Somogyi Néplap, 1978. december (34. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-03 / 285. szám
Bencze József Verejtékhordó búzamezők Verejtékhordó búzamezők hajlongását lelkembe fújja a szél. Levedlő cr,illagok, tiprott föld, üdvözült gondjuk ígéret. Tapadó verejték hitvallása ősi erő némasága. Haragjuktól nem korhadt el sorsom, ök adtak nekem hazát, halandóságot, hitet. Bennem furulyáinak rozsszálon kenyeret, szempilláimon néznek derűs álmot, megtalált hitű hajdani szegények, kiátkozottak, jogfosztottak a jogos gyásztól, elfelejtett erejű szegények, egymáshoz feszülő szívek, boldogult szerszám.csüggedéses-arcúak, bonyolult fáradsággal bajlódó életűek. Sorsörző kezük gyanúja nem lehet titkos ígéret... Boldog erőt is ők fogtak új hámba. Elmúlt céltalan szegénységük zsarnoksága, Az elfelejtett nincstelenséggel gyötört munkájúnk, fölesküdtek a tétlenség ellen megfoganni hasznos akaratot, megszülni koplalással kiéheztetett jogos jóllakás a teremtő jogban. A magyar tudomány arcképcsarnokából Pálos Á. László akadémikus Egyesfogat. Szalay Ferenc festőművész képe. (Budapesten, a Csontváry tercmb en rendezett kiállításáról.! A z artista fölugrott a ** csillárra, három ford- szaltót csinált, aztán spárgába lezuhant Amikor fölállt, azt mondta: — Formában vagyok. — Óriási formában vagy — mondta az asszony. — Megcsókolta. és hozzási - múlt Imádta a férjét Az artista felöltözött, vette a kalapját, és elindult a felvételi irodába. Amikor bement a nagykapun, levette a kalapját, amikor bement a kis ajtón, köszönt és meghajolt: — Kérem szépen... az igazgató ... Ügy tudom, a következő produkció ... A titkárnő, aki valamikor lovarnő volt, egy párnázott ajtóra mutatott. — Bent — mondta, aztán fölugrott az aktatömegre, ami olyan magas vol, mint egy ló. Az artista megkopogtatta a párnázott ajtót, de a párna nem kopogott Illetlen dolognak tartotta, hogy az ajtón kopogás nélkül lépjen be, kiment az utcára, és beugrott az ablakon. Amikor talpra esett és mosolygott, látta, hogy az igazgató egy nagy asztalnál egy kis, karikalábú emberrel sakkozik. — Jó napot — mondta halkan az artista, és meghajolt, s meghajlova maradt Az igazgató nem látta, nem hallotta az artistát, csak a bástyája mögött sakkozott. Az artista csendben kiegyenesedett, és leült a sarokba. Másfél óra múlva felugrott az igazgató, röhögve összedöntötte a sakkfigurákat, örömében a karikalábú mellét bokszolta, és kiabált: — Elvesztette, barátocs- kám ... Hahá!... Elvesztette, barátocskám, és hoz egy üveg konyakot! A görbe lábú ember elment, hozott egy üveg konyakot. Amikor Ittak, és az igazgató a sarokban, a szemétkosárba akarta dobni az üres üveget, meglátta, hogy a szemétkosáron ül az artista. — Maga mit akar?! — kérdezte. Az artista fölállt, meghajolt Úgy maradt, és az mondta : — Kérem szépen, én szeretnék ... a következő produkció ... Az igazgató fölugrott egy falóra: — Mit tud? Az artista mosolygott, fölegyenesedett, ledobta a felsőruháját, fölugrott a csillárra, s három ford-szaltót csinált aztán spárgában lezuhant Az igazgató a falovon elhúzta a száját: — Magasabbra nem tud? Az artista összeszorftotta a száját, hogy ne sírjon; hóna alá csapta a ruháját, és elment Sietett haza, gyakorolni, hogy magasabbra tudjon ugrani. H. Dart a Lajos SAKK Amikor már a csilláron is túlugrott, egészen a plafonig, és lefelé négy ford-szaltót csinált, azt mondta a feleségének: — Cseréljük el a lakást. Tudom, hogy anyagi áldozat, de nekem magasabb meny- nyezet kelL A felesége megértette a kérést, megcsókolta az artistát, hozzásimult — és elcserélte a lakást Az artista szorgalmasan gyakorolt. Már az öt métert is megugrottá, amikor megint kéréssel fordult a feleségéhez: — Tudom, hogy anyagi áldozat, de nézzük meg az új produkciót. Meg akarom nézni, mit tudnak a többiek. A felesége megint megértette a kérést, megcsókolta az artistát, hozzásimult — és megnézték az új produkciót. A karilkalábú ember benne volt a produkcióban. Nem csinált semmit, csak bohócsapkában a görbe lábát mutogatta. A közönség azért röhögött. Az artista nem szólt semmit, csak elhúzta a száját. Aztán otthon még többet gyakorolt, hogy a következő felvételnél a legjobb legyen. A mikor elment a a következő felvételre, a következő produkcióhoz, az igazgató megint sakkozott. De most egy háromméteres emberrel. Az artista most már tudta, mi a dolga, nem köszönt, nem hajolt meg, csak csendben leült a szemétkosárra, és B várta, hogy a sakkpartinak vége legyen. Két óra múlva lett vége. Az igazgató nyert, és a vesztes, a háromméteres ember hozott egy üveg konyakok Amikor az igazgató megint fölült a falóra, és megadta a jelt, az artista elkezdte a produkciót. Fölugrott a hatméteres szobában, beverte a fejét a plafonba, már öt ford-szaltót csinált a levegőben, és kézállásban végezte. Az igazgató a falovon elhúzta a száját: — Magasabbra nem tud? Az artista beleharapott n szájaszélébe, egy csepp könny rezgett a szempilláján. — De kéremszépen — mondta halkan, meghajolva —, bevertem a fejem a plafonba. — Jó, Jó — mondta az Igazgató a falovon —. de az lenne az igazi, ha átütné a plafont... Az artista felesége megint megértette a férjét, megint anyagi áldozatot hozotk és egy szobrásztól kibéreltek egy tíz méter magas műte- remlakást. Az artista éjjel Is gyakorolt A csillár nyolc méter magasan volt, az öt szabóból hat lett, s a végén kézállásból zuhant spárgába, és onnan ismét kézállásba. A mikor mar '* kidolgozta hibátlanul a mutatványt, az artista felesége megint anyagi áldozatot hozott: elmentek, megnézték a második cirkuszi produkciót A második produkcióban a háromméteres ember is wn- ne volt. Az artista most már nem húzta el a száját, csak összeráncolta a homlokát Harmadszor, amikor elment a felvételi irodába, már nem ült a sarokba, a nagyasztal mellé húzta a szemétkosarat, s nyakát nyújtva, minden idegszalát megfeszítve figyelte, hogy az igazgató és egy kéz nélküli légtornász hogyan sakkozik. Az artista tisztán látta, pontosan megfigyelte, hogy az igazgató képtelen kombinálni; ha a lóval gé hatra kellene ugrania, akkor gyaloggal az ef háromra megy, ha a gyalogot kellene a gé négyre húznia, akkor a királynővel fut Az artista a szemétkosáron ülve azt is megfigyelte, hogy a kéz nélküli légtornász zseniális. Sokkal jobban sakkozik, mesterhúzásokat csinál, a lábával, és mégis: mindezek ellenére is a játszmát elveszti, és hoz az igazgatónak egy üveg konyakot Amikor az igazgató megitta a konyakot és megint fölült a falóra, megint az artistára kiáltott : — Mit akar? — Semmit — mondta halkan, zavartan az artista —. csak nézem a sakkot És elment Az artista, amikor hazament, leszerelte a csillárt a tíz méter magas műteremből, s egy húsz méter magas fára kötötte az udvaron, es most már a halálugrást gyakorolta. Arra gondolt : előbb sakkozik, aztán bemutatja az igazgatónak a halálugrást. Száz és száz járókelő bámulta az artistát, amikor a halálugrást gyakorolta. Az autóbuszok és a villamosok megálltak az utcában, és az utasok lélegzetüket visszafojtva nézték a halálugrást Az artista naponta húsz órát gyakorolt, s mutatványa mindig sikerült Köny- nyedén ugrott, és a felvétek irodába is jókor, korán érkezett. Leült az igazgatóval sakkozni, és nagy megerőltetésébe telt, hogy elveszítse a játszmát, de elveszítette. É s hozott az igazgatónak egy üveg konyakot, és várta, hogy bemutathassa az igazgatónak a halálugrást Az igazgató azonban csak itta a konyakot, és nem kérte az artistát hogy mutassa be a halálugrást De azért az artista a negyedik produkcióban benne volt Sikert aratott. De otthon már nem gyakorolt többé. Csak feküdt, elhízva, lomhán a heverőn, és — mert tudta, hogy világ körüli útra indul egy produkció — csak azon gondolkodott; vajon a menedszei tud-e sakkozni. 1938-ban kapta kézhez az orvosi diplomáját de már 193ö-ben — gyakornokként — Oktató volt a Szövet- és Fejlődéstani Intézetben. A fiatalembert a diploma megszerzése után is az egyetemen tartották tanárai. Professzori kinevezéséig, 28 éven keresztül dolgozott a II. számú belkli- niStán. 1966 óta az Qrvosto- vábbképző Intézet I. számú belgyógyászati klinikájának igazgatója. Dolgozószobájában — meglepő látvány — preparált elefántláb és antilopbőr vonja magára a tekintetet Először hát erről kérdeztem. —Hobbym a vadászat A Trópusi Egészségügyi Szolgálat a klinikámhoz tartozik, és én Afrika több országába eljutottam. Ezek onnan származó emlékek. — Professzor úr, miért és hogyan lett orvos? — Nem orvosnak készültem. Régésznek vagy mérnöknek. Régésznek azért, mert nagyon érdekeltek a múltból ránk maradt szépségek; mérnöknek pedig azért, mert apám műszaki érdeklődésű ember volt az első magyar a utószerel ók egyike. Orvos nem volt a családunkban. Aztán az érettségi, majd katonaidőm letelte után mégis úgy határoztam: orvos leszek. Ezt a választásomat soha nem bántam meg. "Egyetemi tanulmányaimat nagyon jó eredménnyel végeztem. — Végül belgyógyász lett Az orvosi szakágak közül miért éppen ezt választotta? — Azért lettem belgyógyász, mert mindig a spekulatív szakmák vonzottak, s nem a manuálisak. Azonkívül a belgyógyászat az orvos- tudomány alapja. Az élő szervezet minden megnyilvánulása mögött biokémiai, illetve fiziokémiai történések vannak. Ennek a kutatása hallatlanul izgalmas, érdekes dolog. A belgyógyász az, aki az életjelenségek mélyére hatok — Professzor úr a szőkébb kutatási területe a hematoló- gia. Az orvostudományok doktora címet a véralvadás mechanizmusáról szóló dísz- szer tációjáért kapta. — Igen. Nos, az érpályákon keringő vér foíyékon halmaz- állapota életfontosságú jelentőségű; de ugyanilyen biológiai szükségszerűség, hogy sérüléskor a kiömlő vér megalvadjon. A folyékony halmaz- állapot fenntartását, illetőleg sérülés esetén a véralvadás szükséges mértékét a szervezetben számos szabályozó rendszer biztosítja. A véralvadás mechanizmusa az egyik legiobban működő biológiai rendszer. Mégis megtörténik. hogy e rendszer egyensúlya felborul a keringő vérben. A* éren belül alvaoás, szaknyelven trombus keletkezik. De ez fordítva si történhet: az ember vérzékennyé válhat, vajon milyen anyagok okozzák ezt? Miiképpen zajlik le, s lehet-e befolyásolni? Ezek a kérdések régóta foglalkoztatják a ku la tóira t. Legnagyobb tudományos eredményemnek tekintem, hogy, a véralvadásgátló heparin hatásmechanizmusát mi írtuk le első ízben, Gerendás és Csef- kó doktorokkal Ez több mint negyedszázaddal ezelőtt, a Tihanyi Közlönyben angolul jelent meg. Feledésbe merült. alig vettek róla tudomást. De mostanában ismét előkerült, közlemények idézeteiben. Jó érzés számomra, hogy néhány kutatási eredményem tankönyvi adat lett. Itt, a klinika mellett jól felszerelt, modern kutatólaboratóriumban dolgozunk. Az izotóp segítségével lehetővé vált a legapróbb anyagok útjának nyomon követése. Sikerült véralvadási tényezőket elkülöníteni, molekulákkal kísérletezni. Körülbelül száztíz tanulmányom, öt könyvem, illetőleg könyvrészletem jelent meg eddig. — De professzor úr nemcsak elméleti kutatásokat folytat, hanem gyógyít is nap nap után. —Rendkívül fölemelő érzés egy beteg embernek visszaadni az egészségét. A beteg ember mindig szomorú, lehangoló látvány. Együtt kell érezni vele, meg kell érteni őt. A halállal nem tudunk „kibékülni”. Lesújtva érzem magam, legyőzöttség érzésem van, fr\ leg akkor, ha fiatal betegem hal meg. Eőry Éva Péntek Imre <4 tükör esete — Kérem a következőt! — mondta a bíró. A két ülnök fészkelődni kezdet, megigazgatta zsibbadt tagjait. A hivatalból kirendelt védő előszedte tízóraiját. — Vezessék be a vádlottat — türelmetlenkedett az ügyész. Még rengeteg ügy vár elintézésre, és estére megígérte a feleségének ... így sohse lesz vége. Nyílt az ajtó, belépett a tükör. Kísérői kétoldalt szorosan közrefogták. — Szóval... — lapozgatta papírlapjait a bíró, és krá- kogott egyet. — Szóval, az a vád ön ellen, hogy elferdíti a valóságot. Több esetben helytelenül mutatta be a tényeket. Ezzel magatartásával kárt okozott... A közösségnek. Mint tudjuk .. Az ügyész fölpattant: — Nem, tisztelt bíróság! Ne szépítsük azt, ami torz, ami kivetnivaló! A vádlott itmételt figyelmeztetés ellenére sem hagyta abba káros tevékenységét. Sőt, szinte kérkedett negatív beállítottságával. A súlyosbító körülményre hívom föl a tisztelt bíróság figyelmét. A szándékosságra, a megátalkodott- ságra, egy visszaeső deformált karakterére. Most nem beszéltek arról, hogy a bal oldalt jobbra helyezi, a jobbat pedig balra. Még véletlenül se legyen semmi a helyén. A tükör remegő kézzel vakarta hámló keretét. Áz egyik népi ülnök szólalt meg. Előtte hosszasan tekerte a fejét, mintha nem pasz- szolna a nyakához. — Talán az amalgámré- tegben van a hiba. Le kéne kaparni, és új bevonatot.. A tükör rángatózásba fogott, kiáltozott: — Ná bántsanak! Ártatlan vagyok! Kísérői vasmarokkal szorították. Olyan erősen, hogy átlósan megrepedt. A másik népi ülnök nem hagyhatta szó nélkül a jajveszékelést. — Ártatlan? Az. kérem, itt majd kiderül. Mink pontosan megállapítjuk, mi az igazság a felelőtlenkedésben. És nagyon megkérném a vádlottat, hogy ne hangoztassa azt, ami még nincs bebizonyítva. A tükör lemondóan csillant egyet. Lélekben teljesen összetört. Hát tehet ó arról, hogy folyton belenéznek? Hogy csak aét képes visszaadni, amit látszik? Próbálta ő másképpen is Próbálta a vágyaknak, az elképzeléseknek megfelelően tükrözni a dolgolcat, de new ment. Hiába erőlködött Erre már nem futotta képességeiből. ö már csak ré- gimódian, földhözragadtan csinálja, amibe beleszokott. — Legjobb lenne elhomályosulni, akkor legalább békén hagynának... — gondolta csüggedten. A védő kért — és kapott — szót. — Tisztelt bíróság! Védencemnek igen nehéz gyermekkora volt. Már gyártáskor leselejtezték, majdnem a szemétbe került. Egy üvegező kisiparos vette magához és karolta föl. El lehet kéozelni, miféle nevelést loapott... Hányatott sorsát csak két eseménnyel érzékeltetem: fél évig mint igazgatói előszobatükör dolgozott. Tudtommal kifogástalanul látta el munkakörét. Aztán, ahogy koptatták az évek, leszázalékolták. A műhelyöltözői vé... akarom mondani: mosdójában kapott mellékállást. A mellékhelyiségben. Védencem ezt rendkívül szívére vette. Azóta törlek ki belőle bizonyos ,, * hajlamok ... A bíró fölemelkedett. — A bíróság ítélethozatalra visszavonul. A tükör pedig ráleheli magára, megtisztogatta felületét, hogy jobban lássa, mi következik. Es hirtelen olyan fényes lett, hogy a kísér*1- nem bírtak belenézni.