Somogyi Néplap, 1978. október (34. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-11 / 240. szám
NEMZETISÉGI KÖZMŰVELŐDÉS ' Köténytől a nagyestélyiig f Nagy lépést tettünk Régen találkoztunk, kedves Stevo bátyám. De azóta is él bennem az a jóízű beszélgetés nyelvről, nemzetiségi sorsról, hovatartozásról. Egy okos ember higgadt, megfontolt érveit hallhattam akkor, húsvét előtt. Ezt a szálat kapom most föl újra, s fonom meg. Nemrégiben minisztériumi emberek beszéltek nekünk erről a témáról. Sietek, Stevo bácsi e nyílt levélben továbbadni mindazt, amit ott hallottam. Nálunk, Szolnok megye kivételével, szétszórtan mindenütt élnek nemzetiségiek. Legnagyobb számban németek, aztán délszlávok — hor- vátok, mint kedves Stevo bátyám, szerbek, szlovénok — és románok. Az eltelt öt évben jelentős a fejlődés, ami a nemzetiségiek kulturális életét illeti. Bővülnek, korszerűsödnek a lehetőségek, a tevékenység színvonala is emelkedett. Országos jellegű szép ünnep a nemzetiségi fesztivál, melyet évente egyszer rendeznek, s eddig Tata, Keszthely, Szentendre, Mohács volt a helyszín. Több megyében hagyományossá váltak a nemzetiségi napok, hetek, így Somogybán is: a délszláv napókra gondolok. Azt is hallottam, hogy 1973 óta csaknem kétszeresére emelkedett az anyanyelvművelő nemzetiségi klubok száma. Céljuk a komplex művelődési formák eszközeivel az anyanyelv fejlesztése. Szerepük elsősorban a vegyes lakosú településeken jelentős. Emelkedőben van a nemzetiségiek nyelvén tartott TIT- előadások száma, akárcsak a nyelvtanfolyamoké, elsősorban a német lakosság körében. A továbbiakban újabb bővüléssel számolhatunk. A jelenleg működő énekkarok és pávakörök száma 139. Nagy hírre tett szert megérdemelten a véméndi, a palo- tabozsoki, a sombereki német, a felsőszölnöki szlovén, a tököli, horvátzsidányi horvát, a legéndi, pilisszentkereszti, répáshutai szlovén énekkar. Az országban 106 nemzetiségi népi zenekar is működik. Itt a minőségi előrelépés a jellemző. Kerítés nélkül Mindkét épület kívülről komor, kaszárnyára emlékeztető. Nem csoda, hiszen valamikor valóiban az volt. Belül azonban virágos függönyök, élénk színék teszik kellemessé, vidámmá. Ez a Zalka Máté utcai Latimca Sándor fiú- és leánykollégium. Az idén nagyobb lett a hely, mivel fölépült a Damjanich utcai kollégium. A hálótermekben még így is harmincketten laknak együtt A kollégium igazgatója — több mint két évtizede ■— Cselük László. — A vidékről ide kerülő éves fiatalnak hirtelen sok szokatlan dolog gal kell megbarátkoznia; új iskola, új város, új kollégium. A beilleszkedéshez milyen segítséget tudnak nyújtani a diákotthon nevelői? — Előfordult már, hogy egykét hét után hazament a gyerek, mert nem tudta megszokni a környezetet. Az idén ilyen nem fordult elő. Az elsősök egy nappal korábban foglalják el a helyüket, hogy mire a többiek bejönnek, otthonosabban tudjanak mozogni Már a beiratkozás napján szülői értekezletet tartunk, s azon részt vesznek a gyerekek is, itt mutatjuk be a kollégiumot és annak rendjét. Az első hónapokban fölmérést végzünk néhány tantárgyból, mivel nem azonos J szintű az általános iskolai' képzettségük. A gyengébbeknek hiánypótló órákat szervezünk. Ez független a középiskolai tanóráktól. — Milyen gyakran •látogatnak el a középiskolai tanárok a kollégiumba? — Az utóbbi években gyakran eljönnek megnézni, hogyan élnek a diákjaik. Ez mindkettőnk feladatát megkönnyíti, közvetlenebbül tudunk tájékozódni a tanulmányi munkáról. A fiú- és leánykollégiumok igazgatását két éve vonták össze. Mindegyikben külön ön- kormányzati szerv működik, a diáktanács. A fiatalok közösen választják meg a tagjait. Összekötő szerepet tölt be a nevelők és a diákok között. A lányok titkára Cser Erzsébet, a közgazdasági szakközépiskola negyedikes tanulója. — Milyen volt az első nap a kollégiumban? — Szorongással jöttem ide, ezért meg tudom érteni a mostani elsősöket. Mivel sokan voltunk egy szobában — még szorosabb volt a hely, mint most —, könnyen ment a barátkazás. Amikor felépült az új kollégium, volt-róla szó, hogy néhányan átmennek. Csábított bennünket is, hisz modern és sakkal tágasabb. Most már örülök, hogy nem mentem. Az igazgató két éve vette át a leányotthont, azóta sakkal jobban kötődünk ide. Sok változás volt ez idő alatt. — A fiúkollégiummal milyen a kapcsolat? — Gyakran rendezünk közös klubesteket, együtt sportolunk. Lebontották a két épület közötti kerítést is — mondja Kómán Éva, aki néhány társával megkapta a kiváló kollégista címet. — Van kedvenc nevelőtök? — A csoportvezető tanárok, akikkel sokat vagyunk együtt és az igazgató. Hűvös szél fúj, az udvar padjai mégis tele vannak. Fiúk, lányok ülnek egymás mellett. Nagy csoport fiú igyekszik a kapu felé. Délutáni kimenőjükből lopnak el néhány percet. — Mivel töltik az időt a városban? — Moziba megyünk vagy hétfőnként az ifjúsági parkba. Más lehetőség alig van. A kollégiumban van klub, könyvtár, sportfelszerelés. — És a szomszéd épületben a lányok... — Hát ez is jó! — A közösség nagyon jó — mondja Gasparics Ferenc, másodéves sütőipari tanuló, 6 szeme megakad két arra sétáló lányon. Néhány perc múlva sietve búcsúzik: — Elnézést, programom van! Izményí Éva Ezen az őszi reggelen először ébredt ködben a város; az országút kontúrjait vesztve kígyózott Mönchberg felé. Hideg volt. A folyó megáradt, és a kőhíd talapzatát nyaldosva lustán hömpölygőit . Valahol sirály rikoltott a ködben. Claude végigment a tengerparti sétányon. Platánfák sötét és ázott levele tapadt a cipőjére, ahogy sietősen lépkedett a csónakházak és az üres padok előtt. Farmernadrágot és szürke pulóvert viselt, fölötte orkándzsekit. »Kedves Angélától, hogy tegnap kivasalta az ingeimet« — gondolta, miközben gémberedett kezét a dzsekizsebbe bújtatta. “Nem rossz érzés tiszta fehérneművel útra kelni. Két hét alatt persze megint minden elhasználódik. Na igen, addig... És a pénz? Ötszázam van, a többit utánam küldik. Azért átkozottul sajnálom a gépet. Leica M 3-as, teleobjektív... De most már késő. Az ötszáz legalább biztos. Spanyolban fél évig kijöhetnék belőle.-» Claude összehúzott szemekkel pillantott át a sarkon. A kioszknál Angéla állt. — Claude! — kiáltotta a lány. — Szeretnélek elkísérni az országúiig. — Remek — válaszolta « fiú, miközben erre gondolt: »Ttt valami nem stimmel. Most majd jön a búcsújeXe- net.« — Gyerünk! — mondI A különböző művészeti ágak közül a legdinamikusabb terület a táncművészet. Emelkedett a csoportok száma, mely jelenleg 141. A kiemelkedők között említették, kedves Stevo bátyám, a lakócsait is ott a minisztériumban, azon a bizonyos tájékoztatón. Beszéltek nekünk a nemzetiségi színjátszócsopoTtofcról és az irodalmi színpadok működéséről is. A jövőben nagy feladatuk lesz ezeknek az anyanyeiv ápolásában. Ez olyan terület, melyben erős tartalékok rejlenek még. Akárcsak a könyvtárügyben. Igaz: minden nemzetiségi községben van anyanyelvű könyv- állomány, jelenleg 6 német, 4 szlovák, 4 délszláv és 1 román alapkönyvtár működik az országban. A közkönyvtárak és iskolák együttes nemzetiségi kötetszáma 185 000, s ez az 1973-asnak a kétszerese! Nyaranta nemzetiségi nyelvművelő és olvasótáborok létesültek úttörőknek és KISZ- korosztályú fiataloknak. A legeredményesebbeket Baranya, Pest, Békés, Nógrád, Komárom megyében rendezték. Az előadások megtartására nemcsak hazai, hanem külföldi írókat is meghívtak. S ide tartozik ez az örvendetes tény is: az elmúlt időszakban megélénkült a nemzetiségi irodalmi tevékenység, kiszélesedett és tervszerűvé vált a nemzetiségi könyvkiadás. A Tankönyvkiadónál külön részleg — nemzetiségi szerkesztőség — gondoskodik a nemzetiségi müvek rendszeres megjelenéséről. A négy nemzetiségi tájmúzeum — Mohácson a délszláv, Tatán a német, Békéscsabán a szlovák és román — mellett számos új tájház és helyi gyűjtemény létesült. Talán emlékszik, Stevo bátyám, amikor lapunkban beszámoltam a mecseknádasdi német tájházról, melyben népi kismesterségek emlékeinek adtak helyet. Egy örömhírt is ide írhatok: a Hanglemezgyártó Vállalat megkezdte a nemzetiségi népzenei lemezek megjelentetését. Reméljük, rövid időn belül hallhatjuk a felvételeket. örültünk a pécsi körzeti tévéstúdió augusztus 20- án beindult rendszeres hor- vát-szerb és német nyelvű nemzetiségi adásainak, s a pécsi rádió, valamint a szolnoki adó műsorainak, melyeknek már tekintélyes múltjuk van, s kedveltek. Most ennyit, Stevo bácsi erről a témáról, melyről egyszer, húsvétkor olyan jó kibeszélgettük magunkat. Üdvözli: Leskó László Theodor Weissenborn Angéla hallgatott. Claude kerekre formált szájjal, füstként fújta ki a lélegzetét, és elképzelte, hogy cigaretta van a szájában. »Más céljaim vannak» — gondolta. “És semmi kedvem tovább maradni. Persze, egy ideig egész kellemes, ha gondoskodnak az emberről. Meleg étel, tiszta fehérnemű, pihentető alvás. De aztán...« Az órájára pillantott. »Háromnegyed nyolc. Ha kiérünk a városból, fél kilenckor már kocsiban ütök.« Felszállt a köd. A parkban rázendítettek a madarak, aztán a nap is kisütött. A szél a bokrokban szimatolt, majd egy újságdarabot talált, és levelek uszályával azt űzte maga előtt az úton és a kavicsos szökőkút fölött. A Medve téren mentek, amikor elébük állt a városkapu, magasra ívelő kőboltozatával. Angéla megállt: — Nézd, milyen szép! — mondta a fiúnak. Claude futólag felpillanOldotUbb lett 4 légkör. ta. tott Üzemi dolgozók népművészete Kiállítás a Latinca Művelődési Központban Egy országos pályázatra készült népművészeti alkotásokból kiállítás nyűt a Latinca Sándor Művelődési Központban. A SZOT és a Dunaújvárosi Munkás Művelődési Központ közös pályázatából országos tárlatot rendeznek novemberben Dunaújvárosban. A felhívás azoknak szólt, akik munkaidő után otthon vagy szakkörben a népművészettel is foglalkoznak. Az 1976. évinél sokkal többen jelentkeztek a fölhívásra az idén megyénkből. Harminchaton száznyolcvannégy alkotást kültek a megyei zsűri elé. A kaposvári bemutató ezt az anyagot tárja a nézők elé — október 15-ig. Az országos seregszemlére harminc pályaművet küldenek Dunaújvárosba. Nem szórványos tevékenység a ma — nem hivatásos — népművészete: a kaposvári kiállítás azt bizonyítja, hogy abban az üzemben, amelyben egy-két asszony" vagy férfi tűt és színes fonalat, bizsokot fog a kezébe a szabad idő hasznos eltöltése folyamán, ott a közösség is megpróbálkozik a hímzéssel, faragással. Mutatja a megyei bemutató, hogy üzemi közösségek jöttek létre, melyek a népművészetei ápolják — szellemiekben és a két kéz ügyességével. Szellemeikben hogyan? Erre úgy felelhetünk, hogy néhány faliszőnyeg kivételével nem találkoztunk giccses vagy legalábbis kétes értékű alkotással. (Nagy hiba volt a rendezőség részéről, hogy ilyenek is — szerencsére kis számban — “becsúsztak-« a kiállításra. Az iparművészet még magas fokon sem keveredhet össze a népművészettel! Azok a bizonyos faliszőnyegek, melyek a subadivat termékei, iparművészeti alkotásként is silányak.) A Volán 13. számú Vállalatánál, Kaposváron és Marcaliban ügyes kezű, jó szemű aszonyok, férfiak ápolják a népi hagyományokat. Tolnai Ferencné (Marcali) a matyóhímzéssel díszített ruhákból valóságos szalont rendezhetne be, olyan gazdag a választéka, kis köténytől a pe- lerinen, blúzon át a nagyestélyiig. Mautner Józsefné (Kaposvár), a “szomorú kalocsai terítő«, a keresztszemes — a legősibb minta — “sutorik betétes« terítő készítője is eredeti hímzéseket mutat be. Zsivicsár András, Bodor Lajos, a Volán kaposvári dolgozói, fafaragásokkal szerepelnek. Bodor Lajos Ökrösfogat című naiv kisplasztikája és mesteri citerája méltán utazik az országos kiállításra az említettek munkáival. A Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyárában Is sokan foglalkoznak a népművészettel. Bodonyi József faragásait emelhetjük ki. Az EIVRT kaposvári gyárából Szabó Rita kitűnő munkái mellett még sokan szerepelnek sikerrel. A siófoki Kőolajvezeték-építő Vállalat közösségéből Bán- hidi Erika hímzett térítője, ruhája tűnik ki nemes egyszerűségével, gazdag díszítésével. Mayer Ilona, a nagyatádi cérnagyár dolgozója Tisza vidéki és somogyi motívumokkal díszítette falvédőjét, szőttesét. Igazi meglepetés a tahi Czinke Ferenc, aki ugyan a helyi Nagy Ferencek, a népművészet mesterének sajátos formavilágából merít; a megmunkálás magas színvonala azonban azt bizonyítja, hogy érett faragó ő is. A somogy- szohi Kovács János a kisebb fafaragások specialistája, szívesen készít karkötőket, a viselethez kiegészítő díszeket. Baranyai Sándor (Kaposvár) egy teljes parasztbútart készített — sikeresen — a pályázatra. A zsűri valamennyiül: munkájából válogatott az országos kiállításra. Névsorunk a továbbjutottakról ad csak számot: még nagyon sok asz- szony, lány, férfi neve kívánkozna ide, a megyei tárlat igényessége erre a bizonyíték. Hórányi Barna BÚCSÚ ANGÉLÁTÓL A kapu egy tündöklő képet metszett ki a tájból: a felkelő nap fényében elhagyott hajóroncsoknak tűnő, viharvert facsoportok a völgyben, a fák közt vakító fehéren kanyargó utak, háttérben a hegy különös, áttetsző sziluettjével. Angéla a távolba pillantott. — Miért akarsz Párizsba menni, Claude? — Ö, kislány, te ezt nem értheted. Mit tudsz te Párizsról? — Claude nyugtalanul vállat vont. — Mondtam neked, hogy a barátaimat akarom viszontlátni. És a Montmartre-ra gondolt, a Place Pigalle-ra, a Saint Germain negyedre és a hangulatos bisztrókra .., “Talán éppen Pére Auguste- nál, vagy a Clochard-ban ülnek ők most: André, Philippe, Alphonse; előttük az aperitif... Vajon Yvonne és Louise ott van még? Mindegy. Valakit biztosan találok.« — Claude? — szól halkan a lány. — Vigyél magaddal Párizsbai A fiú ettől félt. Fölemelte a kezét. — Csak ezzel ne gyere nekem! Ilyen hülyeséget. Angéla nem szólt többet, a lábát nézte. Claude a homlokát ráncolta. Továbbmentek. A kapu oszlopai szétnyíltak, majd összezárultak mögöttük; a szabadban voltak. Néhány száz lépést mentek az úton, a neuchateli elágazásig. »Talán még nem értett meg« — gondolta Claude. »Keménynek kell lennem. Nem ámíthatom öt, annak semmi értelme. Nem maradhatok vele. Feltart engem — ez minden.« Az országút jobb oldalán mentek, amikor Claude megszólalt: — Kedves, hogy elkísértél. És kellemes volt veled a négy hét. Adieu, Angéla! — Adieu, Claude! —mondta a lány, többet nem szólt, csak ott állt, és a fiút nézte homályos, sötét szemmel. Most már tudta: a fiú nem fog hozzá visszatérni. Claude kényelmetlenül érezte magát. Előrement pár lépést, egyik lábát gépiesen rakta a másik után. Igyekezett, hogy hangja vidáman csendüljön: — Még egy szívességet tehetsz nekem, kislány, átmehetsz a túlsó oldalra, és úgy ötven lépést vissza. Akkor könyebben elmegyek ... Fellélegzett. A lány úgy tett, ahogy kérte tőle. Aztán visszafordult a fiú felé, pedig tudta, hogy ez fölösleges. Nézte, ahogy Claude beszáll egy városból jövő autóba. A fiú integetett a hátsó ablakon át, és nevstett. A nevetés ezt mondta a lánynak: “Remekül klappolt minden!« Az- autó eltűnt egy kanyarban, és hirtelen üres lett az út. Angéla aprókat lépne ment visszafelé. »Hogy is mondta Claude? ’Kellemes volt.’ Csak ennyit. És számomra ö jelentette a legtöbbet« — gondolta a lány. Körmeit erősen a tenyerébe mélyesztctte, hogy fájt. Űjra a kapunál volt. Innen nézték Claude-dal a várost, a házakat és az embereket. Az út elkeskenyedett, és Angéla a boltívek alatt hazajelé indult. Fordította : Fekete Gábor I
