Somogyi Néplap, 1978. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-06 / 210. szám
éves A 75 Kadosa Pálnál Zenei életünk büszkesége. Kadosa Pál szeptember 8-&n ünnepli 75. születésnapját. Ebből az alkalomból látogattuk meg budapesti otthonában. Zongoráján példaképének Bartók Bélának berámá- zott arcképe. Kadosa Pál ' Léván született Budapesten érettségizett, és 1921-27 között volt a Zene- akadémia növendéke. Zongorára Székely Arnold tanította, zeneszerzésre Kodály Zoltán. — Amit tudtam és tudok, Kodálynak köszönhettem — mondja, kegyelettel emlegetve egykori professzorát —-, bár nem tanultam meg mindazt, amit tőle tanulni lehetett. Ám a legtöbb, hogy nem Vettem az epigonja. — Bartók Béla? — ö érdemeimen felül beszélt rólam, mint zeneszerzőtől. Erről többször is nyilatkozott Kadosa Pált művészi munkásságáért már számtalan kitüntetéssel jutalmazták. A Zeneművészeti Főiskola eddigi egyetlen díszdoktora a londoni Royal Academy oí Music tiszteletbeli tagja, a Német Demokratikus Köztársaság Művészeti Akadémiájának levelező tagja, kétszeres Kossuth- díjas, kiváló és érdemes művész, Munka érdemrendes, Szabadság-díjas, Erkel-díjas zeneszerző, a Magyar Népköztársaság Zászlórendje IL fokozatának tulajdonosa, elnöke a Fészek Művészek Klubjának, al- elnöike a Magyar Zeneművészek Szövetségének (egyéb társadalmi tiszteletbeli állásairól nem is szólunk). Kadosa a Zeneakadémia zongora tanszakának vezetője, aki páratlan pedagógiai érzékkel neveli az új pianista nemzedéket. — Mi a titka a Kadosa-iskolának? — Nincs semmiféle titka. Olyan növendékeim voltak és vannak ma is akik jól reagáltak tanácsaimra, önmagamat egyébként nem tartom különösen jó pedagógusnak, de rossznak sem. Szerencsém van a tanítványaimmal. És ami a fontos, lényeges: nálunk az alsó és középfokon nagyszerű a képzés. így hát aki nálam technikát akar tanulni, annak jobb, ha nem is próbálkozik a jelen tkezésseL — Az ön nevéhez fűződik Modern Magyar Muzsikusok Csoportjának megalakulása kerek fél évszázaddal ezelőtt — Szelényi Istvánnal, Kosa Györggyel, Kelen Hugóval és Szabó Ferenccel együtt dolgoztunk az új magyar muzsika elterjesztésén. Késeibb kiszélesítettük a kört. Am az első igen feltűnő fellángolás után csökkent az érdeklődés a modem művek iránt, és így beolvadtunk az Üj Magyar Zene Egyesületbe. Ott volt 1933-ban az első önálló szerzői estem is. Friss hangot és új stílust képviseltünk, egyben nyíltan vállaltuk Bartók Béla és Kodály Zoltán örökségét, de nem akartunk elzárkózni a külföldi törekvések elöl sem. — Miben látja a félszázad és a mai avantgarde Penészek kör zötti különbséget? A testvérváros küldöttel Ouluból Siófokra 1— A mostani új hangot megütő magyar szerzőket éppen a külföldi törekvések hatása jellemzi. Ezt korántsem tartom helytelennek, mivel annak idején a mi próbálkozásainknak volt némi provinciális veszedelme. Pozitívan értékelem a fiatal magyar zeneszerzők munkáját, akik egymást támogatva, együtt haladnak kitűzött céljaik felé. De ez még nem garantálhatja az eredményt., ami minden valószínűség szerint nem marad el. Mindenesetre úgy érzem, hogy az új kísérletezések továbbfejlesztik majd a zeneművészetet. Szimfóniákból, versenyművekből, zongoradarabokból, kamara muzsikából, tömegda- lokból, színpadi- és filmzenéből áll főleg Kadosa eddigi életműve. Ö maga — a volt briliáns zongorista — már nem játszik a hangszeren, de hamarosan a régi Kadosa zongora- művész játékában gyönyörködhetnek a zenekedvelők, mert megjelenik egy archív nagylemeze a Hungaroton kiadásában. j K. K. Hétfőn este érkeztek Siófokra a finnországbeli Oulu város küldöttei, akik az új testvérvárosban, illetve Somogy megyében hat napot töltenek. Tegnap délelőtt Tóth János, a Siófoki Városi Pártbizottság első titkára fogadta llmo Paananent, Oulu város polgármesterét, Juha Linnatot, a Nemzeti Koalíciós Párt képviselőjét, a Regionális Fejlesztési Hivatal igazgatóját, valamint Sepo Moilanentet, a Népi Demokratikus Párt képviselőjét, aki egyben a párt városi ügyeinek a titkára is. A küldöttség tagjai a többi között az MSZMP szervezeti kérdéseivel, a siófoki kommunisták városépítő tevékenységével kapcsolatban tettek föl kérdéseket az első titkárnak. Ezujtán a városi tanács vb- termében megismerkedtek Siófok közigazgatási vezetőivel, majd dr. Gáti István tanácselnök részletes tájékoztatót adott a város történetéről, jelenéről, s azokról a tervekről, melyek a Balaton fővárosának jövőjét meghatározzák. Természetesen a tóról, az idegenforgalomról s a »kétarcú város« ezzel kapcsolatos sajátosságairól is sok szó esett a találkozón. A siófokiak ugyancsak érdeklődtek Oulu gazdasági, társadalmi, kulturális élete iránt. Ilmo Paananent polgár- mester válaszolt a kérdésekre. A többi között elmondta, hogy a százezer lakosú Oulut ipari, kereskedő- és iskolavárosnak egyaránt mondhatjuk. 380 négyzetkilométeren fekszik, s egy meglehetősen nagy terület adminisztratív és kormányzati központja. Iparának három fő ága van: a fafeldolgozó, Illetve papíripar, az 1950-ben alapított, s állami tulajdonban levő vegyi üzem, és az elektronikus ipar. A város közlekedési csomópont: aki délről észak felé utazik, nem kerülheti éL 650 kilométerre van Helsinkitől, de repülőgéppel 50 perc alatt megközelíthető a főváros. Naponta hét repülőjárat közlekedik Oulu és Helsinki között. Az állam az Iskolák, az egészségügyi és egyéb szociális intézmények létesítésére, fenntartására jelentős támogatást ad. A város évi költségvetése 800 millió finn márka, ez körülbelül 4 milliárd forintnak felel meg. Ennek 20 százalékát költik beruházásra évente. A város életében igen nagy jelentőségű a tavaly átadott fűtő- és hőerőmű, amelyet 225 millió finn márka költséggel létesítettek. A hőerőmű helyi fűtőanyagot, tőzeget használ fel, generátora Magyarországon készült. Az Oulu-folyó torkolatánál vizi erőművet üzemeltetnek, így a szükséges energiát helyi forrásokból kapja a város. Tizenkilenc évvel ezelőtt létesült egyetem Ouluban, amelynek bölcsész, természet- tudományi, pedagógiai orvosi és műszaki kara van. A kötelező általános iskola 9 osztályos, s ez már egy reform eredménye. Az új oktatási rendszer megvalósítását tavaly fejezték be Finnországban. Az általános iskola, mivel kötelező, teljesen ingyenes, sőt minden tanuló ingyen kapja az ebédet és a tanszereket is. A háromosztályos gimnáziumok mindenütt városi tulajdonban vannak, és sok tanulót képeznek. Talán ez is az oka, hogy az egyetemekre jóval többen jelentkeznek, mint ahányan fölvételt nyerhetnek. Számos kórháza van a városnak. Idegenforgalma, sport- és kulturális élete is élénk. A többi között szép. korszerű színháza, múzeuma van, s fejlett a könyvtárhálózat. A jövő évben kezdik meg az új városi főkönyvtár építését. Oulu hivatásos művészekből álló szimfonikus zenekara rendszeresen ad koncerteket A lakosság kedveli a művészetet, az irodalmat, s talár ennek köszönhető, hogy szíveseid telepednek le a művészek a tengerparti városban. Számos országosan ismeri festő, író él Ouluban. A finn vendégek délután városnézés:'« indultak, ma pedig Kaposvárra látogatnak, ahol megismerkednek a megyeszékhellyel, a megye és a város vezetőivel. Szapudi András Mindennapi tárgyak, mindennapi formák Szép-e egy teafőző? Egy re- kamié? Egy mosdókagyló? A hagyományos értelemben valószínűleg nem. Formájúk azonban nem közömbös. Sem a felhasználónak, sem a gyártónak. Környezetünk, lakóhelyünk minőségét, közérzetét javarészt az ipari tömegtermékek tárgykultúrája határoz" za meg. Vagy kuiturálatlansá- ga. A tárgyak ugyanis éppen megformáltságukkal sok mindent közölnek: megszabják rendeltetésük, használatuk körét, megszervezik körülöttünk a teret, érzelmi hatást is keltenek. Kénytelenek vagyunk engedelmeskedni sugallatuknak. Egyre erőteljesebb az a felismerés, hogv mindennapi használati tárgyaink célszerűsége, tetszetős formája, emberközpontúsága szerves része az életmódnak. Egyre több jele van annak, hogy az »ipari formák« a háztartásban közüggyé válnak. Nemrég mesélte egy Ismerősöm: zománcos tepsit vett az edényboltban. Kissé nagynak találta, de bízott szemmértékében. Hazavitte és dühösen tapasztalta: a tepsi nem fér a BÁRÁNY TAMÁS Mindabból, amit eddig elmondtunk, világos : szükségünk van jó minőségű, és életformánkat kifejező, erősítő tárgykultúrára; a szocialista közösségi életforma, társadalmi eszményeink tárgyi megfelelőjére. Ez nem titok. Minden kor, minden társadalmi berendezkedés tárgyaival életmódjára is utal. A nyugati termékek exportjával bizonyos gondolkodás- mód is »beszivárog« hozzánk. Természetesen nem elzárkó- ' zásra biztatnék, hanem a mi valós szükségleteinknek megfelelő lakberendezési tárgyak bőséges választékára. Amelyek nem a hivalkodó luxus, nem az értelmetlen pazarlás és presztízs fogyasztás »emlékművei«, hanem a célszerűség és a szépség újszerű ötvözetei. Hisz, ha valami megfelel céljának, s nem agyondíszített külsejével, hanem praktikusságával, ésszerű felépítésével, szerkezetével tűnik ki, abban is van »szépség«. Az igazság szépsége. S hogy a kettő ösz- szefügg, régóta ismeretes. De nem árt, ha újra felfedezzük. A harmonikus kömyezelte- remtés érdekében. M. P. L sütőbe. Se keresztben, sehosz- szában. Ez csak egy példája a hasonló bosszúságoknak, amely- lyel találkozhatunk. Mi történt itt? ! A Zománcipari Műveik nem egyeztette termékméreteit a házgyári konyhák gáztűzhelyeinek ►►befogadóképességével«. S gyártja továbbra is a régi méretű tepsit, amely talán egy falusi kemencében éppen megfelel. (Ha kemencékre Is gondolnak, az még nem lenne baj, de a »választék« csupán ez az egyféle méret volt.) Nos, ezek a »torzulások« azért a gyártókat, a tervezőket is elgondolkoztatták. Keresik az új megoldásokat, s vannak nagyszerű tervezőink a hazai lehetőségekhez képes jó színvonalú termékeink. Egyik érdekes kezdeményezés éppen az úgynevezett házgyári konyhaprogram volt. Három iparművész — Borz Kováts Sándor, Soltész György és Pohárnok Mihály — fogott össze, hogy a házgyári konyhákban megfelelő berendezést és edényválasztékot hozzon létre. A tervezők és a gyártók érdekeinek, a használok igényeinek összeegyeztetésére vállalkoztak. Igaz, törekvéseiket nem koronázta »átütő« siker, mégis módszerességük, ahogy nekifogtak a megoldásnak, rendkívül tanulságos. Mondhatnám : modellszerű. Ugyanis nem a technológiából indultak ki, nem az anyagokból, s a meglevő termékekből vagy fantáziadús elképzelésekből. Azt vették először is számba, mire van szükség egy házgyári konyhában. Pontosabban: mire ad lehetőséget a megszabott négyzetméter. Ezzel teljésen új szempontokat vittek a gyártásba, a tervezésbe, az első komplex hazai szükséglet' kutatást végezték eL S összefogásuk eredménye más téren is megmutatkozott: megalakult 1977-ben az Ipari Formatervezési TáiékoztaM Központ. Ennek olyan információs bázis megteremtése a feladata, amely kiküszöböli az olyan hibákat, hogy a tepsi ne férjen a sütőbe. Igazgatója — talán nem véletlenül, a házgyári konyhaprogram elindítóinak egyike — Pohárnok Mihály. Az is jó jel, hogy az intézmény a Kereskedelmi Kamara »kebelében« működik, tehát nem valamiféle légüres térben, hanem az ipar és a kereskedelem mindennapjaiban osztozva kell megoldania feladatát. Mert az akad bőven. — Az Magda volt — vigyorog Jani. — És a Márta? Az kicsoda? — Az kérte meg a kezem.« Hisz emlékeztek! Az apja biccent. — Akkor annak mondd eil! Csönd, csak a kések meg a villák csörögnek. — Jaj, gyerekek, jut eszembe — néz hirtelen körül az öreg. — Kinek mennyi pénze van dugeszben ? — Nekem semmi! — kiáltja Jani. — Miért? — Nekem sincs — rázza fejét a facéron maradt menyasszony. — Nekem van valamicském, Karcsikéin. Miért kérdezed? — Mert ehhez az átíráshoz valami pénz is kell majd ... Meg az ügyvédnek is, természetesen! — Körülnéz — Na, gyerekek, ez komoly dolog! Janikám! Mennyid van? Jani az abroszt nézi. — Mondom, hogy semeny- nyi... Az öreg rádörren.' — Akarsz nyaralni? — De mennyire! — Akkor ide a dohányt! Jani feláll, kelletlenül kimegy, s egy kis könyvecskével jön vissza. Szó nélkül leteszi az apja élé. — Mennyi? j—' kérdi az öreg. — ötezer. Autónyereménybetét. Apja ránéz, s nevetve csóválja fejét — Nem is mondtad! — Meglepetést akartam. Szó nélkül ideáilni a ház elé a kocsival, ha kihúzzák ... És aztán egyenként felmosni benneteket, ha elájultatok... És Fejével a könyvre bök. — Mikor kapom vissza? — Micsodát? — bámul az apja. — Hát a stekszet! — Miért kapnád vissza? A kocsi megért volna ötezret — a villa nem? Számolj, fiacskám! — Az más! — mondja Jani dühösen. — A kocsi az enyém lett volna! Az öreg biccent — Egyszer ez is a tiéd lesz! — az asszonyhoz fordul. — És te, Ilonkám? A mama lassan feláll, átmegy a másik szobába, aztán durcás arccal ledob az asztalra egy postai takarékkönyvet — Én nálatok tartom! —- szól szemrehányóan. A férfi belenéz, majd int. — Ez igen! Négyezerötszáz! Ilonkám, Ilonkám... Nem is szóltál róla! Mire neked ez a rengeteg pénz? I À mama Kati felé bök. — Jön az érettségije, nem? Egy külföldi utat gondoltam neki utána, Bulgáriába vagy Constanzába... Hadd lássa a tengert, ha már az anyja nem m látta ... f A családfő ezt a könyvet is ! zsebrevágja. — Majd nézi a magyar ten- . gert! Az sem utolsó látvány! — Az anyósához fordul. — És a nagymami? A néni feláll, a kredenchez lép. — Kettőezer-nyolcszáz, Karcsikéin. De csak kétezer-öt- százat tudok adni, mert három kell a fogorvosra. Kilyukadt egy fogam. Jani számol; — Tizenkettőezer. És te, apa? Mennyit dobsz fel? — Hallod! — néz rá az apja. — Emellett a háztartás mellett?! Spórolni? Miből? — Na, lányom, férjhez mehetsz! Perfekt asszony vagy máris! — Fejét csóválja. — »A jutalmak!?« — Zsebébe nyúl, elővesz egy betétkönyvet. — Odabent, tartottam, hogy ki ne kutathassátok... Kati lecsap rá — Hétezer! — Vagyis összesen, tizenkilenc! — számol Jani. Kati, boldog mosollyal: — Akkor az én nyolcszázam már nem is kell! Apja riadtan nézi. — Neked van nyolcszáz forintod? — Csak úgy csattan a hangja: — Honnét?! — Még tavaly nyárról, amikor a konzervgyárban dolgoztam. — Ja— dől hátra székén megkönnyebbült sóhajjal az öreg. Aztán rágyújt, s körül néz, elégedetten. — Hát í® élünk, látjátok, v-erekek' Húszezer! Az első szóra égj egész kis vasrvont dobtunl össze! És folyton panaszkodunk. 25. Odakint csengetnek. Az öref fölhorkan, Janira sandít. — Valamelyik kisasszony! Vagy — s egy szemvillantáí Katira — ez a francia huligán? Jani feláll, kimegy. Kati duzzogva: . — Az nem huligán! Var annak tisztességes foglalkozása, és biztos kenyere! — Nofene! — nézi merőn ar apja. — Már erről is volt szói Halk kopogás. És Jani betessékeli az ügyvédet, aki a dúsan terített asztal láttán riadtan megáll az ajtóban. •— Elnézést... jó estét ki vánok, kezüket csókolom.., És ismételten el nézést... A ház ura feláll. — Csak nem valami rossz hír, ügyvéd úr? Minden ránc egyetlen olvadó mosollyá ömlik össze doktor Hermányi arcán. „ — Egy poharat az ügyvéd úrnak, Janikám! — , vedlik egy pillanat alatt házigazdává a ház gazdája. — Igyék ő is egyet a mi kis házunkra! Van még a pezsgőből? — Éppen egy pohárral! — mondja Jani és ugrik, hogy töltsön. Gyöngyözve habzik a patakzó lé az üvegből. (Vége következik)
