Somogyi Néplap, 1979. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-03 / 1. szám

Képzés és társadalmi szükséglet A tanítók példája közis­mert Náluk találták meg elő­ször a megoldás módját A kiutat, hogy elegendően le­gyenek az általános iskolák alsó tagozatain nevelő peda­gógusok. Kiötlötték a képesí­tésnélküliséget, mint a hiány­zó diplomásokat pótló vagy átmenetileg helyettesítő intéz­ményt, s máris megszűnt a munkaerőhiány. Legalábbis papíron, a számok, a tények világában. A tanítókat említettem, ám szót ejthettem volna egyéb foglalkozásokról is, ahol a vá­gyak és az igények igencsak eltérnek a valóságtól. Hivata- loskodva: ahol a képzés nem fedi a társadalom igényeit. Vagy legalábbis nem teljesen illeszthető egymásra a két je­lenség. eltérnek egymástól nagyságban, alakban. Elméletben pedig igencsak egyszerű az egész. Létezik egyszer a képzés. Az oktatás, a felkészítés rendje, s adottak a munkahelyek is, ahol meg­felelő számban várják a szak­mát, diplomát szerzetteket. Ha úgy tetszik, az utánpótlást. Az­tán — szakmája válogatja — vagy jönnek az újak vagy nem. Aligha szükséges külön szólni róla, hogy minden tár­sadalomban létezik egyfajta munkamegosztás. Adott egy séma rá, hogy adott időben, adott helyen hány mérnökre, orvosra, jogászra, szakmun­kásra, betanított munkásra és így tovább, van szükség, a tár­sadalmi feladati* teljesítésé­hez. A képzésnek többé-kevés­bé követnie kell a sémát, töre­kednie szükséges rá, hogy a munkamegosztás egyes poszt­jairól eltávozók pótolhatók legyenek. Megfelelő felké­szültségű, hozzáértő, munkára kész szakemberekkel. A kiindulópontot figyelem­be véve, a tanítóknál a kép­zés nem követi az igényeket. A fővárosban — a tanács nemrégiben közzétett megál­lapításai szerint — néhány esztendő alatt szinte meghá­romszorozódott a képesítésnél­küliek száma. A lelkes ama­tőröké, akik tulajdonképpeni szakmunkájuk mellett utólag szerzik meg a képesítést. Az orvosoknál más a gond. Sza­mukra a vidék fehér folt, még lakással is - (ami pedig igen­csak nagy érték nálunk), alig tudják lecsalogatni őket egy- egy távoli körzetbe. A mér­nökök viszont többen vannak, mint amennyit a felkészült­ségüknek megfelelően foglal­koztathatnak a gyárak, az üzemek. Nincs hiány jogász­ból sem, a hatvanas eszten­dők vége óta a szükségletek­hez igazodot számuk. A szakmunkásoknál már tarkább a kép. Olyan foglal­kozások számítanak manap­ság hiányszakmának, ame­lyeknek igencsak nagy ha­gyományuk van. Csak egyet­len példa. A gépi forgácsoló­ké, azaz az esztergályosoké. Kis túlzással élve lámpással keresik a szakma elsajátítá­sára kész fiatalokat szerte az országban. Persze az igazság­hoz az is hozzá tartozik, hogy mindig voltak és lesznek hiányszakmák, valamint diva­tos foglalkozások. Már csak azért sem lelhető fel tökéletes megoldás, mert a képzés nem mentes a kocká­zattól. Nincs oktatási intéz­mény, ahol ne létezne lemor­zsolódás, s ezzel számolniuk kell a felvételnél közremű­ködőknek is. A pontos szám, az igényeknek megfelelő mennyiség sem számítható ki 15—30 évre előre. Valaki nem megy el nyugdíjba a korhatár elérésekor, egy másik megbe­tegszik és otthagyja a rajz­asztalt, a gépet, s máris ke­resztülhúzza a számításokat. Azokban a szakmákban vi­szont, ahol esztendők óta nagy a szakemberhiány, még akad mód a cselekvésre. Egyrészt propagandával (nem mennyiségi, inkább mi­nőségi reklámmal), másrészt pedig az érdekeltség megte­remtésével. Vónzóvá kell ten­ni egy-egy hiányszakmát a pályaválasztás előtt állóknak. A helyes orientálás az érde­kekre épít. Az anyagiakra és az erkölcsiekre egyaránt. El­sősorban ott, ahol a hosszú távú tervezés során fény de­rül rá: a szakmának élnie kell, a társadalomnak a mun­kamegosztás adott posztján szüksége van az utánpótlásra. M. P. Búék a szülészeten, A területi gondozómunka javítását szorgalmazzák Utcabál a lakótelepen W így telt a szilveszter... Szilveszterkor a tavaszi as szél májusi érzéseket keltett az utcán járókban, az utazók­ban. Langyos éjszakában bú­csúztatták a megye lakói az óévet. Hagyományosan felkészült a vidám évbúcsúztatóra a te­levízió és a rádió, hogy akikj társaság hiányában otthon ‘ töltötték az estét, azok se unatkozzanak. Voltak, akik baráti társaságban szilveszte­reztek. Nem tudni, hogy az új lakások bizonyultak-e szű- keknek, vagy a hatalmas jó­kedv áradt ki a falakon, de tény, hogy például Kaposvá­ron, a Kinizsi lakótelepen vi­dám körtáncba és mulatságba kezdtek idősek és fiatalok, hogy az enyhe éjszakát ki­használva népes társaságban búcsúztassák az óévet. Megteltek a város szórako­zóhelyei, a »két szomszédvár-, a Kapos és a Dorottya étte­rem számos magyar és külföl­di vendéget fogadott. A Do­rottyában nemzetközi társaság ünnepelt. Csoportosan érkez­tek olasz és jugoszláv ven­dégek, a nyugatnémet és sváj­ci turisták pedig már másod­ízben választották újévi úti­céljuknak Kaposvárt. A kitű­nő hangulatot jelzi, hogy a vacsorázok huszonnyolc ro­pogósra sütött malacot fo­gyasztottak el, és reggelre kétszázhúszezer forintos for­galomról számolhattak el a fáradt, de bizonnyal elégedett felszolgálók. A Kapos étteremben a slá­ger ugyancsak a malacsült volt, amelyből itt 340 adag fogyott el. Nem csoda, hogy jól csúszott rá a szovjet és a magyar pezsgő: csaknem 400 üveggel ittak meg. Érdemes megemlíteni, hogy az előző évhez képest vereséget szen­vedtek a rövid italok, helyet­tük inkább a jó ételeket és az üdítő italokat, választották a vendégek, ezzel is igazolva, hogy a jókedvnek nem csu­pán az alkohol az egyedüli forrása. Szépek voltak a nők — fo­galmazta meg az éjszaka leg­főbb tapasztalatát az üzlet vezetője, s ezzel sokan egyet­értettek, akik látták a válto­zatos és elegáns ruhákat, a fodrászati remekeket, de leg­főképpen a jókedvtől kétsze­resen is ragyogó hölgyeket. Akinek pedig éjszaka kevés volt egy szórakozóhely, az sé­tára indult a főutcán a másik ■’■fellegvár-" felé. és viszont. Az útközben találkozók han­gos trombitaszóval köszöntöt­ték egymást így a siófokiak is, ámbár e régi hagyománynak most nem tehettek eleget. Kedvelt szo­kásuk ugyanis a Balaton-parti szilveszterezőknek éjfél után a tó jegére vonulni korcsolyá­val, pezsgővel, s a fagyos széllel versenyt száguldani, énekelni. Nos, pezsgőben és dalban itt sem szűkölködtek, jég azonban nem volt, ezért csak a parton koccintottak, s kí­vántak egymásnak boldog új évet A siófoki szállodasor egyetlen téli hotelje megtelt jugoszláv és bolgár turisták­kal, a télen is üzemelő SZOT- üdülőkben a főként nyugdíjas — és nászutas — házaspárok a hírek szerint igen jól érez­ték magukat A vendéglátók ízes ételekről, jó italokról, á kultúrfelelősök változatos szó­rakoztató programokról gon­doskodtak. A siófoki Bányász- üdülőben például reggel hét óráig »állt a bál«. Ünnepi visszaemlékezésünk­ben elismerést érdemelnek mindazok, akik szilveszter éj­szaka is munkában álltak, hogy mindnyájan zavartalanul ünnepelhessünk. Most az ő számukra is szóljon a köszö­net és a jókívánság: Boldog új évet Szokásunkhoz híven az első munkanapon látogatást tet­tünk a megyei kórház szülé­szeti osztályán. Az ügyeletc# orvos ajtaja mellett, a fal.» táblán, a napi közleménye« mellett még ott olvasni) BÜÉK. A kaposvári megyei kórház szülészeti osztályán kevés dolguk volt az ügyleteseknek szilveszter éjjel: nulla órától reggelig mindössze két gyerek született. Az elsőség László Mónikáé, aki egy óra huszon­öt perckor sírt föl, nyolc óra után Vörös Lajos követte. Dr. Domány Sándor, a »le­gyei kórház osztályvezető fő­orvosa nemcsak a kaposvári intézmény egyik fontos rész­legének a munkáját irányít­ja, hanem az egész megye területén egyformán ismernie kell a gondozás, a nő- és csa­ládvédelem stb. helyzetét, gondját és eredményét. A múlt év fontosabb tapaszta­latairól vele beszélgettünk. Kiemelte, hogy tovább csökkent Somogybán a kora- szülések száma. Az egyszáza­lékos csökkenéssel érték el a mostani 10,9 százalékot, ami j megfelel az országosnak i (1968-ban 13,8 százalék voit.) í Nem a várt eredmény szüle­tett a csecsemőhalálozás te­rén, a huszonnyolc ezrelék még elég magas, országosan ez huszonöt-huszonhat ezre­lék. A városokban sokkal jobb az átlag, Kaposváron a csecsemőhalálozás tizenkilenc ezrelék. A javulás nyitja — állapította meg a főorvos — a gondozómunka további ja­vítása, hatékonyabbá tétele. Néhány »tervpont«: a me­gyei kórház rekonstrukcióján belül a szülészeti osztály bő­vítése, műszerezettségi foká­nak javítása. A marcali kór­ház szülészetén negyvenről hatvanra kívánják emelni az ágyak számát, s több szakem­berre lesz szükségük. Az országban százhetven szülészeti intézmény van, az esetek nyolcvanhat százalé­kát ötvenegyben látják el. Egyes intézmények tehát fö­löslegesek, szükségtelenek. Somogybán is arra töreksze­nek, hogy a kórházi szülé­szeti osztályokat bővítsék, korszerűsítsék — mondta be­fejezésül dr. Domány Sándor. Az új esztendő első órájá­ban országszerte 14 magyar állampolgár — vidéken 12, a fővárosban 2, nyolc lány és hat fiú — született. Az Álla­mi Biztosító központjában a hajnali 2 óra után megtar­László Mónika édesanyjával — László Jőzsefncval. tott sorsoláson döntötték el. ki kapja a 20 ezer forintos ajándék életbiztosítási köt­vényt A fővárosi ÁB-bébi Potyó Krisztián lett. aki 0 óra 2 perckor a csepeli kórházban született. Az első vidéki új­szülött Németh Tímea, aki éjfél után háromnegyed órá­val jött a világra a székesfe­hérvári megyei kórházban. h. a Könyvespolc Az első mű Beke Katát főként az Élet és Irodalomban publikált, ri­portelemekben gazdag, fő­ként morális kérdéseket bon­colgató vitairatairól ismertük. A Magvető Kiadónál — »ra­re« sorozat — jelent meg első könyve, az Istennek furcsa ízlése van című munka. Ha műfaji skatulyába kellene he­lyeznem, zavarban lennék. Hiszen a regény, az esszé, a dokumentumirodalom, sőt a filozófia körébe tartozó »mo­zaikcserepekből« épült művé. Ezek az alkotóelemek nincse­nek mindig arányban és össz­hangban egymással, de Beke Kata első könyve így is szép bemutatkozás, több mint ígé­ret. Életsorsban a történelem: tulajdonképpen nem új gon­dolat ez. Ám minden önélet­rajzi elemekkel teleszőtt írás hoz újat, mások által nem is­mertet. így van ez Beke Ka­ta munkája esetében is. A származásilag »x-es»-nek szá­mító fiatal lány szemszögéből vizsgálhatjuk az öívenes éve­ket Ami még ennél is izgal­masabb, azt az úgynevezett Jerzy Edsgey Mister MctcAreek üzletei FORDritínA: BÁBA MHÁIY — De hiszen én nem veze­tek zálogházat. — Kérem, uram, ne utasítsa vissza! Nagyon kérem! Na­gyon nagy szükségem van ezekre az árukra! Az öreg he­gedű biztosan többet ér, mint három schilling. Elfekszik holnapig a felső üres polcon. Kérem, tegye meg nekem. — Rendben van — egye­zett bele a boltos. — Bár el­vileg nem adok hitelt, önnel kivételt teszek. VII. A munkás átadta a boltos­nak a hegedűt, megkérte, hogy vigyázzon rá, óvatosan helyezze a polcra. Fogta a kis csomagot, még egyszer meg­köszönte a tulajdonos udva­riasságát és elment. Mister Tomlmson visszatért az üzlet mögötti szobába. De nem volt sokáig nyuga­lom a kis boltban, mert is­mét megszólalt a csengő, és egy nő lépett be, hogy kü­lönféle apróságot vásárodon. Aztán ismét jött két vásárló. Majd megint vásárolt valaki. Az egyik pillanatba*» egy nagyon elegánsan öltözött férfi energikusan lépett be az üzletbe. Kifogástalan öltözete művészre emlékeztetett. — Kérem a legjobb levél­papírt — hangsúlyozta a fia­talember. Tomlinson úr néhány cso­mag levélpapírt helyezett a pultra. — Nincs önnek jobb? Ilyen szerény a választéka? — te­kintett körbe a vásárló. A kereskedő megmagyaráz­ta a vásárlónak, hogy a le­vélpapír a legjobb fajtájú, de a fiatal művész úgy tett, mintha nem is hallaná, mert a tekintete a polcon heverő hegedűre tapadt. — Érdekes hangszer — je­gyezte meg. — Ilyen eredeti­en kidolgozott hegedűnyakat még nem láttam. Mire Tomlinson úr észbe kapott volna, a fiatalember a pult mögé lépett, levette a hegedűt a polcról, figyelme­sen megnézte, majd áliához illesztette, és a vonót végig- húzogajta a hegedű húrjain. — Nagyszerű hangszer, de nincs felhangolva. A harma­dik húrt feltétlenül ki kell cserélni. Nagyszerű hegedű, ismerem — jegyezte meg — mert magam is zenész va­gyok. Egy vagyont ér. Tíz ilyen üzletet vehet ön ezért a Stradiváriusért. — Mit mond? — csodálko­zott a kereskedő. — Ezer font lenne az értéke? A művész fölnevetett: — Ön tréfál, ezer font? Ennyit én is adnék érte gon­dolkodás nélkül, bár szegény vagyok. Ez a hegedű tízszer, ha nem húszszor többet ér. Egyedi darab! Stradivárius, a legjobb korszakból. Nem tu­dom, hogy van-e a világon tizenöt ilyen hangszer, bár a múzeumokban és a leghíre­sebb hegedűművészeknél ka­talogizálva van. Háromszáz eredeti Stradiváriusról tu­dunk. A többi az jobb vagy rosszabb utánzat, a nagy mes­ter tanítványainak munkája. Még egyszer ismétlem, önnek kincs van az üzletében. Ilyen hegedű, ilyen hegedű! Ször­nyűség így tok nélkül tartani a polcon. Bársonyba kellene csavarni, és tűzálló szekrény­ben tartani. Tomlinson úr szinte elsá­padt a hatástól., Gépiesen is­mételte : — Tízezer font, tízezer... A fiatalember még egyszer megtekintette a hegedűt. Megpróbált a belsejébe is be­tekinteni. Valamit figyelme­sen vizsgált, és hirtelen győz­tesen felkiáltott: — Hát nem mondtam! A belsejében van a bizonyítási szám és a dátum Stradivárius mester aláírásával. Tessék megnézni! A kereskedő abba az irány­ba nézett, amerre a művész mutatott Valóban, a hegedű belsejében látni lehetett akis felragasztott papírlapot. Volt ott valami felírva, de a »Stradivárus« nevet minden nehézség nélkül el tudta ol­vasni. A hegedűművész roppant lelkes lett: — Ha lenne pénzem, azon­nal megvenném öntől ezt a hangszert. Egy ilyen hegedű biztos siker! Hírnevet és pénzt jelent Éppen néhány nap múlva lesz koncertem Edenburgban. Ha ott ezen a hangszeren játszhatnék! Be­vallom önnek őszintén, ez lesz az én első szólóestem. Eddig mint első vagy másodhegedűs játszottam a zenekarban. Sajnálkozva tette le a he­gedűt a pultra. Óvatosan be­csavarta a flanell-pokrócba, és visszatette a helyére. Egy pillanat múlva azt mondta: — Van egy ötletem. A mi zenekarunkkal ma este kon­certezik a világ egyik leghí­resebb hegedűművésze, Ye­hudi Menuhin. Ez az ember végtelenül gazdag Egy fellé­péséért több ezer fontot kap. Jól ismerem, mert a tanítvá­nya voltam. Tudom, hogy -négy hangszere van. Két Stradivárius, de a későbbi időszakból, és két Amati he­gedű. De egyiket sem tudom ehhez a kincshez hasonlítarii. Biztos vagyok benne, hogy Menuhin mindent elkövet, hogy megszerezze ezt a kin­cset. És én jutalék fejében megkérem a művészt, enged­je meg hogy ezt a hegedűt vigyem a hangversenyemre. Biztosan nem utasítja el ké­résemet. — Ez a hegedű nem eladó! — jegyezte meg Tomlinson, — Hogyan? Minek önnek ilyen értékes hegedű? — Van egy lányom. Hege­dülni akarom taníttatni. — Tanuljon, de nem tízez­ret érő hegedűn. Kár tönkre­tenni tanulással egy ilyen he­gedűt. Ez nagy művész szá­mára való. És csak nagy mű­vész tud érte jó árat fizetni. Ha ön gyűjtőnek akarja ef-i adni, még ha állami gyűjte­ménybe is, sokkal kevesebbet kap érte. (Folytatjuk) fejlődésregény fellelhető ele­mei biztosítják: hogyan lesz a felekezeti iskolákban nevel­kedő kamaszlányból ateista. Rokonszenves az, hogy nevel te­tősének pozitívumait nem ta­gadja meg de kritikával áb­rázolja azokat az éveket. Hát­térként — a családregény jellemzőit felhasználva — odarajzolja famíliájának leg­izgalmasabb életsorsú alak­jait, életfordulataikkal a kort megmutatva. A történelem ugyanis sorsokban személyer sül meg. önmagát keresi a műszer« zője egy adott társadalomban. Belső kiteljesedése ugyan függvénye a külső keretek­nek, az azonban már az egyén, a személyiség sajátos­sága, hogy kinek mennyire sikerül az önmegvalósítás. Azt is mondhatnánk, hogy az ön­megvalósítás regényét olvas­suk. Beke Katóban van vala­mi eredendően életigenlő al­kat, mint a sokgyerekes csa­ládokból jöttékben általában. »Istennek furcsa ízlése van. Minél kellemetlenebb valami, annál üdvösebb; s minden gyanússá válik, ami örömet ad... Az ember azonban természetének megfelelően szereti a világot, és utál szenvedni« — ismeri föl, s ez lesz alapja szellemi metamor­fózisának. Mély, szépen zengő gordon­kahang — egy furcsa szere­lem — emléke szól a műből. Embert gazdagító, be nem teljesedésében is tartalmas, és életre szóló kapcsolat ez, mely nem végződik a féitré- fásan »judeobolsevistának« jellemzett férfi halálával! E2 a szál az - intellektualitás szintjén is teljesebbé teszi a könyvet. A másik gazdagító elem az eredet-tisztelet, a vállalt pátria megvallott sze- retete. Ritka szép vallomása ennek a mű, szinte már Sütő András-ian teljes» Nem könnyű olvasmány. Néhány csikorgó rész teszi próbára türelmünket: a túl­nyújtott, egyszerűbben is el­mondható fejezetek. De egé­szében sikeres küzdelem ta­núságtétele Beke Kata kisre­gény terjedelmű írása, me­lyet Pécsi Gábor sokatmondó fedélgrafikáiával tett közzé a Magvető Kiadó. Minden bi­zonnyal a népszerű és gyor­san elkelő sorozat egyik leg­igényesebb vállalkozása ez a kötet, mely karácsony előtt látót napvilágot, s nem is akármilyen művek társaságá­ban, hiszen ugyanakkor je­lent meg, amikor Trifonov A másik élet, Hernádi'Gyula Az elnökasszony, Diggelmann Én és a falu című könyve. L. L

Next

/
Thumbnails
Contents