Somogyi Néplap, 1978. október (34. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-22 / 250. szám

Mojszejevék Kaposváron Osztopánlg értek az épftSk Félig kész a vezeték csert. Szoros munkakapcsolat, baráti viszony fűzte többek között a Magyar Állami Népi Együttes kiváló koreográfusá­hoz, Rábai Miklóshoz. Az együttes tagjainak átlag- életkora huszonöt év. Negy­venhat férfitáncos, negyvenöt lány, asszony és a kiváló zene­kar alkotta a Kaposváron be­mutatkozott világjáró Mojsze- jev-együttesti Régi orosz táncok címmel nyírfaligetes hangulatú tánc- szvit-részletet láttunk elsőként. Női, férfi és páros táncokból szövődik a cselekménye, mely­ben a legapróbb mozdulatok­nak is van jelentésük. A párok tetszelgő játéka a közös szóra­kozás örömét fűszerezi, de a táncosok az udvarlás intimitá­sát is beieszövík a jelenetbe A közönség föltartóztathatatla­nul beletapsolt a pergő táncjá­tékba — korántsem udvariat­lanságból, csak mert már az első lépések meghozták a forró sikert. Az ötleteknek nagy sze­repük van Mojszejev koreográ­fiáiban: különösen a humoros és akrobatikus táncoknál mu­tatkozik ez meg. Több táncot is fölsorolhatnánk példának, említsük most csak az emléke­zetes észt páros polkát. A jelmeznek — amit szintén Mojszejev tervez — ugyancsak nagy szerepe van az együttes táncaiban. A maszkírozással pedig karaktereket ábrázolnak koreográfia. Az együttes egyik külföldi méltatója a Partizánok című táncjelenet láttán így vé­lekedett: íme a szovjet vesz­tem ... Való igaz, látványos, az együttes egyik legemlékeze­tesebb száma, de hozzá kell tennünk, hogy épp oly fon­tos szerepük van a karakterek­nek, mint a külsődleges ele­meknek. így tudjuk elfogadni az elragadtatott kritikus véle­ményét. A tánc Kaposváron is meghozta óriási sikerét Nem igaz, hogy van „szabályos” ci­gánytánc — erre gondoltam a második rész első hangulatos jelenete közben. Más a magyar, megint más az orosz cigány­tánc — az utóbbi magába szív­ta az orosz táncok ízét is. Az akrobatika sem idegen olykor a tánctól, a néptánctól sem. Az üzbég tálas tánc a pantomim és az akrobatika elemeire épült. Láttunk még egy polkát, emellett szólnom kell az észak-ukrajnai eszki- mós táncról, mely szintén az ügyesség próbája volt. Hét baskír szépség tüneményes leánytánca szintén a keleties mozdulatokat idézte. A Mojszejev együttes az orosz népeken kívül a világ minden tájáról tanult. Ezek közül egy argentin táncot lát­tunk, mely a sztyeppe nomád lovas pásztorainak az életét tárja elénk, három kitűnő tán­cos segítségével. Ukrán nemze­ti tánccal — nagyszabású, szí­nes kavalkáddal fejezte be mű­sorát Kaposváron a Mojszejev- együttes. FI órányi Barna. A ouha köd tompítja a han­gokat. A sárga és a piros lánctalpasok mintha nemcsak a földdel, de a reggeli szür­keséggel is birkóznának. Osz­lopán határában, a szántóföld kellős közepén dolgoznak a Dél-dunántúli Vízügyi és Közműépítő Vállalat munká­sai. 1976. október 18-án kezdték el a Fonyód—Kaposvár kö­zötti regionális vízvezeték épí­tését. Két év alatt a vezeték­ből 30 kilométeres szakaszt építettek meg, s az elképzelé­sek szerint még az idén —egy 800 méteres szakaszt kivéve — el kell jutni az eddei kétezer köbméteres tározó medencéig. A hatszáz milliméter átmé­rőjű acél- és azbesztcement vezeték Fonyód—Bélateiepről, a nyugat-balatoni rendszer je­lenlegi központjától indul, s a megyeszékhelyen az Agroker- telephely melletti fogadóbázis­ig húzódik: itt egy ötezer köb­méteres medence fogadja a vi­zet. A vezeték hossza ötvenkét kilométer lesz. Kaposváron ehhez még három kilométeres szakaszt építenek, amely a cseri vízműig juttatja él a Ba­latonból érkező vizet. A fonyódi 33 számú építés- vezetőség hetven embere Osz- topán mellett éppen a har­mincadik' kilóméért építi. Kubikusok, hegesztők, kőmű­vesek és ácsok dolgoznak a gépkezelők mellett. A kubiku­sok vannak többségben: Mar­ton László és Méhes Imre ve­zetésével két szocialista brigá­dot alkotnak. A Kaposvár- kömyéki falvakból hozza őket reggelente a vállalat autóbu­sza. Most már későbbre, fél nyolcra járnak; október köze­pétől ugyanis az őszi munka­rend szerint dolgoznak. — Nyáron korábban kez­dünk — mondják —, s tovább dolgozunk. Rövidülnek a nap palok, s aki a szabad ég alatt dolgozik, annak alkalmazkod­nia kell a természethez. Az 1980 közepéig tervezet* építésnek már több mint « felével elkészültek. A három méter mélyre fektetett veze­tékkel Fonyód után Feketebé- zseny mellett megközelítette* Pusztaberényt, azután követ­kezett Lengyeltóti, Somogyvár, s most Osztopán. Innen So- mogyjádra, majd Jutára vi­szik a csöveket. — Megszoktuk, nekünk már nem különösebben nehéz munka, csak akkor, ha lakott, szűk területeken építünk, hogy könnyen lehessen csat­lakoztatni & vezetékeket. Osz­topán az első, almi kikerüljük a lakott terülsteti Elől haladnak az árokásók, a gyeptelenítők, a fektetőit, a kubikusok. Utánuk következ­nek a műtárgyépítők: Lenhof- fer István komplex brigádja. Kőművesek és ácsok, akik há­romszáz méterenként beton­aknákat építenek légtelenítő­vel, ürítővel és öblítővel. Ha ők is elkészültek a mun­kájukkal, következhet a nyo­máspróba. Egyszerre mintegy tíz-tizenkét kilométeres szaka­szon tevékenykednek a DÉL- VIÉP munkásai. A havi ütem szerint ezer-ezerkétszáz méter cső lefektetésével végeznek. Igaz, hogy esőben, fagyban nem dolgozhatnak, mégsem látják veszélyben az idei ter­vüket: még három kilométer­nyi vezetéket kell elhelyez­niük. — A körülményeiknek meg­felelő speciális munkabeosztás szerint december 22-tól január 2-ig nem dolgozunk. A köd felszáll, tíz óra ntán a kedvük is megjön a napsü­téssel. Biztatják egymást, • magukat: »ebédig még rá ver­hetünk-. Délben Somogyván* és Lengyeltótiba viszik őket, hogy meleg ételhez jussanak. Az a vezeték, amit ők építe­nek, a Balaton vizét hozza majd Kaposvárra. — Bírja-e majd a tót Orosz Ottó, a vállalat lee­melési osztályvezetője: , — Egymillió köbméter Balaton napi párolgási veszte­sége. A regionális vízvezeték naponta 15 ezer köbméter vi­zet továbbít. Tehát ez nem le­het ártalmára a Balatonnak. G. X Tapasztalatcsere Kétnapos tapasztalatcser« kezdődött tegnap Tatán — a hazánkban dolgozó NDK-beii fiatalok és az őket foglalkoz­tató üzemek KISZ-es fiatal­jainak részvételével. A nyer­gesújfalui Viscosagyárban, tu Ikarusban, a szerszámgépipari művekben, a Magyar Optikai Művekben és a Csepel Művek­ben dolgozó német és magyar fiatalok — mintegy 130-an — jöttek el a találkozóra. A szakmai megbeszéléseken, wi- vül tájékoztassák egymást or­szágaik kommunista ifjúság* mozgalmának helyzetéről és a tennivalókról. A KISZ-esek a KMP jubileuma, az FD.J tag­jai az NDK megalakulásának 30. évfordulója tiszteleté)/« kezdeményezett nuxnkaakciók­ról számoltak, be. A vártnál Is nagyobb él­ményt nyújtott a Szovjetunió Állami Akadémiai Népi — is­mertebb nevén Mojszejev — Táncegyüttes kaposvári ven­dégszereplése. Az együttes ta­valy ünnepelte a negyvenedik, Igor Mojszejev a hetvenedik születésnapját. Az évfordulók közös ünneplése azt jelentette, hogy eggyé forrott Mojszejev személye és az együttes, amely­nek élén áll. Magam is legen­dát szőttem — úgy érzem — alakja köré: az élő klasszikus­ról el nem hittem, hogy egy- tzercsak elénk lép ... Az együttes úgy állította ösz- sze műsorát, hogy beláthassuk törekvésed tág síkját. Az oodsz népek táncaira kaptunk első­sorban bepillantást — ahogy Mojszejev a ma színpadán eze­ket elképzeli. Ö mondotta: — Nem vagyok hajlandó tánc-et­nográfiai és folklórmúzeumot icndezni. Mint az élet minden 'tűensége, a néptánc is válto- "‘k. Mi nem fényképészek va­gyunk, hanem a néptánc alko­tó megjelenítői. A tánc stílusát tanulmányozva, a tartalmat Igyekszünk még jobban feltár- ri. Nem gyűjtő, hanem alkotó tevékenységet akarunk végez­ni. Mojszejev a világon elsőként hozott létre olyan együttest, amelyik e program alapján dolgozik; azóta számosán kö­vetik, sokan kémek tőle taná­a táncosok. A lányokat leső, hoppon maradt falusi Don Juan is így je­lent meg előt­tünk. Sajátos folkloris/.tikus elemekkel ta­lálkoztunk az orosz népek táncait bemuta­tó ciklusban. A játék a réten képei közül olyan jellegze­tességre is föl­figyelhettünk, mint a lányok férfiakat után­zó ügyessége; ezt sok nép tánca őrzi. A moldvai Z sok nevű táncban fölfedezhettünk a mi leánytán­cainkra emlékeztető jegyeket, de az orosz vidék hangulata erősen megszabta a tánc ka­rakterét. Talán, egy kicsit csár- dásos is volt — próbáltuk ha­sonlítani, keresni a népek tán­caiban a közöset. A „Majd éj­fél felé, vedd föl a legszebb ru­hád” dallamára humorban bő­velkedő tánc következett, a Kvadrij. A lányok Krumplics- ka című tánca, azt hiszem, az egyik legismertebb Mojszejev­»Én nem akarok semmiféle szemfényvesztő játékot űzni a szavakkal. Én elismerem azt, amit gróf Károlyi Mihály ti képviselő úr tegnap mondott; hogy ezt a háborút elvesztet­tük.« Rengeteg vérrel kevert víz. folyt le Európa folyóin addig, amíg 1918. október 17-én Ti- | sza István gróf, a dualista re­zsim legfőbb megtestesítője, többszörös miniszterelnök, az Ady-ostorozta geszti nagyúr beismerte azt, amit a közvé­lemény jelentős része még mindig csak neki volt haj­landó elhinni. De pergessük vissza az ese­ményeket, és nézzük meg, ho­gyan került a Monarchia az öngyilkos háborúba? A századfordulóra — az is­kolai tananyagból is ismerjük — kialakult az egymással szemben áldó imperialista ha­talmak két tömbje: az antant (Anglia és Franciaország) és a központi hatalmak (Német­ország, Ausztria—Magyaror­szág). A világ fel- és újrafel- os7,tására, a »-gazdátlan terü­letek-« megkaparintására, pia­cok vagy nyersanyagellátó övez.etek megszerzésére szö­vetkeztek egymással és egy­más ellen, s csak az alkalom­ra vártak, mikor tehetik a másik torkára a kést. Ez az alkalom 1914-ben jött el. Miért? Téves számítások A kiindulópont a forrongó Balkán volt. Európa régóta A BÉKE FORRADALMA Háború és összeomlás »beteg emberéinek, a kor­szerűsödni nean tudó török birodalomnak fokozatos kivo­nulásával az osztrák—magyar külpolitika gazdátlan terület­nek és saját érdekszférájának tekintette a térséget. Törek­véseiben nemcsak a hasonló dinasztikus hatalmi érdekpo­litikát folytató, meleg tenge­rekre és Konstantinápolyra vágyó Oroszországgal, hanem a térség újonnan alakuló és fokozatosan konszolidálódó nemzeti államaival is ellen­tétbe került. Ráadásul ez utóbbiak egyre határozottab- ban kacsintgattak a Monar- hia területén élő saját etni­kumukra is, s mondanunk sem keli, hogy a rokonszenv köl­csönös volt. A dualista kor­mányzat nem volt hajlandó tudomásul venni az átrende­ződő Balkán nemzeti realitá­sait, a térségben való jelenlé­téből — valószínűleg joggal — élet-halál kérdést csinált. Nagyhatalmi státuszának sor­sát a Balkán feletti ellenőr­zéshez kötötte. Így amikor 1912—13-ban az egymást kö­vető két Balkán-háború ered­ményeképpen úgy tűnt, hogy az ottani kis nemzetek ma­guk oldják meg problémáikat, s ezzel kiszorul a térségből, dinasztikus presztízsszempon­tokból csak egy kiutat látott: a háborút. Szerencsétlenségé­re a kor nagyhatalmai mind elérkezettnek tudták az időt a döntésre. így közös erővel sikerült az emberiséget addigi1 legpusztítóbb kataklizmájába sodorni. Nem kívánom az olvasót a világháború eseményeivel terhelni Voltaképpeni tár­gyunktól túlságosan messzire vezetne. Elég legyen annyi, hogy a vérzivataros világégés több mint négy éve alatt elő­tűnt a Monarchia minden szerkezeti gyengesége, nem­hogy hosszú, de rövid hábo­rút vívni is t.eljes képtelen­sége. A birodalom nemzetkö­zi státusza (elsőrendű nagy­hatalom) és funkciója (kelet­európai ütközőállam) csakúev. mint belső erőviszonyai, gyö­keresen megváltoztak. Így. a háborús vereség a felbomlás régtől érlelődő tendenciája előtt nyitott utat. A forradalom felé Az elhúzódó háborúban a népesség teljesen kimerült. A kezdet mesterséges harci szel­leme teljesen tovatűnt, a hátország forrongott. A férfi- lakosság hatalmas tömegei él­ték át a gyengén ellátott és rosszul felszerelt front.” uo nák sorsát, estek el. rokkan­tak meg vagy kerültek fog­ságba a szövetséges német, hadsereghez viszonyítva ha­talmas arányokban. Nem kü­lönben megváltozott a hátor­szágban élők sorsa is. Nőtt a munkaidő, általánossá vált a női és gyermekmunka, a meg­élhetési költségek pedig ug­rásszerűen emelkedtek. Egy­ben súlyos áruhiány lépett fel, s a beszerezhető is selejtes vagy pótlékáru volt. A mun­kásság katonai felügyelet alatt dolgozott és nem alkal­mazhatta hagyományos fegy­vereit helyzete javítására. A háború utolsó évére mind a harctereken, mind pedig az országban elviselhetetlenné vált a helyzet. Az oroszor­szági forradalmaik példája egyre inkább a kiutat jelen­tette Európa meggyötört la­kosságának. A fronton erősö­dött a szembenállók barátko- zása, az úgynevezett fratemi- zálás, idehaza- sztrájkhullám öntötte el az országot. A breszt-litovszki béketárgya­lások hírére 1918 januárjában Szovjet-Oroszországot támo­gató politikai tömegsztrájk robbant ki a Monarchia te­rületén. Munkástanácsok ala­kultak, de a szociáldemokra­ta pártvezetőség a kormány­zat első gesztusára mindenhol leszerelte a mozgalmakat. Mégis, a munkásmozgalom erre az időre már túlfeszítet­te a hagyományos, az általá­nos választójog elérését ab­szolutizáló politikai kerete­ket és ki-kjpsapott a szociál­demokrata párt kereteiből is. A forradalmi hullám tovább rombolta a régi rend düledező épületét. A júniusi újabb ál­talános sztrájk pedig már az érlelődő szociális forradalom előszele volt. A hadseregnél szaporodtak a szökések. Különösen a nemzetiségi katonák torriege- sen adták meg magukat. Feb­ruárban a flottánál (Cattaro), májusban Pécsett volt jelen­tős zendülés. A breszti béke után Oroszországból hazatérő hadifoglyok tovább erjesztet­ték, tették egyértelműbbé a helyzetet: a hazainál tudato­sabb forradalmi szellemei terjesztettek és egy jelentős részük gyakorlati forradalmi tapasztalatokkal is rendelke­zett. Nemzetiségek A Monarchia nemzetiségei­nek vezetői az összeomlás láttán csatlakoztak azokhoz az antantországokban tevé­kenykedő emigráns politiku­sokhoz (ilyen volt például a későbbi csehszlovák köztár­sasági elnök, Masaryk) akik a közép-kelet-európai nemzeti kérdést a Habsburg-monar- h iá tói való elszakadással, a történelmi képződmény fel­bomlásával kívánták megol­dani. Az egyes nemzeti bur­zsoáziák erre az időre már úgy vélték, hogy az utódálla­mok kereteiben nemcsak kor­látozott szociális és nemzeti-., függetlenségi céljaikat érhe­tik el teljesebben, de hatáso­sabban szerelhetik le a belső osztályhax-cot, az érlelődő szo­ciális forradalmat is. Mind­ebben felfogásuk találkozott az antant vezető köreinek ál­láspontjával. A párizsi »an-- tamt-nagyok« a széteső Mo­narchia újbóli öaszetákolása helyett Németországgal és Szovjet-Oroszországgal szem­ben hatásosabb ellensúlyt éreztek fiatal, dinamikus nemzetállamok kialakításá­ban. A helyzetet Magyaror­szág szempontjából még sú­lyosbította, hogy a végzete­sen vált hazai uralkodócso­portok folytatták az addigi politikát: semmi engedmény a nemzetiségeknek! S ha 1917 folyamán még lehetőség volt különbekére, tárgyalásokra, 1918-ra az amerikaiak tény­leges és tömeges háborús részvételével az antant is a katonai megoldás mellett dön­tött. A bolgár front 1918 szep­tember végi összeomlása és Bulgária kapitulációja után felgyorsultak az események. A vég nyilvánvalóvá lett. Az október 16-i elkésett császá­ri manifesztum már csupán az események után kullogott Ausztriának szóló föderációs ígéreteivel. A magyar uralko­dóról egek azonban még erről sem akartak hallani. Október­ben sorra alakultak az egyes nemzeti tanácsok — Zágráb­ban a délszláv, Krakkóban a lengyel — a már korábban működő Csehszlovák és Ro­mán Egység Nemzeti Tanácsai mellé. Ezeket a nemzeti taná­csokat az antant önálló had­viselő félként ismerte el — ezzel az Osztrák—Magyar Mo­narchia megszűnt létezni... Dércr Miklós (Következik: Őszirózsás katonasapkák,)

Next

/
Thumbnails
Contents