Somogyi Néplap, 1978. november (34. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-05 / 262. szám
Egymillió forint - málnáért CtudôsitônktSl.) A tabl áfész a Miniszter- tanács határozatának és az OFT 1967. évi irányelveinek megfelelően.— a kisgazdaságok termelését főleg két területen erősítette: a kisállattenyésztésben és a zöldség-gyümölcs ágazatban. Az OFT külön felhívta a figyelmet a bogyós gyümölcsök termelésének szorgalmazására, a tabi áfész ennek szellemében a málna termelés kiterjesztésére tett intézkedéseket. Tengődön nyílt lehetőség maina telepítésére. A szövetkezet az évek során 16 ezer málnasarjat hozatott a község kistermelői részére, akik először 50 fő bevonásával megkezdték — 100—200 négyszög- öles területeken — a málna telepítését, s megalakították a szakcsoportot. A szövetkezet azóta is évente rendszeresen tart továbbképző-tanfolyamokat, ismeretterjesztő előadásokat, hogy a málnatermelés fogásait a gazdák megismerjék. ' Amikor a tengődi málnások termőre fordultak, látták a gazdák, hogy érdemes vele foglalkozni. Az áfész hosszú távra kötött szerződésben vállalta a málna átvételét; a málnások nőttek, a szakcsoport gyarapodott, s az új ültetésre váró sarjakat most már ők maguk állították elő. 1978-ban a szakcsoport létszáma 117 főre nőtt. A málnások Tengődön elérik a 6 holdat. S a tengődi tápasztalatok alapján a kányái és a torvaji gazdák is kedvet kaptak, hogy kertjükbe málnát telepítsenek. Az áfész vezetői erre a három községre támaszkodnak a málnatermelésben. Egy 200 négyszögöles málnás 3 mázsát ad, s ezért a szövetkezet, a minőségtől függően 6— 7 ezer forintot fizet. Az idén jól sikerült a termelés: a felvásárlók 580 mázsa málnát vettek át, s ezért több mint egymillió forintot fizettek. Az átvett mennyiségből 520 mázsát Tengődön szüreteltek. Forróvíztároló - korrózió nélkül A forróvíztároló készülékek víztartályának gyors korro- dálódása, átrozsdásodása világszerte sok gondot okoz. Ilyenkor nincs más megoldás, ki kell cserélni a kazántesteket. Mindeddig sokféle megoldással kísérleteztek a víztartályok élettartamának a meghosszabbítására, de egyik sem járt igazán jó eredménnyel. Ügy tűnik, hogy dán szakemberek most megoldotHidrogénternielés lénnyel Mind ez ideig nincs olyan eljárás, amellyel olcsón termelhető hidrogén. Különösen a víz elektrolitikus bontása túl drága. Amerikai kutatók újabban olyan eljáráson dolgoznak. amellyel az elektrolízist ultraibolya fény besugárzásával lényegesen megköny- nyítik. E célra egy platina- elektród mellett egy titán- oxid elektródot alkalmaznak amelyet lézerből ibolyántúli fénnyel besugároznak. A fény ‘aktivizálja a titánoxid elektródot, s ennek következtében az elektrolízis folyamata már 0,2 volt feszültségen megindul, míg szokásos körülmények között ehhez 1,23 volt szükséges. A fénynek azonban csupán egy százaléka alakul át így kémiai energiává. A kutatók remélik, hogy olyan új elektródanyagokat találnak, amelyekkel a hatásfok növelhető, s amelyekhez még ultraibolya fény sem szükséges, hanem közönséges napfénnyel megvilágítva is a kívánt hatást érik el. Kezdődik a halászlészezon Befejezéshez közeledik a zöldségfélék feldolgozása a szegedi konzervgyárban, ele már özönlik az üzembe a halastavak őszi zsákmánya is. A november és a december a gyár kedvelt terméke, a halászlé készítésének fő szezonja. A Halértékesítő Vállalattal kötött szerződés alapján az ország több részéből is érkeznek a szegedi gyárba halszállítmányok. Kizárólag élő — tehát nem fagyasztott — halat dolgoznak föl az üzemben, tisztított és fölszeletelt ' vöröshagymával, idei csenie- gepaprika-őrleménnyel és más fűszerekkel ízesítve, szinte háziasán, jól bevált recept szerint. A tervek szerint mintegy kétmillió doboz halászlét ké>- szítenek — elsősorban a belkereskedelem megrendelésére, kisebb mennyiségben exportra. ták a kérdést. Olyan eljárást dolgoztak ki, amellyel 300— 400 mikrométer vastag, jól tapadó műanyag réteg vihető fel a kazán belső felületére. A műanyag poliamid 100 C fok körül is megfelelően hőálló. A műanyag réteget forgatásos öntéssel olvasztják rá a víztartály belső felára, a kazántest előzetes fölmelegítése után. A kísérleti tapasztalatok szerint a korrózió ellen így megvédett berendezések minimálisan öt évig épek maradnak. A dán mérnökök olyan automatizált készüléksort állítottak össze, amellyel évente 80 ezer darab forróvíztároló kazánt lehet — e bevonattal ellátva — gyártani. rank a AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁN AKLAPJ A XXXIV. évfolyam, 262. szám. Vasárnap, 1978. november 5. Új ABC nyílt Kaposváron Egymillió forint értékű árukészlet 300 • négyzet- méter alapterületű kis ABC-t nyitott meg a Somogy megyei Élelmiszer-, Háztartásid és Vegyiáru Kiskereskedelmi Vállalat tegnap Kaposváron, a Gorkij utcában. Az új üzletet 4 hónap alatt építette föl a vállalat karbantartó brigádja, úgynevezett For- fa rendszerű — forgácslappanelekből összeállított — technológiával. A vásárlók egymillió forintos árukészletből válogathatnak a boltban, amely reggel fél héttől este fél hétig tart nyitva egyfolytában. Az elátatlan területek fejlesztéséről szóló miniszteri rendelet értelmében adták át az új üzletet. A Gorkij utca é? környéke ugyanis eddig »fehér foltnak« számított: az ott lakóknak az alapvető élelTermészetes rovarirtó A morzsikavirág olyan hatóanyagokat tartalmaz, amelyek a rovarok számára halálos mérgek, de az emberre veszélytelenek. A szintetikus rovarölő szerek háttérbe szorították a morzsikát, de napjaink fokozott törekvése a környezetszennyezés meggát- lására ismét az érdeklődés előterébe állította. A morzsi- kának ezt a tulajdonságát az ókori Kínában is ismerték már és föl is használták. A középkorban Perzsiában termesztették, a hatóanyagok kivonása, a rovarölő készítmények receptje .féltve őrzött titok volt. Európában elsőként Dalmáciában honosodott meg, a XIX. században. Onnan jutott el századunk elején az afrikai Kenyába, ez a legnagyobb termesztője ma is. A morzsikavirágot vagy megszárítják és finomra őrölve közvetlenül porozásra használják a rovarok ellen, vagy a kivonataiból készítenek rovarölő szereket. Jó ötlet Egy háztartásban egy várat- lat meghibásodás — akár műszaki, technikai, akár elektromos jellegű — igen nagy zavart okoz, hát még. ha azt sem tudja az ember, kihez fordulhatna gyors segítségért. Nagybajomban igen egyszerű módon, ötletesen segítettek a lakosságnak: a főtéren egy hirdetőtáblára kiírták valamennyi kisiparos nevét, foglalkozását, lakcímét. Ennyi az egész. És milyen hasznos! miszerekért is sokat kellett gyalogolniuk. A városi tanács — figyelembe véve a később beépítendő területek lakóinak érdekeit is — közművesített telket bocsátott az élelmiszerkiskereskedelmi vállalat rendelkezésére, a megyei tanács pedig fejlesztési hitelt adott. A bolt kivitelezési tervét a vállalat készítette, típustervek alapján. Figyelemre méltó a két új rendszerű hűtőkamra — ezeket szintén saját elgondolás alapján készítették el, így a költségek csupán egynegyedét teszik ki a hagyományos módon épített hűtőtárolóknak. Az új ABC-ben — amely a vállalat hatodik ily módon épített üzlete a megyében — az alapvető élelmiszereken, hús- és hentesárukon kívül megtalálhatók a legszükségesebb háztartási és vegyi áruk is. A levegő tisztaságának védelmére Nagy hatású szűrőberendezés A levegő tisztaságának védelmére új típusú ipari szűrő- berendezés gyártását kezdte meg a szellőzőművek. A külföldi know-how alapján készülő porleválasztó jóval hosz- szabb élettartamú a hagyományosnál, és a levegőt vagy gázt is tisztábbra szűri. A berendezés iránt a hazai vállalatoknál élénk az érdeklődés. Az IF-típusú szűrőberendezés tulajdonképpen egy különleges alapanyagú zsáksor. amely a pornak legalább 99 százalékát kiszűri, s így lényegében tiszta levegő jut a kéményeken át a szabadba. A Dunai Cement- és Mészmű- vekben két IF-berendezést már üzembe helyeztek, ez évben a harmadikat is fölszerelik. 1980-ra már összesen 14 új típusú berendezés állja majd útját a kőzetőrlő malmokból, agyagszárítókból és a salakszárítókból kiáramló pornak. Ennek nyomán a szürke lepel fokozatosan eltűnik a tájról. A szellőzőművek — a tervek szerint — ezzel a porszűrővel a jövő évtől fokozatosan fölszereli az üveggyárakat is. Elektroaltatás segíti a szülést Még nem találták meg az ideális érzéstelenítő szert, amely a szülő nőket minden veszély nélkül megszabadíthatna a fájdalmaktól. Az anyának adott érzéstelenítők ugyanis károsítják a magzat érzékeny szervezetét. Félő az is, hogy a fájdalom megszüntetésével a szülő nő elalszik, márpedig szüléskor különösen fontos az aktív tevékenység, amelyhez ébrenlét szükséges. Ezzel a problémával foglalkoznak többek között a Szovjetunió központi szülészeti és nőgyógyászati intézetében. A kutatások elsősorban az etektroaltatásban loiynak: az agyra ható elektromos áramimpul^usok következtében a beteget először a súlytalanság kellemes érzése fogja el. Ezt az első szakaszt a kutatók elektrohipnózisnak nevezik. Ezután következik a második szakasz: a beteg könnyű nyugtalanságul érez, amely azonban hamar elmúlik. A harmadik szakasznak, az elektroalvásnak a kezdetét ellenállhatatlan ásítási vágy jelzi, s a végső szakaszban érik el a fájdalmatlan- ságot, a mesterséges altatással járó teljes tudatkikapcsolódást és érzéketlenséget. A szülészet szempontjából a fájdalom mértékének a csökkentése a fontos, hiszen az orvosoknak nem az altatás a céljuk. Az elektromos érzéstelenítést minden vegyszer nélkül végzik, s mértéke tetszés szerint szabályozható. Beállítható a szülöfájdalmak növekedésének és csökkenésének megfelelően, s bármikor be- vagy kikapcsolható. A vizsgálatok szerint még hosz- szabb ideig tartó alkalmazása is ártalmatlan az anyára és a gyermekre. , Újabban az elektroaltatást nőgyógyászati műtéteknél, valamint császármetszéskor is alkalmazzák. Aforizmák Nagyobbrendűségű komplexusban szenvedett. (Anatolij Rasz) * * * Azt a gyermeki kérdést: „miért”?, büntetlenül csak bizonyos korhatárig lehet feltenni. (Krokogyil) • * * Egész életútját az étkezőkocsiban szeretné eltölteni. (Wieslaw Brudzinski) « * * Egvetlen olyan kérdés sincs, amelyet hallgatással ne lehetne megkerülni. (Jurek Rybinski, lengyel filozófus) Jó ember talán több is van — de rosszakkal valamivel gyakrabban lehet találkozni. (Egy ismeretlen lélek jajszava) Nem tudni, mi rosszabb: a cselekvés vagy a tétlenség okozta sértés. (Hammurabi babiloni királynak tulajdonított mondás) Az erősök között is mindenkor akad bűnös: ez rendszerint a leggyengébb közöttük. (Tudományosain megerősített tény) Nézefe'térések... A részletekbe menő kutatások azt mutatják, hogy a férfiak 39 százaléka és a nők 37 százaléka vág hozzá partneréhez időnként különféle tár- ! gyakat; a férfiak 31 szá- ' zaléka és a nők 21 százaléka üti, illetve löki meg partnerét »vita« közben; a férfiaknak és a nőknek egyaránt 20 százaléka pofozza partnerét és végül mind a férfiaknak, mind a nőknek 10 százaléka sebzi meg partnerét kemény tárgyakkal. A horgászó Dickens Dickens szeretett a víz mellett üldögélni horgászbottal a kezében. Ehhez egy szép helyet választott ki, közvetlenül a háza mellett. Amikor a szomszédja meglátta, figyelmeztette: —• Itt semmit nem fog. Menjen feljebb a folyó mentén és meglátja, hogy ott minden alkalommal sikerül pisztrángot fognia. — Tudom — válaszolta Dickens —, de az nagyon zavar engem a gondolkodásban, ha örökké ki kell húznom a horgászbotot a vízből. Somggi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BELA Főszerkesztő-ti. : Paál László Szerkesztoseg : Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár. Pt, 31. 74ÜL Telefon; 11*510, 11-51L 11-512. Kiadja a Somogy megye! Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár, Pf. 3L 7401. Telefon: 11-516, 11-510. Felelős kiadó: Doniján Sándor, Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesitó postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Index : 25 967 ISSN 0133—0609 Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemiben. Kaposvár, Május L u. 10L Felelős vezető: Farkas Béla igazgató. Kéziratokat, nem őrzünk meg tm nem küldünk vissz«.-jL