Somogyi Néplap, 1978. augusztus (34. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-29 / 203. szám
1 Nemzetközi cselgáncs Balaton-bajnokság A Kecskeméti SC nyerte a kupát Vasárnap Balatonbogláron a három alsóbb súlycsoport küzdelmeivel folytatódott a XII. nemzetközi cselgáncs Balaton- bajnokság. A felnőttek 65 kg-os mezőnyében született a nap egyik meglepetése: Mészáros János az idei EB 5. helyezettje. aki a 60 kg-osok mezőnyében kívánt indulni, átesett a súlyhatáron. Egy súlycsoporttal följebb indult, de ott is első számú esélyes volt ö azonban Szabó és Tuncsik távollétében sem tudta megszerezni az első helyet, így csak 3. lett. Érdekes, hogy az előtte végzett két cselgán- csozó, Gábor és Szepesi még junior. A 71 kg-osok között a VB 5. helyezettje, Molnár nemcsak esélyes volt, hanem nyert is. Ez a súlycsoport i szaros János (Bp. Honvéd) és Radnai Csaba (Békéscsaba). 71 kg (19 ind.): 1. Molnár Károly (Bp. Honvéd), 2. Deli Imre (KSC), 3. Nagy László (Békéscsaba) és Darók János (Bp. Honvéd). Csapatversenyben: 1. Kecskemét SC 24 pont, 2—3. Békéscsaba, Baja 19—19 pont, 4. Bp. Honvéd 15 pont, 5—6. Bp. Spartacus, Szegedi EOL 14— 14 pont. Az ifjúságiak II. korcsoportjának mezőnye — már ami a résztvevők számát illeti — elmaradt a várakozástól, mivel nem1 rangsorverseny volt ez a kétnapos küzdelemsorozat. Meglepetés alig akadt: általában az esélyes versenyzők nyertek. A kaposváriak közül ketten végeztek pontszerzőheLabdarúgó NB II Pontot szerzett a Rákóczi a PVSK még veretlen A verseny. Előtérben egy ifjúsági páros. ugyancsak tartogatott egy meglepetést :v Hetényi a Bp. Honvéd cselgáncsozója, aki a müncheni olimpián elért 5. helyével első pontszerzője volt a sportágnak, idő előtt búcsúzni kényszerült. A csapatversenyt — immár negyedszer — a Kecskeméti SC nyerte. Ök vitték haza a Balaton Kupát. Ha ez még egyszer sikerül nekik, akkor végleg az ő vitrinjüket díszítheti. Eredmények: 60 kg (12 ind.): 1. Kollár Ferenc (Bp. Spartacus), 2. Tóth Béla (Bp. Honvéd), 3. Vittmann András (Bp. Spartacus) és Végh Géza (Oroszlány). 65 kg (25 ind.) : 1. Gábor Áron (Tatabánya), 2. Szepesi József (Bp. Honvéd), 3. Mélyen. Az 53 kg-ban Kovács Csaba 5., a 83 kg-ban Kelemen László a 4. lett. Mindketten a K. Dózsa versenyzői. A többi kaposvári, valamint az atádi cselgáncsozók helyezetten m&radt. Az ifjúságiak egyes súlycsoportjaiban az alábbiak nyertek. ■53 kg: Wagner József (Ajka), 57 kg: Mecilo — Sek Vaj- ko (Jugoszlávia), 62 kg: Spanyol József (Baja), 68 kg: Peicic Jovan (Jugoszlávia), 75 kg: Pencz József (Baja), 83 kg: Vida János (Pécsi Sí), + 83 kg: Mekis János (Békéscsaba), abszolút kategória: Petrovszky Mihály (Békéscsaba'. Olaszország nyerte a vízilabda-vb-t Világszerte nagy érdeklődés kísérte a III. úszó-, műugró- és vízilabda-vb vízilabdaküzdelmeit. Sokan kifejtették véleményüket, hogy most már jó lenne az »egyhangú« magyar sikerek után új világbajnokot avatni. Vízilabdázóink, űtw látszik, hajlottak erre, pedig a szombati — Jugoszlávia elleni imponáló — győzelmük (5:3-ra nyertek a magyarok) sejtette, hogy csapatunknak az idén sem tud senki sem álljt parancsolni. A vasárnap esti döntőben természetesen a mieinknek volt több vesztenivalója. Faragó góljára az olaszok kettővel válaszoltak, majd a 2. negyedben ismét a magyar csapat vette át a vezetést, 3:2-re. Ezután feljöttek az olaszok, s ők húztak el 4:3-ra. A negyedik negyedben egyenlített a magyar csapat, s már kezében volt az aranyérem. Sajnos, az emberelőnyt válogatottunk nem tudta kihasználni, a döntetlen pedig Olaszországnak volt jó. így a vb idei győztesei az »azurrik« lettek. Magyarország a második. A harmadik helyért vívott találkozón Jugoszlávia 6:4-re nyert a Szovjetunió ellen. A labdarúgó NB II vasárnapi fordulójában a somogyi szurkolók természetesen a Rákóczi szekszárdi szereplését kísérték a legnagyobb figyelemmel. Javít-e korábbi mérlegén a volt NB I-es csapat? — ez a kérdés a szakvezetőket is foglalkoztatta. A Rákóczi aránylag gyenge játékkal szerzett egy pontot a Tolna megyei együttes otthonában; ez is mutatja a csoport jelenlegi erejét. A PVSK viszont megtáltosodott. Az NB III múlt évi bajnoka, úgy látszik, az idén sem akar lemondani rangjáról. Ö a mezőny egyetlent, pontveszteség nélküli csapata. Legutóbb a Komló sem tudta föltartóztatni. Minden elismerést megillet a MÁV Nagykanizsai TE újonc együttese, amely négy mérkőzésen hét pontot szerzett. A forduló egyetlen igazi meglepetése Fűzfőn született: a Bauxitbányász fölényes, 4:0 arányú győzelmet aratott a hazaiak ellen. Szekszárdi Dózsa—K. Rákóczi 0:0 Totó A 34. játékhét telitalálatos szelvénye a következő: törölve, lxx22xxlxxxx X +1. Három fogadó ért el telitalálatot. Nyereményük egyenként 313 144 forint. A tizenhárma® szelvények száma öt; egyenként 193 623 forintot érnek. A tizenkettesek 3731, a tizenegyesek 328, a tízesek 78 forintot nyertek. Szekszárd, 3000 néző. V. : Maczkó (dr. Rákóczi, Miseta). Szekszárdi Dózsa: Pólyák — Dinnyés, Szlovák, Somod!, Bony- nyai — Tóth, Szőcs, Adorján — Pölöskei, Szekeres, Házi. Edző : Magasházi József. Rákóczi: Horváth — Németh, Agfalvi, Petrók, Csorba — Gáspár, Zentai, Gulyás — Kanyar, Marcsok, Du#rhák. Edző : Németh Lajos. Ideális labdarúgóidőben, nagy számú közönség előtt kezdődött a mérkőzés. Az 5. percben formás hazai támadás végén Szekeres kapott jó átadást a 16-osnál, de várt a lövéssel', majd a labdát Házi elé gurította, akinek ívelt beadását Horváth elcsípte. A 12. percben Házi remekül csavart jobb oldali szögletét Horváth a fölugró Pölöskei fejéről mutatósán leszedte, de a kidobás gyengén sikerült, s végül az 5-ösön nehezen mentettek a védők. A 18. percben Zentait Szőcs szerelte a felezővonalnál; Házit ugratta ki, aki lefutotta a védőket, laposan begurított, de a nagy lendülettel érkező Szőcs rálépett a labdára, Ágfalvi nehezen hárított. Határozott fölénybe került a Dózsa. A 26. percben Szőcs kapta a labdát; 14 méteres lövése a felső lécről vágódott a mezőnybe A 30. percben Marcsók húzott kapura; 8 méterről leadott lövésébe Szlovák beledobta magát, róla perdült a labda kapu fölé. Ezután változatos mezőnyjáték folyt. A 42. percben a kaputól 20 méterre szabadrúgáshoz jutottak a kaposváriak. Gulyás a sorfal fölött Marcsok été emelt, a szélső beadását a kivetődő Pólyák Zentai lábáról szedte le. A szünet után nagy lendülettel kezdett a Rákóczi, támadásaikból azonban hiányzott az átütő erő. Az 55. percben Kanyar veszélyes szögletét Pólyáik látványos védéssel mentette, öt perccel később ismét Kanyar veszélyeztetett, nagy erejű lövése a védőkről perdült szögletre. A 61. percben a fölfutó Csorba ballábas lövése a jobb oldali kapufáról vágódott az alapvonalon túlra. A 70. percben Pólyák merész előrevetődéssel öklözte el a labdát a berobbanó Marcsok elől. A 78. percben Szőcs öt kaposvári játékost cselezett ki, a 16-os oldalvonalánál Csorba fölrúgta, a játékvezető to- vábbot intett. Három perccel később Pölöskei húzott kapura ; az alapvonal közeléből beívelt. Szekeres fejese ismét visszakerült Pölöskeihez, de a tömörülő védők menteni tudtak. A 87. percben egy Szőcs— Házi akció végén Házi remekül ívelt a kapu elé, és Szekeres az 5-ősről az elvetődő Horváthba fejelte a labdát. Jó iramú, változatos küzdelem volt, két ellentétes félidővel. Nagy lendülettol kezdtek a hazaiak, 40 percig fölényben játszottak, s akkor csak a szerencse mentette meg a Rákóczi kapuját a góltól. A szünet után rákapcsolt a kaposvári együttes, támadó játékából azonban hiányzott az elgondolás. Szőcs sérülése után megtorpant a hazaiak játéka, de kevesebb ’ ellentámadásuk í<j-r is veszélyes helyzeteket eredményezett. Jók: Szőcs (a mezőny legjobbja), Házi, Adorján, Bonnyai, illetve Petrók, Csorba. Magasházi József: — A találkozó előtt kiegyeztem volna a döntetlennel. A mérkőzés során aztán több helyzetünk volt; győzhettünk volna. Németh Lajos: — Rendkívül mérsékelt teljesítményt nyújtott csapatom. Megítélésem szerint az utolsó tíz percben bármelyik csapat megszerezhette volna a győzelmet. Igazságos pontosztozkodás történt. Fekete László A további eredmények: PVSK—Komló 2:0, Sopron —Bakony Vegyész 1:0, MÁV NTE—Bábolna 1:0, Baúxitbá- nyász—Fűzfő 4:0, H. Rákóczi SE—Nagykanizsai Olajbányász 0:0, KOMÉP—Répcelak 1:0. Sabária—Dorog 0:0, Pét— Oroszlány 3:0, MÁV—DAC— Ajka 2:1. A bajnoskás állása: magyar csapat a fogathajtó- világbajnok A televízió képernyője előtt több napon át figyelemmel kísérhettünk egy soikak számára alig ismert sportágat. Kecskemét adott otthont a III. fogathajtó világbajnokságnak; ez egyben elismerése is volt a magyarok eddigi szerepléseinek, hiszen a korábbi két világbajnokságon a magyar válogatott mindig meghatározó szerepet játszott és több anyarérmet nyert. Kecskeméten ezúttal is igazoltul;, hogy »lovas nemzet« vagyunk. Valamennyi versenynapon tele voltak a lelátók. A szórakoztató díjhajtás, a gigászi küzdelmet hozó »maraIonba jtás« és a nyugodt idegeket kívánó akadályhajtás egyaránt maradandó élményt nyújtott. Az egyéniben magyarok »bérelték ki« az első három helyet. A világbajnok Bárdos György lett. Mellette Fülöp Sándor és Muity Ferenc állhatott dobogóra. Az 5. és 6. hely is magyaroknak jutott: Mátyus Viktornak, illetve Papp Józsefnek. Természetesen a csapatvilág bajnokság győztese is Magyarország lett. Á siker kivívói: Bárdos György. Fülöp Sándor és Papp József. A 2. az NSZK, a 3. Csehszlovákia csapata. 1. PVSK 4 4 _. 10-1 8 2. MÁV NTE 4 3 1 _ 6-3 7 3. Pét 4 2 2 _ 10-5 6 4. Komló 4 2 1 1 5-2 5 5. MÁV DAC 4 2 1 1 5-5 5 6. Kaposvár 4 1 2 1 4-2 4 7. Bakony V. 4 1 2 1 5-5 4 8. Bábolna 4 1 2 1 4-4 4 Ajka 4 2 — 2 4-4 4 KOMÉP 4 2 2 4-4 4 11. Dorog 4 1 2 1 2-2 4 Sopron 4 1 2 1 2-2 4 13. Fűzfő 4 1 2 i 4-7 4 14. B.-bányász 4 1 1 2 6-6 3 15. Szekszárd 4 1 1 2 3-4 3 16. Sabaria 4 3 1 2-3 3 17. Oroszlány 4 1 1 2 2-5 3 18. Olajbányász 4 1 1 2 1-4 3 19. Rákóczi SC 4 1 3 3-7 1 20. Répcelak 4 1 3 *-*; 1 A keleti csoport élmezőnye: 1. Nyíregyháza 4 3 1 _ 5-0 7 2 . Kazincbarcika 4 3 — 1 13-3 6 3. DVSC 4 3 — 1 8-3 6 4. Ózd 4 2 2 — 4-1 6 5. Qyula 4 3 — 1 6-t S A középcsoport élmezőnye: 1. Volán SC 4 4 _ _ 81 t 2. Kecskemét SC 3 3 — — 7-0 6 3. Budafok 4 2 2 — 9-4 6 4. BVSC 4 2 2 — 7-4 6 Két veretlen és egy nyeretlen csapat a megyei labdarúgó-bajnokságban jT Wvïïffffïï't uwni Nem hozott meglepetést a megyei labdarúgó-bajnokság 4. fordulója. Döntetlen eredmény sem született, és a Csurgó kivételével mindenütt a pályaválasztók sikerével értek véget a mérkőzések. Minden találkozón esett gól. Ösz- szesen negyvenszer zördültek meg a hálók. A »gólesőből« különösen a VBKM Vasas csatárai vették ki részüket, hiszen egy »hatost« rúgtak az újonc lábodiaknak, akik pont nélkül tanyáznak az utolsó helyen. A Kiss J. SE és a Ba- latonlelle újra győzött,’ így továbbra is százszázalékosak. A forduló rangadóján a Táncsics SE—Siófok mérkőzésen a hazaiak bizonyultak jobbnak. Táncsics SE—Siófok 3:2 (1:0) Kaposvár, 400 néző. V. : Szerecz. Táncsics: Svaim — veres, őri, Kecskés, Hódost, Jokl, Gábor, Baumholczer, Bántó, Daka, Szilágyi (Horváth). Edző: Zsoldos László. Siófok: Zuponyó — Tilin- ger. Pordán, Johann. Pintér i *s). Horváth D., Csépán, Szabó (*io. \-.ll K.), Bakó, Horváth L., Bocsev. Edző: Nagy György. A jó iramú mérkőzésen a Táncsics már 3:0-ra vezetett. Mikor az utolsó részben feljött a Balaton-parti együttes. De erejéből csak szépítésre futotta. Góllövők: Daka, Baumholczer, Horváth, illetve Tilinger (11-esből) és Horváth L. Jók: Veres, Hódosi. Jokl, Daka, illetve Zsuponyó, Johann, Szabó. Rákóczi III. ifi—Siófoki ifi 2:2 Kiss J. SE—Marcali VSE 4:2 (2.T) Kapoly, 400 néző. V.: Bu- zsáki. , Kiss J, SE: Szokol (Edőcs) — Mészáros, Bencze, Vámos, Horváth, Szanyi, Kovács, Fábián, Mód, Zsiga, Dómján. Edző: Kétszeri Ferenc. MVSE: Szigetvári — Guricza, Babina, Filagics, Batki, Bemenyik (Domsa), Hajdú, Rácz, Izsák, Kovács, Kecskés. Edző: Varga Lajos. A közepes iramú és színvo nalú mérkőzésen a hazai csapat nagy fölényben játszott. Sok gólhelyzetet hagyott ki és megérdemelten nyert. A vendégek helyenként lelkesen és végig sportszerűen játszottak. Góllövők: Fábián (2), Mód (2). illetve Rácz, Izsák. Jók: Bencze, Vámos, Szanyi, Fábián, Mód, illetve Rácz, Kovács. Kálmán Ferenc Kadarkút—Balatonboglár 5:2 (3:0) Kadarkút, 250 néző. V.: Laczkovics. Kadarkút: Tnrmann — Miovecz, Lóki, Harczos, Nyúl (Nagy J.), Kiss, Matán (Németh), Horváth, Schwindt, Szigeii, Nagy L. Edző: Matán József. Balatonboglár: Gelencsér — Györkös. Muszti L, Pető, Muszti II. (Kadlicskó). Os- váth, Szilágyi, Pintér. Oláh, Mi- losákovics, Gergye (Dékány). Edző : Bornemissza József. A sportszerű mérkőzésen a vendégek kezdtek jobban, a hazaiak fokozatosan lendültek játékba, és nagyon jó csatár- játékukkal ilyen arányban is megérdemelten nyertek. Gól- i lövők: Nagy L. (3), Schwindt, Miovecz, illetve Osváth (11-ej- ből), Pető. Jók: Harczos, Horváth, Szigeti, Nagy L., illetve Szilágyi, Pintér. Balatonboglár ifi—Kadarkút ifi 3:2 Matán József Mernye—Balatonföldvár 3:1 (1:0) Mernye, 200 néző. V.: Fo nódi. Mernye: Kiss P — Heréncsár, Horváth, Kertész. Bogdán, Tóth, Tardi, Lesz, Simon (Kiss K.)_ Hock, Simita (Szanyadi). Edző: Szűcs László. Balatonföldvár: Gál (Boldizsár) — György, Czer. Csupor, Törlei, Kovács, Koczka. Kertész, Szakács, Kurdi, Takács (Lendvai). Edző: Kovács István, A hazai csapat lelkesebben és korszerűbben játszott, támadásaiban nagyobb volt az átütő erő, így megérdemelten aratta első győzelmét. Góllövők: Hock (2), Lesz, illetve Kurdi. Jók: Horváth, Kertész, Tóth, Hock, illetve Csupor. Kurdi, Czer. Mernye ifi—Balatonföldvár ifi 8:0 Kéri Lajo: A Táncsics egyik gólja a siófoki kapuban. Balatonlelle—Karád 3:1 (2:1) Balatonlelle, 700 néző. V. : Molnár Gy. Balatonlelle : Both — Brunner, Kenéz, Pusztai, Vázsonyi, Makai, Bán, Vass, Basics, Takács Gy. (Riba), Takács B. Edző: Papp Gyula. Karád: Kereszten — Flen- berger, Komáromi I., Andrásevits. Komáromi II., Kudomrák, Szabó (Kovacsik), Lepenye, Csapó, Lázár, Pusztai Edző : Tschepen György. A hazaiak a 6. percben Basics révén 11-est hibáztak, a vendégek a 15. percben száz- százalékos helyzetet hagytak ki. A 20. perctől 10 főre olvadt karádiak ellen végig tartózkodóan játszottak a lelleiek. s csak az utolsó percekben tudták növelni góljaik számát. A 20. percben Csapót szándékos durvaságért kiállították. Góllövők: Takács Gy., Vass. Riba, ill. Lázár. Jók: Brunner, Makai, illetve Keresztes, Elenberger, Komáromi I., Kudomrák. Balatonlelle ifi—Karád ifi 1:1 Hájas Gyula VBKM Vasas—Lábod 6:1 (3:0) Kaposvár, 100 néző. V.: Szabó T. Vasas: Heuthaler — Sturm (Czimmervnann), Mali, Pethő, Kurdi, Szalai L., Fábián, Molnár, Hideg, Kiss A. (Lesz). Orsós. Edző: Fülöp János. Lábod: Márkus — Dobos, Németh, Csabi. Deblcs 1., Fülöp, Horváth (Tóth), Kovács (Liber), Gottwald, zákányi, De- bics II. Edző: Tálos József. A közepes iramú mérkőzésen a frissen, ötletesen játszó Vasas fokozatosan felőrölte a lelkes Lábod ellenállását. Helyzeteik alapján a hazaiak kétszámjegyű győzelmet is arathattak volna. Góllövők: Orsós, Molnár, Hideg, Heuthaler (11-esből), Máli (11-esből), Szalai L., illetve Gottwald (11-csből). VBKM Vasas ifi—Lábod ifi 13:0 Csupor Gyula Latinca SE—Tab 3:0 (1:0) Marcali, 400 néző. V.: Róza. Latinca: MüIIner — Kozma. Hőgye, Kolozs, Beck, Skáfár, Czut- ka, Barics (Bakonyi), Ruznák (Gombai), Borsfái. Hódi. Edző: Borsfái Géza. Tab : Gróf — Ul- reich, Szabó G., Vendl, Molnár, Gere (Szabó S.), Csontos. Kovács 1., Vinkler (Spilák), Kovács Gy., Berki. Edző: Czabula Miklós (Folytatás az 5. oldalon)