Somogyi Néplap, 1979. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-07 / 5. szám
* a napon kitartóan " ” ásott -u fo gödrömben. Nem Tolt- nagy beszédű az öreg. és nem is volt feladata, hogy egész nap mellettem nyomja az ásó rugóját De hát tett már ilyet máskor is Pista bácsi, Nem is tűnt feL Bizonyosan siettetni akarja a dolgot hogy mielőbb földbe kerüljenek a venyigék. Vagy mit tudni, miért? Hanem, hogy a szél elől az árokba húzódunk rágyújtani, azt mondja: Nyilván nekem már ez az utolsó ver-----r nelésem. — Ide Jutunk mindannyian, ha megérjük. — Nem is étről van szó. Mert aki nem akar megöregedni, annak fiatalon kell meghalni. Így aztán válogathatunk a vadban. De mondom: nekem január elsejével kitellett Mit mondhatok én erre? Nekünk is kitelik, ha kitelik. Ilyenkor megpróbál okosan hümmögni az ember, és aztán döfjük az ásót mert nagyon sok venyige megfázhat ha ellustáljuk a dolgot. December elején már olyan csalfa az idő, hogy egy éjszaka megfordítja a szelet Az pedig, ha elkezd dudálni, elfagy a százezernyi bujtás. De az öreg nem mozdult Elszáradt ágdarabbal piszkálta kiszolgált csizmája talpát Látszatra minden gondjával mozdulatait kísérte, aztán, mintha meg sem állt volna a beszédben, folytatta: — Tudod, hogy nekem kitellett terád gondoltam. Már hogy legyél te a brigádvezető. A vezetőség is megmondta, hogy úgy válasszak embert a bandámból, hogy lyuk ne maradjon utánam. Tégedet figyellek régen. Nyolc esztendeje e.**’ütt öltögetjük a földet ráct gondoltam. Ismered már itt a rögöt a fákat is mind kitanultad, a munkát nem féled, hát azt gondoltam... Hát mit szólnál te ehhez? E n erről sem *wSMam semmit mert egyszeriben kékítős lett előttem a világ. De nem az örömtőL Mert azt még az én féleségem sem tudja, hogy én... én... De ezt az asz-_ szonynak sem kell tudni, mert kiutálná magát belőlem. A kerek világon senki sem tudja. De minek mondjam. Nem jártam iskolába. Hol tanultam volna? Amikor éreztem, hogy tudnom kellene, akkor már késő volt Akkor már szégyelltem... Kinevetnek! Másra nem is volt gondom egész életemben. És más takrrgat- nivalóm sem volt egész életemben. Csak az, hogy az emberek meg ne tudják. Én- rajtam ne kacagjanak, énrám ne mutogassanak, hogy analfabéta! Énelőttem ez a szó majd olyan fekete, mint az, hogy rablógyilkos. És Pista bácsi sem tudja, hogy én csak a nevem rajzolga- tom alá a papíroknak. Számolni azért tudok, mert azt megtanulja az ember akkor is, ha bújócskát játszik gyerekkorában. De a brigadé- rosnak írnia kelt Meg néha felolvasni a vezetőség intézkedéseit És én inkább megszökök innét de nem mondom meg, hogy nem vagyok HjvUc fé«r «tán ;k*£L «tanene- kuljefc fanét mert nem tudom betűre kormányozni m ceruzát! Feszített normára röhögnének körül az emberek, és azt mondanák, nézzétek, ez egy analfabéta. Betyárul tekertem az eszem, hogy most ebből hogy másszak ki. 'Mert ha azt mondom, hogy nem, a vezetőség megkérdi, hogy miért Kényszerüljek hazugságra? Vagy nevettessem ki magam? Inkább húzzanak föl! AZ EXKOCSIS Hogy énrám ujjal. IHát mindenki azt hiszi, hogy egy harminckilenc éves ember ... Hát manapság az a ritka, ha valaki nem tud biciklizni; azt is kinevetik. Pedig soha _ életemben nem volt egyéb ’ takargatnivalóm. Fájlaltam, meg fájlalom is én. De hát hol tanuljam meg? A feleségem is tud olvasni. No, nem nagyon töri vele magát mert van egyéb gondja is. Ügy kerültünk össze, mint az ujjam. Én harmincegy éves koromig kocsis voltam. ista bácsi meg azt mondja, hogy legyek utána a brigadéros. De hogy legyek én hrigadéros, amikor sem az írásnak, sem az olvasásnak nem vagyok tudója? Hogy ez milyen betegség, azt manapság kevesen, tudják. Csak a rádióból hallom, hogy vannak még az országban, akik ebben a bajban hemperegnek. Mert a rádiót megfülelem erősen. Nékem abból kell megtudnom mindent A fülem után megyek. Meg észnél is kell lennem, hogy azért a rakétakorban el ne adjam magam a butaságommal, amit nagyon szégyellek. Amúgy nem felejtek én el semmit, amit egyszer megfog a fülem. Sokszor felmérgesedek, mert az emberek mindent lefirfcai- nak. Amerre néz az ember, mindenütt betűk; plakátok, táblák, könyvek, újságok Nekem fejből kell tudni az utcaneveket mert táblákról nem tudom lebűvölni, hogy merre is járok. És a buszokra is írás után tud az ember felszállni. Írás nélkül már Tápéra sem lehet kijutni. Mert annyi busz van, hogy nem tudom, melyik merre fordítja az orrát A lakásunkról nem tudja meg senki, hogy itt a bajszos analfabéta. Üj konyhabútorunk van. Meg reka- mién hálunk. Világít a fölsője. Az emberek szeretnek mindent leirkálni, és elolvasni. Mintha mindenki az ellenségem lenne. Mintha a hátam mögött súgdosnának. Mintha minden titokban menne. Azért dolgoztam, mint az állat, hogy szép lakásom legyen, hogy különb lakásom legyen, mint száz olvashitudónak. A nevemet megtanultam leírni, mert apámat is úgy hívták, mint engemet. Lerajzoltam a nevét Azt behunyt szemmel is akármi alá odarajzolom. , .Mert száz . könyvbe is be- lelestem, .rde csak mérgesebb nyl az nem is Igaz,' hogy as olvasni tudók azt mind Ismerik. És Pista bácsi azt mondja, hogy legyek én a brigádvezető. Nem, nem maradhatok itt a gazdaságban. Ügy néznének rám, mint az állatkerti apamajomra, amikor éppen veri a feleségét És kacagnának. Nini, ez az ember analfabéta ! Az emberek szeretnek a másik számlájára röhögni. Pénzbe sem kerül. Január else______________ jével én is le- - számolok, aztán. valamerre átteszem a posztot. Nehéz lesz. Itt már tudtam, kitől keli tartsak, kinek mit ________ mondhatok. ————— mióta Pista bácsi azt mondta, hogy legyek en a brigadéros utána, úgy rágom magamat éjszakánként mintha öltem volna. Miért van az, hogy ebben a betűtudó világban kireked az ember, akárha falakkal lenne körülrakva? Analfabéta vagyok! És senki sem tudja. De nem is tudja meg senki. És december 9-én, soha nem felejtem el azt a napot, már nem tudtunk a földben dolgozni. A szerszámokat istápoltuk, én meg egyre nézegettem a szépen alvó fák kékjét, mert tudtam, hogy nékem innét menekülnöm kell. Pedig szerettem ezt a munkát, értettem is. Azért akarnak brigádvezetőnek. Menekülnöm kell, utolsó módon, mint a svábbogárnak, ha rávilágít a lámpa. Hát miért kell, hogy úgy érezzem magali? Miért nincs, aki felírná a bajomat, mint a receptet, és kész? Sorra szedtem ismerőseimet. Kinek mondhatnám meg ... Senkinek. Mindenki kacagna. Azt mondaná, hogy nahát Pedig nekem senki se mondja, hogy nahát, még ilyet! Az asszonynak is pengettem, hogy elpártolok a gazdaságtól. Nem nagyon tapogatta az okát. Mert mondom, nagyon rideg foglalkozás ez. Mindig az ég alatt tesz-vesz az ember. Elmegyek már tető alá, valahová. Muszáj nékem őrökké a földet nyögetni, ázni-fázni? K ocsis koromban éveken át hordtam a tüzelőt egy öreg tanítónak. Annak a képe is az eszembe szökkent egy ilyen álmatlan éjszakán. Akkor is nyugdíjas volt és magányos. Soha nem éreztette velem, hogy én kocsis vagyok. Mindig megkínált valamivel. Le is ültetett, és nem fél, hogy ruhámtól piszkos lesz a huzatos szék. És beszélt hozzám, mintha a rokona lettem volna. Csak olyankor rebbent ki beszédéből, amikor a lovak rángatták unalmukban a kocsit Soha nem ütött vállon, és nem mondott kedveseket, de éreztem, hogy ez az ember valamiért szível engem. Annak elmondanám, ha még él. Az nem nevet kii Meg az ki is nevethet Ö egyedül kinevethet De 6 megért engem. • • © Január másodikén zsinórírással szedtem sorba a fean- datagok nevét. Kicsit remegett a kezem, de hát harminckilenc éves ember keze remeghet, az ásó nyelétől is.'vNem? Kitárt karok. Gustaw Zemla szobra. A lengyel művész alkotásaiból n emróg Budapesten a Műcsarnokban nyílt kiállítás.) Bolya Péter MŰTÉT 1. BEVEZETÉS — Lacika hol mászkál? — cikázott a főműtősnő hangja a folyosón. Kertesi, a műtőssegéd elő- mászott az autokláv mellől, ahol a hátát melegítette és tejet iszogatott a másnaposság ellen. — Itt vagyok, Hédi nővér. — Fenje meg a borotvát, aztán Bányai, kettőharminc - kilenc! — vezényelt a főműtősnő. Kertesi megadóan indult a műszerszekrény felé; elő a borotva, a fenőszíj. _ Kertesi fen, komoran, lendületesen, aztán előkotorja a borotvaszappant meg az alumíniumlavórt, és indul, •hogy altesti bórbélyraester- ré változzon az urológia osztály 239-es. szobájába;!.. 2. ELŐTÖRTÉNET Az érettségi után Kertesi összes tulajdona egy sikertelen egyetemi felvételiről szóló értesítés volt. Egy ideig föl-alá sétált a pesti utcákon, aztán egy ismerőse biztatására betegszállítónak jelentkezett a K. utcai kórházban. Pontos munkája és riadt eleganciája következtében hamarosan »kiemelték«: műtőssegéd lett az urológián. Megismerkedett1 a személyzettel: Hédi nővérrel, a fő- műtősnővel, aki valamikor apáca volt, a haja ősz, de ezt alig-alig látta valaki, hiszen Hédi nővér talán még álmáiban is viselte műtősnői fejkendőjét; a többi három műtősnő jóval fiatalabb, a műtétek szünetében otthoni történeteket és pikáns ügyeleti kalandokat meséltek egymásnak, amelyeknek nem egyszer Pali, az idősebbik műtős volt a főhőse. Pali, aki mokány bajuszkájával, egybeszabott alakjával és ehhez idomuló fehér műtősingével legalább olyan kedvelt volt az orvosnők körében, mint a ápolónők vagy a kevésbé roggyant takarítónők között. Kertesi is Pali útmutatása alapján dolgozott. Feladatai közé tartozott a műtétesek előkészítése és szállítása, a kötszermosás, a sterilizálás, a műtő takarítása, valamint Ica nővér vigasztalása (a legfiatalabb műtősnőt csalta a férje, s ezért Ica riadt volt és ügyetlen, és már nemcsak a főorvos ordítására rezzent össze, hanem a beteg nyögésére is. így történhetett, hogy néha Kertesi vállán sírta ki magát, és azt bizonygatta, hogy előbb-utóbb elhagyja a szakmáját, ugyanígy a férjét is, és óvónő lesz egy hegyvidéki faluban). 3 AZ ELŐKÉSZÜLET Kertesi — a frissen megfent borotvával és egyéb kellékekkel fölszerelve — benyitott a 239-esbe. — Bányai — mondta halkan. Sovány arc fordult feléje az ablak melletti ágyon. — Én vagyok. Kertesi az ágy mellé állt, és szorgalmasan szappanozni kezdte Bányait — Mikor lesz? — kérdezte (illik beszélgetni a vendéggel; ő is mindig & fociról cseveg, ha a fodrásznál bo- rotváltatja magát). — Tizenegykor — felete Bányai. — Mi a baj? — folytatta Kertesi, gondosan forgatva a pamacsot — Rák. Az ecset megállt Kertesi kezében, aztán újra megindult — Maga mióta van Itt? — kérdezte Bányai. — Két hónapja. — Kertesi a borotváért nyúlt, kipróbálta a körmén. — És... megfelél? — Bányai hangja suttogó volt Kérdés: — Miért ran enerffiahiány? Felelet: — Azért, mert nem elég dinoszaurusz pusztult el ahhoz, hogy a testükből származó olaj kitartson 2040-ig. Kérdés: — Miért nem csináljuk azt, hogy több dioszau- ruszt öldösünJc le, betemetjük őket, hogy aztán elrothadva olaj váljék belőlük? Felelet: — Azért mert « környezetvédők nem engednék leölni a dinoszauruszokat. Ez védett faj. Kérdés: — No és a faleve- L’Jc, meg egyéb növényzet? Miért nem temetjük azt a földbe, hogy több olajunk legyem? Felelet: — Azért, mert egymillión! év kell hozzá, hogy olaj váljék belőle. A legtöbb ember nem akar olyan soká várni. Kérdés: — Mi történt azzal az olajjal, amelyet AtaszkáArt Buchwald energiaügyi kiskáté bői kellett volna kapnunk, és amely függetlenített volna bennünket a Közel-Kelettől? Felelet: — Azt az olajat Japánba szállítják, mi pedig azt az olajmennyiséget kapjuk meg, amelyet egyébként Japán kapott volna a Közel- Keletről. Kérdés: — Nem hoz ez minket még inkább függő helyzetbe a Közel-Kelettel? Felelet: — Nincs kommentár. Kérdés: — Mit óhajt tenni Carter elnök az energiaválság megoldására? Felelet: — Erkölcsi háborút akar vívni ellene. Kérdés: — Hogyan vívják az erkölcsi háborút? Felelet: — Ügy, hogy megadóztatják a benzin)elhasználókat. Az elnök gallononként öt centtel emeli a benzin árát, míg csak az emberek meg nem unják és kevesebbet nem használnak belőle. Kérdés: — Nem lesz ez nagy teher azoknak, akik munkába menet használják az autójukat? Felelet: — Azok visszatérítést kapnak, feltéve, hogy nincs benzinszlopáló óriás autójuk. Kérdés: — Először is kitölti az Adóhivatal 19876-os Energiakérdőívét, feltünteti a nevét, címét, társadalombiztosítási törzsszámát, és az eltartott családtagok számát, ahogy ez (t c) paragrafusban szerepel. Ezután adja össze a kocsi súlyát az elfogyasztott benzin súlyával, és az összeget ossza el a kocsiban található hengerek számával. Ezt szorozza meg a havi jövedelmével, de előbb levonja belőle a városi és állami adókat, ahogy ez a javított Energiakérdőív 8. oldalán található. Ezt az utolsó számot végül is vezesse be a 3. oldalra, a 6. B sorba, és I vonja le belőle születésének dátumát a 6. C sorban. Ha a | kitöltött kérdőívet április 15- | ig benyújtotta, akkor a Energiatörvény értelmében vagy 50 dollár visszatérítést kap, vagy 200 dollár pénzbüntetést, de az utóbbi ellen természetesen fellebbezéssel lehet élni. Kérdés: — Vajon hasznot húznak az olajtársaságok az elnök tervéből? Felelet: — Csak olyan mértékben, hogy annyit kapnak majd az olajukért, amennyit jelenleg az OPEC-nemzetek- nek fizetünk. Kérdés: — Felmegy tehát az olaj ára? Felelet: — Felkel a nap reggelenként? Zilahi Judit fordítása ZELK ZOLTÁN Kassák Lajos anyja Kassák Lajos anyja: Istenes Erzsébet — olyan, mint egy verssor, úgy szól, mint az ének. Másfél évig voltam ágyra járó nála, szobájában hárman háltunk, ő kint a konyhában. Söprű, dézsa, teknő sürgették az álmát, várták mikor ébred — Szalmazsákon alvó, teknő fölé hajló Istenes Erzsébet. KÁROLYI AMY ßz ardeatini barlang valahol vannak, valahol mint anyjában a gyermek vörös falon, sötét falon valahol dörömbölnek kérik az életnek felét a kétharmadát kérik mi a sötétben valahol gyümölcsléién _érik éretlen szirom, meg nem élt szín, íz és hang és forma gyűlik és telik valahol a meg-mem-éltek sorsa — Igen, Azaz. 11 Igen. — Kertesi most nézett először Bányai arcába. Kerek szemek, negyven év körüli arc, ráncolt homlok, izzadt- ságcseppek, vékony száj. — Egyetemre akar menni? — szólalt meg Bányai. — Igen. — Sejtettem. Sok sikert! — Még nem vettek föl. — Fel fogják venni. Csend. — Készen vagyunk — mondta rekedten Kertesi. , — Köszönöm. — A viszontlátásra! — Minden jót! Kertesi hóna alá vette « lavórt, benne a pamacsot, a borotvát, a szappanos vizet, és kiment a kórteremből. 4. KÖZJÁTÉK I Pali jött le a műtő elő-' terébe; fütyörészett, Kertesi a pamacsot mosta. — Mi van, Laci mester, kisokos? — Te... Milyen műtétje lesz Bányainak? — kérdezte Kertesi. — Finom. Elveszti a férfiasságát. Mindenestül, édesapám. Pali újra fütyörészmi kezdett, aztán hirtelen abbahagyta. Kertesire nézett, el- komorodolt. 5. A MŰTÉT | Kertesi tplta be a műtőbe az elkábított Bányait. A beteg cserepes ajkakkal feküdt a hordágyon. Aztán fölnézett, megismerte Kertesít. — Hány éves maga? —' — Tizenkilenc leszek — mondta Kertesi. Bányai a műtőasztalra került. Pali elhelyezte, lekötözte. — Minden oké lesz. Bányáikéin. — Pali a beteg fölé tolta bajuszos, nőbolond arcát. Kertesi félrehúzta Palit; — Te, ez tudja, hogy mi lesz vele? — Régen. Koczor doktornő volt a »fejnél« a műtőbe, magas. fekete hajú nő, kék szemekkel. Ott állt Bányai fejénél, simogatta az arcát, néha megmérte a vérnyomását, a pulzusát. — Indulhatunk? — kérdezte a főorvos. Kertesi Koczor doktornő mellett állt, Bányai arcát figyelte. — Apró szúrásokat fog érezni, aztán semmit, esetleg húzást, nyomást — súgta Bányai fülébe a doktornő. — Szike! — horkant a főorvos. Műszercsengés, utasítások, Kertesi fölnéz a világos műtőablakra. — Hogy van? — hallatszik Koczor doktornő hangja. Bányai nyöszörög, aztán fölemeli a szemét, az orvosnőre néz... — Maga ... Maga nagyon szép nő... — suttogja. — Nem ezt kértem! — süvölt a főorvos, és csengve csapódik a padlóra a műszer. Kertesi indul, hogy 'ölvegye. Tóth Béla
