Somogyi Néplap, 1978. augusztus (34. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-02 / 180. szám
I B I Z OTTSAG AN AK LAPJA VILÁG .PROLETÁRJAI; EGYESÖLJE TE KI Ara: XXXIV. évfolyam 180. szám 1978. augusztus 2., szerda Kőzet-Kelet Sikeresnek jósolják Fali! erőfeszítéseit Megkezdte »arabközi békéltető- tárgyalásait a Szíriái fővárosban Fahd Ibn Abdul Aziz Szaud arábiai trónörökös. A kíséretében levő személyiségek most már nyíltan beszélnek a szaudi politikusnak arról a célkitűzéséről, hogy tárgyalásai révén elsimítsa a Szadat jeruzsálemi látogatása miatt Egyiptom és Szíria között kialakult nézeteltérést. Szaudi körökben sikeresnek jósolják Fahd erőfeszítéseit I — sőt, egy arab csúcstalálkozó megrendezését sem tartják j kizártnak — és ezt némiképpen alátámasztja a békéltetési kísérlet egyiptomi jóváhagyása is-: Fahd elutazása után repülőgépe fedélzetéről táviratot váltott Szadat elnökkel- Az izraeli — és amerikai — politikai vonal merevedés miatt csalódott egyiptomi elnök, Fahd látogatásának fontosságát hangsúlyozva, táviratában egyben utalt az arab egység helyreállítása iránti készségére is. A két legtekintélyesebb kairói napilap, az A1 Ahram és az A1 ' Akhbar is arról ír keddi számában, hogy Fahd látogatása fontos változást hozhat az arab helyzetben. A siker azonban természetesen csak a damaszkuszi tárgyalások eredményének ismeretéAz Országos Béketanács meghívására néhány napos magyarországi , látogatásra kedden hazánkba érkezett Romesh Chandra, a Béke-vi- lágtanács elnöke. Fogadására a Ferihegyi repülőtéren megben mérhető le, .hiszen Szadat már korábban is hajlott a békülésre, de mindeddig nem tudta megszerezni Asz- szad hozzájárulását kapituláns politikájához. Alfred Atherton amerikai utazó nagykövet kedden még egyszer találkozik Kamel egyiptomi külügyminiszterrel, abban a reményben, hogy mégis csak sikerül haladást elérni a közvetlen tárgyalások folytatása terén. jelentek Sebestyén Sándomé, az Országos Béketanács főtitkára, a Béke-világtanács elnökségének tagja, valamint az Országos Béketanács más vezetői. Magyar—csehszlovák közlekedési tárgyalások Emlékeztető okmány aláírásával kedden befejeződtek Budapesten Pullai Árpád közlekedés- és posta- ügyi miniszter, valamint Wladimir Vlazeh csehszlovák közlekedésügyi miniszter tárgyalásai, amelyeken áttekintették a két szomszédos ország közlekedési együttműködésének időszerű kérdéseit. Kiemelten foglalkoztak a határátkelőhelyek fejlesztésének közös feladataival, valamint a Nagymaros—Gabcsikovo vízlépcső építésével összefüggő közlekedésügyi problémákkal A csehszlovák közlekedésügyi minisztert fogadta Huszár István, a Minisztertanács elnök- helyettese. Szeptern bértől: Budapestre érkezett Romesh Chandra Szállítottak Peruba Is A Ganz Villamossági Művek Óbudai Gyárában nagyfeszültségű szakaszoló- és megszakító berendezéseket gyártanak. Ezeket elsősorban a hazai távvezeték- és erőmű építésénél használják fel, de már szállítottak belőle Peruba is. Képünkön: A próbateremben ellenőrzésre készítik elő a nagy- feszültségű megszakítókat Havanna — fesztivál Szolidaritás a latin-amerikai fiatalokkal A latin araeritart népekkel való szolidaritás jegyében kezdődött meg a XI. Havannai Wilágifjúságí Találkozó ö tödOc'-ty napja. Szolidaritás azokkal«« latin-amerikai fiatalokkal és diákokkal, akik harcolnak a kokmializmua, az : mperializmus és a reakció ellen, » küzdenek a : függetlenségért éa a nemzett szuverenitásért, demokráciáért, térni észetf-» forrásaik feletti rendelkezésűkért, a politikai és antifasiszta bebörtömzöttek szabadonbocsStSsáért és szolidaritás v mindenek előtt a chilei -néppel. Ennek a • jelszónak: a jegyében tartották meg a megküCsőhíd a Kapos fölött Víz a Kapos völgyéből lönböztetett érdeklődéssel kísért központi Szolidaritási nagygyűlést az egyik Havanna környéki textilüzemben és a városszerte megrendezendő kisebb gyűléseken is. A nemzetközi bíróság, amely kedden Dél-Afrika képviselőjének beterjesztésében a megkülönböztetés különböző formáiról szóló vádat tárgyalta, az imperialista agressziók témáját vizsgálta. A vádló: Vietnam. Nagy várakozás előzi mega kettes számú politikai központ négyes albizottságának munkáját. Itt a résztvevők a chilei nép, a fiatalok és a diákság fasizmus elleni harcának támogatása, s az ezzel való szolidaritás akcióegység kérdéseiről tartanak felszólalásokat. A kubai vezetők szinte megszakítás nélkül a VIT-küldöttek között vannak, ezzel is érzékeltetve mennyire ügyüknek vallják a havannai fesztivál sikerét. Fidel Castro állam- és kormányfő, a Kubai KP KB első titkára hétfőn több órás baráti találkozón vett részt a Latin-Amerikából érkezett delegációk képviselőivel. Castro csaknem két órás kötetlen beszédet mondott. Kiemelte: bár ezekben a napokban első ízben ünnepük a világifjúsági találkozót Latin- Amerikában, ott is a kontinens első szabad földjén, nem ez lesz az utolsó VIT a nyugati féltekén. A jövő nem hozhat mást, mint újabb államok felszabadulását •— hangoztatta. Az államfő kijelentette: a Kúbai Köztársaságban zajló fesztivál nem csak Kuba, hanem egész Latin-Amerika és a karibi-térség számára nagy siker, a világ összes haladó erejének győzelme is. 16 ezer új” egyetemista, főiskolás Az egyetemekre,' főiskolákra sikeresen felvéteüzettek már megkapták az értesítést hogy a felsőoktatási intézmény hallgatói lettek. Az elutasításról is. értesültek az érintettek. Ezekben a napokban azokat a leveleket postázzák, amelyeknek birtokában fellebbezhetnek a fiatalok. A fellebbezést a levél kézhezvételétől számított nyolc napon belül nyújthatják be oda, ahol a felvéted vizsgát tették. Részükre az egyetemeken és főiskolákon a megadott keretszámok 6 százalékát tartották fenn, ami 900 hellyel egyenlő. A fellebbezéseket a felsőoktatási intézmények közvetlen felügyeletét ellátó minisztériumokban augusztus utolsó napjaiban bírálják el. A felvételik tapasztalatairól szólva az Oktatási Minisztériumban elmondták: az egyetemek, főiskolák nappali tagozatain az idén mintegy 16 ezren kezdik meg tanulmányaikat Közülük körülbelül 3700 fiatal előf el vétellel már tavaly bekerült a felsőoktatási intézményekbe. Az idén majdnem ugyanennyi — 3500 — fiatalt vettek fel az 1979— 80-as tanévre: ők a jövő szeptemberig katonai szolgálatukat töltik. Az egyetemekre és főiskolákra az idén 35 700-an jelentkeztek. A legnagyobb érdeklődés a humán területek, s azon belül is a bölcsészettudományi karok nyelv, pszichológia és szociológia szakjai iránt nyilvánult meg. ‘Sokan pályáztak a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre is. Ebben — a szakemberek véleménye szerint — bizonyosan nagy szerepe van az átirányítási rendszernek. Azok a hallgatók ugyanis, akik megfeleltek a felvételin, a felvételi pontszámot azonban nem értékel, az esetek nagy százalékában a Pécsi Tudományegyetem közgazdasági karán, a Pénzügyi Főiskolán vagy a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán tanulhatnak tovább. A Semmelweis Orvostudományi Egyetemen több mint 1600-an szerettek volna továbbtanulni, azaz a fölvehetők több mint négyszeresé jelentkezett ide. Közülük a legtöbben az általános orvosi kart pályázták meg. A korábbinál valamivel kevesebben. jelentkeztek az ELTE természettudományi karának elméleti matematika és elméleti fizika szakára. . A minisztériumban elmondták azt is, hogy az egyetemekre és főiskolákra felvett fiatalak mintegy 50 százaléka kétkezi munkás, fizikai dolgozó gyermeke és a lányok aránya az idén tovább nőtt: eléri az 52 százalékot. (MTI) Sajtótájékoztató a lipcsei őszi vásárról 50 ország, 6000 kiállító Jövő ér Júliusára készül el az a vízvezetékrendszer, amely a Kapos völgyéből juttatja el az ivóvizet a sántosi vízmű szivattyútelepére. Kaposvár vízigénye évről évre erőteljesen növekszik. A vezeték megépítése azért szükséges, hogy 1980-ig — mielőtt a fonyódi regionális rendszer elkészülne —, elegendő vízhez jusson a város lakossága. Kaposhomok és Nagyberki térségében a Vízkutató és Fúró Vállalat szakemberei 16 bö vízhozamú kutat fúrnak. Ezek naponta ötezer köbméter vizet szolgáltatnak majd. A távlati tervek szerint napi nyolcezer köbméterre fogják növelni a teljesítőképességet. A 14 kilométer hosszú gerincvezetéket a DÉLVIÉP helyezi a földbe. Munkájukat két részre osztották, az első 7200 méteres szakasz építését még az idén befejezik. .A vezeték érdekessége, hogy végig a Kapos folyó mentén halad, sőt két helyen keresztezi is. Ott úgynevezett csőhiddal ívelik át a folyót, összesen kilenc esetben alkalmaznak hasonló megoldást, mivel több kisebb patak található a kijelölt nyomvonalon. Két alkalommal a 61-es út alatt is át kellett fúrni; ezeken a helyeken acél védőcsőben helyezték el a 400 millimeter átmérőjű - azbesztem ment-csöveket. Hatvankétezer síruhát varrnak a Hajdú-Bihar megyei Textilfeldolgozó Vállalat hajdú- böszörményi üzemeiben, melyet a tőkés piacon értékesítenek. A hatvankétezer darabos megrendelés százhuszonnégy modellből ali, (MTI-fotó — Oláh Gábor íelv. — KS) /■A ; ! a nyárban Tél 1 Az idei szeptember 3-a és 10-e között megrendezendő lipcsei őszi vásáron 50 ország több mint 6000 kiállítója vesz részt és körülbelül 100 országból várnak látogatókat — jelentette ki dr. Friedrich Won- sack, a lipcsei vásári hivatal főigazgatója kedden Berlinben tartott sajtóértekezletén. Magyarország a lipcsei vásáron első ízben jelentkezik vegyipari termékeivel és fa- feldolgozó gépekkel. Ezek mellett— többek között — járműveket, textil- és cipőipari gépeket, valamint gyógyászati berendezéseket és műszereket mutat be. Kuba tájékoztatási irodával, Vietnam pedig NDK-beli kereskedelmi képviseletének tájékoztatási centrumával vesz részt a vásáron. Az idei őszi vásáron 11 fej-1 lődő ország vesz részt (többek között Líbia, Szíria, India, Brazília, Mexikó és Ecuador) lényegesen nagyobb területen mint az előző évben. A fejlett kapitalista országok számos vállalata az idén felhasználja a Upcsei vásárt mint a kelet-nyugati kereskedelem közvetítőjét, hosszú lejáratú üzletek megkötésére. 24 tőkés országból és Nyugat- Berlinből összesen 1500 kiállító jelentette be részvételét köztük ismert konszernek, ipari szövetségek, export- és importtársaságok. Sokoldalúnak ígérkezik az NSZK vállalatainak kínálata is. így például a járműipar az Opel, a Daimler Benz és a Magirus Deutz mellett — ezúttal elsőízben — a Volskwagen-művek is bemutatja gépkocsijait. A közös Vine kedvezményei Kínának A Közös Piac .kedvezményeket biztosít Kínának a kereskedelmi kapcsolatokban. Az európai közösségek bizottsága javaslatot terjesztett a tagországok elé a mennyiségi korlátozások megszüntetésére mintegy két tucat kí- I nai exportcikk esetében. Erre ' a lépésre a Közös Piac és Kína között aláírt, június 1. óta érvényben levő kereskedelmi egyezmény értelmében kerül sor. A korlátozástól mentesített kínai termékek között nyersanyagok, félkészáruk, textil-, 4s vegyipari termékek találhatók.