Somogyi Néplap, 1979. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-05 / 3. szám

A biztos bentmaradás tudatában A Tafoi Videoton oő) röp­labda együttesének múlt évi értékelésekor ezaei fejeztük be a gondolatsort': »-Az idén még magasabb célokat tűztek maguk elé: a vezetők és a játékosok a 8—10. hely eléré­sére is képesnek tartják a je­lenlegi csapatot« S most, a bajnokság-végi számvetés azt mutatja, hogy a gárda nem Foci nagypályán és kicsiben Általános Iskolában tanítot­ták: számtanban nem szabad összehasonlítani a körtét az almával. Azt hiszem, a nagy­pályát sem szabadna a kicsi­vel. Mégis, a folyamatosság felrúgat velünk minden bölcs szabályt. Mert immár évek óta szinte minden kísértetie­sen ismétlődik a hazai labda­rúgó berkekben: csapnivaló bajnokság, levezetőként te­remtorna, később alapozás, bi­zakodás (a fiúk annyi kilomé­tert futnak, hogy azzal egy gépkocsit lehetne bejáratni) s mindezek után döntetlen, ve­reség, vagy győzelem, az el­lenfél erejétől függően. Vál­tozatlanul unalmas a játék, .az ürességtől konganak a sta­dionok, s változatlanul emel­kednek a labdarúgó szakosz­tály támogatására fordított (a patronáló ágazat, vállalat, in­tézmény dolgozóitól elvont) összegek.' Mindez így nem folytatható. Ha ' fontosnak tartjuk a gazdaságtalanul ter­melő üzemek felszámolását, akkor előbb-utóbb hasonló rendszabályokat kell életbe léptetni í a gazdaságtalanul gazdálkodó £ szakosztályoknál is. Igazba sport nem lehet, és ne is legyen nálunk üzleti vállalkozás. Éppen ezért meg­engedhetetlen, hogy néhány ember öncélú játszadozása miatt százezreknek ne jusson megfelelő felszerelés, létesít­mény. A labdarúgóknak nem maradhat más választásuk: vagy színvonalas bajnokságot teremtve visszahódítják a fi­zető közönséget, vagy marad­nak a mai szinten, de már e szinthez illő anyagi támogatás mellett _ ... Tagadhatatlan,' a kispálya méretei, szabályai különböz­nek a nagyobb pályáétól. De a játék szellemének itt is, ott is ugyanannak kell lennie. A közelmúltban éppen ezért ag­godalommal figyeltük a Győr­ben történteket melyeket a televízió közvetített Egy csa­pat gólt esetleg gólokat lőtt a mérkőzés elején. A játé­kosok a vezetés birtokában azt hitték, hogy ők a jobbak, a meccset már megnyerték, s mérkőzés hátralevő része csu­pán már formaság. És ez nem kispályás betegség. Visszala­pozva az elmúlt évek statisz­tikáját, kiderült hogy váloga­tottunk az elmúlt tíz évben 17 mérkőzést vesztett el vagy adott döntetlenre vezetése után. Hasonló példát a labda­rúgó világbajnokságon is lát­tunk. Csakhogy amíg mások képesek vesztett állásból újí­tani, addig a statisztika sze­rint: a magyar válogatott az elmúlt tíz esztendőben mind­össze négy (0 mérkőzést nyert meg úgy, hogy előzőleg az el­lenfél vezetett i < r . ■> A tévé mundlaJ összefogla­lójából láttuk, micsoda iszo­nyatos küzdelem folyik a lab­da megszerzéséért, megtartá­sáért Szomorúan summáz­tuk: nemzetközi kupamérkő­zéseket, válogatott találkozó­kat kell követnie a tv kame­rának, hogy a nézők milliói azt lássák, amit bajnoki talál­kozókon szeretnének látni, A mi NB I-ünkben a csapatok játék és küzdelem helyett 90 percet töltenek a pályán, s egy bizonyos előny megszer­zése után nem nagyon eről­tetik magukat, hiszen a meccspénz ugyanannyi 1:0-ás és l^iO-ás győzelmekkor. Hiá­ba az évek óta ismétlődő In­telem: ami itthon elég a so­ványka győzelemhez, az nem­zetközi szinten a döntetlenhez is kevés — a labdarúgók rossz diákként befogják fülüket, és úgy lazsálják le a mérkőzé­seket, ahogy tudják. Mind­ezért felelősségre sem vonha­tók. Az iskolában a nebulók 1-től 5-ig osztályozhatók. Mert ott van viszonyítási alap. A labdarúgásban nehezebb el­lenőrizni a tudásanyagot. A néhány éve bevezetett köve­telményrendszer lényegében arra jó, hogy egy-egy vesztes meccs után elmondhassuk: a vereség ellenére játékosaink távolugrásban, egy- és tízper­ces futásban jobbak ellenfe­leiknél. Ráadásul a követel­ményrendszer megosztotta a szakvezetőket. Egy részük ki­állt mellette, mondván: az előrelépés egyetlen biztosíté­ka. Mások szerint az erő meg­öli a technikát, semmivé teszi a magyarokra jellemző szelle­mességet. Az csak egy-két edzőnek jutott eszébe, hogy a kettőt (erőnlétet és technikát) egyformán lehet fejleszteni. A játékosok arcán látszott, hogy egy-egy helyzetben micsoda erőfeszítéssel döntöttek, hogy vajon ésszel, vagy erővel old­ják meg feladatukat. Sajnos, mire eljutottak a helyes vá­laszig, 'addig a labda többnyi­re az ellenfél birtokába ke­rült A mrafra együk legtarko­sabb meghatározása: célsze­rű és ésszerű emberi tevé­kenység. Nos, a labdarúgásunk irányítói elérték céljukat: csapatunkat bevezették a VB 16-os döntőjébe. Az ésszerű­ség azt kívánta volna, mind­ebből a sikerből gyűjtsünk erőt a későbbi összecsapások­ra. Mégis, ennek ellenkezője történt A mtmdíalon való részvétel nemcsak erőinket emésztette fel, hanem tartalé­kainkat is. Ez nem kis mér­tékben köszönhető a szemlé­letnek, mely szerint nálunk a győztes csapat mindig Jól, di­cséretesen küzdve, vagy el­szántan játszott Nálunk az eredmény befolyásolt véle­ményeket az értékeket is hoz­záigazítottuk. A futball szín­házának rendezői a szórvá­nyosan elhangzó tapsból az egész előadást értékelték si­keresnek. Az MLSZ Űj elnöksége egy vesztes háború utolsó három csatája előtt kapta meg ki­nevezését Csapatunk az Eu- rópa-bajnokságon elbukott (csodákban ne reményked­jünk), az új cél nyilvánvaló: egy egységes olimpiai gárda kialakítása és felkészülés az elkövetkezendő világbajnoki selejtezőkre. Ahhoz persze, hogy a magyar labdarúgás megújhodjon, sok mindennek meg kell változnia. Elsősor­ban talán a szemléletnek. Horváth Kálmán Egy jelenet a somogyi rangadóról. igazolta az előzetes várako­zási. A Tabl Videoton ugyan­is a 12. helyen ' végzett, s mindössze négy mérkőzésen sikerült nyernie. A tervezés volt magas, vagy a lányok nyújtottak keveseb­bet a 'képességeiknél ? Takács Tibor szakosztályvezető el­mondta, hogy az előzetes szá­molgatásoknál tervezett 4—5 győzelemből 4 »►bejött«, s az I elsődleges cél, a bentmaradás ' is megvalósult Hogy előbbre lépniük nem sikerült, annak több oka is van. A Kőszeg és a Mosonmagyaróvár gyenge­ségével annyira »»kilógott« a sorból, hogy a tabiak a bent­maradás biztos tudatában ké­szülhettek hétről hétre. A sportolók így nem teljes erő­bedobással, kissé lazítva ját­szották végig a bajnokságot Ráadásul a tavaszi felkészü­lésük sem úgy sikerült, aho­gyan azt eltervezték. . Hajba Dezső edző ugyanis katonai szolgálata miaitt szeptemberig nem irányíthatta a csapatot. Ez az edzésmunkában és a mérkőzéseken egyaránt meg­mutatkozott Nem sikerült nyerniük az újonc TÍagykamizsai Olajbá­nyász, a Bp. Postás és a Ganz Villamossági SK ellen hazai környezetben sem, némileg váratlan volt viszont a 'Szé­kesfehérvári Volán felett ara­tott győzelmük. Ezen a talál­kozón igen szervezett és jó játékkal szerezte meg a gár­da a bajnoki pontokat A töb­bi győzelem mind olyan volt, amire már a tervezésnél is számították. A megyeszerte röplabdabá­zisnak számító Tabon megle­pő gondok foglalkoztatják sportág vezetőit. A női után­pótlás a legjobb úton j halad arrafelé, hogy ■ néhány év múlva megszűnjön. Ugyanis a középiskolában ebben a tan­évben végez az utolsó gim­náziumi osztály, a szakközép­iskolába pedig csak fiúk jár­nak ... így az általános isko­lában végzett lányok legtöbb­je elmegy tanulni a községből, s ez nagy gondot okoz majd az ifjúsági csapat megszerve­zésében. Persze, ahol három (s hamarosan talán még több) testnevelő szereti a sportágat, minden bizonnyal megtalál­ják majd a megoldást. Bizta­tó jelek már most Is vannak: megkezdték a Videoton Gyár­egységében a toborzást, s a már dolgozó nők köpött kere­sik azokat a fiatalokat, akik hamarosan az NB II-ben is mégállhatják a helyüket. A szakosztályvezető a múlt évi keretből egyetlen játékos nevét sem emelte iki. A kö­rülményekhez képest minden­ki jól dolgozott, s amikor iga­zán kellett, meg is. állta vala­mennyi játékos a helyét. Per­sze az előrelépéshez az egész csapatnak nagyobb erőbedo­básra lesz szüksége. Sportlétesítményeik a kö­vetelményeknek jói (megfelel­nek. Az öltöző bővítését az őszre befejezték. Utazási és anyagi gondok szierencsére nem nehezitették a helyzetü­ket. Előbbre jutásukat, eredmé­nyeiket saját magúiétól vár­hatják — s várják. Gy. L. Sporthírek A Dunaújváros labdarúgó­csapata pénteken az NDK-ba utazik, három mérkőzésre. Vasárnap mutatkoznak be a Cottbus vendégéként, majd ’kedden és csütörtökön is pá­lyára lépnek. • • • A Bp. Honvéd kézilabda- csapata Premnitz-ben, a he­lyi Chemie együttesétől 23:19 (10 ül) arányban vereséget szenvedett. A magyar BEK-résztvevő válogatottjai nélkül játszott A világ ökölvívó szervezet (WBA) Muhammad Alit, a nehézsúlyú világbajnokot ne­vezte 1978 legjobb ökölvívójá­nak. Ugyanekkor Ali Los Ange­lesben nyilatkozott Kijelen­tette: késiül január 17-re, 37. születésnapjának megünnep­lésére, de nem készül újabb mérkőzésre. Pillanatnyi dön­tése: visszavonul. Negyven úttörő a sítáborban Kaposvár hat általános Is­kolájából negyvenen vettek részt a december 27-től ja­nuár 3-ig a Magas Tátrában rendezett városi úttörő sí tábo­rozáson, A városi KESZ-lbizotteág se­gítségével idén minden gye­reknek tudtak sílécet adni, s ez is hozzájárult ahhoz, hogy valamennyien megtanultak haladó szántén síelni. Néhá­nyat» annyira »►belejöttek«, hogy a táborozás végére már a sífelvonót is használták. Élményekben, izgalomban nem volt hiány. Az időjárás »•szeszélyeibe fogadta« őket: három napig esőben síeltek, majd egy nagy hóvihart is átéltek, amely váratlanul tört rájuk. Az egyik reggelen a mínusz 25 fokos hidegben az autóbusz is csak igen nehezen indult be. A táborozás nemcsak sport­élményekkel gazdagította a gyerekeket. Kirándultak Za- kopánéba és Késmárkra a t a transka -köti i nai szállás-, helyről. Síelni Zdiárba, a leg­1 nagyobb kezdőpályára jártak, de kipróbálták a tátralomnici és a tátrafüredi lesiklókat is. A táborozás jó alapokkal látta el a résztvevőket arra, hogy itthon is folytassák ezt a téli sportolást, hiszen Kapos­vár környékén van néhány síelésre is alkalmas domb. Például a Ha-ngárdomb, vagy a még jobb adottságokkal rendelkező, a központtól mintegy 8 kilométerre levősi- monfai tető, melynek lejtése és kifutója a tátrai kezdőpá­lyákéval vetekszik. JANUÁR A Nap kel 14 nyngsrik 1UI Arakor. A Hold kel iua, — nyugszik —Arakor. 5 PÉNTEK Simon A várható időjárás: Eleinte változóan felhős Idő, elszórtan havazás­sal, hózáporral, majd délnyugat felől beborul aa ég és sok helyen várható havazás. Mérsékelt, több felé megélénkülő, majd időnként megerősödő éa keleti, délkcleUre forduló szél. Az Időszak máso­dik felében kisebb hófúvások. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 8—mínusz 13, a legmagasabb nappali hő­mérséklet ma, pénteken: mínusz 2—mínusz 1 fok között lesz. Magyar tudósok szovjet elismerése Világhírű növónynemesítő, illetve szelekciós elméleti és gyakorlati munkásságuk, va­lamint a magyar—szovjet tudományos együttműkö­désben vállalt úttörő szere­pük elismeréseként a szovjet össz-szövetségi Lenin Mező- gazdasági Tudományos Aka­démia tiszteletbeli tagjává választotta Tamássy István akadémikust, a kertészeti egyetem tanszékvezető egye­temi tanárát, az MTA agrár- tudományi osztályának elnö­két és Rajki Sándor akadé­mikust, az MTA Martonvá- sári Mezőgazdasági Kutató Intézetének igazgatóját, a FAO magyar nemzeti bizott­ságának elnökét. — 1 milliárd 240 millió fo­rint forgalmat ért el a me­gyei iparcikk-kiskereskedel­mi vállalat 1978-ban. Ez 140 millióval több az előző évi­nél. — Tervszerűen halad a Dunai Vasmű tízmilliárd fo­rintos konverter-acélmű be­ruházása. Látványos szere­lésre került sor tegnap: be­emelték az acélmű 70 méter magas konverter csarnoká­nak főtartóját. A 320 tonna súlyú, 60 méter hosszú és 20 méter magas acélszerkezetet három darabban, különleges emelőberendezéssel illesztet­ték a helyére — Három somogyi fotós munkáját szerepelteti a Nép­művelési Intézet a Fotómap- pa című vándorkiállításon, mely a Latinca művelődési központban nyílt meg A fo- tóklubok legjobb képeiből összeállított anyagban Juhos Nándor, Tóth Béla és Csonka Béla egy-egy fotója látható. a MÁV felhívása Az Európában dúló viha­rok miatt a nemzetközi vo­natok több órás késéssel köz­lekednek. A MÁV arra kéri a közönséget, hogy a külföldi utazás előtt érdeklődjön a közlekedés lehetőségeiről. Magyarországon a viharos időjárás több vonalon meg- ' rongálta a vezetékeket, auto­mata berendezések hibásod- tak meg, ezért egyes belföl­di vonatok is késésekkel köz­lekednek. — Értesítés. A Kaposvári Városi Tanács V. B. igazga­tási osztálya értesíti a lakos­ságot, hogy a Magyar Nép­hadsereg alakulatai 1979. ja­nuár 15-től 31-ig éjjel-nap­pal éleslövészetet hajtanak végre a sántosi katonai lőté­ren. Kérjük a város (község) lakosságát és az erdészet dolgozóit, hogy a fenti idő­ben a lőtéren, a lőtér bizton­sági területén ne tartózkod­janak, mert tilos és életve­szélyes. A biztonsági őrök felszólításának tegyenek ele­get. A mai ügyeletes: Luthár Péter Telefon: 11-510, este 8-ig. » 80 évvel ezelőtt, 1899. Január 5-én született, és tavaly októberben hunyt cl Alexits György Kossuth-díjas akadémikus, nemzetközi hírű matematikus, aki elsősorban a valós függvénytan, valamint a konstruktív függvénytan és az ortogonális sorok elméletének problémáival foglalkozott. Egyik televíziós interjújában a matematikus hivatásáról így vallott: »A mi dolgunk az, hogy az összefüggéseket ké­pességeinkhez képest feltár­ni igyekezzünk.-« ö azonban kommunista tudós volt, akit nemcsak a matematikai össze­függések világa érdekelt, ha­nem a társadalomé is. Húsz­évesen lépett be a KMP-be, s a Tanácsköztársaság idején tagja volt a nagyváradi direk­tóriumnak. Az ellenforradalom őt is emigrációra kényszerí­tette, s csak 1929-ben térhetett haza, hogy középiskolában ta- nárkodjon. 1944-ben letartóz­tatták, a dachaui koncentrá­ciós táborba hurcolták, de a felszabadulás után teljes len­dülettel vett részt a tudomá­nyos közélet újjászervezésé­ben. Az iskolák államosítása­kor közoktatásügyi államtit­kár, majd a tudományos ta­nács főtitkára, s egy esztendőn át a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára volt. Mun­kássága elismeréseként sok magas kitüntetésben részesült; köztük a Kossuth-díjban és az Allami-díj első fokozatában. Kutató intézetek napja Az ez évi gazdasági fej-' 1 esetésekről tanácskozást és szakmai napokat tartanak a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen január 12—19-ig a mezőgazdasági kutató inté­zetek részvételével. Kiállítá­son mutatják be az intézetek az V. ötéves terv során, el­ért jelentősebb kutatási ered­ményeiket. Az állattenyész­tési kutatások napja, melyen a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola is részt vesz, ja­nuár 17-én lesz. — Kódexek kincsei címmel ad műsort az Ars Renata Együttes február elején hét somogyi városban és nagy­községben. A Virágh László vezette együltes az Országos Filharmónia harmadik ifjú­sági hangversenyén magyar, olasz, francia műveket mu­tat be a fiataloknak. — Tavasz címmel Vargha Balázs szerkesztésében új válogatás látott napvilágot a Móra Kiadónál Csokonai Vi­téz Mihály verseiből. Az il­lusztrációkat Balogh Péter készítette. y — Áramszünet bénította meg tegnap, a déli óráktól Kaposváron a vízmű sántosi szakaszának tíz kútját Emiatt a város nagy részén zavar volt a vízellátásban. — Az Autóközlekedési Tanin­tézet személygépkocsi-vezetői tanfolyamot indít Kaposváron. Jelentkezés január hó 19-ig Ka­posváron, a Berzsenyi u. 2. sz. alatt. (150256) — Értesítjük a lakosságot és a közületeket, hogy január 7-én Kaposvárom országos állat- és kirakodó-, valamint autó-motor- vásár lesz. (40080) — Az Autóközlekedés! Tanin­tézet megyei iskolája értesíti t. ügyfeleit, hogy marcali kiren­deltségének új címe: Széchenyi u. 20. szám. Ügyfélfogadás min­dennap 14-től 16 óráig, hétfő éa szombat kivételével. (150226) — Értesítjük a Rákóczi film­klub bérlettulajdonosait, hogy a január 6-i előadás elmarad. So­mogy megyei Moziüzemi Válla­lat. (41032) — Horgászok! Akik a fogási naplót leadták, a csekken 220 Ft-ot fizessenek be. (Fonyódszl- getiek 660-at.) Balatoni jegy 17­tói lesz. atom

Next

/
Thumbnails
Contents