Somogyi Néplap, 1979. február (35. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-15 / 38. szám

HDN-kupamérkBzéa Rákóczi — Mohács Vémémfi IE 8:0 (1:0) Kaposvár, 500 néző. Vezet­te: Aumann. A Rákóczi az alábbi össBe­állításban szerepelt: Málics — Deákvári (Mészáros). Gu­lyás, Petrák, Németh — Ka­nyar, Boros, Zentai — Czabu- la (Nagy), Marosok, Murai. Ki amit főzött... Lgy atléta ürügyén ’Araikor az atlétikai fedett­pályás Budapest bajnokság győztesei között találkoztam a nevével, azt hittem, sajtóhiba történt. Időközben kiderült hogy sajnos nem az volt. Len­ger András a fonyódi gimná­zium negyedéves tanulója a somogyi atlétika talán jelen­legi legnagyobb ígérete volt a legutóbbi időkig. Igaz, a szakemberek változatlanul is szép jövőt jósolnak neki, de úgy l.űntik, hogy a somogyiak számára végleg elveszett. Egyesülete, a Fonyódi Petőfi kiadta a Bp. Honvédnák. Így állt elő az a nem mindenna­pos eset hogy Lengen tovább­ra is Fonyódon tanul, de ered­ményeit és az azokkal járó pontokat a Bp. Hányódnak szállítja. Az első pillanatban érthetetlennek játszott az egész. Köziemért a fonyódiak és a Honvéd Sportkör jó kap­csolata. de ezt a somogyi gesz­tust mégis furának találtuk. Megyénk atlétikai berkeiben nagy' port vert fel az eset, nem.... kisebbek, mint néhány héttel korábban az asztalite­niszezők között Boldizsár tá­vozása. Igyekeztünk a dolgok nyomába eredni, s bár nem sikerült minden erre illeté­kessel szót váltani, Fonyódon és a megyei sporthivatalban — ahol tudnak az ügyről — olyan információkat kaptunk, amelyek megvilágítják a hát­teret. Langer András további fejlődése érdekében adta ki a fonyódi .sportkör. A tehetséges atlétát a nyártól tanulmányai amúgy is el vezérelték volna a Balaton-parti nagyközség­ből. De hát kanyarodjunk kissé vissza. Van egy megyei állás­foglalás, amely Fonyódot, mint atléta utánpótlás bázist említi. Tehát a Petőfi Sport­kör nagyszerű adottságaival együtt egyelőre csak nevelő egyesület lehel De kinek ne­veljen? Erre is kitér az állás- foglalás. A Kaposvári Dózsa szerepel a tervben, mint a megye olyan atlétikai szák- osztállyal rendelkező egyesü­lete, ahol el kell érni az A kategóriás szintet. Tehát a somogyi utánpótlás-bázisok felvevője a Dózsa. Papíron ez így nagyon szép, de a gyakor­lat egészen más. A Dózsa az állásfoglalás megszületése óba nemhogy előbbre lépett volna, de még a B kategória támasz­totta követelményeknek sem tudott megfelelni. Lehet-e ez­után a somogyi tehetségek gyűjtő sportköre? Aligha. Sőt: Longer esetében semmikép­pen sem, mert az országos szö­vetség határozata értelmében válogatott szintű atléták csak A kategóriás szakosztályba igazolhatók át. És ezzel elér­keztünk egy nagy ellentmon­dáshoz. Megszerveztük után- oátlás-ne vetésünket, de a leg­iobbakkal egyszerűen, nem tu­dunk mit kezdeni. Hány, de hány éve sóvárgunk azon, hogy a különböző sportágak­ban tehetségeink más megyék­be kényszerülnek és azoknak aratnák babért. Vajon jobb ma a helyzet? Fura módon éppen azokban a sportágakban kiemelkedő az utánpótlás-nevelésünk, ame­lyekben nincs megfelelő szintű első osztályú felnőtt verseny­ző gárda. Az atlétika mellett említhetjük a férfi, de főleg a női röplabdát, a kosárlab­dát vagy iakár a cselgáncsot is. A labdarúgásról nem is be­szélve. A Rákócziinál éppen most van felnövőben egy olyan generáció, amelyre az elmúlt évtizedekben még nem volt példa. Csaknem egy csa­patra való tehetség bontogat­ja szárnyait nagy ígéretként, de bizonytalan távlatokkal. Ha netán nem sikerülne a zöld-fehérek NB I-be jutása, már az ősztől nincs biztosítva ezeknek a »-kiöregedett-« tehet­séges ifistáknaik a megfelelő színvonalú foglalkoztatása. Mi lesz akkor velük? Egyedül ta­lán ökölvívásban van meg a megyén belüli folyamatos elő­relépés lehetősége. Érdemes volna egyszer sportunkat ebből a szemszög­ből is megvizsgálni. És nem várhatunk éveket, A fiatalok «-türelmetlenek-«, gyorsan fej­lődnek, növekednek. Tehetség tehetséget követ a beórésbem, de egyelőre a távozásban is. Teremtsünk számukra miha­marabb hazai lehetőséget. Van már iparunk, vannak kitűnő szakközépiskoláink és főisko­láink. Adottságainkkal ma már jónéhány megyével ver­senyre kelhetünk. Csak egy kicsivel kell jobban odafi­gyelni, féltve és gondosan ne­velt tehetségeink útját tovább egyengetni. Leng er András nem az első és sajnos nem is az utolsó, alá somogyi létére megyénk­ből távozni kényszerült. (Más lapra tartozik, hogy megvár­hatta volna az iskolai év be­fejezését, de hát ez az ő és a fonyódiak ügye). Ha ma visz- szk hoznánk Somogyba mind­azokat a sportolókat, akik ha­sonló okok miatt távoztak, egyszeriben előkelő helyre ugomárik az országos rangsor­ban. »Nyersanyagunk-« tehát van, kitűnő szakácsaink is vannak, keresett ételeket főznek, csak éppen nem mi fogyasztjuk eL Somogy ma még más megyék ínyendkedvelőinek kitűnő va­dászterülete. Szeretnénk, ha nem sokáig tartana ez az ál­lapot. Jó lenne a sportban its eljutni a közmondás igaz­ságához: »Ki mit főzött, azt egye meg«. Jutási Róbert Kézilabda terembajnokság Goglárleiién A Siófoki Városi Járási Ké­zilabda Szövetség által Boglár- leJlén rendezett kézilabda te­rembajnokság első fordulójá­nak eredményei: Nők: S. Bányász—Boglár- lellc 12:11 (9:4), karad—B^la- tonszairsao 1:8 (0:2), Balaton- föidvár—Zamárdi 7:14 (5:7), Bogi árlei 1 e—Bala tonföld vá r 20:13 (11:7), S. Bányász— Ka­jád 15:4 (8:2), Balatonszár­szó—Zamárdi 8:5 (4:1), Za­márdi—Boglárielle 9:9 (4:5). S. Bányász — Balatonszárszó 7:4 (3:1). Az élem a Balatonszárszó csapata áll ‘a Boglárielle és a Ztonárdi előtt. (A siófoki lá­nyok versenyem kívül szere­Férfiak: Zamárdi—Boglár- lelle 9:7 (5:3), Balatonszemes —Ádánd DSK 16:3 (10:0), Boglárielle—Balatonstemes 7:8 (3:5), Zamárdi—Ádánd DSK 21:9 (9:2), Balatons,ze­mes—Zamárdi 8:7 (3:5). Ádánd DSK—Boglárielle 9:17 (3:8). A Balatonszemes áll az élen a Zamárdi és a Boglár- lelle követi. • * * A Siófoki Városi Járási Sportfelügyelőség játékveze­tői tanfolyamot indít labdarú­gás, kézilabda, asztalitenisz, sakk és atlétika sportágakban. Jelentkezni írásban vagy sze­mélyesen lehet Siófokon, a Szabadság tér 3. szám alaitt. Határidő: 1979. február 28. Ideális lab­darúgó időben került sor a bajnoki főpró­bának is te­kinthető HDN kupa mérkő­zésre. Áz első 'félidőben a vé- ' méndiek jól tartották ma­gukat. Az első gól a félidő utolsó percé­ben született: Marcsok csúsz­tatott fejese jutott a háló­ba. 1:0. Az 51. percben indult meg a »gól ára­dat«. Kanyar bal oldali szög­letét Nagy a kapuba fejelte. 2:0. Az 55. percben Gu­lyás kénysze­rítő átadását Kanyar he­lyezte a jobb sarokba. 3:0. Négy perccel ké­sőbb az előretörő Gulyás a kapuson átemelve juttatta a labdát a gólvonalon túlra. 4:0. A 64. percben Kanyar 18 méteres kapáslövésénél a ka­pus meg sem tudott mozdul­ni. 5:0. 69. perc: Murai szóló­ja után Marcsok fejese kötött ki az ellenfél kapujában. 6:0. 79. perc: Murai a kapust ki­Ezúttal nem sok dolga volt a Rákóczi védelmének. cselezve lőtt gólt. 7:0. 84. perc: Marcsok lövése, állította be a végeredményt. 8:0. Különösen a szünet után volt elemében a Rákóczi: a fokozatosan elfáradó vémén- diek ellen szinte tetszés sze­rint lőtte góljait. Ez a második félidei játék nagyon biztató volt a bajno­ki rajt előtt. Barátságos mérkőzés VBKM Vasas — Szekszárdi Dózsa 1:1 (8:0) Kaposvár, 50 néző. Vezet­te: Pálfi. VBKM Vasas: Heuthaler (Kutasi) — Horváth (Pável), Máli, Pető, Kurdi, Mártom, Fá­bián (Czimmermann), Szalai (Szabó), H;deg, Bódis, Lesz. A Szekszárdi Dózsa kezdő csapata: Pólyák — Szlovák, Szöllősi, Somodi, Bonnyai. Tóth, Szőcs, Weitner II., Házi, Szekeres, Landek. A változatos, jó iramú ta­lálkozón mindkét csapat in­kább a mezőnyben adogatott, a kapuk ritkán forogtak ve­szélyben. A második játék­részben szinte teljesen kicse­rélődött a vendég csapat.. Me­zőnyfölénybe került a Vasas, amely a 65. percben góllá is érett: Lesz jobb oldali beadá­sát Bódis a hálóba fejelte. 1:0. A gól után erősített a Szek- szárd, s Bocz fejesével egyen­líteni tudott 1:1. Megyei asztalitenisz utánpótlás bajnokság Christ duplázott A műit hét végén Kaposvá­ron rendezték meg a megyei újonc, serdülő és ifjúsági baj­nokságot, ahová a megye minden részéből — Barcsot kivéve — érkeztek sportolók, A létszám, és a mérkőzések színvonala az előző évihez ké­pest egyaránt emelkedett. A legeredményesebben Christ Norbert szerepelt, aki a vá­rosi bajnokság után most is száz százalékos teljesítmény- nyel három aranyérmet szer­zett. A mérkőzések eredmé­nyei általában a papírforma szerint alakultak, csupán a fiú egyéniben Varga veresége jelentett meglepetést a len­gyeltóti Mártonnal szemben. A dobogós helyezettek: Fiúk: újonc egyéni (24 in­duló): 1. Végh, 2. Balázs (mindkettő 'Rákóczi), 3. Rák és Hebrang (Rákóczi, Szőlős- györök). Serdülő egyéni (31): 1. Szabados, 2. Hayden, 3. Rák és Balázs (valamennyi Rákóczi). Ifjúsági egyéni (29): 1. Christ (Rákóczi), 2. Márton (Lengyeltóti), 3. Varga és Sza­bados (mindkettő Rákóczi). Serdülő páros (15): 1. Szaba­dos—Balázs, 2. Végh—Rák (mindkettő Rákóczi), 3. Jónás —Sipos (Lengyeltóti) és Tom- bor—Hóka (Marcali). Ifjúsági páros (14): 1. Christ—Varga (Rákóczi), 2. Márton—Joó (Lengyeltóti), Boglárielle), 3. Szabados—Balázs és Keczeli— Hayden (mindkettő Rákóczi). Lányok: újonc egyéni (6): 1. Németh (Vasas), 2. Friesz (Zamárdi), 3. Kánton (Zamár- di) és Farkas (Vasas). Serdü­lő egyéni (14): 1. Auguszt, 2. Bárdos (mindkettő Vasas), 3. Németh (Vasas) és Bihal (Za­márdi). Ifjúsági egyéni (16): 1. Kelemen, 2. Köő, 3. Főző H. és Auguszt (valamennyi Va­sas). Serdülő páros (7): 1. Auguszt—Bárdos (Vasas). 2. Németh—Gazdag (Vasas. Ka­darkút), 3. Herczeg—Friesz és Rezi—Bihal (mindkettő Za­márdi). Ifjúsági páros (8): 1. Kelemen—Főző H., 2. Köő— Auguszt (mindkettő Vasas), 3. Németh—Gazdag (Vasas, Ka­darkút) és Bárdos—Gombai (Vasas). Vegyespáros (14): 1. Christ. —Kelemen, 2. Varga—Auguszt 3. Szabados—Köő és Keczeli— Főző H. (mindegyik Rákóczi, Vasas). Levél az óvodákhoz Február elején körlevelet közvetített a posta a kapos­vári óvodáik vezetőihez. Fel­adója a Szakszervezetek Me­gyei Bizottsága. Értesítették a gyermek: intézményeket, hogy az idén először nyűik lehető­ség arra, hogy a körzethatá­rok feloldásával valóban a sportban legtehetségesebb pverekek kerüljenek a me­gyeszékhely két testnevelésta­gozatos áiltaláinos isii olajába. Éhhez kémek az óvodáktól segítséget. A megyei sportis­kola is bekapcsolódik a kivá­lasztásba. Két főfoglalkozású edzője végigjárja az óvodákat és az óvónők által ajánlott gyerekek adatait összegyűj­tik. Számlikra a későbbiekben tehetségellenőrző sportfog­lalkozásokat. rendeznek. így választják ki azokat a diák- jelölteket, akik a Krénusz és a Berzsenyi iskola testnevelé­si tagozatán megkezdhetik is­kolai tanulmányaikat. Somogybán ez úttörő kez­deményezés, amely minden bizonnyal hozzájárul ahhoz, hogy az első osztálytól kezd­ve még magasabb szinten le­hessen foglalkozni a tehetsé­ges gyerekekkeL FEBRUÁR A Nap kel 6.51, nyugszik 17.07 órakor. A Hold kel 20.37, nyugszik 8.14 órakor. CSÜTÖRTÖK Kolos A várható időjárás: Túlnyomóan borult, párás idő — sokfelé esővel, északon néhány helyen havas esővel. Változó Irá­nyú, megélénkülő déli-délkeleti szélre számítha­tunk. Sokfelé köd. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, csütör­tökön 3—8 fok között alakul. — A béke, a népek közötti barátság erősítéséért — 80. születésnapja alkalmából — a magyar békemozgalom ki­tüntető jelvényét adomá­nyozta Mordehai Avi Saul­nak, a Béke-világtanáes tag­jának, a magyar származá­sú izraeli haladó írónak, mű­fordítónak, közéleti személyi­ségnek az Országos Béketa­nács elnöksége. A kitüntetést tegnap adták át. — Tizenöt film bemutatását tervezi az idén a budapesti filmmúzeum. Legrégebbi a Charles Laughton főszereplé­sével 1938-ban készült »A Notre Dame-i toronyőr« cí­mű. — A Desedáról közöl két­oldalas képes cikket a Ma­gyar Horgász februári száma. Az Osztrák Autóklubbal kö­tött szerződés szerint ezentúl évente 500 külföldi autós horgász is fölkeresi majd a tavat. — Baget Iskander, Magyar- országon élő szíriai fotós al­kotásaiból rendeznek kiállí­tást a Latinra Művelődési Központban. Hétfőtől tekint­hető meg. — A cigánygyerekek tár­sadalmi helyzetéről és neve­léséről kezdődik nemzetközi tanácskozás ma délelőtt a Pécsi Tanárképző Főiskoláin. Ezen Somogyból 12 óvónő és 11 tanítónő vesz részt. — Üj helyiségben várja inától az olvasókat az Édosz művelődési ház gyermek- könyvtára. A mintegy négy­ezer kötetes állományt a tá­gas klubszobába tették át, jó lehetőséget teremtve a gyer- mekfogla’kozásoknak is. — Elkészült a Marx és En­gels é’etót bemutató 12 ré- i szes filmsorozat. Az NDK- ban mcst műsorra került so- j rozat nemcsak politikai do- ikuimentum, hanem élményt adó művészt játékfilm is. — A magyar jakobinusok mozgalmáról tarto.lt előadást tegmao a nagyatádi művelő­dési központban Benda Kál­mán, a történettudományok kandidátusa. — Kozmosz—1077 jelzéssel újabb mesterséges holdat, bo­csátottak föl tegnap a Szov­jetunióból — a koizmikus tér­ség további kutatására. — Komáromi mesterségek címmel rangos helytörténeti kiadvány jelent, meg a Gon­dolat és a Madách Kiadó kö­zös gondozásában. Végi aka­lauzol a Duna-parfci város fejlődésének jelentősebb ál­lomásain. MÜV-köziemény A pécsi vasúMtrazeratóság ér­tesíti az utazóközönséget, hney páívakcrszérűsítési munkák miatt az AbnHext és Bükkösei kMzötti Hetvf'hoiv me7'llöheH'^t fe^rnór ?9-án ÍR órától — elő­re! ■'* bat óla <r december tíí-ig — ideiglenesen ütemen kívül he­lyezi. A forr,a!~’it ez id'» platt j,Totveb'>,v a'stőbzic'*me"állób^lv és beillőt vasrit'^^más közé beáTlí+aníló v^^at^ótló autóbu­szok honvIt*. R^s'Metes felv!,-''rncítást a vas­útállomásokon adnak. A mai ügyeletes: Szalai László Telefon: 11-510, este 8-ig. 415 évvel ezelőtt. 1564. február 15-én született és 1642-ben halt meg Galileo Ga­lilei olasz csillagász, fizikus, matematikus, a materialista világnézet egyik előfutára. Egyike azoknak a tudósoknak, akiknek munkássá nemcsak a tudományok történetében, ha­nem a világról alkotott felfo­gásukban is ú.j korszakot nyi­tott meg. Pisában született, apja matematikus és kiváló zenetudós volt. A fiatal Ga­lilei előbb orvosi tanulmányo­kat folytatott, de érdeklődése hamarosan a fizika és a mate­matika felé fordult. Huszonöt évesen a oisai egyetem pro­fesszora lett, majd a padovai egyetem tanára. Eegjehmtő- fcebb az a fizikai és filozófiai érvelése, amellyel a Föld moz­gására vonatkozó koneruiku- szi rendszer igazát támogatta. Fölfedezte — oeve^ek köpött — a hold felületi eeveneHer»- ségcit, a Szaturnusz gyűrű­jét, a Vénusz fényváHozásait, a Jupiter bolygót. Firenzében a klérus ádáz küzdelmet in­dított ellene; ez egyre jobban teológiai síkra tolódott át, s az üey végül a rettenetes ink­vizíció elé került. Az inkvizí­ció 1616-ban, majd 1633-ban perbe fogta, s tanainak vis­szavonására kényszerítette. — Csaknem másfél millió­val nőtt a háztáji áruértéke­sítésből származó bevétel egy év alatt a kaposmérői La­tinba Tsz-ben. Hízómarhá.ból hízott sertésért és tejért ta­valy 7 millió forintot kaptak a gazdák. — Már úton van Párizs felé a .győri Rába gyár 245 lóerős traktora és egyiiik kor­szerű munkagépe, a 12 tag­ból álló nehéz táTcsós boro­na. Kiállításon mutatják be. — A híres nagycenki hárs­fa,sorban befejezték azokat a munkáikat, amelyek célja az évszázados faó-'ások ousztu- lásának megállítja. Tavasz- s.za.1 több éves. előnevelt cse­metéket is ültetnek az öneg fák közé. — Munkásszállításra két autóbuszt vásárolt egy év alatt a Dél-dunántúli Víz­ügyi és Közműépítő Vállalat. Néev megyében dolgozó munkásainak többségét ugyanis naponta hazaszállít­ja­— Hamarosan befejeződik a nádvágás a kis-balaton: te­rületen. Az idén e körzetben egymülió 400 Cze« kéve ná­dat gyCrtöttók; kétharmadát a bafetyánpusztai telepen dol­gozzák föl. — Makói hagymát tisztíta­nak a tabi tsz melléküzem­ágában a gazdaság asszonyai. Tavaly 13 vgonnal szállítot­tak a szegedi feldolgozóba. — 32 millió forint köl­csönnel járultak hozzá a ház­táji gazdaságok fe.i’ewdétó- hez a megyei OTP-kirendes­ségek. Ezt az összeget 2500 kisgazdaság kapta. — í'rtesftiük tisztelt e<*fo­gvasztú'nkst, hóyy IS73. fenrtnSr 16-An 12—Ifi óráié Siófok város egész terülefón gát.szünetet tar­tunk. A e-'zszOnet ióeíe alatt gázkészülékeiket srftuv^ircd tő­nek zárva tartani. KÖGA7 Ki­rendeltség, Siófok. (151016) — Közöljük bérlőinkkel, hofv 1079. február 16-1. péntek 19 órai Caudtde c. előadás (Bajor bér­let) helyett a Szeget, szettjei (Komor hórlet.) kerül előadódra. Csiky Gergely Színház. (41134) v

Next

/
Thumbnails
Contents