Somogyi Néplap, 1978. november (34. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-25 / 278. szám
1239 gyermek született tavaly Kaposváron Változás a terhességmegszakítási rendeletben szintén indokolt a beavatkozás. Társadalmunk családideálja a három gyerek. Ha a terhes nőnek már van három gyermeke, illetve ennyi esetben szült, vagy van két élő gyermeke, de egy alkalommal — a kisebb gyerek születése után — szülészeti eseménye is volt, a bizottsághoz fordulhat kérelmével, mert a jogszabály lehetővé teszi számára a terhességmegszakítást. — Kaposváron tavaly 1239 gyerek született élve. Fiatalodik-e a város? — Ez év első felében ötszázötvenhárom gyerek született, némi csökkenés tapasztalható. A terhességmegszakítás engedélyezésével foglalkozó bizottságtól tudom, hogy tavaly kilencszázhatvanketten adták be írásban kérelmüket, 1974- ben ezerötvenen. A legtöbb jogos kérelmező arra hivatkozott, hogy nem él házasságban, illetve hat hónapja folyamatosan külön él a férjétől. Ezt követően az egészség- ügyi okok játszottak szerepet a terhességmegszakításban. (Három esetben bűncselekmény következménye volt a terhesség. Négy éve ugyanennyi.) Megfigyelhető továbbá a statisztikákból az is, hogy a bizottságnak több a munkája a téli hónapokban, mint nyáron. 1974-ben nyáron harmincöt, télen negyvenegy, tavaly huszonkilenc, illetve negyven kérelmet vizsgáltak felül. — Miért várt a jogszabály négy évig arra, hogy harmincötről negyvenre módosítsa a korhatárt? — Szükség volt arra, hogy a gyógyszeripar többféle tablettát állítson elő, bővüljön a választék, illetve a nem kívánt terhesség érdekében ezek a gyógyszerek széles körben terjedjenek el. A megelőzés azóta meglehetősen el is teriedt. Tudjuk azt is, hogy milyen gond az orvostudomány számára a koraszülések magas száma. Minden kétséget kizáróan nyilvánvalóvá vált, hogy — más befolyásoló tényezők mellett, pl. a dohányzás — a művi terhességmegszakításoknak igen nagy szerepük van abban, hogy Magyarországon az újszülöttek tizenegy százaléka koraszülött. Az is jól ismert, hogy a koraszülöttek között összehasonlíthatatlanul magasabb a csecsemőhalandóság. H. B. Értékes leletek A népesedéspolitikai határozat számos szociális és gazdasági intézkedése. mellett egészségügyi intézkedéseket is tartalmaz. 1974-től lépett életbe a terhességmegszakítás engedélyezésének új jogszabálya, melyben január 1-tőL változásira kerül sor. A négyéves jogszabály már kimondta, hogy 1978. december 31-ig harmincöt éves kor után indokolt a terhességmegszakítás, 1979. január 1-től a korhatár negyven év. Nem új rendelet, csupán most lép életbe. Erről beszélgettünk dr. Varjú Irénnel, a kaposvári egészség- ügyi osztály vezetőjével. — .A város területén valamennyi egészségügyi intézményünkben értesítettük az orvosokat arról, hogy az életbe lépő korhatár-módosításra hívják föl a figyelmet. Az elmúlt négy évben elterjedt a jogszabály ismerete, de azt bizonyára kevesen jegyezték meg, hogy 1979. január 1. után negyven év alatt — egyéb indok hiányában — a művi terhességmegszakításra nincs mód. \ — Milyen alapvető indokok alapján dönthet a bizottság a terhességmegszakítás engedélyezéséről? — Minden olyan esetben, amikor az anya olyan betegségben szenved, hogy a születendő gyermekre nézve káros következménye előre' fölismerhető. További indok, ha a nő nem él házasságban, illetve hat hónapja folyamatosan külön él férjétől. Ha a terhesség bűncselekmény következménye, a bizottság határozatot hoz, hogy a terhesség megszakítható. A lakás- helyzetet is mérlegeljük: ha a terhes nőnek, illetve a házas- társának nincs saját tulajdonú lakása vagy önálló bérlakása, Régészek több csoportja kutatta az idén a föld mélyét Sopronban. A legértékesebb leletek az Ikva parti ásatásoknál kerültek elő. Időszámításunk előtti harmadik, ötödik és a nyolcadik századból származó bronzeszközöket, kerámiákat, üveggyöngy ékszereket, s más értékeket hoztak felszínre a kutatók. Egy 2700 éves bronz tőr és egy ugyancsak 2700 éves bronz borotva a legrégebbről származó leletek. Az idei munkák egyben leletmentő ásatások is voltak. A közel háromezer éves település helyén ugyanis Sopron legnagyobb úi lakónegyede, a háromezer lakásos Jereván lakótelep épül. B. Sándor hatvanöt éve Gazdász úr, fáj-: a szíve ? Még emlékszem annak a főhadnagyinak az arcára. Sárgásbarna bőre, tömpe orra, szilva formájú szeme volt. Vonalzót tartott a kezében, azt lebegtette, miközben beszélt. A légy zümmögését is meg lehetett hallani, olyan csönd támadt a szavára. Hallgattak a gazdák, az esküdtek, a bíró úr, akárcsak jómagam, aki még ma sem tudom, hogy akkor miként csöppentem közéjük. Rendezni kellett a falu dolgát, ezt adta tudtunkra a szovjet főhadnagy, de én oda sem figyeltem a tolmácsra, mert csak az járt az eszemben, hogy miért vagyok én itt az elöljárók között. Később is történtek furcsa dolgok a faluban, amikor például versengtek a pártok. Mi, parasztpártiak, rendszeresen üléseztünk a Bársony méltó- ságos úr kastélyában, aki a régi világban főrendi házi tag volt, a koalíció idején pedig a kisgazdák elnöke. Sokszor mosolyogtam ezen, amikor a házába hívta a pártokat, és jó borral traktált mindenkit. Mert emlékeztem arra a délutánra, amikor ugyancsak vendégségbe mentem a mél- tóságos úrhoz. Egy szép svájci tehenet árult, s hogy ennek hírét vettem, igyekeztem a kastélyba, hogy nyélbe üssem a vásárt. Á hátsó kapun át léptem az udvarra, s ott mindjárt megpillantottam az urat egy alacsony asztal mellett, mely telis-tele volt rakva pénzzel, és ő arra könyökölt. Köszöntem illően, és elmondtam, mi járatban vagyok. Az úr rám nézett: »-Magával én nem tárgyalok! Nem tud tisztességesen felöltözni, ha hozzám jön?« Végignéztem magamon, bizony nem a templomból érkeztem, hanem . a határból. Másnap hivatott (mert senki sem érdeklődött a tehén után), és én ünneplő ruhában kopogtam be hozzá. Hellyel kínált, pálinkát töltött. A nagy bőrfotel szélére ültem, de biztatott, dőljek csak hátra, kényelmesen. A tehenet persze megvettem (megérte), de ahogy történt, megragadt az eszemben. A mi falunkban hamar megalakultak a termelőszövetkezetek, mégis valahogy lassabban vergődtünk zöldágra, mint sokan mások. A Petőfi Tsz már 52-ben működött, de őszintén szólva mindenféle ember tagja volt annak, csak földműves nem. Én a kettes típusúba álltam 1953- ban. Sokan a szememre hányták, hogy siettem. Nem vártam meg 59-et, nem tartottam ki a végsőkig. Micsoda beszéd ez?! Emlékszem, egyik tavaszon a feleségem igen gazos répát kapált. (Ekézni kellett volna előbb.) Tömérdek fáradságot kívánt a föld, az asz- szony kínlódott vele, szó nélkül se hagyta, hát odaszólt neki égy falunkbéli : »Ti akartátok a tsz-t. most hát győzködjetek.« Sokszor meghallottam én ezt. Fájt. Elhiszi ? Mert ha csak a birtokba, a módba született régi gazdák mondták volna... De amikor a hozzám hasonló, a véres verítékkel küszködő, sok hosszú böjtöt tartott cselédből lett gazda vádaskodott, hát annak legszívesebben vas- vellával feleltem volna. Hát micsoda nép vagyunk mi?! Ha már nem bírtam magam türtőztetni, oda-odamondo- gattam nekilk: »Te hány disznót öltél az idén?« »Kettőt.« »Régen évekig egyet sem.« »Minek tanul a fiad?« »Mérnöknek.« »Régen napszámos lett volna.« »Hiszen most cu- korkát többet fogyaszt ez a falu, mint azelőtt cukrot.« Egy-két embernek nem sajnáltam volna a nyakába dobni a régi világ jármát egy vagy két esztendőre. Hát ilyen hamar elfelejtették volna?! Persze, az is igaz, hogy gazdaszemmel sok hibát lehetett: találni akkortájt a közös portán. Volt tenni-, javítanivaló elég. De szájjal »nem előbb« az ember. Ott volt például az a sok fizetéses az irodán. Lesték az elsejét, de esténként senki sem kérdezte meg tőlük: »Ma mit végeztetek?« Egyik tavaszon nem akart elállni az eső. Amíg esett, nem tudtam aludni, mert mindig a kenyér járt az eszemben. Egy reggel odamentem az agronómushoz : »Gazdász úr, fáj-e a szíve, hogy pocsékban látja a termést? Fáj-e ez magának?« — kérdeztem. Nagyot nézett, aztán elmosolyin- totta magát, vállat vont. Persze, gondoltam, elsején így is meg úgy is megjön a fizetés. Aztán milyen egy intéző az, aki máshol lakik, és nem a gazdaság szívében?! De a legnagyobb baj mégis az volt, hogy lopták a közös vagyonát. Régen ebben a faluban senki sem lopott Nem emlékszem, hogy valakit tolvajlá- son fogtak volna. Nem lopták meg a méltóságos urat, a tekintetes urat, a gazdákat. Most meg saját maguktól loptak a balgák. Mintha elveszett volna a becsület. »Az én földem, az én termésem« mondták dacosan azok, akiket rajtakaptak. Olyankor mindig fölhánytorgatták, mit hoztak a tsz-be. Hát persze. Fájt azt a földet közösbe adni. Én ne tudnám, aki magam koplaltam meg a földemet? ötvenhatban, amikor híresztelték, hogy szétmegy a közös, éjszaka kimentem a határba, és kimértem a földemet. A karókat is levertem, aztán mindegyiket betakartam száraz levéllel. Magammal vittem a Sándor fiamat, aki akkor egyetemista volt. Azt mondja a gyerek: »Mire jó ez, édesapám?« »Csak arra, fiam. hogy ha ne adj isten valami történne velem, tudd, hogy hol az apád földje.« Simon József Dr. Kiszling Mátyás Szentgyörgyi krónikások Vaskos kötet lapjait pergetem : Balatonszentgyörgy története 1969-ig. Egy lelkes, de kezdetben némileg bizonytalan kezdeményezés kibontakozásának első dokumentuma. Kilenc éve jelent meg, rengeteg munkát, energiát és hatalmas, szerteágazó ismeret- anyagot összegezve. Az egyszerűen átutazó, vagy néhány órányira megállapodó idegen elbámul: mennyi minden történt ezzel a kis faluval, melynek lakossága alig ezeregy- néhányszáz. A csodálkozásnak azonban nincs helye és oka. Emberek élnek és éltek itt a Balaton nádrengetegének szélén. Békés földművelők, halászok, pásztorok. S az emberi létnek ez az évszázados töretlen továbbélése gazdag bőségben ontotta és termelte ki az örömnek, bánatnak, az anyagi kultúrának és kedvtelésekEzt csak azért meséltem el, hogy bizonyítsam, én sem felejtettem el, hol fekszik a földem a közös birtokon. De lopni, szájalni, akadékoskodni a bevitt földre, jószágra hivatkozni nem volt szokásom, hogy így fejezzem ki magam. Dolgozni tudtam. Ezt mindenki elismerte. Bár most is tudnék. Nem mondom, el-el- teszegetek a portámon, a kertben, az állatokkal, de ez már csak afféle pepecselés. Szórakozás. Mindenem megvan. Megélek a saját valómból, nem szorulok a gyerekeimre. (Bár sokat adtam nekik, és mindent, amit adtam, papírra vétettem velük, hogy ne menjen feledésbe, mivel tartoznak az unokáimnak.) Az egyik fiam, a Sándor, tanár, a másik, a Béla, állatorvos. Nem szántam őket tanult embernek, ilyesmi régen hogy fordult volna meg az én fejemben?! Gondoltam, az egyik itthon marad gazdának, a másik meg borbély vagy kovács lesz. Ha a régi világban taníttatni akartam volna őket, kevés lett volna ahhoz az én 15 ezer öl földem. Most, amikor már olyan gazdag ez a falu, hogy az én egyszerű eszemmel föl sem tudom fogni, hogy mennyi érték van itt körülöttem, az a legnagyobb örömöm, ha néha behívnak valami munkára a közösbe, és együtt lehetek az emberekkel. Mondják is néha: »Bolond maga, Sándor bácsi, minek töri magát?« Erre én azt válaszolom: »Jól érzem magam köztetek, emberek. meg hát. hogy úgy mondjam, szeretek dolgozni.« Ha egy-egy hajlottabb korú falumbélivel beszélgetek, előfordul, hogy eszembe jut, miket mondott, hogyan zúgolódott, káromkodott, miként szidta, gyalázta ezt az új életet valamikor. Olyankor mosolygok magamban, s a világért sem hánytorgatnám föl nekik. Úgyse fogadná el. mert már nem emlékszik rá. Elhiszi, hogy nem emlékszik rá? Ugye már mondtam, milyen feledékenyek az emberek... És most, hogy végeztünk a dologgal, megkínálom magát egy kis szekszárdi borral, ha meg nem sértem. A fiam küldte, a doktor. nek teljes mélységében meg- ismerhetetlen tárházát. Egy nép, egy táj, egy falu civilizációja az, amelynek nyomaival — igaz szükségszerűen töredékes formában — itt megismerkedhetünk. Föltárni, megőrizni nagyon szép feladat. Vállalkozó is akadt erre Szentgyörgyön. Simon József, a postahivatal vezetője, László István történelemtanár, dr. Kiszling Mátyás körzeti orvos, Mazzag Vince és a többiek. Az első — 1969-es — kiadás óta a munka nem állt meg. Roppant anyag gyűlt össze írásban, képekben. S a nagy gonddal rendszerezett, válogatott krónika száznál több dokumentumfotóval eljutott egészen a kiadásig. Hogy mikor vehetjük kezünkbe könyv formájában Bala- tonszenlgyörgy krónikáját? Talán jövőre? Hol kezdték, hogyan dolgoztak a szentgyörgyi krónikások? A kis »csapatból« kettőt kérdeztünk. Simon József: — 1968-ban kaptunk kézhez felhívást falukrónika írására. Akkor — még némileg tapasztalatlanok lévén — minden üzemben fölkértünk egy embert (általában a vezetőt), hogy írják meg az üzem történetét az alakulástól kezdve. Már ekkor kirajzolódott egy később is tartós, egészséges munkamegosztás. László Pista járt a megyei levéltárba, »nyomozott« az írásos anyag után, a körzeti orvos pedig lankadatlanul készítette a fényképeket. Jómagam a község életének a ma élők emlékezetéből megrajzolható részét igyekeztem megragadni. 1969 óta minden évben készítettem egy-egy földolgozást, s rendszeresen elküldtem az országos néprajzi gyűjtőpályázatokra. — Milyen témákkal foglalkozott? — Településtörténettel, a hagyományos paraszti lakásbelsővel, népi táplálkozással, a szentgyörgyi földrajzi nevekkel, a falu fekete krónikájával, a balatonberényi híres szőlőhegy történetével, összegyűjtöttem a dűlőneveket, sokféle népszokást, babonás történeteket, népi gyermekjátékokat, földerítettük a régi konyha-kamra használatának szokását, berendezését, az ottani cserépedények nevét, funkcióját — S milyen »forrásból« merített? — Itt születtem és nőttem föl Szentgyörgyön. Minden ház, arc, fa és patak ismerős. Sokat beszélgetek idős emberekkel. Nem is mindig azért ülünk le egy kis eszmecserére, hogy valami konkrét anyagról faggatózzam, hanem mert jól esik kötetlenül szót váltani. S általában mindig kipattan valami jó ötlet Akkor jól körüljárjuk. A legnehezebb volt a régi gyerekjátékok dolgát előszedni az emlékezet mély kútjábóL Ki hitte volna, hogy egykori jáilyen rosszul emDr. Kiszling Mátyás körzeti orvos is Szentgyörgyön született és nőtt fel. Sok falusinak most is csak egyszerűen »Matyi«. Már sihederkorában kedvvel forgatta a fényképezőgépet, és sorra készültek a fölvételei. Faluról, érdekes emberekről, balatoni tájról, halászokról, pásztorokról. S ez a szenvedély érett fejjel sem csökkent, sőt növekedett. Vaskos kötetek őrzik a több ezerre tehető helyszíni fölvételt, reprodukciót, megannyi dokumentumát a szentgyörgyi jelennek és múltnak. Kukoricahegedű és világháborús fölvételek, legelésző marhacsorda és régi házak, új létesítmények, szüreti mulatság. A puszta fölsorolásra sincs hely és idő. — Sokszor a véletlen segít — mondja az orvos. — A miSzentgyörgyi karikásostor. nap kezembe került egy régi fölvétel. Egykori cselédházak mellett lóistálló, s előtte egv bádogtelcnőben lubickoló két gyerek. Nyomozni kezdtem, mikor készült a kép, s mit ábrázol. Ez annál inkább nehezebb volt, mert az épületeket már rég elbontották. De egy helybeli emlékezett. »A ruszin aratók...« Lassan kikerekedett a történet. 1942-ben kárpátaljai aratók- dolgoztak Fes- tetich battyánpusztai birtokán, A kevés bér, a satnya ellátás miatt tiltakozásul sztrájkba léptek. Tartották magukat a kivonuló csendőrök ellenére is. Altkor az uradalom sóval kerekedett felül. Jócskán elsózott húst adott ebédre, bort, pálinkát... Szabályos leitatással zúzták szét a sztrájkot. S a sztrájlcolókat a helybeliek szerint — a véletlenül előkerült képen jól látható — lóistállóba zárták. Balatonszentgyörgyön folyik tovább a munka. Új adat, kép, érdekesség mindig akad. Az emberi emlékezet végtelen. S ez ennek a lelkes és szervezett munkának a legfontosabb kútfője. Csupor Tibor ímWlIi v*7/r i 5 . tékáinkra Szapudi András [. lékezünk Ï
