Somogyi Néplap, 1979. február (35. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-02 / 27. szám
GYÁSZJELENTÉS IKJdaflomimaí tud&tjufc, bőgj td.HO ZÁRI JANOS ▼ott kórházi kőműves MR Jamár 30-án hossezi türelemmel viselt betegség után S3 éves korában csendesen eUnmyt. Temetése 1378. február 6-án, kedden délután fél 3 érakor lesz a Nyugati temető ravatalozójából. A gyászoló család ' (150778) • • • Mély megrendüléssel tudatjuk« hogy termelőszo ve tkezettmk doi- goaója, dr. SKRINYAR JANOS jogtanácsos 1971. január 28-án váratlan körülmények között elhunyt. Temetése 1979. február 5-én, hétfőn délután 14.30 órakor lesz a Keleti temetőben. Emlékét megőrizzük. A somogyszili Petőfi Tsz és az igali Aranykalász Tsz vezetősége és tagsága. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak és ismerősöknek, akik szeretett férjem, édesapánk, nagyapám, SZŐKE SÁNDOR ny. pénzügyőr ham vasztás utáni búcsúztatásán részit vettek, koszorúikkal, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. • • * Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, munkatársaknak. barátoknak és ismerősöknek, akik ALBERT CSABA zenész temetésén részt vettek, virágaikkal és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. • • • Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen férjem, METZGER JANOS temetésén részt vetitek, s azoknak is. akik együttérzésükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Eladó Siófok»« 8 szobás, ö&szkomiorto® családi ház 79 n-öl telken. Érdeklődni: Vasvárt Pál vl 26. , ___________(48911) K aposváron 1832 négyszögöl belterületi zártkerti, részben köaművesített telek, érvényes építési engedéllyel, kész betonalappal, melléképületekkel, építési anyagokkal egyben vagy felparcellázva, fizetési könnyítéssel, sürgősen eladó. Utcai szélessége 76 méter. ABC. buszmegálló közei. Ugyanott RS kerti traktor kétkerekű utánfutóval, fűkaszával eladó. Érdeklődni : Hegedűs, Porrogszentkirálv 197. (150700) Ivánía-licgycn, a buszmegállótól 5 percre 222 négyszögöl üres telek eladó. Kecel-hegyen &0Ü négyszögöl üres telek eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Füredi u. 77. Telefon: 11-411. (150706) Taszáron. a Széchenyi u. 69. sz. alatti, luxusigényt kielégítő, 1972-ben épült 120 négy zetme tér alapterületű * családi ház garázzsal, mel- le kép inettel eladó. Közüietnek is. Uj gépkocsit beszámítok, íviulter Gusztávné. (150700) mm**#*Hévízen, a Madách u. L sz. alatt 4 szobás családi ház eladó. Két család részére is alkalmas. Érdeklődni Hévízen, a kórházi urdö előtt levő kény vespav ilonban 10-tói 17 óráig. ________________(32748) L epsényben, a Fo u. 176. ez. (Rózsás Józsefmé) főút melletti, buszmegállóhoz 2 percre levő, két család részére alkalmas családi ház eladó, 600 n-öles telekkel, azonnal beköltözhetően. Érdeklődni: Ifj. Rózsás, Lepsény, Fő u. 154- irányár; 140 000 Ft. ________________(42618) K aposfö, Póstelken szőlő pincével, épülettel eladó. Kaposfő, Dózsa Gy. u. 84. ________________(150693) K ertészkedésre alkalmas szántóföld, 1600 négyszögöl (megosztva is) a Kapos folyó mellett eladó. Érdeklődni: Gyaníts, Ka posv ár. Kecel heg y alja 3.__________(150705) Különálló udvari kétszobás, konyhás, kertes ház eladó. Kaposvár, Sailai u. 19. __________________(35*5) T elek épületanyaggal eladó, lehet külön is. Szőlőögyörök, Gárdonyi Géza u. 22. Érdeklődni Táncsics M. u. 30., szombat, vasárnap du. 4 óra után. _____________(52393) K aposváron, a belvárosban két és félszobás, gázos házrész eladó. Tóth Árpád, Kaposvár, Április 4. u. 25.___________(150641) E ladó öregség , miatt 800 n-öl jó termő hazai szőlő, szép présházzal, teljes felszereléssel. Kirándulásra is igen alkalmas és szép. Andocs, Árpád u. 4. (504Oo, Balatonbogláron 350 n-öles háztelek termő szőlővel, közxnűvesít- ve, továbbá magas- kordon-művelésű termő szőlő eladó. Cím: Alkotmány u. 7. Telefon: 13-18. (41148' Siófokon (Széplakfelsőn) 'a Május 1. utcában 206 n-öles telek eladó. Vasútállomás 4, Balaton 8 percre. buszmegálló a ' telekkel szemben. Érdeklődni: Szépiákfeiső, Hársfa u. 22. (42609) Kaposváron eladó 3 szobás, összkomfortos kertes családi ház, beköltözhetően. Érdeklődni; egész nap, Sailai u. 63. (150601) Jutái sz őlőheg yen jutányos áron szántóföld eladó. A ka- poöfüredi állomással szemben. Cím: Ber- tényi József né, Pécs, 7622 Rákóczi U. 72. Telefon: 16-190. (33860) Eladó Egyenesi dűlőben (zártkertben) 400 négyszögöl szántó, termő gyümölcsössel. Érdeklődni: Kaposvár, Mátyás k. út L Tarr István. (150680) Kis családi ház eladó 800 n-öl telekkel. Gsömend, Kossuth u. 8. Érdeklődni: Lukács János. Petőfi u. 24. (52424) A Balatontól 3 lemre, BaLatonúj lakon 400 n-öles házhely eladó — közm üvesítve, főközlekedési út mellett. Érdeklődni: mindennap 17 órától: Petőfi u. 42. sz. alatt. (52410) Siófokon, Aranyparton telekrész tervrajzzal 120 00*0 Ft-ért eladó. Siófok-Sós-tó, Latinca u. 92. (42613) 1500-as hibátlan Moszkvics motor 4öbu kilométerrel és futómű, egyes combi karosszériaelemekkel eladó. Érdeklődni napközben a kaposvári 11-510-es telefonszámon. (37) IS-es írsz. Záporo- zsec friss műszakival eladó. Barcs, Kié- nusz u. a, (52415) UG-s bordó Zsiguli eladó 1980-ig érvényes műszaki vizsgával. Nagycsepely, Kossuth u. 26. Munkahelyi telefon: Siófok, 11-500/14. (52414) Jó állapotban levő Trabant eladó. Érdeklődni : Boglárlelie. iskola, ÁBC. (52417) 1200-as Zsiguli aikatrészenikém eladó. Kaposvár, Honvéd u. 14/B, Albert László. __________________(3534) 1200-as Zsiguli IY-os — eladó. Érdeklődni : Bálát onlelle, Latinca S. u. 44. Kovács. (150663) UE 28-ast vennék. Árajánlatot kérek. Cím: Hegedűs Dénes, Bakóca 7363. __________________(33845) 3 53-as Wartburg allta.tr eszenként e ladó. Marcali. Honvéd u. 50.________________(52426) T rabant-motor eladó. Kaposvár, mezőgazdasági főiskola kollégiuma, 18 órától. Molnár János (150676) m-mm Siófoki másfél szobás összkomfortos, 8. emeleti tanácsi lakásomat elcserélném két és fél szobásra vagy nagyobbra, esetleg családi házra. Telefon: 11-281, 18 óra után. (42610) LEÉRTÉKELÉS LEÉRTÉKELÉS LEÉRTÉKELÉS LEÉRTÉKELÉS tn 3 « & ö C/3 « a « H 03 « W xfi « i-J M 3 H 03 L K M 5300 Ft helyet 3300 Ft Verhovina moped kismotorkerékpár február I-tői amíg a készlet tart! Kapható: a járműszakiiztetekhen és árcházakbaa Forgalomba hozza: ‘WWMiTSmF KERESKEDELMI VÁLLALAT tZ! I W vd H 03 « m LEÉRTÉKELÉS LEÉRTÉKELÉS LEÉRTÉKELÉS LEÉRTÉKELÉS FÖLVESZÜNK 2 férfi betanflott munkást heti 36 órás, 3 napos muntóhétre (minden héten szaibad szombat). Jelentkezés a VBIXM Akkumulátorgyár kaposmérői telepén: Kaposvár, Üjmajor, (Dévai Zoltán telepvezetőnél). (41147) Kétszobás, gázos szövetkezeti laká. eladó OTP nélkül Kaposváron, a Petőfi Sándor utcában Érdeklődni: Karg autóműszaki üzlet Kaposvár, Tanácsház u. 10. (3550) Eladó friss fejős tehén a borjával és egy 8 hónapos hasas üsző. Kelemen, Bü&sü, Jókai u. 54. ___________________(3574) 1 979. jan. 22-én Siófokon, a Csokonai utcában elveszett kb. 2 éves, rötes, zsemleszínű, rövid egyenes- szőrű, középtermetű kan kutyám. Pici névre hallgat. Ismertető jele: hússzínu orr- tükrén májfoltszerü 8 :eplők. Pénz j utalom. Értesítést kérek telefonom 8-tól 16 óráig: Balatonföldvár. 40-005, 17 órától: Balatonföldvár 40-134. (3564) Könnyebb beteg-, illetve gyermekgondozást vállalnék, házhoz járnék vagy bentlakással. Ajánlatokat 14-664-es kaposvári telefonsaimra, özv. Váczi Istvánná. ___________________(3544) I mportból származó első éves szaporulati! csemegekukorica vetőmag 40 Ft/kg-ért kapható. A rendeléseket postán, utánvéttel teljesítem. Formád! Sándor. Bony- nya. (3543) Eladó két minősített, jó tej hozamú, 4 éves tehén, és egy NDK-gyártmányú fe- jőgép. Balatonszent- györgy, Csillagvár u. 23. Tuza László. (32776) Kerítésdrót minden méretben megrendelhető. A házhoz szállítás díjtalan. (Kapható a nagyatádi piacon, minden szombaton) Ungváry István géplakatos mester, 7833 Vajszló, Kossuth L. u. 6. (33813) Két 4 éves hasas ló és négy 1 éves nehéz csikó eladó. Kaposvár, Kertész u. 93. (150646) Siófokon 100—150 négyzetméter alapterületű helyiséget bérelne — vagy venne — műhely céljára a műszerész ipari szövetkezet. Siófok. Fő U. 156. (42608) A KORSZERŰ KÖZLEKEDÉSHEZ HOZZÁ , , TARTOZIK AZ UTASBIZTOSÍTÁS AZ UTASBIZTOSÍTÁS önkéntes az utasbiztosítás szükséges wBr^r * *-v Éger- és akácíamag eladó. Az éger ára: 140 Ft. Akác megegyezés alapján. Kolompár Gyula, Pel- lérd. Vasút u. 1. __________________(33841) EskQvőiruha kölcsönző nyílt a Délinél, nívós árukészlettel, vidékre is. Budapest XII., Greil. 6. (6575) Eladó egy 10 hónapos kanca csákó. Csapó György, Somogy - vár Dózsa u. 6. sz. Érdeklődni ugyanott. (150674) Parkett csiszolást, lakkozást, mindenféle takarítást vállal kisiparos. Cím: Kaposvár, Csalogány u. ll. ühlmüller. _______________(150675) Á ltalános takarítást, ablaktisztítást, épületek átadás előtti takarítását, pince-, padlás takarítását, parketta csiszolást, lakkozást vállalok közü- leteknek is. kisiparos. Telefon; Kaposvár 12-512. (150716) Mély gyermekkocsi eladó. Kaposvár. Tóth Árpád u. 1., földszint balra. Érdeklődni: 16 óra után. (150690) Nyugdíjas férfi bútorozott szoba-konyhás lakást adna nőnek gondozásért. Egy kisgyermek nem akadály. Leveleket: 150609. számra a hirdetőbe kér. (150689) Németjuhász kiskutya eladó, törzskönyvezett szülőktől. Kaposvár, Gyár u. 37. (150679) Gáztűzhely palackkal eladó. Érdeklődni lehet: Siófok, Jegenye so* *10. '*2420) K 25-ös zetor főtengelyek, önindítók, motorblokkok. hüvelyek, szabályzók és még más alkatrészek is eladók. Marcali, Deosi Imre u. 4. __________________(52423) T örzskönyvezett németjuhász kiskutyák eladók. Keszthely, Rákóczi u. 66. (32785) 3600 1-es olajtartály — két db — eladó. Pécs, III. kerület U ttörő u. 62/1. (33842) Egyedülálló. saját lakással rendelkező nő — házasság céljából — ismeretséget kötne szenvedélyektől mentes férfival 36—42 éves korig, aki lakásába jönne. Leveleket *-Üj tavasz«* jeligére. a tabi vasboltba. (52408) ötvenéves, 166 cm magas, független, csinos. jó megjelenésű asszony hasonló adottságokkal férjet keres. Anyagiak rendezettek. Jogosítvány szükséges. Leveleket: »♦Szegfű-** jeligére, 150732 számra a hirdetőbe kér. Huszonhárom éves, 165 cm magas, nőtlen fiatalember megismerkedne 13—23 éves hölggyel, közös szimpátia esetén házasság céljából. Lakás van. Minden fényképes levélre válaszolok. Leveleket: «•Szeretnélek megtalálni 150685** jeligére a hirdetőbe. 060665) Világos szekrénysor eladó. Érdeklődni: Cz Írják János, Kaposvár, Kanizsa u. 20. sz. 1. ajtó. (150671) Vörös, fehér, ken _ dermagos napos és előnevelt csirke minden mennyiségbe« — házhoz szállítva — megrendelhető. Lengyel Tibor, Marcali, Széchenyi út 78. (52411) Vadonatúj barna- csontszínű kétajftós Garzon szekrényelem eladó. Érdeklődni: 8—16.30-ig a kaposvári 14-430/32 telefon- számon. (150681) GÉP ÉS SZERSZÁM 700-as magánjáró szalagfűrész gép alkatrészekkel. jó állapotban eladó. Bala- t-onújlak. Petőfi u. 72. Gál. (52422) Csiky Gergely Színház 19 órakor; SZEGET SZEGGEL. Kiss Mányi-bérlet. Kaposvár, Vörös CsiHag du. 5 órakor: ÁRAMÜTÉS (14). Este 7 órakor: MINDENKINEK! A MAGA KERESZTJE (14). Szabad Ifjúság de. 10, du. 4 órakor: DUGÓ, A CSODACSATÁR. Du. 6 és este 8 órakor: FOGAT FOGÉRT. Rákóczi mozi du. fél 6 órakor: OKLAHOMA OLAJA (14). Siófok este 7 órakor: BÜÉK (14). Nagyatád du. 5 és este fél 8 órakor: BOCSÁNAT, ITT VERNEK? (16). Marcali: BOBBY DEERFIELD (14). TELEVÍZIÓ Budapest L 8.05: idősebbek is elkezdhetik. 3.10—13.35: Iskolatévé. Közben: 9.25—10.05: Tízen Túliak Társasága 14.10—16.20: Iskolatévé. 16.33: Műsorismertetés. 16.35: Hírek. 16.40: Pedagógusok fóruma. 17.15: Antonin Dvorzsák. Csehszlovák film. 17.45: Mindenki közlekedik. . . 18.00: Reklám. 18.05: Délalföldi krónika». 18.36: öt perc meteorológia. 18.40: -Az alkotmány ellenségei«. Dokumentttm- film. 19.05: Reklám. 19.10: Esti mese. 19.20: Idősebbek Is elkezdhetik. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Delta. 20.20: Művészet, óh!... 21.00: Műkorcsolya Európa-bajnokság. Jégtánc. Kb. 22.30: Tv- híradó 3 . 22.40—22.50: Reklám. Budapest 2. 18.40: Még egysaer — gyerekeknek! 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kro- nosz és gyermekei. 20.40: Tv-híradó 2. 21.00: öt perc meteorológia. 21.05—22.15 : Egy madonnával több. NDK bűnügyi film. Jugoszláv tv 9.30: Orosz nyelvlecke kezdőknek. 10.00: Iskolatévé. 10.30: Se- niorklub. 17.00: Kicsinyek műsora. 17.25: Kutyák és gazdáik. 17.45: Bábfilm. 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! 13.00: Bácsikéin. Theodor. 18.30: Mi. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-híradó. 20.15: Derrick. 21.20: Riportműsor. 22.05: Sporthírek. 22.15: Lawman. Western-film. 23.50: Hírek. Osztrák tv 17.10; Magyar nyelvű tv-nar>tó. 17.45: A mágnes. 18.45: Vándor- stúdió. 19.15: Rajzfilm. 20.00: Mű- korcsolyázó EB. Jégtánc. 22.1SL: A bábú. Az Igái—Gölle és Vidéke Áfész az alábbi üzletek vezetői és vezetőheiyettesi állásainak betöltésére hirdet pályázatot Igái fürdő területén idény jelleggel üzemelő egységeihez: 5. SZÁMÚ ÉLELMISZER— 4. SZÁMÚ VENDÉGLŐ, HÁZTARTÁSI ÁRUK ÜZLETE, 5. SZÁMÚ ESZPRESSZÓ, 6. SZÁMÚ VEGYES-KULTÜR- 6. SZÁMÚ BÜFÉ, CIKKÜZLET, 7. SZÁMÚ BORKÓSTOLÓ. Feltételek: erkölcsi és működési bizonyítvány, szakmai képesítés, több éves gyakorlat. Jelentkezni február 28-ig az áfész ig. elnökénél lehet: Igái, Vörös Hadsereg í«W útja 32. KOSSUTH RADIO 4.25—7.50: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: A mai nap kulturális programjából. 8.27: A halhataitlanság járművei. 8.37: A Tátrai-vonósnégyes felvételeiből. 9.33: Árkot ugrott a szúnyog. 9.53: Lottósorsolás. 10.00: Hírek. 10.05: Hét szín- virág. 10.35: Ha mennél hideg szélben. 10.40: Debussy: Játék — táncköltemény. 10.50: Lottóeredmények. 11.00: Változatok egy pályára. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Hétvégi panoráma. 13.57: Népi zenekarok felvételeiből. 14.20: Kóruspódium. 14.44; Magyarán szólva... 15.00: Hírek. 15.10: Fodor János operafelvételeiből. 15.28: Dominó. 15.58: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: Útközben. 16.05: Húszas stúdió.. 17.00: Hírek. 17.07: Reklámkalauz. 17.00: Mozart: g- moll zongoranégyes. 17.36: Láttuk, hallottunk. 18.00: Népek dalaiból. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Esti magazin. 19.15: Reggelre felébredtek. 20.06: Bizet: Gyöngyhalászok. 22.00: Hírek. 22.15: Sporthírek. 22.20: Holdújév idején ... 22.30: A spirituálé kiváló előadói 22.43; Századunk zenéjéből 24.00: Hírek. 0.10: A Philip Jones-rézfúvósegyüttes Játszik. 0.25: Himnusz. 0.30: Vízjelzőszoi- gálat. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Kalmár Magda zenés játékokból énekel. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.30: Hírek. 8.33: Béres Ferenc Kovács Apollónia, Domahidy László és Talabér Erzsébet énekel. 9.23: Tíz perc rémület. 9.40: Sportdalok. 9.51: Reklám. 9.53: Lottósorsolás. 10.00: Zenedéiéi ott. 11.45: Tánczenei koktél. 12.30: Hírek. 12.33: Édes anyanyelvűnk. 12.38: Népi muzsika. 13.15: Nőkről nőknek. 13.45: időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől ötig . . . 17.00: Mindenki iskolája. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Hírek. 18.33: Újdonságainkból. 19.15: Közvetítés a Magyarország—Jugoszlávia jégkorong-mérkőzésről. 19.56; Reklám. 20.00: Régi nóta — híres nóta. 20.30: Hírek. 20.33: Válogatott embermesék. 21.32: A coumtry-muzsikáról. 22.02: A g erő 1st élni nagyheroegnő. 23.00: Hírek. 23.15: Népdalok, néptáncok. 24.00; Hírek. 0.10: Idegen nyelvű vizjelzőszolgálat. S. MŰSOR 8.00: Hírek. 8.06: Műsorismertetés. 8.03: A Budapesti Madrigál- kórus Haydn-felvételeiből. 8.29: T>z sesszfel vét ele inkb ől. 9.00: Iskolarádió. 9.30: Műsorajánlat. 9.33: Schubert muzsikájából. 11.00: Hírek. 11.05: Csajkovszkij: Hattyúk tava. 12.31: Operafinálék. 13.00: Hírek. 13.65: Műsorismertetés. 13.07: Artur Rubinstein és a Guam éri vonósnégyes felvételeiből. 14.37: Magyar remekírók. 14.47: Zenekari muzsika. 16.40: Csirke, csirke, csirke . .. 17.06: Tiptop parádé. 17.35: Régime Crespln operaáriákat énekel. 13.00: A kamarazene kedvelőinek. 19.00: Hírek. 19.05: Iskolarádió. 19.36: Holnap közvetítjük... 20.CS: Egy ember élete. 20.44: Hangfelvételek felső fokon. 22.36: A Rádió könyvklubja. 23.30—23.45: Hírek. Időjárás. PÉCSI RAD{0 17.0®: Hírek — Szovjet melódiák — 17.15: Közéüetdség és demokratizmus — Székely Júlia Chopin - kering őket zongorázik — Orvosi tanácsok — Ritmus és dallam — 13 00: Dél-dunántúli híradó. 18.36: Szorb-horvát nyelvű műsor. 19.06: Német nyelvű műsor.