Somogyi Néplap, 1978. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-10 / 214. szám

1968-ban a nagyba jóm i «Icán,

A Nyugat 1920-ban új munkatársat talált. A történet egy kicsit hasonlít" a népmesékhez.

A Centrât kávéház törzsasztalánál fiatal költők, írók mutatták meg verseiket, novelláikat a Nyugat szerkesztőinek. Mindig nagy volt itt a forgalom. Babits Mihály a vendégeitől tudakolta: ismernek-e valakit, aki méltatást tud írni Carl Spittelerről, az új Nobel-díjasról. Egy Fóti nevű fiatal költő — aki akkor éppen versekkel próbálkozott — azt mondta, volt neki egy osztálytársa a kaposvári gimnáziumban, aki az Eötvös Kollégiumból hosszabb időt töltött Franciaországban és Svájcban. Ismeri Spittelert.

A fiatalembert Szegő Albertnek hívták és szívesen vállalkozott a Spitteler-cikk megírására. Az írás Babitstól Osváth Ernőhöz került, aki — miután elolvasta — magához kérette a szerzőt és kijelentette: feltétlenül közli az írást. Aztán beszélgetni kezdtek. Megkérdezte, hogy mivel foglalkozik. A felelet: Flaubert-rel. A doktori disszertációját készíti. Osváth szerkesztő úr a beszélgetés után, ha francia témára volt szüksége a Nyugatnak, mindig Szegő Alberttól rendelte meg az írást.

A Spittelerről szóló — és ettől kezdve minden — cikk Gyergyai Albert aláírással jelent meg a Nyugatban is, másutt is.

—• Honnan ered a név?

A kérdést a nyolcvanhat éves Gyergyai Albert könyvekkel teli lakásában tettem fel.

— Hogyan lett Szegőből Gyergyai? — kérdez vissza. —

Nincs abban semmi különös: a 16. századi széphistóriák között van az Argilus királyfi, az, amelyikből a Csongor és Tünde született. Az Árgilus király- li első betűit összeolvasva ad- _

ja ki a nevet: Gyergyai. Álnevet azért választottam, mert féltem a nyilvánosságtól : 'nem akartam, hogy megtudják, ki írta a cikkeket. Ezt a nevet azonban sokáig nem lehetett hivatalosan használni, mert azt mondták, hogy védett név. Amikor behozták a személyi igazolványt, a rendőrtiszt tőlem is kérdezte az adatokat. Elmeséltem neki, hogy engem Szegőnek hívnak, de Gyergyai néven ismernek. Akkor írta be az igazolványomba, hogy Gyergyai-Szegő.

Lassan indul a beszélgetés. Gyergyai Albert interjút nem ad. A mindennapi munkáról azonban szívesen beszél a sokasodó könyvek Között. Ebben a könyvtár-lakásban — mert hiszen a fő helyet mindenütt a könyvek foglalják el — mindig új kötetek kerülnek az »ideiglenes« helyre: az asztalra, a székre. A kötetek közül sok vándorútra is kel, mert Gyergyai Albert szívesen ajándékoz könyvet. Volt iskolájának Nagybajomba vagy a kaposvári gimnáziumnak gyakran küldött könyv- csomagot azzal, hogy osszák ki a diákok között.

Aki Gyergyai Alberttól könyvet kap ajándékba, az egyúttal elismerést is kap a munkájáért.

Tanítványai sokszor idézik egy mondatát.

így hangzik: »Engem a sors a világ magyarázójának, tanárnak rendelt, s nem alkotónak, művésznek.« Tanárnak is készült. A nagybajomi fiatalember a kaposvári főgimnáziumban tanult és közben órákat adott. A budapesti egyetemre és az Eötvös Kollégiumba ösztöndíjasként került. Három tanár ajánlásával érkezett. Az egyik Dsida Ottó volt, a kaposvári gimnázium igazgatója és matematika tanára, a másik Kozma Andor, a harmadik periig Horváth János. Az a Horváth János, akit azóta is a legkedvesebb tanárának, példaképének tekint Gyergyai Albert. A Horváth Jánosról szóló emlékezése ma is plasztikusan vetíti elénk az Eötvös kollégiumi előadások hangulatát. »Az Eötvös-teremben vártunk rá, a nemes báró mellszobra és maradék könyvei között, az ablakból lestük, jön-e, mert akkor m ' elláthattunk a téren túl a Dunáig, s még inkább Horváth úr házáig — s úgy éreztük, mikor belépett, mindig frissen, mosolygón, udvariasan és tréfára készen, annak a biztonságérzetével, aki tudja: rokonkörbe lép, aki tudja, hogy szeretik, hogy várják, hogy minden szavára szomjúhoznak... Horváth úrral a barométer mindig tartós szép időt mutatott, s nem tudom, mi ragyogott jobban ez órák könnyű derűjében: a szellem szivárvány játéka?, a mi ájtatos tekintetünk? vagy Horváth úr vakító vasalású kézelője?... Hát amikor megszólalt, s a mi dagályos, nagyképű és zűrzavaros dadogásainkba egy-egy érvvel, egy- egy ténnyel, egy-egy idézettel hozott rendet!...«

Horváth János volt az, aki szeretettel figyelte a kollégiumban a »pergő beszédű, villámgyors gondolkodású, csípős, hajlékony, csúfondáros és örökké jókedvű« diákok között a somogyi tájszólással beszélő, a pesti vagy akár csak a városi fiúkat megnevettető, félénk hallgatót.

1914-ben ösztöndíjasként küldték Párizsba. A háború ott érte és — mint katonakötelest

— nem engedték haza. Franciaországból 1917- ben került Svájcba, a lausanne-i egyetemre. Haza 1919 áprilisában tért. Akkor, amikor Babits Mihály egyetemi katedrát kapott. A Tanácsköztársaság idején eltörölték az érdemjegyeket, s amikor 1919-ben Gyergyai Albert megkapta a diplomáját, ezt írták bele: megfelelt.

Tanár lett. Hat évig Lukács György szüleinél házitanítóskodott. 1926-ban a Kossuth Lajos kereskedelmi iskolában kapott tanári állást és visszakerült — előadóként — az Eötvös Kollégiumba. A Nyugat 1920 óta munkatársai közé sorolta.

A felszabadulás után, 1948-ban került a budapesti egyetem bölcsészettudományi karára. A hallgatag egyetemi oktatóról az a legenda járta akkor a folyosókon, hogy pap volt, akitől elvették a plébániát és elment tanítani. A mindig szerény előadó hamarosan tanszék- vezető egyetemi tanári kinevezést kapott.

Nyugdíjba vonulása óta állandóan ír és fordít. Lakásának bejárati ajtaja mellett két cserép piros muskátli virágzik. Az ajtó mögött, a kellemesen hűvös szobában pontos napirend

szerint dolgozni Gyergyai Albert. Betegsége — 1972ben trombózissal nyolc hónapig feküdt a kórházban — a lakáshoz köti.

— Az egykori tanítványok jönnek-e?

— Azért, hogy valakinek kenyere legyen, dolgpznia kell. Ha megvan a kenyér, vaj kell rá, ha vaj is van, kaviár... Én nem is vehetem rossz néven, ha ritkán csöngetnek be. Volt egy kolléganőm az egyetemen, ő időnként feljön és még főz is nekem. A diákokból szervezett egy brigádot: ők hetente jönnek és minden nagyobb munkát elvégeznek a ház körül.- Gyergyai Albert 1970-ben Állami-díjat kapott. A díjból tízezer forintot betett a takarékba. A kamatot — ötszáz forintot — minden évben volt iskolájának valamelyik jól tanuló diákja kapja meg.

Sokat dolgozik. Sok írása jelenik meg, több tanulmánykötet szerkesztője.

— Nem tudom, miért van az. hogy folyton telefonálnak a rádiótól, a tévétől, a lapoktól, hogy írjak. De én csak az emlékeimről tudok

írni: hetekre, hónapokra lekötnek. Sok emlékező írást is kérnek, de jobban szeretném, ha a fiatalok dolgoznának. Szóval százéves koromig el vagyok látva megrendelésekkel... Van egy nagy mecénása a magyar irodalomnak: Illés Endre, a Szépirodalmi Könyvkiadó igazgatója. Ö fedezte föl Kellér Andort, aki addig csak bohém volt, aztán a történeteit elmondta és Illés Endre arra bíztatta, hogy írja meg. Szabó Magdát is ő vezette be az irodalomba, s >.m, ez az asszony egyszer megírta az anyjáról a talán legkitűnőbb könyvét, a Régimódi történetet Siker lett belőle.

— Szóval olyan, mint Osváth?

— Osváth szerkesztő volt. A Nyugat szerkesztője. Illés Endre kitűnő novellista is.

— Min dolgozik jelenleg?

— Az emlékeimet írom meg. »Az anyám meg a falum« folytatódik. A második kötet — amelynek a címe: A falútól a városig — ott van már a kiadónál és Kaposvárról, az ottani diákévekről szól majd. Még nem kaptam meg a korrektúrát, de írom már a harmadik kötetet is. Ennek azt a címet adtam: A várostól a világig.

— Az első kötet, az Anyám meg a falum sikerkönyv lett.

— Hallottam róla, hogy főleg Bajomban.

Bajom nemcsak a könyvre figyelt fel. 1968ban díszpolgári cím adományozásával tisztelgett szülötte — Gyergyai Albert — munkássága előtt. »Más falunak van egy várromja, egy tava, egy vén temploma, egy nevezetes kastélya, netán egy szép kirándulóhelye, valami történeti vagy irodalmi emlékhelye, amit a turistáknak is felmutathat, legalább egy képeslap erejéig — írta az Anyám meg a falum első oldalain. — Az én falumnak még ennyi sem jutott: volt egy mocsaras nádas

\ látogató — Tóth Judit költő — Párizs hói érkezett. Az egykori tanítvány valahányszor ha- ** látogat kopogtat a pesti bérház ajtaján.

SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK

Bajomi találkozás.

í

vize egészen a falu végén, Letenye-tónak nevezték ... „buzogányt” szedtünk a szélén, de fürdésre talán még a cigánygyerekeknek sem kellett. Várrom, kilátó, kies hely sehol az egész környéken, egyetlen lapos, sok helyt homokos, egyhangú síkhely az egész, még a vasút is elkerüli ... s temploma, a „pápista” éppúgy, mint a „kálamista” kopár, kívül fehérre meszelt, belül meztelen falú épület...«

Ez az Alföldhöz hasonlítható táj — a gyerekkor sok emlékéve] együtt — kitörölhetet-. len nyomokat hagyott Gyergyai Albertben. Európa nagyvárosaiban — csöndes estéken — a falut, az ottani emberek arcvonásait idézi és visszatér mindig, amikor csak teheti. Legutóbb akkor járt ott, amikor átvette a díszpolgári címet.

— Nehezen mozdulok már. A megszokott életmód a lakáshoz köt, másutt már nem tudok aludni. Ha jönne egy autó reggel, amelyik estére vissza is hoz, szívesen mennék ...

— Az olvasók régóta várják a Proust-for- dítások folytatását.

— Tudom, de amíg tanár voltam, nemigen értem rá. Az első Proust-ot még a Nyugat adta ki, de aztán nem volt elég tőkeerős és egy Gryll nevű jogi kiadóval kötött megállapodást a további munkákra azzal, hogy a Nyugat előfizetőinek ezer példányt biztosítanak. Később a további kiadásokról lemondott. A Guermantes hercegnő című harmadik kötetet most fordítom. A fele már készen van.

— Nehéz munka.

— Nehéz, de élvezetes feladat.-Ha egész nap Prouston dolgozom, akkor le tudok fordítani egy-két oldalt. Az a rész, amelyet most fordítok, éppen 600 oldalt tesz ki : a fele van készen. Mindig nem lehet Proust-ot fordítani: más munkát is bíznak rám. Az idei könyvhétre jelent meg A francia esszé klasszikusai című kötet. Én szerkesztettem. Évekig tartó munka volt, hiszen minden fordítást eredetiben is elolvastam és összevetettem a magyarral. Most az Európa Könyvkiadó keresett meg, hogy életrajzi sorozatában Flaubert-ről írjak. Ezt sem lehetett visszautasítani.

A fordításokban szigorú rendet tart. Írásaiból, cikkeiből is ez a rend, a tudós alaposságával megfogalmazott gondolatok ragadják meg az olvasót. Az emlékekről, az irodalomról, a kortársakról szívesen beszél. Önmagáról csak kevés szóval. Véleményét a kor irodalmáról írásaiban gyűjtötte össze.

Akárcsak életében mindig, most is sokat dolgozik. A lakásban is nehezen jár, de minden reggel hét óra után fölkel, reggelit készít magának, rendbe teszi a lakást és asztalhoz ül; hol Marcei-Proust-ot fordít, hol cikkeket ír. »Azokat a cikkeket, amelyeket már nem tudok visszautasítani... Aztán jönnek hozzám közeli és távoli ismerősök... Tévém van, azt nézem esténként.«

— Jönnek Somogyból is? — kérdezem.

— Igen, jönnek. És levelet is írnak. Bajomból a könyvtárossal, Horváth Évával levelezek. Meglátogatott már a tanácselnök és a párttitkár is. Jártak nálam a tanítóképző diákjai Kaposvárról.

S a diák, aki az Eötvös Kollégiumban »a tudás szomját, az ismeret ízét, a nemes dolgok szeretetét« tanulta, hajlékony nyelvünk sok árnyalatával is megismerkedett. Ez az igényesség vitte őt később Tours-ba, arra a helyre, »ahol a legszebben ejtik a franciát«. És ez az igényesség olvasható ki szaporodó műveiből. Számára nemcsak az a fontos, hogy mit mond, hanem az is: hogyan. Kaposvár — a falu után — a város volt számára. A város, amelyben Adyt hallgatta a Korona szállóbeli Nyugat-matinén és Ráma-hegyi otthonába igyekezve Rippl-Rónait figyelhette meg. Kaposvár az a város volt számára, ahol nemcsak a tudás ízét ismerte meg, hanem a kosztosdiák-házitanító hétköznapjait is élte, s ahol egyik házi tanítványa azt mondta: »Meglátod, a magyar irodalom megemleget még téged azért, hogy engem tanítottál.« Az egykori tanítványnak nemcsak a nevét felejtette el rég az irodalom, hanem a verseit is. Az egykori kosztosdiák ma nyolcvanhat évesen is aktív szereplője, alakítója irodalmi közéletünknek. Sok évtized gazdag tapasztalatai, szorgalommal összegyűjtött ismeretei igényesen szép stílusban kerülnek az olvasó elé.

Ma éppen úgy tanít, mint amikor a bölcsészkar katedráján állt. Hiszen katedra számára valamennyi folyóirat, amely ké.ri, várja a tudós alaposságával és a szépíró tehetségevei fogalmazott írásait.

nL Kercza leire

fi professzor katedrája