Somogyi Néplap, 1978. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-01 / 206. szám
PéntektSI péntekig Nem vesztettek pontot a bogiéri teniszezők Befejezték az NB Ill-as bajnoki küzdelmeket a bogiári teniszezők. Különösen az őszi fordulóban szerepeltek kitűnően, hiszen akkor veretlenek maradtak. Hivatalos Színak narancs és fekete Néhány hónapja a kaposvári kerekesek neve után zárójelben ezt olvashatjuk: Ka- pos-Plast SC. Üj sportkör a megyeszékhelyen! A Kefe- és Műanyagipari Vállalat márciusban alakította meg egyesületét. Manapság bizony elég ritkán számolhatunk be új sportkörök alakulásáról; az általános inkább az összevonás. — Mi indokolta a fenti lépést? — ezzel kopogtattunk be a vállalat igazgatójához, Szilvási Józsefhez. — Már régebben fölvetődött a gondolat, hogy legyen nekünk is önálló sportkörünk. Meg volt rá igény is. Vállalatunknál nagyon sokan szeretik a sportot, és nemcsak, nézni. A munkahelyi sparta- kiádokon elért eredmények táplálták bennünk a kezdeményezést. A múlt évben női háromtusázóink egyéniben az első két helyet szerezték meg a HVDSZ-munkahelyi sparta- kiádon, férfi sakkozóink és asztaliteniszezőink ugyanott szintén elsők lettek. Az idén tekézőink végeztek az élen ezen a versenyen. — Milyen szakosztályok alakultak? —Egy minőségi szakosztályunk van, a kerékpáros. Ezt a Rákóczi Sportkörtől vettük át, hagyományaival és gondjaival együtt. Ma már egyenes kerékvágásban vagyunk. Néhány szép eredmény továbbserkentett valameny- nyiüraket. A* sportág kedvelői közül ki ne ismerné Cseresznyés Sándor, Farkas János va ■ ' a Pécsről ingázó edzőnk, Sturm Ernő nevét. Ez utóbbi kitűnő munkájának is köszönhető, hogy az említett két fiatalunk jelenleg az ifjúsági válogatott' tagja. Egyébként a szakosztálynak jelenleg tíz számottevő versenyzője van, de rajtuk kívül további húsz Jő »pártoló tag«, ami azt jelenti, hogy állandó túralehetőséget és ehhez természetesen kerékpárokat is biztosít számukra a szakosztály. — A narancssárga-fekete trikó már messziről árulkodik. Miért ezt a két színt választották? — Két okból. Először: nem olyan mindennapi. De legfőbb érv nem ez volt. Mi műanyagokkal dolgozunk, s az iparágunkban most felkapott szín lett a narancs és a fekete. Ezért döntöttünk e kettő mellett. Beszélgetés közben Rádi Sándor főkönyvelő lépett a szobába; ő a fiatal sportkör elnöke. Egy kis statisztikát nyújtott át, rajta fel volt tüntetve, hogy a Kapos-Plast a különböző versenyeken milyen eredménnyel szerepelt. Az igazgató átfutotta, majd így folytatta: — Aki csak e kis listán keresztül ismeri meg a nálunk folyó sportmunkát, az is egyetért abban, hogy tovább kell lépnünk. Az említett minőséget szolgáló kerékpár mellett másik három szakosztályt is létrehoztunk. Van férfi- és női asztalitenisz- és kispályás labdarúgó-szakosztályunk, valamint férfisakkcsapatunk. De ezzel nem merül ki a lehetőség: eredményesen működik nálunk is a tömegsportbizottság. Vállalatunk dolgozóinak négy ötödé nő, ez egyben irásyt is szab a tennivalókban. Nekik kell tehát a jövőben még több lehetőséget biztosítanunk. — Ehhez létesítmények is kellenek. — Rövidesen az sem lesz »hiánycikk«. A kaposűjlaki telepünk mellett rövidesen megvásárolunk egy nagyobb területet. Ott sportligetet kívánunk kialakítani. Ez elsősorban a tömegsportot szolgálja majd, és bármikor igénybe vehető. Kispályákat alakítunk ki olyan megoldással, hogy minél több sportág képviselői használhassák. Azt szeretnénk, ha a Kapos-Plast nevet termékeinken kívül sporteredményeink által is még többen megismernék. J. R. Atlétikai EB Folytatódott a küzdelemsorozat Csütörtökön a prágai Ro- sicky stadionban újabb számokban rendeztek elôætes selejtezést, s folytatódott a küz- dalemsorozat a tízpróbában. Utóbbiban a magyar színeket képviselő Kiss Árpád a 110 m-.es gátfutásban 15.05 mp-t ért el 843 ponttal, a diszkoszvetésben 42,20 méter volt az eredménye 7J18 ponttal. Á hetedik szám után helyzete nem lett jobb, változatlanul a 16 helyen állt 5409 ponttal. i Jól sikerült az újonc Siska Xenia bemutatkozása a 100 méteres gátfutás előfutamaiban. A Vasas futónője 13.48 mp-vel, egyéni csúccsal, hajszál híján országos rekorddal lett negyedik, s továbbjutott. Dicséretet érdemelt a 200 méteres női síkfutás előfutamaiban Orosz Irén is, aki harmadik lett 23.46 mp-vel és az idei legjobb magyar eredményt mondhatta magáénak. Tomis Kupa GyőzeSem a második fordis!óban Konstaneában megkezdődött a Tomis Kupa elnevezésű férfi röplabdatorna, amelyen az első fordulóban a magyar válogatott 3:0 (10, 14, 12) arányú vereséget szenvedett az NDK-tóL A magyarok csoportjában szerepel még a kuSomogyi Néplap bai »B« és a bolgár válogatott Kettejük találkozóját a tengerentúliak nyerték 3:0 arányban, A magyar válogatott a második fordulóban győzelemmel folytatta szereplését A kubai »B« válogatott ellen 3:1 (—8, 4, 9, 15) arányban győzött A harmadik fordulóban az együttes a bolgárokkal mér-, kőzik. végeredményt még nem tudnak, de a házi számítgatások szerint ők végeztek az első helyen, s így jövőre már az NB II-ben szerepelhetnek. Az utolsó két fordulót szombaton és vasárnap játszották, mindkettőt idegenben: ZTE—Balalonboglár 4:5 Gy.: Bokor, Harmath Gy., Sziládi, Bokor—Harmath Gy., Szilágyi—Harmath S. Sabária—Balatonboglár 3:6 Gy.: Bokor, Harmath Gy., Sziládi, Harmath S., Bokor —Harmath Gy., Sziládi—Harmath S. Másik NB .Ill-as teniszcsapatunk, az FMV Vasas, otthonában fogadott két fővárosi együttest. Szombaton nagy küzdelemben legyőzte a MÁV Tl-t, míg vasárnap a bajnokcsapat ellen maradt alul nagy küzdelemben, minimális különbséggel. ráll találkozója, amelyen a szakmai eszmecserét mindig egy-egy labdarúgó-mérkőzés követi. A csapatok részvevői minden esetben a játékvezetői testület és szakszövetség tagjai. A június 17-i viroviticai találkozó viszonzására augusztus 26-án Barcson, illetve So- mogytarnócán került sor. A labdarúgó-mérkőzést — a hagyományokhoz híven — ismét a barcsiak nyerték 8:2 arányban. * * * A Siófoki Bányász NB II-es női kézilabda-csapata Veszprémben a Balatoni BSE ellen mérkőzött. Az első félidőben igen jól játszó veszprémiek nagyon elhúztak, s a szünet1 után föl javuló soopogyi lányok erejéből csak a szépítésre futotta. Harmath F. (háttal) egyik győztes mérkőzése. FMV Vasas—MÁV TI 5:4 Gy.: Harmath F., Ács, Tóth, Harmath—Walter, Ács—Tóth. Bp. Aszfaltozó—FMV Vasas 5:4 Gy.: Harmath F„ Tóth, Harmath F.—Walter, Ács— Tóth. • » * Augusztus 26-án és 27-én Budapesten az Állatorvostudományi Egyetem tornatermében került megrendezésre az 1978. évi Kandó Kupa kosárlabda-torna, amelyen 4 csapat vett részt körmérkőzéses rendszerben. Megyénket a Táncsics SE képviselte. Igen színvonalas mérkőzést vívtak a Csepel Autóval, amely az NB II közé peso port j áp ak listavezetője. Főleg a 2. félidőben játszott jól a kaposvári gárda, s ennek köszönheti győzelmét. így másodszor is a Táncsics SE nyerte meg a kupát. A torna legjobb játékosa Kauzál István, a legeredményesebb pedig a tavaly még Táncsics színeiben játszó Csepreghy László. A Táncsics eredményei: Táncsics SE—Kandó SC II. 97:56 (43:26), Táncsics SE— Kandó SC 1. 113:97 (64:51), Táncsics SE—Csepel Autó VSC 107:78 (42:38). * * * Szombaton egész napos sportverseny színhelye volt a Rákóczi edzőpálya. A kaposvári Fazekas Háziipari Szövetkezet KISZ-bizottsága ott rendezte meg a »Fazekas Kupa« kispályás labdarúgó-bajnokságot, 19 férfi és 8 női csapat részvételével. Meglepetést szereztek a női együttesek: közülük több is jól játszott. A férfiaknál ai erőviszonyok megváltozását mutatta, hogy kupa védője, a tavalyi győztes, a városi tanács csapata, már a selejtezőkben kiesett, míg a házigazdákat a cukorgyár gárdája ütötte el a döntőbe jutástól. Kaposvár város egyik legnépszerűbb kispályás labdarúgó-kupájának végeredménye : Férfiak: 1. Afor, 2. VBKM I., 3. Csepel Gépgyár. Nők: 1. Bánya, 2. Keke- és Műanyagipari Vállalat, 3. Fazekas Háziipari Szövetkezet. * * * Több éves hagyomány a barcsi járás és a viroviticai (jugoszláv) játékvezetők baBalatoni BSE—Siófoki Bányász 18:9 (11:3) Siófoki Bányász: Sebők — Pajor, Sütő, Németh, Süveg- gyártó II., Ángyán, Hirsch. Csere: Fiathné, Bodor, Der- gez. Edző: Kiss Ferenc. * * * A megyei labdarúgó-bajnokság góllövőlistájának élcsoportja: 6 gólos: Fábián (Kiss J. SE), 5: Ilics, Mohácsi (Nagyatád), Nagy L. (Kadarkút), 4: Horváth L. (Siófok), Izsák (Marcali), Bán (Balatonlelle), Mód, Zsiga (Kiss J. SE). bajnokság állása 1. Rákóczi II. 4 4 32-0 8 2. Rákóczi III. 4 3 1 — 13-2 7 3. Vasas 4 3 — 1 2Ê-2 6 4. Barcs 4 3 — 1 6-4 6 5. Nagyatád 4 3 *— 1 8-7 6 6. U.-lelle 4 2 1 1 5-11 5 7. Marcali 3 2 — 1 13-6 4 8. Siófok 4 1 2 1 6-4 k 9. Kadarkút 4 2 — 2 10-9 4 10. Karád 4 1 1 2 9-11 3 11. Tab 4 1 1 2 4-8 3 12. Mernye 3 1 — 2 8-10 2 13. Lengyeltóti 4 1 — 3 7-10 2 14. Csurgó 4 1 — 3 9-15 2 15. B.-boglár ß 1 — 3 5-27 2 16. Lábod 3 — — 3 2-18— 17. B.-földvár 3 — 3 0-19 Az (MHSZ siófoki modellező klubja a napokban rendezte meg a Latinca Kupa orszá go? modellező versenyt. Az ország minden tájáról érkéz tek versenyzők, összesen 101 en. A rádióval irányított vitorlázó repülőmodellek versenyén a 24 induló közül Bándy Zoltán budapesti versenyző szerezte meg az első helyet 60-an versenyeztek ráz egyszerű vitorlázó repül őmodellek- kel; ezúttal az első helyezést Kutrucz Tibor, a Komép versenyzője érte el. A leglátványosabb esemény a rádióval irányított motoros repülőmodellek versenye volt, amelyen 13-an indultak; az első helyre itt Baumgartner Gusztáv kaposvári modellező került, a 2. Vörös József marcali versenyző. A csapatversenyt a győri klub nyerte, 2. a Komép, 3. a Pécs. A Latinca Kupát' egy évig a győriek őrzik. A verseny befejezése után úgynevezett modellrepülőna- pot tartottak; ezen látványos bemutatóra került sor — re- pülőmodellekkel, mini helikopterekkel Az MHSZ rendezvényét több hazai és külföldi üdülő megtekintette. A Nap kél 5.02 — nyugszik 18.26 órakor SZEPTEMBER A Hold kél 3.42 — nyugszik 17.43 érakor 1 PÉNTEK Egyed A várható időjárás: Keleten Is f5 lszakadozó felhótakaró, néhány helyen átfutó esO. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 16—21 fok között alakul. VA távolabbi kilátások (keddig) : időnként megnö- •vekvő felhőzet, elszórtan eső. Az élénk, északias szél a jövő hét elejére mérséklődik. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 16—20 fok között lesz., A Balaton hőmérséklete Siófokon tegnap 11 órakor 17 fok volt. — Kaposváron is föllép a világhírű, 130 tagú Mojsze- jev-együttes. Októberben Pécsen és Szombathelyen is bemutatják műsorukat. — Csordulj, idő! címmel jelent meg a Csepel című lap. kiadásában — csaknem 300 oldalon — egy válogatás a munkás 'költők alkotásaiból. Az antológia a Marcaliban élő Bencze József négy versét is közli. — Beszélgetés a Balatonról címmel rendez ma tanácskozást a BIB Siófokon. Többek közt a balatoni hajózás jövőjéről, a tókörnyéki műemlékek megóvásának lehetőségeiről folytatnak eszmecserét a szakemberek, — Szakszervezeti küldöttség utazott Tripoliba, Földvári Aladárnak, a SZOT elnökének vezetésével, hogy — a líbiai szakszervezeti szövetség meghívására- — • részt vegyen a szeptember 1-i forradalom évfordulójának ünnepségein. — Idegsebészeti konferencia kezdődött tegnap Bala- tonfüreden az Annabella- szállóban. A 19 országból érkezett 150 szakember három napig tanácskozik. — Kiilönszániot jelentetett meg a Könyvvilág. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése lapjának szerkesztősége az orosz és a szovjet irodalom kapható műveire hívja föl a figyelmet e különkiadással. — Magyarországi ősbemutatóra készül a szegedi Nemzeti Színház operatársulata. Októberben Verdi Jeanne d’Arc című korai alkotásával lépnek a közönség elé. — Hajók távirányítására alkalmas, hordozható berendezést szerkesztettek a lengyel szakemberek. Segítségével még 300 kilométerről is kományozhatók a vízi járművek. — Több ezer fehér busát telepítettek hat éve a Balatonba: e halak többsége már 4—5 kilót nyom. Tihanyban most vizsgálják életkörülményeiket. — Értesítjük a lakosságot és a közüteteket, hogy szeptember 3-án Kaposváron országos állat- és kirakodó-, valamint autó. és motorvásár lesz. (40420; — Az Autóközlekedési Tanintézet személygépkocsi-vezetői tanfolyamot indít szeptemberben Lengyeltótiban. Jelentkezés Vajda Imre tanárnál: Lengyeltóti, Bem u. 13., mindennap 15-től 18 óráig. (37938) — A Somogy Aruház rendkívül olcsó ajánlata: import férfigumicsizmák 66 Ft-ért minder, méretben kaphatók a mégye legnagyobb áruházában. (40443) A mai ügyeletes: Luthár Péter Telefon: 11-510, este 8-ig. 120 évve! ezelőtt, 1858. szeptember 1-én született Becsben — és 1029 augusztusában halt meg — Carl Auer voit Welsbach osztrák vegyész, a róia elnevezett Auer-égö füitalálója. Vegyészeti tanulmányait elvégezve, kémiai kutatásokkal foglalkozott; a ritka földfémek bonyolult csoportját vizsgálta. 1885- ben rájött arra, hogy az akkor didiumnak nevezett egyik ritka elem tulajdonképpen két elemből áll, s valójában a neo- dimium és a prazeodimium keveréke. A vizsgálatok során Auer új módszert fedezett fül az elemek ipari szétválasztására: a frakciőnált kristályosítást. Rájött, hogy a lantán-, tórium-, cirkóniuinnitráttal átitatott organtin, ha4 gázzal vegyítik, sokkal fényesebben világít, mint maca az égő gáz. Fölismerésének hatására ezek az elemei: iparilag is egyszerre fontosak lettek. Akkor ugyanis már volt villanykörte, az Edison-féle szénszálas, de ez gyengén világított, s az >-Au- erharisnya« segítségével gázzal sokkal jobb fényt lehetett előállítani, Aztán ő maga helyezett a szénszál helyett fém- f szálat, ozmiumot az izzólámpába, amitől a villanykörte fényereje ugrásszerűen megnőtt. Találmányával dúsgazdag ember lett, és világhircsség: portréja még a bankjegyre is felkerült (a mai 20 sliillinges osztrák bankón az 0 képét , lathatjúk). :— Iraki szakemberek tanulnak a Mechlabor pécsi gyárában. A közel-keleti országból ők sajátítják el elsőnek az üzem legújabb termékeinek, az STM 600-as és 610-es stúdiómagnetofonoknak a kezelését. Irak 94-et vásárolt ezekből a berendezésekből. — Fontos szakaszához érkezett az NDK-ban a nagy ütemben folyó útépítés: hamarosan befejezik a munkát a berlin—rostocki autópályán. Az utolsó, mintegy 40 kilométeres szakaszát még az idén átadják. — Az alpinizmus történetében a 20 éves Olga Agra- novszkaja az első nő, aki sílécen leereszkedett a Lenin- csúcsról. Az alpinista csoport öt nap alatt ért föl a Pamir 7134 méter magas csúcsára, de Olgának és partnerének, Vlagyimir Lopatnyikovnak mindössze egy órára volt szüksége a leereszlaedéshez. — Elgázolt egy gyalogost Barcson .— mivel nem a látási viszonyoknak megfelelő sebességgel vezette Wartburgját — Elmayer Sándor 20 éves segédmunkás. A 32 éves Végvári Péter súlyosan megsérült; Elmayer ellen büntetőeljárás indult. — A Latinca művelődési központ 1978. szeptember 4-én este féf 6 és 8 órakor könnyüzen',1 estet rendez. Az esten feUcp- nek: Korda György, Kazal László, Latabár Kálmán, Balogh Erzsi, Csák Hugó és még sokan mások. Jegyek: 35, 30 és 25 Ftért válthatók a jegypénztárnál! Szeptember 2-án. 3-án, 4-én délután 4-től 7 óráig. (37944) — Az Autóközlekedési Tanintézet személygépkocsi-vezetöi tanfolyamot indít Kaposváron. Jelentkezés: szeptember 15-ig, Kaposvár, Berzsenyi u, 2. sz. alatt. (37713)