Somogyi Néplap, 1978. július (34. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-13 / 163. szám

Tavaly 1600 somogyi kö­zépiskolás dolgozott ország­szert* az építőtáboraiban. Az idén már több mint két­ezren vállalták a nyári mun­kát, ennyien még sohasem indultak megyénkből orszá­got építeni. 1800 diák a KISZ központi táboraiba jelentkezett, c fiúk és a lányok jelenleg Kunje- h/értón és Komáromban dol­goznak. Négyszázan szákeb'o hazánk táboraiban laknak a nyáron, Nagyatádon, Marca­liban és Fonyódligeten most is megy a munka, Kaposvá­ron és Barcson a közeljö­vőben kezdenek az első cso­portok. Somogyba más megyék diákjai is érkeznek. Len­gyeltótiban hajdú-bihari lá­nyok, Batatonbogláron heve­siek, Alsótekeresen szabolcs- szatmáriak, Balatonújhelyen baranyaiak serénykednek. A legtöbb diák a mező- gazdaságban segít. Különö­sen nagy szükség van rájuk. A sok eső miatt egyre ne­hezebb a munka, és a lehe­tő leggyorsabban be kell gyűjteni az érett gyümölcsöt, menteni kell, ami menthető. Sok helyütt volt már kény­szerszünet, mert a zuhogó esőben nem engedhetik ki dolgozni a diákokat, bár még akkor is szívesen elin­dulnának. Nehéz őket mara­dásra, tétlenségre bimi. Munkatársaink néhány somogyi táborba látogattak, a munkáról, a tábori életről érdeklődtek a gyerekektől és a felnőttektől. Egyetlen álta­lános megállapítás: a veze­tők mindenütt elégedettek a diákokkal, s ez a tény ön­magáért beszél. ELET A TÁBOROKBAN il nyápicok már hazamentek Aki néhány éve a fonyódli- geti ifjúsági táborban járt, nem vidult fel túlságosan. Szomorú látvány fogadta a lá­togatót, rendezetlen u tak, romló épületek, elhanyagolt, part... Kempingként kezdte pályafutását a Balaton mellett 1800 méter hosszan elnyúló te­rület, úttörőtábor lett később, azután elhagyott, gondozatlan dzsungellé vált. Ma is rendetlenség fogadja az érkezőt, de már nem a pusztulás, hanem az újjászü­letés káosza. A partvédő mű elkészült, a tó már nem tudja elfoglalni a tábort. És min­denütt kibújtak a földből az épületek alapjai. Üdülőpara­dicsom lesz itt, úttörőknek, fiataloknak. Szalai József, a Tanép mű­vezetője mutatta meg, hol tartanak: ■— A konyhát és az étter­met magaban foglaló tömb egyik felének alapozása már kész, tart a szerelés, a másik végén is nemsokára elkészül­nek az alapok. A leendő gond­noki lakást is lealapoztuk, hat társalgónál már a falak ké­szülnek. — Hányán dolgoznak itt? — ötvenen vagyunk, és épí­tőtáborozók segítenek. Az első Visszafoglalják a parkot az autóktól Az idén nyolcadszor szervez­te meg a városi KlSZ-bizott- ság és a tanács az építőtábort Nagyatádon. Évről évre ugyan­az a cél: a város építésének és szépítésének elősegítése. Az első turnusban ötvennégyen dolgoztak, a munka százezer forint hasznot hozott. Most a második csoport munkálko­dik. A diákok a József Attila Kollégiumban laknak, vala­mennyien a helyi szakmun­kásképző intézet tanulói. Az egyik brigádot a Park­szálló előtt találtuk meg. Egy gépkocsiparkoló helyére vará­zsolnak új virágoskertet. Kiss József harmadik évfo­lyamos mezőgazdasági gépsze­relő-tanuló a tábortanács el­nöke így beszólt a munkáról: — Már általános iskolásko­romban is sokat táboroztam, voltam többek között a kis- korpádi mezőgazdasági tábor­ban. Most is szívesen tettem eleget a KISZ-bizottság felhí­vásának. Másodszor vagyok itt. A munkán kívül — ne­künk, a tábortanács tagjainak — az a feladatunk, hogy ösz- szaállítsulc a szabad idős prog­ramot E két hétre is sikerült gazdag műsort szervezni. Hét­főn este részt vettünk egy fotókiállítás megnyitóján a Fegyveres Erők Klubjában. Megyünk moziba, strandra, táncestet és vetélkedőket is szervezünk. Egyszer a marca­li építőtábor lakói jönnek hoz­zánk baráti estre. A táborban tizenkét lány is tevékenykedik. A Széchenyi téri parkot csinosították, ami­kor találkoztunk. Gyulai Erika kereskedelmi szakmunkástanuló: — Az egyik barátnőm biz­tatására jelentkeztem a tábor­ba, és nem bántam meg. Na­gyon jól érzem magam. Büsz­kén sétálunk majd a megcsi- nosodott utcákon, tereken a táborozás után is. Jó érzéssel nézelődhetünk; ebben a mi kezünk munkája is ott van. Dán József fiatal mérnök­tanár, a tábor parancsnoka, az egyik munkahelyről a másik­ra siet, körülnéz; rendben megy-e minden? — Diákkoromban minden nyáron építőtáborban voltam én is, eljutottam a hansági tá­borba is. Szeretek a fiatalok között lenni. Becsülettel dol­goznak valamennyien. A mos­taniak felajánlották, hogy a napi hat óra mellett még min­dennap egy órát a szakmun­kásképző tornatermének épí­tésén is dolgoznak. Érdemes hajtani, az első helyezett lány- és fiúbrigádok tagjait balatoni kirándulással jutal­mazzák a rendezők. Itt lesz a társalgó. két turnusban középiskolások voltak, jól megtermett legé­nyek, ők nagyon sokat segítet­tek. Most tizenhat fiú van itt, nemrég még általános is­kolába jártak. Tőlük nem kér­hetünk annyit, a tjii munkán­kat nemigen viszik előre. Per­sze nagyon igyekeznek, csa.c hát ide keményebb izmok kel­lenek. Természetesei lógni nem hagyjuk őket, hadd szok­ják meg a munkát, igyekszünk segíteni nekik. Brigádokhoz »adtuk ki« a srácokat. Kaposvárról, Marcaliból és a felsőmocsoládi iskolából jöt­tek a végzősök Ligetre. Kis faházakban laknak, a mosta­ni turnusban tizenhatan ma­radtak a huszonöt közül. Kordély Gábor kaposvári diák mondta el fogyatkozásuk okát: — Néhány srácot egyből hazaküldtek, mert még nem voltak tizennégy évesek. Az­után jöttek a szülök látogató­ba, s a kényesebbek elkezd­tek siránkozni, hogy jobb ott­hon a mama szoknyájánál. Így azután ennyien maradtunk. — És nem bánjátok? — Nem. Dolgozunk, für- dünk, tévézünk, voltunk Ba­dacsonyban. Beszélgetünk a munkásokkal. Kérdezgetik, hogy hol tanulunk tovább, mi meg a munkáról faggatjuk őket. És persze megy a vicce­lődés, vidám emberek dolgoz­nak itt. Fábri István Ecsenybő1, meglepő kijelentéssel kezdte: — Szeretek dolgozni. Otthon is szívesen segítek, fát vágok elvégzek ezt-azt a ház körül Ilyen munkát még sohasem csináltam. A legérdekesebb az volt, amikor a mesternek kéz­re kellett adni a tégi át, meri nem mindegy ám, hogyan ad­juk ... Baksai Lajos Felsőmocsolad- ról: — Már »öreg róka« vagyok. Otthon is építkeztünk, úgy megtanultam, hogy itt én va­gyok a »menő«. Persze azért nem bántam meg, hogy eljöt­tem. És a szórakozás is jó. Gábor még elmondta, hogy a táborozás után pénzért is dol­gozik majd az egyik kaposvá­ri áruházban. A többiek pi­henni akarnak, nemsokára jön az újabb iskola — szakmun­kásképző, gimnázium. Bár nem ártana, ha még néhány évig eltartana ez a nyár. Aztán jött a kis dömper, nem volt több időnk a be­szélgetésre, rakodni kellett, hogy nőjenek a falak. Sóder, sóder Lesűlt bőrű fiúk tolják a talicskát, simítják a betonl Marcali új óvodájának épít­kezésén. Az 522-es sz. Szak­munkásképző Iskola második osztályt végzett kőművestanu- lói nyári gyakorlatuk egy ré­szét töltik itt Segédkeztek a falazásnál, most az épület te­tejének betonkoszorúját ké­szítik. Az építkezésen eddig 1370 órát dolgoztak a diákok, az alapozási, falazás!, födém­építési munkák hegyharmadát végzik el. Az óvoda átadásá­nak határideje 1979. augusztus 31. Az építők azonban már ez év végére szeretnének elké­szülni. A fiúkat iskolai szakoktató­juk, Zámbó László irányítja. — Két éve tanítom őket a kômûvesmesterségre, a hat és fél hét gyakorlat alatt is én vagyok velük. Négy és fél hé­tig lakásépítésen dolgoztak, ott sem. kellett szégyenkeznem ' miattuk. Ha valamit rosszul csinálnak, lebontatom velük. Csak így tanulhatják meg a szakmát. Egyébként az én fiam is itt dolgozik, ő Pécsen tanul. Csupán azért jött el, mert érdekelte a munka. A sóderhalom mellett né­hány kislány lapátol. Bírják az iramot, melyet a fiúk dik­tálnak. A nehéz munka fá radsága meg sem látszik raj­tuk. Báli Éva a szakközépis­kola számviteli gazdálkodási tagozatán tanul. Kezét hólya­gosra törte a lapát. — Miért nem választottál valami könnyebb munkát? — Egy napot a rendelőinté­zetben dolgoztam a többiek­kel, takarítottunk. Amikor szóltak, hogy kell az építke­zésre négy lány, azonnal je­lentkeztünk. Egész nap leve­gőn vagyunk, szívesebben csi­náljuk ezt. Meg aztán fogyó­LAnyok »fogyókár*««. kúrának sem rossz a lapáto­lás ... Zámbó László cinkosan néz a lányokra: — A múlt héten beugrattam őket, hogy két lánynak vissza kell mennie takarítani. Mind­egyik megijedt, hogy őt kül­döm el. Megállják a helyüket, nem maradnak el a fiúktól. — Ha egy építőipari mun­kás teljesítményéhez hason­lítjuk, akkor a fiatalok milyen szinten állnak? — Munkájuk megegyezik egy közepesen dolgozó felnőt­tével. A különbség az, hogy nem kapnak érte pénzt. A legjobbaknak majd jutalmat adunk. Macz Jánost a talicska mel­lől hívtam el. Szakszerűen magyarázta a munkát. A hét végére kell elkészülniük a be­tonozással, de hiányzik né­hány gerenda. — Miért ezt a nehéz fizikai munkát választottad szakmád­nak? — Nagyon változatos, és a felépült Lézrá mint saját mű­vemre nézhetek. A tanulást azonban nem akarom abba­hagyni, technikumban vagy gimnáziumban szeretném foly­tatni. A SÁEV-nál vagyok szakmai gyakorlaton, velük kötöttem szerződést. Sajnos a nagyobb vállalatoknál nem le­het átlátni az egész munkát. A gyerekek hat órát dolgoz­nak naponta. Tízóraijuk mi­nőségéről nem kellett kérdez­ni őket, mert magam is meg­győződhettem róla. Fél liter kakaó, és két szelet kenyéren megtörölték a vajas kést. Ez még akkor sem elég a tizen­hét éves fiataloknak, ha az iskolapadban ülnek. Kemény munkájukért táplálóbb ételt Is megérdemelnének Hiányoznak a fiúk Délutánonként megelevene­dik a lengyeltóti építőtábor ud­vara. A melegítőbe, kék mun­karuhába öltözött lányok el­özönlik a portát, válogatják az otthonról jött leveleket. Ruhá­juk sáros, kezük piroslik a meggytől, délelőtt az állami gazdaság gyümölcsösében dol­goznak. Koszorúban állnak a hirdetőtábla előtt, amely gaz­dag programot kínál a délutá­ni órákra. Patvaros István táborvezető Debrecenből jött a feleségével együtt. Most végzi egyetemi ta­nulmányait, alig idősebb a tá­bor lakóinál. Beszélgetésünket is sokszor félbeszakították a tréfálkozó lányok. — A napot reggeli tornára! kezdjük, majd a lányok hét órakor kimennek dolgozni. Ebéd után két óra csendespi­henő van, ilyenkor lehet mosni, levelet írni, olvasni... Sok a sportprogram, ezt szeretik a legjobban. A röplabda-, tollas­labda-, evezősverseny iránt nagy volt az érdeklődés. Most készülünk a horgászversenyre; már elkezdték a bemelegítést. A tábor szobáit 220 Hajdú- Bihar megyei lány foglalta eL Tíztagú brigádokban dolgoz­nak, természetesen munka ver­seny is van. A norma 42 fo­rint, ezt még a leggyengébb dolgozók is túlteljesítették. Át­lagban mindennap 200 százalé­kot érnek el. Amelyik brigád a két hét után az első helyen végez, egyhetes velencei üdü­lést kap jutalmul. A tábor lakói a gondokról is beszéltek. A rossz idő miatt sokszor később tudnak csak ki­menni a gyümölcsösbe, s elő­fordult, hogy addig nem kezd­hették el a munkát, amíg a bogiári táborból meg nem ér­keztek a lányok. Ilyenkor ne­hezen lehet elcsitítani a zúgo­lódást. I A táborveze­tőtől azt kér­tem, válasz- szón ki néhány olyan lányt, aki nem fél, ha beszélni kell. Többen ki is nevettek, mondván: van-e olyan nőnemű a föl­dön, aki néha hallgat? Hanzélos Éva azután bebizonyítot­ta, hogy kevés akad; mire lé­legzetet vet­tem, ő már vá­laszolt. íme a monológ : — Most har­madszor va­gyok építőtá­borban, ko­rábban. Tö­rökbálinton es Lakiteleken dolgoztam. Van egy kis csa­patunk, mindig együtt me­gyünk táborozni. Ide is tízen jöttünk az iskolából, Hajdúszo­boszlóról. Én eddig minden év­ben dolgoztam pénzért is, bú­torgyárban, kertészetben. Sza­bad időmben legszívesebben olvasok, strandolok. Orvosira akarok jelentkezni, ide is hoz­tam magammal néhány köny­vét, és szívesen asszisztálok a doki néninek. Sajnos, már volt rá szükség. Ez a tábor tetszik, az ellátás itt jobb, mint az elő­zőekben, csak egy a baj, hogy kétszáz lány van összezárva. Szerintem az amolyan nagy­mama korabeli dolog, kialakí­tanak egy egynemű társadal­mat, amilyen sehol sincs. Nem­sokára hazamegyünk. Vár még egy nagy út, Lengyelországba megyek. Az eddigi munkámért kaptam az utazást a KISZ-től. Csák Mária Biharnagyba- jómból érkezett, Berettyódjía­Ila meleg lenne, beugranánk. lun jár iskolába. Ö már kevés­bé volt közlékeny, egy kis bíz­tatás után azonban elmondta: — Szintén harmadszor dol­gozom építőtáborban, és né­hány barátnőmmel jöttem, mindig együtt vagyunk. Azért vállaljuk a táborozást, mert így könyebben eljutunk Ma­gyarország sok tájára. A mun­kát sem röstelljük, szakközép- iskolások vagyunk, a nyári gyakorlaton is dolgozni kell. A munka jó. Szeretjük a meggyet, a cseresznyét. Jó adagot meg­eszünk szedés közben. Petruska Mária a délutánok­ról »mesélt«. — Ha meleg van, kinevez­zük az épület tetejét női na­pozónak, és bámulunk. Sajnos, most két napig borús volt az id^. Unatkozni nem lehet, tol- lasozunk, csónakázunk a tavon. Te meg babám szedjed ... Volt rongyosbál, szellemi ve­télkedő. Kijött hozzánk a veszprémi színház, fiatal kép­zőművészek is ide látogattak. Talán több könyed dologra vágynánk, mert építőtáborba nem azért jön az ember, hogy tudóssá képezzék. Persze le­het, hogy ez csak az én véle­ményem, és buta vagyok... Kétkedését eloszlattuk, köz­ben azt is megtudtuk, hogy lesz még könnyű szórakozás a nehéz munka után. Amikor elmentünk, már be­fejeződött az ebéd, megkezdö- lött a csendespihenő; persze nemigen volt csendes. Labdá­zó, futkározó, vidám csapatok­ba verődtek a lányok. Ha csak bepillant valaki a táborba, ak­kor is észreveszi, hogy tábo­rozni jó ...

Next

/
Thumbnails
Contents