Somogyi Néplap, 1978. november (34. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-02 / 259. szám
AMERIKAI LEVÉL A lassú remények háza New York. Milyen kicsi a világ! — kiáltunk fel egy- egy váratlan találkozáskor. De, hogy tényleg mennyire kicsi tud lenni, azt itt tapasztaltam az ENSZ épületében, a közgyűlési terem melletti társalgóban. A mintegy húsz méter hosszú, tíz méter széles terem zöld szőnyegén és az üvegasztalok köré állított fehér bőrfotelokban egymást váltják a világ minden részének küldöttei. A közgyűlési terem felőli oldalon éppen az ENSZ leg- legifjabb, 149. tagállamának, a Vietnami Szocialista Köztársaságnak a küldöttei beszélgetnek. Köszöntőm őket, köztük több régi ismerőst. Beszélgetünk arról, hogy a sárga csillagos vörös lobogó felvonása az ENSZ épülete előtt, a vietnami nép küldötteinek jelenléte az ülésteremben, az egyik történelmi igazságtalanság jó- vátevését jelenti. A vietnami külügyminiszter emlékeztet rá, hogy Vietnam a 33 éve létrehozott ENSZ alapító tagja is lehetett volna, de ezt a gyarmatosítók, majd az imperialista agresz- ■ szórók elleni háború megakadályozta. Győzni kellett a régi és az új gyarmatosítók, majd a Biztonsági Tanácsban háromszor alkalmazott amerikai vétó ellen, hogy a vietnami nép elfoglalhassa méltó helyét a világszervezetben. A szocialista országok küldöttei — köztük a magyarok — magánbeszélgetések során és hivatalos beszédeikben is hangsúlyozták, hogy az ENSZ-tagok gyorsan növekvő száma (ma háromszorosa az alapító tagok számának) annak a rendkívül pozitív változásnak az eredménye, mely a népek függetlenségi harca nyomán végbement a világban. Az a tény, hogy a népek küldötteiket csak azután küldhették és küldhetik az ENSZ-be, amikor már nemzeti függetlenséget nyertek a gyarmatosítók elleni felszabadító harcban, önmagában megdönthetetlen politikai igazságot mond ki. Ezt az igazságot támasztotta alá az Egyesült Államok egyik előző delegációvezetője, Moynihan is, amikor a fejlődő országok küldötteinek — az Egyesült Államoknak nem kedvező szavazata után a »többség zsarnokságával« vádolta a közgyűlést. E vád alapja a világ pozitív változása, amelynek nyomán összetört az egykori amerikai szavazógépezet, és kialakult az új töltetű politika, amely megnövelte az ENSZ hatásfokát. Még a további programokról beszélgetünk, amikor egy hölgy vezetésével kisebb csoport érkezik a vietnami delegációhoz. Átengedem a helyet, s megkérdezem a csoport egyik tagjától, melyik országot képviselik. Svédországot, ő a külügyminiszter-asszony. Beszélgetésünk témája — rövidre fogva — a múlt, hiszen emlékezetes, hogy Svédország igen pozitív szerepet játszott a vietnami- háború-ellenes nemzetközi mozgalomban, s a bővebbre fogott téma: a jövő. A jövő a témája a szomszéd asztalnál folyó beszélgetésnek is. David Owen angol külügyminiszter afrikai küldöttekkel beszélget, mint mondják: el szeretné adni a dél-afrikai többségi rendszerekre vonatkozó közös angol—amerikai tervet. A terv lényege a feltartóztathatatlan felszabadító mozgalom lassítása, olyan rendszerek létrehozása, amelyeken keresztül az imperialista hatalmak biztosíthatják befolyásukat, be- ektetetl doUármilliárdjaik lyereséges megóvását. A lél-afrikai felszabadító harcok heve, az afrikai küldöttségek és az őket támogató szocialista országok álláspontja nem sok sikert ígér az újgyarmatosítóknak. A New Yorkba érkezett Joshua Nlcomo rhodesiai fekete vezető álláspontját kifejtve közölte: reméli, az, ENSZ nem az angol—amerikai tervet, hanem a rhodesiai nép többségének érdekeit támogatja. A delegátusok, külügyminiszterek sűrűjében fölfedezem Andreas Jacovides nagykövetet, a ciprusi ENSZ-küldöttség helyettes vezetőjét. Mint mondja, tarsolyában már több meg nem valósult ENSZ-határozattal, ismét reménykedik, mert ez a lassan megvalósuló remények háza. Jacovides nagykövet az idén abban reménykedik, hogy a sokfajta politikai nyomás hatására a török csapatok elhagyják Ciprust, és a kis szigetország területileg újra egységes, szuverén, független, el nem kötelezett állam marad. Nem kell messze mennem, hogy más országok, más népek képviselőivel találkozzam. A sarokban alacsony, zömök, ősz hajú, nyírott szakállú ember telefonál, Zehdi Labib Terzi, a Palesztin Felsza- badítási Szervezet megfigyelő csoportjának vezetője. Amíg megteszem a köztünk levő néhány méteres távolságot, több külügyminiszterrel kereszteződik utam. Igazán kicsire zsugorodott a világ... De ha az ember végignézi a közgyűlés több mint 120 pontból álló napirendjét, bizony a témák többsége már «messziről visszaköszön«, olyan ismerős, olyan régi. Lehangoló látni a politikai zsákutcák hosszú sorát. Sajnos, ide tartoznak a leszereléssel, a fegyverkezés korlátozásával kapcsolatos kérdések is. Bár némi reményre jogosítja a békeszerető embereket, hogy az utóbbi hetekben az ENSZ-en kívüli szovjet— amerikai tárgyalások eredményeként újabb haladás történt az új SALT-egyez- mény megkötése felé vezető göröngyös úton. Ezt határozottan jó jelnek tekinti mindenki az ENSZ-közgyűlés ülésszakának első szakaszában. A leszerelés ügyéért, a világ évi 350 milliárd dolláros fegyverkezési kiadásainak csökkentéséért, egy békésebb világ megteremtéséért őszintén tevékenykedő küldöttek örömmel üd- vözlik a szovjet—amerikai álláspontok közeledését egy új egyezmény megkötésére a stratégiai nukleáris fegyverkezés korlátozásának kérdésében. A délelőtti ülésszak végén a delegációk tagjai tódulnak az étterembe, ahol a tagországok konyhaművészetéből összeállított, naponta változó menük mellett állandóan az itallapon van kétfajta magyar bor: a bikavér és a szürkebarát. Olyan régen tartják magukat az itallap.on, mint a legmakacsabb nemzetközi problémáic az ENSZ napirendjén. . A különbség az, hogy a magyar borok köz- kivánatra, a teljes egyetértés jegyében maradnak évek óta az itallapon, és senki nem akarja sem békés, sem erőszakos úton levenni onnan őket. Hogy mennyivel kellemesebb a »magyar kérdésma az ENSZ-ben, mint jó néhány évvel ezelőtt volt, azt nemcsak jó szereplésünk, boraink jelenléte, hanem egy gyönyörű herendi porcelánváza is hirdeti. A i'áza egyik oldalcin a Magyar Népköztársaság címere és parlamentje, a másik oldalon az ENSZ épülete és címere található csodálatos színekkel a porcelánba rögzítve. A magyar munkások büszkék lehetnek a már három éve a II. emeleti folyosót díszítő vázára. Kovács István A második vonalban Félidejéhez érkezett a répa feldolgozása a Kaposvári Cukorgyárban. Szeptember elejétől három műszakban folyik a cukorfőzés, a csomagolás, az ott dolgozóik számára azóta nincs ünnep, vasárnap. Mindennapjaikról gyakran beszámolunk, mellettük azonban ott vannak azok is, akiknek a munkája nem látványos, és akkor kifogástalan, ha észrevétlenül a háttérben maradnak. Mégis: ha ők nem lennének a helyükön, megbénulna a gyár élete. A nyersgyár egyik gépe mellől hívják el Halász Béla tmk-lakatost. Hat munkatársával együtt az üzemrész gépelt ellenőrzi, javítja. Ha a szükség úgy hozza, a gyár egész területén »»bevethetik-« őket. Ahogy a róluk' kialakult szólás tartja: a pincétől a padlásig, a sántosi vízműtől a Hársfa utcai olajtárolóig tart a munkaterületük. — Feladataink zömét nyáron végezzük el, akkor vannak a nagy karbantartások — mondja. — Mégis ilyenkor, kampány közben több a dolgunk. Hiába a legalaposabb felújítás, gépeink egy része kiöregedett, a folyamatos üzem nagyon próbára teszi mindegyiket Állandóan készenlétben kell állnunk, hogy a legcsekélyebb üzemzavar esetén is azonnal a helyszínen lehessünk. 12 éve itt dolgosom, tapasztalatból tudom, hogy a szezon vége felé egyre több hiiba jön elő. Ezen úgy segítünk, hogy az erős kopásnak kitett fődarabokat »»félidőben-» kicseréljük, még mielőtt alkatrésztörés miatt használhatatlanná válna az egész berendezés. Nyáron kényelmesebb, télen gyorsabb, de mindig alapos munkát kell végezniük. Hogy melyiket szeretik jobban? Mindnyájan vallják: a kampány idején válik el igazán, ki az igazi szakember, ki az, aki váratlan helyzetekben is föltalálja magát. Meg aztán, ahogy Halász Béla mondta: »»pénzből élünk, s ilyenkor jár a műszakpótlék, kapjuk a prémiumot. Megfizetik, ha ráhajtunk«. Nem is marad tovább; — Elnézést. Elindulunk a Kapós-partra, egy átemelőszivattyút kell sürgősen kicserélnünk. A hatvanadflr évet tölti a gyárban Gász Ferenc nyugdíjas cukorfőző mester. 11 éve hagyta abba a munkát, de az óta is minden évben ott található a gépek mellett. A szeptemberi indulás előtt már nyugtalan, alig várja, hogy a kéményből fölszálló füstfelhő jelezze a kampány kezdetét. Számára a gyár nemcsak a munkát jelenti, hanem az életet is. — Hetvenegy éves vagyok, de ha otthon kellene maradnom, beteg lennék. Ezért örültem, amikor a gyár vezetői szóltak, hogy ezután is szívesen ]átaak idebent. Gyakran jönnek tanácsot kérni, még az üzemvezetők is. Hiába, jó az öreg a háznál, nem nélkülözhetik a tapasztal ataiimat. A fiatalpk meg arrói érdeklődnek, milyen körülmények között dolgoztunk régen. Szívesen forgolódom közöttük, úgy érzem, ilyenkor magam is megfiatalodom. — Az idős mesterek gyakran hangoztatják, hogy manapság nincs olyan munkatempó, mint régen. Valóban így van? — Hát kérem, van benne igazság. Akik ma bejönnek a műszakba, előbb megnézik az újságot, kényelmesen mégreggeliznek, elszívnak egy cigarettát, és csak azután kezdenek el dolgozni. Régen ilyen nem volt. Persze a nagy többség nem ilyen. Becsületesen végzik a munkájukat Feri bácsi most a mokkaüzem gépeire ügyel. Kézbe veszi az olajoskannát, és ellenőrző körútra indul. A biztonságos üzemeléshez a rendszeres karbantartás elengedhetetlen, és: »akár cukorfőző, akár karbantartó az ember, a munkáját tisztességesen el kell látnia«. A cukorgyár több mint hatvan gépkocsija és munkagépe közül mindössze egy teherautó áll a szeptemberben átadott új javítóműhelyben. Szerelőt is alig látni: hajnaltól napestig járják a vidéket. Alig végeznek valahol, máris indulnak tovább. — Most minden javítás sürgős, »postamunka« — mondja Szabó György, a javítóműhely vezetője. Nem tudja folytatni, mert csöng a telefon. Szigetvár van a vonalban. A műhelykocsinak küld utasítást. — Sanyikéin, ha a szerelőik végeztek a javítással, azonnal induljanak tovább Drávátokra. Lerobbant a Volvo, nem tudják folytatni a vagonrakást. Jelezzék, ha elindultak. Köszönöm. — Hát így dolgozunk mos» tanában — fordul ismét felém. — Megterhelő munka ez mindegyikünknek, de menni kell, különben megáll a tudomány. Dé! múlt néhány perccel, utunk az ebédlő mellett visz el. Bekukkantunk. A máskor zsúfolt asztalok mellett most kevesen ülnek, pedig finom a mai mehü: palócleves és bukta. — Tizenkettőtől fél háromig ebédeltetünk, mindenki akkor jön, amikor az ideje engedi. — tájékoztat Bodor Györgyné, a konyha vezetője. — Tizen-, ketten főzünk h’atszáz személyre, a létszám nyáron sem változik jelentősen, mert ak- ko» sok a más vállalattól érkező vendégünk. Ha nem tudnánk, hogy mikor kezdődik a kampány, az étkezők létszámából bizony nem nagyon vennénk észre. Azt viszont annál inkább, ha egyikünk szabadságra megy. Nálunk mindig sok a munka, ráadásul elég szűkösen vagyunk: a tervezett létszámnak a kétszeresét étkeztetjük. — Ügy érzi talán, hogy a r"ár vezetői egy kicsit megfeledkeztek magukról ? Tiltakozik. — Szó sincs róla! Készen vannak az új konyha tervei, a pénz is megvolna rá, csak éppen a kivitelező hiányzik. Addig mi lesz? Természetesen dolgozunk tovább. Olyan embereket kerestünk, akiknek a munkája nem kapcsolódik közvetlenül a cukorgyártáshoz. Aztán kiderült, bár nem ők állnak a reflektorfényben, az első vonalban, az ő helytállásuk is nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a sáros réoahalmazbói hófehér cukor legyen. L. J. Hasznosítják a tudományos kutatók tapasztalatait A Magyar Tudományo« Akadémia pécsi akadémiai bizottságának gazdasági-jogi szak- bizottsága a napokban ülést tartott Kaposváron. Dr. Bihari Ottó Állami-díjas akadémikustól kértünk tájékoztatást az ülés céljáról és a tervekről. — Eddig nem volt eléggé rendszeres és tervszerű a kapcsolatunk Somoggyal. Szeretnénk ezen változtatni, ‘segítséget nyújtani a somogyi tudományos kutatómunkához. A szakbizottsági ülést megelőzően erről tárgyaltunk Varga Péterrel, a megyei pártbizottság első titkárával és Böhm Józseffel, a megyei tanács elnökével. Ismertettem terveinket, céljainkat. Ezekkel egyetértettek. Hamarosan megállapodást írunk alá. Ez részletezi majd a közelebbi és a távolabbi terveket. Az Akadémiának nyolc szakbizottsága tevékenykedik Pécsen. Sajnos ezekben kevés somogyit, összesen tízet találhatunk. Egy-egy szakbizottságba szeretnénk 3—4 somogyi kutatót is bevonni; főként olyanokat, akiknek már megvan a kandidátusi fokozatuk. A Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola több tanárát kívánjuk bevonni az agrártudományi szakbizottság munkájába, a gazdasági-jogi és a környezetvédelmi szakbizottságba pedig más területen dolgozókat. — Milyen Ifisz az együttműködés a gyakorlatban? A tanács segítségével épülnek a boltok ABG-gyűrű Kaposváron Lassan megvalósul az »ABC-gyürü« Kaposváron : a megyeszékhely peremterületein élő emberek alapvető cikkekkel való ellátása érdekében fejlesztési programot dolgozott ki — a városi tanáccsal közösen — a Somogy megyei Élelmiszer-, Háztartási- és Vegyiáru Kiskereskedelmi Vállalat. Ennek az -ABC-gyűrűnek« az utolsó előtti tagját éppen ezekben a napokban rendezik be a Gorkij utcában. Az építkezés befejezése után — a közeljövőben — az Egyenesi úton is hozzá látnak egy kis ABC építéséhez, az itt élő emberek ellátásának javítása érdekében. A Somogy megyei Élelmiszer-, Háztartási- és Vegyiáru Kiskereskedelmi Vállalat a megyeszékhelyen kívül az idén több boltot nyitott a járási székhelyeken : Siófok Foki-hegyi lakótelepén egy szövetkezeti ház földszintjén alakították ki az üzletet. Barcson a Dráva-hídra vezető út mentén forfa-elemekből építették fel az ABC-t. A közelmúltban a Kinizsi lakótelep ellátását szolgáló boltot is korszerűsítették Kaposváron. Hamarosan kávészalont nyitnak Nagyatádon. A felsorolás után indokolt a kérdés: hónnap telik a vállalatnak ennyi új beruházásra? Jovánczai József főkönyvelő ezt mondja: — Ügy spórolunk a pénzzel ahogyan csak lehet. A megoldások közül mindig megkeressük a lehető legolcsóbbat. Azt, amelyik megfelel a célnak, de nélkülöz minden »luxust«. Beruházásaink megvalósításában jelentős szerepe van a tanácsoknak. Mindenütt — ahol új üzletet nyitunk — tanácsi támogatást is kapunk: Kaposváron, Siótokon és Barcson például közművesített telket bocsátottak rendelkezésünkre. A megyei tanácstól öt millió forint hitelt kaptunk: ezt akkor fizetjük majd vissza, ha már »beállnak« az új egységek. A vállalat tavaly több mint húsz millió forintot költött beruházásokra. Ebben az évben is túlhaladja a beruházások értéke a tíz millió forintot. A jövő évi tervek között szerepel — egyebek között — egy 1100 négyzetméter alapterületű ABC építése a siófoki vásárcsarnokban. Csak az épület elemeit készítő dombóvári szövetkezettől függ, hogy a nyárra Igáiban megnyitják-e a 150 négyzetméter alapterületű új boltjukat. Kaposváron a Dimitrov utcában — várhatóan a jövő év végére készül el — egy ABC-áruházuk. 1980-ban pedig a megyeszékhely Béke—Füredi lakótelepén a Kanizsa utca felőli oldalon építenek egy ABC-t tanbolttal együtt. — A régi üzleteink jelentős részét nem lehet korszerűsíteni. Ezek az apró boltok áz államosításkor kerültek hozzánk, s a helyszűke ma is meghatározó — mondta' Kovács Lajos, a vállalat igazgatója. — Ha korszerű kereskedelmi formákat akarunk bevezetni, akkor először új boltot kell építeni. Ezekben viszont megvalósítjuk azokat a megoldási javaslatokat, szervezési elveket, amelyek köny- nyebbé teszik az itt dolgozók munkáját, gyorsabba a vásárlást. — A maihoz hasonló tanácskozásokat a jövőben rendszeresen tartanak szakbizottságaink Somogybán. Az itteni szakemberek, kutatók pedig részt vesznek a pécsi üléseken. A tudományos kutatómunka már bevált baranyai tapasztalatait készségesen bocsátjuk Somogy rendelkezésére. Azt is tervezzük, hogy egy-egy terület fejlesztése érdekében a Somogy megyei Tanács és a pécsi akadémiai bizottság közösen pályázatokat hirdet. Egy-egy itteni tanácskozásra, konzultációra neves szakembereket küldünk. — Figyelembe vettek-e terveik elkészítésénél Somogy adottságait? — Igen. Ismerjük az itteni tudományos kutatómunkát, különösen az agrártudományok területén elért eredményeket. Az a javaslatunk, hogy a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolán legyen az agrártudományi kutatás déldunántúli központja. Olyan célokra szeretnénk irányítani a kutatók figyelmét, amelyek beilleszkednek az országos elképzelésekbe. A Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolára var még az a feladat is, hogy segítsen a mezőgazdasági területen a tudományos kutatással foglalkozó szakemberek utánpótlásában. — Mi a legelső feladat? — Felmérni Somogybán a tudományos kutatómunka helyzetét. Megállapítani, hogy kik folytatnak ilyen tevékenységet* és segítséget nyújtani nekik. Meg kell állapítani azt is, hogy valamilyen területen kiket lehel bevonni ebbe a fontos munkába. Az eredményes tevékenység érdekében szükség van a tudományos kutajás fejlesztésével foglalkozó tervre. A pécsi szakbizottság ennek elkészítésében segítséget nyújt Somogynak. A kutatómunkával foglalkozókat meg kell bízni feladattal, és munkájuk eredményeit hasznosítani Somogy fejlődése érdekében —» fejezte be nyilatkozatát dr. Bihari Ottó professzor. S*. U