Somogyi Néplap, 1978. október (34. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-03 / 233. szám

ÚTKÖZBEN lVtetW: Többre volnánk képe­sek, mint amennyit teszünk. Egy programtervet laposa­tok. Másolata ott van néhány megyei, de a megyehatáron túli szövetkezetiben is. Eljöt­tek ide, Tabra, s elkérték, nem lemásolni, hanem ötletet, módszerbeli segítséget kapni. A tabi szövetkezet háztáji fő­ágazata ott szerepeit az idén ció. Az ennek érdekében ki­fejtett sokirányú erőfeszítés közül néhányat szeretnék ki­ragadni. A megye termelőszö­vetkezeteinek gyakorlatában eddig nemigen alkalmazott módszer, ami itt már való­ság: a nagyüzemen belül az idén kertimagtermelő szak­csoportot alakítottak. A negy- venhekiáros területen a szak­csoport huszonkét tagja virág­MegkczdödüU a virágmagtermclö szakcsoport első »szürete«. is, tavaly is a kistermelők dél-dunántúli tájkiállitásár,, és mindkét alkalommal kitün­tetéssel ismerték el azt a tevékenységet, melyet a szö­vetkezet végez a termelés szervezése, segítése érdeké­ben, Sőt, talán egy kicsit töb­bet is annál, mint amit álta­lában érteni szoktunk e fogal­mak alatt. A mottóként említett mon* datot — »többre volnánk ké­pesek, mint amennyit te­szünk« — Gerbovits Jenő, a főágazat vezetője mondta, aki nagy lelkesedéssel irányítja ezt a tevékenységet, töpreng, kutatja a lehetőségeket, ha kell vitatkozik, hadakozik az ágazat érdekében. Nem telt el hosszú idő az­óta, hogy ebben a szétszórt, hat községből álló dombvidé­ki szövetkezetben kialakítot­ták ezt a szervezeti formát. Útközben vannak, a cél még távoli, de ami eddig történt, az méltán váltott ki érdeklő­dést. Es méltó helyre került az elismerés. »Pontos és áttekinthető ki­mutatásokkal, gyors ügyinté­zéssel lendületbe hozni a ház­táji gazdálkodást; módot és lehetőséget adni a tartalékok feltárására, illetve azok ter­melésbe állítására« — olva­som az 1977. január elsejével le! rehozott íöágazat program­tervében. A föidgazdálkodási, az állattenyésztési és forgal­mazási, valamint a növény- és zöldségtermelési ágazatot foglalja magában a föágazat. Az utóbbi időben különö­sen megszaporodott földügyek rendezésétől kezdve, a háztá­ji területek megmunkálásán keresztül a termés értékesí­téséig minden egy kézbe ke­rült. Kialakult egy olyan szer­vezeti rend, mely a tagság­gal kapcsolatos gondok egy részének megoldásától mente­síti az első számú vezetőiket. A növénytermelési fö-ágazat- vezetőnek például nem kel! azzal foglalkoznia, hogy mi­kor munkálja meg a háztáji kukoricaterületeket — ez a háztáji föágazat feladata. És általában úgy igyekeznek el­végezni ezt a munkát, hogy eszközigényükkel ne zavarják a közös tennivalók végzésé­nek ütemét. Távolabbi cél — ott szerepel a tervek sorában —, hogy legyen a főágazat­nak saját eszközállománya. — Ehhez az egész háztáji tevékenységet tovább kell fej­leszteni, hogv úgy mondjam üzemszerű termelést kell ki­alakítani. Ez a dolog magva — mondta a íöágazalvezctő. Az ehhez vezető út — épp­úgy, mint a nagyüzemben — a szakosodás és a koncentrá­magokat és habvetőmagot ter­mel. Munkájukat, a termés értékesítését a háztáji föága­zat szervezi. A sertéstenyésztésnek, -tar­tásnak hagyományai és jó le­hetőségei vannak. A koncent­ráció szinte magától értető­dő törekvés t— ne egy-két, hanem, ha arra lehetőség van. húsz-harminc hízót értékesít­sen egy gazda. A tenyésztési munka egységesítése, javítása érdekében egy régi, haszná­laton kívüli fiaztatóban rövi­desen központi kocavemhesí- tőt alakítanak ki. Ezzel men­tesül a gazda egy sor gond­tól, célszerűvé, szervezetté válik a tenyésztői munka. En­nek és a már megtett intéz­kedések eredménye, hogy 1973-hoz képest — a tavalyi harmincöt után — az idén hatvan százalékkal több ser­tést értékesít a háztáji ága­zat. A szerződött kétezer-két­száz hízóból eddig 1730-at szállítottak el. Szövetkezetünk­ben kilencven, más gazdasá­gok területén százhatvan ko­casüldőt helyezett ki a tsz. Mivel a lehetőségek adot­tak, most foglalkoznak egy háztáji juhtenyésztő szakcso­port és egy üszőnevelő szak­csoport szervezésének a gon­dolatával. Természetesen eh­hez kapcsolódik a takarmány- az értékesítés gyakorlata, a szakmai irányítás, a szakta­nácsadás. Újszerű vonások ezek a háztáji gazdálkodás szervezésében : útkeresés. A háztáji főágazat évente — beleértve az otthoni fogyasz­tást is — tizennyolc-tizenki- lenc millió forint érteket ter­mel. Ennek jó része a szövet­kezeten keresztül a közfo­gyasztásba kerül. Ezek a szá­mok elégedettséget kelthetné­nek — de itt erről szó sincs. A tenniakarás szüntelenül munkál, mert »többre vol­nánk képesek, mint ameny- nyit teszünk«. Vörös Márta OKTOBER KEDD Helga A Nap kél 5.45 — nyugszik 17.H érakor. A Hold kél 6.47 — nyugszik 15.06 Arakor. A várható időjárás: Túlnyomóan borul* IdA, IsmétlAdA rsflvel. Meg­élénkülő, időnk ént erős szél. Hajnalban párás­ság, helyenként köd. A legmagasabb nappali hő­mérséklet ma, kedden 15—24 lók között alakul. A távolabbi kilátások (péntekig): változóan fel­hős idő, futó záporokkal. A hőmérséklet lassan emelkedik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18—23 fok között lesz. — Emlékszobát létesít Pé­csen a városi tanács Magyar Lajosnak és Péchy Blanka érdemes művésznek, írónak, nyelvművelőnek. A mecsek- alji városnak ajándékozott irodalmi emlékek, képző- és iparművészeti tárgyak mellett különösen jelentős dokumen­tum Pechy Blanka férjének, Magyar Lajos kommunista írónak, a munkásmozgalom kiemelkedő alakjának kéz­iratos levelezése. — A Petőfi útjai című filmsorozat jeleneteinek for­gatására a Széchényi Könyv­tárban ütötte föl tanyáját a tévé egyik stábja. A produk­ció a költő születésétől a Jáno6 vitéz megírásáig, vagy­is az 1844-ig terjedő idősza­kot öleli fel. — Üj oktatási intézmény nyílt tegnap Moszkvában; a Szovjetunió népgazdasági akadémiája. Ez a népgazda­ság vezetőinek nyújt lehető­séget a legkorszerűbb gazda­sági vezetési elméletek és módszerek tanulmányozásá­ra, a folyamatos továbbkép­zésre, szakmai tudásuk és közgazdasági ismereteik nö­velésére. Kocsiátvéícli sorszámok Trabant Lim. (Bp.) 15 050 Trabant Lim. (Győr) 6 40? Trabant Lim. Spec. (Bp.) 22 105 Trabant Lim. Spec. (Győr) 15 300 Trabant Lim. Hycomat 7 41J Trabant Combi (Bp.) 3 622 Trabant Combi (Győr) 1 063 Wartburg Lim. 10 894 Wartburg de Luxé 12 048 Wartburg de Luxe tolótetős 4 021 Wartburg Lim. tolótetős 2 54« Wartburg Tourist 3 839 Skoda 105 S (Bp.) 93 200 Skoda 120 L (Bp) 3 161 Skoda 3 20 L (Debrecen) 1 433 Skoda 120 L (Győr) 1450 Polski 1 iát 1500 13 788 Polski Fiat 126 J J 248 Zaporozsec 27 0i2 Zsiguli (Kp.) 9« 84« Zsiguli (Debrecen) 47 5?.5 Zsiguli Combi 12 420 Zsiguli 1500 38 022 Zsiguli 21011 (Bp.) 20 681 Zsiguli 21011 (Debrecen) 6 253 Dácia 10 735 Moszkvics 2140 3 257 A mai ügyeletes: Bencsik András Telefon: 11-510, este 8-ig. Egyre többen értékesítenek 20—30 hízót. 4 Műszaki és közgazdasági hónap Siófokon Hozzájárulás a város fejlődéséhez A múlt év novemberében rendezte meg Siófokon az első műszaki és közgazdasági hóna­pot a Műszaki os Természettu­dományi Egyesületek Szövet­sége Somogy megyei szerveze­tének siófoki intéző bizottsá­ga, valamint a közigazdasági társaság helyi csoportja. A fia­tal testületnek és tagegyesüle- teinek úgyszólván ez volt a bemutatkozása Siófok nyilvá­nossága előtt — és mindjárt sikert könyvelhettek cl. Most előrehozták a rendezvénysoro­zatot, és az idén október 4— 3L-e között lesz a második, siófoki műszaki és közgazda- sági hónap. A tanácskozások, kiállítások, tapasztalatcserék témáját meg­határozó gondolat ezúttal: há­gván járul hozzá a tízéves vá­ros /ejlödéschez a műszaki és közgazdasági értelmiség. Érté­kelő összegezést mindjárt a megnyitó előadáson hallhat­nak a résztvevőit, ugyanis dr. Gáti István, Siófok tanácselnö­ke október 4-én a városnak az utóbbi évtizedben elért fejlő­déséről és a következő tíz év fejlesztési koncepcióiról ad tá­jékoztatást. Eddig öt tudományos egye­sület, illetve társaság helyi csoportját tömörítette a siófo­ki intéző bizottság. A műszaki és közgazdasági hónap alkal­mából hatra gyarapodik a szá­muk az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület helyi csoportjának a megalakulásá­val. Ezek a csoportok és az in­téző bizottság a házigazdája a rendezvénysorozatnak, de egyes programpontod megva­lósításában az MSZMP és a KISZ városi bizottsága, a vá­rosi tanács, az MTESZ megyei szervezete is részt vesz, és közreműködik a Dél-balatoni Művelődési Központ meg a TIT dél-balatoni titkársága. A gondosan és körültekin­tően összeállított, csaknem egy hónapra szóló program lehető­séget ad a műszaki-közgazda­sági értelmiségieknek arra, hogy föl frissítsék korábbi is­mereteiket, és újabbakkal gaz­dagodjanak. Nemcsak a szak­embereknek lesz érdekes, ha­nem általában érdeklődésre tarthat számot az a kiállítás, melyet a Közlekedéstudományi Egyesület siófoki helyi cso­portja rendez a Dél-balatoni Művelődési Központban A sió­foki kikötő története címmel. A kiállítás október 4-től a mű­szaki és közgazdasági hónap zárásáig varja a látogatókat. Űrkutatási kongresszus Dubrovnikben hétfőn meg­kezdte érdemi munkáját a nemzetközi űrkutatási szö­vetség 29. kongresszusa, amelynek munkájában 36 o-szág több mint 1200 tudósa és szakértője vesz részt. A plenáris ülésen Szedov szov­jet akadémikus felolvasta »Az űrkutatás a békéért és az emberi haladásért« című előadását, majd munkacso­portokban megkezdték a vi­tát az űrkutatás időszerű kér­déseiről. A tanácskozás októ­ber 8-ig tart — Több mint húszezrem tekintették meg az idén a kelemén Tompa-emlékhá­zat. A gyűjteményt most a költő több, korabeli kiadású művével gyarapították. — Élménybeszámolót tar­tott kubai útjáról a Hazafias Népfront siófoki honismereti munkacsoportjának tegnapi foglalkozásán Mail József VIT-küldött. A beszámolót vetített képekkel illusztrálta. — Húsz fazekas és négy kerámiakészitő szövetkezet vitte el legszebb cserepeit vasárnap Székesfehérvárra, a szüreti vásárra. A műsort a Fejér megyei szövetkezeti népi táncosok bemutatója is színesítette. — Határőrközséget avattak vasárnap Nógrád megyében : Drégclypalánkot. A gazdag .történelmi múltú településen ez alkalommal hadi túrát is rendeztek. — Hetedik születésnapját töltötte steril (csíramentes) plasztikgömbjében Houston­ban (Texas) a kis Dávid, aki olyan véralkattal született, hogy szervezete egyáltalán nem ellenállóképes, és így báimilyen kórokozó a halá­lát jelentheti. — Bírói ítéletben most elő­ször rögzítették — az észak­nyugat-franciaországi Ey- reux-ben —, hogy a válás megtörténte után ki köteles eltartani a gyermektelen há­zaspár kutyáját. Az ítélkező bírónő maga is két kutya gazdája. — Eddig ötmillió látogató tekintette meg az Egyesült Államokban a Tut-Anch- Amon sírjában talált kincse­ket. A vándorkiállítás de­cemberben ér New Yorkba, ahol már most sorba állnak a belépőjegyekért. — Tévéfilmet készít Shakespeare 27 drámájából a BBC. A felvételek december­ben kezdődnek. —• A Latinca Sándor Művelő« dCNi Központban Induló ifjúsági es felnőtt filmklubra beriete* válthatok október 5-től (csütör­töktől) a Rendezvény irodában A programról részletes felvilá­gosítás ugyanott. Somogy megyei Moziüzemi Vállalat. (40592) — SZILVESZTER A MAGAS TATRABAN december 29.—ja­nuár 3. Utazás autóbusszal. Tel­jes ellátás. Elhelyezés: Pribili- na; HOTEL-LSZPENQNTO 3 ágyas szobáiban. Kirándulások a Tátrába és Zakopanéba. Rész­vételi díj; 2600 Ft tő. KARÁ­CSONY A MAGAS TATKÁBAN december 23.—29-ig. Utazás f autóbusszal, teljes ellátás. El­helyezés : HOTEL ESZPENONTO 3 ágyas szobáiban. Kirándulás a Tátrában és Zakopánéban. Rész­vételi díj: 2780 Ft/fő. Jelentke­zés a Siotour Utazási Irodáiban. 0001 Siófok, Szabadság tér 6. Te­lefon: 10-&00. Telex: 22-4002.7407 Kaposvár. Május 1. u. 7. Tele­fon: 12-497. Telex: 13-350. 1075 Budapest, Wesselényi u. 26. sz. Telefon: 226-090. Telex; 22-5420. Továbbá a SIOTOUR valameny- nyi irodáján és kirendeltségén 1978. december i-ig. (40569) 135 évvel ezelőtt, 1*«. ektdber 9-én "rffletett Tö­rökbálinton — én 1897 szeptem­berében halt meg — Volf György nyelvész, akadémikus, aki főleg a régi magyar mű­veltség és nyelv tanulmányo­zásában szerzett érdemeket. Fiatalon pedagógusnak ké­szült; 1872-ben Budára nevez­ték k| tanárnak, 1800-ben a budapesti tanárképző intézet gyakorló főgimnáziumának lett az igazgatója. Tudományos te­vékenysége elismeréséül 1894- ben a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává vá­lasztották. Sokoldalú tudomá­nyos tevékenységet folytatott. A többi között szerkesztette a Magj’ar Nyelvemléktár soroza­tát, s egy ideig részt vett a nyelvtörténeti szótár szerkesz­tési munkálataiban is. Cikkei­ben, nagy műgonddal írt ta­nulmányaiban elsősorban a nyelvhelyesség kérdéseivel és a nyelvújítás bírálatával fog­lalkozott. 1885-ben Jelent meg egyik érdekes munkája, Kik­től tanult a magyar írni« ol­vasni? címmel. Fontosabb munkát még: A magyar helyesírás alapja, A honfoglaló magyarok művelt­sége. összegyűjtött munkáit két kötetben jelentették meg, egy évtizeddel halála után. Viharos sikert aratott a berlini Volks bű h nőn Déry Tibor—Presser Gábor »Kép­zelt riport egy amerikai pop- fesztiválról« című darabjá­nak előadásával a budapesti Vígszínház. A XXII. berlini ünnepi napiakon lezajlott elő­adás egyben az NDK I. szo­cialista színházművészeti napjainak megnyitója is volt. Az előadást rögzítette az NDK televíziója is. A Kép­zelt riportnak eddig 7 — ki­vétel nélkül sikeres — be­mutatója volt az NDK-ban. — A turistavonat október első vasárnapján újra megin­dult a gemenci erdőben. A nagy őszi vadászatok miatt ugyanis hetekig szünetelt itt a személyforgalom. Most új­ra sok kirándulócsoport ke­reste föl az őszi köntöst öltő rezervátumot. — Elkészült Hedrehely el­ső napközi otthonos óvodá­ja. Az átalakított épületben 25 kisgyermek napközis el­látásáról gondoskodnak. Uyereményliclctkönyv-sorsolás Ä7. Országos Takarékpénztár hétfőn Sopronban tartotta a »y eremén y betétkönyvek 1978, harmadik negyedévi .sorsolásál. A húzáson a szeptember 29-ig váltott és a sorsolás napján for­galomban lévő nyereménybetét­könyvek vettek részt. Mindazok a betétkönyvek, «melyek, sor­számának utolsó három számje­gye (számvegződése) megegye­zik az alább felsorolt számok­kal, az 1978. harmadik negyed­évi átlagbelétj üknek a számok mellett íeUüptetcu özazalekat nyerték : SzámvégzőUca Nyeremény százalék 005 50 OU 50 034 25 042 25 €52 25 083 25 100 25 146 25 149 25 321 25 307 250 502 100 503 30 ./it) 50 ?i 4 50 702 25 7uJ 1(W) 005 25 933 25 934 25 A nyereményeket a bei könyvet kiállító OTP-fiók, pos­tahivatal, vagy takarékszövetke­zel október íu-tól íizeU ki. — A Kaposvári Városi Tanács V. B. termelés- és ellátasíel- ügyeieti osztálya értesíti a va­dásztársaságokat és a mezőgaz­dasági üzemeket, illetve a ka- posfüredi városrész, valamint Somogyaszaló és Magyaregres érdekelt lakosságát, hogy a ka.-, posfüredi Vörös Október Mg. Tsz 1970. október 4-töl október 10-lg a táblaterületein Thyodan 50 WP erős hatású MÉREGGEL mezeipocokirtást végez. A mér­gezett területeken tartózkodni, onnan növényt szedni TILOS! A permetezett aljnövényzet 30 napig MÉRGEZŐ HATASÛ. (40598) — Értesítjük a T. mozilátogató közönséget, hogy a mozijegy- elővétel október 2-töl az aláb­biak szerint változik: a Vörös Csillag és a Szabad Ifjúság fim- szinházba szóló jegyet a rendez- vényirodában adnak hétköznap de. <3-tói du. fel 5-ig, szombaton de. 8-tól 12-ig. Napi clóvctel csak a Vörös Csillagban lesz: a filmszínház pénztáránál hét­köznap de. 8-tól l-ig, du. fél 4- től 5-ig, vasárnap és ünnepnap de. fél 10-től 12-ig. A Szabad Ifjúságba szóló jegyet délelőtt & rendezvényirodában, illetve elő­adás előtt egy órával a mozi pénztáránál lehet megváltani. Somogy megyei Moziüzemi Vállalat. (40577)

Next

/
Thumbnails
Contents