Somogyi Néplap, 1978. július (34. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-11 / 161. szám
Egy tiszai gémtelepen A% árvédelmi gáton futó gépkocsiból párhuzamos sávokból összeszőttnek látszik az Alföld panorámája. Balról mezőgazdasági földek zöldje. Jobbról a töltés lábáig terjedő hullámtér »szőke-« pántlikája, beljebb a vízben álló ártéri erdő szalagja, azon túl a hömpölygő folyó ezüstösen csillogó víztükre. Messziről fölkelti érdeklődésünket a szalagerdő egy pontja: nagy madarak tucatjai röpködnek a fák fölött. Oda igyekszünk. Az Országos Természetvédelmi Hivatal tábláján olvashatjuk, hogy a »Labodár« nevű természetvédelmi területen — a Tisza hullámterének egyik nevezetes gémtelepén — vagyunk, ahova belépni csak engedéllyel szabad. A Tisza-kutató Munkacsoport programja keretében szeretnék tájékozódni a ma- dámépességrőL Munkatársaim korszerű technikai eszközökkel a madarak életmegnyilvánulásainak különböző hag- jait elemzi. Mindezt természetesen a lehető legrövidebb idő alatt és a madarak legkevesebb zavarásával kívánjuk végezni. A töltésről — mint egy kilátótoronyból — erős távcsővel szinte kézzel elérhető távolságba hozható a gémtelep. A hullámtéri erdő elvarázsolt világnak tetszik. A verőfény és a meleg ellenére az a benyomásunk, hogy havas tájat látunk: hómezőn törzs nélküli fák állnak,, a levegőből szakadatlanul nagy hópelyhek hullanak. A nyárfák fehér, vattaszerű szállító- berendezéssel ellátott termése hulldogál, és borítja vastagon a víz színét A mély vízből a fűzfáknak csak bizarrul szétnyíló ágai, világoszöld lombkoronája emelkednek ki. A hatalmas szürke nyárak vastag törzse, sötétzöld levélzete magasra tornyosul a kiöntés fölé. Az erdő zöldes árnyékba borítja a vizet, amelyet csak itt-ott tör meg aranyló foltokkal a behatoló napfény. A fűzfákon 35—40 cm átmérőjű, vékony gallyakból hevenyészett fészkek sötétlenek. Tíz-tizenöt egy-egy csoportban. Kis kócsagok és bakcsók tanyái. A hófehér kis kócsagok tojásukat ülik még. A szürke-fekete bakcsók közül már csak néhány költ. A barna csíkos, hosszú lábú, örökké éhes fiókáik groteszk mozdulatokkal, mégis ügyesen bukdácsolnak a fészkek körüli ágakon. A nyárfákra — a kisebb gémfajoktól elkülönülten — jó két-három emeletnyi magasságban, méteres átmérőjű fészkeket raktak a szürke gémek. Némelyikben jól látható a merev egyenességgel álldogáló 2—3 fióka. Míg a fákon, a fészkekben és körülöttük alig van mozgás, a telep fölött, a levegőben nagy a síirgölődés. Az etető szülők ingajáratban röpködnek a tápterület és fészkük között. Mindhárom madárfaj elsősorban hallal él, emellett sok békát, vízipockot és szárazföldi rágcsálót is fog. A tavaszi esőzésekben keletkezett tócsák, de különösen a megáradt Tisza árterülete bő zsákmányt kínál A meglehetősen nagy testű fiókák sok táplálékot igényelnek. Anyagcseréjük igen élénk. Az ürülékükkel fehérre »meszelt-« fák jellegzetes tartozékai a gémtelepeknek. A tündér! szép környezeten persze nemigen lehet elanda- logni: óriási a hangzavar. Tulajdonképpen a »kvak« és »kvek« kiáltások számtalan változatát halljuk, ami a riasztás, a hívogatás, a figye- lemföikeltés kifejezése ezeknél a gémféléknél. A fészkek, a territórium mégvédése gyakori verekedéssel jár. Az ilyenkor fellépő indulataikat olykor félelmetesen hangzó,, hörgő hangokkal kísérik a dulakodó madarak. A Dél-Alföld e ritka értékű gémtelepén évente mintegy 140 pár bakcsó, 100 pár szürke gém és 60 pár kis kócsag fészkel Régebbi mértékünkkel mérve mindhárom faj kártékony lenne, hiszen halpusztítók. Ma azonban, amikor technikai kultúránk rohamos terjeszkedése egyre kevesebb fennmaradási lehetőséget biztosít madarainknak, más, előrelátóbb szempontok léptek előtérbe. Hazánk egykori tiszai tájképéhez, környezeti élőrendszeréhez számos és nagy népességű gémtelep tartozott, fezért kívánatos — az ősi alföldi tájjelleg megőrzése mellett — legalább mutatóba néhány, még fennmaradt gémkolóniát is fenntartani a jövő generációk számára. Ezt a feladatot teljesíti az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal. A kolóniák életét, a madarak viselkedését a kutató- intézmények, mint a Tisza- kutató Munkacsoport is, tanulmányozzák. Vizsgálati eredményeik nemcsak a tudományos alapismereteket bővítik, hanem egy részük a gyakorlati élet számára is felhasználható. Dr. Marián Miklós Hazaérkezett Tours-ből a Tóth Lajos iskola énekkara Győzelem Balzac városában X hétfőre virradó éjszaka — hatnapos franciaországi vendégszereplés után — hazaérkezett Kaposvárra a Tóth Lajos Általános Iskola énekkara. Az együttes — amely korábban a hazai kórustalálkozókon egyre-másra érte el kitűnő eredményeit —. fennállása során először vett részt nemzetközi versenyen Tours-ban, a római kori negyedéről és nagy szülöttéről, Balzacról nevezetes, kétszázezer lakosú városban. A hazaérkezés után néhány órával dr. Horváth Sándornétól, az iskola igazgatójától érdeklődtünk az utazásról, a versenyről. I —• ön nemcsak fáradtnak, de rejtélyesen jókedvűnek, is látszik. Miért? — Talán nem ülik a dolgok elébe vágnom, ■ de »kikívánkozik« belőlem a boldogság, hiszen énekkarunk első díjat nyert a hét — francia, magyar és svájci — gyermekkórusból álló mezőnyben. Együttesünk produkciójának minőségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a második díjat nem adták ki ebben a kategóriában. Pedig az előjelek nem voltak túlságosan biztatóak! Harminc tanulónknak alig maradt ideje, hogy a repülőút és a vonatozás fáradalmait kipihenje, máris föl kellett lépnie. Végül mégis sikerült... Nemcsak n tours-i színházban, a Ritka látványnak számitó ikonkiállítást nyitottak vasárnap az esztergomi Keresztény Múzeumban. Nagy mű történeti értéket képviselő 46 táblakép alkotja a kiállítás anyagát. A művek felölelik az ikonográfia jellemző stílus- irányzatait, átfogó képet adnak a XVI. századtól a XIX. századig e műfaj művészeti törekvéseiről. A legrégibb munka a XVI. században készült, ismeretlen görög szerző műve. Magyar vonatkozása miatt külön érdekesnek szákét versenyfellépésen késztették elismerésre a közönséget és a tekintélyes nemzetközi zsűrit — amelynek elnöke Patrick Stanford angol zeneszerző volt —, de két versenyen kívüli szerepléssel is kitettek magukért tanulóink. Először egy Loire menti, gyönyörű középkori kastélyban adtak hangversenyt, majd az utolsó estén a tours-i székes- egyházban működtek közre — a fesztiválon részt vevő valamennyi női- gyermek- és vegyes karral együtt — Händel: Izrael Egyiptomban című oratóriumának előadásában. »Csak« a kórus közismerten magas színvonalú éneklésének tulajdonítható a siker, vagy a műsorválasztásnak is? — A kötelező, modern angol és francia műveken kívül magyar népdalok, Kodály- és Kocsár Miklós-kom- pozíciók szerepeltek a műsoron, tehát az éneklés kulturáltsága vonzó repertoárral párosul t. Az eredmény : a szakmai konzultációkon Zákányt Zsolt karnagy volt a központ, mindenki vele szeretett volna beszélgetni, mindenki az ö tanácsait kérte — volna, ha nem oly kevés az idő. A francia rádió minden fellépésünkről felvételt készített, Stanford - zeneszerző—zsűri- elnök pedig megígérte, hogy hamarosan művet ír kórusunknak. mit Zsivkovics Mihály 1813- ból származó, az utolsó va-1 csorát megörökítő ikonja. A szerző magyarországi szerb templomokban dolgozott, munkája átmenetet képez az európai és a keleti ikonfestészet között. A bemutatott ikonok zöme orosz eredetű, a klasszikus orosz iskola reprezentánsait képviseli. Ezenkívül néhány szerb és olasz—bizánci táblakép alkotja a kiállítás anyagát. A különleges ikonok — néhány kivételével — először kerülnek a nagyközönség elé. — A fogadtatás, a környezet is megfelelő hangulatot teremtett a szép énekléshez? — Francia vendéglátóink a legnagyobb elismerést érdemlik nemcsak a kényelmes szállás, a kitűnő étkezés biztosításáért, hanem a programokért is, Megcsodálhattunk néhány Loire menti, patinás kastélyt, láttuk Amboise-ban Leonardo da Vinci sírját; ha futólag is, de szemügyre vehettük Párizs néhány nevezetességét, egyszóval: szép és hallatlanul eredményes utazás volt, rengeteg élménnyel és tanulsággal. L. A. KÜRTI ANDRÁS C'Sotiák 0 színházban — Figyelem, figyelem! Emlékeztetjük a kedves kollégákat, hogy ma este a kyotói japán színház delegációja ellátogat hozzánk. Mint ezt már a héten több ízben közöltük, az igazgatóság az előadás második szünetében kis fogadást ad tiszteletükre. Ezúton kéri föl ismételten az igazgatóság a társulat minden olyan tagját, aki ebben az időpontban szabad, hogy vegyen részt e baráti találkozón. Figyelem, figyelem! Kínos, roppant kínos! Ott ül három egyforma japán az asztalfőn, mellettük, 1 körülöttük ott ül vagy húsz különböző magyar, és nem tudnak mit kezdeni egymással. Mert a tolmács valahol Ikon a XVI. századból Fotószalon Szegeden —'1 Tizennegyedik alkalommal ad otthont Szeged az ország fotóklubjainak a bemutatkozásra. A Bartók Béla Művelődési Központban vasárnap megnyílt szalonon szép somogyi siker született. A kiállításra beküldött kollekciójáért a Somogyi Fotó- és Filmklub elnyerte a szegedi szabadtéri játékok igazgatóságának tiszteleídíját. Egyéni díjat kapott Gyertyás László, lapunk fotóriportere. Sport c§ pilienés A Deseda víztározó horgászparadicsom, népszerű kirándulóhely. Hétfő délután. Az ipartelepről Kaposvár belsejébe hord- • ják a buszok az embereket, de azért az ellenkező irányba is akad felszálló a nyolcasra: hazafelé tartanak a toponári városrészlakói. A Muskátli étteremnél szólnak: ha a tóra igyekszem, itt szálljak le. Az utca, amelyik a tóhoz vezet, virágillatos, tiszta. Az utolsó háznál meredek lejtő. Itt vége az aszfaltnak, poros út kanyarog. Az autók szürkévé teszik a pipacsot, a szarkalábat, fullasztják a gyalogost, de az ember elé táruló látványért ezt is érdemes elviselni. A gáton tábla tiltja a fürdést. Egy kék bikinis anyuka három fiának bemutatja: mi a virtus. Jól úszik. Minden harmadik lépésnél botok nyúlnak a vízbe. Gazda János harminc éve horgászik. Háromfa, a Dráva, a Balaton a régi horgászhelye, s örö.mére szolgál, hogy ősz óta a városhoz közel hódolhat szenvedélyének. Mostanában a Desedáról hordja a halat családjának, főleg a kisunokái- nak, mert bizony ő meg sem eszi. Szemét le nem veszi az úszóról, de szívesen beszélget. — Forgandó a horgásszeren- cse. Valamelyik nap is csak ülök, ülök, semmi nem akad a horgomra. Mellém telepszik egy fiatalember, s megszólít: papa, adjon már egy kis kukoricát. Adtam, persze, hogy adtam, hát nem rögtön kifogott egy kétkilós halat!? Én meg aznap üres kézzel tértem haza ... Magyar László vízügyi dolgozó, a felesége az elektroncsőgyár munkaügyi előadója. Két gyermekükkel, barátaikkal, ismerős családdal itt pihenik ki a napi munka fáradalmát. ötéves Lacikájuk merítő hálóval játszik. — Néni, én már fogtam halat Gyémánthalat — Ezüstkárász volt az, kisfiam — kacag az édesanyja. Petit az ölébe veszi, és leül egy partra húzott csónak szélére. Amint okos német juhászával sétál, az orvhorgászok réme Lénárt József. Két munkahelye volt életében: először a cukorgyárban, majd a téglaiparban volt lakatos, nehéz- gépkezelő. Azt is szerette, de most hetvenévesen végre éjjel-nappal a szenvedélyének hódolhat: ő a Deseda halőre. — A horgászegyesületnek tavaly 1254 tagja volt. Hétről hétre húsz-harminccal többen lesznek. A műit pénteken 2697 tagot számláltunk. Pécsről, Komlóról, Szigetvárról, Marcaliból, Barcsról, sőt ha rossz az idő a Balatonnál, még onnan is jönnek a budapesti nyaralók. De a legjobban annak örülök, hogy nem győzök kishorgot venni: rájárnak az úttörőhorgászaink. Ők 430-an vannak. Tavaly tízezer csukát és ugyanennyi süllőt telepítettek a tóba. Az idén vagontételnyi ponty, 18 ezer forint értékű csukaivadék kerül bele. Három éve, amikor itt jártam, vízügyes kísérőm dédelgetett álomról beszélt: dolgozóik vizisportolásának feltételiéit akarják megteremteni. És íme: fürdőruhás férfiak sürgölődnek csónakjaik körül, lányok segítenek, szerszámot kérnek Balaskó Józsi bácsitól, akinek személyében már csónakmesterük is van. Ő vigyázza a kincset érő kajakokat, egy- és kétpárevezős hajókat. Olyan komoly hajóparkjuk van, hogy egyszerre, egy időben huszonhármán evezhetnek. Hanem vége a lazsálásnak Néhány embert megijesztett érkezésével Szilágyi Dezső edző. Kemény munkára készteti az eddig csak evezgetőket. G. J. elveszett a kacskaringós folyosókon. Koccintani már koccintottak vendégek és vendéglátók a száraz grúz pezsgővel, de hogyan tovább? Ülnek kukán, és zavartan vigyorognak egymásra. A japánok csak japánul tudnak, meg angoluL A jelenlévő magyar színészek meg magyarul tudnak, németül, franciául, még olaszul beszélő is akad, de a társulatnak az a két tagja, aki jól ismeri Shakespeare nyelvét, az öltözőjében készül a harmadik felvonásra. Kultúrbotrány ! Pályatársak érkeztek vagy ötezer kilométerről, és nem tudunk egy árva szót sem váltani velük! Egy picuri üdvözletét tolmácsolni ! És fogynak a percek a szünetből! És ekkor fölemelkedik székéről és ‘ megszólal Szórády. És hirtelen igazi, bensőséges mosoly kerekedik a vendégek arcán, meghökkenés, majd megkönnyebbült öröm a vendéglátók tekintetében. Mert az utolérhetetlen, a szuperzseni, a gigászi Bélu — japánul beszél. Tudja a manó, hogy miket mond, de amit mond, biztosan japánul van, mert a vendégek értik, szemmel láthatóan értik, örülnek neki, bólogatnak, meghajolnak, kezüket a szívükre teszik, közbeszólnak, helyeselnek. Szórády befejezi szónoklatát, leül, mindenki tapsol, a legkisebb japán föláll, ő te kivág egy lelkes beszédet. — Fordíts, Bélu! — sziszegi az igazgató. Szórády nagyvonalúan legyint — Minek? Azt mondta, hogy szeret minket. Ezt cifrázza. Igyunk rá! , Magasra emeli poharát, mindenkivel koccint, mindenki mindenkivel összeölelkezik. fezórády ismét nagy volt! Egyszerűen összeszedett és bevágott húsz mondatot egy társalgási útiszótárból még délután, azt mondta föl. A vezér japán szavaiból egy mukkot sem értett, azért nem fordította, nem is fordíthatta. Deus. ex machina. Csengő jelzi a nagyszünet végét, emelkedett hangulatban búcsúznak a tagok a távoli jövevényektől, Szórádynak hálásan szorongatja kezét az igazgató, ő szerényen vállat von, kifelé menet odaszól a főiskolás Cinka Péternek: — Fiam, nézd meg, mi van ott a mosdóban. Mintha valami zajt hallanék, csak nincsen valaki rosszul? Péter már fut te, kívülről kulcsra zárva az ajtó, bent a halálra rémült japán—magyar, magyar—japán tolmács, őt valaki oda belökte a nagy tumultusban, bezárta, mást nem tud. Szórády elgondolkozva ballag az immár néptelen színházi folyosón, az egyik fordulóban fiatal, szép barna lány ugrik a nyakába megcsókolja. Ott volt ő is az igazgatói fogadáson, elbűvölten figyelte Bélu pazar mutatványát. Szórády rápillant a lányra. A népszerűséghez, női imádathoz szokott férfiak kötelező udvariasságával, közönyös kedvességével megsimogatja a lány pofikáját — Egy autogramot, kicsi? — kérdi, s nyúlna a golyóstolláért. A nő elképed, elsápad, hátrál, a falnak támaszkodik, megdöbbenve hámul a színészre. Szórády vállat von, fütyö- részve továbbsétál, nem az első eset, hogy a közelében transzba esett egy bolondos diáklány, egy perc múlva, az utcán már el is röppen fejéből a jelentéktelen apróság. T Csak akkor magázódtak, ha éppen veszekedtek, ha éppen nagyon szerették, vagy ha éppen nagyon gyűlölték egymást. S minthogy tegeződni nemigen hallotta őket senki, elképzelhető, hogy együttlé- tük meglehetősen változatosan zajlott. (Folytatjuk.)
