Somogyi Néplap, 1978. november (34. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-03 / 260. szám

MSZMP SOMOGY . M E GYE I Bi Z OTTSÁGÁ N AK LA PJ A VILÁG PROLETÁRJA!} EGYESÜLJETEK! XXXIV. évfolyam 260. szám 1978. november 3., péntek Ara: 80 fillér Kitüntetési ünnepség a Barátság Házában A Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom 81. évfordulója alkalmából csütörtökön kitün­tetési ünnepséget tartottak Budapesten a Barátság Há­zában. Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az MSZBT elnöke nyújtotta át a magyar és a szovjet nép barátságának elmélyítésében kiemelkedő munkát végzők­nek az állami és a baráti tár­saság által adományozott ki­tüntetéseket. Tizenkilencen részesültek a Munka Érdem­rend különböző fokozataiban, ugyanennyien kapták meg az MSZBT aranykoszorús jel­vényét. Tíz vállalati, termelő­szövetkezeti, intézményi MSZBT tagcsoport kollektív munkáját ismerték el az aranykoszorús plakett kitün­tetéssel. Az ünnepségen jelen volt Berecz János, az MSZMP KB Sikeresen megoldották feladatukat Főidet ért a hét világrekorder Kovaljonok és Ivancsenkov teljesítményének értékelése A moszkvai televízió közlése szerint csütörtökön 14.05 órakor földet ért a világrekorder űrketlős: Vlagyimir Ko­val jonok és Alekszandr Ivancsenkov. A földet érés szín­helye Dzsezkazgan városától 180 kilométerre délkeletre volt. A két űrhajós 140 napot töltött a világűrben a Szo­juz—31 űrhajóval, a Szojuz—29-cs és 31-cs űrhajóval, il­letve a Szál jut—6 űrállomással. Viharos tapssal, szívből jö­vő örömmel fogadták a szov­jet földi űrközpontban a hangszóróból felhangzó jelen­tést, amely egyidejűleg meg­jelent a nagyterem villanyúj­ság jón is: -az űrhajósok föl­det értek«. Nem sokkal ké­sőbb már megérkezett a hely­színen levő orvosok első je­lentése is: Vlagyimir Koval­jonok és Alekszandr Ivan­csenkov, az eddigi leghosszabb űrexpedíció két részvevője jól bírta a leszállást, egészsé­ges. A 140 napos út — a ka­zahsztáni Dzsezkazgantól 180 kilométerre délkeletre — sze­rencsésen véget ért. A két űrhajós reggel foglal­ta el helyét a Szojuz—31 űr­hajóban, miután előzőleg Kádár János Franciaországba- látogat automatikus működésre állí­totta át a Szaljut—6 űrállo­mást, amely négy és fél hó­napon át volt otthonuk. Az összekötő nyílások lezárása, a szükséges ellenőrzések elvég­zése mintegy három órát vett igénybe. Pontosan a megadott időpontban — földi parancs­ra — az űrhajó elvált az űr­állomástól, eltávolodott tőle, és megkezdte a visszatérést a Földre. A fékezés művelete 13 óra 15 perckor kezdődött; erről a borovicsi kutatóhajó adott je­lentést a központnak. Az előzetesen megszabott időponthoz képest -mindössze három tized másodpercnyi el­téréssel lépett üzembe a fé­kező hajtómű. (Folytatás a 2. oldalon) Valóságos kukoricahegyek tornyosulnak a halatonszabadl November 7. Termelőszövetkezet Bábolna szárítója előtt. A szép október ellenére még mindig harminc százalék körül van a termés víztartalma, s így minden mázsa kukorica szárításra szorul. Nemcsak az ikresített szárító üzemel há­rom műszakban, hanem a Olaas Dominátörok jó kihaszná­lása érdekében a betakarítás is éjjel-nappal folyik. Kukoricahegyek osztályvezetője, Ritter Tibor, az MSZMP KB helyettes osz­tályvezetője, Roska István külügyminiszter-helyettes. Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi I Bizottságának első titkára, a ■ Magyar Népköztársaság Elnö- > ki Tanácsának tagja — Va­léry Giscard d’Estaing-nek, a Francia Köztársaság elnöké­nek meghívására — a közel­jövőben hivatalos látogatást tesz Franciaországban. Ülést tartott a Minisztertanács Módosították a vállalati jövcdelem- és bérszabályozás rendszerét nyugalma miatt. Az újjáépí­tés nem zavarja majd a fo­lyamatos víz- és energiaellá- tást, mert a cserét. szakaszo­san hajtják végre, és csak ak- • kor helyezik üzemen kívül a, régi vezetéket, ha az új már] működik. Az északi részben egyébként hárorrt és tél kilo­méternyi csapadék- és szennyvízcsatornát, valamin! két kilométer ivóvízvezetéket helyeznek a földbe, számta­lan leágazással és vízaknával. Valamennyit új nyomvonalra fektetik; a használaton kívüli csatornák egy részét kiemelik a földben maradókat pedig eliszaposítják és betonnal tö­rniük. Az elkerülhetetlen út- bontást nem a nagy zajjal működő légkalapács, hanem egy külön e célra beszerzett hidraulikus munkagép végzi. A kórház első épületeit még a múlt század közepén emelték, s a bővítésekkel egy- idöben toldozgatták hozzá s közműveket. A vezetékekéi különböző technológiával épí­tették, nagy részük elavult és nem bírja már a fokozotl megterhelést. A mostani ter­vezők mindezek figyelembe­vételével készítették el a ki­viteli terveket, s számításbs vették az ezredfordulóig meg­építendő épületek közmüigé- nyét is. Jelentés a sütőipar fejlesztéséről Tegnap megkezdték a ka­posvári kórház közműhálóza­tának teljes átépítését. A 62 millió forintos költsége1 igénylő munkákat két ütem­ben hajtják végre. Elsőként az északi kórházrész közmű­veinek felújítását kezdték meg, ennek során kicserélik az összes ivó-, szenny- és csapadékvíz-csatornát, vala­mint a távfűtő-rendszer veze­tékeit és az elektromos föld­kábeleket. Fölépítenek egy ezer köbméteres víztároló me­dencét is. Az első ütemet — előreláthatólag — 1980 végén fejezik be. A munkák jelentős részét kézi erővel végzi a Délviép 30 dolgozója — egyrészt a számtalan egymást keresztező vezeték, másrészt a betegek Á kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszterta­nács csütörtökön üiést tar­tott. A Minisztertanács elnö­ke tájékoztatta a kormányt Alekszej Kosziginnal, a Szov­jetunió Minisztertanácsa el­nökével Moszkvában folyta­tott megbeszéléseiről. Beszá­molt továbbá azokról a tár­gyalásokról, amelyeket ma­gyarországi látogatásuk al­kalmával Piotr Jaroszewicz- csel, a Lengyel Népköztársa­ság Minisztertanácsa elnöké­vel, valamint Anker Jürgen- sennel, a Dán Királyság mi­niszterelnökével folytatott. A kormány a tájékoztatókat jó­váhagyólag tudomásul vette. Marjai József, a Miniszter- tanács elnökhelyettese jelen­tést tett a magyar—csehszlo­vák gazdasági és műszaki- tudományos együttműködési vegyes bizottság ülésszakáról. A kormány elfogadta a jelen­tést és megbízta a Nemzet­közi Gazdasági Kapcsolatok Bizottságát, hogy dolgozzon ki intézkedési tervet az ülés­szakon elfogadott határozatok végrehajtására. A nehézipari miniszter je­lentést tett a petrolkémiai központi fejlesztési program, valamint az alumíniumipari központi fejlesztési prog­ram végrehajtásának helyze­téről. A Minisztertanács a je­lentést jóváhagyólag tudomá­sul vette. A kormány jóváhagyólag tudomásul vette a mezőgazda- sági és élelmezésügyi minisz­ter jelentését a sütőipar fej­Befejezés előtt a szüret Társadalmi munka a városért Garzonlakása fiataloknak lesztésére hozott határozatok végrehajtásáról. (Kommentá­runk a 2. oldalon.) A pénzügyminiszter és a munkaügyi miniszter javasla­tára a kormány döntött a vállalati jövedelem- és bér­szabályozás rendszerében 1979. január 1-tól életbe lépő mó­dosításokról. A Minisztertanács megtár­gyalta és elfogadta az Orszá­gos Vízügyi Hivatal elnöké­nek előterjesztését az ipari üzemek vízgazdálkodásának szabályozásáról. A belügyminiszter jelentést tett a minisztérium feladatai­nak ellátását segítő önkéntes társadalmi aktívák munkájá­ról. A kormány a beszámolót jóváhagyólag tudomásul vet­te, egyben köszönetét és el­ismerését fejezte ki mind­azoknak, akik önzetlen tár­sadalmi munkájukkal részt vállalnak a közvagyon, a köz- biztonság és az államhatár vé­delmében. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Tizenegy ezer hektáron kel! még búzát vetni Nagy ködőikkel, csípős hi­deggel erkezett a november; napról napra nehezebb kö­rülmények között kell meg­oldani őszi feladataikat a me­zőgazdaság dolgozóinak. Bál­áz eddigi szép időt mindenütt igyekeztek jó szervezéssel ki­használni. az érési késést még most sem sikerült behozni. A múlt évvél való összeha­sonlítás nem sokat mond, de bizonyos, hogy a november még igen sok munkál tarto~ gai. Mintegy tizenegy ezer hektárnyi búza elvetése van hatra megyénkben, s most mar jórészt az elövetemények betakarításának üteme hatá­rozza meg e fontos feladat végzésének idejét. Termé­szetesen az átlagon belül né­hány üzemben — például Ba- latonszabadiban — sikerült elvetni október utolsó napjai­nk valamennyi őszi kalászost. Nem egeszen ezer hektáron van még főidőén a cukone- pa, elsősorban a, kaposvári já­rás nagyüzemeiben. A leg­több erőfeszítést kívánó fel­adat azonban most a kuko­rica betakarítása. Bár üze­menként is, járásonként is igen nagyok a különbségek, megyénkben még lábon all a termésnek valamivel több mint a fele. A kertészkedő szövetkeze­tek lassan befejezik a zöld­ségfélék betakarítását és a szüretet. Bar a talajművelő gépek legfontosabb feladata a vetések magágyának készítése, ezzel párhuzamosan ott az őszi mélyszántás is. Megyei átlagban már mintegy a ne­gyedét sikerült elvégezni. Kü­lönösen az állami gazdaságok, a barcsi járás és Siófok szö­vetkezetei járnak élen ezzel a munka vak 1972-ben együttműködési1 megállapodást kötött Kapos- j váron a városi tanács-vb és j a KISZ végrehajtó bizottsága. Hat év után a két testület, együttes ülésen vitatta meg az azóta végzett munkát és a következő évek feladatait. — Miben segíti az együttműkö­dés a munkájukat? — Szer­vezett, jól összehangolt in­tézkedésekkel fokozottan le­het előrehaladni. Fontos kér­dések kerültek szóba a mun- | ka értékelésekor. Először a legfiatalabbakról. | Az ENSZ a gyermekek évé- i nek nyilvánította 1979-et; na­gyobb gondot kell fordítani tehát a gyerekek nevelésére. 1 a feltételek megteremtésére. ) Ez a szülőkre és a nevelőkre I egyaránt vonatkozik. A neve- | lés. az ismeretek átadása a | tanórán kívül is lehetséges; a táborozás feltételeinek jobbá tétele, az úttörőmozgalom tá­mogatása hozzásegít ahhoz, hogy minél fölkészültebben, önállóbban kerüljenek ki a gyerekek az általános isko­lákból. Egész életre megható- \ tozó a pályaválasztás; az 1 üzemeknek, a középiskolák-1 nak és főként a szülőknek j vannak itt fontos feladataik. Szóba került Az edzett if- ; júságért mozgalom hatékony- 1 sága is. A városban korláto- [ zottak a sportolási lehetősé- í gek. Kaposváron három álla- ! Iá nos iskolában most építik I csak( 1) a tornatermet, ez vi­szont csupán az említett is- J kólák gondját enyhíti. A la-1 kóterületeken lézengő gyere­kek testedzésére nincs meg­felelő terület, tehát itt is gyors intézkedésekre van J szükség. A rendszertelen, idő­közönként rendezett sportna-1 pok nem elégíthetik ki a fia­talok mozgásigényét. Társaságban. munkahelyen legtöbbet emlegetett téma a lakáshelyzet. A Kaposváron épülő lakásoknak több mint felét a fiatalok, fiatal csalá­dosok kapják, s 1980-ig még egy garzonház építése várha­tó. Az együttes ülés egyik résztvevője elmondta, hogy a fiatal házasok a lakásra vár­va évekig albérletben laknak, a szolgáltatásokhoz képest sokszor aránytalanul magas | lakbért fizetnek. Mire meg­kapják a lakást, annak szin­tén emelkedik az ára. Java­solta tehát a más városokban jól bevált a liier lök házának építését; ezzel sokat segítené­nek a nehéz körülmények kö­zött élők helyzetén. A városi tanács és a vá­rosi KISZ-bizottság összefogá­sával javítani lehetne — az első lépéseket már megtették — az óvodai gondokon. A fia­talok eddig is készek voltak a társadalmi munkákban való részvételre; a pontatlan elő­készítés és szervezési hibák nem egyszer hátráltatták azonban a munkát. 1980-ig meghatározták az együttműködés feladatait. Eb­ben szerepel, hogy az időközi választások során a tanácsi testületekben növelni kell a fiatalok számát, kiemelik a fiatalok laikáshoz juttatását, a KISZ segíti az úi óvodák kialakítását. Nagyobb figyel­met fordít a KISZ az okta­tásra és a közművelődésre. A két szerv együttes munkája során szorosabbra fűzi a hat éve kialakult kapcsolatot. i i Véget ért a WHO európai irodájának budapesti konferenciája Befejeződött az Egészség­ügyi Világszervezet európai irodájának az egészségügyi dolgozók továbbképzéséről Budapesten megtartott há­romnapos nemzetközi konfe­renciája. A tanácskozás ta­pasztalatait summázva dr. Forgács Iván, az Egészségügyi Minisztérium szakoktatási fő­osztályának helyettes vezetője elmondta: különösen nagy súlyt kapott a tanácskozáson, hogy a folyamatos továbbkép­zés nem szorítkozhat csupán az orvosokra, hanem ki kell terjeszteni mindenkire, aki az egészségügyi ellátásban dol­gozik. A háromnapos tanácskozás anyagát egyébként az Egész­ségügyi Világszervezet könyv­alakban is megjelenteti. 02 milliós költséggel Megkezdték a kaposvári kórház közműhálózatának úiiáénítését

Next

/
Thumbnails
Contents