Somogyi Néplap, 1978. november (34. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-14 / 268. szám

Férfi sakkcsapatunk olimpiai bajnok A női együttes ezüstérmet nyert Item várt nagy magyar si­kerrel ért véget Buenos Ai­resben a 23. férfi sakkolimpia. Magyarország válogatottja — a függőjátszmák eredményé­től függetlenül — megszerez­te az olimpiai bajnoki címet Válogatottunk utolsó nagy erőpróbáját Jugoszlávia jelen­tette. A magyar csapat — ha­sonlóan a korábbiakhoz — ezúttal is nagyszerűen szere­pelt, még a nagy tét sem kényszerítette hibázásra tag­jait 3:l-es magyar siker szü­letett Az első táblán a végig nagyszerűen sakkozó Portisch Lajos Gligoriccsal játszott, s mérkőzésük a 30. lépésben döntetlenül végződött. A má­sodik táblás Ribli rendkívül fontos győzelmet aratott Lju- bojevics ellen. Sax a 3. táb­lán Matanovicsot győzte le a 32. lépégben. S mivel közben a többi találkozókon kedvezően alakultak számunkra az ered­mény, Csőm döntetlenben egyezett meg Ivkowal. Válo­gatottunk ezzel 37 pontot gyűjtött, és aranyérmet nyert Teljesítményük 66 százalékos, s ami még szembetűnőbb, 56 fmi "■ —.1. mérkőzésből mindössze hár­mat vesztettek eL A végeredmény: 1. Magyar- ország 37, 2. Szovjetunió 36, 3. Egyesült Államok 35., 4. NSZK 33. A fényes siker részesei: Portisch Lajos (valamennyi mérkőzésen játszott, végig az első táblán, nyolc győzelmet aratott), Ribli Zoltán (csak egy mérkőzést hagyott ki a második táblán, öt győzelem­mel, nyolc döntetlennel járult hozzá a sikerhez), Sax Gyula (a harmadik táblán egyenle­tesen szerepelt, nem szenve­dett vereséget, öt győzelmet ért el), Csőm István (a ne­gyedik táblán tíz mérkőzésen szerepelt, mérlege két győze­lem, nyolc döntetlen). A nőknél is befejeződött az olimpia. Az utolsó fordulóban a magyar csapat szintén Ju­goszláviával ült asztalhoz. A magyaroknak nyerni kellett ahhoz, hogy esélyük legyen az ezüstérem megszerzésére. Ez 2:1 arányban sikerült Is. Vá­logatottunk gyenge kezdés után harcolta ki ezt a szép eredményt. Az ezüstérmes magyar női csapat: Petrovicsné Verőczi Zsuzsa, Ivánka Mária, Makai Zsuzsa és Kas Rita. A női verseny végeredmé­nye: 1. Szovjetunió 16, 2. Ma­gyarország 11, 3. NSZK 11, 4. Jugoszlávia 11, 5. Lengyelor­szág 10,5, 6. Spanyolország 8,5. Íme, egy vélemény, Szeré- nyi Sándor, a Magyar Sakk- szövetség elnöke: «-Rendkívüli öröm számunkra ez a győze­lem, amióta a magyar sakko­zás világversenyeken szerepel, ilyen nagyszerű eredményt még nem értünk el. Koráb­ban kétszer sikerült már sakkolimpiát nyernünk, de ezek a győzelmek fél évszá­zaddal ezelőtt születtek. Ak­kor még sokkal gyengébb volt a mezőny, alig 18—20 ország csapata játszott és a Szovjet­unió sem volt jelen. Most vi­szont éppen a magyar válo­gatottnak sikerült megtörni a Szovjetunió 1952—1976-ig tar­tó győzelmi sorozatát. (A 22. sakkolimpián a szocialista or­szágok csapatai nem vettek részt A Szerk.) Bízom ben­ne, hogy ez a siker további lendületet ad a magyar sakk­sportnak és sok fiatallal ked- veíleti meg ezt a szép játé­kot.« Baja környékén klasszis futballisták születnek Dr. Henkey Gyula kecske­méti antropológus egyebek között Közép-Maigyarország 78 helységében több mint 20 ezer felnőtt egyént vizsgált meg. Etnikai-embertani ku­tatásai sport-antropológiai szempontból is figyelmet ér­demelnek. A szakember óriási adatmennyiség birtokában összegezte az ezzel kapcsola­tos tapasztalatait. Megállaní- totta, hogy a robusztus alka- ' ‘tű, aoéUzmú emberek száma ezen a területen feltűnően nagy. Különösen erős fiziku­mú emberekkel főként azok­ban a helységekben találkoz­hatunk, ahol a magyar ősla­kosság, valamint a kun és jász eredetű — hajdan, kato­náskodó nép — utódai élnek jelentős számban, mint pél­dául Kalocsa környékén. A I legjobb fizikai adottságú né­pességek közül is kiemeli a Bács-Kiskun megyei drágszé- lieket, szakmainakat, szabad- szállásiakat, dávodiakat, a Szolnok megyei túikeveieket, jászboldogháziakat, nagykö­rűteket, a Pest megyei kiskun- laoházaiakat, a Heves megyei pétervásáriakat, gyöngyösön- talkiaíkat, valamint a Nógrád megyében, PalócföMőn az őr- halmiakat és mátramindszen­tieket Alkati adottságok, alapján a kutató Bács-Kisfcun megyében •kijelölte az egyes sportágak fejlesztésére legalkalmasabb körzeteket Vállalkoznak erre Heves, Nógrád és Szolnok me­gyében is. Meggyőződése, hogy a négy megyének szinte az egész területe alkalmas a birkózás fejlesztésére, vala­mint elsősorban Elger, Salgó­tarján, Jászberény, Szolnok, Kalocsa, Kecskemét és Baja a hagyományos és volt hagyo­mányos magyar sportágak — vízilabda, szertorna, kézilab­da, atlétikai dobószámok, lab­darúgás — optimális fejleszté­sére'. A kutató egyelőre Kecske­méttel és Bajávai kapcsolat­ban közöl részletesebb adato­kat. Kecskemét környékén a birkózáshoz, a szertornáihoz, a vízi- és kézilabda sporthoz a kun községekből, az atlétiká­hoz és a labdarúgáshoz pedig a magas termetű lajosminsei jászok közül kerülhetne ki a legjobb utánpótlás. Baja vidékén a birkózó, a vízilabda, valamint a szertor­na sportágakhoz elsősorban Dávodon, Szeremlén és Nagy- baracskán kell keresni a meg­felelő utánpótlást. A magas, robusztus alkatú dávodiaknak az atlétika dobószámainak űzésére vannak a legjobb adottságáik, a futószámokhoz, a labdarúgáshoz és a kosár­labdához pedig a buny.evácok- kal és a sokácokkal kevere- det Baja környékiek képez­hetnének házast. Rájuk ugyan­is a magas, a szikár felé haj­ló aüétikus .alkat a jellemző, ezért nemcsak jó futók, ha­nem kiváló labdarúgók is vál­hatnak belőlük. Az antropoló­gus szerint egyáltalán nem véletlen, hogy korábban a magyar labdarúgás több ki­emelkedő személyisége, így például Albert Flórián, a Du­nai testvérek és Páncsics Mik­lós is Baja környékéről szár­mazik. A magyar labdarúgást az atlétikai szintek megköve­telése nélkül nem lehet ki­emelni a hullámvölgyből — hangsúlyozza Henkey Gyula —, s jó labdarúgók csak azok­ból a fiatalokból válhatnak, akik — a rúdugrás kivételé­vel — meg tudnak felelni az atlétikai tízprábónak. HERNESZ FERENC A hagyaték /. Bartafalvy Akosné Mókos Zsófia halálhíre gondredőket vont a községi tanács elnöké­nek homlokára, amikor a hi­vatalsegéd odaállt az Íróasz­tal elé és eldadogta vegyes pálinka szagába párnázott szavait: — Meghalt a Zsófi asszony, elnök elv.társ... Tudja: az öz­vegy, a pálinkafőző mellett... A doktorral találkoztam, az mondta; éppen tőle jött. Járt hozzá már vagy két hete, de nem tudott rajta segíteni. Végelgyengülés vagy mi... Mondta, hogy hamarosan ide ér, csak bemegy a sánta Bor­osához, oltani. Meg hogy a falufelelősnek is szólni kell. Papírokat hagyott hátra a Zsófi asszony, azokat kellene elvinni. Meg az ajtókat lepe­csételni ... — Meg értesíteni a hozzá­tartozókat, ugyebár — vágott közbe az elnök. De nem rájuk gondolt, az ország távoli csüc- kében élő unokatestvérre meg a családjára — ha ugyan még élnek — hanem azokra a so­ha nem látott emberekre, akikkel az öregasszony foly­tonosan levelezett. De hát ki­nek jutott volna eszébe akkor följegyezni azokat a külföldi címeket? Tény, hogy egyszer a ta­nács is kapott egy levelet, amelyben valaki a Zsófi asz- szony címe és hogyléte felől érdeklődött. De annak már vagy tizenöt éve. Ha keres­nék Is, nyomát se találnák a levélnek. Abból viszont annak idején a tanácsiak is megerő­sítve látták, amit gyakran re­besgettek a faluban: Barta­falvy Ákosné, aki harminc esztendővel ezelőtt mint bába­asszony letelepedett a falu­ban, sok-sok ember életét megmentette a második vi­lágháborúban. Sohasem kér­kedett evvel a cselekedetével az itteniek előtt, még meghitt barátaiéi, szomszédai se hal­lottak egyetlen szót sem a történtekről Zsóii asszony szájából, ám az akkori nép­frontelnök, aki részt vett a tanácsnak küldött levél értel­mezésére sebtiben összehívott »haditanácsban«, gondolt egy nagyot, és ezután minden va­lamirevaló rendezvényre meghívta — vagy meghívatta — az özvegyet. Mert, ugye, sohasem lehet tudni; hátha egyszer «hitelesen« is kiderül, hogy Bartafalvyné a hőstettek sorozatát hajtotta végre, élete kockáztatása árán mentette mások életét; itt meg, ahol lakik, minderről semmit sem tudnak. Ami akkor a népfrontelnö­köt tettekre serkentette, az a tanácselnököt — egyelőre — sűrű gondokkal fonta körül. — És most kinek a halott­ja lesz?! A hivatalsegéd fölrezzent méla téblábolásáből, s értet­lenül bámult az elnökre. — Hogyhogy? — Hát ki tekinti a saját halottjának? Mert annak kell intézkedni a temetés felől. Vállalni a költségeket, eldön­teni, hogy állami vagy egy­házi szertartást kapjon ... Tényleg : milyen vallású volt Zsófi asszony? — Talán katolikus, mert azok vannak itt a legtöbben. Ámbár református is lehet, mert jóban volt a postames- terékkel, azok meg éppenség­gel kálvinisták, ha jól tu­dom ... De én nem láttam se misére, se istentiszteletre jár­ni... Az elnök figyelést színlelve nézett a hivatalsegédre, noha a gondolatai egészen máshol jártak. Nagy erőlködéssel ösz- szerakta magában az öregasz- szonyról »rögzített« emlékké­peket, hátha ez segítségére lesz az eligazodásban. (Folytatjuk) 20 éves a Somogyi Fotó* és Filmklub Kiállítás a megyei könyvtárban A Somogyi Fotó- ás Filmklub jubileumi kiállítását teg­nap nyitotta meg Kaposváron a megyei könyvtárban dr. Radnai Jenőné, a városi tanács művelődésügyi osztályának vezetője. Az ünnepségen megjelent dr. Horváth Sándor, a megyei pártbizottság propaganda- és művelődésügyi osztá­lyának vezetője, Balassa Tibor, a megyei tanács vb-elnök- helyettese és Novak Ferenc, a Hazafias Népfront kaposvá­ri városi titkára. Ha nemcsak a képzeletünk­ben létezne az a film, amely a Somogyi Fotó- és Filmklub húszesztendős históriájának legemlékezetesebb pillanatait örökíti meg, bizonyára órákig üldögélhetnénk a vászon előtt. Tartalmas előadások, viták, klubestek, kaposvári, pécsi, szegedi, nagykanizsai, skó­ciai, kalinyini, krakkói, kas­sai. maribori bemutatkozások eseményeit idézhetnénk fel, láthatnánk ötvennégy díjat, silabizálhatnánk a Spanyol- országból, Japánból, Auszt­ráliából, Brazíliából. Argentí­nából, Kanadából érkezett le­veleket, s alig győznénk föl­mérni szemünkkel a Barátság hídjának fesztávolságát, ame­lyet megyénk fotósai — köz­tük öt művészeti díjas — a nagyvilág felé építettek az 1 azonos nevű kiállítások egész sorával. Sajnos, ilyen doku­mentumfilm nem létezik. Bő­ségesen kárpótol azonban mindannyiunkat a közösség jubileumi tárlata. Igaz, egyetlen »kuriózumot« sem csodálhattunk meg. Nem kellett töprengenünk egy- egy «extravagáns« témavá­lasztás és feldolgozási mód esztétikai hitelességén vagy hiteltelenségén —, mert a jó egytucatnyi fotós — helyesen — megelégedett azzal, hogy szűkebb hazájának életét, ap­ró rezdüléseit kapja lencse­végre, s a látszatra jelenték­telen megnyilvánulásokból aknázza ki az általánost, az örökérvényűt és a tanulságo­sat Az eredmény pedig: egy finom és — úgy érezzük — a klub egészére jellemző kama­raművészet, amelyben nincs helye slágertémáknak, pózok­nak, didaktikus szájbarágás- nak. Amilyen mértéktartó a témaválasztás, olyan szelíd itt a gyermekét babusgató apa mosolya, olyan visszafogott a magára maradt öregemberek szomorúsága, a balatoni ha­lász fáradtsága, s olyan ár­talmatlan — de sokat sejtető — a szerelmi légyott az őszi ligetben. A hatáskeltés eszkö­ze sohasem az üresen muta­tós kompozíciós bravúr, hi­szen alig találunk képet, ame­lyen a beállítást ne a tarta­lom, a lényeg indokolná. Többé-kevésbé egységes a témaválasztás is. Szinte min­den részvevő szívesen »cse- megézget« — például — a ba­latoni és a zselicségi táj alakváltozásain, a vidéki élet »zsánerjelenetein«, a legki­emelkedőbb alkotásokat mégis a portré műfajában találjuk. Ha hinni lehet Lessing ne­vezetes és sokat idézett meg­állapításának — »a jó port­rén a múlt, a jelen és a kö­vetkező pillanat cselekvése egyidejűleg tükröződik, a mű­vész feladata tehát nem más, mint az egyetlen megfelelő és megismételhetetlen pilla­nat megragadása« — úgy e kiállítás »arcképtermésével« igencsak elégedettek lehetünk. fme, néhány a legkiválób­bak közül! Juhos Nándornak a gyermeki áhítat röpke pil­lanatát, egy másik képen pe­dig az apai szeretet mosolyát sikerült megörökítenie az el­koptatott közhelyek,- »művi« beállítások tökéletes elkerülé­sével. Jávori Béla Tolsztoj- illusztrációjában Anna Kare­nina vonzerejét sejtjük, az örök nőiség megtestesítőjét, akinek réveteg félmosolya egészen mást sugall, minit abe- gombo-lkozást jelző, nyársipol- gárian szemérmes mozdulat Gyertyás László meghatóan szép munkás- és parasztáb­rázolásai közül a Ragaszko­dás című fotó emelkedik ki szemérmes szigorúságával, ke­ménységet és nosztalgiát egyetlen mozdulatba összefogó egyszerűségével. Ám nem csupán a portré műfajában bukkanunk az át­lagost felülmúló felvételekre: van néhány, a gyermekéletből ellesett pillanat is, amelynek megörökítése túlmutat a kö­telező bájon, hamvasságon, kedvességen. Tóth Béla ce­mentcsöveken játszadozó ki­csinyeket ábrázoló felvétele — a harmonikus és arányos be­állítás ellenére — azzal talál »telibe«, hogy érzelmi disz­harmóniát teremt. Hasonló hatást ér el Csonka Béla gyö­nyörű képe, a Hess, madár, amelynek tárgya a kisgyer­mekeknek a háborútól való ösztönös irtózata. E kép ra­gyogó példa arra, hogy a gyakran kárhoztatott plakát­szerűségben is nagyszerű le­hetőségek rejlenek, ha a fo­tográfus képes a sematizmus, a »direkt« megfogalmazás csapdájának elkerülésére. Szép és sokrétű tehát é Somogyi Fotó- és Filmklub jubileumi kiállítása, feltétle­nül alkalmas az utóbbi húsz év summázására, a művészi fényképezés »fogásskálájá­nak« bemutatására. Mégis maradt némi hiányérzetünk. Ügy érezzük, a tárlat nem tükrözi eléggé szűkebb pát­riánk társadalmi mozgásfo- lyamatit, fejlődését, s mintha az ábrázolásmód idillikusabb lenne a valóságnál. Nem kell azonban rendkívüli jóstehet­ség annak megjövendöléséhez, hogy az élet dinamizmusa ha­marosan a somogyi fotósok díjnyertes munkáin Is megje­lenik, s a következő kiállítá­sokon az élet sűrűbb rétegei­be is bepillanthatunk majd, hiszen e törekvés csírái már léteznek. L. A. Álomvilág — álkonfliktussal Olyan, mint otthon Nem titok: aki egy kicsit ts figyelte az előzetes cikkeket, az jól tudja, hogy Mészáros Márta az Ok ketten forgatá­sakor szövődött barátság és kölcsönös vonzódás alapján határozta el, hogy új filmjé­ben Czinkóczi Zsuzsa és Jan Nowicki őszinte kapcsolatát állítja a középpontba. Ez volt tehát az a gomb, amihez ka­bátot kellett készítenie Ko- ródy Ildikó forgatókönyviró segítségével. Ez az a váz, ami­re föl kellett építeni a fil­met. A történet bármi lehe­tett volna, a kislány és a férfi erős vonzódása már a forgatás előtt elhatározott volt. így aztán most először nem egy nő, hanem egy férfi került Mészáros Márta alko­tásának középpontjába, egy férfi, akinek azonban — ta­lán a forgatókönyv, talán a rendezés miatt — nőiesek a szeszélyei, a kitörései, a kö­vetkeze tlenségei. Az Olyan, mint otthon fő çrénye, hogy elegánsan, szó­rakoztatóan elkészített film, a főszereplők egyénisége (Czin­kóczi Zsuzsa, Jan Nowicki, Anna Karina, Bencze Fe­renc) önmagában elragadó. A moziból kifelé jövet azonban elpukkan a buborék, szét- foszlik a varázs, s az ember elkezd gondolkozni, mit is lá­tott. Mészáros Márta hazai és nemzetközi hírnevét az ala­pozta meg, hogy művei sok­ban a középpontba a női 1 egyenjogúság megvalósulásá­nak rögöt útját állította. A nézők — s nem egy kritikus — visszatetszését is kiváltot­ta, amikor a szerelemről, o férfi és a nő bonyolult kap­csolatát a nők szemével nézve vallott Mai szemmel nézve' a Kilencedik hónap lehet az, amellyel mérhetjük tovább* alkotásait. Ez a felzaklatóan szép film valóságos munkás­környezetben játszódott, s Monori Lili kitűnő alakítása révén azonosulni tudtunk a hősnővel. Talán, ha megér­tőbb a kritika és a nézőkö­zönség idehaza, nem követke­zik be az a lassú távolodás az élet igazi konfliktusaitól. Már az Ök ketten — noha egy munkásszálláson Játszó­dott — jelezte, hogy a rende­ző »kigondolásokkal« helyet­tesíti itt-ott a valóságot. Or­szágos vita is kibontakozott — még a film bemutatása előtt —, hogy vajon Marina Vlady hitelesen játssza-e majd a szálló vezetőjét Mint várható volt: ebben a számá­ra idegen közegben mindvé­gig mesterkélt maradt s eh­hez persze a forgatókönyv is hozzájárult S innen már csak egy lépés az Olyan, mint otthon való- ság-kilúgozta álomvilága. Jan Nowicki kitűnő színész, s valóban mindent elkövet, hogy elhitesse: létezhet vala­hol egy ilyen Novák András, aki könyvet készül írni, ösz­töndíjjal kijut Amerikába, aztán kintfelejtkezik, s ami­kor az ottani élettől megcsó- mörlötten, lelkében a negy- vennegyedik emelet stresszel hazatér, minden biztos támasz (munkahely, család, szeretői kicsúszik lába alól, s így ke­resi azt a szalmaszálat, mely­be kapaszkodhat. A film öi lete nem is irányíthatja más­felé, mint a kis Czinkóczi Zsuzsához. Az ő korcs kutyá­ja tetszik meg, s emiatt elő­ször ellenségek, majd fokoza tosan barátok, társak lesz­nek. Nagy hibája a forgató- könyvnek és a filmnek, hogy mindenáron erőszakolja — még a józan ész ellenében is — ezt a kapcsolatot, pedig a kiégett, önmagát sem értő és önmagát sem találó értelmi­ségi semmiképpen nem al­kalmas egy gyermek »neve­lésére« ! Sok olyan Jelenet került a filmbe, ami talán elsősorban a külföldnek szól (kézi kaszá­lás viharral, látványos szűrei és egyéb). Az egyetlen igaz konfliktust a falusi agronó- musnő hordozza, aki nem ta­lál társra a faluban. Ez azon­ban elsikkad a sok epizód között! Mészáros Márta nem na­gyon indulhat abba az irány­ba, ahova az Olyan, mint ott­hon vezet. Az igazi emberi kapcsolatokat és konfliktuso­kat a Kilencedik hónap vilá­gából merítve fejlesztheti to­vább. Talán ő is érzi már ezt Lajos Géza

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents