Somogyi Néplap, 1978. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-09 / 213. szám

Lírai költő a tes tvér megyéből

Á természet és a Sélek búvára

Az emlék erősen megmaradt bennem. A múlt év végén találkoztunk Andrej Gyemen- tyev költő-el Kalfnyinban, testvérlapunk jubileumi ünnepségén.- Amikor a fekete hajú, mosolygós férfi kiment a szónoki emelvényhez, a közönség nagy szeretettel, tapssal köszöntötte. Ügy beszélt, mintha közben egy újabb versét írná. Az újságíró hivatásáról, a tollforgató emberek felelősségéről még nem hallottam senkit ilyen szépen beszélni.

Akkor Gyementyev ünnepelte a lapot, most' pedig a Ka- linyinszkaja Pravda ünnepelte a költőt abból az alkalomból, hogy betöltötte ötvenedik évét. Egy orosz szólás szerint ez az első és az utolsó ifjú jubileum. Ilyenkor még nemcsak azt várják el, hogy a termést takarítsa be, hanem azt is, hogy még vessen és nevelje is föl, amit vetett.'

A kalinyini terület szülötte ahhoz a nemzedékhez tartozik, amelynek a háború beárnyékolta fiatal «éveit. Ö is, mint annyian mások, a gyermekkor gondtalanságát maga mögött hagyva azonnal átugrott a férfiélet, az állampolgári érettség korába. E serdülő fiatalok belső világát két alapvető dolog határozta meg: a hazaszeretet és az ellenség gyűlölete.

Nálunk is jól ismert e nemzedék sok tehetséges képviselője, így például Ajtmatov, Lipatov, Marcinkevicius. Andrej Gyementyev, akit' most kezdünk nálunk jobban megismerni, szintén méltó képviselője e nemzedéknek. A szovjet kritikusok szerint olyan költő, akit egy sorba lehet

állítani Iszajevvel, Cibinnel, V oznyeszenszkijj el.

Újságíróként kezdte pályáját Kaiinyinban, először a Szmenánál, majd pedig a Ka- linyins-zkaja Pravdánál. Azóta sem/lett hűtlen a szerkesztőséghez, most a Junoszty (Ifjúság) című irodalmi folyóirat főszerkesztő-helyettese Moszkvában. Két földijével dolgozik együtt, a főszerkesztő Borisz Polevoj, a másik helyettes Alekszej Pjanov (ő néhány évvel ezelőtt járt Somogybán is.

Az első kötete 1954-ben jelent meg Napfény a házban címmel, majd követték a többiek is: Lírai versek (1955), Otthon (1958), Ût a holnapba (1962), Szerelmes szemmel (1962), Egyedül a lelkiismerettel (1965), Egy nagy élet jellemvonásai (1965), Augusztus Révaiból (1970), Válogatott líra (1970), Fájdalom és öröm (1973), Az első tanuló (1973), Velem vagytok a szerelemmel (1976). Most, az ötvenedik születésnapra megjelent verseinek gyűjteményes kiadása. Ebben a kötetben utazásairól is vall.

Andrej Gyementyev nagyon népszerű a szülőföldjén és az egész Szovjetunióban. Sok versét megzenésítik, s olyan is akad — a Hattyúhűség —, amelyet például a japán Take- zi Terauti is állandóan műsorán tart. A népszerűséghez J. Martinon kitűnő zenéje járult hozzá.

Azért olyan közkedvelt, mert költészetét erős erkölcsi meggyőződés .hajta át. A ma élő 'emberek gazdag lelkivilágát térképezi föl, s nagy művészi erővel önti versbe. Egyszerűen, meggyőzően szól olvasóihoz, minden versében kiáll az ember erkölcsi tökéletesítéséért.

Orosz vagyok, (Éggel és fűvel) keveredett vérű a fajtám, (őseim fedetlen fővel) léptek a természet zöld templomába — írja az egyik versében. Ezt a vallomást, az érti igazán, aki barangolt már a Kalinyin melletti erdőkben, ö otthon érzi magát ezekben a madárdalos fenyvesekben. Ez a föld dajkálta, ott cseperedett föl, ott tanult, később pedig ugyanaz a föld ihlette verseit.

Érdekes adalék a szülőföldhöz való kötődéséhez, hogy több mint, egy évtizedes barátság fűzi az oszta&kovi közgazdasági technikumhoz. Levelez a diákokkal, beszámol a külföldi útjairól, elküldi újabb köteteit. A diákok díszes naplóban örökítik meg ezt a barátságot, s ebben megtalálható a diákok véleménye költészetéről. Olga Lnsakov azt írta be: >► Andrej Gyementyev arról beszél a verseiben, hogy legyen az ember jobb, tiszta és nagylelkű.« S ezzel a legjellemzőbbet fogalmazta meg a költőről. Szívesen ment el Gyementyev Osztaskovba, az ötvenedik születésnapja tiszteletére rendezett író-olvasó találkozóra is.

A költőtárgak azt tartják róla, hogy nagy sikereit a most még meg nem írt elbeszélő költemények hozzák meg neki. Gyementyev ugyanis ehhez a műfajhoz vonzódik a legjobban. Reméljük, hogy ezek a jóslatok beválnak. S azt is, hogy a jövőben sokkaltöbb versét olvashatjuk magyaruL

Lajos Géza

Ifjúsági közlekedési park

Ajka ifjúsági közlekedési parkjában az óvodások, az általános iskolások játszva sajátíthatják el a közlekedési szabályokat.

Kiállítást rendez Lngvári Károly

Húsz év művészi termése

fíhi.

Nyolcezer üdülő szórakozott

Mit adott a földvári Siotour klub a vendégeinek?

Az üdülőhelyi klub — mint nevéből is kitűnik — a nya- . ralók kedvéért épült. Mit adott hát a pihenni vágyó hazaiaknak és külföldieknek a nyár folyamán a Balatonpart egyetlen ilyen jellegű létesítménye, a földvári klub? A választ Barabitsné Tarján Zsuzsától, a klub vezetőjétől kaptuk meg.

Az intézményt az idényben csaknem 8000 ember látogatta, s ezek különböző rendezvényeken 'vettek részt. Kötetlen program — az angliai klubok mintájára — az újságolvasás, Magyar és külföldi napilapok és folyóiratok álltak az érdeklődők rendelkezésére, ezenkívül játékautomaták, biliárdasztal, zenegép szolgálta a szabad idő kulturált eltöltését. Nap közben tekinthették meg a vendégek a három kiállítást is (habán kerámiakiállítás a Kaposvári Agyagipari Hsz munkáiból, a »Balaton és az idegenforgalom« fotópályázat kiállítása, Kor- tiiss Péter Balázs Béla-díjas fotóművész kiállítása.) Ezek közül a leglátogatottabb és a legjobban sikerült a Korniss fotóit bemutató tárlat volt, mely rendkívül érdekes pillanatokat, speciálisan magyar dokumentumokat mutatott be művészi felfogásban.

Kéthetenként délelőtt az Állami Bábszínház tartott a gyerekeknek előadást, amely mindig telt házat vonzott

Főleg a külföldi vendégek érdeklődése kísérte a folklór- műsorokat melyeken a BM Kaposvár és a Somogy Tánc- együttes lépett föL A zene; esteken a KISZ KB Rajkózenekara és az Ex Antiquis együttes szórakoztatta a közönséget. Közülük főleg a BM együttes és a Rajkózenekar fellépései sikerültek nagyon jőL

A fiatalok közkedvelt szórakozóhelye volt csütörtöktől vasárnapig a diszkó, amely — több megkérdezett fiatal egybehangzó véleménye alapján — a déli part egyik legkulturáltabb ilyen jellegű intézménye volt. Ügyeltek arra, hogy »kétes személyek« ne látogathassák, s ez meghozta gyümölcsét is: egyetlen esetben sem kellett rendbontás miatt kihívni a rendőrséget. (Az elmúlt években bizony akadtak rendbontások.)

A főidényben a felsorolt programokon túl a Pest-budai Vendéglátóipari Vállalat szervezésében - night klub is működött 23—5 óráig, az

idén nagyon mérsékelt sikerrel. A Neptun szálloda bárja többnyire »elvitte« a vendégeket, azonkívül a műsor sem volt valami »szuper«.

Alig van vége a nyárnak, de már a jövőt tervezik: 1979- ben szeretnék növelni a folklórműsorok választékát, képzőművészeti kiállítások és főleg könnyed, humoros prózai előadások szervezésének gondolatával foglalkoznak.

Gy. L.

A Somogyi Képtárba szállította képanyagának egy részét Ungvári Károly. Barcsra »utaznak« ezekben a napokban a művek, ahol kiállítást rendez mintegy húszévi terméséből. Az anyagrendezés idején beszélgettünk a festő- veL

— Egy ilyen kiállítás, amilyet most rendezek, egy kicsit számadás is. Nemcsak egy- egy alkotás kerül újra a kezembe — többet úgy kellett elkérnem a tulajdonosától —, hanem a különböző korszakokat, festői elképzeléseket is együtt látom.

Ungvári Károly az ötvenes évek elején indult. Soós István, Gerő Kázmér, Ruisz György, Völgyi Dezső álltak mellette, segítették az autodidakta szárnypróbálgatásait. Kucs Béla szobrászművész egyszer meghívta Völgyi Dezsővel együtt Budapestre, hogy ott közösen dolgozzanak. 1964 óta a Képzőművészeti Alap tagja. Művészetének eme elismerése korántsem jelentette egÿben azt is, hogy elhárult előle minden akadály. Gondokkal küszködő művész, és ember maradt, művei mutatják is gyötrődéseit.

— Amikor elindultam egy úton, amelyről azt gondoltam, megfelelő, mások eltanácsoltak róla. Ügy érzem, ez csak tetézte amúgy is sok gonddal járó életem • nehézségeit. De szerencsére kitartó ember vagyok. A magam útján igyekszem járni. Most már igazán magamra hallgatok.

Rét kép áll egymást mellett a képtár raktárában, ahol beszélgetünk. A téma egy. A macska és a madán viszonyáról »szólnak«. A korábban festett: drámai küzdelmet ábrázol, a madár vesztével járt a találkozás. A később keletkezett kép a békés együttlét kifejezése.

— Egy festő életművében mindig van olyan korszak, amelyikből azt venni észre utólag, hogy »előreszaladt«. Aztán megpróbálja az új eredményeket tudatosan megszilárdítani, ám közben visz- sza kell nyúljon a régihez is. A korábbi tusrajzok, tájak »visszajönnek« — egyre határozottabban —, mint megtartani érdemes, szükséges gondolatok, festői megoldások Nemcsak technikai értelemben történik ez, hanem megpróbálom mai gondolataimat úgy kifejezni, hogy benne legyen a múltam egy része is.

Az 1968-as — kaposvári

képcsarnoki — első szereplésére emlékszem, vissza-visz- szaidéződik bennem néhány színes tusrajza. Most újra találkozom velük. Ilyen a Gorkij utca című. Valóban jól összefogja a gyűjtemény a két évtizedet, mert szerepel majd a kiállításon a Létküzdelem, a Fantasztikus táj pá- vatollal, a Mocsári fa.

— Nyugdíjas. Most már csak a festésnek élhet.

— Többet tudok dolgozni. Türelmesebb vagyok magammal ..

— Terve?

— A gyerekkor emlékeit szeretném megfesteni. A vázlata elkészült. Ez is romantikus lesz, ami rám — úgy érzem — eléggé jellemző...

H. B.

Peter Bichsel

Egy asztal az egy asztal

Az öreg férfi egy kisvárosban élt, az utca végén. Szürke kalapot hordott, szürke nadrágot, szürke zakót és télen szürke kabátot. Vékony nyaka volt, száraz és ráncos bőre, sárguló ingallérja.

A ház legfelső emeletén lakott; szobájában két székkel, egy asztallal, szőnyeggel, ággyal és egy szekrénnyel. A kis asztalon. vekker állt, mellette régi újságok és fotóalbum. A falon tükör és egy kép függött.

Az öreg férfi reggelente és

délutánonként sétát tett. Néha váltott pár szót a szomszéddal, e'ste pedig asztalhoz ült, és hallgatta az óraketyegést.

Aztán jött egy különös nap. Madárcsiviteléssel, barátságos emberekkel és játszadozó gyerekekkel — a külö.nös pedig az volt, hogy mindez tetszett a férfinak.

»Most minden megváltozik« — gondolta. Felül kigombolta ingét, a kalapját kezébe vette, és ruganyosán lépkedve sietni kezdett. Az utcába ért, bólintott a gyerekekfölment a lépcsőn és a ulcsot elővéve zsebéből, kinyitotta a ajtót. De a szobában minden ugyanúgy volt: az asztal, a szék, az ágy. Ahogy leült, ismét hallotta a ketyegést. Minden öröme elszállt.

És akkor elöntötte a düh. Látta elvörösödni arcát a tükörben. látta, ahogy szeme beszűkült; aztán ökölbe szorított kezét fölemelve az asztallapra sújtott. Először egyet, majd még egyety végül dörömbölni kezdett az asztalon, s kiáltozott; »Ennek változnia kell, ennek váltbznia kell!«.

A keze fájni kezdett, elakadt a hangja, és újra hallotta a ketyegést. Semmi sem változott.

— Mindig ugyanaz az asztal — motyogta a férfi —, ugyanaz a szék, az ágy, a kép. És az asztalnak mondom: asztal, a képnek: kép, az ágyat ágynak hívom, és a széket szçknek. Tulajdonképpen miért? A franciák azt mondják az ágynak: »li«, az asztalnak: »tabt«, a képnek: »tabló* és megértik ezt.

»Miért nem hívják az ágyat képnek?« — gondolta a férfi, és nevetni kezdett, mire a szomszéd átkopogott a falon: »Csönd/«

— Kép — mondta a férfi attól kezdve az ágynak. — Fáradt vagyok, a képbe kívánkozom — szólt; reggelente sokáig a képben maradt, és gondolkodott, hogy hívja majd a széket.

Aztán elnevezte vekkernek.

Tehát fölkelt, felöltözött, leült a vekkerre, és az asztalra könyökölt. De az asztalt sem hívta többé asztalnak, hanem szőnyegnek. Reggel

tehát a férfi elhagyta a képet, felöltözött, leült a szőnyeg mellé a vekkerre és gondolkodott, mit minek nevezzen.

Az ágynak mondta: kép. Az asztaltI szőnyegnek, a széket' vekkernek, az újságot ágynak, a tükröt széknek, a vekkert fotóalbumnak, a szekrényt újságnak, a szőnyeget szekrénynek, a képet asztalnak, a fotóalbumot pedig tükörnek nevezte ezentúl.

Tehát: reggel a férfi sokáig fekve maradt a képben, kilenckor csöngött a fotóalbum, a férfi fölkelt és a szekrényre állt. hogy ne fázzon a lába, kivette ruháját az újságból, felöltözött, belenézett a székbe, aztán a vekkerre ült a szőnyeg mellé, belelapozott az ágyba, és felnyitotta a tükröt ott, ahol az anyja asztala volt.

A férfi ezt szórakoztatónak találta, ezért naphosszat gyakorolt, és megjegyezte az új szavakat. Mindent átkeresztelt. Ű sem volt férfi többé, hanem egy láb, és a láb reggel volt, és a reggel egy férfiMost már ti is tovább írhatnátok a történetet. Ës aztán kicserélhetnétek — ahogy ezt a férfi tette — a többi szót is. Csengeni helyett mondjátofc, hogy felállni; fázni helyett, hogy nézni; feküdni helyett, hogy csengeni;

Art Centrum

kelni helyett, hogy fázni; állni helyett pedig azt, hogy lapozni.

Tehát a következő férfin az öreg láb sokáig csöngött a képben, kilenckor felállt a fotóalbum, a láb felfázott és a szekrényre lapozott, hogy ne nézzen a reggele.

Az öreg férfi kék iskolafüzetet vásárolt, és teleírta szavakkal. Minden dologra új megjelölést tanult, és egyre inkább elfelejtette a régieket. Űj nyelve volt, amely csak hozzá tartozott.

Néha már az új nyelven álmodott. Később dalokat fordított új nyelvére, és halkan énekelte őket. De hamarosan a fordítás is nehezére esett. Szinte teljesen elfelejtette a régi nyelvét, a valódi szavakat kék füzetéből kellett kikeresnie.

Mert az emberek ágynak nevezték a képet. Es asztalnak a szőnyeget, széknek a vekkert, újságnak az ágyat, tükörnek a széket, vekkernek a fotóalbumot, szekrénynek az újságot, szőnyegnek a szekrényt, képnek az asztalt, és fotóalbumnak a tükröt. Úgyhogy a férfinak nevetnie kellett, ha az embereket beszélni hallotta: »Kijön holnap a meccsre?« Vagy, ha ezt mondták: *■Van egy unokám Amerikában.«.

A szürke kabátos, öreg férfi nem értette többé az embereket. De ennél sokkal rosszabb volt, hogy azok sem értették meg őt. És ezért nem szólt többé semmit. Hallgatott. Csak magával beszélt.

Még csak nem is köszönt.

Fordította: Fekete Gábor

A csehszlovák képzőművészek 1977-ben negyven külföldi kiállításon mutatkoztak be. Ezeket a kiállításokat az Art Centrum nevű "Csehszlovák képzőművészeti központ szervezte, amely emellett csehszlovák művészek alkotásainak árusítását is végzi külföldi galériák, műgyűjtők és múzeumok számára. A világ különböző pontjain rendezett kiállításokon, nemzetközi képzőművészeti vásárokon és tárlatokon több ezer csehszlovák művész mutatja be az Art Centrum közvetítésével képeit, grafikáit és iparművészeti alkotásait.

A múlt évben például igen sikeres volt huszonnyolc csehszlovák művész részvétele a Német Szövetségi Köztársaságban megrendezett európai üvegkiállításon. A huszonnyolc művész közül tizenegy nyert díjakat és elismerő oklevelet. A csehszlovák képzőművészet igen jó fogadtatásban részesült a Szovjetunióban is, a Tbilisziben és Vil- niuszban megrendezett kiállításokon, valamint a lengyelországi Gdanskban és Varsóban. A Csehszlovák kultúra napjai keretében az Art Centrum Mexikó fővárosában grafikai kiállítást, a skandináv országokban pedig két iparművészeti és három képkiállítást rendezett. A legsikeresebb kiállítások egyike volt a kanadai Montrealban megrendezett »Éneklő föld« című. Ezt az audiovizuális kiállítást, melynek Jaroslav Firic volt a szerzője, háromhónapos nyitva tartása alatt az egész világból érkezett 200 ezer látogató tekintette met