Somogyi Néplap, 1979. február (35. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-06 / 30. szám
/ 'TjijJZbJjt SztfJ-lCAZJtölÍQ. f "A Somogyi Néplap január 18-i számában megjelent közérdekű bejelentésre, amely a Marcali és Vidéke Áfész-t érinti, az alábbiakat közöljük: Farkas Imre — Marcali, Berzsenyi u. 37. sz. alatti lakos — bejelentése megalapozatlan, az 1978. május 16-án megjelent 14-es Kereskedelmi Értesítőben ugyanis megjelent a belkereskedelmi miniszter 6/1978. (IV. 22.) Bk.M. számú rendelete, amely a Munka Törvénykönyve végrehajtásáról szóló 8/1974. (X. 13.) Bk. M számú rendeletet módosította. E rendelet 2. §-a kimondja, hogy a kiskereskedelmi, vendéglátóipari és nagykereskedelmi egységek azon dolgozóinak, akik takarítószemélyzet hiányában az egység takarítását maguk végzik, a •fővárosban, a városokban és az üdülőhelyeken a takarítási pótlék havi összege — az egység teljes alapterületét figyelembe véve — négyzetméterenként az élekmiszer-kisksreskedelemben 4, a kereskedelmi vendéglátásban 6 forintnál kevesebb nem lehet. E pótlék nem fizethető azonoan a jogyasztási, értékesítő és beszerző szövetkezeti és Zöldért-egységek- ben, ahol a tisztító szerek és eszközök beszerzési költségét is n\agába foglaló, nem bérjellegű költségátalányt fizetnek, s azt továbbra is fenntartják. Szövetkezetünknél ilyen költségátalányt fizetünk, így e rendelet szövetkezetünkre nem vonatkozik, tehát jogszabályt nem sértettünk meg. Farkas'Imre egyébként 1973. szeptember 3-án elment szövetuexiünktől, tehát takarítási pótlékot nem is sürgetnetek. Tisztelettel: a Marcali es Vxv-eké Afész bérügyi csoportvezetője Tisztelt Szerkesztőség! A Somogyi Néplap december 13-i számának e róva- iában panasz jeleni meg a postával loapcsolalóaiu A kérdéses távirat kezelési és kézbesítési körülményeit megvizsgáltam. A panaszos szives tájékoztatására közöm, hogy a táviratot Gyékényes 2. postahivatalnál nem november' 21-én, hanem 29-én 11.4ö-kor adták fel. A hivatal azonnal továbbította a táviratot a góchivatalának, azonban kezelési hiba miatt nem érkezett rendeltetési helyére. Ennek okát, sajnos, utólag már nem tudtam megállapítani. A távirat diját a gyékényest postahivatal a Jeladónak visszatéríti. Az okozott kellemetlenségért sajnálatomat fejezem ki, s a l&véiiró szíves elnézését kérem. Tisztelettel: (ßr. rSájuj.ai Sándor osztáiyvezet ő. Pécsi Postaigazgatóság XXXV. évfolyam, 30. szám. Kedd, 1979. február 6. Hangverseny a képtárban Eliadássorozalok a kiilleriileieken A Munkácsy Gimnázium kamarakórusa adott hangversenyt — Bartók-, Kodály-, Mozart- és ScHumann-művekből — vasárnap délelőtt a Somogyi Képtárban. Szerepelt a koncerten a zeneiskola két művész tanára, Pallós László és Kardos Kálmán is; ők Debussy zongora—gordonka szonátáját adták elő. Érdekes színházi bemutatók (Tudósítónktól.) Számottevő Nagyatádon is a népfrontbizottságok; lakóterületi munkája. Elsősorban a gyes-en levő édesanyák, a háztartásbeliek és a nyugdíjasok felvilágosítása a feladatuk. A lakóterületi munka szervezeti keretei már kialakultak: négy körzeti népfront- bizottság tevékenykedik a városi rendezvények lebonyolításában és önálló akciókat is szervez. Az 1976. évi választás óta bővült a mozgalom hatóköre, élénkült a városi és a körzeti népfrontbizottságok munkája. Az utóbbiak eredményesen együttműködnek a körzeti pártalapszervezetekkel és a tanácstagokkal, fejlődik kapcsolatuk a szakmaközi bizottsággal és a KISZ-szel. A körzeti bizottságok két év alatt hat alkalommal szervezték meg az itt lakók és választó- kerületük országgyűlési képviselőjének találkozóját. Fontos feladatuk a törvények, rendeletek és tervek széles körben való ismertetése, illetve környezetvédelmi előadások és fórumok szervezése. Az őszi-téli hónapokban elsősorban a külterületeken tartanak előadássorozatot az időszerű bel- és külpolitikai kérdésekről. Igen jelentősek a béke-, barátsági és szolidaritási akciók. 1976 óta sokat fejlődött a lakóterületi munkával összefüggő rétegpolitikai tevékenység is, különösen a nők és a nyugdíjasok között. A nagyatádi városi párt-vb most értékelte az eredményeket, s felhívta a figyelmet, hogy a népfrontbizottságok tömegmozgósító munkáját tovább kell javítani, mert számottevő a lakosságnak az a része, amelyhez — a szervezőmunka . hiányosságai miatt — nem jutottak el. Szorosabb kapcsolatot kell kialakítaniuk az üzemekkel, s a városi tanáccsal együttműködve az eddiginél szélesebb körben kell Ismertetniük a helyi politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális feladatokat. Pénteken tartották a Nemzeti Színházban Gorkij Éjjeli menedékhelyének premierjét, Zsámbéki Gábor rendezésében. Február azonban más — érdeklődésre számot tartó — bemutatókat is ígér a színház barátainak,' országszerte. A Bartók Gyermekszínpad például egy kazah legenda színpadi változatát játssza, Dzso- márt szőnyege címmel. A Thália Színházban Graham Green Szerepjátszók című könyvének színpadi változatál adja elő. Mint ismeretes: az író másik művét, A csendes amerikait már játszották néhány évaddal ezelőtt. A Népszínház új bemutatója is vonzza azokat a nézőket, akik szeretnek összehasonlítani. A Nemzeti társulata hétvégeken a Fővárosi Művelődési Házban játssza Ruzante középkori komédiáját, A csa- podár madárkát. Ezt adja elő a Népszínház társulata is, a héten lesz a bemutató. Készül már Gárdonyi Géza A láthatatlan ember című regényének színpadi változata is. Mindkét népszínházi produkció szerepel majd a vidéki előadásokon. Februárvégi premier lesz a Madách Színházban Polgár András Kettős helyszín című darabja. Polgár szinte háziszerzője ennek a társulatnak. A Vígszínház Shakespeare Minden jó. ha a vége jó című színművét ígéri. Változnak a halál okai Ezt bizonyítja az a statisztikai tanulmány is,' melyet nemrég közölt a Francia Országos Statisztikai és Gazdasági Tudományok Intézetének három kutatója. Mik a halál új okai? A hörghurut, amely c& háború után csökkenő, de 1960-tól ismét emelkedő tendenciát mutat. Ezenkívül a májzsugorodás és az alkoholizmus, a cukorbetegség (ez utóbbi a háború. idején kisebb, majd utána ismét nagyobb arányban okozott halált) a leggyakoribb halált kiváltó tényező. Ide tartoznak a balesetek is: 1950- ig csökkenő, azután ismét emelkedő részesedéssel. Új boltot bisztrót építenek Mezőgazdasági könyvhónap Megyei megnyitó Maicalilian Tegnap Marcaliban Mikié Vilmos, a Marcali Járási Hivatal élelmiszergazdasági és kereskedelmi osztályvezetője nyitotta meg a mezőgazdasági könyvhónap Somogy megyei rendezvénysorozatát. A könyvhónap idején egymást követik majd megyénkben a különböző szakmai előadások. A ^megnyitón Sárközy Péter. a kertészeti egyetem tanára a korífcerű üzemszervezésről beszélt. s erről tartott előadást délután Sávolyban is. Gamá- son 14-én a háztáji gazdaságok tulajdonosainak szól dr. Ribly Csabának, a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola tanárának előadása a kisüzemek gépesítéséről, Kutasra dr. Horn Péter, a főiskola kari igazgatója látogat. A könyvesboltok polcai zsúfoltak a különböző szakkönyvektől. A kaposvári József Attila könyvesboltban elmondták, hogy a mezőgazda- sági szakkönyvekből mintegy 250 ezer forintod készlet várja a kertészkedőket. az állat- tenyésztőket, a mezőgazdasági üzemek szakembereit. Tegnap még újabb szállítmány érkezett: jelenleg 100 féle szakkönyv közül lehet válogatni. (Tudósítónktól.) Tizenöt település tartozik a Balatonboglár és Vidéke Áfész-hez. A múlt • évben a szövetkezet kiskereskedelmi és vendéglátóüzletei, a felvásárlók és az ipari üzemek ösz- szesen 295 millió forint bevételt értek el: 14 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az V. ötéves terv időarányos részét 1978 decemberéig 9,8 százalékkal túlteljesítették. Több mint 20 százalékkal emelkedett az élelmiszerek forgalma, a 8 százalékos vendéglátói forgalomnövekedéssel pedig a megyében az első helyre kerültek. A vendéglátás feladatait az előírtnál négy százalékkal jobban oldották meg: sokat segített ebben, hogy 38 százalékkal növelték az ételforgalmat. A kiskereskedelmi üzletek közül a benzinkút melletti 6. számú bolt, a Lelle Áruház mellett levő élelmiszerbolt, az üvegszak üzlet, a viszi vegyesvolt. a somogytúri és a so- mogvbabodi bolt, valamint a Boglárka Áruház tette a legtöbbet. A vendéglátó üzletek között a szőlősgyöröki Postakocsi csárda 41 százalékkal adott el több ételt és italt, mint az előző évben. A Puszta csárdában Jazvinán 1,8 millió forint volt a forgklom, a Lelle étteremben az előző évinél 51 százalékkal volt nagyobb a forgalom, s az étel- eladás növekedése 1,4 millió forint volt. A szövetkezet a tervek szerint folytatta fejlesztési programját. Többek; között megnyitottak egy 330 négyzetméteres ABC kisáruházat Boglár- lelléri, önkiszolgáló vegyesboltot adtak át Babodon, Lát- rányban korszerűsítették a vegyesboltot. Szőlősgyörökön befejezték a Postakocsi csárda átalakítását. Az idegenforgalom növekedése miatt a balatonboglári áfész résztvesz az 1979. évi gyorsfejlesztési programban. 2—2 új boltot, illetve bisztrót épít Boglárlellén. Készül egv raktár is, ahol zöldségféléi tisztítanak és csomagolnak majd. Látrányban pedig az italboltot ételbárrá alakítják át. > 103 és fél millió a fiataloknak Az újdonságok nagy része kapható már. S egy jó hír a kertbarátoknak: megjelentek — igaz, nem éppen olcsók — olyan szakkönyvek is, amelyek közérthetően tárgyalják a kiskerti növények termesztésének csínját-bínját. Az Állami Ifjúsági Bizottság ebben az esztendőben is nagy összeggel járul hozzá a fiatalok turisztikai, kulturális programjaihoz. Nem kevesebb, mint 103 és fél millió forint oszlik meg a központi ifjúsági alapból »részesedő- fiatalok között. Jelentős összeg jut az építőtáborozás lebonyolítására is. Tavaly 47 ezer fiatal vállalt építőtábori munkát, s nem kevesebb, mint 170 millió forint értéket teremtett elő. Ebben az esztendőben a tervek szerint 55 ezer diák és ifjúmunkás kapcsolódik be a nyári építőtáborozásba. Az év végéig 44 ezer kedvezményes ifjúsági bérletutalvány talál gazdára: valameny- nyi a fővárosi . és a vidéki színházak, közművelődési intézmények hangverseny-, opera- és színházi bérleteinek megváltásánál hasznosítható. A kirándulni, üdülni vágyó, »vékonypénzű« fiatalok útjaira szánt támogatásból több mint 82 ezer fiatal belföldi üdülésére és 3 ezer külföldi kiruccanásra futja. Az Állami Ifjúsági Bizottság kedvezményes üdülőakciójában több mint 9 ezer dolgozó fiatal vehet részt. A legkisebbekről sem feledkeztek meg: segítik az úttörők és a kisdobosok csapattáborozását, vándortáborozását Kérdés Az ügyész , előadta a vádat. — Van kérdése, vádlott? — kérdezi a bíró. — Hány óra, kérem? Női dolgok A bíró a tanúhoz: — Hány éves, asszonyom? — Közel vagyok a negyvenhez... ■— Melyik oldalról, kérem? Tanítónő A nagy forgalomban egy nő próbál átjutni az autók között. A rendőr meg akarja állítani: fölemeli a karját... A nő figyelemre sem méltatja, megy tovább. A rendőr hozzá lép, és szigorúan rászól: — Nem tudja, mit jelent, ha föltartom a kezem? — Hogyne tudnám! Tanítónő vagyok... Albérlet A jogász albérleti szobát nézeget. Megalkusz- nak, ma^d így szól a tulajdonos: — Csak egy kikötésem van: nőszemély nem látogathatja önt. — Miért? — Mert itt van a lányom. A kis elégedetlen — Már öt éve járunk iskolába — mondja a kis Ondro a barátjának — és végre szeretném tudni... — Mit? — Azt, hogy hol vannak az emberi lehetőségek határai. Hit — Hiszel abban, hogy a fekete' macska szerencsétlenséget okoz? — Ha egér lennék, biztosan hinnék benne! Nem tudja — Igaz, hogv a férjed ma gában beszél ? — Nem tudom. Még sohasem voltam vele akkor, amikor egymagában volt. A ’egnegyobb kívánság Megkérdezik az idős pincért, hogy mi élete legnagyobb kívánsága. A válasz így hangzik: — Az, hogy a vendégek otthon egyenek, a borravalót pedig postán küldjék el. Semoggi Hépkp Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. I Főszerkesztő: JAVOKI BÉLA Főszerkesztő-'i.VPaál László Szerkesztőség: Kaposvár, Latinra Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár, Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-51L 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Laiinca Sándor u, 2. Postacím: Kaposvár, Pf. 3L 7401. Telefon: Ll-516, 11-5Í0. Felelős kiadó: Doniján Sándor. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál es kézbesítőknél Előfizetési díj február 1-től egy hónapra 30 Ft, negyedévre 90 Ft. egy évre 360 Ft. Index: 25 967 ISSN 0133—0608 Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Farkas Béla igazgató. Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza.