes fennállása alkalmá­ból. Gy. L. Új vezetők a természetjáróknál Újjáalakult a megyei termé­szetbarát szövetség elnöksége. A testület rövid időn belül át­dolgozza a működési szabály­zatot, ügyrendet, és elkészíti munkatervét. Az elnöki tiszt­séget továbbra is Matuszka József, a főtitkári teendőket Sümegh Nándor látja eL Az ügyvezető titkár Lévai Jó­zsef lett. Elnökségi tagok: Asztalos Farkas Mihály, Ba­konyi János, Bognár Ferenc, Graffits László, Karbuczky Zoltán, dr. Szabó Sándor, j Soltra Aladár és Szántó Lász- l ló. —v Asztalitenisz-válosatoitunk Angliában Ismét mozgalmas napok előtt áll a magyar asztalite­niszsport. A válogatottak a héten Nagy-Britannia két vá­rosában is asztalhoz állnak. Belperben szerdán kerül sor az Anglia—Magyarország szu­perliga mérkőzésre. Ez az utolsó előtti összecsapás eb­ben a sorozatban. A magya­rok mérlege eddig kedvezőbb, mert a korábbi tíz találkozó­ból hetet megnyertek (tavaly 5:2 volt az eredmény). s mindössze hármat vesztettek el — az utolsót 1972-ben. A szerdai 6. forduló továb­bi párosítása: Franciaország— Svédország, Szovjetunió—Ju­goszlávia és Csehszlovákia— NSZK. A magyar sportküldöttség: Horváth Tibor, a MOÁTSZ főtitkára, Bérezik Zoltán veze­tőedző és Volper László edző vezetésével kedden reggel el­utazott Nagy-Britanniába. A játékosok: Jónyer, Gergely, Klampár és Kreisz. illetve Magos. Szabó és Urbán Edit. Belperből Cardiffba utazik át a magyar csapat és péntektől részt vesz Wales nemzetközi bajnokságán, amellyel lezárul a Norwich Grand Prix soro­zat. Ott alakul ki. hogy kiket hívnak meg a május végén Angliában sorra kerülő mes­terek tornájára. FEBRUÁR SZERDA Tódor A Nap hél 7.03 — nyugszik 16.54 órakor. A Hold hél 13.03 — nyugszik 3.32 órakor. A várható időjárás: Felhős vagy erősen felhős idő, eleinte keleten, dél­keleten helyenként még eső, majd országszerte elszórtan, rövid ideig tartó hózápor, élénk, több­ször erős, a Dunántúlon egy-két alkalommal vi­haros, északias szék A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szerdán 0 és plusz 5 fok között. — Nyilvános pártnapot tar­tott Szilágyi Lajos építésügyi és városfejlesztési miniszter- helyettes tegnap délután a Somogy megyei Tanácsi Ma­gas- és Mélyépítő Vállalat üzemi klubjában. Az építő­ipar 1978. évi munkájának tapasztalatairól és az ide: feladatairól beszélt. A nyil­vános pártnapon a vállalat dolgozóim kívül részt vettek az állami építőipari, a taná­csi és az állami tervező, be­ruházó vállalatok képviselői — Általános egészségügyi szűrővizsgálaton vett részt a siófoki áfész 200 dolgozója. A két hétig tartó vizsgálatot a helyi rendelőintézet orvosai a napokban fejezték be. Dr. Nezvái Ferenc kitüntetése Vasárnap folytatódott, a Ko­vács Rezső Kupa küzdelemso­rozata. Újra csak női röplab­da-csapatok léptek pályára. Teljes sikerrel szerepelt a So­mogysárd és a Táncsics gim­názium csapata. Eredmények: Kaposvári Sportiskola—Taní­tóképző 1:1 (18:20), Somogy­sárd—Kaposgép Vörös Lobogó 2:0 (34:23), Ady Gimnázium— Kaposvári Sportiskola 2:0 (41: 11), Somogysárd—Tanítókép­ző 2:0 (36:12), Táncsics Gim­názium—Ady Gimnázium 2:0 (26:8), Táncsics gimnázium— K. V. Izzó ifi 2:0 (37:16). Tizenkét súlycsoportban rendezik meg a kölni ökölvívó EB-1 A CSEPEL MÜVEK EGYEDI GÉPGYÁRA KAPOSVÁRI NEHÉZGÉPGYÁRA azonnali belépéssel felvételt hirdet 2 2 2 Géplakatos, íérfi betanított munkás női betanított munkás (egy műszakra) reszere. Jelentkezés személyesen az alábbi címen: CSMEG Kaposvári Nehézgépgyár munkaügyi osztály, Kaposvár, Mező I. u. 22. Isztambulban ülésezett az Európai Ökölvívó Szövetség j véreghajtó bizottsága, amely­nek tagja a magyar Sermer György is. Az ismert ökölví­vó-vezető fontos törökországi döntésről tájékoztatta az MTI-t: — Különböző kérdéseket tárgyaltunk — mondotta. — A legérdekesebb határozat, hogy május 5—12 között már 12 súlycsoportban rendezik meg a kölni Európa-bajnok­ság küzdelmeit. A múlt évi, madridi kongresszuson dön­töttek a 91 kilón felüliek súly­csoportja, a szupernehézsúly bevezetéséről. Kijelölték az EB 6 tagú zsűrijét, amelyben helyet ka­pott az orvosi bizottság részé­ről dr. Jákó Péter is. Ugyan­csak rögzítették az EB-n köz­reműködő bírók névsorát, A magyar bíró Kelemen Imre lesz. Felvételre keresünk 2 férfi betanított munkást heti 36 órás, 5 napos munkahétre, (minden héten szabad szombat). Jelentkezés: VBKM Akkumulátorgyár, kaposmérői telepén, Kaposvár, Űjmajor (Dévai Zoltán telepvezetőnél). (41147) 170 évvel ezelőtt, 1809. február 7-én született — és 1876-ban halt meg — FRE- DERIK PALUDAN-MÜLLEK dán költő és író, a későro­mantika jellegzetes képviselő­je Korán kezdett el Írni, de csak 1831-ben lépett a nyil­vánosság elé. Első igazában sajátos művei, amelyek kora legkedveltebb költőjévé avat­ták A táncosnő, valamint az Amor és Psyche volt; az előb bi Byron-szerű tanulmány es \ erses elbeszélés három ének­ben. az utóbbi mitológiai tár­gyú, idillikus, lírai hangú dráma, lényegében a szere­lem metafizikája. Hasonló té­ma- és gondolatkörből való az 1836—37-ben megjelentetett Költői írások két kötete is, amelyet romantikus drámák és verses elbeszélések követ­tek. A dán romantikának út­törő alakja volt, akinek szel­lemi útját a modern skandi­náv irodalom olyan nagysá­gai járták később, mint Ibsen és Pontoppidan. Az Elnöki Tanács dr. Nez­vái Ferenc nyugalmazott igazságügy-miniszternek. a munkásmozgalomban fél év­századon át kifejtett tevé­kenysége, valamint a szocia­lizmus építésében végzett munkássága elismeréseként. 70. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság | Zászlórendje kitüntetést ado­mányozta. A kitüntetést Lo- sonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke kedden adta át. — A bares—gyurgycváci Dráva vízlépcsőrendszer épí-1 tésének előkészítő munkál a- • taival foglalkozik az a há- 1 romnapos tanácskozás, amely kedden kezdődött Pécsen, a magyar—jugoszláv vízgaz­dálkodási bizottság szakem- : béréinek részvételével. — Váratlanul elhunyt — 51 j­éves korában — Kocsis Éva | újságíró. a Hétfői Hírek munkatársa. Temetéséről ké­sőbb intézkednek. i Kocsiátvéteü sorszámok Trabant Hycomat Lim. (Budapest) 7 614 Trabant Lim. (Győr) 7 099 Trában-t Lim. (Budan-est) 15 982 Trabant Iám. Speciál (Budapest) 24 619 Trabant Liim. Speciál (Győr) is 785 Trabant Combi (Budapest) 4 060 Trabant Combi (Győr) 1 063 Wartburg de Lux. (3p.) 14 759 Wartburg Lim. (Bp.) 12 020 Wartburg de Lux., tolótetős (Budapest) 4 716 W^r^bu.rg Lim., tolótető© (Budapest) 2 614 Wartburg Tourist (Bd.) 4 111 Skoda ló5 (Budapest) 3 886 Skoda 105 (Debrecen) 10'9 Skoda 105 (Győr) 579 Skoda 120 L (Budapest) 4 751 Skoda 120 L (Debrecen) 1 8^6 Skoda 1 °0 L (Győr) 2 432 Lada 1.2O0 (Budapest) ' 98 456 Lada 12°0 (Debrecen) 50 i^0 Lada 13/m (Budapest) 11 194 Lada 1300 (Debrecen) 6 791 Lada 1500 (Budapest) 19 479 Lada Combi (Budapest) 12 834 Polski Fiat 126 (Bp.) 14 858 Dacia (Budapest) 11 896 Polski Fiat 1500 (Budapest) 13 Zaporozsec (Budapest) 27 973 Moszkvics . (Budapest) 4 200 Lada 1600 (Budapest) 2 Lada 1600 (Debrecen) 991 A mai ügyeletes: Izményi Éva Telefon: 11-510, este 8-ig. — ílistóriás énekeket ad elő Bordás' György, Ben kő Dániel laníkíséretével, ma este 6 ó-akor Kaposváron megyei könyvtár elöadótei^öö mében. — Mordehaj Avi-Saul iz­raeli írót, költőt, műfordítót a népköztársaság Elnöki Ta­nácsa 80. születésnapja alkal­mából művészi tevékenysé­géért, a magyar irodalom külföldi népszerűsítéséért, a Magyar Népköztársaság Zász- lórendje kitüntetésben része­sítette. — Bemutatják Kézdi Ko­vács Zsolt a napokban befe­jezett A kedves szomszéd cí­mű filmjét a február 12-tői 17-íg tartó XI. magyar játék­film szemlén, — Kiss István, a Csiky Gergely Színház művésze 'is föllép az- 1 Erkel színházbeli mai gálaesten, melyet a gyermekekért rendeznek. A televízió 20 órakor közvetíti a műsort. * — Kukoricatermelési ver­senyben. a szőlősgyöröki Bé­ke Tsz érte el a , legjobb eredményt az IKR megyei partnergazdaságai közül a tavalyi 76,2 mázsás hektáron­kénti eredményével. A leg­jobb búzatermést a .somogyi IKR-gazdaságok közül a két- helyi Aranykalász Tsz taka­rította be. — ÉL F.SLÖ VÉSZÉT. A városi tanács értesíti Kaposvár lakos­ságát, hogv a néphadsereg ala­kulatai február 15-tól 28-ig éj­jel—nappal éleslövészetet hajta­nak vegre a sánzosi lőtéren, Kérik a lakosságot, hogy a fen­ti időben a lőtéren és annak biztonsági területén ne tartóz­kodjanak. .mert tilos és életve­szélyes. — Közöljük bérlőinkkel, hogy 1979. február‘9-i péntek 19 órai előadáson a SZEGET SZEGGEL (Komor bérlet) he­lyett a CANDIDE (Bajor bér­let) lesz műsoron. A Csiky Gergely Színház. (41183) — Az Országos Szórakozitató­zenei Központ a DISCO-sok ré­szére tanfolyamot indít. Bővebb felvilágosítást az OSZK Somogy megyei Kirendeltségén (Kapos­vár, Vár u. 5.) lehet kapni. (41181) — Mozi a diszkóban 1 Február 8-án, csütörtökön este 7 órától Boglárlellén a Vlkár Béla Mű­velődési Központban (Árpád u. 17.) Ladányi Tibor disc jockey vendégszerepel. (41193)

Next

/
Thumbnails
Contents