Somogyi Néplap, 1978. november (34. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-16 / 270. szám
Munkásszí n játszok IV. országos találkozója A második világháború szörnyűségei és a dolgozó emberek hétköznapi élete ihlette Rn- ziea Solaja jugoszláv festőművész képeit, amelyek Kaposváron, a Latinca Sándor Művelődési Központban láthatók. Film Frits Schmenkelről Kalinyiniképzőművészek kiállítása Moszkvában A negyedik alkalommal megrendezett fesztiválra az idén 12 együttest hívtak meg, köaijStiik két csoport képviselte Somogy munkásszínjátszá- sál A találkozón bemutatott produkciók színvonala közepes volt, és miután ez a rendezvény nem versenyszerű, rangsorolás sincs. A bemutatóik utáni szakmai viták viszont nagy segítséget nyújtanak az együtteseknek. Ezeket az idén kiegészítették a beszélgetések, amelyek igyekeztek meghatározni a munkás- színjátszás jelenlegi helyzetét, valamint azt, hogy mit jelent a munikásszánjátszás fogalma, a csoportok és a fenntartók kapcsolata, milyenek az igények a működtető részéről. Eaek a beszélgetések arra is rávilágítottak, hogy még mindig nagyon sok helyen egyszerűen nem vesznek tudomást a fenntartók egy-egy csoport működéséről, figyelmen kívül hagyják az együttesek közművelődési jelentőségét. A fesztiválon kiderült, hogy a jelen helyzetben az amatőrszinjátszás bizonyos értelemben holtpontra jutott Kiemelkedő produkciót nem láttunk, az együttesek a jól bevált darabokat vitték Tatabányára. Kivétel ez alól talán csak a KISZ Központi Művészegyüttesének színpada, amely Kirostált kavics címmel egy szociodrámát mutatott be a fekipgaHai szénosztályozóban, a műszakról érkező bányászoknak. Ez a darab ., Az üdülési bizottság megvitatta, az SZMT elnöksége jóváhagyta az üdülőjegykeret jövő évi felosztását. A megyebizottságok ezekben a napokban küldik a jegyeket az alapszervezeteknek. Mint dr. Nagy Gyuláné, az SZMT üdülési felelőse tájékoztatott: minőségi változást jelent az eddigiekhez képest, hogy jövőre több régi, úgynevezett C. kategóriás üdülő helyett új, korszerűbb létesítmény fogadja majd a beutaltakat, s ezeken a helyeken természetesen nagyobb kényelemről, jobb pihenési lehetőségről gondoskodnak. Néhány régi épület — egyiknek-másíknak nem az üdültetés volt az eredeti rendeltetése, az átalakítások pedig nem mindig tették a célnak megfelelővé — Az Idős asszony, mielőtt meghalt, elmondta az orvosnak: a fehémeműs szekrényben, a legfelső polcon, a ruhák mögött egy doboz van. Abban több megcímzett levél, juttassa el őket azokhoz, akiket illet. így aztán találtak ott borítékot a tanácselnöknek címezve, de volt a dobozban n.-i rokonoknak szóló küldemény is. S az öltöztető asszonyok dolgát könnyítendő: külön polcon voltak egytől egyik azok az alsó- és felsőruhák, amelyeket Zsófi asszony az utolsó útjára készített össze... — Ni csak! Mit ír erről a sima borítékról, amit ide mellékelt az én levelemhez — kapta föl a fejét a tanácselnök. — Azt mondja, hogy... De hallgassátok csak! És olvasni kezdte: — Hogy miben temessenek el, arról gondoskodtam. Megtalálják a szekrényben azösz- szes ruhaneműt, a harisnyát meg a cipőt is ... És avval is törődtem, miiből temessenek el. Kedves Elnök, Ürí Tervein hagyományos színházi eszközeiket vonultat föl, a szereplőik dokumentuimanyagot tártak a nézők elé. A játék sem volt folyamatos: egy-egy jelentős réseinél, gondolati fordulónál megszakították az előadást, és az elhangzott részt vitára bocsátották. A közönség először húzódozott, hogy a színjátszókkal vitába szálljon, később azonban, fölengedett a hangulat, és a 45 perces előadás utón 3 órás izzó vita kerekedett. Az előadás amatőrszínjátezásunk- ban eddig nem látott újat hozott... A találkozón láthattunk három Moldova-írásból készült színpadi játékot. A budapesti Vári Színpad Magyar atom címmel mutatott be szatirikus pódiumjátékot szép sikerrel, a kaposvári Vasas Színpad a Dakinger Béla zseb- cirkálót játszotta éL, a szegedi Bebrits Lajos Közlekedési Szakiskola az Akit a mozdony füstje megcsapott cfmű ri- por tkönyvből készült dofcu- menitumoratóriumot vitte színpadra, kevés sikerrel. Láthattuk a budapesti Peremszín- padat, mely a Lángoló ég című politikai problémákat felvillantó előadást mutatta be a tatabányai sportcsarnok küzdőterén A siker megérdemelt voit. Annál gyengébb orodukciót hozott a debreceni Unió szűnjátszóegyüttes, Ri-1 deg Sándor Indul a bakterház című regényét dramatizálták, s amennyire öröm volt. hogy megtalálták ezt a regényt a színpad 'számára, annyira lesz idén utoljára adott otthont a szakszervezeti beutalóval érkezőknek. Több mint 5700 felnőtt és gyermek, dolgozó és hozzátartozó üdülhet jövőre — szakszervezeti beutalóval — Somogyból az ország különböző részein. Ezen belül kedvezményes felnőtt üdülőjegyet kereken 3700-an kaphatnak, s a családos beutaló révén 463 felnőtt és 383 gyermek , töltheti együtt a szabadságát. Kisbabás-üdülőjeggyel 49 szülő és 35 baba pihenhet a szak- szervezeti üdülőkben. Egyes ágazatoknál természetesen a szakszervezeti taglétszám volt a mérvadó a keretfelosztásnál, így Somogybán a Medosz-hoz, a KPVDSZ-hez és a Vasas Szakszervezethez tartozó alapszervezetek tagjai kapják szék Ide egy külön borítékba ötezer forintot — az elnök az asztalon fekvő fehér papírra tekintett, majd folytatta a fölolvasást —, ebből futja a koporsóra, a sírásó költségeire, a fejíára, meg az asszonyoknak is, akik felöltöztetnek. A temetésemen ne legyen ceremónia, semmilyen pap sem kell... Az ingó meg ingatlan vagyonúmról még korábban rendelkeztem, így a portának, meg ami az épületekben van, az unokatestvérem fia lesz a tulajdonosa.. : Az elnök még olvasta a levelet, de már nem fennhangon. Az orvos, a rendőr meg a hivatalsegéd, mintha összebeszélt volna: körülhordta tekintetét a szoba bútorzatán, s a nyitott ajtón át az előszoba látható részén. Nem szóltak semmit, csak bólogattak, mintegy jelezve: hát itt ugyan lesz mit leltárba vennie az örökösnek. A falakon hatalmas képek függtek: szemmel láthatóan értékes alkotások. Tájakat s hangoló volt a göregáboros stílusú előadás. A »Fesztivál Üjság«-ban megjelent kritika találóan írta: »megtalálva és elveszítve«. A ho dúsai Kluhpódium Fóbián Zoltán Paticsfalak között című, bejáró munkásokról szóló játékot adott elő. Láthattunk Fernando Arra- bol-diarabot, a salgótarjáni Tempress Színpad előadásában, Tábori piknik címmel. Sem a közönségnek, sem a zsűrinek nem tetszett. A tatabányai Bányászszínpad égető társadalmi problematikájú színjátékot hozott Rafjai Sarolta Morzsahegyek című könyvéből, László Tibor dra- matizálásában és rendezésében; a szolnoki Kőtövis Színpad Rákost/ Gergely A daru című oratóriumát vitte közönség elé. A Fonőmunkás Kisszín- pad ördögh Szilveszter novellájából készült Tenger és sirály című pódium játékát, és a fesztivál záróelőadásán az oroszlányi művelődési központban az Altinajt mutatta be. Az előbbi sem szakmai, sem közönségsikert nem hozott, az utóbbi viszont nagy közönségsikert aratott. Egy jó hír: a legizgalmasabb produkciók közül hamarosan láthatjuk Kaposváron a Fanómunkás Klubban a budapesti Peremszínpadét, a tatabányai Bányászét és a KISZ Központi Művészegyüttesének a színpadáét. a legtöbb üdülőjegyet jövőre is. Ami a kedvezményes felnőtt beutalókat illeti, a legtöbb gyógyüdülőkbe és magaslati helyeken levő üdülőkbe szóL Száznyolcvankilenc beutalót szanatóriumi pihenésre vehetnek igénybe a dolgozók Balatonfüreden, Hévízen és Párádon. Somogybán a szakszervezeti tagságnak több mint 5,5 százaléka jut üdülőbeutalóhoz jövőre. A rendelkezésre álló keret felosztása után az alapszervezeteken a sor, hogy megalapozottan, körültekintően eldöntsék: kit részesítsenek — jó munkájuk elismeréseként — abban a jutalomban, amit a beutaló jelent a dolgozó részére. embereket ábrázoló olajfestmények takartak el jókora falfelületeket. A bútort, a huzatokat meg a szőnyegeket nemrég vásárolhatták, s a válogatás igencsak jó ízlésről tanúskodott A cserépkályha csempéi sem holmi filléres Tüzép-áruból származhattak... — Hát evvel megvolnánk — sóhajtott föl a tanácselnök. A többiekhez fordult: — Tudjuk a dolgunkat, fogjunk hozzá... Ezek szerint a tanács kezében van a temettetés. Bizis- ten, nem bántam volna, ha a plébánosra bízza az egészet, vagy a tisztéletesre. De ha már egyszer így történt szedjük a sátorfánkat mielőbb, hogy nyélbe üthessük a dolgot! Hiszen, ha tudta volna hamarjában, hogy mihez is kezdjen! Azt azért mégsem teheti, hogy összehívja a vé- bét döntés végett — ámbár a kollektív bölcsesség biztosan kihúzná a slamasztikából. Legalább, ha valami balul üt ki, igazolhatná magát: közös határozat alapján cselekedett ... Végül la sokkal simábban zajlott le a temetés, mint várta. C. Varga Ádám, a falu első téeszének elnöke, aki már vagy tíz éve a szó legszorosabb értelmében visszatért a kaptafához, s naponta három-négy órát hozzátalpalt Az ősz mindig sok érdekes kulturális eseménnyel örvendezteti meg testvér ír egyénk, Kalinyin terület lakóit. Az utóbbi idők egyik legnagyobb művészeti eseményének számított, hogy a kalinyini képzőművészek kiállításon mutatkoztak be Moszkvában. Ilyen nagy és jelentős tárlatuk még nem volt a fővárosban, most ugyanis az Oroszországi SZSZSZK Képzőművész-szövetségének rendezésében százhúsz művüket állították ki. Ezek egy részét a kalinyini képtár kölcsönözte, a többit a művészek küldték el: sok közöttük a teljesen új alkotás. A színházi élet érdekessége, hogy a hazánkban és megyénkben is jól ismert bábszínház megkezdte a 35. évadját. Kapuikat J. Tara- kovszkaja A csuka parancsára című darabjával nyitották meg. Ennek külön érdekessége, hogy 1967 óta állandóan műsoron tartják, s ez volt a kétezredik előadása. A bábosok a nyáron Tallin- ban vendégszerepeitek, meghívta őket a bjelorusz televízió. Az új bemutatók közül G. Szalgir—Prokofjev A kapitányok szigete című darabfejelt a nyugdíjához, vállalta a búcsúztató beszédet, a halottvivők megszervezését, sőt még egy alkalmi dalárda ösz- szeboronlásáf is. Bebizonyította, hogy agitációs képessége semmit sem kopott a huszonöt évvel korábbihoz képest, amikor is az első szövetkezetbe toborozta a népet. Sokan elmentek a temetésre, néhány an csokrot is vittek ... A fehér boríték tartalmából arra is futotta, hogy amolyan szerény torfélét rögtönözzenek a tanácsházán, a vébéterem- ben. Egy-egy üveg sör, két bélelt zsemlye jutott a vezetőknek, a halottvlvőknek, a sírásónak, a nyugdíjas téesz- elnöknek, a hivatalsegédnek (aki meg is jegyezte: legutóbb véradáskor kapott ugyanitt ugyanilyen fejadagot). Hívták-kínálták volna az elhunyt " Zsófi asszony n.-i rokonságát is, ha közülük valaki egyáltalán eljött volna a temetésre. De hiába nézelődtek, senkit sem láttak közülük a temetőben. Akik körülállták a sírt. csupa itteni öregasszony volt. Lehet, hogy a rokonság elköltözött N.-ből? Vagy nem kapták meg időben a táviratot? (Folytatjuk) ja iránt a legnagyobb az érdeklődés. A sok sikerrel, büszkélkedő közösség hamarosan megnyitja házi múzeumát, ebben bemutatják a színháztörténetét Sokkal fiatalabb a kalinyini ifjúsági színház, ott csak most kezdték a 19. évadot. Eddigi működése során százötven műsorral jelentkezett; mostani tervében három érdekességet ígér a fiatal nézőknek. V. Bikov A harmadik rakéta, Cshaidze Szabad téma című darabját és Osztrovszkij Az acélt megedzik című regényének színpadi változatát Az utóbbit a Komsziomol megalakulásának 60. évfordulója tiszteletére már bemutatták. A szovjet irodalomtudôsok a közelmúltban megtalálták A. N. Osztrovszkij klasszikus orosz drámaíró égjük eddig ismeretlen meséjét, A mesebeli herceget. Ezt az ifjúsági színház állítja színpadra — elsőként a Szovjetunióban. A testvérváros Filharmóniája a Felső-Volga-vidék művészeinek közös műsorával kezdte a szezont. Több népszerű együttest várnak Kali- nyinba, közöttük a moszkvai állami kórust, az azerbajdzsá- ni ének- és táncegyüttest. Az ő szervezésükben láthatták a kalinyinlak az Arany ősz ’78 című nemzetközi műsort, amelyben lengyel, NDK-beli, bolgár, jugoszláv, román táncosok, énekesek és zenekar Mindegyik gyümölcsfát károsítják a kis téli araszoló és a nagy téli araszoló lepke hernyója. Ha kedvez neki a tavaszi idő, a tél folyamán lerakott tojásból már a rügy- fakadás előtt kikel a hernyó és a duzzadó rügyekbe rágja magát Ezek a rügyek nem hajtanak ki. Később a hernyó a leveleket és a virágokat rágja meg, sőt a kis gyümölcskez- deméjnyeket is. A hernyók jellegzetes araszoló mozgásukról, illetve a károsított részek összeszövéséről könnyen fölismerhetek. Tavasszal Csurgó, Marcali, Öreglak, Kaposvár, valamint Siófok körzetében figyeltük meg az araszoló hernyók nagyobb mértékű kártételét A lepkék rajzása október utolsó napjaiban kezdődött, s az időjárás hűvösebbre fordultával vált tömegessé. Ez fölhívja a figyelmet a tavaszi hernyókártétel veszélyére. A károk megelőzésére a mechanikai védekezést javasoljuk. Léptek fal. Magyarországot Kar da Beáta képviselte. Alapok meleg hangon .méltatták a nagy sikerű műsort. A torzsoki orosz népi együttes még ennél is nagyobb sikert aratott Finnországban. Az ősi város testvéri kapcsolatokat épített ki Savonlimn városával, s oda hívták meg az aranyhímzéséről is nevezetes Torzsok énekegyüttesét. A kórus tveri dalokat, orosz kórusműveket adott elő Finnországban. Testvér-megyénk lakói őszinte tisztelettel ápolják a partizánok emlékét. Liza Csajki- náról nemrég egyik barátnője írt hosszú visszaemlékezést a Kalinyinszkaja . Pravdában. . Jól ismerik Fritz Schmenkel nevét is, ő a háború éveiben együtt harcolt a szovjet partizánokkal Szmolenszk kör- nyákén, aztán a kalinyini területen, Először éppen test- vérlapunk hasábjain írt róla ' P. Alekszandrovszkij és A. Jegorov, majd Frite, a partizán címmel könyvet írtak Schmenkelről. aki halála után megkapta a Szovjetunió Hőse kitüntetést is. Az NDK-ban most filmet készítettek róla, Látni szeretnélek titeket címmel. A DEFA alkotásának nagy sikere volt a moszkvai és minszki NDK-filmheteken. Az alkotók elmondták, hogy nagyon sok dokumentumot felhasználtak a forgatáshoz. L. G. zsére hernyófogó öveket, s a 15—20 cm széles papírövek középső sávját kenjük be — legalább tíz cm szélesen — hernyóenyvvel. Ezekbe az övekbe beleragadnak az araszoló lepkék repülni nem tudó, csonka szárnyú, barnásszürke vagy halványsárga alapon feketével tarkított, tömzsi nőstényei, nem jutnak el a koronaszintig, s nem tudják lerakni áttelelő tojásaikat. Az öveket hagyjuk a fákon a lepkék rajzásának befejeztéig: december utolsó napjaiig, és — szükség szerint — cseréljük is. A leszedett öveket azonnal égessük el! (Az enyvré- ) teget esetenként friss enywel többször is át kell kenni.) A hernyóenyves övék használata az erdők és szurdokok fölötti gyümölcsösökben elengedhetetlen. V. E. Lehetőségek 1979-ben Somogyiak az ország SZOT-üdülőiben HERNESZ FERENC A hagyaték Növényvédelmi tájékoztató Az araszoló hernyók kártételének megelőzése Erősítsünk gyümölcsfáink törJugoszláv festi? képes Kaposváron