Somogyi Néplap, 1978. december (34. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-01 / 283. szám
N éh* üzeni nekünk a lengyel drámairodalom Kaposvárra is. Aírozcle egyfelvonásosait a Csikjr Gergely Színházban játszották először Magyarországon. Choinskit is ez a társulat fedezte fel a magyar színpadnak az Éjszakai történet című darabjával. Krucz- kowski A szabadság első napja című drámáját szintén láttuk Kaposváron, s az adaptáló Andrzej Wajda személye révén félig-meddig »lengyel produkció« volt Dosztojevszkij Ördögök-je. A többé-kevésbé rendszerességgel megrendezett színházi műhelybeszélgetések hajnalba nyúló témája a tavalyi évadban a lengyel színház volt. A folyamat nem szakad meg: ebbon az évadban mutatják be Gombrowicz Esküvő című színpadi művét. A lengyel színház és zene ünnepe, bemutatósorozata kezdődik ma, s tart 10-ig hazánkban. De ez azt is jelenti, hogy egész évadban jelen lesz a lengyel drámairodalom és muzsika 'a magyar színpadokon, koncenttermekben. Huszonegy színművet adnak elő; ezek közül ötöt lengyel rendezők állítanak színpadra. A József Attila Színház Grocho~ wiak Örült Gréta című drámáját, a Vígszínház Gombrowicz Operettjét, a miskolci társulat Choinski ... távollétében című groteszkjét máris játssza. Bemutatkozik majd a varsói Powszechny Teatr, Magyarországra látogat a Jelena Gora-i társulat, Pécsen szerepel a poznani színház, a Radnóti Irodalmi Színpad krakkói társulatot lát vendégül az évadban. A lengyel drámairodalom és színházi élet olyan gazdag, hogy nem vállalkozhatunk bemutatására a teljesség igényével. összegezésünk tehát hiányos, inkább az érdekességek, a különlegességek szintjén akar képet adni a témáról. Számadat: Lengyelországban jelenleg ötvenkét drámai színház működik, hetvennégy színpaddal. Közülük huszonhat tájelőadásokat is tart. Évente átlagban háromszáznyolcvan bemutatót — húszezer előadást — tartanak, nyolcmillió néző előtt. Ez a nagyon jelentős színházi élet a második világháború után vett új irányt, s A lengyel színház • • Ünnepi körkép teljesedett ki. Egész sor új »teatr« nyílt Az első bemutatókat a nemzeti repertoárból válogatták. Boguslawski A krakkóiak és a hegylakók című művét Lcdzban játszották, Ciprian Kamii Norwid Kulisszák mögött-jét Torukban, Juliusz Slnwaski Lilla Venedáját a varsói Teatr Polski megnyitóján, Wyspians- ki Menyegzőjét szinte minden színpadon. 1947-ben már Shakespeare-tesztivált rendeztek; a külföldi klasszikusok között azóta is megkü - lönböztetett helye van Sha- kespeare-nek, nincs olyan évad, hogy több művét ne adnák lengyel színpadokon. A Tanácskozás az egészségnevelésről Az életmód gyógyításáért fesztivált — több más színházi találkozóval együtt — azóta is rendszeresen megrendezik. Mint ismeretes, néhány évvel ezelőtt Shakespeare Ahogy tetszik című színművével a Csiky Gergely Színház is szerepelt Varsóban a Nemzetek Színháza rendezvényen. A háború előtti neves művészgárdához — olyan tagjai voltak, mint Jan Kreczmar, Ludwig Solski, Elzbieta Bar- szeczewska stb. — csatlakozott a középkorú generáció és a kezdők nemzedéke: Gustaw Holubek, Tadeusz Lomnicki, Aleksandra Slaska és mások. Oj hangot, színt, sőt minőséget jelentett a későbbiekben Kazimierz Dejmek, Marek Okopinski, Jerzy Grotoiuski. Henryk Tomaszewski, Jozef Szajna, Tadeusz Kantor, Andrzej Wajda belépése, s már dolgozik az új nemzedék is, melynek tehetséges tagja Maciej Brust. Egészségügyi előadók tanácskozására került sor tegnap Kaposváron, a Fegyveres Erők Klubjának nagytermében, A konferencián csaknem kétszáz, egészség- ügyi ismeretterjesztéssel is foglalkozó orvos, gyógyszerész, ápolónő és védőnő jelent meg. Az egészségnevelés eredményeiről, gondjairól és feladatairól dr. Varga Levente, a Somogy megyei Tanacs egészségügyi osztályának vezetője tartott előadást, A beszámolót vita követte. »Ha többet nevelünk, kevesebbet kell gyógyítanunk« — mondta néhány évtizede Fodor József, a neves higiénikus. És. a szentencia ma sem idejétmúlt, sőt, a környezeti ártalmak növekedése, a munkaritmus és a munkahelyi feszültségek fokozódása, az élvezeti cikkek elterjedése miatt időszerűbb, mint valaha. De mit tehetnek, az egészségügy szakmai munkával túlterhelt dolgozói e »rémek« elriasztásáért, a bajok megelőzéséért? Melyek a sajátos somogyi vonások, és milyenek lehetnek a felvilágosítás módszerei ? Nézzük! Kezdjük az egészségügyi felvilágosítás egyik központi területénél, a születendő utódok életének és testi-lelki épségének megóvásánál! Nyilván az életmóddal összefüggő élettani okok játszanak közre abban, hogy Somogybán a csecsemőhalandóság jóval magasabb az országos állagnál: 27 ezrelék. Igaz, a témáról tartott előadások száma az elmúlt években a kétszeresére növekedett — a Szülők iskolája kurzusait tavaly a várandós asszonyok több mint egyharmada látogatta — a veszélyeztetettség falca mégsem csökkent. Az első tanulság tehát: a ?züvebb pátriánkban élő egészségügyi szak HERNESZ FERENC Ahogy Jerzy Sokolowski I HÉTVÉGI TÁJOLÓ egy tanulmányában meghata- ----------------------------=-------r ozta, a sikerben a repertoárnak nagy szerepe volt. A műsor alapjait a lengyel és a világirodalom klasszikusai adják, melyek körülbelül az évi bemutatók felét jelentik. Kiemelkedő helyet foglal el a repertoáron belül a mai lengyel drámairodalom. Az avantgarde és a kísérleti színházak is új nézőpontokat, formákat és tartalmi változásokat hoznak a színházi eleibe. Ezt a színbáztípust általában a több színpaddal rendelkező, nagy színházak kisebb termeiben vagy a kisebb vajdasági színházakban lehet megvalósítani.. A lengyel klasszikusok közül Slowacki, Mickiewicz, Stanislaw Wyspianski, Boguslawski művei nagy közönséget vonzanak, csakúgy, mint à legrégibb darabok, melyek sorát Kazimierz Dejmek rendezése, a Legenda a dicsőséges feltámadásról és a József élete nyitotta meg. Képünkön Mikolaj Rej József élete című művének varsói Nemzeti Színház-beli előadásrészlete látható. A repertoár jelentős részét tehát e művek alkotják'. Az utóbbi tíz év nagy felfedezése — jobban mondva, újrafelfedezése — Stanislaw Ignacy Witkiewilz (Witkacy) volt Az 1884-ben született szerző a színházi avantgarde előfutárának tekintendő. Műveit világszerte játsszák. Legismertebbek: a Vízityúk, Az anya, Az őrült és az apáca, az Egy kis udvarházban. Magyarul 1973-ban láttak napvilágot. Witold Gombrowicz nevét már említettük. Az 1904-től 1969-ig élt író a lengyel irodalom groteszk irányzatának jelentős képviselője, az antidráma megteremtője. Jarry Übü királyával rokonítható Yvonne, burgundiai hercegnő című darabját 1975- ben játszották először lengyel színpadon. A jelenleg alkotó szerzők közül szinté minden színház játssza Slawomir Mro- zek és Tfideusz Rózewicz színműveit. Ök a világ minden színpadán »otthon vannak«. A lengyel színházi és zenei rendezvények során Magyarországon is találkozunk majd műveikkel. Gyakran tapsolhatnak a lengyel nézők Grochowiak. Irencusz Iredynsky, Abramow, Krasinski darabjainak, és természetesen naponta találkoznak Corneille, Racine, Molière. Goldoni. Gogol, Dosztojevszkij, Gorkij, Csehov — tehát a külföldi klasszikusok — színműveivel is. „Vallomások Kaposvárról” Hóeséses, olvadásos téli napok ezek. Fotónk is ezt bizonyítja; a természet ezen a hét végén új arcot mutat. Hacsak el nem tűnik a hótakaró... A hetet záró napok melegebb eseményeket is tartogatnak számunkra. A Kaposvári Városi Tanács és a Képcsarnok Vállalat meghívóját hozta a po^ta. Rajtuk kívül a Szakszervezetük Megyei Tanácsa. a KISZ városi bizottsága hirdette meg a »Vallomások Kaposvárról« című képzőművészeti pályázatot, melynek ünnepélyes díjkiosztása és a kiállítás megnyitása ma este 17 órakor lesz a kaposvári Vaszary János-teremben. Dr. Kovács Ferenc, a Városi tanács elnöke köszönti a megjelentekét — képzőművészeket és közönséget —, s méltatja a pályázatot és a kiállítást. Monti Márta, Sz. Bayer Erzsébet, Czinkotay Frigyes. Csiszár Elek, Gern Kázmér, Gubacsi Attila, Leitner Sándor, Ruisz György és Szabados Já- n~s alkotásait láthatjuk majd a Vaszary János - te rém ben. Sokat ígérő programfüzetet kaptunk az MTESZ Somogy megyei Szervezetétől. A mechanika húsz parancsolata címmel december 4-én 14 órakor Dede Miklós egyetemi ad- junk-.us tart előadást Kaoos- váron. a gépészeti szakközép- iskola ifjúsági klubjában. Ugyanaznap 15 órakor a székházban a közlekedéstudományi egyesület tartja beszámoló taggyűlését. Ezek a legközelebbi programok. Mint ismeretes, a hét végén a kaposvári Csiky Gergely Színház a Vígszínház vendég- szereplésének színhelye. Romáin Weingarten A nyár című kamaraprodiukcióját ma a Komor-, szombaton a Som- lay-, vasárnap pedig a Katona-bérleteseik tekintik meg. Rendezte Várkonyi Zoltán, szereplői: Pap Vera főiskolai hallgató, aki Molnár Ferenc Üvegcipők című színművében tűnt fel, . valamint Gálffi László, Sörös Sándor és Szakácsi Sándor. Tegnapi lapunkban azt. is megírtuk, hogy Pirandello Nobel-dijas író L. U Ugyancsak mai esemény: este 20 órakor a Népszínház operatagozata vendégszerepei Balatonbogláron. Donizetti Rita című daljétékát és Kodály Zoltán Székelyfonóját adják elő a művelődési házban, minden bizonnyal nagy sikert aratva. Szombaton délelőtt 10 órára a kaposvári kisdobosokat és úttörőket várják a Killián György művelődési központban. Másodszor rendezik meg az »aprók táncházát«. Ez alkalommal népi gyermekjátékokat tanulnak majd Takács- né Békési Margittól. Ä hagyaték : embereknek az előadásokon, tanfolyamokon, csoportos beszélgetéseken, beteglátogatásokon új módszereket kellene találniuk az utódokat veszélyeztető kórok megakadályozására. Amint a beszámolóból kiderült, az egészségnevelés perifériájára szorult az öregek pártfogolása — holott megyénkben több mint nyolcvanezren töltötték be a nyugdíjkorhatárt —, és több já-1 rásban hatástalan a különö- ! sen egészségtelen életmódot folytató néprétegek körében végzett tevékenység, elsősorban a helyes táplálkozást serkentő és az alkoholfogyasztás visszaszorítására irányuló propaganda. Elgondolkodtató, hogy megyénk 687 orvosdoktora közül viszonylag kevesen vesznek részt egészségnevelési tevékenységben. Talán a munkahelyi túlterhelés magyarázza, hogy a megyei kórház gyógyászainak mindössze 1,9 százaléka, a marcali, nagyatádi és siófoki intézetek orvosainak pedig 3—9 százaléka járul hozzá a megelőzéshez. De javítani kellene az üzemekben folytatott propagandamunkát — Somogybán 47 ezer ipari munkás él, az üzemorvosok száma 16 ! —, arányosabban kellene elosztani az előadásokat és tanfolyamokat — a megye lakosságának csaknem — egytizede külterületeken és pusztákon él. az egészségnevelési rendezvényekből nekik maradó -ész alig több négy százaléknál —, és rendszeresebbé kellene tenni az iskolákban irégzerí felvilágosító munkát. Az aktivisták és a véradók szervezésében, a tisztasági mozgalom népszerűsítésében is töméntelen feladat hárul még az egészségügyi szervekre, köztük a tegnapi tanácskozás megrendezésében pél- ' ' -.an közreműködő Vöröskeresztre. Valahányszor meglátogattam Zsófi nénit, mindig azzal tértem haza, hogy jó hírt hoztam: az a szép ház egyszei majd a mienk lesz! És főiké szítettem arra, hogy ha i néni állapota végképp leromlik, ne húzódozzon majd az odaköltözés elől. Sok szépet meséltem az idős asszonyról, és talán nem is sokat hazudtam róla, mert tényleg szeretett bennünket, a feleségemet ismeretlenül is megkedvelte. Ha nem laktunk volna olyan messze, az ország másik szögletében, biztosan találkoztak volna. — Zsófi néni időről időre megmutatta, mire fordította a kintről kapott pénzt. Nekem nem kellett belőle, egyelőre beértem avval, hogy ebből a pénzből csinosíttatta a házat, javíttatta a kerítést, gépesítette a háztartást. Arra gondoltam, hogy ezek a dolgok egyszer úgyis az enyémek lesznek... Zsófi asszony halálát követően, miután beköltöztek a lakásba, egyre erősödött benne a vágy:, folytatni a zsarolást, kiaknázni a tulajdonképpen feneketlennek ígérkező kincsesbányát... Miért kellene megtudniuk azoknak odakint, hogy Zsófi asszony meghalt? Folytatni kell a levelezést, de mar úgy, hogy ő is szóba kerüljön, sőt, az ő címére kell kérni a küldeményeket ... Zsófi asszony írását ismerik, hiszen meglágyi Imre, és gyorsan sorjáztak agyában az új meg új gondolatok. Körtésné szavaiból következtetve könnyen elképzelhető, hogy ... Olyan sok, egykor itthon élt magyar látogat haza manapság, ki tudja... A tanácsházához hajtott Simsonján, de még jóval az épület előtt leállította a motort Abban bízott, hogy ösz- szeakad a hivatalsegéddel, alá bői kiszedhet valamit a látogatóról. De most nem volt szerencséje. Ez az ember vonattal jött Ügy rendezi a dolgot, hogy ő is kint legyen az állomáson, amikor az idegen. Azzal a vonattal nem érkezhetett máshonnan, csak I.-ből, s oda is utazik majd vissza. Es ha eszébe jut, hogy fölkeresse őket otthon, a lakásukon? Nem, ha ez lenne a szándéka. mindjárt hozzájuk ment volna. Most már csak az elutazást kell elrendezni a műhelyfőnökkel, az asszonyhoz meg beugrik és azt mondja, sürgősen föl kell hajtania valamilyen alkatrészt, ezért megy I.-be... Szilágyi Imre jól sejtette: Ádám Bankner I.-ig szóló jegyet váltott. Egymás mögött álltak a váróterem kis ablakánál, mindkettőjük kezében táska. Szilágyi Imre is első osztályra váltotta meg a maga jegyét, és bízott benne, hogy ebben a kocsiban kevesebben utaznak, így jobban szemügyre veheti az idegent. ...Az idegent, akiről úsy vélte, egy azok közül, akiknek a levelek mentek, és akiktől továbbra is pénzt vár. Esetleg most is van nála, hiszen üres kézzel biztosan nem jött látogatóba. Talán véglegesen szerette volna rendezni az ügyet, s ezért nagyobb összeget is cipel magával... (Folytatjuk) szülőhelyére, Agrigentóba készül a Csiky Gergely Színház társulata. Szombaton 20 órakor a Stúdiószínházban meghívott közönség előtt mutatják be az Olasz szerző két e«yfelvonásosát, melyet a Pl- randelio-íesztiyálra neveztek be. Lássuk, mit ígérnek a me- gyesasékhely mozijai. A Vörös Csillas Filmszínházban A maláj: tigris című szir.es olasz— NSZK—francia kalandfilm ’esz műsoron a hét végi napokon. Egy Sandokan című sorozat egyik darabja ez, természetesen önálló tagja a szénának. Ez a figura a hatvanas években támadt fel újra a képemvőn cs vetítővásznon. A gyerekek minden bizonnyal élvezik majd kalandjait. Miként a Gulliver című rajzfilmet is, me’y et a vasárnapi matiné műsorán találtunk. A Szabad Ifjúság mozi a délután 16 órakor kezdődő előadáson, a Srácurak című csehszlovák filmet, az esti két előadáson pedig a Bocsánat, itt vernek? című lengyel bűnügyi alkotást prezentálja. S ez nem Blöff, mert az a film csak hétfőtől van műsoron. A Latinca mozi A légy halála című csehszlovák filmet ígéri szombatra és .vasárnapra. Az előadások itt 17 óra 30 perckor kezdődnek. Te- cumssch címmel NDK-beli »indianfilmet« vetítenek vasárnap délután 16 órakor a Rákóczi moziban. A könyv barátainak figyelmébe ajánljuk Kardos G. György trilógiáját, mely most jelent meg. Az Avraham Bo- gatir hét napja, a Hova tűntek a katonák? és A történet vége Izrael állam születésének bonyolult és feszültségekkel terhes időszakát idézi föl. A korábban külön-külön már nagy si leert aratott regényeket most a Magvető Kiadó 760 oldalas kötetben juttatja el az olvasóhoz. Az Európa Kiadó Joyce Carol Oates válogatott elbeszéléseit adta ki Norman és a gyilkos címmel. Az amerikai írónőtói eddig a Luxusvilág című regényt olvashattuk. Somogyi Néplap annyi levél van a birtokukban, amelyet ő írt, tehát történnie kell valaminek avval a jobb kézzel, és máris indokolt az írógép használata... És akkor megjelent a színen Ádám Bankner Ausztráliából ! A nyomozati anyagokból kikerekedett a kép az indítékról, és arról is, hogyan történt a gyilkosság a Z.-i he gyekben azon az éjszakán .., XI. Szilágyi Imre a vegyesből) előtt találkozott özvegy Kör- tés Imrénével. Az Idős asz- szony az állomásról jött, és azt mondta: — Képzelje, a Zsófi asz szonyt kereste egy idegen.. Ausztriából, vagy Ausztráliából érkezeit, már nem is emlékszem. No, mondtam ma gamban, ez is jókor jön látogatni ... — És mit mondott, hovs megy? — Azután, hogy megmond tam neki. hogy Bartafalvyné ugyan hiába keresi, mert m azt már eltemettük ... — Akkor visszaült a vonat ra? — Dehogy ült, hiszen a vo nat akkor már elment, ami kor mi beszélgettünk. Hanen a tanácsházára igyekezeti Megmondtam neki, merre ta Iái ja. — Ezek szerint most is ot ■ van — mondta maga elé Szí