Somogyi Néplap, 1979. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-21 / 17. szám
Előkészületi mérkőzések Döntetlen a Rákóczi, győzött a Táncsics Mint1 hírül adtuk, tegnap egy időben két előkészületi mérkőzés volt Kaposváron. A Rákóczi pályán a PMSC, a Cseri úton pedig az Olajbányász volt az elleniéi. A vágyam csak ennyi Vannak gyermekkori álmok, amelyek sohasem teljesülnek. Akadnak persze olyan kiskorban, született, vágyak, melyek később sem változnak, sőt egyre erősödve meghatározhatják egy-egy ember sorsának további alakulását. A csapongó képzelet a huszadik század ifjait már nem a kirár lyi trón, a hadvezéri rang felé sorolja, sokkal prózaibb törekvések szabják meg a jövő útját. Tudós, mérnök, műszerész, sőt sokan már iskolás korban »kikötik«, hogy ők a sportnak szentelik életűiket. Ezek közé tartozott Nagy Lajos, a balatonlellei Spartacus technikai vezetője. Harminchat éves, s mindig a labdarúgás töltötte ki a szabad idejét, ö is — mint annyian ■— a grundc'lvon kezdte, majd a aöld gyepen folytatta. »Kar-1 r^rje« Nagykanizsán indult, ahol — mimt mondta — négy feledhetetlen évet töltött el a jelenlegi Olajbányászban. 1967-ben érikezett Somogyba. Karódon lett játékos edző, majd egy évvel később már a lellei színekben kergette a labdái. Egyaránt játszott • csatárt es középpályást. Viszony1 lag korán — huszonnyolc éves korában — akasztotta szegre a stoplis cipőt A vándorévek után először érezte igazán, hogy otthonra lelt. A szeretet és a ragaszkodás ott hatalmasodott el benne,. hogy sem á labdarúgásnak, sem Balaton- lellének nem tudna többé búcsút mondani. Ez alakította további életútját: A visszavonulás azonban nehéz volt. Hiányzott az öltözők sajátságos levegöjé, továbbra is benne volt az a feszültség, amely egy-egy mérkőzés előtt hatalmába kerítette mint játékost. Köztük lenni, velük örülni és szomorkodni — és tenni értük, hogy semmi se ossza meg a figyelmüket a mérkőzések előtt — fogamzott meg benne a gondolat Mi tagadás, nagyon örült, amikor fölkérték, hogy legyen a labdarúgó szakosztály vezetője. Egy éve sem volt, hogy abbahagyta a játékot, ő aztán igazátft ludLu, hogy mit kell tennie. Barát és vezető lett egyszc-> melyben. Igyekezett mindig a játékos es^evej. gondolkodni. »Én mindig labdarúgó-párti voltam, gondjaikhoz, egyéni óhajaikhoz is így közelítettem« — mondotta.. A sportö-, lók ezt rögtön megérezték. A szürke hétköznapoivon gyakran kopoglak ajtaján. Bizalmas bcszelgeések, jótanácsok es béki ige tosen közepette teltek el hosszú hónapok és évek. Csali szavakkal azonban nem lehet tartós tekintélyt szerezni. Nagy Lajos elsősorban a tettek embere volt. A vegyesipari ktsz gépkocsivezetője — köszönet a munkahely megér- l lsének — mindig úgy tudta irányítani a dolgait, hogy jutott idő a sporttevékenységre Lelkes szavai után már nem kételkedtem, amikor büszkén említette, hogy nincs szabad ideje. Hogy valaki így nyilatkozzon, alihoz valóban nagyon kell szeretni a sportot Az eszmecserénkéi hallgató sportvezetők egyhangúan állították: ha Nagy Lajos nem volna, akkor meg kellene 'keresni, mert ilyen emberek rjél- kül nincs igazi sportélet. • — Januártól decemberig Triódig akad munka. Azóta sem kevesebb, hogy technikai vezető lettem. Az utazás, az. étkezés, a' jegypénztár, az igazolások, a jegyzőkönyvek szervezése, készítése mind az én feladatom. És hány megyei egyesület tud még évi húszezer forintot felmutatni a pártoló tagság díjfizetéséből? Ez sem volt kis feladat. — Mit szól a család ehhez? — Bizony a hozzájárulási* nélkül nem menne. Én nyolc éve' nem hiányoztam mérkőzésről. Ez 262 találkozó — megannyi vasárnap és ugyanannyiszor korábban »bekapott« ebéd. Szerencsére a feleségem szintén imádja a labdarúgást, s ő nemcsak megértő, har.em legtöbbször velem tart. Nálunk a foci még nem okozott konfliktust. ,— Miként érzi, megbecsülni a munkáját? Bódis lesből lő, de így sem talált a kapuba. — Már korábban a Hazafias Népfront plakettel jutalmazott társadalmi munkámért, nemrégiben |pedig a megyei sporthivatalban megkaptam az OTSH elnöke . által adományozott »Kiváló társadalmi munkáért« járó kitüntetést. , — Elégedett? — Igen, azért persze van egy vágyam. Szeretnék itthon bajnoki vacsorán részt venni. Jutási Köbért Rákóczi—PJVISC 0:0 Kaposvár, 600 néző. V.: Pa- zaurek. Rákóczi: Málics (Horváth), — Deákvári, Gulyás, Petrák, Csorba — Bódis (Németh), Kanyar, Zcntai — Murai (Cza- bula), Boross (Duschák), Marcsók. PMSC: Katzirtz (Fidler) — Iványi, Tapaszti, Pál — Kincses, Lutz, Dárdai (Torna), Ló- rincz (Dohány) — Kardos, Nagy (Lingl), Varga. Az évszakhoz képest kellemes időben, jól előkészített játéktéren játszották a találkozót, melyen mindvégig érződött, hogy a csapatok még a felkészülés elején tartanak. Az első .negyedórában a Rákóczi próbálkozott többet, meddő fölényét azonban a kapu előtt nem tudta gólra váltani. Csorba 25 méteres, erős szabadrúgása volt az első igazi esemény, ezt Katzirtz szögletre tolta. A másik oldalon az elcsúszó Gulyás mellett Nagy tisztán tört kapura, de mellégurított Szünet után mindkét csapat több játékost cserélt. Jobbára ezután is a mezőnyben folyt á játék. A kapusoknak alig akadt védeni-valója. Mindkét oldalon erőtlen próbálkozásokat lehetett csak látni. A játék a közönséget nem szórakoztatta, de az időszak célkitűzését megfelelően szolgálta. Jók: Csorba, Bódis, Petrók, illetve Tapaszti, Lutz, Varga. J. R. Táncsics SE—Olajbányász 3:1 (2:1) Cseri pálya V.: Molnár. Táncsics összeállítása: Kőiéi (Ágoston) — Sdrál (Bara), Jokl (Bolla), őri, Kecskés — Erdős, Hódost (Veres), Szilágyi (Nagy) — Baumholczer, DaJca (Meskó), Bántó. Síkos, jeges talajon játszották a mérkőzést, melyet végig jó iram jellemzett A körülményekhez jobban alkalmazkodó Táncsics játéka folyamatosabb volt és megérdemelten szerezte' meg első előkészületi mérkőzésén a győzelmet. Góllövők: Baumholczer (2), Hódost illetve őri (öngól). Jók: Baumholczer, Jokl, Kecskés, Erdős, illetve Beák, Balogh, Kelemen. Perényl György Sporthírek Megkezdődtek a próbájára1 tok azokon a vasútvonalakon, amelyeken az 1980. évi XXII nyári olimpiai játékok idején a külföldi vendégeket szállítják majd a Szovjetunióba. Nyikolaj i Konarjev közlekedési miniszterhelyettes a Pravda tudósítójának elmondta, hogy jelenleg 24 óra alatt 7 nemzetközi vonatpár érkezik, illetve indul Moszkvába, az olimpia idején azonban további kilenc kényelmes szerelvényt állítanak forgalomba — elsősorban a határállomásokról, s ezek végig »zöld utat« kapnak. Különleges olimpiai vonatok — szám szerint 80 — közlekednek majd Franciaországba, az NSZK-ba, Finnországba, Olaszországba, Jugoszláviába, Ausztriába, Belgiumba, Hollandiába, Dániába, sőt valószínűleg több más országba is. Ezenkívül jelentősen megnövekszik majd a forgalom azokon, a vasutakon is, amelyeken olyan össz- szövetségi városokba " lehet utazni, amelyek' olimpiai események színhelyei lesznek. A Philadelphiában rendezett atlétikai versenyen a 60 yar- dos gátfutásban az amerikai Renaldo Néhamiah és Greg Foster '6.95 mp-cel ú.i fedett- pályás világcsúcsot állított fel Egyszerre értek a célba, egyikük sem volt elégedett. — Nagyon rosszul Indultam, vertem egy gátat is, nem figyeltem Fosterra — mondotta Néhamiah. — Néhamiah volt az esélyes, őszintén megmondom jobb eredményre számítottam. Egyet elárulhatok: Néhamiah az óriási lehetőségek embere. Két vereséget szenvedett a Bp. Spartacus a nemzetközi kézilabda-tornán. A magyar együttes, előbb a lengyel War- sawianka csapatától kapott ki 14:11 (6:6) arányban, majd a Dynamo* Berlintől is kikapott, itt az eredmény 22:17 ,(7:8) a berliniek javára. Buenos Airesben a várakozásnak megfelelően óriási érdeklődés mellett került sor a Forma—1-es világbajnoki futam előtti szokásos hivatalos edzésre. Meglepetésre remekeltek a franciák, a pénteki edzések alapján az első három helyen állnak. A legjobbnak Patrick Depailler bizonyult. Nem ment a nagy ászoknak, Andretti hatodik Fittipaldi 9. Hunt 21., Lauda pedig 26. Depailler kilométer- állaga 204.157 km/óra. A 19 éves Marina Sziszoje- va 186 cm-es ' eredménnyel nyerte a fedett pályás versenyt női magasugrásban. Ez a téli idény legjobb eredménye a világon. Kubában bef éleződött a nagy érdeklődéssel kíséri »Playa Giron« ökölvívó torna. A Belgrádban világbajnoki címet szerzett öt kubai ökölvívó közül Horta, Herrera Gomez és Stevenson megszerezte az első helyet, de a félnehézsúlyú világbajnok Sorjának nem sikerült a győzelem. A legjobb kubai ökölvívók a február 11-én Havannában sorra kerülő Egyesült Államok elleni összecsapásra készülnek. Ez lesz a negyedik viadal a két ország legjobbjai között. . Az Egyesült Államokba készül a szovjet ökölvívó egyik csoportja, január 23-án pedig egy másik gárda Moszkvából Indonéziába utazik. * * + Szombaton kilenc városból rajtolt a 47. Monte Carlo ral- lye mintegy 250 gépkocsiból álló mezőnye. Az autók legnagyobb ellenfele a jég. a havas .utak. A rallve részvevői Rómából, Bad Homburgból, Almeriából, Koppenhágából, Varsóból, Lausanne-ból. Monte Carlóból, Londonból és Párizsból indulnak. A küzdelmek pénteken fejeződnek be. * * • Vége a sok alkudozásnak, találgatásnak. A 27 esztendős Kevin Keegan, Európa »1978. évi legjobb játékosa, megújította szerződését a Hamburger SV-vel. Kevin Keegan egyévié, 1980. június 30-ig hosz- szabbította meg a szerződését a Hamburger SV-nél. A hamburgi vezetők nyilatkozata szerint Keegan aláírásával óriási csatát nyertek, hiszen a fél világ szerelte volna megszerezni a kitűnő játékost. « • • Erősít a Derby County Tommy Docherly menedzser bejelentette, hogy megszerzik Ste Wickset, a Chelsea középhátvédjét. ... Tovább tart a tél Hollandiában és Belgiumban, használhatatlanok a pályák. A holland és a belga labdarúgó szövetség úgy határozott, minden hétvégére tervezett bajnoki mérkőzést elhalasztanak. Hollandiában már harmadik hete nem játszanak a kemény tél miatt, Belgiumban decem- tbcr 17-e óta szünetel a játék. MAI műsor, Cslky Gergely Szfnbix 13 órakor: SZEGET SZEGGEL. Gárdonyi-bérlet. Kaposvár, Vörös Csillag de. m 11 órakor: RUSZALKA MESÉJE. Du. 3 órakor: APACSOK. Du. 5 és este 7 órakor: TÚL A FELELMEN (13). Szabad Ifjúság du. 4 órakor: JEREMY. Du. 0 és este 8 órakor: HELGA (16). Latinca Tiknszinliáz du. léi 6 órakor: FANTOZZI (14). Rákóczi mozi du. 4 órakor: EGY LÁNY CHICAGÓBAN (14). Siófok de. 10 órakor: FERDY HANGYA KALANDJAI. Du. 5 és este 7 órakor: DETEKTÍV KÉT TŰZ KÖZÖTT (14). Nagyatád du. 3 és este fél 8 órakor: NEVELETLENEK (16). Marcali de. GAWEIN ÉS A ZÖLD LOVAG. Este A MAGAS, SZŐKE FÉRFI VISSZATÉR. Barcs délelőtt: VADNYUGATI MACKOKALAND. Este: KIHAJOLNI . VESZÉLYES (14). TELEVÍZIÓ Budapest 1. 8.05: Idősebbek is elkezdhetik . .. 3.10—0.15: Mindenki iskolája. 0.15: Óvodások íilmmüsora. 9.35: Magyarország állatai. 9.45: pengető.' 10.05: Kamerával hetedhét országon át. 10.20: Hírek. 10.26: Alpesi si világkupa.. 11.20: Tizenkét, hónap. Szovjet meseíilm. 12.40—13.05: Italia múzeumaiban. 14.28: Műsorismertetés. 14.30: Gusztáv és a virtus. 14.35: Tüzoltókocsit veszünk. 15.35: Alpesi sí világkupa. 16.20: Reklám. 16.25: Nótaszó. 10.45: Mogador lakói. 17.30: Műsorainkat ajánljuk. 17.55: Lehet egy kérdéssel több? 18.23: Reklám. 18.35: A Közönség- szolgálat tájékoztatója. 18.40: Esti mese. 13.50: Idősebbek Is elkezdhetik... 19.00: A hét. 20.00 : Hírek! 20.05: Smog-riadó. NSZK-film. 21.30: Sporthírek. 21.40: A telelőn. Az opera tévéváltozata. 22.00: Hírek. Jugoszláv tv 11.08: így láttam Kodályé 11.47: RátiáAaoánháa. Puskin* 1KW : Hírek. 13.03: Mflsortaraarta&a- A bolygó’- hollandé HáresnMvonásos opera. 15.18: tfj tóra atomoséin kbói. 15.48: Slágerlista. IS.Mr'ngy pálya vonzásában. 16.39: V] lemezeinkből. 18.10: Kiss András és Szűcs Lóránt szonátaestje. 20.00: A Berlini Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. 21.38: Műveltséggel szabadságra. 22.18: Opcraegyüttesek. 23.05: Zenei panoráma. 23.30—11.40: Hírek. Időjárás. PÉCSI RADIO 17.00: Hírek — Vasárnapi kívánságok — Mikrofonstaféta — M-io: Szerb-horvat nyelvű műsor. »0.15: Német nyelvű műsor. 20 00—».00: Kívánságműsor a hazai és a külföldön élő németeknek. H O LNAPI ‘ * f'•■‘V- '.N^í , mm Csflcy Gergely Sztahá« M» óTikkor : FILHARMÓNIAI HANGVERSENY. 13 órakor: Nagykanj- má n: SZEGET SZEGGEL. Kaposvár, Vörö* Csállax 5 órakor: APACSOK. Bate 7 ór«**>r FILMBARÁTOK KÖRF.: JAT*K AZ ALMÁÉRT (16). Szabad Ifjúság du. 4 órakor: veszélyes ZÓNÁBAN. Du. 6 éa «#te I érakor: A RENDŐRNŐ fii). DaJDoa Ida mozi du. 6 órakor: fl» VELEM VOLT ALIBABA. Siófok rate 7 órakor: A MAGAS. SZŐKE FÉRFI VISSZATÉR. Ma reá*: LUCKY LADY (t«>. Bar««: FANTASZTIKUS KOMÉDIA, TEUCVTZJÖ Jugoszláv tr „ 17.10: Magyar nyelvű tv-naptó. 17.45: Brana bácsi orfeuma. 13.00: Barátom — Jakob Pi ki. ll.lS: Családi élet. 18.45: Szervusztok, fiatalok. 19.15: Rajzfilm. 20.00: Az 1978- as év legsikeresebb tévédrámái: Az út. 21.35: Kiválasztott pillanaté 21.40: Mozaik. 22.40: Balettmüsor. 9.00: Barázda. 10.00: Mágnes. 10.30: A fekete nyíl. 11.oo: Népi muzsika. 11.30: Földművelőknek. 12.30: A tudás — vagyon. 13.40: Stúdió 07t. 14.10: Szálljon a léggömb. 15.25: Vasárnap délután. 19.15: Rajzfilm. 20.00: A nyolcadik ofíenziva. 21.00: Útirajzok. 21.50: Zenei album. 22.05: Sportszcmle. Osztrák tr 10.25: Közvetítés Kitzbü hétből: Sí vb. 15.25: Lányoki Lányok! Lányok! Zenés film. 17.00: Képeskönyvben lapozgatva.. 17.30: Pinocchio. 17.55: Jó éjszakát; gyerekek! 18.00: Seniorklub. 19.00: Vasárnapi osztrák képek. 19.30: Tv- híradó. 19.-50: Sporthírek. 20.15: Péter és Tillie. 21.50: Sporthírek. 22.00: André Mairaux útinaplója. KOSSUTH RADIO 6 **: Hírek. 8.05-^7.20: Kellemes vasárnapot! 7.20: Múzeumi híradó. 7.23: Táguló szemhatár. 7.54: A Kö- zönégszolgálat tájékoztatója. 8.00: Hírek. 8.05: Útközben. 8.10: Öt kontinens hét napja. 8.25: Hallgatóink figyelmébe! 8.26: Népdalok. 8.55: Zenés reklámturmix. 9.00: Kulturális magazin. 10.00: Hírek. 10.03: Útközben. Í0.08: Félek, de nem nagyon. Rádiójáték. 10.51: Reklám. 10.56: Pomádé király új ruhája. 11.36:-Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 13.00: Tiszta szívvel. 13.10: Színészek daljáték- és zenésjáíék-fel vételeiből* 13.41: Kozmosz. 14.01: Uj Bach-lemezeinköől. 14.40: Pillantás a nagyvilágba. 15.00: Hírek. 15.05: Útközben. 15.10: Reklámkalauz. 15.12: A Rougon-Macquart család. 16.07: Mi a titka? 17.00: Hírek. 17.05: Útközben. 17.10: Azt beszélik... 17.40: Színes népi muzsika. 18.15: Hol volt, hol nem volt. . . 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Hírek. 18.40: Útközben. 18.45: Sporthírek. 18.50: Rádiószínház. Az ördög ügyvédje. 20.58: A zene nem ismer határokat. 21.43: Teresa Berganza operaáriákat énekel. 22.00: Hírek. 22.10: Sporthírek. 22.15: Magyar előadóművészek. 22.53: Arturo Toscanini Cssjkovsz- kij-műveket vezényel. 24.00: Hírek. 0.10: Filmzene. 0.25: Himnusz. 0.30: Vízj elzőszolgálat. PETŐFI RADIO 6.53: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: A református egyház félórája. 7.30: Lehotka Gábor Buxtehu- tíe-müveket orgonái. 7.54: Torna. 8.00: Hírek. 8.03: Mit hallunk? 8.30: Miska bácsi levelesládája. 9.00: Tömegsportnap a jégen. 10.25: Hírek. 10.23: Vasárnapi koktél. 11.58: Jó ebédhez szól a nóta. 12.55: Tündér Ilona. 13.45: Időjárás- és vízállás- jelentés. ^4.00: Reklámparádé. 14.05: Híres zenekarok albuma Í4.30: Hírek. 14.33: Táskarádió: 15 30: Jelenidőben. 16.00’: A vasárnap sportja. 16.35: Hírek. 16.38: Útközben. 16.40: Reklám. 16.45: Ötórai tea. 18.00: Magyarok Svájcban. 18.30: Hírek. 18.33: Boros Lajos népi zenekara játszik. 19.00: L,e- ányvásár. 19.40: Szellemi térképolvasás. 19.50: A country-muzsikáról. 20.20: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 20.30: Hírek. 20.38: Sporthírek. 20.38: Sokféle. Szórakoztató irodalmi magazin. 21.38: örökzöld dallamok. 22.36: Régi magyar muzsika. 23 00: Hírek. 23.10: Big-band-felvételekből. 24.00: Hírek. 0.10: Idegen nyelvű vizjelző- szolgálat. *. MŰSOR Osztrák tv tO.OO: Iskolatévé. 10.80: Intimitások. 17.00: Gyermekműsor. 17.5&: Jó éjszakát, gyerekek! 18.00: A svájci Robinson család. 18.30: Mi. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-hír- ado. 20.00: Hétfői telesport. 21.00: Petrocelli. Filmsorozat. 21.45: Hírek. 21.50: Esti sportműsor. KOSSUTH RADIO 4.25-7.99: Jó reggelt! 8.W: Wire*. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: a ma! nap kulturális programjából. 8.2s>: SO Vörös Sári és Solti Károly nótákat énekel. 9.00: „Barlangomba bűvölt .. .” 9.10: A hét zeneműve. 9.40: Óvodások műsora. 10.60: Hírek. 10.05: Nyitnikék. 10.35: Boccaccio. 11.40: Az élet komédiásai. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35> Válaszolunk hallgatóinknak. 12.50: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. 14.22: Dilaudid. Novella. 14.45: Tamássy Zdenkó dalaiból. 14.54: Édes anyanyelvűnk. 15.00: Hírek. 15.10: Adottságok — lehetőségek. 15.23: Képek és jelképek. 15.58: Hallgatóink figyelmébe. 16.00: Útközben. 16.05: Verdi operáiból. 17.00: Hírek. 17.07: Reklámkalauz. 17.10: Van új a Nap alatt! 17.25: Színes népi muzsika. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Mai könyvajánlatunk. 18.28: Hall- gaitóink figyelmébe! 18.30: Esti magazin. 19.15: A sárga tetefon. Hangjáték. 29.00: Töltsön egy órát kedvenceivel! 21.00: Van egy üres órája? 22.00: Hírek. 22.15: Sporthírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: A Berlini Rádió szimfonikus zenekaréinak hangversenye. 24.00: Hírek. 0.10: Koncz Tibor tánodalai- ból. 0.25: Himnusz. 0.30: Vizjelző- szolgálat. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggpll zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: KÜrmecke.cs Ncdbal operettjeiből. 8.55: Slágermúzeum. 9.50: Geszti szerelem. 10.00: Zenedélelőtt. 11.55: Pillanatkép. 12.00: Bbross Lajos népi zenekara játszik. 12.30: Hirek. 12.33: Kis mágyar néprajz. 12.38: Tánczenei koktél. 13.25: Fúvósátiratok. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Keltőtől ötig... 17.00: Show-hajó. 17.30: ötödik sebesség 18.30: Hírek. 18.33: Zeneközeiben. 19.20: Reklám. 19.25: Daloló, muzsikáló tájak. 19.50: A szerelmi élet kultúrája. 20.30: Hírek. 20.33: Senki többet? Harmadszor! 21.50: Randevú. 23.00: Hírek. 23.15: Offenbach operett jel bői. 24.00: Hírek. 0.10: Idegen nyelvű vízjelző- szolgalat. 3. MŰSOR 8 00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.08: A vadorzó. 9.00: Iskolarádió. 9.30: A bronzlovas. 9.51: Brahms- felvételekből. 11.00: Hírek. 11.05: Leonard Bernstein vezényli a New York-i' Filharmonikus Zenekart. 12.50:. Bárdos Lajos népdalkórusaiból. 13.00: Hírek. 13.05: Műsorismertetés. 13.07: Operarészletek. 14.08: Schönberg: Guerre-dalok. 16.05: Láttuk, hallottuk... 16.30: Huszonöt perc beat. 16.55: Corelli és Bach kamarazenéjéből. 17.28: Fehér éjszakák. 17.55: Egészségünkért! 18.00: Duola vagy semmi. 19.00: Hírek. 19.05: Iskolarádió. 19.35: Mozart összes zongoraversenyei. 21.19: Tenoráriák. 22.00: A hét zeneműve. 22.30: Egy óra dzsessz. 23.30: Hírek. 7.00: A pécsi stúdió szerb-horvát nyelvű műsora. 7.30: A pécsi stúdió német nyelvű műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.07: Handel-művek. 9.50: Dzsesszfelvételekből. 10.10: Uj zenei újság. 11.00: Hírek. U.03; Műaorajánlat. nyelvű műsor. PÉCSI RÁDIÓ 17.0«: Hírek — Hang-adó — 1§«: Dél-dunántúli híradó. 18.30: Szerb- horvát nyelvű műsor. 19.30: Nemei