Somogyi Néplap, 1978. október (34. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-21 / 249. szám

PIACI KÖRKÉP TAPASZTALATCSERE CSUR6ŰN Beszélgetés a pártmunka módszereiről A csurgói nagyközségi párt- bizottság 1965-ben alakult, tagjai azóta sok tapasztalatot szereztek a politikai munká­ban. A megyei pártbizottság ezért döntött úgy, hogy Csur­gón rendezi meg a nagyközsé­gi pártbizottságok titkárainak tapasztalatcseréjét. Ezen a já­rási pártbizottságolt titkárai is ott voltak. A titkárokat Tolnai ,Sándor, a megyei pártbizottság part­es töimegszervezetek osztályá­nak .vezetője köszöntötte. A tanácskozáson részt vett és felszólalt dr. Túri Imre, a me­gyei pártbizottság közigazga­tási és adminisztratív osztá­lyának vezetője is. — A tapasztalatcsere célja — mondta megnyitó szavai­ban Tolnai Sándor —, hogy a nagyközségi pártmunkáról, a munkastílusról, a ■ politikai munka módszereiről beszél­gessünk. A nagyközségek fon­tos szerepet töltenek be a já­rások, a megye életében, éppen ezért fontos, hogy az itteni pártszervek munkája minél hatékonyabb legyen. Ritka az ilyen találkozási le­hetőség, ahol a titkárok meg­ismerhetik egymást, megvitat­hatják, mi a jó az egyes mód­szerekben. Így érhető el, hogy nőjön a politikai munka szín­vonala. Vancsura József, a Csurgói Nagyközségi Pártbizottság tit­kára arról beszélt, hogyan dolgoznak a pártszervek Csur­gón és a társközségekben, mennyire hatékony a pártbi­zottság munkája. A csurgóiak többsége az iparban — a fa­üzemben, a Napsugár ISZ-ben és más kisebb üzemekben — dolgozik. A politikai életet 28 tagú pártbizottság, 9 tagú végrehaj­tó bizottság irányítja- Kilenc alapszervezet, három párt,ve­zetőség tartozik közvetlenül a pártbizottság irányítása alá, ezenkívül még kilenc alap- szervezet működik. A 14 párt- csopárt munkája még nem megfelelő. À pártbizottsági tagok álta­lában éves megbízatás alap­ján patronálják az alapszerve- zetéket, s a pártbizottsági ülé­seken számolnak be aprói, ho­gyan tették eleget a rájuk bí­zott feladatoknak. Kiterjedt aktívahálózat segíti egy-egy feladat megoldását. Amikor nagyobb jelentőségű feladat­ról van szó, nemcsak a párt­tagok, hanem a pártonkívü- liek is bekapcsolódnak a mun­kába. A csurgóiak gyakran tarta­nak kihelyezett végrehajtó bi­zottsági ülést a társközségek­ben, az üzemekben. Snnek gyakorlati jelentősége, hogy közelebbről megismerkedhet­nék az ottani gondokkal, az alapszervezetek munkájával. A végrehajtó bizottság ülésein 1 úgynevezett kötetlen témák is szerepelnek. Tartottak ilyet országgyűlési képviselő, me­gyei tanácstag részvételével. Jó módszer, hogy a pártbi­zottság a pártszervek ülései­nek tartalmasabbá tétele érde­kében javaslatot tesz különbö­ző témák megvitatására. Vancsura József beszélt a pártirányításról, a pártépítés­ről, a párttaggá nevelésről. A felvétel után is figyelemmel kísérik az új párttagok beil­leszkedését. Értekezletet tar­tanak számúiéra, emellett pe­dig kötetlen beszélgetéseken vitatják meg az őket érintő kérdéseket. Sok követésre méltó módszerről hallhattak a tanácskozás résztvevői. A tit­károk több kérdést tettek föl. Például azt, mennyire tá­maszkodnak a csurgóiak az értelmiségre. Elmondták, hogy megfelelő a műszaki értelmi­ség, a pedagógusok közéleti tevékenysége. Az agrárértel­miség elsősorban a KISZ- életből veszi ki részét. Szóba került a cigánylakosság hely­zete, az, hogy bevonhatók-e a politikai munkába? Csurgón e rétegből is vannak pártta­gok, sőt van köztük tanács­tag és KISZ-titkár is. Bár nem nagy létszámban, de kiveszik részüket a politikai munkából. Megvitatták a társközségek- és a székhely kapcsolatának néhány kérdését, valamint azt, hogy a bejáró dolgozók miként vonhatók be a párt­munkába. A hozzászólók közül Takács József, a Lengyeltóti Nagyköz­ségi Pártbizottság titkára a társközségekben folytatott munkáról beszélt. Lengyeltó­tinak hét társközsége van, s mindegyikben működik alap­szervezet. Ezek akcióképesek ugyan, a káderután,pótlás azonban nagy gondot okoz. Az egyes döntések előkészíté­séhez be kell vonni a társköz­ségeket, meg kell hallgatni vé­leményüket községfejlesztési ügyekben. Fontos, hogy az irányító testületek — s itt nemcsak a pártszerveikről van szó — legyenek jelen a társ­községekben. A kérdések, a hozzászólások mind azt bizonyították, hogy szükség volt a nagyközségi pártbizottságok titkárainak tapasztalatcseréjére. A tanács­kozás befejezése után a titká­rok a csurgói gimnáziumba látogattak. A következő állo­más a Napsugár Ipari Szövet­kezet volt. A napi orograim befejezéseként az ágneslaki arborétumot keresték fel. I). T. A tegnapi kaposvári heti­piacon koszorúból és gyertyá­ból volt a legnagyobb válasz­ték, igaz, a háziasszonyok szatyra sem maradt üresen. Több volt például a paradi­csom, ráadásul — alig érthe­tő módo-n — a minősége is ja­vult. Igaz, helyenként már 8 forintot kértek érte. A Zöldért mozgóárusának paprikája továbbra is 9 forint, a kistermelők viszont a fony- nyadtját sem adják 12 alatt. A cseresznyepaprika 15. Végre az alma is szépük Akadt már jonatán 7 forin­tért. A szóló csak eg>etlen he­lyen volt kívánatos 18 forin­tért. Máshol ömlesztve adták a szabad szemmel alig látha­tó szemű fürtöket, 10—12 fo­rintért kilónként. A gesztenyeárusok furfang- ja határtalan ... — Hogy méri a gesztenyét? — 22-ért, aranyoskám. Még nem került a vevő ko­sarába a kifizetett áru, mikor a következő érdeklődőnek már 24- et mondott a néni. Ez az ár meg is maradt vagy fél percig, mígnem ... — Csak 24-et kér ezért a gyönyörű gesztenyéért? Én ott a túloldalon ennél satnyábbat 25- ért mérek. Bronzkori szobor az hszik-kuí partján Az Isszik-kul sástó partján (Kirgiz SZSZK) ősi temetőre bukkantak a kutatók. A te­metőből egy áldozati oltár maradványai is előkerültek. A bronzoltár fiatal nőalakot áb­rázol. A kutatók véleménye szerint a leletek az i. e. VI— III. századból származnak. Szovjet Közép-Ázsia területén ez az első bronzkori származá­sú, élethű emberábrázolás. Az ókori szobrász rövid ujjú ka­bátkában és földig érő, hosz- szú szoknyában ábrázolta a fiatal leányt, kezét festett karkötő díszíti. Számos használati tárgyat is találtak: munkaeszközöket, fegyvereket, szerszámokat, aranyból és bronzból készült női ékszereket A leleteket a Kirgiz Történelmi Múzeum­ban állították ki. A Tiensan hegységben is számos bronzkori emléket ta­láltak a régészek a közelmúlt­ban. Ezek a leletek a Fekete­tenger északi partján, vala­mint a Duna völgyében fel­tárt némely bronzkori kultú­rával mutatnak rokonságot. Furfangos gesztenyeárusok Ettől kezdve a néni 26-ot kért, de pórul járt... »Föl- bújtója« ugyanis a piac má­sik oldalán nem 25-ért, csak 20-ént árult igen szép geszte­nyét ... Egy helyen volt lencse 33, és zöldbab 14 forintért. Majd »megszólalt« a körte 12—13 forintért. Volt birs is 6-ért. Sokféle őszi csemegét kínál­tak: a mandula kilója 40, a mogyoróé 50 forint volt. Tisz­tított diót 100-ért adtak. Meg­jelent a szotyola — azaz a pirított napraforgómag — 3 forint egy kis zacskóval. A sütőtök már bizalomgerjesztő, de még drága. Egy kis darab 3—4 forint. A gambapiacon mindössze négy-öt árus ural­ta a terepet. Feltűnést keltett a márciust idéző hónapos re­tek, melyet csomónként 3 fo­rintért kínáltak. A nagyatádi piacon már 14- ért is volt gesztenye, és ugyancsak »reklámáron« fo­gyott a csipkebogyó: mindösz- sze 12 forintért. A kaposvári piaccal ellentétben ott még jócskán volt szilva, 2—6 fo­rintért. A minőségi almát 8— 9, forintért kínálták. A körte egy atádi kertész őszinte vallomása szerint csak szemre szép, minősége elmarad a látszattól. Szőlőben túltengett a »noha«, és még a 10—14 forintos csemegeszőlő minősége is gyatra volt. A múlt hetinél több és szebb paprika, paradicsom volt. Előbbi 6—16, utóbbi 6—8 fo­rintba került. Marcaliból ezúttal szokatlan módon kaptunk »nem hivata­los« piaci információt. A 28- as számú zöldségbolt eladója kérésünkre vásárlóit interjú­volta meg. Tőlük tudjuk, hogy a marcali piacon alig volt gesztenye 20 forintért. A zöld­paprikát 16-ért mérték, egy forinttal drágábban, mint a boltban. A fekete borszőlőt 10—12-ért kínálták, a »28-as- ban« nagy szemű csemegesző­lő volt 15-ért. A burgonya a piacon 6 fo­rint volt, az üzletben csak 3,40. A körte kilójáért 8 fo­rintot kértek. A paradicsom ára is magasabb, holott az üz­letben befőzési paradicsomvá­sár volt 2,50-es kilónkénti áron. A tojás drágaságát pana­szolták még a marcali vásár­lók. Két forint darabja. (Ha­sonló Nagyatádon is.) A siófoki üzletek már több mint egy hónapja igazodtak a megyei árakhoz, a szabadpia­con azonban még mindig akadt termelő, aki az arra té­vedő egy-két idegen zsebéhez szabta áriáit... B. F. A soknemzetiségű Habs­burg-monarchia múlt századi korszerűsítése, ay. osztrák— magyar kétközponto6 megol­dás már születése pillanatá­ban izzó viták, sodró érvekés érzelmek kereszttüzébe került. Az 1867-es kiegyezés és a dualista államberendezkedés, egyben a polgári átalakulás lezárása ugyanis a századok folyamán felhalmozódott kö- zép-kelet-európai problémák jó részét nem oldotta meg. Ezzel természetesen nemcsak elmérgesedésükhöz járult hozzá végzetes módon, hanem új és önpusztító ellentmondá­sok kiindulópontjává is lett. Előnyök és hátrányok A fenti pár mondatos jel­lemzés — különösen a végki­fejlet, az I. világháború utáni felbomlás ismeretében — meglehetősen Isötét képet fes1 Ausztria-Magyarországról. Amely kép természetesen így — eléggé egyoldalú is. Min­denesetre, ha sorjában, a ne­gatívumokat és pozitívumo­kat, az előnyöket és a hátrá­nyokat mérlegre téve vizsgál­juk a monarchia teljesítmé­nyét, árnyaltabb összképet nyerünk. Nézzük először a kétségtelten és meghatározó negatívumokat. A Habsburgok jogara alá szerveződő soknemzetiségű birodalom a XVIII. századi dinasztikus elveket testesítet­te meg; az uralkodóház érde­kei kiemeltek és meghatáro­zók maradtak. Megalakulásá­val tehát a korszerű nemzeti fejlődés szempontjait érte sé­relem. A két »történelmi« és »vezető« nemzetiség — az összlakosságnak együtt is csak kisebbségét kitevő osztrák és magyar —• megegyezéséyel és az úgynevezett közös ügyek­kel (mindenekelőtt a hadse­reggel és a tragikomikus am­bíciókkal hajszolt, egyre kor­szerűtlenebb nagyhatalmi kül­politikával) biztosította a töb­Somogyi Néplap A BÉKE FORRADALMA A dualista monarchia bi nemzetiség feletti további uralmát, az 1860-as években már meg-megingó birodalom további fennállását. Más-ként fogalmazva : az Osztrák—Ma­gyar Monarchia egy feudális­dinasztikus integráció tovább élő maradványa volt olyan időszakban, amikor az effajta képződmények korszerűtlensé­ge rohamléptekkel bizonyoso­dott be. Logikus volt tehát, hogy rengeteg feudális erede­tű — főként társadalmi — maradványt konzervált kere­teiben. Hogy csak néhányat említsünk: az udvar és az uralkodó szerepe; az arisztok­rácia és általában a volt ne­mesi rétegek politikai-hatal­mi túlsúlya, a földkérdés meg­oldatlansága, az egyházi be­folyás és a középkori szimbo­lika tovább élése — vagyis általában a felülről kezdemé­nyezett felemás korszerűsíté­sek visszahúzó velejárói jel­lemezték a dualista rendszert. És a pozitívumok? A tör­ténettudomány meglepeté­sünkre elég sokat produkált belőlük. (Bizonyos fokig ért­hetővé téve az »elmúlt béke­idők« nem feltétlenül és min­dig jogtalan nosztalgiáját.) Azonban rögtön jegyezzük meg: ezek az előnyök, ezek a pozitívumok a súlyos, organi­kus hátrányok alapvetőségét alig kérdőjelezik meg. Nézzük Magyarországot. A kiegyezés' mindenekelőtt ná­lunk konszolidálta a bim­bózó kapitalizmust, és an­nak minden előrevivő ked­vezésével fél évszázados in­tenzív tőkés fejlődést tett le­hetővé. Egyben modern pol­gári államot és államháztar­tást alakított ki, ami különö­sen a tőlünk keletebbre fek­vő államokkal való korabeli 'összehasonlításban állja meg a próbát. 1868-ban európai színvonalú általános tanköte­lezettséget vezettek be (bár a gimnáziumi és egyetemi kép­zés továbbra is szűkkörű, s nem gazdaságcentrikus volt). Modern közlekedési és hírköz­lési hálózat épült ki (noha panamák és egyéb botrányok árán). Fejlődött a mezőgazda- sági termelés (ám az alapvető nagybirtokstruktúra változat­lan maradt), és kialakult a modern gyáripar (nem elha­nyagolható szerkezeti torzulá­sokkal). A századfordulóra a monopóliumok kezdetlege­sebb formái, a kartellek is megszülettek, és megjelent a finánctőke. Emelkedett az ur­banizáció szintje, és gyökere­sen megváltozott a társadalom képe is. Ám itt rögtön áll­junk is meg. Már jeleztük, hogy társadalmi vonatkozá­sokban súlyos megoldatlansá­gok terhelték a kort. Melyek voltak ezek legfőbbjei? Megoldatlan problémák Észrevehettük, hogy a pozi­tívumok, amelyeket felsorol­tunk, sem teljesen egyértel­műek. A dualista kori Ma­gyarországon nem a kétségte­len (bár örökölt szerkezeti gyengeségek között végbeme­nő) gazdasági fejlődés tényei váltak meghatározóvá, hímem a társadalmi-politikai szerke­zet változásokat zabolázó kró­nikus merevségei. A volt feu­dális uralkodó osztályok meg­őrizték pozícióikat, sót a kor­szak vége felé még növelték is befolyásukat. Az uralkodó teljesen kézben tartotta a had­sereget, és meghatározó sza­va volt a külpolitika irányí­tásában. Az arisztokrácia »ös&zmonarchiai«, »merkan­til« (iparral összefonódó) és »agrárius« (a nagybirtok ér­dekeit kormányzati politika rangjára emelő) csoportjai majdcsaknem csorbítatlan ha­talmat élveztek. A középbir- tokosok megtartották vidéki (megyei) irányító szerepüket. A nem a magyar társada­lomból szervesen kifejlődő, eredetében jórészt idegen bur­zsoázia — bár gazdasági ere­je hatalmasan növekedett, s egyre erősebb befolyással volt az országos ügyekre is — a hagyományos 'vezető rétegek politikai hatalmát nem kérdő­jelezte meg, sőt inkább hoz­zájuk idomult, igyekezett ve­lük összefonódni. Az úri stá­tust görcsös ragaszkodással fenntartani igyekező közép­rétegek »krémje«, az úgyne­vezett dzsentri sem volt al­kalmas a múlttal való radiká­lis szakításra: éppen annak intézményrendszerét, saját létalapját védte tíz körömmel. Sőt, egyre korszerűtlenebb ideológiája és életmódja tár­sadalmilag bevett mércévé vált. A városi kispolgárság­nak a »zsidó«-val való elna­gyolt azonosítása pedig azt a később tragikus infemóba tor­kolló látszatot erősítette, hogy a kapitalizmus Magyarorszá­gon idegen jelenség. A korszak legszámosabb és az országra legjellemzőbb réte­ge a parasztság maradt. Dif­ferenciálódása és gyorsuló tö­meges nincstelenné válása a kor alapvető társadalmi prob­lémájává merevedett Az iparfejlődés képtelen volt fel­szívni a nagy infrastrukturá­lis beruházások (vasútépítés, folyamszabályozás) után fö­löslegessé vált agrárproletár réteget. Minthogy a nagybir­tok szilárd rátelepedése az országra a még oly szerény agrárreform legális lehető­ségét is kizárta, egy jó ré­szüknek nem maradt más, mint a kivándorlás. 1 Az itt­hon maradó többségnek pedig a kisebb fellobbanásokkal tűzdelt, elfojtott várakozás - a megfelelő alkalom kiböjtö­lése. S a jövő hordozója, a mun­kásosztály? Kialakuló elitgár­dája — a szakmunkásság — idegen (bevándorolt) eredetű, és magas színvonalú volt. Am tömegeinek falusi származása és tanulatlan segédmunkára alkalmazása már önmagában is konzerválta a kétlakiságot, az agrárproletár túlsúlyt. A munkásosztály helyzetét és sajátosságait mindenesetre a nyugat-európainál kedvezőt­lenebb bér-, szerkezeti, mun­ka- és életkörülmények hatá­rozták meg. A kelet-európai sajátosságnak tekinthető ala­csonyabb szervezettség pedig nem tette lehetővé a viszo­nyok akár nyugati típusú ja­vulását, az ottani osztályharc eme nem elhanyagolható ered­ményét sem. Változást majd csak — időlegesen — a forra­dalom hoz. Sok ez? Túl sötét a kép? És a feszítő erejű társadal­mi ellentmondások sorában még nem is tettünk említést a nemzetiségi kérdé&rőL A nemzetiségi kérdés A kiegyezés elodázta ellent­mondások legfőbbje pedig ép­pen ez a probléma volt. Ma­gyarország lakosságának a kiegyezéskor még a fele sem volt magyar anyanyelvű. Mindazonáltal a hivatalos ideológia magyarnak, az egy­séges és oszthatatlan magyar politikai nemzet tagjainak tekintette az országlakók ösz- szességét, és nem ismerte el , nemzeti-nemzetiségi fcülönjo- gaikat. /Válaszul a kielégítet­len magyarországi nemzetisé­gek 1867 után politikai pasz- szivjtásba vonultak, és elvetet­ték a különben liberális Eöt­vös féle nemzetiségi törvényt, amelynél jóval túlmenő ön- kormányzati jogokat követel­tek. Ezzel átengedték a he­lyet a törvényt jobbról táma­dó, erősödő magyar soviniz­musnak, a különösen a váro­sokban és vegyes lakosságú területeken nagy léptekkel előrehaladó természetes asz- szimilációval meg nem elége­dő, a nemzetiségeket fölösle­gesen, bosszantó — és siker­telen! — magyarosítást törek­véseknek. A nemzetiségi politika az 1890-es években kezdett meg­változni : a fiatal, dinamikus, radikális és valóban polgári új nemzetiségi vezető réteg más kereteket igyekezett te­remteni. Beletörődtek a dua­lizmus politikai konszolidáció­jának realitásába, és a ha­gyományos nemzeti célok visszafogásával fontos demok­ratikus és szociális érdekek képviseletét vállalták. Céljuk a nemzetiségi problémának az ország demokratizálásán keresztüli megoldása volt. (Ez­zel a hazai, magyar progresz- szióhoz is megtalálták az utat.) Ám sorra csalódások és visz- szautasítások érték őket. Így nem véletlen, hogy a későb­biekben a dualizmus növekvő válsága idején (vagyis a szá­zadfordul ó után) már újra az autonomista és föderatív meg­oldásokkal látjuk őket kacér­kodni, sőt intenzív kapcsola­tokat építenek ki saját szom­szédos nemzetállamaikkal is. De a monarchia, a történelmi Magyar-ország felrobbantásá­nak, szétdarabolásának nyílt sürgetéséig majd csak a tör­vényszerűen beköszöntő világ­háború folyamán jutnak eL Dérer Miklós Következik: Háború és összeomlás

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents