Somogyi Néplap, 1978. augusztus (34. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-30 / 204. szám

Savanyú uborka és kisüsti

Egy telepen két üzem

Gcp mossa, szállítja, asszonykezek válogatják az uborkát.

Jól megfér egymással Zákányban a Zöldiért tartósító üzeme, valamint a VOSZK által bérelt pálinkafőző. A »•nagy szomszéd«, a Nagyatádi Konzervgyár közelségében, s avval kooperálva dolgozza föl a tartósító azt a termést, melyet a nagy gyár kapacitás- hiány miatt vagy egyéb okból nem tud fogadni. Az együttműködésnek azonban

nemcsak ez ad jelentőséget, hanem az is, hogy a kis üzem olyan gépekhez és annyi termékhez jut, amely egész évre folyamatos munkalehetőséget biztosít az itt dolgozó 110 embernek.

Már végeztek a nyári gyümölcsök feldolgozásával, s jelenleg uborkát savanyítanak az üzem dolgozói. Az idén a tervek szerint 90 vagon üveges és 30 vagon tartályos uborkát savanyítanak, az utóbbit félkész termékként tárolják télig, hogy az akkori kisebb forgalom mellett is megfelelő munkalehetőséget biztosítsanak.

— Az üvegekbe helyezett uborkát a konzervgyárba szállítjuk — tájékoztatott Fölkér Pál üzemvezető —, ott ellenőrzik a minőségét, majd

címkézve értékesítik. Az éves tervünk szerint 385 vagon terméket dolgozunk fel, ez mintegy 35 millió forint bevételt jelent.

Üj szociális épület, tmk- műhely, valamint étterem könnyíti a dolgozók munkáját ez évtől, s ha valóra válnak a kaposvári központ elképzelései. akkor jövő nyáron már saját mikrobusz szállítja azokat a dolgozókat, akiknek beállításával a munkacsúcs idején három műszakban dolgozhat az üzem. Ez további 100—120 vagon termék feldolgozását jelentené.

Nemcsak h'elyrajzilag, hanem a munka fázisában is szorosan kapcsolódik a konzervüzemhez a szeszfőzde, ahol azt a gyümölcsöt dol- gozák fel, amely a konzervipar számára már nem megfelelő.

—• Ez persze nem jelenti azt, hogy’ nálunk nincsenek minőségi előírások! — teszi hozzá Koren y Dénes, az üzem vezetője. — Sőt, nagyon szigorú szempontok alapján válogatjuk a felhasználandó gyümölcsöt, s ellenőrizzük annak erjedését. Tulajdonképpen kisüsti készül itt is, csak nagyobb mennyi’ .len, s szakszerűbb körülmények között.

Naponta mintegy 800—1200 liter gyümölcspálinka készül, amelyet lepecsételt hordókban szállítanak innen a palackozóba.

A szigorúan ellenőrzött ólomzárakon át is megüti a belépőt a gyümölcspálinka jellegzetes illata. Talán ezért volt, magyarázza az üzemvezető, hogy a téli influenza- járvány idején egy dolgozó sem betegedett meg. Elvégre az alkohol fertőtlenít, még ilyen gyenge koncentrációban is.

Szeptember l-től

Honvédelmi lóiap Soraagybaa

röplabdatornán mérik össze tudásukat.

Szeptember 29-én katonazenekar hangjaira ébred Kaposvár lakossága, délelőtt a Szabadság . parkban térzene lesz. A fegyveres erők napja alkalmából Tabon, a művelődési házban nagygyűlést tartanak, ezenkívül a nagyközség lakossága honvédelmi nappal, kiállítás rendezésével köszönti fegyveres erőinket. A honvédzenekar térzenével szórakoztatja Tab lakóik

Szeszmérő automata jegyzi az alkoholfokot,

Nem emelkedett a termelés színvonala

Hogyan tovább?

Fegyveres erőin,két az idén is gazdag eseménysorozattal köszöntik megyénkben. Az MHSZ, a KISZ, a szakszervezetek, a népfront, a tanácsok — bevonva a munkába a fegyveres erőket —; testületeket — szeptember 1-től honvédelmi hónapot tartanak.

Ez idő alatt a különböze városi, nagyközségi, üzemi lövész-, modellező-, rádiós- és tartalékosklubok tagjai versenyeken, mérik össze tudásukat. Katona-, munkás- és diákfiatalok találkozója; laktanya- és üzemlátogatások szerepelnek a programban. Az Ifjú Gárda-a légy.ségek. az úttörőcsapatok is több versenyt tartanak ebben az időszakban, szeptemberben rendezik meg a honvédelmi sokoldalúsági verseny megyei döntőjét

Kaposváron, Nagyatádon, Siófokon, Marcaliban, Barcson és még több helyen kiállításokon mutatják be fegyveres erőink életét, tevékenységét, s közben katonai-honvédelmi tárgyú kisfilmeket vetítenek. Fegyveres erőink képviselői üzemi látogatásaik során baráti találkozókat tartanak a szocialista brigádokkal. Kaposváron szeptember 18—24-e között honvédelmi filmhetet tartanak a Fegyveres Erők Klubjában.

Nagyszabású ifjúsági találkozó lesz szeptember 10-én a tokaji parkerdőben a Kaposvári Városi KISZ-bizottság, a húskombinát és a Mezogér KISZ-bizottsága rendezésében. -Havanna szellemében, közös ügyünkért« — ez a jelszava az egész napos rendezvénynek, melyen a város üzemeinek. iskoláinak fiataljai különböző ügyességi számokban vetélkednek, a somogyi VIT- küldöttek élménybeszámolókat tartanak, sor kerül szakácsversenyre, lesz hangulatos zene, műsor, este pedig tábortűz.

Fiatalok, általános iskolai tanulók ismerkednek a katonaélettel, több helyen az úttörők egy napig katonának vonulnak be. Marcaliban a fiatal hivatásos gépjárművezetők szakmai-politikai versenyére kerül sor; módszertani foglalkozást tartanak az úttö- rőgárda és a honvédelmi szakkörök vezetőinek; a tárta lékos és hivatásos- tisztek, tiszthelyettesek szán>ára pisz- tolylőverseriyt sz.erveznek, s a fegyveres testületek csapatai

Aligha nevezhető rózsásnak az a kép, mely a sertéstenyésztő szaktelepek idei első félévi eredményeit értékelő tanácskozáson tegnap a jelenlévők hozzászólásaiból kialakult. Az állattenyésztési felügyelőség tájékoztatójából kiderült ugyanis, hogy az idén sem emelkedett a szakosított sertéstelepek t»rmelési színvonala, s a múlt év szintjén maradt a technológia. Érthető, hogy így a termelés hatékonyságának javulása sem következhetett be.

Pedig az 1980. január elsejével üzembe lépő . új sonkakonzervüzem mennyiségben és minőségben is- többet követel a megye sertéstenyésztő gazdaságaitól, ha azt akarjuk hogy Somogy egyik legnagyobb beruházását ők lássák el nyersanyaggal. Ezt a tényt, valamint az ennek ellentmondó helyzetet foglalta össze bevezetőjében Kisfónai Sándor, a felügyelőség igazgatóhelyettese.

Megyénkben a nagyüzemi sertésállomány 4.1 százalékát ;; tizenhét szaktelep állítja elő. A felügyelőség korábbi felméréséből kiderült: meglehetősen nagy eltérések tapasztalhatók a sertéstenyésztés gazdaságosságát legnagyobb mértékben befolyásoló abrakj elhasználásban, s az országos átlagnál lényegesen rosszabb megyénkben az egy kocára jutó hízókibocsátás.

A tapasztalat és számos kísérlet igazolta, hogy nem a sertések vélt hibáit hátráltatják az eredményes gazdálkodást. A résztvevők hozzászólásaiból kitűnt, hogy elsősorban az emberi hozzáállás, az előírt technológiák betartása befolyásolhatja kedvezően a végeredményt. Sajnos rossz példát többet találni. mint jót. A sertéstenyésztő rendszerek — mint amilyen a Ka- hyb vagy az ISV — szaktanácsait sok esetben nem fogadják meg a gazdaságok. Ilyen körülmények között érthető, hogy nem érik el a várt eredményt, s túl könnyű megoldás ekkor a hibát az együk vagy a másik rendszerre, illetve annak tanácsadójára hárítani.

Konkrét példa igazolta, hogy elég egy telepvezető személyének a megváltoztatása ahhoz, hogy az eddig enyhén szólva szerény eredményekkel gazdálkodó üzem mind kedvezőbben működjön Ezt hangsúlyozta dr. Tütte Lajos megyei szakállatorvos, amikor a megfelelő minőségi takarmány biztosítása mellett a szigorú higiéniai előírások betartására hívta fel a figyelmet.

Bántó László, a húskombiré igazgatóhelyettese a feldolgozó ipar szemszögéből elemezve a megtett utat. elismerte az eddig elért fejlődést. A tíz évvel ezelőtti 128 ezer sertés felvásárlásával szemben az idén csaknem 300 ezeret vásárol föl a húskombinát. Azonban az új üzem igénye eléri a 460 ezret évenként, s elsősorban minő ségi termékből. Nagyobb mennyiséget jobb minőségben

I — így foglalható össze tehát a gazdaságokra váró feladat

A teljesítés azonban aligha képzelhető el a megfelelt szakmai támogatás nélkül — hangsúlyozta hozzászólásában Újvári István, a Balatonnagy- bereki Állami Gazdaság főállattenyésztője. A gazdaságok szakemberei szívesen javítanák a tartástechnológiai feltételeket, ha az illetékesek megfelelő mintát jelölnének meg. Ma az országban számos szaktelep szinte kivétel nélkül eltérő technológiával dolgozik. Ilyen körülmények között meglehetősen nehéz kiválasztani azokat a szempontokat, amelyek egy adott üzem számára előnyösek lehetnek.

A húsipar megfelelő minőségű húst kíván feldolgozni, meghatározva még a,színét is. Ugyanakkor a gazdaságoknak fontosabb, hogy a választott fajtát nagyüzemi viszonyok között is könnyen, gazdaságosan tenyészthessék — fogalmazta meg Tarsoly Sándor, a Ka-hyb vállalkozás osztály- vezetője. Jó lenne ezt a két igényt közelebb hozni egy1 ihásfioz. Felhívta a gazdasáI gok figyelmét; hogy ne «kozmetikázzák« a tenyésztési statisztikákat, mert ezzel ugyan kedvezőbb kép alakul ki, viszont továbbra sem javul a végtermék mennyisége és minősége, azonkívül megnehezítik a hibák fölmérését és kijavítását.

i B. A.

Vihar után

F

élelmetes erejű lehet egy égi háború; idegborzolóan zeng az ég, élesen cikázik a villám, s rendre úgy érzi az ember, mintha az a bizonyos mennykő a közvetlen közelében csapna le. Közben erős szél tombol, hogy azután szétszaggassa, messzire vigye a viharfelhőket. Jól ismert természeti jelenség ez; s ha nem is túl gyakori, előfordulhat, hogy megrettenti az embert. Mégis élénkebben él emlékezetünkben a derült ég, a vihar utáni tiszta levegőben különösen sziporkázó napfény látványa. Talán abból a természeti-társadalmi adottságunkból következik ez, hogy alapjában véve derűsek, bizakodóak, szépet és értéket sze- retőek vagyunk. Mindezt csak azért mondtam el, mert akadnak kivételek. És úgy érzem: elérkezett az idő, hogy csaknem egy évtized múltával kiábrándítsuk a nosztalgikus mániával viharra emlékezőket, a derült égboltot észre nem vevőket, a napfényben is kétkedőket. Ideje volna tehát, hogy végre mindenki látva lásson — kékben és vörösben — a mélységesen elszomorító fekete helyeit.

Azt mondtam: kékben és vörösben. És talán zöldben is, ha a szép környezetre gondolok, ahol a két kápolna áll a bogiári hegyen. Valamikor csaknem romboLó vihart kavart az egyik, azután fény vetődött rá, s egy másikat szült közvetlen közelében, amely most már vörösben hirdeti az értékteremtő gondolat életrevalóságát. Talán nem látszik erőltetettnek a színek jelképrendszere. De más miatt is a bogiári kápolnák »sorsát« választottam mai témának. Abban reménykedem ugyanis: az olvasó majd összegyűjti magában a kisebb-nagy óbb társad almi -műves ze t i - emb e r i viharok emlékét, s rájön, hogy milyen nyomasztó állandó emlegetésük, felidézésük csak azért, hogy évek, évtizedek múltával is abból az egyből, kettőből ítéljék meg a megyét, viszonyainkat. értékteremtől erőfeszítéseinket.

Nem kétséges: volt néhány »országos hírnévre szert tett« esemény, botrány, ha úgy tetszik, vihar az elmúlt évtizedben Somogybán — és más megyében is. Nagy részüket megalapozatlan részletek közlésével és azzal túlozták el, hogy »országos érdeklődésre« szánták, azaz telekür- tölték velük a nagyvilágot. (Másutt sokszor »bölcsen« elhallgatták a nagyobb horderejű eseteket is.) A nyerészkedés, a vezetéssel való visszaélés, a sikkasztás példáira gondolok, a Balaton-parti »manőverekre«. Sokan azóta is ezekből próbálják megítélni a megyét vagy azt a közeget, amelyben történtek. Ezért Van, hogy támogatás helyett néha a megvonás, értékelés helyett a lekicsinylés, elismerés helyett az elmarasztalás, a múlt emlegetése kap teret. Ilyen »eseménynek« számított a hetvenes évek elején a bogiári kápolnatárlat ügye is. Országos és helyi vihart kavart, s bár nem telepszik rá most a csend — amikor sok lelkes és hozzáértő ember erőfeszítésének gyümölcse beérett, amikor kialakult a végleges rend, s amikor a valódi értékek arzenálja vonul föl Bogláron évről évre —, azért most is emlegetik a múltat, amely úgymond; »sötét folt a megye művészeti-kulturális életében...«

A napokban átböngésztem a kápolnatárlat »történeti« anyaghalmazát. Vaskos irattartó ez tele följegyzésekkel, felszólításokkal, tanácsi, egészségügyi, rendőrségi jelentésekkel, vallomásokkal, intézkedésekkel. Utólag — tudom — könnyű mondani; mindettől — a vihartól is! — megkímélhettük volna magunkat, ha felkészültebbek, haiározoitab- bak és előrelátóbbak vagyunk, ha tudjuk, hogy mit akarunk, ha jogos felháborodásunkban nem próbáljuk kiönteni a fürdővízzel a gyereket is. Belátom: kögnvű ma okosabbnak lenni, de hát ezt a bölcsességet az élet igazolta. A nagy vihar után — 1976 óta — ugyanis a bogiári hegyen nem egy, hanem két kápolna és egy vonzó szoborpark ad otthont az igazi művészetnek.

a

z előzményekre nem érdemes sok időt pazarolni. Igaz viszont, hogy egy fiatal művész — néhány társa élén — »találta ki« a bogiári kápolna új küldetését. Bérbe vette az egyháztól, felújította és okos ügyet próbált szolgálni, nem a legelfogadhatóbb eszközökkel. Műteremnek, munkabemutatónak indult a kezdeményezés, azután »vérszemet kapott« az ifjú, és több — a törvényes előírásokkal, jogszabályokkal ellenkező dolgot művelt, miközben a domb kétes gyülekezőhellyé, rossz hírű szállássá, engedély nélküli műsorok színhelyévé vált. Le kellett állítani. De a gondolat jó volt; lám, hozzáértéssel, a szakértő zsűri rendszeres közreműködésével, felkészültebb helyi és megyei irányítással, a legkiválóbb alkotó művészek meghívásával és szerepeltetésével a nyári Balaton-part egyik kiemelkedő — és Európa-hírű — művészeti »lelőhelyévé«. lehetett változtatni a bogiári hegyet. így kell okosan politizálni, így lehet felkarolni a gyermekcipőben járó, tehát botladozó kezdeményezéseket is. Miért él mégis a köztudatban a vihar emléke, és miért nem szorítja vissza a tiszta levegőben sziporkázó napfény? Nehéz volna választ adni erre. Talán az egykori »kibicek« gyülekezete próbál hangulatot teremteni? Talán az ellendrukkerek — vagy nem a gondolat, hanem a módszerek miatt háttérbe szorultak — terjesztik régmúlt idők emlékét? Netán néhány kulturális »intellektüellnek« nem tetszik a fölfelé ívelő út? Nem tudom. Annyi bizonyos: van ok lelkesedni azért, amit az utóbbi években a Kék- és Vörös-kápolna nyújt.

Most csak néhány adalékot ehhez, hiszen a programok változatossága, a nevek gazdag felsorolása oldalakat tölthetne meg. Talán elgondolkoztató, és érdemes a figyelemre, ha azt említem először, hogy a látogatók száma egy-egy kiállítás alkalmával háromról ötezerre, azután 18—19 ezerre, 1977-ben már 35—40 ezerre nőtt. Helyet kaptak itt Kmetty és Vaszary gazdag anyaga, Czóbel Béla halála utáni első tárlata, Honty Márta tűzzománcai és Kerényi Jenő kisplasztikái, Morvay Zsuzsa kerámiái vagy Kondor Béla és Barcsay Jenő grafikái. Minden megnyitó és minden nap ű. művészet ünnepe a hegyen, a szoborparkban. És esemény az is, ha a buzsáki népművészet kap lehetőséget a bemutatkozásra, Fett Jolán, Perez János vagy Reich Károly műveiben gyönyörködhet a közönség. De miért soroljam tovább a részt vevő alkotókat, hiszen az eseményeket évről évre nyomon követheti az egész ország közvéleménye. Vagy mégis említsem meg, hogy a huliganizmus egykori tanyáján, a kriptafosztogatók régvolt »székhelyén« mit rejt és milyen értéket kínál ez a cím, hogy a Régi muzsika kertje? Éjszakai szerenádestek, Bakfark-koncert és az Ars Renata együttes, Jancsó Adrienne és Mikes Lilla, számos neves és Európa-hírű hangszeres, énekes »művész műsora hívogatja és gyönyörködteti évek óta a közönséget.. .

H

ol van már a vihar emléke? Hol a viUámcsapdosás? Hol vannak a gyötrő és hosszan tartó tárgyalások, az útkeresés első állomásai? Azt hiszem, meg kell tanulnunk — ha nem is felejteni — a hátsó rekeszekbe rejteni rossz emlékeinket ahhoz, hogy őszintén tudjunk örülni és lelkesedni értékeink láttán. Még egyszer mondom; nemcsak a kápolnatárlatok históriája jár az eszemben, amikor e sorokat írom. Községek -neve, történések színhelyei, vezetési hibák és kudarcok mozzanatai ötlenek föl az emlékezetemben; a Balaton-part számos — és nem éppen művészeti — eseménye. Meggyőződésem, hogy nekünk magunknak kell kiirtanunk az egy-egy szomorú eset kapcsán keletkezett »rossz hírünket« az országos köztudatból. Nagyon vigyázva arra, hogy legalább újabb viharok ne romboljanak... 4 Jávori Bei*

i