Somogyi Néplap, 1979. február (35. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-16 / 39. szám
röiAzbdt SzifiicjjdöSÁq, f 'JwtcI községben a falu közepén levő au&óbtiszáttomás és környéke balesetveszélyes, elhagyatott, gazdátlan területté váMt. A műút mellett és a malom előtt hosszú szaka- > szem az árok teljesen eltűnt, ennek következtében esőzések alkalmával az úttesten széles sávban hömpölyög a sáros viz. A műút egy része tönkrement, fölfagyott. Az autóbuszváró előtt a hajdan volt hídgyűrűk helyén már csak lyukak vannak. A régi malommal szemben levő oldalon 20 méter hosszú, 2—3 méter magas a bozót, mely egy telekként is hasznosíthat ó területet rejt el. A könnyező falvakban eg yetlen helyen sem látható ilyen rendezetlen, elhanyago It faluközpomt. Kevés pénzzel és a falu lakóinak társa dalmi munlcájával rövid idő alatt rendezett, kultúrált kör nyezeöet lehetne kialakítani Jutában is. Mindehhez azonban a község érdekeinek következetesebb képviseletére van szükség. Tisztelettel: <Vór(U Qón'l Juta, Rákóczi utca ■ és 6 aláírás Tisztelt Szerkesztőség! Fölépült városunk keleti ipartelepe, csak az egyik odavezető út maradt változat lan. A Gyár utcában, ahol motorkerékpárral, gépkocsival járnak a munkába menők, télen tengelyig érő a sár, ny áron bokáig érő a por. Ebben az utcában teherforgalmat is lebonyolítanak, többek között a KPM is. A házak télen sárral vannak »ícidt- szítve«, nyáron porfellegben állmok. A járdára lépni veszélyes. a rajta kerékpáron és motorkerékpáron közlekedők már nem egy embert n yomtak a kapunak. Kérjüki hogy a kb. 300 méter hosszú utat javítsák meg, vagy tiItsálc ki innen a teherforgalmait. Tisztelettel: SöUtL 3i hűin Kaposvár. Gyár utca és 28 aláíró AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXV. évfolyam, 39. srám. Péntek, 1979. február 16. Poliészterbeton Barcsról Nyolc film a Szovjetunióból Egyetlen kétrészes alkotás Örmény, lett. észt és türkmen produkciók is találhatók a moszkvai filmátvételi tárgyalásokon magyarországi bemutatásra megvásárolt szovjet filmalkotások között. A kiszemelt nyolc film témája meglehetősen széles skálát jelez: középkori történet éppúgy van közöttük, mint társadalmi dráma, vagv izgalmas krimi. Az egyetlen kétrészes film az Armenia filmstúdióban készült. -A reménység csillaga« cselekménye a XVIII. századi Örményországban játszódik. E. Keoszjan rendező a törökök és a perzsák ellen küzdő örmények felszabadító háborúját jeleníti meg a Szero .Hanzadjan regényéből készült filmben. Még régebbi Időkbe kalauzol A skorpió. A XVII, század első felében a svédek megszállták Észtországot. Ezt jeleníti meg a film. A versenyló elrablása 1919-ben játszódik. Egy, a második világháborúban magara maradt asz- szonynak. a gyermeke életben lartásáért vívott harcát mutatja be a Kofa és a költő című produkció. Két filmalkotás is foglalkozik családi kapcsolatok elemzésével. A fordulat fiatal értelmiségi házaspár konfliktusának kibontakozását jeleníti meg, a Csere a szülők és a gyerekek együttélésének egyik Tipikus esetéről szól. A tücsök is mai témát dolgoz föl; egy érettségizett vidéki lány felvételt nyer a moszkvai egyetemre, s a fővárosban megindul az érvényesülés útján: férjhez megy egy . fiatal tudóshoz. Hamar kiütközik azonban telhetet- lensége, s már jó körülményeit is kevesli. Végül a szintén az egyetemre kerülő húga téríti jobb belátásra — ezután mindketten kollégistaként folytatják tanulmányaikat. Vszelovod Szanajev, a Szovjetunió filmművész-szövetségének titkára — akit a magyar közönség a Történetek Leninről, az Optimista tragédia és a Különös emberek című alkotásokban már láthatott — a főszereplője a Zorin ezredes változata című, napjainkban játszódó kriminek. A szövevényes gyilkosság tettesének fölkutatására a nyomozást vezető ezredes feltevések sorozatát alakítja ki, s mint az általában lenni szokott: meg is oldja a rejtélyt. Xll. gazdúszbál Folytatódik a hagyomány, az idén február 24-én tizenkettedik alkalommal rendezi meg Kaposváron a Magyar Agrártudományi Egyesület megyei szervezete, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya, a Medosz megyei bizottsága és a megyei tsz-szövetség a gazdászbált. Az idén különösen nagy érdeklődés előzi meg a Kapos szálló összes helyiségében tartandó — zárt körű — rendezvényt. A rendezők nemcsak kitűnő zenekarokat biztosítanak minden helyiségben, hanem neves fővárosi művészek közreműködésével szórakoztató műsorról is gondoskodnak. Az idei bal vendége lesz többek között Gálfi Janos konferanszié. a Mikes—Somogyi humorista duó, Mozsár Imre, Bihari Tóth Zsuzsa magyarnóta- énekesek, Ihász Gábor tánc- dalénekes és mások. Nem hiányzik majd a bálról a hagyományos tombola és a mindig nagy sikerrel járó malac- sorsolás. Poliészterbetonnal kísérle- tez<nek Barcson a Kemiká! gyárában, A korszerű technoFiatal magyar karmester sikere Fischer Iván fiatal magyar karmester, aki három éve Angliában aratta első nemzetközi sikerét a Rupert alapítvány karmester versenyének megnyerésével, újabb sikeres sorozatot kezdett a szigetországban. A liverpooli Royal filharmonikus zenekarral Mozart korai G-moll (k. 183) szimfóniáját, Bartók zenekari concerlóját és Rahmanyinov Paganini rapszódiáját adta elő Christian Blackshaw közreműködésével. A Guardian meleghangú kritikája szerint Fischer Iván karmesteri érettsége minden hangversennyel mélyül. A liverpooli koncerten hábetonénak. CsőeVágazó idomokat is készítenek — kis szériában — a fővárosi csatornázási műveknek. A gyár főállásban egy szobrászt is foglalkoztat, hagy az itt készülő műanyag termékekből különféle használati és díszítő elemeket tervezzen. Egyik alkotása, egy elefánt nemsokára Pécs valamelyik játszóterén szerez örömet a gyerekeknek. rom igen eltérő jellegű művet egyforma hitelességgel vezényelt. 388 ezer beutaló Az idén 388 ezren kapnak beutalót a SZOT üd'ülőházai- ba: hétezerrel többen, mint a műit évben. A SZOT üdülési és társadalombiztosítási főigazgatóságán elmondták: az üdülöjegyek elosztásánál a vasas szakmában, a vegyiparban és a bányászatban dolgozók az idén is nagyobb arányban részesülnek — az egészségre ártalmas munkakörülmények miatt. A SZOT hegyi, vízparti és gyógyüdülőhelyeinek egy részében most is telt ház van. Egy turnusban jelenleg mintegy tízezren pihennek, A nyári üdülők már n főszezonra készülnek: folynak a tatarozása, korszerűsítési munkák. Ennek során Balatonalmádiban, a Bungaló-telepen, a meleg víz bevezetésének munkáit végzik, Alsóörsön konyha és étterem épül, a zirci és a ba- konybéli üdülőiket bővítik, nagycsaládosok fogadására alakítják át. A Duna-járó hajókat javítják, hogy felújítva futhassanak ki március 5-én az idei első al-dunad útra, SZOT-beutaltaíkkal a fedélzetükön. Megkezdték a főszezon kulturális és sportprogramjainak összeállítását is. A SZOT az üdülőhálózat továbbfejlesztésére 120 millió forintot fordít az idén. Három új üzlet (Tudósítónktól.) A Balatonmáriafürdő és Vidéke Afész kereskedelmi és vendéglátóipari osztálya elkészítette már ez évi idegen- forgalmi terveit. Összesen 357 millió forint értékű árut akarnak eladni az idén, s ennek 70 százalékát a Balaton- parti üzletek forgalmazzák, főleg nyáridőben. Területükön, a Balaton-parton az állandó és idényjellegű kiskereskedelmi üzletek száma 38 a vendéglátóüzleteké 39. A nyárra 130 kisegítőt kell fölvenni, s ez a felkészülés egyik legnehezebb feladata. Vannak visszatérő dolgozók is, és számítanak a közép-, illetve főiskolásokra, egyetemistákra. A dolgozók felvétele már folyamatban van. Megkezdték már a balatoni üzletek karbantartását, csinosítását. Amíg az idő a külső munkák végzését nem teszi lehetővé, addig az épületekben dolgoznak az iparosok: legelőször a gépeket hozzák rendbe. Folynak a tárgyalások, a szerződéskötések az idegenforgalmi szervekkel; az áruellátást az 1978. évinél magasabb szinten szeretnék megoldani. Ennek érdekében a nagykereskedelmi vállalatok is messzemenő segítséget ígérnek. A várhatóan nagyobb vendégjárás megköveteli a szövetkezettől, hogy új üzleteket építsen és korszerűsítsen. Ezért Balatonmárián a Csa- torna-partan levő 10-es élelmiszer-háztartási boltot önki- szolgálóvá alakítják át., a szezonra befejeződik a balaton- fenyvesi új Vigadó építése is, 517 négyzetméteren. Ez a berendezéssel együtt 4,4 millió forintba kerül. A gyorsfejlesztési program keretében 3 üzletet szeretnének átadni a szezonra. Terveik már elkészültek. Az üzletek építésére, berendezésére 4.8 millió forintot fordítanak. Ebből épül Balatonfenyvesen egy 182 négyzetméter alap- területű bisztró, Balatonmá- ria alsón és Balatonfenyvesen egy-egy élelmiszerbolt, egyaránt 151 négyzetméteren. Kétszázharminc moped keit el íj statisztikai kiadványok A leértékelés óla ennyi kismotort adtak el a kaposvári motorból than. Ahogyan érkeznek — .jóformán be sem kell az utcáról vinni —, úgy veszik ökcL A közelmúltban látott napvilágot a Negyedéves statisztikai közlemények sorozatban a Mezőgazdasági adatok, 1978 első, illetve második és harmadik összevont kötete. Az első kötet tizenkét fejezetre oszlik, s magába foglalja a nagyüzemek gazdálkodásának, az állóeszköz-állománynak a részletes adatait. Külön fejezet tárgyalja az állami gazdaságok, az erdőgazdálko- dás, a vízgazdálkodás és a szövetkezeti mczőggzdaság munkaügyi adatait. Ebből a fejezetből idézzük például azt az elgondolkodtató adatot, hogy az állami gazdaságokban 1977- ben egy szakmunkás férfi átlag órabére 18.02 forint volt, a szakmunkás nőé viszont csak 15,76 forint. Ez a különbség még az azonos szakmánál is fölfedezhető. Beszédes számsorok összegezik ebben a kötetben a növénytermelés, az állattenyésztés, a szőlő-, a gyümölcstermelés, a termékértékesítés, a gépesítés, az agrotechnika, az erdő- és vízgazdálkodás jellemzőit. A második — harmadik összevont kötet — hasonló fejezetekre tagolva — az 1977. év végi, illétve 1978-as adatokat tartalmazza. A sok beszédes tényből egy néhányat ragadunk ki. 1970-től 1978-ig a mezőgazdasági szövetkezetek közös gazdaságainak állóeszköz-állománya több mint a kétszeresére nőtt, s a háztáji termelés szerepét húzza alá, hogy ebben a szektorban is több mind hárommil- liárd forinttal nőtt az Eszközök értéke. E kötetben számos adatsort megyék szerint is feldolgoztak. Az 1977 78-as gazdasági évben például hazánkban csaknem két és fél ezer hektár gyümölcsöst telepítettek, ebből Somogybán mindössze 39-et, a legtöbbet — 688 hektárt — pedig Szabolcs-Szat- márban. goeoKj Válosztott Három nappal a házasságkötés után Teddel közli a felesége, hogy ha nem hagyja abba az ivást, akkor faképnél hagyja. — Pokolian nehéz lesz neked, öregfiú — jegyzi meg a barátja, akinek Tedd elmesélte felesége fenyegetőzését. — Bizony — sóhajt fel Ted —, nagvon hiányzik majd az asszony ,.. Kölcíönkenyér A feleség fenyegetően mondja férjének, az írónak: — Ne felejtsd el: ha nem eszed meg azt, amit főzök, akkor nem olvasom el azt, amit írsz! Megérte — A feleségem külföldi tanulmányútra ment. hogy tökéletesítse az énektudá- sát. — De hiszen ez nagyon sok pénzbe kerülhet! — A szomszédok összeadták a pénzt. Különbség — Micsoda szégyen így verni a feleségét! — Hogyhogy szégyen ? Próbáljon csak meg vére-. kedni vele, majd meglátja. hogy ez nem szégyen, hanem hősiesség! Változás — A házasság olyan esemény — világosítja fel az apa a fiát —, ami után a férfi abbahagyja a virágvásárlást, és zöldséget kezd vásárolni. Ennyi elég — Ki lehet, ez az utálatos nő ebben a lehetetlen ruhában? — Az anyósom. — Honnan tudod, amikor nem is néztél rá? — Elég volt annyi is, amennyit mondtál. Hogy örülnének. . — Tudod, mennyire nincs kedvem elmenni a sógorokhoz? — mondja a férj a feleségnek. — Nekem sincs. drágám, de ha elképzelem, hogy örülnének, ha mennénk el... Smmsíi Nöplaß Az MSZMP Somogy megye) Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JAVOKI BÉLA Főszerkesztő-h.: Paál László Szerkesztőség: Kaposvár. Latinra Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár, Pl. 31. Mül. Telefon; U-510, ll-ilk ir-512. Kiadja a Somogy megye! Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinra Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár, Pf. 3L 7101. Telefon: U-516, 11-510. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkezbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj február 1-től egy hónapra 30 Ft. negyedévre 90 Ft, egy évre 300 Fi. Index: 25 967 ISSN 0133—0608 Készült o Somogy megyei Nyorr áaipari Vállalat kaposvári üzeme ben. Kaposvár, Május 1. u. 101 Felelős vezető: Farkas Béla igazaaté. Kéziratokat nem őrzünk mef 6* Dem küldünk vissza. Készülnek az idegenforgalmi szezonra léfával előállított »műanyag beton« szakítószilárdsága többszöröse a hagyományos