Somogyi Néplap, 1978. július (34. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-09 / 160. szám
Már a hullámverése is elsimult a {távolodó kompnak, mire a »parthoz értek. A szőke belegyalogolt a vízbe. tűnődve megállt. A szakállas ránézett \a lányra, lassan vetkőzni kezdett. — Mit csinálsz? jt , — Átúszunk. 'i — Mára elég volt a hülyeségekből — mondta a lány. — Ha most kettesben volnátok, eszedbe sem jutott volna ez a zseniális ötlet. Ha én nem volnék itt, akkor bekéredzkednétek valahol éjszakára, vagy keresnétek egy rokonszenves szénaboglyát. De pechetek van: itt vagyok. A lány olyan hangon beszélt. mintha előre látta volna, hogy az utolsó kompról ' is le fognak maradni. Leült a fűbe, lábát kinyújtotta, hátra támaszkodott. A szőke kilábolt a vízből. — Nem maradhatunk itt éjszakára. — Neki mondd — Intett a lány a szakállas felé. A szőke morgott valamit, és leült. A szakállas visszabújt ingébe és ő is leült. A lány a túlsó partot nézte. Lehetett vagy ötszáz méterre. A víztükör sima volt, rezzenés nélkül verte vissza az égbolt kékjét A Nap lassan baktatott a horizont felé. A két fiú, egymásnak félig hátat- fordítva, némán ült — Egyébként — mondta a lány jó tíz perc múlva — ha én nem volnék itt, altkor már régen otthon volnátok. Illetve .. . Akkor el sem jöttetek volna. Na, okosok? A két fiú durcásan hallgatott A lány folytatta. — Az egyik nyolc méter magasból akar fejest ugrani másfél méteres vízbe, a másik odaállít a fához, mert ő úgy tud célozni, hogy a tőre pont a derekam mellett fog beleállni a fába. Ha az egyiktől cigarettát kérek, a másik röhög Ha a másikkal táncolok, az egyik pánikszerű sebességgel megiszik egy deci vodkát. Hülyék. Csak tudnám... — Nem fejezte be a mondatot, felugrott, lefutott a vízhez. A fűzbokrok mögött mintha evező villant volna. Most megint. És újra. — Kajak!... Bár kétszemélyes lenne ... — és elkiáltotta magát. — Hahó!.., Legyen szíves!...' A kajak orra kibukkant a bokrok mögül. Barnára sült középkorú férfi ült a hátsó ülésen: az első üres volt. A lendület néhány méterrel feljebb vitte a kajakot, futása lassult, majd libegve megállt a térdig érő vízben. Gazdája félig hátrafordulva kérdőn nézett a lányra. — Lemaradtunk az utolsó kompról. Nem lenne szíves... — Hányán vannak? Egyszerre csak egyet tudok, persze ... Mi az, a barátai haragban vannak egymással? A lány nevetett. A két fiú, egymástól tisztes távolságban, leballagott a partra; várakozóan álltak. A kajakos férfi is elnevette magát. — Hát tessék, hölgyem és uraim, ki jön elsőnek? Nekem gyakorlatilag mindegy. Elméletileg is — tette hozzá. — Tehát? _ , A két fiú ősszészorított szájjal hallgatott. A lányt nézték, mintha néma megegyezés jött volna létre közöttük: válassza ki a lány, kit küld át, kivel marad itt a parton, amíg fordul a kajak. Mert egy forduló körülbelül húsz-harminc perc. A lány lehunyt szemmel gondolkozott egy pillanatig, hirtelen mozdulattal belépett a vízbe. A férfi bólintott. — Magam is azt hiszem, hogy ez a helyes sorrend. Nőké az elsőbbség ... Vigyázzon, ült már kajákban? A lány egymásba akarta dugni a két félevező nyelét, de a férfi rászólt. — Hagyja csak. tegye be a kajak orrába. Hány kiló? ötvennégy? Ötvenhat? Ennyi ballaszt nem fog ártani. És ne higgye, hogy ez a révészkedés valami nagy áldozat tőlem. Háromszor fordulok, az körülbelül három kilométer; annyit még úgyis lehúztam volna ma. — Tréningben van? —kérdezte a szőke, csak épp hogy mondjon valamit. A férfi belehúzott és visz- szaszólt. ' — öntréningben. Maga el sem tudja képzelni, hogy az ember a sportot önmagáért csinálja? Gondolkozzon csak ezen: úgy fokozni a teljesítményt. hogy nincs edző, nincs közönség, nincsenek elKemény Dezső A farkas, a kecske és a káposzta lenfelek, nincs kalóriapénz és nincs érem, csak maga a sport. Na, viszontlátásra. A lány a folyó közepén megszólalt. — Fizetni nem tudunk. — Ha azt hiszi, hogy pénzért csinálom ezt a komplex szállítmányozást, akár visz- sza is fordulhatok. A lány hallgatott. Kezét a vízbe lógatva nézte a folyó testébe vájódó öt palaszürke barázdát és a peremükön már pirosán megcsillanó napfényt. A túlsó parton kilépett, várakozóan nézett a férfira. Az benyúlt a deck alá, öngyújtót és cigarettát kotort elő, a lány felé dobta. — Hogy el ne unja magát, amíg visszajövök. Melyiküket hozzam? — A lány vállat vont. — Szóval mindegy? Rendben van. Második fordulóra a szakállast vitte át. A hosszú fiú görnyedten ült az első ülésen, bocskora madzagra kötve lógott a nyakában. Valami végeláthatatlan, szöveg nélküli dallamot fütyürészett egész idő alatt. A férfi félúton feljebb igazította a kajak orrát és megszólalt — Maga sem sokkal beszédesebb. mint a barátnőjük. A szakállas olyan hirtelen mozdulattal fordult hátra, hogy a kajak megbillent — — Ne ugráljon, a ke- servit! Mindenáron fel akar fordítani? — A szakállas tovább fütyürészett, a férfi csendesen hozzátette: — Ha van hozzá kedve, megtanítom az eszkimófordulóra, de ahhoz ötliteres tüdő kell. A fiú abbahagyta a fütyű- részést. — Mennyit keres maga havonta? — Miért érdekli? — Nem érdeket Csak a társalgás kedvéért kérdeztem. Engem a pénz nem érdekel. — Ml érdekli? A fiú tovább fütyülte a magáét ott, ahol abbahagyta. Fütyült egészen a túlsó partig. A lány térdig vízben állva várta őket S ahogy a szakállas kiszállt, magától értetődően beült a kajakba. A szakállas úgy nézett utánuk, mint aki nem érti meg, de akiben már lassan-Iassan kezd felderengeni valami... Kilencven számból ötöt eltalálni, ez a lottó... De valami ilyesmi... — Miért ült vissza a kajakba? — kérdezte a férfi. A lány nem felelt. A férfi folytatta. — Mondja, szereti a találós meséket? Hogy lehet négy embert úgy párosítani, hogy az összes lehetséges esetek közül kettő ne jöjjön létre? — A lány még mindig hallgatott. — Azt hiszem, a barátai megnyugodtak egy kicsit. — A lány mozdulatlanul ült és most már a férfi is hallgatott A szőke egy kicsit idegesen toporgott a víz szélén. — Ennyire szeretsz kajakozni? — Ülj be már — mondta a lány. A Nap korongját már csak a sugártörés emelte a horizont fölé, mikor a férfi újra visszatért az innenső parton magányosan várakozó lányhoz. A parti erdősáv árnyékot vetett a vízre — mintha grafittal satírozták volna be a tükörsima felület szélét. Távolról kotrógép do- hogása hallatszott, a vonólánc sírva futott a vezetőkerék vájatában, azután csend lett. A lány öSszeborzongott, és a déli szél — mintha csak erre várt volna — hirtelen feltámadt, apró hegyes hullámokat szaggatva fel a folyó tükréből. — Szóval ismeri a csali mesét — mondta a férfi csendesen. — A halásznak át kell vinnie a túlsó partra a farkast, a kecskét meg a káposztát. Sem a farkas, sem a káposzta nem maradhat ègyedül a kecskével. A lány idegesen felnevetett. — Szóval, én volnék a kecske? — És én a halász. — És mi a mese vége? A férfi kilépett a kajakból, beledugta a lapátot, két karral átölelte a könnyű alkotmányt és kitette a partra. A lány néhány másodpercig szótlanul nézte a férfit, ahogyan felfelé halad a fák között az alkonyaiban, azután elindult utána. Kelemen Lajos Kallódás A lágy levegő hullni hagy, vijjoghatnak az idegzet szirénái. A sejtek kórusa. Fejedben mindig csak az üres percek, a gyors pillanatok ütközője csattogott. Jégmoraj. Se a hétköznapok hidjai a történelemhez, se erős kezek a szerelemben. Csöpp boronák. Az ősz is, mint aranyragály a fákon, sárgul, szorongva gyűl köréd. Félig hunyt szemed mögött fény szabdalt romjai, és eleven húst ér az idő, nem lehet visszafordítani. Pék Pál Körbeért világ Elém meredt a fal. Az ágak ostorral űztek házadig, Hol az a víz, mely ilyen szomjat valaha is lecsillapít? Emlékké-süllyedt kertjeinkből arcod nyugalma megszökött, miként a fű, a kút, a dombok megszöktek akkor délelőtt, Testeddé-lényegült nyarakból valahogy mégis rádnyitok — Kések mögül kivillog szinte érintetlen homlokod, s félelmed malma egyre őröl — Vonul a körbeért világ. Filléres-gondú életünkből kilép a dal, az ifjúság. Egérutat se nyerhetünk márl Ülünk a festett ég alatt, s feloldatlan zárak védneki a szabad és a nem-szabad. Czinder Antal érmei Néhány kisplasztika, kisméretű figurális kompozíció, grafikák, rajzok sorakoznak Czinder Antal műtermében. Érmet alig látok. Pedig Czinder Antal elsősorban érem- művész. Érmeiért Kapott díjakat, kitüntetéseket. Éremművészként nyerte el a Der- kovits-ösztöndíjat 1965-ben, Érmeivel szerepelt minden rangosabb hazai és sok külföldi kiállításon. — Most is Egerben állítottam ki. Hetven érmet és néhány grafikát, az utóbbi évek munkájából. Az első mestere Somogyi József volt, aki a Képzőművészeti gimnáziumban tanította, ott, ahol most Czinder Antal is tanár. Az éremformálás művészetével Ferenczy Béni ismertette meg. Tőle tanulta a gondos megmunkáMátyás király lás, a cizellálás, a lírai hangulat fontosságát. — A mester élete utolsó éveiben látta néhány munkámat, s nagy elismerés számomra, hogy tetszett neki. Vacsoraidő Czinder Antal 1961-ben végzett a Képzőművészeti Főiskolán, 10 évig volt a Fiatal Művészek Stúdiójának a tagja. Számos hazai kiállításon láthattuk munkáit. — Egyéni kiállítása volt Hódmezővásárhelyen és Szófiában 1974 és 1976-ban Budapesten. Szerepeltek érmei a FIDEM — a Nemzetközi Éremszövetség — kiállítások magyar anyagában, Szentendrén az Éremantológia 1945—76 című bemutatón, Sopronban az I. Országos Érembiennálén, az Éremművészet 77 című budapesti kiállításon. A kisplasztikán kívül a monumentális szobrászatot is műveli. Fáy Andrásról készült szobrát Párádon állították fel, s most a szolnoki KISZ-vezetőképző tábor elé kerülő — munkásfiút ábrázoló — művén dolgozik. Szobrain és érmein a ter- mészetelvűség uralkodik. Érmei embereket, életképeket, tájat ábrázolnak. — Nem vagyok elvont típus. Számomra az élet — látvány. Ezért van szobraimnak arca, s nem elvont gömb- formák. Nem törődöm, a divattal. Ugyanakkor törekszem arra, hogy jellegzetes, egyedi legyen, amit csinálok, ötletben, figurában, felépítésben, mozgásban. Kisplasztikáim egyfigurások, az egyedi, egyszeri ember megjelenítésére. Az érmekben több a • kísérletezési lehetőség. Ezért is foglalkozom sokat a műfaj új lehetőségeivel. A térbe állított érmékkel a tér ábrázolásával, megteremtésével De lírai alkat vagyok, emiatt az elvontság, emelkedettség a témák megvalósításában. Egyik kritikusa írta: »Érmein egyforma bátorsággal teremt térillúziót és használ önmagát megjelenítő „kubista” elgondolásé konstrukciókat«. Másutt azt írják róla: »Fény és árnyékviszonylatokat teremt egy-egy érmén belül, ezekből sokszor szinha- tásokat is kicsihol. Plakettjeit lírai magatartás jellemzi, érzelmi tartalmukat az érzékenyen formált és gondosan összehangolt változatos tónushatást keltő síkok ritmikus változása fejezi ki«. »Érmei pontos, logikus szerkesztési elv alapján viselnek feszesen drámai kompozíciót, kapnak fegyelmezetten mozgalmas ritmust a plasztikai alakítás rendjében. A konstruktív törekvés elemeinek transzponálása csak rá jellemző módon teremtett új vonást: a pozitív-negatív forOsitojkán Béla MAGÁNYOSAN Az öregember, mint mindig, most is ott állt a pályaudvari hirdetőtábla előtt. Mellette középkorú férfi böngészte a hirdetéseket. Odamerészkedett hozzá és megszólította: — Bocsánatot kérek, tisztelt uram — mondta neki félénken. — Különbejáratú szobát ajánlanék. Szinte semmiért. A férfi végigmérte az öreget. Emez láthatóan minden ok nélkül — vagy talán a hideg miatt —, könnyezett. Arca és szakálla piszkos volt. öreg télikabátját spárgával fogta össze a derekán, remegő kezében gyűrt kalapját szorongatta. A férfi megcsóválta a fejét aztán ezt mondta: — Sajnálom. Nincs szükségem szobára. Az öregember elfordult. Ahogy pislogott, szemeiből könnyek potyogtak. Maga elé meredt. Amióta telesé#? magára hagyta, rendszeresen látni a hirdetőtáblánál. Nemrég valahogy sikerült kiadni az oly sokszor és sokaknak kínált szobát. Valami házaspár-féle költözött hozzá. Nem szerettek fizetni. Pár hónap után aztán ők is leléptek. Reményeit ismét csak a hirdetőtáblák körül vélte megtalálni. Naphosszat ólálkodott és ajánlgatta különbejáratú szobáját, de senki sem hitte el neki. Amíg a feleségem élt. egyszerűbb volt. Az asszony var- rogatott, olcsón, és talán szépen is. Megéltek. Am a váratlan haláleset után megváltozott minden. Azt tanácsolták neki, költözzön az öregek otthonába. Hagyja abba a munkát. S bár az öregember nem akart ráállni, másnap egy másik nyugdíjast állítottak a helyére. Újra kérték, foglalja el a helyét az otthonban. Nem lesz egyedül Mindent megkap, amire szüksége lehet. Hosszas unszolásra végül beleegyezett, összecsomagolt, elindult. Útközben azonban meggondolta magát és visszafordult. Mindenáron ki akarta adni a szobát Megél! — gondolta. A kevéske nyugdíj, meg amit a szobáért kap, elég lesz hozzá. Remélte, talál majd valami rendesebb emberpárt, akik hajlandók lesznek vele egy fedél alatt élni, megosztani közösségüket. Ám a lakbérrel legutóbb angolosan távozó házaspár óta nem akadtak újabb szobaigénylők. Volt akiknek távol esett a munkahelyétől. Volt, aki szűknek, piszkosnak, lakhatatlannak ítélte. Mások meg, látva az öregembert, meg se nézték az általa kínált szobát. Most, hogy ott állt a járdán, a hirdetőtábla előtt gondolataival és szomorúságával, észre sem vette, hogy minduntalan fel akarják lökni. Nem bosszankodott. Hidegtől könnyező szemeit a járókelőkre szegezte, érezte, szédül. De nem tágított. Elhatározta, nem adja fel Neki támadt a legelső közeledő párnak. Szája kinyílt, arca érthetetlenül, furcsán görcsbe rándult. Hangot azonban nem adott. — Vigyázz! — sikoltott halkan, arcán rémülettel a nő. — Ez részeg! A férfi, akit a nő el akart cibálni, visszanézet. — Várj szívem — mondta. — Ez nem részeg. Mindjárt összeesik. Az öregember széttárta karjait, néhányszor megpör- dült maga körül aztán elvágódott. Perceken belül tömeg vette körül. Arcra bukva feküdt a járdán. Nem mozdult. Senki sem tudta mi történt. Igazából nem is érdekelt ez senkit. Egy vénembert láttak, egy mozdulatlan öregembert, aki talán jól leitta magát, s aki bűnös is, mert nem gondolt idejekorán arra, mi lesz ha megöregszik?1 A mentő azért megérke zett. Szirénájától nem dőltei össze a környező házak. Alamizsnát osztó mák rendszerének feszültséget teremtő rendjét tudja megvalósítani az éremművészet léptéke és technikai feltételei között« — vélekedik a neves műtörténész. — Az éremművészet a legszabadabb műfaj. S rövid idő alatt megvalósulnak a művek. Dolgozom megbízásra is, de inkább szabadon, a magam gyönyörűségére. Emléket állítok művészeknek, festőknek, — készült érmem Radnóti Miklós, Pór Bertalan. Nagy Balogh János, Goldmann György emlékére. Sokszor szerepel a természet i.s témái között. Olykor szinte tájképszerüek az érmei. S jellegzetes témája az emberi otthon és a természet találkozása (ajtó, ablak). A művész most Olaszországba készül. Hogy megnézze azt a Rimini-i hidat, amelyet csak fotóról ismer, s amelyről egyik igen szép érmét mintázta meg...
