Somogyi Néplap, 1979. február (35. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-16 / 39. szám

/ X m, /r VILÁG PROLETÁRJAI; E G Y E S 0 L J E T E K I Ara: 1,20 Ft Somom’Népim Tájékoztató a pártszékházban Sarlós István Somogybán Pártnap a Nagyatádi Cérnagyárban Befejeződtek Janez StanoYnik budapesti tárgyalásai Janez Stanovnilc, az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságá­nak főtitkára csütörtökön el­utazott Budapestről. Tárgyalá­sokat folytatott a kelet—nyu­gati gazdasági együttműködés időszerű kérdéseiről, különös tekintettel az KGB március végén kezdődő ülésszakának napirendjére. A megbeszélé­sek során nagy hangsúlyt kaptak a környezetvédelmi, az energetikai és a közlekedési együttműködés kibontakozta­tására a Szovjetunió által ja­vasod magas szintű össz-eu- rópai konferenciák összehívá­sának előkészületet, illetve az EGB ezzel kapcsolatos felada­tai. Az EGB főtitkárát fogadta Marjai József, a Miniszterta­nács elnökhelyettese és Púja Frigyes külügyminiszter. Ja­nez Stanovnik megbeszélése­ket folytatott Gergely István államtitkárral, az Országos Vízügyi Hivatal elnökével, Gonda György államtitkárral, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal el­nökével, Szarka Károly kül­ügyminiszter-helyettessel, Szi- t a Jánossal, a Nernze'kö 1 Gazdásági Kapcsolatok Titkár­ságának vezetőjével, valamint gazdasági és politikai életünk több más vezető képviselőjé­vel. (MTI) Uaderíícsökkenlési lárnyaláiok Becsben Kétnapos látogatásra So­mogyba érkezett Sarlós 1st- ván, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak főtitkára. Tegnap reggel Varga Péter, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első tit­kára, Böhm József, a megyei tanács elnöke és Varga Ká­roly, a népfront megyei tit­kára fogadta a vendéget Ka­posváron a megyei pártszék­ház előtt A somogyi program tájé­koztatóval kezdődött: Varga Péter adott rövid áttekintést a megye politikai, gazdasági, társadalmi helyzetéről. El­mondta, hogy a megyei párt­bizottság áttekintette, hol tar­tanak a XI. kongresszus és a megyei pártértekezlet határo­zatainak végrehajtásában. Időarányosan teljesítették a terveket. Van, ahol előrébb tartanak, máshol feszítenek a gondok, s lemaradás is van; ezt a megye igyekszik behoz­ni vagy csökkenteni. A mun­ka középpontjában a gazda­ságpolitika áll. A Központi Bizottság 1973. december 6-í határozatának a végrehajtása megkezdődött, a pártalapszer- vezetek jelentős része megtár­gyalta, s terveket, készített'. E határozat arra ösztönzi a me­gyei pártbizottságot, hogy az V. ötéves terv megyei céljait gyorsabb ütemben próbálják megközelíteni, erősíteni a mi­nőségi, a hatékonysági ténye­zőket. Varga Péter kiemelte, hogy Somogybán kedvező az ipari rekonstrukció hatása a köny- nyűiparban, az élelmiszeripar­ban. A Kaposvári Húskombi­nát épülő sonkakonzervüzeme megfelel annak az igénynek amelyet a Központi Bizottság határozata támaszt. A ter­mékszerkezet váltása is meg­kezdődött, ez azonban majd a következő évben hoz többet a konyhára. A Május 1. Ruha­gyár marcali farmerüzemé­nek, amely az idén már hat­százezer nadrágot ad a nyu­gat-európai piacra, olyan híre van, hogy a pártbizottság ösz­tönzésére egyre többen nézik meg, mit lehet hasznosítani az üzemszervezés egyes ele­mei böL Somogy életében meghatá­rozó » mezőgazdaság és az élelmiszeripar. A megyei párt­bizottság első titkára az ered; ítéletidő Nyugat-Európában Újra támad a tél Katasztrófariadó az északi tartományokban Az éjszaka folyamán az újabb havazás és az erős szél még nehezebbé tette a már szerdán is sok gondot okozó forgalmat az NDK északi kör­zeteiben. Gyakorlatilag jórha- tatlanok a közutak, s egyre több a vonatkimaradás is. Több fontos állomás bejelen­tette, hogy nem tud fogadni vonatokat. Rostock, Schwerin, Neu Brandenburg. Potsdam, Mag­deburg és az Odera menti Frankfurt megyében csakúgy, mint Berlinben, több ezren dolgoznak az utak és a sínek tisztításán. A huszonnégy órája tartó szakadatlan havazás és az orkánszerű szél, illetve az áradások miatt katasztrófa­riadót léptettek életbe az NSZK legészakibb tartomá­nyában, Schleswig-Holstein- ben. A többi északi körzet túlnyomó többségében általá­nos járműhasználati tilalmi.; rendeltek el. A Rajna—Majr vonaltól északra sem a köz­utakon, sem a vasútvonalakon nincs biztonságos közlekedés, és a légiforgalom is megbé­nult. (Folytatás a 2. oldaton) Benke Valéria, az MSZMP (MTI) Ny ugatot terheli a felelősség országokat terheli a felelősség a bécsi tárgyalások eddigi/ eredménytelenségéért. — A haderőcsökkentési tárgyalá­sok — mondotta — a szocia­lista országok javaslatai és a gyakorlati előrehaladást célzó kezdeményezései ellenére egy helyben topognak. A tárgyalássorozat követke­ző plenáris ülésére a jövő csütörtökön kerül sor. (MTI) 0 Politikai Bizottság tagjainak látogatásai Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Népszabadság főszerkesztő­je, szerdán és csütörtökön Bács-Kiskun megyében tett látogatást. A vendéget szerdán a késő délutáni órákban Kecskeméten Horváth István. a magyei pártbizottság első titkára fogadta és tájékoztatta a megye életéről. Nemes De­zső ezt követően fölkereste a Kiskunsági Nemzeti Park székházul, ahol a park igaz­gatója adott tájékoztatást u természetvédelmi munkáról. Csütörtökön Kiskunhalason folytatódott Nemes Dezső programja. Meghallgatta Sza­bó Miklósnak, a városi párt- bizottság első titkárának is- bertetését a nagy múltú kis­kun település fejlődéséről, a városi pártapparátus tevé­kenységéről, majd a Semmel­weis kórházat, ezt követően pedig a felsővárosi általános Iskolát kereste föl. A Politikai Bizottság tagia délután a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat kiskunhalasi gyárát tekintette meg. Részt vett a baromfiipari üzem I. számú pártalapszervezetének beszá­moló taggyűlésén is. Látogatása a kiskunhalasi városi pártbizottságon fejező­dött be. Ott Nemes Dezső részt vett azon a megbeszé1 ésen, amelyen az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt vezetői tá­jékoztatták Simon Pál nehéz­ipari minisztert a zsanai gáz­kitörés elfojtásáról, a három hétig tartó küzdelem részve­vőinek hősies helytállásáról. Politikai Bizottságának tagja, a Társadalmi Szemle szerkesz­tő bizottságának elnöke, csü­törtökön Budapest XIX. kerü­letébe látogatott. A kerületi pártbizottságon Szente Antal első titkár és Végh Istvánná tanácselnök fogadta, majd Kaptat politika., gazdasági, társadalmi helyzetéről, a pártszervezetek munkájáról folytattak eszmecserét. Ezután Benke Valéria — a kerület vezetőinek társaságá­ban a Ganz Műszermű- veket kereste föl. Az egés/.na- nos látogatás befejezéseként Benke Valéria délután az If­júgárda művelődési házban a kerület pedagógusai és vezető propagandistái, számára párt­napi előadást tartott idősze­rű gazdaságpolitikai kérdések­ről. (MTI) Ülést tartott a Szolidaritási Bizottság elnöksége Csütörtökön ülést tartott a Magyar Szolidaritási Bizottság elnöksége. A Hazafias Nép­front Országos Tanácsának székhazában — Harmati Sán­dor elnökletével — tartott ta­nácskozáson összegezték a bi­zottság 1978-as akcióinak ta­pasztalatait és megvitatták az idei programot. Az 1979-es tervet, a jelentést, a Magyar Szolidaritási Bizottság hétfői, kibővített ülése elé terjesztik. mények mellett arról is be­szélt, hogy még drágán ter­melünk, nagyok a ráfordítá­sok. Gondot okoz például, hogy a három év alatt a nagyüzemi sertés- és szarvas­marha-férőhelyek e°;yharma- da, egynegyede készült el. Mindenképpen szükség van arra, hogy a népgazdaság hely­zetének javulásával központi támogatást kapjanak a gaz­daságok a korszerű szaktele­pek építéséhez, mert távlatban csak így lehet kielégíteni a hús iránti igényt. Somogybán nagy gondot fordítanak a ház­táji, a kisegítő gazdaságokra is, ebben a Hazafias Népfront szintén közreműködik. A lakásépítésről, a közmű­vesítésről, az egészségügyről is szó esett. A megyei párt- bizottság első titkára elmond­ta, hogy a lemaradások kö­zött említhető a kaposvári kórház rekonstrukciója, az ál­talános iskolai tantermek épí­tése. A tervezett 12 és fél ezer lakás megépül az ötéves terv­ben, kevés viszont belőle a célcsoportos, pedig most már öt városa van a megyének. Sajátos gondot jelent a Bala­ton — az egyre növekvő ide­genforgalom miatt A Belke­reskedelmi Minisztérium gyorsfejlesztési programja, a kempingfejlesztés, a kulturális lehetőségek növelése valamit javít a helyzeten. Varga Péter kiemelte, hogy a Központi Bizottság decem­ber 6-i határozatát cselekvő egyetértéssel és készséggel fo­gadták a párttagok meg a pártonkívüliek. A beszámoló taggyűlések is bizonyítják a kritikai légkör erősödését és különösen fontos, hogy most már »lent is« számolnak az emberek az ország nehezebb gazdasági körülményeivel. Sarlós István már a tájé­koztató közben is kérdezett, véleményt mondott. Egyetér­tett azzal, hogy a megyei ta­nács, a pártbizottság és a népfront megfelelően támogat­ta az olyan volt járási szék­helyeket, mint Tab, Csurgó, Fonyód. Különösen az érde­kelte, milyen a budapesti, a más megyei trösztök somogyi gyárainak önállósága. Varga Péter elmondta, hogy a somo­gyi ipari üzemek többsége gyáregység, telephely, s bi­zony még nem mindegyik kapta meg az önállóságot. Ez a megyei pártbizottság ellen­őrző tevékenységét is nehezíti. Elsősorban a szerep, jogkör. önállóság Intézményes szabá­lyozása hiányzik. Van termé­szetesen jó példa is, mint a Pamutfonó-ipari Vállalat, amely igényli az önállóságot, a véleményt. Sarlós István kora délután Nagyatádra utazott Klenovics Imrének, a megyei pártbi­zottság titkárának kíséretében. A cérnagyárban Hamvas Já­nos, a városi pártbizottság el­ső titkára, Tarják Vincéné, a gyári pártvezelőség titkára, Kraulh Paine, a Pamutfonó­ipari Vállalat vezérigazgatója, Gregor István telepvezető és Harsányi Zoltán városi nép- íronttitkár fogadta. Délután fél háromkor kez­dődött a pártnap a tanácste­remben. Torják Vincéné meg­nyitója után Sarlós István nemzetközi és gazdaságpoliti­kai kérdésekről beszélt a dol­gozóknak. A népgazdaság egyensúlyának javításáról szólva ‘kiemelte a minőségi és hatékonysági tényezők fo­kozottabb előtérbe állítását. Fontos, hogy mindenhol terv­szerűen dolgozzanak, és kü­lönösen azok. akik utasítást adnak ki, akik a terveket ké­szítik. Arra kell törekedni, hogy olyan termékeket készít­senek, amelyek minden, piacon eladhatók. S ehhez tudni kell, hogy kinek mit lehet eladni. Versenyezni elsősorban a jó minőséggel lehet. A pártnap végén Torják Vincéné zárszavában kiemel­te: a termékeik 66 százalékát exportálják, nem mindegy hát, milyen a minőség és min­den piacon eladható-e. A dol­gozók nevében üzemlátogatás­ra hívta meg Sarlós Istvánt. A cérnagyárban 220 milliót fordítottak a rekonstrukcióra, s 1076 óta 32 százalékkal nőtt a termelés. Atádon az idén 1600 tonna késztermék készül, ebből 540 tonna tőkés export­ra megy. A Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitká­ra nagy érdeklődéssel nézte meg az ú.i üzemrészeket, a termelékenyebb gépeket, be­rendezéseket, s a szép, úi ter­mékeket, köztük az előnyo­mott mintákból, és hímzőből álló díszdobozt. A tegnapi program a váro­si pártbizottságon fejeződött be. Hamvas János első titkár tájékoztatója után Sarlós Ist­ván a párt-vb tagjaival be­szélgetett. A bécsi Hofburgban tegnap megtartották a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről folyó tárgyalássorozat 193. plenáris ülését. A tanácskozás elnöke és egyedüli felszólalója dr. Ngo Oeser nagykövet, az NDK küldöttségének vezetője volt. Az NDK küldöttségének ve­zetője leszögezte: a merev 1 álláspontot elfoglaló nyugati

Next

/
Thumbnails
Contents