Somogyi Néplap, 1978. december (34. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-24 / 303. szám
Kelemen Lafos Anya gyermekével. Mák rísz Ag amemnon szobra Régi karácsony emléke Erre gyalogoltak valamikor: járták az utcákat a falu emberei, úsztak az árnyak a csontos hold alatt háztól házig s a karácsonyi völgyek teknöjében puha, fehér csend: megállt a hóesés. A karácsony: ingó gyertya a nehéz sötétben. Táplálja az emlékeket. Levelek jönnek, amelyek régi ünnepeinkről beszélnek idegenek jelenlétében, soha nem akarunk szólni róla: a tegnapi karácsonyhoz közelebb vagyunk Illyés Gyula Hegyi-útjain az idősödésnek Igen, elmaradt a szem. Jöttünk tovább. Elmaradt a fül. Megint egy Jog. Egy ujj el-el- maradozott, majd elmaradt az orr. Zihált, meg-megállva a tüdő: elmaradt! Akadt máris siránkozó közöttünk; hazugul túlsajnáltatua magát, hiszen ezután maradt csak el az agy. És jelzett leállást a szív. Kitört most már a jajveszék, a nagy, de egyre színészies túlzással, mert hiszen jöttünk, csak jöttünk, ámulva tovább. Elmaradt bár a kezdetén a láb. T trfka kÍkásrGWflott «* ágyból, és a kemencéhez futott — Már melegszik — jelentette Évának, aki csak nem akart tudomást: venni arról, hogy elkezdődött az új nap. A konyhában már zörögtek az edények. Anyjuk ügyködött a tűzhely körül; éppen két kövér bejglit csavart a tepsibe. Megállíthatatlan gyorsasággal áradt a nap az este felé. Ügy tűnt, semmire sincs idő. Délután négy órára díszben állt a fa, és vadonatúj rongyszőnyeg tar- kállott a fehérre sikált padlón. öt óra után megérkezett Hajni is, legidősebb nővérük, aki a városban tanult és kollégiumban lakott Az asszony az ajtóban állt és nézte lányait Bágyadt volt kissé, a lábon kihordott Influenza elgyöngítetle. A konyhában minden elő volt készítve a vacsorához, s kö- zelgett lassan a gyertyagyújtás ideje. Az asszony leült a padkára, hátát a kemencének döntötte. Fiatal volt, mindössze 36 éves, és néha úgy vélte: az a szerencséje, hogy nincs ideje sorsán töprengeni. így jó minden, ahogy van. Megfeszített munka, örök készenlét rohanás a védőbe, az MNDSZ-be és a szülésekhez. Milyen különös, hogy az anyák zöme éjjel hozza világra a gyermekét, legfeljebb hajnalban. Alig emlékszik olyanra, hogy nappal kopogtattak volna az ajtaján. Amikor abroszt bontott az asztal fölött eszébe jutott a férje. Látta, amint odalép a fa elé és meggyújtja a hegyében ágaskodó csillagszórót Vajon mit csinál most? Két éve, hogy elváltak. Soványan, tüskésen érkezett meg a fogolytáborból, és nem találta a helyét Budapestre utazott, ott fölszedett valami nőt, és utána már ment minden, egy csapásra. A válóperen megkérdezték tőle: — »-Asszonyom, nem akar békülni?« Nem szólt semmit Mit mondhatott volna, hiszen ösz- sze sem vesztek. Végül is élni kellett Fölnevelni a három gyereket Apró-cseprő ügyeken töprengett napról napra, s miután a férje végérvényesen elköltözött, berendezte a kamrát műhelynek és spárgatalpú cipőket varrt. Valóságos divatot teremtett a faluban. Nagy zsákvarrótűvel dolgozott és vastag bőrkesztyűben, nehogy megkérgesedjék a tenyere, nehogy eldurvuljanak az ujjai, nehogy a születendő gyerekek felsikoltsa- taak az érintésétől. H ajni hozta be a levest, utána Tinka jött hangos énekszóval, fülénél markolva a lábost, ami tele volt mákos tésztával. Harmadiknak Éva lépett be egy tepsi hurkával. Lerakták az asztalra a vacsorát, aztán Hajni szólalt meg: — Anya, gyújtsd meg a gyertyákat! Az asszony a fához lépett, s abban a pillanatban, ahogy föllobbant ujjai között a láng, megszólalt kint az ajtó. Három halk, majd két erősebb koppanás. Tinka megdermedt, szája lefelé görbült Éva sóhajtva zöttyent le egyik székre, Hajnalka pedig rémülten nézett húgaira. Az asszony kiment, aztán visszajött, és halkan közölte: — Tudtam — csattant föl Tinka. — És pont most! — Hova? — rebegte Éva. — Feketeszélre. — Oda a csodába? Olyan messzire? — szisszent föl Hajni. — És mivel? Szekérrel jöttek érted? — Nincs azoknak szekerük. — Csak nem akarsz kerékpárral menni? — jajdult föl Éva. — Gyalog sosem érnék ki — mondta az asszony, és mosolygott Fölvette kopott írhabundáját; az anyjától örökölt föles szőrsapkáját és fejére tette, a szekrény aljából kivette a bábatáskát, és ment A kerékpár gumija sziszegett, surrogott az úttestre fagyott havon, s ahogy elhagyta a falut úgy érezte, irdatlan sötétségbe hajt bele. A kabát gombjára akasztott zseblámpa fénye furcsa kísérteiként hintázott előtte. Végre föltűnt a kopasz olajfák gyűrűjébe, zárt tanya. A pajta 'ái irpWai ornxWtnn ifea kefén dőlt a bóra. Két öreg ember néaett vele farkasszemet a konyhában. A gyűrt képű öregasszony el- pityeredett, a villogó tekintetű férfi pedig fellökte homlokán a kalapot. — Hol van Mária? — kérdezte a bábaasszony. — Az az ő dolga — mor- rant föl az öreg, és indulatosan lekapta az asztal sarkáról a demizsont. Az asszony föltépte a szobaajtót, de nem volt bent egy lélek sem. — Hol van? — kiáltotta magából kikelve. — Kiűzte innen — nyüszített a vénasszony, és trombitálva belefújta orrát a köténye sarkába. Magyar Katalin Gyermek született — Azonnal megmondja, hova lett a lánya, vagy szólok a rendőröknek — lépett az öreg felé, és véreres szemét az. arcába meresztette. — Mit tudom én! Nem megmondtam, hogy elkergettem innen a szégyentelen ri- bancát!? Nekem ugyan nem szül zabigyereket ! — Ember maga? — lendült felé a bábaasszony, és kikapta a demizsont a kezéből. — Na, csak vigyázzon! Maga itt nekem nem parancsolgat — mozdult feléje sötéten az öreg. — Megfagy az istenadta! Hova is mehetett volna innen? Hiszen nincs háza a környéken — rimánkodott az öregasszony. A bába nem szólt Fogta a táskáját és kilendült az ajtón. Körülnézett az udvaron, és ösztöneire hagyatkozva, vaktában elindult az istálló felé. Hóbuckákon át Elesett fölállt — Az Istenit! — csúszott ki a száján, aztán hirtelen felüvöltött: — Mária! Hol vagy? Belökte az istálló ajtaját zihálva megállt. Hallgatózott Valahonnan a jászol alól visszafojtott nyöszörgés szűrődött feléje. Zseblámpája fényével kereste a szalmában verejtékező nőt. Négykézláb kúszott oda, a két tehén között. Az állatok jámboran álltak, orrlyukaikból meleg gőz áramlott a föld felé. — Mária, hát itt vagy?! Hogy vagy kislányom? Mióta tart? — kérdezte gyorsan, s kisimította a homlokából a lány csuromvíz haját. Mária felordított és megfeszült. A bába kétségbeesetten vette tudomásul, hogy az utolsó pillanatban érkezett. Letépte magáról a bundát, a szalmára terítette, aztán minden erejét összeszedve fölemelte a nőt, és ráfektette. — Egy pillanat! — mondta —, csak egy pillanat! Még a küszöbig sem ért, máris kiáltozni kezdett: — Vizet! Forró, tiszta vizet ide! örzse néni, hozzon vizet, azonnal! Az öregasszony meredt szemmle nézett rá. — Nem hallja!? Süket maga? Tiszta, forró vizet hozzon, és a tűzhelyre is tegyen föl egy fazékkal, de azonnal. Érti?! Örzse néni, mintha hipnotizálták volna, kapkodva mozdult a vödörhöz. Föltette a vizet, s a tűzhely szélén párolgó másik fazekat a bába kezébe nyomta. — Lámpát, meg lepedőt is, gyorsan! Lepedőt is! — sürgette a bába, majd meg sem várva, hogy mozduljon, maem rontott a iaoMbt, éi letépte «z ágyterftőt. Egy párnát a hóna alá kapott, és rohant vissza az istállóba. Mária csöndesen jajgatott és sírt — Nincs semmi baj, ne félj. Nincs semmi baj! — mondta és a zseblámpa világánál idegesen matatott a táskájába rejtett csipeszek, ollók között. Két perc sem telt belé, az öregasszony megjelent az ajtóban, s magasra tartotta a petróleum- lámpát. Éppen akkor született meg a fiú, és éles sikoltással jelezte, hogy egészséges. Ott kapálózott véresen, lucskosan a bábaasszony irhabundáján, az anyatest védelmében. — Hozott lepedőt? — kérdezte az öregasszonyt. — Azt nem — rebegte örzse néni —, azt nem. — Persze, az eszük az so- hasincs a helyén — mérgelődött a bába. Szakértő ujjakkal rendbe- tette a gyereket, aztán áz ágyterítőbe burkolta és a nagyanyja kezébe nyomta. — Vigye be, meg kell fürdetni, föl kell öltöztetni ! Nyomban megyek én is. Gyorsan vigye, óvatosan, el ne essen vele. Szorítsa magához, nehogy megfázzon. Na, vigye már! — ripakodott rá. És az öregasszony, mint egy alvajáró, tette, amit parancsoltak neki. A bába — már amennyire lehetett —,. lemosdatta az anyát. — Még szerencse, hogy sima szülés volt — sóhajtotta. Aztán beburkolta a bundájába, és talpra állította az asszonyt. Ügy érezte, kiszakad a szíve, amíg átvonszolta a havas udvaron. A konyhai priccsre íektette, amíg a szobában megágyazott. — Fűtse be a kemencét! kiáltott kJ az öregembernek, aki elbutult tekintettel nézett maga elé. — Nem hallotta, mit mondtam!? —csattant föl erélyesebben, s egy pillanatra visszafojtotta lélegzetét. Megkönnyebbülten észlelte, hogy a csizma csosz- szanva indul kifelé. A fiúnak nem volt kelengyéje. Lepedőkből, párnahuzatokból hasítottak neki pólyát, pelenkát, s végre bevitték a tisztaszobába, ahol szótlanul, szomorúan feküdt Mária. Melegen duruzsolt a kemencében a láng, s kint az istállóban a tehenek békésen lógatták fejüket... Reggel, amikor hazaért a bába, a lányai csodálkozó szemmel bújtak ki a dunnák alól: — Milyen kabát van rajtad? — kérdezte Éva. Az asszony elmosolyodott, és levetette örzse asszony foltos-nyűtt kabátját. — Hol az irhád? — bámult Tinka, és máris sírásra görbült a szája. — Ha nem tudnátok. Betlehemben jártam és világra segítettem a megváltót, öt takartam be a bundámmal — próbált tréfálni a bába, de az arca komoly volt és szürke a fáradtságtól. 1947-et írtak akkor. Mária fia egy szép tavaszi napon elindult. HÚSZÉVES KORBAN Legalább olyan jól megtanulok gitározni, ahogyan Gyimka játszik! Takarékoskodom, hogy divatos bőrkabátot vehessek! Elolvasok minden fantasztikus könyvet! Betömetem a két első fogamat! Szerelmes leszek! HARMINCÉVES KORBAN Megtanulok angolul, úgy, mint Gyima! Takarékoskodom és bőrkabátot veszek. Előfizetek a Dreiser-soro- zatra! Kihúzatom a két első fogamat. Talán elválok. Akkor lakást kell cserélnem. Ha nem, akkor kitapétáztatom a régit! NEGYVENÉVES KORBAN Külföldre járok, mint Dmitrij! A pultnál szorongtak a fakorlátra könyökölve, mert ezen az éjszakán meglepően sokan voltak a bárban. Kedden ugyanis zárva van a város másik éjjeli mulatóhelye, és a szórakozásra vágyó vendégek mind ide tömörülnek, a patinás és drága helyiségbe, a szálloda alá, ahol a zenekar nemcsak, az ezerszer játszott avas slágereket, hanem egy-kettőt a legújabbakból is előad. Néhányan táncoltak a szűk helyen, a bárpult és a zenekari emelvényt őrző oszlopok között. Szerte a székeken hátradőlve meredtek a félhomályba a tömény szesztől és a cigarettától kábult tekintetű férfiak. Az egyik csak kólát Ivott, a másik konyakot. A pultnak támaszkodtak, és beszélgettek. Amelyik konyakot ivott, letörten lógatta a fejét és szomorúan magyarázott valamit a társának, aki vizsla szemekkel méregette a táncolókat. Harmincon innen volt mindkettő, de a hajnalba forduló éjszaka már rájuk nyomta bélyegét; bizonyára nem először választották a kényelmes ágy helyett a füstszagú termeket. — öcsit kilenc évig ütötték — mondta, amelyik konyakot ivott. — Öcsi nem akar többet veszíteni. Elég volt öcsi már nem veszíthet ... Nyugodtan beszélt, hangjában nyoma sem volt az izgalomnak, inkább csak tényeket közölt — Kockáztatni kell — mondta a másik, és újabb cigarettára gyújtott. Bár csak kólát ivott, tompa fényű, véreres szemén látszott, hogy telítődött már alkohollal. Dç Takarékoskodom, hogy a gyermekeimnek bundát vehessek. Előfizetek a Dosztojevszkij-sorozatra! Műfogat csináltatok a kihúzott két felső fogam helyébe! Kihúzatom a négy alsó fogamat. A lakást háromszobásra cserélem. Ha nem, akkor kitapétáztatom a régit. » ÖTVENÉVES KORBAN Fiamat legalább olyan jó főiskolára iratom be, mint amelyikbe Dmitrij Paitiovics vétette fel a fiát. Takarékoskodom, hogy a fiamnak irhabundát vásároljak, egyiíttal pedig magamnak műfogsort csináltassak! Legalább az Orvosi Kislexikonra előfizetek! Feleségemmel színházba járok, nyáron pedig elutazom vele a Baltikumba. ■ Utazás előtt kitapétáztatom a lakást. Bencsik András r Éjszaka nem volt részeg. Olyanfajta állapot ez, mint mikor a vadhúst pácolják. Semmiben sem emlékeztet a friss állapotra, mégis sokáig épségben tartható. — Kockáztatni kell, mert anélkül nem nyerhetsz. Mindig van mit veszíteni. — Én kockáztattam, és veszítettem. Ebből elég volt. Többet nem veszíthetek! — De ha nem játszol, nem is nyerhetsz! — Nem baj. — És a győzelem? — Mit ér a győzelem? Bent vagy a ringben egy nálad tíz évvel fiatalabbak Akkora izmai vannak, mint egy lónak és akkorákat is tud ütni. Te ravaszabb vagy. Sétálsz szépen hátra, és hagyod őt. Jön, és üt. De te nem ütsz vissza, csak vigyázol magadra. Eltelik az első menet, és a gyerek még mindig jön előre. Közben már vérzik az orrod, kétszer belédíejelt és fölrepedt a szemöldököd, de te csak mész hátra. A második menetben észreveszed, hogy üresen hagyja baloldalt az állát Trükk, vagy nem veszi észre? Mész hátrafelé, és nem ütsz oda. Pedig tudod, hogy ha elkapnád, nem is kéne nagyot ütni és a szemei keresztbe fordulnának. De te nem ütsz. Már a harmadik menetben jártok, és a srác kezd kifáradni. Közben már annyiszor beléfejelt, hogy alig látsz a vértől. Fáj, amikor fölreped a bőr és kezdesz dühbe jönni. A srác még mindig úgy csépel, mint HATVANÉVES KORBAN Unokámat angol nyelvű óvodában helyezem el. • Megállapodom egy jó fogorvossal. A fiam számára. A feleségemet, Dmitrij Pavlovics segítségével, bejuttatom egy jó kórházba kivizsgálásra. A könyveim felét eladom, és amikor a feleségem kijön a kórházból, vidéki nyaralót bérelek. Magam nyugdíjba megyek és oda költözünk. El ne felejtsem magammal vinni a Tolsztoj-kötetet. Hiszen valamikor mégiscsak el kell olvasni! HETVENÉVES KORBAN Tegnap voltam hetvenesz- tendős! Meglátogatott Gyima és Válja. Olyan murit csaptunk, mint húszéves korunkban! Gyima még azt is mondta, hogy irigyel engem. Kiderült, mindig arról ábrándozott, hogy ugyanolyan remekül tervezze meg az életét, mint én! De sehogy sem sikerült,.. Fordította: Ocllcrl György egy gép, de az állát továbbra is üresen hagyja. Te látod, de nem akarsz odaütni. Aztán, amikor már félig vak; vagy a vértől és a fájdalomtól kezded elveszíteni az önuralmadat, egyszer előrelendíted a jobb öklöd. Nem teljes erőből, de azért odaütsz, pont az áliára. És látod, ahogy keresztbe fordulnak a szemei, és összecsuk- lik. Ez győzelem? Ezért lehet örülni? — Nincs igazad — mondja amelyik csak kólát iszik és a ki tudja hányadik cigarettát gyújtja meg. — Te ezt nem érted — feleli a másik. — öcsi már nem veszíthet, öcsi túl sokat veszített... Beszélgetnek tovább, újabb italt rendelnek, és szemük alatt egyre sötétebb lesz az árnyék. Mindkettő ugyanazt hajtogatja. Más a véleményük, de nem akarják egymást meggyőzni. Olyan, mint a libikóka. Ahhoz, hogy az egyik magasra kerüljön, a másiknak le kell süllyednie. Aztán változik a szerep. És így megy órákon át. Már csak tőmondatokat, szavakat ejtenek, de ez is elegendő, hiszen nem meggyőzni akarják egymást. Részei az éjszakának, amely nem pusztán ellentéte a nappalnak. Éjjel nincsenek távolságok, és nincs jelentősége az időnek sem. Végtelennek és megváltoztathatatlannak látszik minden; tompák a formák, a színek, a fények; egymásba olvadnak a mondatok. Mindezt összemossa a kinti sötétség és a benti zene, az alkohol és a sűrű cigarettafüst.,. Kik vagyunk, honnan jövünk? — kérdezik a vendégek, de a nyugodtan rámoló zenészek, a holtfáradt pincérek nem felelnek. A ruhatárnál megtörik a varázs. Az éjszakai világ elenyészik, helyén csak a frissen feltörölt mozaiklap marad. Meg a nehezen nyíló üvegajtó és kint a hihetetlenül friss, éles levegő, amit a nikotintól mérgezett orr már nem tud érzékelni. A tejbolt előtt ott sorakoznak az oszlopba rakott kék műanyagdobozok, bennük a friss tej és kakaó. Az éjjeli vendég nagyokat lépve igyekszik hazafelé, és mind jobban tisztuló fejében egyre határozottabban ölt testet egy keserű gondolat. Nemcsak az éjszaka, az eljövő "nappal is hiába telik el. Az éjszaka kérdéseire nem ad választ a nappal. Fáradtan és üres zsebbel rádöbben, hogy éjféli álmokat kerget, de még nem tudja, hogy mire eljön a délután, mind elfelejti... És este talán újra fölkerekedik, mert választ akar találni, hiszen ott fénylik előtte az ében- színű álom. Üldözi elszántan és reménytelenül,. éjszakából éjszakába. Mihail Zadornov Előjegyzési Dia piát*