Somogyi Néplap, 1978. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-30 / 231. szám
„A kilenc Múzsa mindegyike más” Beszélgetés Martyn Ferenccel Martyn Ferenc puritán dolgozószobájában ülünk. A művész egy készülő könyvének kéziratlapjait mutatja, amely művészeti írásait, vallomásait gyűjti egybe. Pályakezdésétől foglalkoztatják a művészetek közötti kapcsolatok kérdései. — Évtizedek tapasztalatával úgy gondolom, hogy egyazon időben a képzőművészet, a zene, az irodalom lényegében ugyanazt a tartalmat mondja el. Példa erre a mi századelőnkből a Nyolcak, a Nyugat, az Új Magyar Zene Egyesület egyidejű, együttes munkássága. Pedig az azonos szemléletnek a közössége, értelmi összefüggése nem volt eleve kitervelt és pontosan megfogalmazott. A századelőről beszélve azt is meg kell jegyezni, hogy a korabeli kritika nem volt ugyanúgy egyidejű és egységes. Sokszor bizonytalankodott, úgy mond- jűk, nem szólt '»tapadőan« a művészetek új vonásairól. Vagyis nehezebb dolog időálló kritikát írni, mint — teszem azt — elkészíteni egy rajzot. ■ — A húszas évek elején több cikket írt Rippl-Rónai Józsefről, amelyekből kiderül, hogy a mester érdeklődése széles körű volt, versek, regények, zeneművek is foglalkoztatták. Fontosak ezek a festőknek? — Azt hiszem, hogy mi, festők. nem tartozunk az olvasó, irodalmilag művelt emberek közé. Ügy vélem, a beleolva- sás félmunka. Volliard emlékezéseiben megírja, hogy Rc- noimál járva el akarta emelni a padlón elhelyezett Revue des deux Mondes egymásra rakott példányainak egyikét. Renoir rászólt, hagyja ott, mert arra helyezi lábát a modell... Rippl-Rónai sem volt olvasó, tudtommal egy nyáron, egyetlen alkalommal olvasott végig egy hosz- szabb könyvet, Stendhal Vörös és feketéjét. — 1895-ben Rippl-Rónainak és Knowles-nek volt egy érdekes kísérlete az illusztrálással kapcsolatban, a rajzok előbb készültek el, mint az írói szöveg. Tudtommal ez azóta nem ismétlődött meg. — Előre kell bocsátani, hogy abban az értelemben, mint például Zichy Mihály, Rippl-Rónai nem volt könyvillusztrátor. Balzaci méretekben, termékenységgel erre nem volt ideje, pedig munkabírása lenyűgöző volt. Az a négy rajz, amelyhez Rodenbach Les Vierges (A Szüzek) című novellát írta, párizsi éveinek szép lapjai. Ami az illusztrációt illeti, úgy, gondolom, hogy ismételni azt, amit az író elmondott, fölösleges dolog. A könyvben megjelenő rajz kétségkívül díszítő elem és eszköz, aminek a szokásostól eltérő módja is lehetséges, mint például a »cul de campe «-ok. Átélés, elemzés nélkül nem lehet kifejező rajzokat készíteni. Az előbbieket a megjelent illusztrált könyvek mindegyikéről nem lehet elmondani. Legmeglepőbb emlékem egy ifjúsági regényíróval kapcsolatos, aki nem tudta megmondani, ki illusztrálta könyvét és hány rajz van benne. Semmire sem emlékezett. Itt a képeket ontó tevékenység hátrányait láthatjuk. Van olyan illusztrátor, aki ötvenoldalanként beleolvasva egy-egy regénybe, azonnal »szállítja« a képeket. — Külföldi regényírók, költők műveinek illusztrálását megnehezítheti, hogy idegen világot kell szemléletessé tenni. Van ilyenkor hasznosítható szerepük az utazásoknak? — A külföldi utak értelme, célja annyi, hogy új és újabb élményeket szerzek, próbatételeken megyek át Már valamilyen szemlélettel, de az adott világra nézve kevés ismerettel érkezem a »találkozóra«. Nekem a Louvre nagyon sokat adott átalakult, újjászületett mindaz, ami korábban bennem volt Az utazás terv, tájékozódás, tájé*' zottság és erőfeszítés az önmagunkhoz visszavezető úton. Filmfőszerep e§y Gondnok kísérteties villában Mindenki kedves ismerőse. A fél várossal tegeződik. Megfordulnak utána, ha megy az utcán. Sokan nem tudják, hogy pályáját, 1953-ban a Déryné Színháznál kezdte, annyira Kaposvárhoz tartozik. Hogyne, hiszen amikor hívta a Csiky Gergely Színház első igazgatója, Sugár László, a lista első helyére ő írta a nevét: Komlós István. 1955 óta tagja a kaposvári társulatnak. Százhúsz főszerepet játszott el azóta. Soknak tűnik? Régebben évi tizenhárom bemutatót kellett tartani. Kevesen tudják róla: ő a színház szakszervezeti bizottságának a titkára az első pillanattól kezdve; munkájáért arany fokozatú elismerést kapott. Játékáért, hűségéért városi, megyei kiemelést. Tegyünk többet Somogyért! kitüntetést. Kaptuk a hírt: filmfőszerepre kérték fel Komlós Istvánt. Beszélgetésünknek ez ad aktualitást — Miben forgat? — Kovácsi János fiatal rendező diplomamunkájában, mely MAFILM-produkció lesz. A munka október 29-ig tart. A film címe: Das Lied. Magyarul: A dal. A forgató- könyv egyik írója maga a rendező. — Ismerte őt korábban is? — Nem. Tavaly A bővös erdő című produkcióban látott. Itt forgattak az előadásról egy rövidfilmet, melyet a spanyol gyermekszínházi fesztiválra készítettek. Filmjében, a Das Liedben maszek fényképészt játszom majd, aki gondnok egy elhagyatott villában. Alig van dialógus, a hangsúly a játékon lesz. Ügy érzem, különleges film készül. De korai lenne még róla bővebben beszélni. Három egyenrangú szerep van ebben a kamarafilmben, a másik kettőben Kristina Harbot NDKElöfardulhat az is, hogy a magamhoz való visszatérés, vagy nevezhetjük újrakezdésnek, esztendők megpróbáltatásával érhető csak el, mert az utazással szerzett ismeretek lehetnek útvesztők is, amelyeken nem juthatunk tovább. — Ez Párizsról nem mondható el. önnek is, mint korábban Rippl-Rónainak és másoknak, kitűnő tájékozódási pontot, művészi iránymutatást, fejlődési lehetőséget és még sok egyebet jelentett, — Ez valóban így van. Magam helyett szívesebben, beszélek Rippl-Rónairól, aki párizsi tartózkodása idején — egyebek mellett — hosszan és széles területen foglalkozott ipar- művészeti tervekkel, amelyek később bú bonokban, kerámiákban, üvegablakokban, gobelin nekben valósultak meg. Fájdalmas valóság számunkra, hogy a század eleji iparművészeinek ez a fejezete csupán fényképeken és néhány Zsolnay-poroelánban maradt meg. Szecessziós tervei újat, mást jelentettek, amit az is bizonyít, hogy nemegyszer viták, elkeseredett összecsapások árán valósulhattak meg. — Párizsból ön is hozott haza olyan élményeket, amelyeknek — mint például a szimbolista költők verseivel való megismerkedésnek — szerepük volt illusztrátori munkásságában. — Azt kell mondanom, hogy a magam illusztrátori munkássága igen szerény. S még valamit, a Don Quijote, a Berzsenyi-rajzok korai élményekben gyökereznek, ötven esztendő múltán készültek el. Ha jól utánagodolok, hasonlóképpen történt Joyce Ulyssesével, azután Mallarmé költészetével, majd , Janus Pannoniussal meg a Bováry- néval. Mindegyikükkel fiatalon találkoztam. Petőfiről pedig azt mondhatom, hogy munkásságomnak, egész életemnek a kenyere. — Az elmondottakból ügy tetszik, nagyon hosszan érle lödnek illusztrációvá az irodalmi élmények. — Számomra a kilenc Múzsa mindegyike más és más. A közöttük lehetséges kon- tatktus megteremtéséhez hosszú időre van szükségem. Példával igazolom, hogy mennyire alkalmatlan vagyok a »napra kész« illusztrációk szállítására. Fölkeresett egy kiadó, s az általiam nagyra becsült és igazán szeretett költő kötetéhez rajzokat kért. A poétát és verseit hosszabb idő óta ismerem. Mégis, első kérdésem az volt, mikorra kellenek a rajzok. Három hónap, volt a válasz. Egy esztendő, mondtam én, s ily módon a rajzokból nem lett semmi. Persze, nincs hiány tehetségekben, találtak mást. S meg kelll mondanom, fényes lett az eredmény. Laczkó András Orvos-írók Kaposváron Felolvasóest, kiállítás Szabó Pál (Debrecen) festménye. Az orvos írók köre ■— külföldi példák nyomán — 1974- ben alakult meg hazánkban. A kör tagjai tegnap Kaposvárra érkeztek, ahol kétnapos program során felolvasóestet tartottak, a megyei könyvtárban pedig megnyílt a kör képzőművészeti bemutatója. Tegnap délelőtt a megyei kórházban konferenciát tartott a kör: szó volt itt többek között arról, hogy a kiállításokon részt vevők számára díjat alapítanak. Az orvos írók körének kaposvári találkozója során újabb tagokkal bővült a csoport. Hankiss János, a kör elnöke a szombathelyi Markusowszky kórház professzora, kérdésünkre elmondta, hogy a kör megalakulása óta minden évben rendeznek vidéki találkozókat; felolvasóesteket és kiállításokat. (Szombathely, Keszthely, Győr, Kiskőrös után látogattak a somogyi megyeszékhelyre). Az orvos írók körének hazánkban mintegy száz tagja van. — Európa egyik legnépesebb köre lett a magyar csoport Az ötvenes években Olaszországból indult el az a kezdeményezés, hogy az orvos írók alkossanak közösséget, ezt követően Európa-szerte létrejöttek a társaságok. Már Brazíliában is működik ilyen kör. De míg a külföldi csoportokra az a jellemző, hogy a tagtoborzás megállt, szinte vegetálnak a társaságok, nálunk ez egyre vonzóbb azok számára, akik hivatásuk mellett írói szenvedélyüknek is élnék. A magyar kör abban is különbözik valamennyitől, hogy nálunk sikerült először megoldani: ne csak írók, hanem egyéb művészeti ágakkal foglalkozók is lépjenek a csoportba. Az orvosok mellett a gyógyszerészek szintén Helyet kaptak a közösségben — nyilatkozta Hankiss János. Az orvos írók nemzetközi szövetséget is létesítettek, évről évre világkonferenciát rendeznek. A lengyelek különösen szorgalmazzák az orvos írók tevékenységét, összejöveteleit, a világszövetség titkára nem véletlenül közülük került ki. Sokat tesznek a nemzetközi kapcsolatok kialakításáért. A kaposvári találkozó tegnap délelőtti megnyitója után a vendégek városnézéssel töltötték délutánjukat, kirándultak a Róma-hegyre, ahol meg- ismerkedték Rippl-Rónai festészetével, majd a szennai szabadtéri néprajzi gyűjteményhez kalauzolták őket. Az, esti órákban megnyüt a megyei könyvtárban rendezett kiállítás. Somogyból Czinko- tay Frigyes, Szalay Zoltán, Vágóné Csapiáros Zsuzsa, Balogh Imre szerepel a tárlaton. Figyelemre méltó műveket láttunk, vendégeinktől is, Szabó Páltól, tetszettek Szabó Magda makramé textiljei Kódos Zsigmond plasztikái. Este az orvos írók szerzői esten mutatkoztak be a könyvtár nagytermében. Marék Antal, Franki József, Ihász- Kovács Éva, Nikodémusz István, Szarka István, Veress Sándor, Faller János, Hankiss János, Konkoly-Thege Aladár, Kovács Gyula művei hangzottak el, közreműködött Albert Áron és a Fonómunkás Kis- pad. Ma Somogy megyével ismerkednék a kaposvári találkozó résztvevői. Divat a makramé — de tehetség is kell hozzá. Tanácskozás a vizuális nevelésről beli művésznőt és Usztics Mátyást láthatja majd a közönség. — Milyen helyszíneken forgatnak? — Balatonbogláron és Szig- ligeten a külső felvételeket, Gödöllőn a műtermieket. Egyébként Vajda László is játszik. Zongoristát alakít. Komlós Istvánnak nem ez lesz az első ilyen szerepe. A televízió ifjúsági osztálya gyakran foglalkoztatta rövi- debb-hosszabb mesefilmekben, szinkronszerepeket is vállalt, köztük harminchat részes sorozatban is, valamint Jean Image kétszer tizenhármas Joe ... szériájában. A színházban eljátszotta mindazokat a szerepeket, melyeket Budapesten Latabár Kálmán, Kabos László, Feleki Kamill. — Nem kívánkozott más színházakhoz? — Hívtak. Háromszor a Vidám Színpadhoz is. Maradtam. Hol játszhattam volna ennyi szerepet? Operettet, de Gogolt, Shakespeare-t, Vörös- martyt is. t. L. A népművészet és napjaink alkotásai Segesden a művelődési házban tanácskozást tartottak a vizuális nevelésről. A meghívóból kitűnt, hogy a komplex intézmények keresik az utat a gyümölcsözőbb kapcsolat felé — a gyermek- és felnőttlakosság vizuális kultúrájának a fejlesztése érdekében. Ám az előadók — szerencsére — nem tartották protokolláris kötelezettségnek a kiirt témát, arról beszéltek, ami a közoktatási és közművelődési intézmények integrációs törekvésénél is alapvetőbb: a vizuális nevelés alapjairól, rendszeréről volt szó. Információink zömét — egy UNESCO-statisztika szerint eléri a nyolcvan százalékot — vizuális úton szerezzük : szemünknek és látáskultúránknak tehát meghatározó szerepe van. A ma embere ezt úgy is tapasztalhatja, hogy egyre tudatosabban éli át ezeket a vizuális élményeket, gondolok itt csupán a közlekedésre. Azt aligha kell bizonyítani, hogy másként »lát« a gyalogos és másként az autóban ülő ember. Kettőjük közlekedési kapcsolata ma tele van akadályokkal. Nincs a gyakorlatban egységes közlekedési morál sem, ami egyformán érvényes a járdán közlekedőre és a gyalogosátkelőkön haladókra, valamint az utakat járó gépkocsivezetőkre. Ebben annak is szerepe van, hogy nem értékeljük eléggé azt a vizuális nyelvet, amelyet mondjuk a KRESZ kínál. A képzőművészetekben sem lehet jártas az a személy, aki nem ismeri j>nnak sajátos nyelvét. Vannak, akik abban látják a baj okát, hogy a mai, kortárs képzőművészetek iránt közömbösség mutatkozik. »Nem ismerem, nem tetszik...« — ez az elzárkózás jele. Való igaz, hogy a vizuális nevelés meg kejl értesse a ma emberével a ma művészetét is, ezért sokat kell még tenni. A huszadik századi magyar művészet, a kortárs művészet előtt szélesebbre kelj tárni a kapukat, hogy az emberek sokasága találkozhasson időnk alkotásaival. Itt lehetett volna arról is beszélni, hogy mi a komplex nevelési intézménynek a feladata ebben. És a közművelődés intézményhálózata, intézményrendszere is felelős azért, hogy az iskola meg a művelődési ház együttműködése eredményes lehessen. (A kiállítótermek hívják-e a tanulókat?) Vizuális műveltségünk még erősen a múlt században gyökerezik. A ma képzőművészete nem ismerhető meg tizenkilencedik századi funkcióján keresztül; más a szerepe, mint korábban. Ez a szerep demokratikusabb az előző korénál, azonban, hogy hasson is a műalkotás — épp úgy meg kell ismerni a hozzávezető utat, mint a számok világát. Az alapokat az iskolában rakhatjuk le, később már csak pótlásról lehet gondoskodni. Illetve az alapozás már elkezdődik a bölcsődében, folytatódik az óvodában — nem nélkülözve ezeken az »állomásokon« a családi ház szerepét. A segesdi tanácskozás meglepetése volt egy baranyai pedagógus diavetítéses bemutatója: igazolni kívánta, hogy az általános iskolában a vizuális nevelés alapját a népművészet megismerése nyújthatja. A fogalmi megismerés — és annak érzelmi hatásai — mellett nagy szerepet szánnak Baranyában a gyakorlati tevékenységnek, ez egybeesik az új szemlélettel, a gyerek legyen kreatív, a megismerés során cselekvő. A baranyai általános iskolákat fölszerelték olyan szövőszékekkel, melyeken dolgozni is lehet— a mesterségbelisé- gen keresztül pedig eljutnak a tanulók a »szép«-ig. Azt már jól tudjuk, hogy zenei anyanyelvűnk abc-je a magyar népdal; vajon a vizuális kultúra megfogalmaztam így a látáskultúra alapját? Igen, a baranyai pedegógus is nyilvánvalóan ezt tette, ám — egységes tevékenységgé még nem érett a fölismerés. A segesdi tanácskozás mesz- szire vezetett a kiírt témától: így volt hasznos, jelentőség- teljes, és ígéret, hogy jövőre is érdemes találkozni. Horányi Barna \
