Somogyi Néplap, 1978. október (34. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-01 / 232. szám

fl Fűzfő ellen sincs „sétamérközés” A szokottnál kevesebb ka­posvári szukoló látta annak idején azt a mérkőzést, ami­kor utoljára találkozott egy­mással a Rákóczi és a Fűzfő Emlékezetes, hogy a Rákócz' pályaválasztó jogát egy mér­kőzésre megvonták és így Nagyatádon találkozott a kél együttes. Akkor nehéz küzdő­ién után kaposvári győzelem született. A két csapat négy­éves szünet után áll fel is­mét egymással szemben. A célok ma merőben, eltérnek egymástól. Annak idején e-z e két együttes egyforma eséllyé’ harcolt a feljutásért, ma vi­szont nincsenek ilyen vágyai1 a Balaton-partiaknak. Bizony Zöld-fehérből zöld-fehérbe Mint kis­gyermek apró kockáiból a vá­rat, úgy építi az ember saját jövőjét.. Min­den nap egy- egy építő kő. S hogy milyen erős lesz a vár, nagyrészt attól is függ, hogy minden időben a he­lyére kerül-e. A hétközna­pok apró tény­kedései azok a kötő anyagok, mélyéit stabil­lá tehetik az alapot. A fan­tázia előre el­tervezi, mi ho­va kerül, az élet azonban gyakran más­ként diktál. Néha elég egy hogy az épület Itt már kaposvári »színekben-« — Már orvosi engedéllyel kisebb futásokat végezhetek, remélem, egy-két hét múlva játékra jelentkezhetem az edzőmnél. Jól focizni a vá­gyam, ez újabb rangot adna nekem. És tudja még egy: Szeretnék ismét bajnokcsapat tagja lenni. Ez eddigi egy­szer már sikerült. Müven nagyszerű lenne! A több’ volt játékostársam akár iri­gyelhetné is az újabb aranyo­mat?! — ezeket mondta, és ekkor, először elmosolyodott. Csaknem -az egész délelőtt elröppent. Szerencsére aznap nem volt ebéd előtt edzés. Mi­előbbi teljes gyógyulást kíván­tam és elváltunk. Sokszor lát­tam már játszani Gáspár Gyulát, s úgy érzem, most is­mertem meg csak igazán. Hosszan néztem utána. Ahogy távolodott, mintha megnyúlt volna az alakja. Éppen úgy. mint amikor az ellenfél elöl elfejeli a labdát. Jutási Róbert a Fűzfő a vártnál lényegesen gyengébben rajtolt az idei évben. Jelenleg a 17. helyen áll a tabellán. Nyolc mérkő­zésen mindössze egyszer (!) győzött. Legutóbb — mint hí­rül adtuk — otthon kapott ki három góllal a veszprémiek­től. De lehet-e magabiztos a Rákóczi? Aligha. Elég ha csak a Sabária elleni mérkőzést említjük, hisz akkor az utol­só helyezett távozott ponttal Kaposvárról. Kétségtelen, hogy a Rákóczi feljövőben van. Ezt sejtetik legutóbbi bajnoki, no és a PMSC elle­ni kupaeredménye. A győzel­met most sem fogják ingyen adni. A csapatnak ezúttal is ugyanazzal a lelkesedéssel kell harcolnia, mint legutóbb Ta­tabányán, ahol nagyon harcos együttest sikerült legyőznie. A szakvezetés elégedettségét fe­jezte ki az utóbbi hetekben látottakról. Mind az edzés­munkával, mind a mérkőzé­seken nyújtottakkal azt igazol­ja a játékosgárda, hogy a ki­esés után végre . »egyenesbe-« jutott. Mégsem biztos, hogy a rpűlt héten sikerrel szerepelt csapat lép ma pályára. Akad néhány kérdőjel. Ágfalvi a térdét. Duschák a nyakát fáj­lalja. Petrók pedig betegeske­dett a héten. Az ifi váloga­tottból hazatért Murai ismét csatlakozik a többiekhez. Egyelőre tizenötös keretet ál­lított össze Németh Lajos ed­ző, s csak ma hirdet csapatot. A meghívottak: Horváth, Má- iics, Deákvári, Ágfalvi, Gu­lyás, Zentai, Petrók, Csorba, Bódis, Kanyar, Rózsavölgyi, Murai. Czabula, Marosok, Duschák. MAI műsor kis szellő, összedőljön, és elég lehet egy nap, netán, egy óra, hogy összeomolják mindaz, amit évekig rakos­gattunk. Óhatatlanul ilyen gondola­tok motoszkáltak a fejemben, amikor búcsúzóul kezet szorí­tottam Gáspár Gyulával, a Rákóczi újdonsült szőke kö­zéppályásával. A kettőnk ta­lálkozójáról kissé szomorká­sán távozott. Bensőjében még nem ültek el teljesen azok az érzelmi viharok, amelyek az eltelt hónapokban eléggé fel­korbácsolták. A ZTE volt 25 éves labda­rúgója tősgyökeres zalaeger­szegi. Oda köti minden. Ismer minden zugot, és őt is ismeri mindenki. Pár hónappal ez­előtt még nem is tudta más­hol elképzelni az életét A helyi Előre csapatéiban tűnt fel és a »Zete« már tizenhat éves korában fantáziát, látott benne. Azonnal leigazolták. Ettől kezdve együtt izmoso­dott újdonsült csapatával. A ZTE sikerei egyben az ő si­kereit is hozták. Nevéhez »történelmi« gól fűződik. Csa­pata első NB I-es mérkőzé­sén ő zörgette meg először a szegedi hálót. Gáspár Gyula üstökös volt — szőkébb pát­riájában legalább is akkor így tartották nyilván. Talán ezért is volt túl nagy a mér­ce. Eddig összesen 126 első osztályú mérkőzésen jutott szóhoz. Mégsem lett álló csil­lag. Ma is elismeri, hegy tel­jesítménye gyakran hullám­zott. Ami a nyáron vele történt, az mégis villámként érte. Az egyik edzés után egy cédula várta, rajta két mondat. Kö­zölték, hogy megkeresi a Rá­kóczi. Az egyesület nem gá­tolja meg távozását. Semanit sem értett. ' Négy hónappal előtte kapott új lakást a sportkör segítségével. Kell-e kézzel foghatóbb jele a meg­becsülésnek. Másnap, amikor személyesen érdeklődött, meg­tudta, hogy őt csereként ad­ják Konrád Laciért, sőt az egyik sportvezető azt' is kije­lentette, hogy sokat segítene a ZTE-nek, ha hajlana a szó­ra. — Az első gondolatom az volt, hogy sem,miiképpen sem költözöm Kaposvárra. , Aztán beszélgettem a Rákóczi kép­viselőivel. Szavaikból biza­lom csendült, az a bizalom, amely Égerszögen évekig öve­zett, s amelyet most egyik pillanatról a másikra veszni láttam. Végül igent mondtam. Gáspár Gyula lehajtott fej­jel mondta el mindezeket, mintha szégyellni valója len­ne. Így folytatta: —- Nem is annyira a tény, mint inkább az eljárás fájt és ma is fáj... Probléma nélküli játékosnak tartottak, soha nem volt fe­gyelmi ügyein, talán annyit megérdemelteim volna, hogy a volt vezetőim leüljenek velem és elmondják a tervüket. Hát egy évtized minden napos bi­zonyítása ehhez nem volt elég — sóhajtott. — Ne értsenek félre a kaposváriak, én most már elmondhatom, hogy jól érzem magamat a Rákóczinál, ezt a tüskét azonban magam­mal hoztam, és bennem is van. Elhatároztam, hogy ezért a csapatért is mindent meg­teszek, persze e tüskét itt nem- húzhatják ki. Gáspár Gyula Dorogon sze­repelt először kaposvári szí­nekben. Amikor fölvette a zöild-fehér mezt, kissé meg­nyugodott. Újabb »színvallás-*, hisz neki örökre ez a kettő a legkedvesebb. Sajnos, kevés alkalma volt eddig, hogy meg­szolgálja a kaposvári bizal­mat. Egy makacs húzódás tét­lenségre kényszerítette. — Nem vagyok sérülékeny, nem is tudom, hogy emiatt mikor hiányoztam az előző csapatomból, és most itt van — tárta szét a karját. — Pe­dig úgy szeretnék bizonyítani. Nos, nem a zalaegerszegiek­nek, hisz úgy érzem, azt én már megtettem. Elsősorban a Rákóczinak akarom megmu­tatni, hogy nem vágyóit el­dobni való. Kell magamnak az újabb önigazolás is. El- révedve mondta, inkább csak magának: — Már-már meg­rendült a hitem, talán tíz éveh keresztül túlértékeltem magamat ? — Mikor láthatjuk ismét a pályán. Sakkieladvány-versenv kezdődik Köszöntjük a megye népe: sakkozó táborát és a megyén­kén kívüli sakk iránt érdek lődőket. A Somogy megyei'Ta nács V. B. Testnevelési és Sporthivatala Sakkszövetsége, a Somogyi Néplap Szerkesztő­ségével egyetértésben sakkro­vatot indít. Ezzel a megyében élő sakkozók kívánsága telje­sül. Feladványokat, végjáté­kokat, hadállásokat közlünk, esetenként egy-egy érdeke­sebb játszmát mutatunk be. Nemcsak a feladványokat kedvelőik, hanem a gyakor­lati sakkozók foglalkoztatása és az alapfokú sakkozók elmé­leti képzése is a célunk. A fel­adványkészítők elgondolásai alapján számtalan remekmű készült el. Nem kivételek a magyar feladványszerzők sem, I akiknek számtalan első díjas ] és egyéb helyezett, dicséret-) ben, elismerésben részesített j feladványa jelent meg külföl-1 di és magyar lapokban egy­aránt. Közöttük van Somogy megye egyetlen feladvány­szerzője, a fonvódi Bata Lő­rinc is. Az elméleti, gyakorla­ti és művészi végjátékok cso­portjából bemutatandó pél­dákkal csak ízelítőt adunk a I végjátékelmélet óriási anya­gából. Reméljük, hogy ezzel is elősegítjük a gyakorlati játék­ban való eligazodást. Rovatunk minden hónap el­ső vasárnapján jelenik meg. A közölt feladványokra, vég­játékokra, hadállásokra meg­fejtési versenyt írunk ki. A helyesen fejtők között pont- értékelés, illetve soishuzás alapján minden hónapban két darab 50 forintos vásárlási utalványt sorsolunk ki. A megfejtéseket a Somog; megyei Tanács V. B. Testne­velési és Sporthivatala Szak- szövetsége, Kaposvár, Május 1. u. 16. címére kell beküldeni minden hónap 20-ig. Megfe­lelő érdeklődés esetén 1979 bén éves létraversenyt indí­tunk. Ennek nyerteseit külön díjazzuk. Várjuk észrevételeiket, Ja­vaslataikat. Hasznos időtöltést és jó szórakozást kívánunk. Závoda Ferenc Az első feladvány: matt 2 lépésben. Szerzője: Bata Lőrinc, Fo­nyód). (Megjelent a Rádió új­ság 1939. augusztus 4-i szá­mában.) VILÁGOS: K h8, V g7, B bl és e4, F c3, H a2. Gyalogok: b2, c5, f2 (9). SÖTÉT: K c2, B al es g2. F a4 és d6, H c8 és fl. Gyalo­gok: b3, d2, d5, g3, h7 (12). Csiky Gergely Színház: 1» óra­kor: A SZECSUANI JOLÉLEK, Katona bérlet. Kaposvár, Vőrös Csillag: de. fél 11 órakor: A KISMALAC MEG A FARKASOK, du. 3 és 6 óra­kor: 80 HUSZAR I—fl. Szabad Ifjúság: du. 4 órakor: KADKIN- RCL MINDENKI TUD. clu. 6 és este 8 órakor; FAYARD BÍRÓ, AKIT SERIFFNEK HÍVTAK (14). Latinca filmszínház: du. íél 6 óra­kor: ELSZAKADÁS (16). Rákóczi mozi : du. 4 órakor : EMBERI SORS. Nagyatád : du. 5 és este fél 8 órakor: MEREG A POHÁR­BAN. Marcali: délelőtt: A KINCSKERESŐ KISKÖDMÜN, es­te : A SÓLYOM NYOMÁBAN. Sióíok: de. 10 órakor: ALADDIN ES A CSODALAMPA. du. 5 és este 7 órakor : A CSIPXEVERÖ- Nü. Zamárdi (fedett kertmozi) : este 8 órakor- A LETGAZOTTAK BOLYGÓJA. Balatonföldvár (fe­dett kertmozi): este 8 órakor: SZANDAKAN 8. (18) Balafonlellc (fedett kertmozi): este 8 órakor: A RENDŐRNŐ (16). • TELEVÍZIÓ Budapest 1. 8.04: Műsorismertetés.. 8.05: Idő­sebbek Is elkezdhetik. 3.10—9.15: Mindenki iskolája. 9.15: Érdekes áliatkertek. 9.40: Játszunk együtt! 9.50; Cimbora. 10.35: Hírek. 10.40: Térzene a Várban. 11.00: Mozdulj! 12.00—13.00: Bors. 14.03: Műsoris­mertetés. 14.05: Pedagógusok fóru­ma. 14.40: Kenyér, szerelem. An­dalúzia. 16.10: Reklám- 16.15: -A Szajna partján él a másik«. 16.40: Műsorainkat ajánljuk. 17 03: Rek­lám. 17.10 : A »szép mestersé­gek« kezdete. 18.00: Lehet egy kérdéssel több? 18.30: Reklám. 18.40: A közönségszolgálat tájé­koztatója. 13.45: Esti mese. 13.50: Idősebbek is elkezdhetik. 19.00: A hét. 20.00: Hírek. 20.03: 07, je­lentkezz! 21.00; A zene világnap­ján. A Magyar Televízió nyilvénbs hangversenye a Várszínházból. 21.50: Telesport. 23.20: Hírek. Jugoszláv Tv 9.00: Barázda. 10.00: Mérleg a pontos méréshez. 10.30 : A fland- riai kutya. 11.00: Népi muzsika. 11.30: Földművelőknek. 13.10; Né­zők és a tv. 13.40: A törpe. Ju­goszláv. ifjúsági film. 15.10: Va­sárnap délután. 19.15: Rajzfilm. 20.00: Sisakos kandúr. 21.00: Kő- tenger. Dokumentumfilm. 21.50 : Sportszemle. Osztrák Tv 13.20: A varázslatos ország. Me- sefilm. 17.00 : Omar, a kereskedő. 17.30: Wiclke és az erős emberek. 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! 18.00: Senlorklub. 13.30: Operakalauz: Verdi: Álarcosbál. 19.00: Vasárna­pi osztrák képek. 19.30 : Tv-hira- dó. 19.50: Sporthírek. 20.15: A mesterboxoló. Tv-játék. 22.00: Sporthírek. 22.10 ; Régi bécsi da­lok. 22.40: Hírek. KOSSUTH RADIO 6.08 : Hírek. 6.10—7.20: Kellemes vasárnapot! 7.20: Múzeumi híra­dó. 7.23: Faluról — mindenkinek. 7.54: A közönségszolgálat tájékoz­tatója. 8.00; Hírek. 8.05: Útköz­ben. 8.10: öt kontinens hét napja. 8.25: Reklám. 8.2«: Katonadalolt, történelmi dalok. 8.52: Reklám. 8.55: Kulturális magazin. 9.54: Út­közben. 10.00: Hírek. 10.03: Buda­pesti művészeti hetek. 10.39 : Ze­nés reklámturmix. 10.50: Nagy mesterek, világhírű előadóművé­szek. 12.00: Hírek. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. 13.00: Tiszta szívvel. 13.10: Zenei világnap. 13.43: Tu­dós-portrék. 14.03: Gioconda. 15.00: Hírek. 15.03: Útközben. 15.13 : Reklámkalauz. 15.17 : Re­mekírók — remekművek. 16.18: Barokk muzsika. 16.58: Hallgató­ink figyelmébe! 17.00: Hírek. 17.05: Útközben. 17.10: Londoni lencse... 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.30; Hírek. 18.40: Útközben. 18.45: Sporthírek. 18.50: Zenei vi­lágnap . . »Ének. édes hatalom . .« 20.M: Szentendrei Klára és Kiss Károly nótákat énekel. 20.34: Cso­dálatos emberek. 21.14: A zene nem ismer határokat. 22.00: Hí­rek, sporthírek. 22.20: Szimfonikus zene. 24.00: Hírek. 0.10: Spirituá­lék. 0.25: Himnusz.1 0.30: Vízjelző- szolgálat. PETŐFI RADIO 6.38: Hallgatóink figyelmébe. 7.90 : A római katolikus egyház félórája. 7.30: Bach-müveket or­gonái Erich Piasetzk). 8.00: Hírek. 8.05; Mit hallunk? 8.30- Hírek. NB I. eredmények V. Izzó—Csepel 1:0 (1:0) Diósgyőr—MÁV Előre 1:0 (1:0) Tatabányai Bányász—Rába ETO 1:1 (0:0) Bp. Honvéd—Dunaújvárosi Kohász 2:2 (1:0) Salgótarjáni TC—Haladás . SE 2:1 (0:1) Szombathely 4 000 néző. V. : Rúzsa. Gólszerzők: Varga, Föl­di, illetve Farkas. Békéscsaba—Pécsi MSC 0:0 Békéscsaba, 10 000 néző, v. : Bártfai. Videonton—ZTE 0:0 Székesfehéfvár, 4000 néző, v.' Palotai. VASAS­-Ü. DÓZSA 1:1 A KAPOSVÁRI varosgazdálkodási vállalat fölvesz dísznövénytermesztő szal> képesítésű kertészmérnököt kertészeti telepvezetői munkakörbe 1ÜLVESZ 2 kertész szakmunkást is. Jelentkezés: Kaposvár, Cseri út 10., munkaügy. (40581) 5.33: A »Nyitnikék« postája. 9.993 Vasárnapi koktél. 19JM); Hírek. 10.33 : Szivárvány« UJtc Htok. 12.33: A gólyavárt néeir - ■ff A Bel ü gymimaztègtuaaf iwtmlMwtmr- együttesének népi **eneke» ját­szik. 13.45: T6ójár«s~ é* vteáHá*- jelentés. 14.00: Táskarádió. 15.00: Jelen időben. M.30: Hírek. W.31: Négy ország — négy énekei 30.05: Daloló, muzsikáló tájak. 10.45: Reklám. 16.50: A vasárnap «port­ja. 17.20: Mikrofon előtt as iro­dalmi szerkesztő. 17.30 : Hírek. 17.33: ötórai tea. 18.29: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkóru­sa Kodály-kórusokat énekel. 18.44: Volt egy brigád, a Szegvári-féle »színtársulat««. 19.14 ; Kritikusok fóruma. 19.24: Jó estét, gyerekek! 19.30: Hírek. 19.33: Jókedvemben írtam. 20.23 : A Rádió Dalszínháza. A madarász. 22.30: Hírek. 22.33: Kellemes pihenést! 24.00: Hírek. 0.10 ; Idegen nyelvű vízjclzőszolgá- lat. 3. MŰSOR 7.00: A pécsi stúdió szerb-hor- vát nyelvű műsora. 7.30: A pécsi stúdió német nyelvű műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.08: Szimfonikus zene. 10.00: Uj zenei újság. 10.35: Évfordulók nyomá­ban. 11.20: A lélek idézése. 11.35: A budapesti nemzetközi Liszt- orgonaverseny díjnyertesei hang­versenye. Kb. 13.00: Hírek. Kb. 13.10: Szatirikus szakszótár. Kb. 13.55: Angelo Ephrikian együttese Gesualdo-madrigálokat énekel. 14.00: Kis magyar néprajz. 14.05: Schubert: VII. szimfónia. 14.56: Műsorismertetés. 15.00 ; Hírek. 15.08 : Régi hangszerek világa. 15.28 : Zenekari részletek Lully operáiból. 16.10: Csak fiataloknak. 17.10: Művészlemezek. 17.59: Hí­rek. 18.02: Mahler: IX. szimfónia. I 19.30 ; Hírek. 19.33: Kamarazene­hangverseny mai magyar szerzők I müveiből. Kb. 20.30: Egy pálya vonzásában. 21.45: Dzsesszfelvéte- lekből. 21.55: 30 éves a Prix Italia. Albert hídja. 23.00—23.10; Hírek, időjárás. PÉCSI RADIO 17.00: Hírek. Zenei világnap. Szluka Emil jegyzete. Vasárnapi kívánságok. 18.20: Sporthírek. 18.30; Szerb-horvát nyelvű műsor. 19.15: Német nyelvű műsor, 20.00— 21.00: üzenet- és kívánságműsor hazai és külföldi németek szá­mára. H o LWAPI Műsor Kaposvár, Vörös Csillag: du. 5 órakor: A CSIPKEVERÖNO. es­te 7 órakor; FILMBARÁTOK KÖ­RE; SAN BABILA EGY NAPJA (13). Szabad Ifjúság: du. 4. 6 és este 8 órakor: A JAVÍTHATAT­LAN. Dallos Ida mozi: du. 6 óra­kor: VÁLÁS — OLASÍÍ MÓDRA (16). Marcali: KADKINRÖL MIN­DENKI TUD. Siófok este 7 óra­kor: 80 HUSZAR I—II. Zamárdi (fedett kertmozi): este 8 órakor: A PILLANAT EMBERE. TELEVÍZIÓ Jugoszláv Tv 17.10: Magyar nyelvű tv-r.apló, 17.45: Röpike, a veréb. 18.00: Me­sét mondunk. 18.15: Miért van szükségünk művészetre. 18.45: Fiatalok akcióban. 19.15: Rajz­film. 20.00: Üresség. Tv-dráma. 21.15: Kiválasztott pillanat. 21.20: Kultúra az objektívben. 22.20: Dokumentumfilm. Osztrák Tv 9.00: Óvodások műsora. 10.00: Iskolatévé. 10.30 ; Freddy, idegen csillagok alatt. Zenés film. 17.30: Kicsinyek műsora. 17.55. Jó éjsza­kát, gyerekek! 13.30: Mi. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Hétfői telesport. 20.55: Pet- rocelli. Filmsorozat. 21.45; Hírek, sporthírek. KOSSUTH RADIO 4.25— 7.59: Jó reggelt! 8.00: Hí­rek, műsorismertetés. 8.20: A niai nap kulturális programjából. 8.25: Raina Kabaivanszka énekel. 9.00; ; Versek. 9.10: A hét zenemüve. 9.40: Óvodások műsora. 10.00; Hí­rek. 10.05: Katedra. 10.35: Bach: D-moll partita. 11.23: Nincs, vagy csak eldugták? 11.38: Egy jenki Artur király udvarában. 13.20: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.35: Népi zene. 14.00: Ezeregy délután. 14.30 : Régi híres énekesek műso­rából. 13.00: Hírek. 15.2G: Üj nóta- felvételeinkből. 16.05: Járdányi Pál kamarazenéjéből. 16.52: Be- hár György: Conchita 17.00; Hí­rek. 17.10: Fejér megyei mozaik. 17.25: Schumann: I. Tavaszi szin- fónia. 17.55: Népzenekedvelőknek. 18.30: Esti krónika. 19.15: A Rádió kabarészínháza. 20.25 ; Peter Schreier legszebb felvételeiből. 21.30: Egy város keresi múltját. 22.00: Hírek. 22.30: A Stockholmi Rádió énekkara énekel. 23.00: Orosz szerzők műveiből. PETŐFI RADIO 4.25— 7.59: A Petőfi rádió regge­li. zenés műsora. 8.00: Hírek, idő­járás. 8.05: Fúvós-zene tánerit­nmsban. 8.33; Napraforgó. 9.20: Népi zene. 10.00: A zene hullám­hosszán. 12.00 : Operettrészletek. 12.30: Hírek. 12.33: Szimfonikus táncok. 13.28: Kis magyar néprajz. 13.30: Hírek. 13.33: Angol kórus­muzsika gyermekeknek. 14.00: Kettőtől ötig . . . 17.00 : ötödik se­besség. 18.00: Tanuljunk gyermek­nyelven. 18.30: Zeneközeiben. 19.30: A tegnap slágereiből. 20.10: A Fekete-Afrika múltjából. 20.30: Hírek. 20.33: Kettesben. 21.33: Félóra Marlene Dietrichkel. 22.03 : Népdalok. 22.33: Derűre is derű. 23.03: Kálmán Imre operettjeiből. 24.00: Hírek. 0.10: Idegen nyelvű víz jelzőszolgálat. 3. MŰSOR 14.00: Szimfonikus zene. 16.03: Huszonöt perc beat. 16.28 : Láttuk, hallottuk. 16.53: Operarészletek. 18.05: Zsebrádiószínház. 18.35: Holnap közvetítjük. 19.00: Kated­ra. 19.33: Brahms-felvételek. 20.25: Dzsessz. 20.54: Perui népzene. 21.14: A hét zeneműve. 21.44: Beethoven-művek. PÉCSI RADIO 17.00: öttől hatig. 18.00: Dél-du­nántúli híradó. 18.30: Szerb-hor­vát nyelvű műsor. 19.00; Német nyelvű műsor.

Next

/
Thumbnails
Contents