Somogyi Néplap, 1978. december (34. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-06 / 287. szám

Sok kicsi Könnyűnek találtattak Hatodik éve folyik me­gyénkben a húskombinát kis­termelést elősegítő vemhes- koca-kihelyezési akciója. A feldolgozó gyár és à termelő nagyüzemek jó kapcsolatára utal, hogy a tavaly előállított évi 120 ezer vágósertés csak­nem kétszerese a két évvel ezelőttinek. Különösen örven­detes ez azért is, mert a jö­vőre beinduló sonkakonzerv­üzem ellátása a megyei ter­melők feladata, a nagyüzeme­ké és a kistermelőké. A hosszú és fölfelé ívelő folyamatot látva meglepetést okoz, hogy a jövő évre szá­mos nagyüzem eddig tartóz­kodott a szerződéstől. Tény, hogy az elmúlt időben meg­változott a vemhesített süldő értékesítési ára, s ez bizonyos mértékig érinti az előállító termelőszövetkezeteket. Ed­dig ugyanis a süldőnkénti 4500 forintos alapár mellé úgynevezett sürgősségi felárat kaptak, mely az évszaktól függően ezer vagy ötszáz fo­rint volt. Az új rendszerben egysége­sen és az évszaktól függetle­nül 4800 forintban állapították meg a szerződött kocasüldők árát. A lényeget tekintve nincs különbség, hiszen az új ár tulajdonképpen a régi alapárnak és felárnak egész évre kiszámított átlaga, igaz, ily módon nem veszi figye­lembe azt, hogy a szerződött mennyiséget milyen hamar bocsátja rendelkezésre a gaz­daság. Forintban mérve tehát nincs számottevő különbség, azonban a régebbi kecsegtető többlet úgy látszik mégis erő­sebb vonzerőt gyakorolt egyes gazdaságok vezetőire. Különösen érezhető ez a siófoki járásban, ahol jelen­leg csak tárgyalások folynak a szerződésekről, vagy a ka­posvári járásban, ahol a ta­valyi 000 szerződött süldővel szemben az idén (pár hét múlva vége az évnek) még egyetlen egyre sem szerződ­tek. ' Azt aligha kell bizonygatni, milyen közgazdasági tényezők tették szükségessé ezt a ra­cionálisabb árformát. Ugyan­akkor azt is tudnunk kell, hogy a húskombinát egyedül nem képes a jelentős mennyi­ségű hiányzó koca pótlására. Felemás a helyzet, hiszen az évi háromezer kocasüldőre szóló reális igény azt mutat­ja, szívesen foglalkoznak a kistermelők sertéshizlalással, s — mivel ezek nagy részét a termelőszövetkezeteken ke­resztül értékesítik — arra is utal, hogy a gazdaságoknak is feladatuk és hasznuk szár­mazik belőle. Tény viszont, hogy eddig mindössze 1400 süldőre kötöttek szerződést. A kistermelők részéről nincs hiba, hiszen köztudomású, hogy ma már jó üzlet sertést hizlalni. De az is, hogy csak akkor, ha van mit. A hízott sertések negy­ven százalékát a kistermelők adják, s a népgazdaság érde­ke — közvetve vagy közvetle­nül mindnyájunké —, hogy ez a mennyiség ne csökken­jen. Mert bár a gazdaságok bevételi számláin esetleg né­hány hónapig kisebbek lesz­nek a befolyó összegek, azon­ban egész évi átlagban vál­tozatlanok maradnak, s ha a rosszul értelmezett érdekből egyes gazdaságok csak a szo­rosan vett »nyereségre« össz­pontosítanak, könnyen járha­tunk úgy, hogy más — eset­leg drágább — forrásból kell pótolnunk a hiányzó serté­seket B. A. I A legigényesebb fogyasztó [ sem szokott bíráló megjegy- j zéseket tenni a Balaton-parti kenyérre, a péksüteményre; s mióta készítik, a Sió-zsemle a sztár ezen a környéken. Az üdülési idény embersűrűs hó­napjaiban a balatoni hétvé­gekről írt krónikáink egyszer sem jeleztek kenyérgondot az idén, annak ellenére, hogy jó­val több nyaraló vendég -ér­kezett, mint amennyire szá­mítottunk. A Somogy megyei Sütőipari Vállalat Balaton környéki üzemei elegendő és jó minőségű kenyeret, péksü­teményt küldtek — küldenek — a boltokba. Közismert tény, hogy a siófoki kenyérgyár korszerűsítésének első ütemét éppen a főszezon kezdetén fejezték be; mintegy 28 mil­lió forintért modern techno­lógiával, új kemencékkel, gép­sorokkal látták el az üzemet. Ennek a technikának köszön­hető például, hogy a már említett Sió-zsemléből 130 ezret is süthettek egy-egy nyári napon. (Hagyományos módon 40—45 ezer darabnál nem tudtak volna többet elő­állítani.) A korszerű technológia, a gyors dagasztásos — citopánt alkalmazó — rendszer mellett jelen van még a hagyomá­nyos, kézi munka is az üze­mekben. Kézzel adagolják, sütőipari szakkifejezéssel élve »adják fel« például a más­fél kilós zsemleveknit és a tejes kifli tésztáját is, követ­kezésképpen e műveleteknél (ha a pék nem eléggé figyel a munkájára) könnyű hibázni. A gondatlanság következmé­nye ez esetben súlycsökke­nés lehet, amit a fogyasztó ritkán vesz észre, annál in­kább az ellenőrző szakember. A közelmúltban a megyei élelmiszer-ellenőrző és vegy­vizsgáló intézet munkatársai a siófoki, a balatonszárszói és a tabi üzemekben végeztek ellenőrzést, s fölfedtek néhány hiányosságot. Tabon például 3000 tejes kifli, Siófokon pe­dig 30 zsemlevekni találtatott könnyebbnek az előírtnál. A szárszói üzemben a termékek jelöléshiányát kifogásolták a szakemberek. Magyarul : 400 db kétkilós fehér kenyéren nem találtak címkét. Molnár József üzemcsoport- vezető-helyettes elmondta, hogy a kifogásolt termékek készítőit felelősségre vonták, s egyben a lehetőségekhez mér­ten fokozták az ellenőrzést. A félreértés elkerülése vé­gett megjegyezte: a súlycsök­kenésnek ez esetben kizáró­lag a gondatlanság (és nem i valamiféle haszonszerzési vágy) az oka. Sem a pék, sem az üzem nem húzhatna hasz­not ebből. A súlycsökkentés mértéke is csak grammokban volt kifejezhető. A tabi tejes kifli például az előírt 4,2 dkg helyett 41,27 gramm volt A szárszói üzem felelőssége vi­tatható. Az üzemvezető ugyanis többször kérte a köz­ponti anyagosztályt, hogy küldjön számukra címkéket, azonban (nyomdai kapacitás hiánya miatt) erre nem ke­rült sor. (A szárszói kenyér különösen kedvelt a Balaton- parti fogyasztók körében!) Az említett — a megyei élelmiszer-ellenőrző és vegy­vizsgáló intézet által fölfedett — hiányosságok elhanyagol­ható kicsiségeknek látszanak. Bár közmondásunk ez esetben is érvényes: sok kicsi sokra megy. A legcsekélyebb hiá­nyosság sem »elhanyagolha­tó«. Különösen olyan üzemek­ben nem, amelyek már jó termékeikkel kivívták a köz­vélemény elismerését. Sz. A. Megfiatalodott Csokonai gimnáziuma Belülről még van mit tenni... »A jelentős történelmi múlttal rendelkező Csurgón, a főútvonal nyugati oldalán áll az irodalmi emléket rejtő épület. A barokk műemlék külseje és belseje egyszerű, nyugodt kimértségét tükrözi. A földszinti, szép dongabol­tozatos terek hossz- és ke­reszttengelyre szerveződnek, fiókboltozatú nyílászárókkal. A könnyedebb hatású emelet egyenes záródású és kereszte- zésű ablakaival feloldja a földszinti rész nehézkességét. A XVIII. század végén gróf Festetich György volt a föl­desúr, aki Sárközy István ösztönzésére és Nagyváthy János befolyására 1792-ben alapítja meg a református gimnáziumot, mely 1796-ban készült el.« Ezt olvashatjuk a csurgói gimnáziumról az Épí­tészeti emlékek Somogybán című könyvben. A szerzők hozzáteszik irodalomtörténe­ti jelentőségét és azt, hogy többször átépítették. A híres-nevezetes épület felújítása három éve folyik, mégpedig úgy, hogy közben 360 diákot tanítanak benne, és a felső emeleten 130 kol­légista lakik. Szerencsétlenül belejátszik » történtekbe, hogy az idén, május elején tűz ütött ki a házban. Az idő­közben kiderülő hibákat, hiá­nyosságokat és a tüzet figye- lerh.be véve a tanévkezdésre kellett volna a kivitelezőnek — a Nagyatádi Töválnak — átadnia az épületet. — Sajnos októberig »csúsz­tunk« — mondja Horváth Sándor igazgató és Szakonyi László főmérnök. November 22-én volt a mű­szaki átadás, ahol az SZMT munkavédelmi előadójával közösen jó kétoldalas hiba­jegyzéket vettek föl. — Elismerjük, hogy például a kollégium fürdőjében rosz- szul dolgoztunk. Mentségünk­re szóljon, hogy nem vízveze­ték-szerelő, illetve melegbur­koló szakemberek csinálták, mert ilyenekkel nem rendel­kezünk, hanem kőművesek. A hibát kijavítjuk. Egyéves, a rejtett hibák esetére pedig ötéves garanciát vállalunk. Azután megjegyzik: jobb lenne, ha a KÖJÄL és az SZMT szakértői »menet köz­ben« is megtennék észrevéte­leiket, nemcsak akkor, ami­kor már mindennel végeztek az építők, s akkor kell újból bontani, fúrni-faragni. Ebben kétségkívül van igazság, mint ahogy az is elgondolkoztat'ó, hogy a tervezők — ez esetben a Somogy megyei Tanácsi Tervező Vállalat mérnökei — nem jelennek meg az üzem­be helyezéskor vagy a mű­szaki átadáskor. A Nagyatádi Tövál munká­ját nehezíti, hogy szeptem­bertől délután is folyik taní­tás az épületben; az időköz­ben életveszélyessé vált álta­lános iskola hat osztálya szo­rult ide. Szóval, van okuk az idegeskedésre mind az épí­tőknek, mind a tantestület­nek. — Főleg az áramtól félünk — mondja Molnár László igazgató. — Meg a víztől. A vezetéknek csak részleges felújítását tervezték, s a csat­lakozásoknál a régi vezeték egyre-másra felmondja a szolgálatot. Így a már felújí­tott termek falai átnedvesed­nek, és sajnálatos módon még ma sincs a kezünkben egy részletes rajz az épület veze­tékeiről. Aggódunk, hogy a két kazán nem lesz elegendő az egész központi fűtés kielé­gítő üzemeltetésére. Ugyan­akkor bosszantó, hogy a ré- ges-régen hasznavehetetlen­nek ítélt ivókutakat szerelik föl a folyosón. A tervekben nem szerepelt a nyílászárók cseréje sem. Szerencsére si­került ehhez is fedezetet kap­nunk. Az igazgató beszélgetés közben megmutatja a torna­termet, ahol a hiányzó csa­torna nyoma igencsak látszik a falakon: térképeket rajzolt rájuk a víz. Az eredeti tervben nem szerepel a teljes födémcsere, sem úi ablakrácsok fölszere­lése. Pedig a költségek az eredeti 8 millió helyett ma már 17 milliót tesznek ki. Mi­ben bízik a gimnázium igaz­gatója? Egyrészt abban, hogy a tövál' munkásai eddig is sok külön kérésüket teljesí­tették — udvari világítást, járdát építettek, betonoztak a pincében a kötelező feladatu­kon túl —, másrészt pedig ab­ban, hogy Csurgó és Nagyatád vállalatai, intézményei ön­ként segítenek. Ottjártunkkor egyébként éppen a pinceab­lakokhoz való rácsok , érkez­tek a Napsugár Ipari Szövet­kezettől. — Nehéz munka — mond­ják a tövál vezetői —, nem véletlen, hogy rajtunk kívül nem akadt rá vállalkozó a megyében. — Nehéz munka — sóhajt a gimnázium igazgatója, de azért boldogan mutatja a mégis-mégis megfiatalodó szépséges épületet. G*mbos Jolán 1 Kívülről már jól mutat az épület. Ne zavarjon senkit T artozom egy vallomással, hiszen ’én voltam a »tet- tes«. Talán két hete leheteti, amikor szóltam ka­rikaturistánknak: rajzolja meg, hogy egy tanácsko­záson ugyanannyi szakállas, szemüveges, öreg vagy egy- szerűen csak komolykodó felnőtt vezető ül, mint ahánj fiatal velük szemben — az érdektelenségről árulkodó, ásító széksorokban. A fiatalok kétségbeesetten tartanak magasba egy fehér zászlót, »megadásuk« jelképét. A rajz megjelent — egyetértést, vitát és felháborodást szülve aszerint, hogy ki hol foglal helyet a »munkamegosztás« rendszerében. A karikatúra, tehát jó volt. Elevenbe talált. Igaz, egyedi példa tanulsága szülte, de azóta már senki sem nevezhetné egye­dinek. Vannak tapasztalataink. Mégsem szeretném, hogy ezek álljanak mai beszélgetésünk középpontjában, ugyanis nem az érdektelenség, a formalizmus, a kipipált »tettek« sorozata ragadott meg. Ezek »csak« felháborítanak ; a töb­bi viszont lelkesít. Vallomásomhoz az is hbzzá tartozik: egyetlen mondat indított arra, hogy újra elmondjak egyet és mást az ifjú­sági parlamentekről. Meglepő, de ez a mondat nem ifjúsági parlamenten hangzott el. Egy tájékoztatón jegyeztem föl. ahol az iskola igazgatója a következőt mondta megyei, or­szágos és külföldi vendégek jelenlétében: »Nem zavar ben­nünket, ha a fiatalok türelmetlenek, és kíméletlenül őszin­ték.« Rögtön odaírtam mellé a mai jegyzet címét: Ne za­varjon senkit... Pedig zavar. A szókimondást, az igazságérzetet, a »/«r- tőzésmentes« magatartást még nem mindenütt tudják el­viselni. Márpedig ha így van, akkor nagyon nehéz vagy nem is lehet megkülönböztetni egy-egy fellépésiben a lénye­get a lényegtelentől, az igazságot a túlzó ifjúi lángolástól, a megvalósíthatót a lehetetlentől. Azaz. könnyedén kimond­hatják: »Szószátyárkodás ez, akarnokok gyülekezete. Elő­ször dolgozzanak becsülettel, azután szóljanak, kérjenek, bíráljanak.« Sajnálom, de nem értek egyet a jövőt lebe­csülök kimondatlan öntömjénezésével, tudniillik azt pró­bálják kifejezni, hogy a fiataloknak »általában« még nincs és nem. lehet joga látni, gondolkodni, igazságokat kimonda­ni és változtatni azon, ami elavult... Térjünk vissza egyetlen mondathoz. Petrovics Jenő igazgatótól hallottam — s az iskola, a tantestület szellemét éreztem ki belőle. Ahol pedig ilyen őszintén, megértőén közelednek a fiatalokhoz, az a Kertészeti Szakközépiskola és Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet Balatonboglá- ron. Bizonyára sok más helyről is mondhatnék hasonlót, de most éppen itt szereztem tapasztalatokat, A jegyzőköny­vek hitelesek, az emberek őszinték voltak; senkinek nincs oka a túlzásokra. Abból az egyetlen mondatból »csupán« azt a következtetést vontam le, hogy nem kezelik le, ha­nem becsülik a fiatalokat. Ez önmagában is szocialista tett. Mi foglalkoztatja a diákokat? Az osztályokban és az iskolai parlamenten is vallottak errőL »Hogyan tanulhat­nánk eredményesebben? Gyakrabban kellene értékelni a tanulási és tanítási módokat a diákok szempontjából. Poli­tizálunk-e eleget? És elegen politizálunk-e? Ismeri-e min­denki az ifjúsági törvényt? Megvalósult-e az iskolákban, vagy hol tartunk ezzel? Humánus-e az egymáshoz való vi­szonyunk, magatartásunk és beszédstílusunk? Hogyan tölt- hetnénk hasznosabban a szabad időt? Nem kellene többet tennünk iskolánkért, Boglárért, a megyéért?« Szinte lánc­reakció követte a parlamenti kérdéseket, és ők maguk vá­laszoltak mindannyira. A tanteremben, a folyosón, az utcán — a tanári szobában! — és az iskolai parlamenten. Két éve még itt is panaszórának nevezték a parlamentet. Az idén a felajánlások, a vállalások parlamentje volt. P inceklubot építenek, s a negyedikes osztályok egy­egy kézimunkát ajánlottak föl a díszítésére. Taná­rok, diákok együtt folytatják a társadalmi munkát a bogiári könyvtár építésénél. A KISZ-en kívüliek szava­zatait kérték ahhoz — a KISZ-tagokét már korábban meg­kapták —, hogy részt vesznek a ligeti tábor parkosításá­ban. Versenyt és versenyszellemet kezdeményeztek a ta­nulmányi munkában, s nem féltek kimondani: »Szívesen dolgozunk a közösségért, de kérésünk is van: a KlSZ-épí- tőtábort számítsák be a nyári gyakorlat idejébe.« És to­vább: a sajtóvita a politikai foglalkozások legjobb fóruma. A tanulószobai munkához diaképeket kérünk, és a korre­petálás kiegészítését. Egy óra kevés az ifjúsági vitakörök­höz: több a kérdés, a mondanivaló. Változtatni kell. És az idősebbek tartsák tiszteletben a fiatalokat... Az ifjúsági parlament itt valóban a demokratizmus, a közéletiség iskolája. Ne zavarjon senkit, ha a fiatalok tü­relmetlenek, és kíméletlenül őszinték... Egy gyárigazgató panaszolta a déli végeken. Nyolc6záz dolgozójuk közül több mint háromszázan harminc éven aluliak. A parlamenten elhangzott az őszinte és véleményt váró beszámoló. Harmincötén hallgatták! »Elnapolták« a parlamentet, hiszen harmincötén nem képviselhetnek há­romszáz fiatalt. Ezután üzemrészenként rendezték meg a fórumot, műszakváltáskor, hogy ott legyen mindenki. S a háromszáz fiatal közül 192-en vettek részt. Négy (!) fel­szólaló volt... Csak a felnőttek, csak a vezetők hibásak, ha az ifjúság nem akar élni demokratikus jogaival? Ezen is érdemes elgondolkozni. A véleményalkotás nem kény­szer, hanem jog. Arra is meg kell tanítani fiataljainkat, hogy éljenek vele, s ne tehernek tekintsék. Végtére is az ők érdekeit, a jövőt szolgálja ez a fórum. _ Egy megyei összegezésben olvastam: a fiatalok megjelenése 70—80 szá­zalékos. Csakugyan ennyi? Sok jegyzőkönyv és jó néhány személyes tapasztalat van a birtokomban. Mindegyik azt sugallja: bizalom nél­kül értelmét vesztené az ifjúsági parlament. Tudok olyan fórumról, ahol tizenhat jogos kérdés hangzott el, s egyet­len egyre válaszolt úgy az igazgató, hogy »megfontolandó, esetleg meg is oldható«, a többit mereven elutasította. (Be­osztottainak többsége fiatal!) Tudok olyan parlamentről, ahol csak a vezetők beszéltek, a fiataloknak nem volt (?) véleményük. Ilyen- helyeken megvizsgálnám: milyen a lég­kör. Es lelkesedem, ha a fiatalok eszménk szellemében a társadalmi tettek gátjait ostromolják. Ezért is fontos, hogy a sorozat lezárásaikor megvizsgálják: hol volt kipipálható kényszer és hol a fejlődés kényszere az ifjúsági parlament. H am minden elfogadható abból, ami egy ifjúsági par­lamenten elhangzik. De tiszteletben kell tartani, és figyelni rá. Azért is, hogy ~helyreigazítsuk« a vé­leményt, ha kell; azért is, hogy kövessük az okos gondo­latmenetet. Ezért egyetlen mondatból átfogalmazva, mégis hitelesen idézve mondom: ne zavarjon senkit, ha türelmet­lenek a fiatalok; ne zavarjon, ha kíméletlenül őszinték... Bár a felnőttek tudnának azok lenni.. . Ha valaki csak az öregebbtől hajlandó tanulni, a fiataltól soha, az elveszett ember. A megrekedés nemcsák egy iskola, egy gyár, egy üzem vagy intézmény, hanem a társadalom életében is ka­tasztrofális lehetne __ N e zavarjon hát senkit az új, a friss szellem, a néha akarnoíkoskodásnak tetsző igyekezet. A szándék — tudom — tiszta. S a parlament — az ifjúsági is! — a közéletiség, a demokratizmus iskolája. Az utóbbi fórum a felnőttek és a fiatalok életében sem érte még el a célját, a forrás álla­potában van. Tökéletesítése nagy figyelmet, szeretetet, meg­értést kivan. i»«*ri Béla Forintok és érdekek

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents