Somogyi Néplap, 1978. augusztus (34. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-08 / 185. szám

GYÁSZJELENTÉS fájdalommal tudatjuk, drága Jó anyánk, dr. HAGYMASI LAJOSNfi ««gusztus 3-án hosszú szenvedés után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása Budapesten lesz. Gyászolják : gyermekei, unokái, veje és Jóska (2310) * a * Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, apó­som, nagyapánk, testvérünk, BÁRÁNY ELEK hosszú szenvedés után 49 éves ko­rában, augusztus 4-én elhunyt. A hamvasztás utáni búcsúztatás idő­pontját később közöljük. A gyászoló család (37400) • * * Fájdalommal tudatjuk, hogy sze­retett fiúnk, ifj. HORVATH FERENC ft éves korában váratlanul el­hunyt. Temetése 1978. augusztus 9-' én. szerdán, délután fél 3 órakor lesz a Keleti temetőben. Gyászoló szüléi, gyermekei, test­vérei (37399) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk minden kedves rokonunknak, barátoknak, ismerősöknek, akik szeretett fér­jem, apánk, apósunk, nagyapánk KULA ANTAL temetésén részt vettek és részvé­tüket nyilvánították. Felesége és gyermekei • * a Köszönetét mondunk mindazok­nak, akik drága halottunkat, GÁL LAJOST utolsó útjára elkísérték, virágaik­kal, részvétnyilvánításukkal, fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család * * * Hálás szívvel mondunk köszö­netét a rokonoknak, jóbarátok­nak, ismerősöknek és mindazok­nak, akik szeretett halottunk BALOGH ISTVÁN búcsúztatásán részt vettek, együtt­érzésükkel fájdalmunkat enyhíte­ni igyekeztek. A gyászoló család • • • Hálás szívvel mondunk köszö­netét rokonoknak, szomszédok­nak, ismerősöknek, minden mun­katársnak, akik drága férjem, édesapám, apósom, nagyapánk, TÖTH SÁNDOR temetésén részt vettek, koszorúik­kal, virágaikkal, mély fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Köszönetét mondunk a Somogy megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat vezetőségének, a Somogy Áruház dolgozóinak, a KVGY. 2. sz. pártalapszervezetének. a ba­rátoknak, ismerősöknek, rokonok­nak és mindazoknak, akik felejt­hetetlen férjemet, drága jó édes­apánkat, nagyapánkat, BARACSI PÁLT utolsó útjára elkísérték, részvé­tükkel bánatunkban osztoztak. A gyászoló család * * * Hálás szívvel mondunk köszö­netét a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, a mikei tsz veze­tőségének, az iroda, a gépműhely, a traktoros brigád, az asszonyok és minden tsz dolgozónak, a sportkör, a Kadarkúti Ruhagyár mikei szalagja dolgozóinak, akik felejthetetlen halottunk. FÜRST JANOS temetésén részt vettek, koszorúik­kal, virágaikkal, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló Fürst család * * * Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak, akik felejtr hetetlen férjem, édesapám, ZUPANC ÁGOSTON (Gusztáv) búcsúztatásán megjelentek, koszo­rúikkal, virágaikkal, távirataikkal megemlékeztek. Köszönjük az építőipari szövetkezet vezetőségé­nek, dolgozóinak, a kedves ba­rátoknak, ismerősöknek, szomszé­doknak, akik fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. A bánatos felesége, fia és nővére * # * Köszönetét mondunk mindazok­nak, akik drága halottunkat, BAKOS PÉTERT utolsó útjára elkísérték, virágaik­kal, részvétnyilvánításukkal, fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család • * * Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak a rokonoknak, munkatársaknak, szomszédoknak ismerősöknek, a Pénzügyőrség aktív és nyugdíjas dolgozóinak és mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, TOLLÁR JÖZSEF temetésén részt vettek, koszo­rúikkal, virágaikkal mély fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Csokonyavisontai fürdőtelepen hétvégi ház eladó. Érdeklőd­ni : Kaposmérő. Ki­rály László. ________________(37148) T oponáron családi ház, sürgősen eladó. Topcxnár, Móra F. út 2L________________(37234) B alatonföldváron, a Kossuth u. 21. sz. há­romszobás, összkom­fortos villa, ugyanott 290-as telek eladó. __________________(51780) 1 21 n-ol telek Bala- tonmárián a 'Mes tej utcában olcsón eladó Érdeklődni a kiadó­ban. ___________________(2262) F onyodiigeten 102 n- öl villatelek eladó, z. rendszámú LADÁI beszámítok. Cím : Si- monfa, Kossuth út 4. __________________(226i: B alatonbogláron, í Templom u. 6. szán- alatti 2 szobás csalá- ház eladó. __________________ (51776) Balatonul ária-fürdőn 130 n-öl telek eladó Érdeklődni : Menczel Iván, 1943 Budapest Kossuth u. 43. Tel. : 891-002._______ (51777) Túrekioen, a Sza­badság út 17. alatti 600 n-öl telek fele, — szőlővel, gyümölcsös­sel — eladó. Érdek­lődni 15 óra után, a helyszínen. __________________(42164) b iojuion, zartKertoen 596 n-öl szőlő, gyü­mölcsös, nyaralónak is alkalmas — lakha­tó épülettel — eladó. Villany van. Vasútál­lomás 3 perc. Érdek­lődni : Siófok, Bat­thyányi út 32. Sza- lontai. _________________(42163) b iotokon, az Áüy Endre út 18. alatt — egyszobás, komfortos nyaraló — 256 n-öl telken eladó. A telek­re társasnyaraló épít­hető. Érdeklődni : 1021 Budapest, H. Labanc u. 49., Horváth. __________________(42160) b iotokon társasház­ban kétszobás lak­rész eladó. Puskás Ti­vadar út 4.. földszint 2. _________________(42161) S iófok (Kiliti) szőlő­hegyben 1150 n-öl te­rület, szőlő, présház., pince, szántóföld — megosztva is — eladó Siófok. Damjanich Ú1 25 Kiss. __________________(42159) V ennek a Balaton déli oldalán kis üdülő lakrészt vagy üdülőt, Tájékoztatást irány­árral kérek. Végh Győző, 7633 Pécs, Épí­tők útja 3/13. _________________(37283) K ertes családi ház eladó, vagy közeli fa­luban lévő házért el­cseréljük. Érdeklőd­ni délután 16 órától, Király János Kapos­vár, Kisrómahelyi u. 3L________________(37301) B alatoninárián, 178 négyszögöl telek fele. eladó. Érdeklődni. Kaposvár, Vörös Had­sereg útja 36. _________________(37294) F elvonulási épület — eladó ; Alsó-Bélatele- pen. a vasútállomás­nál, a lángossütő mö­gött, Dózsa tér 3. Ér­deklődni : szombaton és vasárnap, a hely­színen. _________________(37295) B alatonföldváron, a Balatonszentgyörgyi u 35. számú, 330 négy­szögöles közművesített telek, megosztva is — eladó. Érdeklődni • Kovács Ferenc, Vesz­prém, Hámán K. u. 7. __________________(39602) E gyszobás. családi házrész, — beköltöz­hetően, sürgősen — eladó. Kaposvár, Fo­nyód u. 1. sz. Tele­fon: 14-528. _________(37312) S imonfán, a Petőfi u. 28. sz. családi ház eladó vagy másfél szo­bás OTP-re cserémém — Kaposváron. (37336) A KAPOSVÁRI JÁRÁSI ÉS VÄROSI FÖLDHÍVATAL Értesítjük gázfogyasztóinkat; értesíts a lakosságot, hogy « hogy 1978. augusztus 9-én, szerdán; Kaposvár város 11—16 óráig, Siófok város egész területén ingatlan n y i Iván tartásán ak szerkesztése megkezdődött gázsziinetct A szerkesztési munkák idejére Kaposvár város (Toponár, Töröcske, Kaposfüred) telekkönyvi taduak — ingatlannyilvántartásd — munkarészei 1978. augusztus 7-től KAPOSVÁR, Május 1. Ü. 63. SZ. A gázszünet ideje alatt, alatti irodánkban találhatók. készülékeiket szíveskedjenek zárva tartani. Ügyfélfogadást, adatszolgáltatást a fenti cím alatt naponta 9-tól 12 óráig, szerdán 9-től 16 óráig tartunk. 1 KÖGÁZ Kirendeltség, Siófok. (40333) (37361) Négyszáz négyszögöl házhely eladó. Özv. Sipos Józsefné Ádánd, Zrínyi u. 9. (37328) CT-s Wartburg 353- as eladó. Kaposvár, Szigetvári u 53 fb. (37302) IY-os Zsiguli — jó állapotban — eladó. Kaposvár, Bartók B. u. 29., Berkes (hét­köznap 18 óra után)*: __________________(2309) S imson Stár — friss műszakival — eladó. Érdeklődni: 17 óra után. Marcali, Bartók út 11. __________________(51781) Z astawa 7ó0-es — rendszám nélkül — egyben vagy alkatré­szenként eladó. Weis2 József. Balatonszemes Madách Imre u. 29. _________________(51774) P B-s Trabant Spé­ciéi ‘ eladó. Kaposvár, Ezredév u. l/a. Szá- kits. ________________(37293) UL-es rendszámú — Trabant 601-es — el­adó. Érdeklődni : munkaidőben, a ka­posvári 14-433-as tele- fonszámon, 55-ös mel­léken lehet. _________________(37291) F elújított 601-es Tra­bant — 1980-ig érvé­nyes műszaki vizsgá­val — eladó. Kapos­vár, Szigetvári u. 16., (Kett). Telefon: 14-188. _________________(37278) L akókocsi* össze­csukható, angol, elő- sátorral — ötvenezer­ért. Szántód, Révkem­ping. Porta. _________________(40314) 5 0-es Zetor, egyten­gelyes pótkocsival, el­adó. Zselicszentpál, Fő u. 18. (37325) 150 köbcentiméteres MZ — 1980-ig érvényes műszaki vizsgával — eladó. Kaposvár, Vö­röstelek u. 29. .__________(37304) Dombóvár központ­jában, kétszobás + erkélyes, összkomfor­tos öröklakás eladó, 2üü 000 + OTP-átválla- iássaL Népköztársaság u. 50. Benedek. (37300) i szobás lakás — ga­rázzsal, nagy kerttel — azonnali beköltö­zéssel eladó. Érdek­lődni lehet minden nap : Dombóvár. Er­zsébet u. 8. szám alatt lehet. __________________(40313) K etszooás lakás, — készpénz, + OTP-köl- csönátvállalással — el­adó. Érdeklődő leve­leket: »Sürgős 37315« jeligére, a hirdetőbe kérem. __________________(37315) L ADA 1500-as eladó. Dr. Török. Kaposvár, Kossuth Lajos u. 57. Telefon: 12-867. ________________(37351) I R-es rendszámú — 750-es Zastawa — sür­gősen eladó. . Lévák János Nagyatád, Koch Róbert u. a. (37399) Balatoni kisebb — összkomfortos — nya­ralóért, társasüdülő- részért elcserélném v. eladnám kecskeméti beköltözhető, cent­rumhoz közeli, & szo­bás házamat. Érdek­lődni : Tóth imréné, 6000 Kecskemét, Beth­len körút 49. __(48444) B alatonfüredi, taná­csi 2 szoba összkom­fortos lakásomat el­cserélném hasonlóra — Siófoktól Fonyódig. Bálatonlelle, Táncsics u. 90. __________________(51778) ö röklakás sürgősen, beköltözhetően eladó Marcali. Berzsenyi u. 69., Dr. Czike. ______________(51783) E lcserélném kapos­vári, egyszobás kom­fortos (gázos) föld­szintes tanácsi lakáso­mat nagyobb tanácsi vagy egyéb lakásra. »Minden megoldás ér­dekeld jeligére, a Ki­ivaposváron, a bel­városban, társasház­ban III. emeleti két­szobás, gázfűtéses be­rendezett lakás OTP- kölcsönnel eladó. — Szeptemberben beköl­tözhető. Érdeklődő le­veleket : 37316 számra, a hirdetőbe. __________________(37316) K aposvári kétszobás gázos, összkomfortos, tanácsi lakásomat ka­posvári másfélszobás emeletire cserélném. Telefon: 14-718, 17 órától. (37311) EGYÉB « 350 darab fekete csempe eladó. Kapos­vár, Vörös Hadsereg útja 73. Érdeklődni 17 óra után. _ _________(224o) O ltott mész állandó­an kapható. Szabad- battyán, Nádor u. 34. 51731) Német juhász kisku­tyák — tenyésztésre — olcsón eladók. Vörs, erdészház. (917872) Háztartási alkalma­zottat keresek falura bentlakással, függet­len 25—35 év közötti nő személyében. Egy gyermek nem aka­dály. Leveleket »Meg­egyezéssel-« jeligére, a kiadóba. (2263) 110 négyzetmeter stukatúr deszka eladó. Ordacsehi. Fő u. 20. (51775) Előnevelt csirkére előjegyzést augusztus 8—16 között fölveszek. Érdeklődni : a délelőt­ti órákban, Horváth Ferencné Nagyatád Kiszely L. u. 4. __________________(37378) G arázs átmeneti időre Kaposváron, a Petőfi utcában azon­nal kiadó. Lipkovits, Kossuth Lajos u. 57. Telefon : 14-607. (2295) adóba. (2278) Eladó egy 8 éves jó tejelő tehén, borjává) együtt Csapó Károly, Kazsok, Petőfi u. 37 __________________(37299) Megnyitottam bé­lyegkereskedésemet — magyar és külföldi bélyegekből — nagy választékkal állok a bélyeggyűjtők ren­delkezésére. Állandó vétel és eladás. Ka­zinczy Pétemé, 6720 Szeged, Kígyó u. 7. (30540) Siófokon, a Puskás T. u. 4. földsz. 2. alatt eladók: új Wart- burgponyva, bútor, szőnyeg, festmény, ágynemű, toll, férfi ruhanemű, javítandó férfi kerékpár, bontott faanyag. (42162) ________________(42162) E ladó nagy méretű fürdőkád. zománcos. Kaposvár, Zrínyi u. 16. Ark János. __________________(37297) K eveset használt pi­ros, mély, Giordani gyártmányú gyermek- kocsi eladó. Érdeklőd­ni: munkaidőben Ka­posvár, 12-^88 telefon­számon, Nagyné. __________________(37279) ö téves házból való bontott tégla, hazai cserép, 3-as ablak, be­tonvas. eladó. Érdek­lődni: Kelemen László Kaposvár, Buzsáki út 54. __________________(37320) iT| 1 1 k\!! 1 1 1 1 M fA 1 H 1 í W Somogy megyei Illetményhivatal határozatlan időre nyugdíjast ta­karítónői munkakörbe felvesz. Je­lentkezni lehet: Kaposvár, Rá­kóczi tér 12—13. (40320) Nagykanizsai Sörgyár kaposvári üdítőital palackozó üzeme (Május 1. u. 50.), megfelelő gyakorlattal rendelkező autószerelő szakmun­kást, fonyódi ásványvíz palacko­zó üzeme (Bézsenyi u. 1.) »D<- fokozatú vizsgával rendelkező gépkocsivezetőt keres sürgős fel­vételre. Jelentkezés mindkét he­lyen : üzemvezetőnél. (40322) Belkereskedelmi Szállítási Válla­lat 3. sz. Üzemegységének Bala- tonboglári kirendeltsége, Balaton­boglár, Erzsébet utca 24., balaton- boglári, siófoki munkahellyel gép­kocsivezetőket, rakodómunkásokai 1 forgalmi alkalmazottat, i álta­lános adminisztrátort alkalmaz. (5957) Férfi raktári segédmunkást ke­resünk felvételre. Textilnagykei Vállalat, Kaposvár, Jutai út. (37358) Eladó nyolclevelű philodendron. Kapos­vár, Körtönye u. 18. _________________(373211 J ó fejős tehén eladó, költözködés miatt. Gi- ge, Rákóczi u. 39. _________________(37322) Nyolcfajta idei dísz­fácán, fiatalok, eladók. Keczeli József. 740C Kaposvár, Bálázókért köz 5. sz. _________________(37344) S zázliteres akvárium — komplett, állvány­nyal fölszerelve, ha­lakkal, növényekké) berendezve, eladó. Ugyanitt 2 darab an­tik stílusú ülőfotel el­adó. Kaposvár, 48-as Ifjúság u. 58., L em. 2. Biczó. (37338) Bontott tégla, fa­anyag, nyílászárók, ol­csóit, eladók. Kapos­vár, Nagyszeben u. 23. (37341) Fiókos kisgyermek- áéy eladó. Kaposvár, Honvéd u. 25, Rónai. _________________(37289) D iófaszínű kombi­nált szobabútor eladó. Kaposvár, Pázmány Péter u. 116. (37310) ALBÉRLET Egyszobás, összkom­fortos, központi fűté- ses lakás kiadó. Ka­posvár, Laborfalvi Róza u. 45. Érdeklőd­ni: délután 17 órától. __________________(37314) B elvárosban kétszo­bás, fürdőszobás la­kás kiadó. Érdeklőd­ni : 15 óra után, Ka­posvár, Jutai u. 3. (37292) Varrógép — nagy Singer szabógép el­adó, több művelet végzésére alkalmas. Érdeklődni: este 18 óra után, Kaposvár, Május 1. n 80. fszt. L (37322) MAI Étin sót4 Kaposvár, Vörös Csillag: du. 3, 5 és este 7 és 9 órakor: ABBA. Szabad Ifjúság de. 10 órakor : VÁTSAG- DÚ EGY HAOTTÉRT, du. 4. óra­kor: SZARVACSKA-MANÓCSKA, du. 6 és este 8 órakor: VÁLT­SÁGDÍJ EGY HALOTTÉRT. Dal- los Ida Mozi du. 6 órakor: CSÉP­LŐ GYURI (14). Krénusz (kertmo­zi) este 8 órakor: KÜLÖNBEN DÜHBE JÖVÜNK. Nagyatád du. 5 és este fél 8 órakor : A SZA­LAMANDRA TŰZBEN ÉL (14). Marcali: VALAKI A VOLÁN MÖ­GÖTT. Balatoni mozik műsora Siófok (teremmozi) du. fél 6 órakor: K. O., fél 8 órakor: A DOMINÓ ELV (14). Kertmozi este 8 órakor: A EZÜST-TÓ KINCSE. Márka-Bárka: GYALOG-GALOPP (14). Balatonboglár este 8 órakor: A KESELYŰ HÁROM NAPJA (16). Balatoníöldvár (fedett kertmozi) este fél 8 és fél 10 órakor: MEG­HÍVÁS EGY GYILKOS VACSO­RÁRA (14). Balatonielle (fedett kertmozi) este 8 órakor: EGY ERKÖLCSÖS ÉJSZAKA (14). Este 10 órakor: VADEMBER (14). Bala- tonfenyves (fedett kertmozi) este 8 és 10 órakor: ABBA. Balaton- mária: AZ AKASZTANI VALÓ BOLOND NÖ (14). Balatonszárszó du. fél 6 és este 8 órakor: A RENDŐRNŐ (16). Balatonszemes (fedett kertmozi) este 8 órakor : A NÉMA DOSSZIÉ, este 10 óra­kor: HAJTŐ VAD ÁSZÁT (18). Fo­nyód (fedett kertmozi) este 8 óra­kor: A VÁLASZT CSAK A SZÉL ISMERI (14). Fonyód (teremmozi) este 8 órakor: K. O. Zamárdi (fe­dett kertmozi) este 8 órakor: A GEJZlRV OLG Y TITKA, este 10 órakor: A BOSSZÜ (16). TELEVÍZIÓ Budapest L 16.18: Hírek. 16.25: Amé és Adi­sza házassága. Francia film. 17.15: Tudományos rajzfilmek. 17.40: A nyelv világa. 18.15: Párbeszéd a filmszalaggal. 18.35: Ahol otthon vagyunk, 19.10: Esti, mese. 19.20 Idősebbek is elkezdhetik ... 19.30 : Tv-híradó. 20.00: Gazdag ember, szegény ember. 20.45: Közgazda- sági kislexikon. 22.5»: Filmszem. 21.45: Magyar tudósok. 22.40: Tv- híradó 3. Budapest 2. 20.00: Autó-motorsport. 20.20: Szikrázó csillagok. Olasz film. 21.00: Tv-híradó 2. 21.20: Napfigye­lő szolgálat. 21,45: Baleset. Ango) film. Jugoszláv Tv 17.40: Magyar nyelvű tv-napló. 18.15: Űttörő-tv-hfradó. 18.45: Népi muzsika. 20.00: Aktualitások. 20.50; Munkavédelem 21.00: Fiatalok a filmen: Akarjuk-e? Dán film 22.55 : Sakk-kommentár, Osztrák Tt 10.30: Büszkeség és előítélet Filmkomédia. 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! 18.00: Állatok paradi­csoma. 18.30: Mi. 19.00; Osztrák képek. 19.30: Tv-hiradó. 20.00: Nyaralási történetek. 21.10: A po­kol kapuja. 21.55: Jenny, Lady Churcill. Filmsorozat. 22.40: Hi- rek, sporthírek. KOSSUTH RADIO 4.25— 7.59: Jó reggelt! 8.00: Hí­rek, műsorismertetés, 8.20: A mai nap kulturális programjából. 8.25: Életed a kezedben van. 8.55; Zenekari muzsika. 10.00: Hírek. 10.05: Ballagó idő. 10.25: Bariton ánák. 11.00: Szvjatoszlav Richter zongorázik. 11.41: Egy jenki Artur király udvarában. 12.00 : Déli kró­nika. 12.35: Melódiákoktól. 13.55: Sándor Mátyás. 14.48: Éneklő if­júság. 15.00: Hírek. 15.10: Zeneka­ri muzsika. 15.44: Magyaran szól­va. 16.00: Hírek. 16.05: Harsan a kürtszó! 16.35: Verbunkosok, kato­nadalok. 17.00: Hírek. 17.07: Megy a munka? 17.32: Híres énekesek dalfelvételeiből. 18.00: A Szabó család. 18.30: Esti krónika. 19.15: Beethoven: Zongoraötös. 19.41: Asszíriából jelentem. 20.H: Csaj­kovszkij : IV. szimfónia. 20.57 : A reformkor és a szabadságharc iro­dalmának hetet 22.20: Nótacsokor. 21.28: Magyar előadóművészek fel­vételei. 24.00: Hírek. 0.10: Dalok. PETŐFI RADIO 4.25— 7.59: A Petőfi rádió regge­li, zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.33Í Munkásdal-feldolgozások. 8.40 : Slágermúzeum. 9.30: Derűre is derű. 10.00: Zenés műsor — üdü­lőknek. 11.55: Látószög. 12.00: Nó­ták. 12.33: Arcképek a szJovák irodalomból. 12.50 : Zenekari mu­zsika. 13.28: Állatbarátoknak. 13.33: Kossuth-nóták. 14.00: Opcrasláge- rek. 14.35: Tánczenei koktél. 15.20: Könyvről — könyvért. 15.36 : Ta­lálkozás a stúdióban. 16.33: Csúcs- forgalom. 18.00: Farkas Ferenc nepzenei feldolgozásaibóL 18.33 : Könnyűzenei olimpia. 19.20: Van-e százszázalékos előrejelzés? 19.30: Csak fiataloknak! 20.33: Sárpata­ki táncok. 20.42: A hegyen túl Kína. 21.12: Puccini: Manon Les­caut. Opera. 23.28: Dzsesszfelvéte- lekből. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10: Idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. S. MŰSOR 14.05: Magyar zeneszerzők. 15.0S: Emlékiratok a szabadságharc és az abszolutizmus koráról. 15.26: Dzsesszfelvételekből. 16.03: Perényi Eszter hegedűestje. 17.00: Világhí­rű operaénekesek Budapesten 18.05: Szimfonikus zene. 19.33: Operarészletek. 20.35: Tip-top pa­rádé. 21.05: Bach-művek. '22.05; Remekírók — remekművek. Még 5 napigfari Hég érdemes fölkeresni a Somogy megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat szaküzletelt és a Somogy Áruházat!

Next

/
Thumbnails
Contents