Somogyi Néplap, 1978. augusztus (34. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-27 / 202. szám
AZ IFJÚSÁG ÉLETE í z elsff ifjúsági parlament A klub mindenkié Mindenütt készülnek a fiatalok az októberben kezdődő ifjúsági parlamentekre. A Kaposvári Cukorgyárban ma már a tapasztalatokról számolgatnak be. Mivel a gyár munkája idényjellegű — szeptember elején kezdődik az öthóna- 1 os kampány, az országban elsőként indulnak —, csütörtökön megtartották az ifjúsági parlamentet. A résztvevők körében ott ült az új igazgató, Kopp Károly. A legnehezebb helyzetben ő volt, hisz mindössze három hónapja került a gyár élére. A gyár vezetőinek beszámolója után Végh István, a KISZ-bizotteág titkára a legutóbbi ifjúsági parlament óta eltelt két év munkájáról, az akkor összeállított intézkedési terv megvalósulásáról beszélt. Több helyen megemlítette az 1971-ben elfogadott ifjúsági törvényt. Mint mondta, a gyár középvezetői ezt nem ismerik eléggé. A tapasztalat az, hogy a fiatalok sem forgatják túl sokat Egy elgondolkodtató számadatot hallhattunk. Tavaly 225 volt a belépő és 226 volt a kilépő harminc éven aluli fiatal. Erről a gondról beszélt Halvax Sándorné, aki a munkaügyön dolgozik. — Én foglalkozom a kilépő fiatalokkal. Sok mindent elmondanak. Ha bejelentik, hogy el akarják hagyni a gyárat, egyetlen vezető sem kérdezi meg, hogy miért. Beleegyeznek anélkül, hogy az okot keresnék. Gondolják, hogy majd jön helyette másik. Meg kellene vizsgálni, mi okozza ezt a nagy vándorlást. Az intézkedési terv szinte valamennyi pontjánál az igazgatót jelölték meg felelősnek a végrehajtásért. A fiatalok azt kérték hogy a többi gazdasági vezető is vállaljon részt á terv végrehajtásából, és ezeken a területeken ők legyenek a felelősek így nagyobb figyelmet tudnak fordítani az előírt feladatok megvalósulására. A legtöbb szó a tanulási lehetőségek körül forgott. A gyárban támogatják a tanulni akaró fiatalokat, megszervezték a hetedik, nyolcadik osztályt azoknak, akik nem végezték el az általános iskolát. Sokan a munka mellett tették le az érettségi vizsgát, főiskolára járhatnak. Törődnek a leszerelő fiúkkal és a gyes-ről visszatérő nőkkel. Tavalyi Erzsébet szóvá tette, hogy nehéz a fiataloknak bekerülni a szocialista brigádokba. Még az előírt feladatok teljesítése sem biztosítja a felvételt. A gyárban csak egy ifjúsági szocialista brigád van. Ahhoz, hogy több alakuljon, a fiataloknak kell megtenniük a kezdő lépéseket. A gyár főmérnöke azonban figyelmezteEgész nap a levegőben A fejem fölött kecses repülőgép húzott el, csendesen ereszkedett a leszálópálya fölé. Alig tűnt el a szemem elől, kolompszót hallottam az út mellett. Nagy csapat birka vonult békésen legelészve. Ezek harapdálják rövidre a kaposújlaki repülőtér pázsitját a fűnyírógép helyett. A türelmes állatok megszokták már a repülőgépek közelségét. Az udvaron öreg gépek sorakoznak, a repülőgépmúzeum darabjai. A szállodának beillő kollégium ablakából furcsa bogárhoz hasonló helikoptert és hatalmas repülőgépet lehet látni. A szobák lakói — a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola gépész karán repülőgépvezetőként végzett fiúk — gyakran kitekintenek. Egy hét múlva már ők repülnek velük. Itt kapják meg az átképzést a gépekre, majd a vizsga után megismerkednek leendő munkaeszközükkel. Könyvvel a kezében az ágyon kuporog Simó András. Alacsony, jó kedélyű fiú. — A jókedv a levegőben sem hagyja el? Veszélyes foglalkozás ez! — A gépkocsivezető is állandó veszélyben, él, nem rosszabb a mienk sem. Ez a hobbink, ez a munkánk, azért választottuk, mert szeretünk repülni. — Alig két hónapja még az államvizsgára készülték. Miért van szükség a mostani oktatásra? — A főiskolán kétszáz órát repültünk, de más típusú gépel. A csoportból négyen Nyíregyházán maradtak oktatónak, húszán a mezgazdaságban fogunk dolgozni. Én a helikoptert .választottam, ehhez kell a típusvizsga. Ez hamar meglesz, utána gépbe szánhatunk, ötven órát repülünk decemberig. — A mezőgazdasági növényvédő munka nagyon fárasztó. mégis ilyen sokan választották, — Így állandóan repülhetünk, nekünk ez a legfontosabb. Nekem még mellette megmarad a vitorlázórepülés is, Dunaújvárosba járok minden hét végén. Ezt nem lehet megunni. Nyolcán az AN-2-es repülőgépet választották, közöttük Krasztán Gábor is. — Az AN-2-es nagyon biztonságos gép. Tudomásunk szerint ezzel még nem zuhant le senki. Nagyobb, mint amellyel a főiskolán gyakoroltunk, a mezőgazdaságban már szinte mindenütt ezt a típust használják. Egyébként a mi évfolyamunk volt az első, amelynél a három év alatt nem volt géptörés. I — Tudják már, hogy hol fognak dolgozni? — Egy évig gyakornokok leszünk, pontosan nem tudjuk, hogy hol. Utána kerülünk a végleges helyre. Elég nehéz azt megoldani, hogy a lakóhelyhez közel kerüljünk. Ha ez sikerül, akkor is állandóan máshol dogozunk, harminc- negyven kilométeres körzetben. — Nyugodt életről nem nagyon lehet beszélni. — Nyáron nem, de a telet otthon tölthetjük, az a pihenés időszaka. — Fél évig lesznek Kaposváron. Milyen programok színesíthetik a hétköznapokat? — A városból nem sokat láthatunk. Fél háromig vannak az előadások. Délután a vizsgára készülünk. Akinek van kocsi ja, az gyakrabban bemegy a városba. Ha a repülés elkezdődik, akkor már ennyi időnk sem lesz. Este hat-hét óráig csak ebédelni jövünk be a szállásra. Szombat, vasárnap pedig mindenki megy haza, hisz az ország különböző részeiről jöttünk. Még az egyetlen kaposvári társunk is bent lakik velünk a kollégiumban. A következő évtől már ezek a fiúk is a mezőgazdaságban dolgoznak. Napkelte után egy órával felszállnak, s az alkony jelzi a munkaidő végét. Izményi Éva tett: a már jól dolgozó és ösz- szeszokott biV’.ádokat emiatt nem szabad megbolygatni. Ö adta meg a nem éppen kielégítő választ a sportolási lehetőségeket kérő felszólalóknak is. A gyár területén nem tudnak olyan helyet adni, ahol sportpályát alakíthatnának ki. Van asztalitenisz, használják azt. Egy aktív KISZ-es kérte, hogy a kialakítandó klub ne csak a KISZ-eseké legyen. A cukorgyárban dolgozó fiataloknak mintegy egyharmada KISZ-tag. A parlementen, melynek szerepe éppen az, hogy a mozgalomba nem tartozók is hallassák szavukat, jórészt ők jelentek meg. A felszólalók között csak elvétve lehetett mást is találni. Vajon miért nem élnek a lehetőséggel? Ezt a kérdést a gyár vezetői is föltették. Több mint kétszáz fiatalra számítottak, ehelyett nyolcvanan-kilencve- nen ültek a teremben. A többiek nem értek rá ? Ezzel senki sem érvelhet, mert bár az ifjúsági parlamenteket munka- icő után kell megtartani, itt előtte egy árával kezdték el. A jelenlevők éltek a lehetőséggel, sok jó gondolat vetődött fel. A kérdések nagy részére a helyszínen megkapták a választ, igaz nem volt mindegyik kielégítő, A többit — a vezetők által tett ígéret szerint — levélben válaszolják meg. A most következő néhány nap az erőgyűjtés és a tapasztalatok összegezésének az időszaka. Szeptember ötödikén kezdődik a kampány és egyben a parlamenten megvitatott intézkedési terv végrehajtása. I. É. Presser Gábor senéfe Presser Gábor á magyar beatzene meghatározó egyénisége: zeneszerző, szövegíró, korábban az Omega, 1972 óta a Locomotiv GT billentyűs játékosa és vezetője. Zeneszerzői munkásságáért 1977- ben Erkel Ferenc.-díjjal tüntették ki — elsőként a műfajból. — Bevezetőként az indíttatásról Milyen zenei irányzatokkal ismerkedtél meg gyermekkorodban, melyek voltak rád különös hatással? — Tulajdonképpen mindegy, hogy milyen zenei világon nevelkedtem. Elvégeztem a konzervatóriumot, s ez szakmai szempontból nagyon sokat jelentett. Ebben a műfajban nincs olyasfajta lecke, mint a komoly zenében a klasszikus repertoár. A tanulás és a fejlődés egyetlen lehetséges módja, hogy állandóan újabb és újabb zenéket hallgatunk — és igyekszünk is odafigyelni arra, ami legalábbis bennünket érdekel. — Hogyan 'határoznád meg ennek a műfajnak a lényegét? Milyen szerepet tölt és tölthetne be a beatzene? — Nem szeretem »megideo- logizákii« azt, amit csinálok, a zenéről sem szívesen beszélek. Nem az elemzés a fonte®, hanem az, hogy ha valaki föltesz egy lemezt, mit ért és érez belőle. A lényeg a zene, amely _ egyre bonyolultabbá válik. Üjabban a mondanivaló is nagyobb hangsúlyt kap, a szövegek sokat javultak. Egyfajta magatartás, a fiatalokra jellemző életszemlélet fogalmazódik meg bennük. — Visszatérő szó dalaitokban a »mindenki«. — Kulcsszó ez, amelyet megpróbálunk mindenhol visszahozni. Idáig a szerelem, a csók, az éjszaka, a telihold volt a fő téma. Ezek ma már lejártak. A »mindenki« jellemző a mai életre és erre a nemzedékre. Mindenki : mindenkinek, mindenkihez, mindenkiről. — A zene és a hallgatók viszonyára értitek, vagy egyfajta koKektivitáseszményt jelképez? — Elsősorban arra vonatkozik, hogy mi szeretnénk, ha mindenkié lenne, amit játszunk. Mindenki megértené, mindenki szeretné. — Számaitok gyakran valamilyen történetet, élményt mesélnek el; a viszonyítást, az értékelést viszont kevésbé tapasztalhatjuk. Törekedtek arra, hogy a hetvenes évek magyar valóságában fogalmazzatok meg jelenségeiket úgy, hogy egyúttal állást is foglaltok? — Szerintem mi megállás nélkül állást foglalunk, csak a sorok között kell olvasni. A számai rik engedélyezésekor is nagyon éreztük, hogy jelen van az értékelés. — Szilágyi János »Kettesben ...« című rádióműsorában Bródy Jánost a fiatalság ideológusának nevezte. Szükségesnek látjátok-e, hogy egy beat- zenész ilyen szerepet töltsön be? — Szükség van erre, csak ezt éppen nem a mi személyünkben látják az illetékesek. Hivatalból nem mi vagyunk az ifjúság képviselői... — Hogy érted ezt? — .. .Hanem azok, akik a fiatalság túlnyomó többségét képviselik. Egyrészt a -szakmaj képviseletek, másrészt a mozgalmi szervek. — Ti mennyire vállaljátok mégis ezt a szerepet? — Amennyire lemezeinken ez hallható. — Ti kezdtetek el ezt a zenét Magyarországon, s még mindig ti vagytok az élvonalban. Van-e utánpótlás? — A mai viszonyok között ez kilátástalannak látszik. Ma már nem állhat össze 4—5 húszéves gyerek, hogy játszani akar. Annak idején mi lépésről lépésre fejlesztettük tovább, amink volt; kölcsönökből; akárhogyan, de végül eljutottunk oda, hogy már ki sem merem mondani, mennyibe kerül mindaz, amink van, amit hurcolunk és rongálunk. Most ezt nem lehet megtenni, mert olyan szintre fejlődött a hangminőség és a látvány, hogy a nulláról lehetetlen elérni. Hiába a tehetség, a szándék, felszerelés nélkül nem lehet kiállni. Nincs elég nagy zenekar, mely a fiatalokat felkarolja, A piac teljesen telítődött, s a közönséget nem különösebben érdekli a második vonal. A sajtóban azzal »vádolnak« benneteket, — akik el- kezdtétek —, hogy érdekközösséget alkottok, s elzárjátok az utat a fiatal együttesek elől. Zalatnay legújabb lemezét Somló és Demjén szerezte, Zorán albumában pedig neked volt nagy részed. Miért? — Nekünk az a kedvező, ha mindenki jó lemezt készít, mert akkor a közönség is megszeret egy bizonyos színvonalat. — Kétségkívül akadnak olyan előadók, akik a műfaj álarcában bóvlit adnak el. ami az igényesebb, őszintébb törekvések hitelét rontja. — Ez tény, de az ítélkezéssel óvatosabban bánnék, mert aki ebből pénzt tud csinálni, az sokkal nagyobb művész nálunk. Ezen a pályán csak azok maradtak meg idáig, akik nagyon hittek abban, amit vállaltak. Túri Gábor Ki a napfényre Kaposvári utca, külváros, egyszerű, kétablakos házak. A nemrég kihordott salak a kátyúkat foltozza, simítja járhatóvá. Talán a többinél még egyszerűbb az a ház, ahova bekopogok. Itt él ifj. Böhm András, ki születése óta képtelen önálló mozgásra. Hangképzése zavaros, beszéde nehezen, vagy alig érthető. Édesanyja segítségével olvas, tanul összeszorított foggal, verejtékezve ír, dolgozik, gépel elképzeléseket, terveket sző. A puritán egyszerűség már a deszkakerítés, a téglajárda láttán szembeötlő. Rend a konyhában, s polcokon, a szívekben és a fejekben egyaránt. Sakktábla az asztalon, kitömött madarak a szekrények tetején, állatbőrök a falakon. »De jó, hogy jöttél, tudod, sakkozni nem lehet egyedül ...« A sakknak hamarosan vége, s együttlétünk beszélgetéssel folytatódik. — Hol tanultál meg írni, olvasni? — kérdezem. — Először anyám tanítga- tott az írásjelekre, de akkor már — szintén az ő jóvoltából — túl voltam az első irodalmi élményeken. Együtt sírtam és nevettem Nyilas Misivel, diáktársai * vásott csínytevésein. Megsirattam a hős lelkű Nemecseket, akinek végig kisbetűvel írták a nevét a gittegylet naplójába. Akkor kezdtem megsejteni a végtelenséget, gondolatban Petőfi pusztáin járva, a téli délutánok havas csendjében, a duruzsoló kályha melegénél. Varázslatosan szépek voltak ezek az alkonyba hajló felolvasódétutánok. Azután Pestre kerültem, a Mozgásterápia! Intézetbe, ott szerencsémre volt iskolai oktatás. Egy idős pedagógus házaspár tartotta az órákat végtelen türelemmel és odaadással. Hazakerülve öcsém az elemit kezdte, így valamit segíteni is tudtam neki, és később is sokszor tanultunk együtt — Ki a kedvenc íród? — Gyerekkoromban mindig zavarba tudtak hozni azzal a kérdéssel, hogy kit szeretek jobban: anyukát vagy apukát. Még bonyolította a helyzetemet, ha mindkettő jelen volt. Most az nehezíti a választ, hogy nagyon sok hazai és külföldi író a szívembe lopta magát. Azt hiszem az embernek lehejt kedvenc kutyája, lova, de kedvenc írója alig. Aki. egy nagy zenekarban csak egy hagszerre figyél, ie- heí az a legszebb szavú is, elesik a teljességtől és szegényebb marad. Hogy mégse bújjak el egészen a válasz olól, elárulom, hogy Fekete István és Áprily Lajos áll lelkileg legközelebb hozzám, mert én is természetrajongó vagyok. Véleményem szerint úgy senki sem szólt még a természetről, ahogy ők tették. Fekete Istvánnal egy ideig leveleztem is, nem tudtam megállni, hogy ne mondjak személyesen köszönetét azokért a kedves órákért, melyeket könyveivel szerzett. Nekem jutott az a megtisztelő és egyben szomorú feladat, , hogy halálakor a Vándor című turistalapban megemlékezzem róla. A búcsúvétel csak formális volt, mert velem marad életem végéig, kicsit mindig az ő szemével nézem a természetet, és, nem hiszem, hogy ebben egyedül lennék. — Mikor kezdtél rajzolni, íestegetni? — Mindjárt, amikor megtanultam fogni a ceruzát, azaz már előtte is próbálkoztam krétával táblára rajzolni. Még alig tudtam egy valamirevaló egyenes vonalat meghúzni az intézeti munkafüzetemben, de már nekiláttam lerajzolni a főorvost a drága emlékű Pethő Andrást, akiről akkor még nem sejtettem, hogy egyszer ilyen hálás szívvel fogok emlékezni rá. Kezdetben csak munkaterápiái tevékenység volt a rajz, mely javítja a kézügyességet. Szerettem is csiriálmi. Később egyre több embernek kezdtek tetszeni a képeim, melyeken a kint látott tájakat, állatokat örökítettem meg. — Képeidért kaptál már hivatalos elismerést? — Igen. Tavaly beküldtem pár képemet a MAVOSZ által meghirdetett országos pályázatra. Oklevelet és külön- díjta kaptam, erre nagyon büszke is vagyok. A pályázat anyagát a margitszigeti Nagyszállóban állították ki. Ifj. Böhm András ezenkívül rendszeresen ír a Kutya című lapba, a Magyar Vadászba, és megjelent írása, verse a Nimród hasábjain is. »Társadalmi munkában« irogat a1 természettel kapcsolatos, azt féltő, óvó cikkkeket. Irt már a környezetvédelem időszerű kérdéseiről, mindennapjaink gondjairól. — Hogyan szoktál kimenni az erdőbe, milyen alkalmatossággal járod a természetet? — faggatom tovább. — Valószínűleg elég ritka dolog, hogy valaki . turistaigazolvánnyal a zsebében tolókocsival, háromkerekű biciklivel járja az erdőt Mindig voltak és vannak fiatal barátaim, és remélem a jövőben is lesznek, akiket szerény képességeim szerint próbálok bevezetni a természet titkaiba és ráébreszteni annak szépségeire. Ök pedig segítenek legyűrni a dombokat a számomra meghódíthatat- lan akadályokat öcsémnek csakúgy, mint szüleimnek, rengeteget köszönhetek. Többek közt azt is, hogy majdnem olyan szép volt a gyerekkorom mint az egészséges gyerekeké, hogy úgy őrizhetem annak emlékét, mint valami ritka mesés kincset. — Tehát úgy érzed, megtaláltad életed célját, értelmét? — Igen, hisz nemcsak az írás az egyetlen formája álmaim megvalósításának. Mint már említettem, képeimmel, írásaimmal szeretném áthidalni azt a szakadékot mely a természet és a tőle egyre távolabb kerülő ember közé mélyül. Nem tudom, hogy ehhez elég lesz-e a tehetségem, de azt, hogy ezt megpróbálhatom, hogy nem kell az életben fölöslegesnek érez- nem magam — elsősorban az öcsémnek és a közvetlen környezetemnek köszönhetem. Annak, hogy soha nem hagytak el, ahová csak lehet, magukkal visznek: amikor a legnagyobb szükségem volt rá, lelket öntöttek belém, és most is, ha tehetik, eljönnek értem, kivisznek magukhoz erdőt járni, barangolni, ki a napfényre, a világosságra. Körtési Zsolt Somogyi Néplap
