Somogyi Néplap, 1978. október (34. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-26 / 253. szám
A tehetséggondozás: gyerek fölfedezése. És hogy a gyerek mit fedez föl a világból, az nagyrészt a felnőttektől függ. A családtól és az iskolától. A tanítási órán, a szabad időben, még célszerű kihasználása esetén sincs mindenre lehetőség. Ezért sok feladat hárul a 'szakkörökre. Minél többet működtetnek az iskolák, a művelődési intézmények, az üzemek, annál inkább megnő a helyes pályaválasztás esélye. A barcsi Vörös Csillag Termelőszövetkezet a minap vendégül látta az iskolák vezetőit. Az együttműködés szükségszerű kapcsolatait elemezték, s közben a szakkörökben rejlő lehetőségek jobb kiaknázását hangsúlyozták. A barcsi tsz több fiatal szakembert igényel. Ahogy mondták: az iparszerű termelés elképzelhetetlen a szakembergárda eddiginél gyorsabb utánpótlása nélkül. Bankó Béla, a járási művelődésügyi osztály helyettes vezetője a továbbtanulási statisztikával tárta föl e gondot: a nyolcadik osztályt végzett tanulók 95 százaléka tombb tanul, a mezőgazdaságban viszont csupán tíz százalékuk kíván dolgozni. (A hetedikben végzett fölmérés mutatta, hogy ennél több gyerek készült még mezőgazdasági pályára, ám időközben meggondolta magát. Miért? Nyilván a pályairányítás nem volt elég hatékony.) A tsz vezetői is belátták: többször kell találkozniuk a tanulókkal, hogy azok megismerjék és megkedveljék a mezőgazdaságot. Felvetődött, hogy szakkörök közös létrehozásával több tanulóval ked- veltethetik meg a korszerű mezőgazdaságot. A tsz azzal a gondolattal foglalkozik, hogy olyan szakkörnek ad otthont, amelyben időben megérlelődhet a gyerekekben az elhatározás, a pálya- választás. Jó példák az iskola és a művelődési intézmény összefogására* a nagyatádi Gábor Andor Művelődési Központ gyerekszakkörei. Tehetséggondozás, pálya- választásra való fölkészítés, a művelődést folyamatba ágyazó belső szükséglet kialakítása — mindez lehetőség a szakkörök számára. Jobban kellene élni velük! PÁLYAVÁLASZTÁS ELŐTT $.600 ián tv 3800 fiafai gondja Á mostani tanév végén 3800 fiatal végez az általános iskolákban. Ezekben a hetekben dönteniük kell arról, hogy milyen pályát válasszanak? Balogh Lászlótól, a megyei tanács munkaügyi osztályvezetőjétől kérdeztük: milyen lehetőségeik vannak a most végző nyolcadikosoknak? — A megye gazdasági fejlődése a szakmunkás-utánpótlás iránt is megnövelte az igényeket. Ma az országos átlagnál nagyobb arányban várják a fiatalokat a megye szakmunkásképzői. A nyolcadikosok 53—55 százaléka évek óta a szakmunkásképzőkben tanul tovább. Országosan 45— 50 százalék ez az arány. Tehát az idei tanévben végzők közül körülbelül-' 1300 fiatal kerül a középiskolákba és 2100 felvételével számolnak a szakmunkásképzőkben. Az érdeklődési körök érdekes változásának lehetünk tanúi ezekben az években. A középiskolai felvételre pályázók Amikor a szülő dönt — Sok szülő csupán »ugródeszkának« tekinti a szakközépiskolát gyermeke érettségi bizonyítványának megszerzéséhez, az irodai álláshoz, ezáltal a nagyobb érvényesülés és az ígéretesebb férjhez menés lehetőségéhez — mondja Török Károly, a kereskedelmi szakmunkásképző- és szakközépiskola igazgatója. — Nem ritkán találkozunk ma is azzal a szemlélettel, hogy a havonta ezerhat-ezer hétszáz forintot kereső irodai dolgozó — »úrinő«, ám az eladó csak egyszerű, a társadalmi ranglétra alsóbb fokán álló »szatócs«, még akkor is, ha havonként négyezret vág zsebre. Valószínűleg ennek a nézetnek az eredménye, hogy — egy nemrégiben végzett vizsgálat adatai szerint — diákjaink negyven százaléka nem a kereskedelmi pályán helyezkedik el. Hasonló a helyzet a szakmunkástanulóknál is. Vas- és húsárueladónak kevesen jelentkeznek, a szülők zöme pincérnek, cukrásznak vagy ruházati eladónak szánja gyermekét, egyszóval olyan pályákra, amelyeknek — szerintük — magasabb a presztízsük, A választásban tehát szinte kizárólag anyagi és kényelmi tényezők játszanak közre. A hivatásérzet csak ritkán ok a pályaválasztásra. Vera, Éva és Erzsi ruházati eladónak készül. Most másodikosok. Mindhárman más terveket dédelgetnek: ketten óvónők szerettek volna lenni, egyikük a könyvtárosi munkához érzett — és érez! — kedvet. A kereskedelmi szakiskola csak »tartalék« volt, amelyet jórészt a szülők és rokonok ötlöttek ki. A legjelentősebb érvet is ők adták. »Szép, tiszta munka, és itt legalább emberekkel lehet foglalkozni.« (A három kislány szülei közül legalább az egyik — alkalmazott!) Választásukat nem bánták meg, csupán egyikük jegyzi meg keserűen: »Szüleim szívesebben vették volna, ha gimnáziumba megyek.« Egyértelmű tehát a képlet: a pályaorientáció egyetlen lényeges szempontja az értelmiségi rétegek állítólagos társadalmi presztízsének és életmódjának megközelítése legalább külsőségekben. Érdekes viszont, hogy a szülők meglehetősen ritkán hívják fel gyermekük figyelmét egy- egy pálya anyagi előnyeire, még akkor is, ha ők maguk ezt érzik döntő tényezőnek. Vagyis: egyik »énjükkkel« ügyesen egyengetik az anyagi érvényesüléshez vezető utat, a másikkal azonban kínosan vigyáznak fiuk vagy leányuk lelki tisztaságára. A »jatt« szót sem Vera, sem Éva, sem Erzsi nem ismerte, s a »csúszópénz« fogalmát is csak halványan sejtik. Viszont már tudják, hogy húsvét és karácsony előtt jóval többet lehet keresni az átlagosnál, hiszen a ruha nem olcsó áru. Mindhárman sokat olvasnak. De a kevesebb jutalékkal és mellékessel kecsegtető könyvesbolti eladói pályát senki sem juttatta eszükbe. 70 százaléka lány. A szakmunkásképzőkben viszont éppen fordított a helyzet: minden száz jelentkező között csak harminc a lány. Miért van ez így? Meg kell vizsgálni, hogy mely szakmákat tanulnak szívesen a lányok is. A ruhaipar, a textilipar, a kereskedelem várja elsősorban őket, de szükség van rájuk olyan vállalatoknál is, ahol finom műszerészmunkát végeznek. A nehéz vasas szakmákra — érinető módon — elsősorban a fiúk jelentkezését várják. — Melyek ma a keresett szakmák? — A fiúknál az autószerelő, a szobafestő és mázoló, a lányoknál pedig a kozmetikus ál! az^ első helyén. Meg kell azonban mondani, hogy a felvehetők számát minden szakmában — ezekben is — előre meghatározzuk. 1971-ben például 162 tanulót vettek föl autószerelőnek. Az idén csak 70 felvételére nyílik mód. Hasonló a helyzet a szobafestő szakmával is: a hét évvel ezelőtti 104-gyel szemben most 60-at választanak ki a pályázók közüL A megye szempontjából fontos — elsősorban vasipari — szakmákban viszont jóval több a felvételi keretszám. Forgácsolótanulónak például 164 fiatal jelentkezhet Lakatosnak 282, műszerésznek 105, kőművesnek 120, víz- és gázszerelőnek 60, villanyszerelőnek pedig 80 általános iskolát végzettet vesznek föl. A megye kereskedel- mitanuló-iskolái összesen 500 jelentkezőt várnak, közöttük sok lányt is. Képesített oktatók a munkahelyeken A Siófoki Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskolának a feladata a többi között, hogy jól felkészült szakembereket adjon az idegenforgalmáról nevezetes Balaton-partnak. Jelenleg az iskola 12 osztálycsoportos. Ez azt jelenti, hogy 4—4 osztálynyi fiatal végzi tanulmányait évfolyamonként. Azonban — mint Bodő Géza igazgatóhelyettes megjegyezte — legalább 16 osztályra lenne szükség, hogy a Balaton-parti vállalatoknak, áfész-eknek elegendő szákembert képezhessenek. Az iskola egyébként 16 vállalattal tart kapcsolatot, s a környék valamennyi általános iskolájával. A pályaválasztási tanácsadás hatékonyságának, szervezettségének is köszönhető, hogy a kereskedelmi és vendéglátó szakmák egyre népszerűbbek a fiatalok körében. A megyei pályaválasztási intézet a hetedikes, nyolcadikos tanulók részvételével rendszeresen szervez például üzemlátogatást: a Pannónia, az áfész-ek és más kereskedelmi, vendéglátó vállalatok üzleteibe kísérik el a tanulókat. A szakmunkásképző tanárai, szakoktatói pedig rendszeresen látogatják a Balaton- parti áLtalános iskolákat, a szülői értekezleteken, osztály- főnöki órákon adnak tájékoztatót az iskola életéről, a képzés st Dúsáról, körülményeiről. Minden évben jóval többen jelentkeznek kereskedelmi és vendéglátó-tanulónak, mint amennyit az iskola fogadhat. Sok esetben sajnos a pályára alkalmas fiatalokat is kénytelenek elutasítani helyhiány miatt. Tekintettel azonban a szakemberszükség- letre, amely nem csökken, sót egyre inkább nő — akárcsak a balatoni idegenforgalom —, 1982-ben új iskolát építenek Siófokon, amely remélhetőleg majd jóval több fiatalt fogadhat tantermeiben, mint a jelenlegi. A tanulók hetente három napot töltenek az iskolában, hármat pedig a munkahelyeken. Herold Gyula, a gyakorlati oktatás irányítója el» mondta, hogy a gyakorlatra szánt heti 21 órából 17-et töltenek a fiatalok üzletekben, 4 órát pedig az iskolai kabinetekben,, ahol szakoktatók irányításával órarend szerint dolgoznák. Ezeket a kabineteket egyébként a vállalatok: segítségével létesítették. A vendéglátóipari, kereskedelmi egységekben ugyancsak képesített gyakorlati oktatók irányítják, segítik a tanulók munkáját. Az iskola vezetősége a vállalatok oktatási előadóival együttműködve arra törekszik, hogy a tanulók a legmegfelelőbb műnk helyekre, jó szakemberék közé — lehetőleg szocialista brigádokba — kerüljenek. A vendéglőkben, boltokban »gyakorló« fiatalokat rendszeresen látogatják az intézet tanárai, szakoktatói is. Az üzemlátogatás nem minden Vidám gyerekcsapat tódult ki tegnap a Finommechanikai Vállalat 3-as számú Kaposvári Gyárának kapuján. Zsibongott az autóbusz belseje, míg a hetedik osztályos fixákat gyárlátogatásuk következő állomására, a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat központi telepére vitte. Kis útitársam a Prücsök névre hallgató Vörös György volt. A Berzsenyi Dániel Általános Iskola hetedik osztályos tanulója, aki társaival együtt elment néhány üzembe. Az izgő-mozgó Prücsök mindent megfogott, tanárát, Dénes Já~ nőst faggatta a számára ismeretlen dolgokról. — Az órákon is ilyen eleven vagy? A választ társai nevetése adta meg. — Matróz akarok lenni, ahhoz nem kell kitűnően tanulni, nem igaz? Sokat utazhatok és szeretem a vizet. — Úszni tudsz? — Hát, nem nagyon. — Láttál ma valami érdekeset? Amit te is szívesen csinálnál. — Tetszik a kőművesszakma, de nem ez a gyári. — Az iskolában megbeszélitek a látottakat? Borovszky Gyuri a jegyzet- füzetét mutatja. — Feljegyezzük az érdekes dolgokat, és a következő órán megbeszéljük a tanár bácsival. Nehéz lenne megjegyezni minden műszer nevét. — Eljönnél dolgozni a két gyár valamelyikébe? — Még nem tudom, hogy mi leszek, de mindenképpen szeretnék tovább tanulni. — Szakmunkástanuló senki nem akar lenni? A körülöttem álló fiúk mind hallgattak. Terveik között szerepel az orvos, 'az ügyvéd, a mérnök. A szakközépiskolát nem is említették. Még a gyengébb tanulók is gimnáziumba akarnak menni. — És mi lesz, ha nem vesznek föl benneteket a középiskolába? j — Hát erre még nem is gondoltunk. Egyetlen fiút találtam, aki azt mondta, hogy lakatos akar lenni, a papáján keresztül ismerkedett meg ezzel a szakmával. — Mit jelent a gyerekeknek ez a gyárlátogatás? — Érdekes, új dolgokat ismernek meg — mondja Dénes János tanár — de a pályaválasztásukat nem nagyon befolyásolja. Nagyobb részük középiskolában akar tovább tanulni, diplomás pályákat emlegetnek. Tavaly a végzős gyerekeknek mindössze hat százaléka jelentkezett az iskolánkból szakmunkásnak. Hiába próbáljuk irányítani őket, a szülői akarattal találjuk szembe magunkat. De talán épp egy ilyen gyárlátogatás emléke segít majd a döntés perceiben. A pályaválasztási hét keretében most Kaposvár, jövő héten a járás általános iskolásad látogatják az üzemeket. Hogy közülük hányán fognak visszatérni úgy, mint dolgozó, most még nem lehet lemérni. De érdemes elgondolkodni a gyerekek gyakori finnyás megjegyzésein: ez piszkos, nehéz munka, ezzel nem lehet sokat keresni, túl egyhangúnak latszik. Hol és kiktől hallják ezeket? Milyen ösztönzésre törekszenek mindenáron — képességeiket figyelmen kívül hagyva — a diploma megszerzésére? Segítik a választást — Elsősorban azokat a szakmákat kívánjuk népszerűsíteni, amelyeket kevésbé ismernek az általános iskolások, vagy nem elég népszerűek — mondta Pintér Kálmán, az 503. sz. szakmunkásképző igazgatója. — Mégpedig ügy, hogy ne fessünk hamis képet. Azokkal a vállalatokkal állítattuk össze a kiállítást, amelyek részére a fiatalokat képezzük. Megmutatjuk, hogy milyen gépeket, forgácsolt alkatrészeket készítőnek a kaposvári nehézgépgyárban, milyen finom, klímához igazodó átjátszó tévéláncokat gyártanak a Finommechanikai Vállalat 3. számú gyárában. Érzékeltetjük, hogy ezek a ’Éh- posvári gyárak eljuttatják termékeiket a Szovjetuniótól az Indiai-óceán szigetvilágáig. Szép feladatok várnak tehát az itt dolgozó szakmunkásokra. Weisz András, az 512. számú Szakmunkásképző Intézet igazgatója : — A kiállításokra látogató általános iskolások között mozogva olyan mandatfoszlá- nyokra figyelhettünk föl, amelyekből kiderült, hogy újat tudtunk nekik mutatni. Hiszen vagy semmilyen, vagy csak megközelítő elképzelése van a gyerekéli többségének a szakmákról. Mi most úgy igyekeztünk, hogy a szerszámokat is eléjük tegyük, és magát az anyagot is megmutassuk, amellyel dolgozunk.. Az ácsokról például a legtöbb ember azt gondolja, hogy csak a háztetőin dolgoznak. Mi itt megmutattuk, hogyan zsaluznak. Szándékosan csupaszon hagytuk a vasbeton gerendák vasvázát, hadd lássák az építőiparba pályázók, hogy milyen is az belülről. A melegburkoló szakmát bemutató sarokban pedig a beépített fürdőkád egv részét szabadon szemléltetjük. — Miért tartja fontosnak, hogy minden ide látogató csoportnak szóbeli tájékoztatást is adjanak? — Azzal, hogy elmondjuk, milyen kedvezményeket nyújtunk, mUyen ellátást kaphatnak, és ismertetjük a képzés módját, esetleg jobban megmaradunk az emlékezetükben. Azután, ha nem sikerűi az egyetemi vagy a főiskolai felvételi vizsgájuk, talán nálunk kopogtatnak. Hazánkban százhúszféle szakmára képeznek fiatalokat. Somogybán majdnem száz szakmát tanítanak. Ebből az 512. számú intézetben huszonnégyet sajátíthatnak él a gyerekek. Tavaly az egész országot tekintve megyénkből ment a legtöbb fiatal szakmunkás- képző iskolába: az általános iskolát végzettek 55 százaléka kívánt szakmát tanulni
