Somogyi Néplap, 1979. február (35. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-03 / 28. szám
A mozgásszervek rehabilitációja „Otta”-e a napközi atthaa? Ajságiróskodásom előtt tizenkét esztendeig voltam napközié nevelő. Akkkor az 1^60/81. tanévben még csak 113 ezer gyerek — az általános iskolásoknak a 8,1 százaléka — töltötte délutánjait is az iskolában, ma viszont 380 ezer általános iskolai tanuló, az össz- létezám 34,4 százaléka tartózkodik az ország napközi otthonaiban. Még jobban visszalapozva a naptárba: az 1952/53 tanévben például mindössze 19 ezer napközis gyermekről tudósít a statisztika, ők még csak 1,6 százalékát tették ki a tanulóknak. E számok tükrében bátran állíthatjuk, hogy közoktatásunkban a napközi otthon fejlődött az utóbbi évtizedekben a legdinamikusabhan. Any- nyira dinamikusan, hogy a mennyiségi igényeket tanévenként 90—95 százalékban ki tudjuk elégíteni. Oldjuk fői a számokat. Csaknem négyszázezer kisiskolás kénytelen a taaOáeon túh másik fél napját is az iskolában, a napközi otthonban tölteni, ahelyett, hogy a szüleivel lehetne, vagy a testvéreivel játszhatna az igazi otthonában. De hát a napközi is „otthon” — második otthon. Csakhogy, ha benézünk egy napközi otthonba, bizony gyakran elszomorodunk. látjuk, hogy a kisgyermek a második félnapját is tanteremben kénytelen eltölteni, egyszerűen azért, mert a mennyiségi „fejlődéssel” anyagi erőink nem tudtak lépést tartani, ezért nincs kellő számú speciális napközis termünk. Még nagyobb baj, hogy a napközinek kinevezett tanteremben a kívánatos húsz—huszonöt helyett sok helyen harminc—negyven gyermek szorong, és ritka ajándéknak számít, ha az iskolának nagy udvara meg sportudvara is van, ahol a tanulók kifutkoshatják magukat a jó levegőn. A szűk ebédlőkről — vagy az étkezőnek kijelölt szűk tantermekről már , szinte r ős tellek szólni. Pedig köztudomású, hogy a kevés hely miatt a napközisek néha három—öt turnusban kénytelenek ebédelni, s ez két, két és fél órát leköt az amúgyis kevés szabad idejükből. A legnagyobb baj talán az, hogy noha *— ismétlem — mintegy négyszázezer kisgyermek él napközi otthonainkban; mind a szülői, mind a pedagógusi köztudat még ma is amolyan másod- vagy sokadrangú intézménynek tartja a napközit. Ezért azután az ide beosztott nevelők jó része igyekszik rangosabbnak tartott oktatói munkát kapni, semmint hogy a lebecsült neveléssel foglalkozzon. A szülő pedig fittyet hány a napközis nevelő kérdéseire, figyelmeztetéseire, mert hiszen a napközis nevelő nem osztályoz. A felnőttek gondolkodás- módját természetesen átveszi a gyerek is. Van-e kiút ebből az ördögi körből? Van. Egyre több iskolában jönnek rá, hogy — mint a rendtartás kimondja — a „napközi otthon az általános iskola 6zerves része”, nem pedig tehertétel, ami jobb volna, ha nem volna. Ezekben az iskolákban igyekeznek otthonosan berendezni a külön termeket, és a nevelőt is nehéz munkájához illően megbecsülik. Sőt: a szülők is tudják, hogy a napközi otthon nem amolyan hatodrangú „pedagógiai ruhatár”, ahova csak úgy beteszem, s ahonnét csak úgy kiveszem a gyermekemet; hanem fontos nevelési intézmény. Az ilyen iskolákban a szülők segítenek mindenben, amiben tudnak. A gyermeknek nemcsak a tetszetős berendezés, a mozgástér, a játéklehetőség jelenti az otthonosságot, hanem az is — vagy talán elsősorban az —, ha látja: az ő szülője is részt vett az ő második kis „otthonának” a szépítésében, munkájában, hogy neki, a gyermeknek jobb legyen... A fent mondottakkal talán ízt is sikerült bebizonyítanom, hogy a napközi otthon megbe- *ülése, gondos fejlesztése, ott- lonossá tétele nem pusztán pénzügyi probléma. És ne feledjük, hogy egy- násfél évtizeden belül —az eló- ■ejelzések szerint — több mint félmillió kisiskolás lesz napkö- á otthonainkban! Gy. Gy. Gondoskodás a dolgozókról Könyvespolc Színházról szólva KolUU Tamás a fiatal kri- tuk.usnemzeüek letjelfisebu szemű színházi nesze, közvetve Lena: »színházi außer« maga is, aki — akarva akarauanui — hal arra az emberi közegre, illetve színházi műheiyire, mélyről ír. iNemesak »hivatásos bíráló«, hanem teoretikusa is a műfajnak, ezt bizonyítja a Lronoolat Kiadónál megjelentetett Színházlagigató ctiAu ta- nuimánygyújtmcnye, meiy jelen színházi életűinkről ad pontos képei. »Az utóbbi éve*coen nyilvánvalóvá vált, hogy feszítő ellentmondások terhelik a színházat: a kritikátlanság légkörének és ebből következően az értékhierarchia eltorzulásának a veszélye. Lábra kapott az önelégültség, és az ez eilen lellépő kritikusi és szakmai hangok a vitákon túl a reálisnál élesebb elutasítást váltottak ló« — írja az Előszóban. Munkája tehát megpróbálja az értékrendet megfogalmazni nem »ex katedra« alapállásból, hanem az elemzés szigorú törvényeinek segítségével. A tudatosságot az olvasó már a kötetet építő tanulmányok elrendezésében is érzékelni véli; a szerkesztés -ugyanis egyfajta stratégia. »Belekóstolva« e tanulmányokba az érdeklődőnek még egy törvényszerűség tűnik fel: Koltai Tamás minden portré- tanulmányát egy általánosabb, nagyobb perspektívát jelentő képbe illeszti. Ezáltal pún tégy kijelöli az illető és az általa képviselt irány helyét a színházművészetben Csak azért nem beszélek »fölfedezésekről« egy-egy, első olvasásra merésznek tetsző képzettársításának megismerésekor, mert ezek ilyen példás felkészültség és a vele párosuló kvalitás esetében törvényszerűen születnek, s szinte kiváncsivá teszik az embert, mondjuk amikor az Örkény István műveivel foglalkozó tanulmánynak a K ü rákeres ókról szóló, öt értelmezés leírt variánsait olvassa: hogyan rendezné meg a kritikus a darabot. Több mint tanulságos az a két elemzése, melyet az ötvenes évek végének, á hatvanas éveknek két színházi alapemberéről, Adóm Ottóról és Ka- z.mír Károlyról ad. A »szép színház« és az »agitatív színház« áll a két fejezetben so- ■ompöba, s ütközik meg. A naganélet intimszférájának átkaiba bepillantani engedő színház a már-már plakáthar- sány színházzal csatázik; így teljes a kép. Figyelmeztető a két pálya mai helyzete is, a zsákutca, melyet egyik részről az öncélú, kommersznetk is színpadot adó »törekvés«, másik részről az önismétlés jellemez. És még valami, amit Koitai ellenpontozva jalez: a régi és a mai nyilatkozataik közötti különbség. Hozzátehetünk, Kazimir esetében az az imérséklet hiányáról tanúskodó szereplés is. melyre rádiókabarékban talál módot. Végeredményben — ahogy következtethetünk erre — a kontroll hiánya miatt kerültek, — remélni lehet, csak ideiglenesen — kátyúba ezek a pályák, s az egy alkotói koncepciót egyszemélyes vezetéssel biztosító színház. Koltai Tamás könyve bizonyítja: valódi műhely csak otl alakulhat ki, ahol több színházi alapember muhlálkodhk együtt. Kaposvár erre volt példa; Koltai elemző módon foglalkozik a Csüky Gergely Színház volt rendezőinek munkájával. Közvetve tehát Válaszol arra a kérdésre is; nem lesz-e a budapesti színházhoz távozottaik , erőfeszítése hiábavaló, pályájuk pedig lefelé -ívelő-“, mint arra az említett példák utalnak. Ha sikerül több szálból fonni — ahogyan korábban az -anyaszinházban« — akkor a remények valóra válhatnak. Latinovics Zoltán rendezői munkásságának értékelésén kívül foglalkozik a könyv néhány jelentős színészegyéni- séggel, így Tör öcsik Marival, Kállai Ferenccel, Sulyok Máriával, Cábor Miklóssal. Fontos dolgokat mond el a díszlettervezésről, töpreng a jövő színházáról, a kritikusi hivatásról. Mert Kottáinak nagybetűs hivatása ez... L L A z adószedő nagyon dühös volt Figgre. Figg életmódja nem olyan volt, ahogy azt a különböző kormányszervek képzelték el a számára. Semmi sem bosz- szantotta jobban az adószedőt, mint a kormányszervek óhajának ez a szemtelen és önkényes semmibevevés. Ezért beidézte Figget az adózás templomába. — Micsoda ötlet bérlakásban élni egy csemegebolt fölött a nagyvárosban, Figg? — kérdezte. Figg elmagyarázta, hogy szereti a városi életet. Ebben az esetben — mondta az adófelügyelő — fel fogja emelni Figg jövedelmi és forgalmi adóját. Ha azt altarja, hogy ismét kevesebb legyen, költözzék ki a kertvárosba. Csak hogy eleget tegyen a helyi igazgatási szerveknek, Figg feladta városi lakását, és kibérelt egy házat a kertvárosban. Az adószedő ekkor visszaidézte magához a templomba. — Figg — mondotta —, haragra gerjesztettél az életmódoddal. Ezért újabb szövetségi jövedelmi adót sózok rád. — És ezzel adddig sanyargatta Figget, amíg vér- cseppek jelentek meg Figg pénztárcájának varrásainál. — Könyörülj, ó kedves adószedő — szólt Figg. Mondd meg nekem, miképpen éljek, hogy nz tessék a kormánynak, es én engedelmeskedem. Az adószedő meghagyta Figgnek, hogy ne bérelje, hanem vegye meg a házát. A kormány azt akarja, hr—’ mindenkinek nagy jelzálogkölcsönei legyenek a bankoknál. Ha Figg így tesz, csökkentik az adóját. • Figg tehát vett egy házat, amit nem akart, a kertvárosban, ahol nem akart élni, és meghívta barátait és rokonait, hogy megünnepeljék megadó áttérését a kormánynak tetsző életmódra. Az adószedő olyan dühbe gurult, hogy vérbe borult szemmel jelent meg az estélyen. — Ebből elég volt, Figg — jelentette ki. — A kormány nem azt akarja, hogy barátaidat és a rokonaidat lásd vendégül. Ez még sokba kerül neked! Figg tüstént kidobta valamennyi barátját és rokonát, majd megkérdezte az adószedőt, hogy a kormány szerint kiket kellene vendégül látnia? — Üzletfeleket — felelte az adószedő. — Láss vendégül sok-sok üzletfelet, és csökkenteni fogom az adó- dut* A beteg szeretne mielőbb meggyógyulni, a munkahely visszavárja dolgozóját. Az orvostudomány mind többre képes a megelőzés kiterjesztésében, sokat fejlődött a gyógyászat is. A tudomány új ága fejlődött ki a rehabilitáció. A megyei kórház sebészeti épületének alagsorában »kezdetben volt« a fizikoterápia tavaly ősztől átszervezés során itt hozták létre a rehabilitációs osztályt Dr. Mecseki László az osztályvezető főorvos. Vele beszélgettünk a rehabilitáció jelentőségéről, társadalmi és egyéni fontosságáróL — Mióta beszélünk .rehabilitációról? — Azokban az országokban, ahol a háború súlyos emberáldozatokat követelt, sok ember maradt nyomorék, ott vált szükségszerűvé, hogy az orvostudomány segítsen a lakosságon. Nálunk 1975-ben alakult meg az Országos Rehabilitációs Intézet. Ezt követően szervezték meg az országos hálózatot a megyei kórházakban. — A rehabilitáció tág fogalom, melyik területével foglalkoznak Kaposváron? — Kizárólag a mozgásszervekkel. Utókezelésre szorul sok baleseti sérült, idegsebészeti, ortopéd műtéten átesett beteg, bénult ember. A mozgásszervi rehabilitáció lényege: a gyógytorna Van külön tornatermünk, de néhány segédeszközt be tudtunk vinni a kótermekbe is. A fizikoterápia a mi osztályunkhoz került, .a sugár- és masszázskezelés itt történik. Csak hogy az adószedőt és a kormányt boldoggá tegye, Figg elkezdett olyan embereket vendégül látni, akiket nem szeretett, a házban, amelyet nem akart, a kertvárosban, ahol nem akart élni. Ekkor volt csak igazán bosszús a? adószedő. — Figg — mennydörögte —, nem azért csökkentem ,az adódat, hogy teherautó-sofőröket és útépítő mukásolzat láss vendégül. — Miért nem? — érdeklődött Figg. — Ezek azok az emberek, akikkel a szakmám során dolgom esik. — Miért, mi a szakmád? — Homlokon} verítékével keresni a kenyeremet. — A kormány nem fog téged adóengedménnyel leke- nyerezni azért, hogy bérmunkát végezzél — okította az adószedő. — Hát nem tudod, te ostoba, hogy a bérjövedelmek adótarifája minden más jövedelemnél magasabb? És ezzel megadóztatta Figg homlolcának verítékét olyan tarifával, amely fájdalmas kiáltásokat csalt elő Figgből és örömkacajokat Russel Baker Adóztatás amerikai módra do. Figg tehát nem tehetett mást, áttért teljesen a műanyagra, és az adószedő ezért megjutalmazta egy vadonatúj amortizációs kulcscsal és beruházási hitelen- gedmennyel. Zilahi Jr«at fordítósa A mozgásszervi rehabilitáció fokozatai: az önellátás ki- fejlesztése — ekkor a beteg már nem igényli, hogy ápolják —, ezt követően a házi-' munka elvégzése, ilyenkor már bedolgozóként is tevékenykedhet. A gyógyító munka végső szakasza a munkahelyi rehabilitáció. — Kapnak-e megfelelő segítséget a rászorulók az üzemekben, a munkahelyeken? — Az 1976-qs rendelet értelmében biztosítani kell, hogy a dolgozó munkahelyén — ha kell, más munkakörben — ismét bekapcsolódhasson a termelésbe. Előfordulhat olyan eset, amikor nemcsak munkakört, hanem munkahelyet is szükséges cserélni. Ebben sem maradhat magára a dolgozó, elhelyezéséről köteles gondoskodni a munkahelye. Nyolc betegünk esetében intézkedtünk, mindegyik olyan munkát kapott, amilyenre állapota alkalmassá teszi. — Az üzemorvosok is segítenek? — Igyekeznek. A munkahelyi rehabilitációt a bizottságok munkáján keresztül biztosítják. — Húsz betegágy van ai osztályon. Nyilvánvalóan kevés. — Jelenleg is tizenkét beteg vár arra. hogy el tudjuk helyezni. Átlagosan nyolc hetet várnak. — Otthoni rehabilitáció? — Megoldhatatlan, egyébként is túlságosan költséges lenne. Nem győznék a munkát a beteghez kjjáró gyógytornászok sem. Munkánk továbbfejlesztéséhez csak egy út lehetséges: növelni kell az "isztály befogadóképességét, ígéretet kaptunk, hogy egy ideiglenes pavilonban orvosi rendelőt alakíthatunk ki. Ennyivel is több helyünk marad az »anyaépületben«. — Hogyan segítik szakmailag a csökkent munkaképességű dolgpzót? — Általában átképzéssel. De van példa arra is, hogy nem kell mást csinálni, csupán a dolgozó munkahelyét kell egy kicsit átrendezni. Mást ne mondjak: a szék lábát tíz centivel meghosszabbítani. Az üzemegészségügyi szolgálat ebben nagyon sokat tehet — A szakmunkásképző intézetek vajon, nem segíthetnek az átképzésben? — Általában az a vélemény, hogy jobb, ha a munkahely gondoskodik az átképzésről, de mi is gondoltunk arra, hogy igénybe lehetne venrú alkalomadták a szakmunkás- képző intézeteket a csökkent munkaképességű dolgozók szakmai átképzéséhez. Az osztály tornaterme egész nap zsúfolt. A gépek olyan szorosan vannak felállítva, hogy alig kapni levegőt. A beteg tűri. mert mielőbb szeretne meggyógyulni. Valóban, nincs más lehetőség arra, hogy az igényeket teljesebben kielégítsék: a megyei intézmény rekonstrukciója előtt még a félmegoldás is sokat segíthet a rászorulókon. Korányi Barna Somogyi Néplap — Mennyiben nevezhető az orvostudomány új hajtásának a rehabilitáció? — Tulajdonképpen annyiban új, hogy szervezetileg bi- tosították önálló működését. A mi munkánk mégis különbözik a többi osztályétól, mert nálunk a beteggel szemben a legfőbb igény, hogy a gyógyító csoport tagjaként részt vegyen a gyógyításban. E segítség nélkül az orvos sem tehet semmit. Első betegeink hozzátartozóinak nagyon nehéz volt megmagyarázni, miért késztetjük a kezeiteket önállóságra. Ha leeszi magát, hát tegye, kicseréljük az ágyneműt, ennél fontosabb, hogy maga próbálja fölemelni sérült kezével a kanalat. Az önellátáson kívül az önálló mozgás is épp ilyen fontos. — Eddig a súlyos sérültek mellett szinte elfekvő betegek voltak azok, akik már képesek lettek volna mozdulni. — A baleseti osztályon nem volt arra lehetőség, hogy a mozgásszervek rehabilitációjával, munkaterápiával is foglalkozzanak. Osztályunk betegeinek vásároltunk néhány ügyességre nevelő, összerakható gyerekjátékot Szinte csodát művelnek ezek a játékok, versenyeznek egymással a betegek, hogy ki mit tud kirakni. Ez a szellem az alapja annak, hogy a beteg a gyógyulás útjára lépjen, eredményt érjünk el. A folyosón egy magát bottal segítő ember állította meg a főorvost. Büszkén mondta, hogy rendszeresen járja a lépcsőket, délelőtt tízszer, délután hússzor. Washingtonból, amely már amúgy is több verejtékező homlokkal rendelkezett, mint amennyi a szövetségileg jóváhagyott életmód fennntar- tásához kellett. — Szállj be valamilyen üzletbe, ásványkitermelésbe, vagy az olajba — intette az adószedő —, különben úgy megadóztatlak, mint még soha. Figg tehát üzletember lett, amit gyűlölt, és olyan embereket látott vendégül, akiket nem szeretett, a házban, amelyet nem akart, a kertvárosban, ahol nem akart élni. \f égül is az adószedő be’ idézte Figget egy dühös megleckéztetésre. Érdeklődött, hogy miért nem vásárolt Figg modem, műanyag épületet a régi fémből és fából készült gyárépülete helyett. Gyűlölöm a műanyagot — felelte Figg. — A kormány viszont torkig van mindennel, ami valódi, mint például a fém és a fa — üvöltötte az adósze-